Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-14 / 192. szám
A Magyar EINSZ-társaság nyilatkozata a Béke-vi!ágtanács stockholmi felhívásáról Megalakulásának negyed- százados évfordulóján a Béke világtanács Stockholmban felhívást tett közzé, amelyben világot átfogó akciót kezdeményezett a tömegpusztító fegyverek betiltásáért, a leszerelésért. A Magyar ENSZ- társaság nyilatkozatban támogatja a stockholmi felhívást, a fegyverkezési hajsza megállítását, az általános és teljes leszerelés megvalósítását elősegítő kezdeményezéseket. Üdvözöljük azokat a kezdeti eredményeket, konkrét lépéseket, amelyek az elmúlt öt évben kimozdították a holtpontról a leszerelés ügyét — hangzik a nyilatkozat. — Nagy jelentőségűnek tartjuk Szaljut—=5 Újabb biológiai kísérletek azokat az állásfoglalásokat, amelyeket a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában, valamint az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának dokumentumában a leszerelés témakörében megfogalmaztak. Meggyőződésünk, hogy az új stockholmi felhívás — a népek széles rétegeinek támogatásával — hozzájárul a kedvező nemzetközi légkör megteremtéséhez, a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez, a fegyverkezési hajsza anyagi alapjának, a katonai költségvetéseknek a korlátozásához. A Magyar ENSZ-tánsaság döntő jelentőségűnek tartja egy olyan megállapodás létrejöttét, amely mindenfajta atomfegyver-kísérletet betilt; úgy véli, hogy az ENSZ-nek fokozott erőfeszítéseket kell I tennie azért, hogy a fegyverkorlátozási és leszerelési megállapodásokhoz mindazon államok csatlakozzanak, amelyek ezt eddig nem tették meg. Fontosnak tartja, hogy mielőbb összehívják a stockholmi felhívásban is szorgalmazott leszerelési világértekezletet, mert az meggyorsíthatja a leszerelési évtized programjának megvalósítását; helyesli, hogv ez szeptemberében Helsinkiben a békeerők képviselőinek részvételével leszerelési és enyhülési világkonferenciát tartanak. A Magyar ENSZ-társaság kész részt venni minden akcióban. amely a stockholmi felhívásban megfogalmazott célokat a leszerelési problémák megoldását, a háborúktól és fegyverektől mentes világ megvalósulását segítik elő. Teli Zaatar eleste után Brezsnyev japán üzletembereket fogadott LeonyH Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, pénteken Moszkvában fogadta a Japán Gazdasági Szervezetek Szövetségének delegációját. A küldöttséget a szövetség elnöke. Doíco Tcsivó vezeti. A tárgyszerű és barátságos légkörű beszélgetés alkalmával a felek véleményt cseréltek a szovjet—japán kapcsolatokról és fejlesztésűik perspektíváiról. Külön figyelmet szenteltek a kereskedelmi és gazdasági együttműködés kérdéseinek. Brezsnyev és Tosivo megelégedésüket fejezték ki, hogy a két ország közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok az utóbbi években töretlenül szélesedtek. Leonyid Brezsnyev kijelentette: a Szovjetunió törekszik a Japánnal való jószomszédi kapcsolatok következtés fejlesztésére és kiszélesítésére. Gerald Ford amerikai elnök különleges és széles körű biztonsági Intézkedéseket jelentett be, mert egy amerikai katonai támaszponton súlyos disznónáthajárvány tört ki. Az elnök honfitársait fegyelmezett magatartásra szólította fel. (Telefotó: AP—MTI—KS) A Barcs és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Barcson ez év végén megnyíló étterem üzletvezetői munkakörének betöltésére. Követelmény: üzletvezetői szakképzettség. