Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-28 / 203. szám

KEZDETTŐL ACÉLSZŰRKÉBEN

Az öreg Sápi

Beosztottak, parancsnokok csak így szólítják őt a siófoki József Attila munkásőregy- ségnél: az öreg Sápi...

— Mit tagadjam, már az öt- vennyolcadik évet tiprom... Nem haragszom ezért a jelzőért, mert érzem, hogy társaim, feletteseim szeretetüket, megbecsülésüket juttatják kifejezésre. No, meg: fiam, ifjabb Sápi János szintén itt szolgál velem együtt az egységnél, s így különböztetnek meg bennünket...

Hosszú utat tett meg idős Sápi János, amíg a Pest megyei Verseg községből Siófokra jutott. Amikor erről beszél, feltárul a múlt, amely neki meg a többi vérségi cselédembernek, gyerekeiknek osztályrészül jutott. Szavaiból kiesendül, hogy csaknem húsz esztendővel ezelőtt világosan látta, hol a helye, mit kell tennie, hogy a néphatalom újból megszilárdulhasson, rend legyen.

Még meg sem alakult a munkásőrség, néhány társával már fegyvert szerzett, s védte, őrizte a Sió-hidat. Ez a híd abban az időben fontos szerepet töltött be a Budapestre közúton szállított élelmiszerek zavartalan továbbításában.

Amikor az aeélszürke egyenruhás munkásőrök 1957 márciusának elején alakuló ünnepségre, eskütételre gyülekeztek Siófokon, a Szabadság téren, ott volt közöttük Sápi János is. Azóta szinte nem is volt olyan munkásőr-összejövetel — gyakorlat, szolgálat sbb. —, amelyikről hiányzott volna.

— A nép hatalmának, eredményeinek féltése hozta őt a munkásőrségbe. Ez ösztönözte a csaknem két évtizedben a feladatok példás ellátására. A legjobbak között van, akikre mindenkor számíthatunk.

Varjú Márton parancsnok fogalmazta meg így a véleményét, s ezt mondják azok a társak — Dézsényi Ferenc, Kauffmann Lajos, Fenyvesi János, Dohány Imre —, akikkel kezdettől együtt szolgál, és azok a fiatalok is, akik az utóbbi években lettek csak munkásőrök. S erről vall a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata, a kiváló parancsnoki és kiváló munkásőri kitüntetés is.

Kiképző parancsnokként éveken át nevelte az előképzés, a munkásőrségbe jelentkező fiatalokat. A kiképzéseken a lövészetet és a kézigránátdobást csaknem mindig ő irányította. S hogy a József Attila munkásőregység eddig már négyszer érdemelte ki a megye munkásőregységeinek a versenyében az elsőséget, a a kiváló címet és a megyei parancsnokság vándorserlegét, ez az idősebb Sápinak is köszönhető.

A második világháborút, utána a hadifogolytábort is megjárta. Amint hazajött — ennek harminc esztendeje —, útja azonnal a kommunisták közé vezetett, mint ahogy később az elsők között jelentkezett a munkásőrségbe is.

— Más utat nem is tudtam volna elképzelni. Az erőmtől, egészségemtől függ, meddig tudom még ezt a feladatot ellátni. Ha kénytelen leszek megválni az egységtől, itt marad a fiam, ő folytatja helyettem ...

Ifjabb Sápi János az édesapját tekinti példaképének. Ezt nemcsak szavaiban, hanem tetteiben is kifejezésre juttatja. Legutóbb, a vándorserleg negyedszeri elnyerésekor tartott ünnepélyes egységgyűlésen a két Sápi — apa és fia — egyszerre vette át a kiváló munkásőr kitüntetést.

Szálát László

Georgikon-napok

Tárolás a mezőgazdaságban

Majd húszesztendős hagyományt ápol a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, amikor nyaranta megrendezi a Georgikon nyári egyetemet követően a Georgikon-napo- kat. Míg az előző tájékozódást ad a laikusnak és továbbképzést a szakembernek, addig az utóbbi fórum lehetőséget teremt az elmélyült kutatómunka eredményeinek szellemi cseréjére.

Plenáris üléssel zárult csütörtökön az idei XVIII. Georgikon-napok ünnepségsorozata. Három napon át szakágazatonkénti szekcióüléseken tanácskoztak a mezőgazdaság hazai és külföldi képviselői; az előadásokat viták, szakmai bemutatók, üzemlátogatások egészítették ki. Az ez évi ülésszak Tárolás a mező- gazdaságban címmel a különböző tartósítási módok, eltart- hatási formák kérdéskörét vizsgálta. Az ülésszakon részt vevő állami gazdasági, termelőszövetkezeti szakemberek, valamint a feldolgozó ipar és a kereskedelem részéről megnyilvánult érdeklődés mutatta, hogy az ilyen jellegű kísérleti eredményekre a mindennapok gyakorlata számot tart.