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni az áfész központi irodájában lehet, levélben vagy személyesen; Barcs, Semmelweis u. 1. (13633) •• se V ee ee • a torok-—görög viia a Biztonsági Tanács ülésén A Biztonsági Tanács csütörtökön este megkezdte a vitát a görög—török viszály ügyében, amely az Éged-ten- ger talapzatában talált kőolajlelőhelyek birtoklása miatt robbant ki. Az ülés első felszólalója, Dimitriosz Biciosz görög külügyminiszter ismertette Görögország felfogását, Hangoztatta: Törökország provokációt követett el Görögország ellen azzal, hogy a Sismik—1 kutatóhajót az Égei-tenger vitatott vizeire küldte. Görögország nem azért kérte a Biztonsági Tanács ösz- szehívását, mert azt várja tőle, hogy döntsön a vitatott területek ügyében, hanem azért, hogy a testület »-ítélje Figyelem! el Törökország provokatív akcióit« — hangoztatta Biciosz. Caglayangil török külügyminiszter megkésve érkezett az ülésre, felszólalására már nem kerülhetett sor. Helyette Törökország ENSZ-nagykö- vete válaszolt Biciosznak. — Visszautasította a miniszter kijelentéseit, s Görögországot vádolta a feszültség kiélezésével. A Biztonsági Tanács elnapolta a vitát. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője közölte: az amerikai kormány állandóan kapcsolatban van a két viszálykodó NATO-partner- rel, Athénnal és Ankarával. Henry Kissinger ma, szombaton, New Yorkban külön- külön megbeszéléseket kíván folytatni a görög és a török külügyminiszterrel a két ország közötti közvetítés lehetőségeiről. Import bizsu és játék most érkezett. Dél-Afrika Napszemüvegek 40%-kal olcsóbban kaphatók a ZSELIC Áruházban L Botozzák a vádlottakat (13651) Viszonylagos nyugalomban telt el a múlt éjszaka Johannesburgban és Pretoriában, a Johannesburgtól keletre fekvő Daveltownban azonban a rendőrség 137 tüntetőt letartóztatott. Egy sebtiben összehívott bíróság 99-et botütésre ítélt. Illegális gyülekezés volt a vád. A Szaljut—5 orbitális tudományos űrállomás augusztus 13-ig összesen 830 fordulatot tett a Föld körül, ebből 587-t a két űrhajóssal a fedélzetén. Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov kozmonauták csütörtökön a Szovjetunió néhány területéről népgazdasági jelentőségű fényképfelvételeket készítettek. Az űrhajósok folytatják az augusztus 7-én megkezdett második kristálynöve&ztési kísérletet. Üjabb biológiai kísérletet is kezdtek: magvakat csíráztatnak és azt vizsgálják, vajon a növekedés gyorsasága függ-e attól, hogy kozmikus térségben vannak. Az űrhajósok egészségi állapota jó. Sziria lezárta a Eibanen Irt Erőszak és teljes zűrzavar — Bizonytalan a foglyok sorsa A Téli Zaatar palesztin menekülttábor, amely ötvennégy napig hősiesen ellenállt a libanoni jobboldali fegyverek ostromának, csütörtökön elesett. A baloldali források szerint mintegy ötven palesztin harcos a tábor füstölgő romjai között még a tegnapra virradó éjszaka is ellenállt, s igyekezett feltartóztatni a támadókat. Szíria tegnap lezárta a libanoni határt. \ A Reuter helyszíni tudósítása szerint a palesztin település eredetileg harmincezer lakója közül több ezren haltak meg — járvány miatt, szervezetük kiszáradása vagy sebesülés következtében. A csütörtökön kitelepítettek számát 6000—12 000 főre becsünk. Ford beielentetts az eaászségügyi karaiéit Hasszán Szabri El-Kholí, az Arab Liga különmegbízottja is a tábor lakóinak «szervezetlen és véres« meneküléséről beszélt. Több mint százan menekülés közben az egymással szembenálló felek kereszttüzében vesztették életüket. Ei-Kholi Fgyelmeztette az újságírókat: ne higgyék el a Teli Zaatar kiürítésével kapcsolatos öst2es híresztelést. A szemtanúk beszámolóiból azonban kitűnik: erőszak és teljes zűrzavar jellemezte a csütörtöki napot. A jobboldali fegyveresek — a már létrejött megállapodás ellenére — újabb öldöklő rohamot indítottak a palesztin település ellen. A félhivatalos és részleges veszteségmérleg szerint — írja az AFP — a Teli Zaatar elleni ostrom utolsó 24 órájában négyszázan vesztették életüket. Bizonytalan a táborban maradt sebesültek és a fogságba esett palesztinok sorsa. A jobboldali falangista rádió a tábor elestét követően felszólította az egymással hadakozó felek vezetőit, hogy fogadják el a »-békekezdeményezéseket és üljenek tárgyalóasztalhoz«. Szíria lezárta Libanonnal közös határát, és megtiltotta, hogy a határon át bárki is az ország területére lépjen, illetve onnan távozzék — közölte pénteken a damaszkuszi belügyminisztérium egyik szóvivője. A határ lezárásáról a belügyminisztérium rendelete intézkedik. Kamal Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke, a libanoni baloldal egyik ismert vezetője pénteken úgy nyilatkozott, hogy a libanoniaknak tartós háborúra kell fölkészülniük. »•Egyesítenünk kell minden erőnket a Teli Zaatar-ihoz hasonló további támadásokkal szemben — fűzte hozzá. — Elsőrendű feladatunk most, hogy 3300 fős néphadsereget állítsunk föl a megszállt területek felszabadítására. Szembe kell szállunk az ország feldarabolásával...« Uj szakasz Peruban Egy hónappal «leghosszabb iapotot a hatóságok — adták A dél-amerikai országban ural nem szokványos. A Limában le hatásaik nagy tigyelmet ébresz A pertlí haladó folyamat 1968-ban kezdődött a fiatal tisztek hatalomátvételével. Nem légüres térben ment végibe: a szorosabb földrajzi környezetben lezajlott események mindvégig hatással voltak a ritmusára. Az utóbbi három esztendőben a kontinensen elkezdődött jobbra tolódás kényszerűen éreztette hatását a perui belpolitikában is. A chilei fasiszta puccs, a peron izmus jobbra tolódása, majd az argentin katonák hatalomátvétele következtében az egyébként is jobboldali rendszerekkel körülvett Peru számára kedvezőtlen külső feltételek alakultak ki. A perui katonai vezetésen belül zajlott viták hőfokának jellemzője volt a tavaly augusztusi limai fordulat, amely Juan Velasco Alvarado tábornok-elnök távozásához vezetett. Velasco eltávolítása azonban nem hozott döntő fordulatot a haladó és konzervatív tisztek közti párharcban. Míg a reformok fékezését kívánó csoportok Morales Bermudez tábornok köztársasági elnöki kinevezését ünnepelték, a haladó szárny sikerként értékelte Femández Maldonado tábornok miniszterelnöki posztját. Fernández Maldonado bizonyos értelemben jelképpé is vált az országon belül és kívül: egyike volt a vezetésen belül azon kevés tiszteknek, akik a baloldali katonai hatalomátvétel első percétől részt vettek a hatalomban. A tábornok 1969 óta állt az energia- és bányaipari minisztérium (a kulcstárca!) élén. Kezdettől az államosítások, a reformok híveként ismerhette a közvélemény: még Velasco elnökkel is szembeszállt, amikor egy rézlelőhely kiaknázását egy amerikai vállalatra akarta bízni. Az egykori energia- és bányaügyi miniszter kormányfői kinevezése — a megváltozott külső és belső feltételek miatt — azonban már nem kínált a baloldal számára olyan helyzeti előnyt, mint egykor. Fernández Maldonado gazdaságilag is nehéz időszakban vette át a kabinet irányítását: a külföldi tőke aknamunkája meghozta »-gyümölcseit«. A perui pénzt, a sóit, 44 százalékkal kénytelenek voltak leértékelni, 117 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, drágult a közlekedés és nőtt a létfontosságú cikkek fogyasztói ára is. A július 1-i zavargások egyszerre szolgáltak figyelmeztetésként, a reformok ellenzői számára pedig ürügyként. A szőlősgyöröki Béke Mg. Tsz fölvesz autó- és motorszerelőt valamint mezőgazdasági gépszerelőt. Jelentkezés: a gépműhelynél. Bérezés: megegyezés szerint. (13635) ították Peruban a ren«Mv«f! A* hírül nemrég a hírügynökségek, kodó állapotok, a politikai helyzet zajlott személycserék és politikai tettek mindenütt, A konzervatív tisztek elérkezettnek látták az időt, hogy a »-kockázatos reformokkal« szembeszálljanak, s megegyezésre jussanak a hatalom szélére került polgári pártokkal. A baloldal a gazdasági válságot elemezvén viszont éppen arra a következtetésre jutott, hogy a reformok — így például a nevezetes Tupac Amaru-terv — elmélyítése égetően sürget. A két tiszti áramlat közti összecsapás és erőpróba elkerülhetetlen volt: július 7-én, egy tábornoki értekezleten, Femández Maldonado szemére vetette Carlo® Bobbio tábornoknak, a limai katonai akadémia igazgatójának, hogy egyesek »ellenforradalmi komplottot« szerveznek a kormány megdöntésére. Az ezt követő események a baloldali, progresszív tisztek győzelmére utaltak: Morales Bermudez államfő — hosszas vita után — aláírta a Bobbio nyugdíjazásáról szóló rendeletet. A katonai akadémia igazgatója viszont híveivel elbarikádozta magát, vállalta a lappangó válság kirobbanását. A helyszíni tudósításokból sem derül ki, valójában mi történt Limában a színfalak mögött. Hosszas tárgyalások után Bobbio elhagyta az akadémiát, megszüntette az ellenállást, viszont Femández Maldonado »saját kérésére« nyugállományba vonult. Nem biztos, hogy Böbbio nyert, de bizonyos, hogy a miniszterelnök vesztett — írja a brüsszeli Le Soir limai tudósítója. A belga újságíró megkockáztatja: a kormányfő távozása után, ha Peru nem követi is a szomszédos jobboldali rendszerek — Brazília, Bolívia, Chile — példáját, de legalábbis feladja a politikájukkal való szembenállást és teljes elhatárolódást. Guillermo Arbulu kormányfői kinevezésével és a kabinet részleges átszervezésével mindenesetre új szakasz kezdődött Peruiban. Az új kormány egyik első ténykedéseként meghirdette az államosított szardínia-ha- lászflotta magánkézbe adását. Ugyanakkor az új vezetés felhívást intézett a nemzetközi tőkéhez az Amazo- nas-vidéken kőolaj-lelőhelyek feltárására. Változóban a limai gazdaságpolitika? — kérdi cikkében a párizsi Le Monde, A kérdőjel továbbra is a mondat végén áll; a végleges feleletet csakis a perui kormány további intézkedéseiből lehet majd leszűrni ... r M. L. A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola 1976. őszén az alábbi önköltséges tanfolyamokat indítja: X. Különbözeti vizsgára előkészítő tanfolyam (techn. minősítés céljából). A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány, gépipari jellegű szakmunkás-bizonyítvány, továbbá két év — szakiránynak megfelelő — munkában eltöltött idő. 2. Technikusminősítőre előkészítő tanfolyam. A jelentkezés feltétele: a) gépészeti szakközépiskolai érettségi bizonyítvány és minimum 2 év — szakiránynak megfelelő — munkában eltöltött idő. b) vagy: (érettségi és szakmunkás-bizonyítvány) ebben az esetben még az 1. pontban hirdetett különbözeti vizsga is, valamint minimum 2 év — szakiránynak megfelelő — munkában eltöltött idő. Jelentkezni mindkét tanfolyamra 1976 szept. 15-ig lehet. Részletesebb felvilágosítást és jelentkezési lapot az iskolában lehet kapni. (13632)