Sokak által ismert témával foglalkozott dr. Kárpáti József, a MÉM növényvédelmi és agrokémiai főosztályának vezetőhelyettese. Az 50-es évek átlagához viszonyítva a hatóanyag-felhasználás napjainkban mintegy meghúsz- szorozódott, azonban az ehhez szükséges kiszolgáló szervezet (épület, gép, laboratórium)

nem fejlődött a kívánt mér- ■ tékben. Műtrágyából például a teljes mennyiség 9,1%-át tudjuk szakszerűen tárolni, a többi a jó-rossz szükség- tárolókban mennyiségileg, minőségileg csonkul, miközben jelentős környezetszennyező is. Fontos tehát, hogy gyorsan megoldjuk a műtrágyák, növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági vegyszerek minimális veszteség mellett történő, időszakos tárolását. »■Nem kell csodálatos palotákat építeni a vegyszereknek. Célszerű, gyorsan elkészíthető és olcsó legyen a tárolóhely.« Jó példaként a vízvári termelőszövetkezetet említette, ahol az erdőgazdasággal közösen adnak át rövidesen egy ragasztott, faszerkezetes, sátor alakú tárolóhelyet, mely a korszerű követelményeknek megfelel és nem drága. A tárolókapacitás bővítésén fáradozik a Borsodi Vegyi Kombinát is: ha konténerekkel sikerül a vegyszereket a felhasználás helyére szállítani, akkor fölösleges a tárolóhely építése, az átrakodás és a kezelés, így a felhasználás olcsóbbá és gazdaságosabbá válna.

Dr. Czanik Sándor, a Huhgarofruct vezérigazgatója, dr. G. Stolle, a hallei egyetem professzora és Kotun Ká- rolyné dr. kandidátus a gyümölcsök tárolásának módozatairól szóltak. Hazánkban a tárolóhelyek egyharmad-két- harmad arányban oszlanak meg a termelőüzemek és a kerekedelem között; miközben a kereskedelem a nagyobb tárolótér birtokában sem tud a jelenlegi feltételek mellett egyedül helytállni. Az NDK-ban az aknatermesztő nagyüzemek úgy próbálják áthidalni a nehézséget, hogy a gyümölcsöt maguk tárolják ás értékesítik, megfelelő technológiával rendelkező hűtőházakból, saját beruházásban épült, korszerű tárolókból.

Prof. dr. M. Zausch a cukorrépa levelének tartósításáról, az így nyert magas tápértékű takarmány felhasználásáról tartott érdekes előadást. Elmondotta, hogy a talajszennyeződéstől és a növényvédő szerektől (különösen a Regiontól) megóvott cukorrépalevelet a szarvasmarha takarmányozásában jelentős fehérjeforrásnak, ásványi- anyag-kiegészítőnek is tekinthetjük.

Ugyancsak a takarmányozási szekció munkájában vett részt és elnökölt dr. Varga János, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora. Öt kértük meg, hogy összegezze a Georgikon-napok tudományos, gyakorlati, szakmai eredményeit.

— Mintegy 500 részvevője volt a háromnapos ülésszaknak. A hazai társintézményeken kívül a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK, valamint a bécsi, a wroclawi, a krakkói egyetemek képviseltették magukat. Az ez évi tanácskozás abban tért el a hasonló jellegű rendezvényektől, hogy ilyen részletesen eddig még nem taglaltuk nemzetközi szinten a tárolás- tartósítás témakörét. Az illetékes szakterületek legjelesebb képviselői szóltak hozzá a termelőüzemeken belüli tárolás kérdéseihez. Ez a tudományos fórum alkalom volt arra, hogy alapvető tájékoztatást adjunk egymásnak munkánkról, ugyanakkor a már megvalósítható kutatási eredményeket részben vagy egészében átadhassuk a gyakorlatnak. Ez utóbbit igazolja a trösztök, vállalatok, termelőüzemek részvétele a szekcióüléseken. Az érdeklődésre jellemző, hogy sokan már most előj egyeztették magukat, intézményüket a jövő évi ülésszakra, ahol majd a szarvasmarha'art ás, -takarmányozás kerteseit, a tejtermelés feladatkörét vuatjuk meg.

Az Egyesült Izzó Elektroncsőgyára FÖLVESZ

gépi forgácsoló szakoktatót

Szakmunkás-bizonyítvánnyal és szakközépiskolai

végzettséggel rendelkezők jelentkezhetnek:

a gyár munkaügyi osztályán,

Kaposvár, Dimitrov u. 127. szám alatt.

Mit kezdjek a szakad Időmmel?

K

i gondolta volna, hogy a szabad idő növekedése ennyi fejtörést okoz valaha is? A . munka fáradalmainak kipihenésére alkalmas, kötetlenül megtervezhető szabad idő mindig is az emiber nagy álmai közé tartozott. S most itt van és szüntelenül növekszik. Több az évi rendes szabadság, a hét végi pihenésre is kéthetenként két nap jut, s naponta, a városi buszozás és a »harmadik műszak« után marad saját kedvtelésünkre is elég idő. Vajon föl tudjuk-e használni megfelelően?

Először is azt kellene tisztázni, mit jelent a szó: megfelelően? A szenvedélyes ultizó számára jobb időtöltés nem létezik, mint ha órákon át vívhat izgalmas kártyacsatát. Ugyanezt a felesége helyteleníti: fölösleges időpocsékolásnak tartja. A tudomány és a kultúra szakemberei szerint legjobb időtöltés a sport és a művelődés. Mégis, ma nem kevésbé tűnik illúziónak, ha valaki a szabad időt csak a könyvforgatással, hanglemezek szenvedélyes hallgatásával vagy a nyelvtanulással azonosítja.

Hogyan tölthetjük el akkor a szabad időt »-kellőképpen«? Augusztus 22-én reggel szomorúan, rossz kedvvel jött szembe ismerősöm, s elpanaszolta: a kétnapos ünnep alatt halálra unta magát. Nem tudott mit kezdeni szabad idejével Az ünnepek előtt végeztek a takarítással, a nagymosással és minden házi barkácsolással. Rossz idő volt, kirándulni sem volt kedvük, a tv-ben nem vetítettek semmi érdekeset, szunyókáltak délután, azután megették a déli aprósütaményt, s az idő csak nem akart múlni... Hja — hallom —, könnyen beszél, akinek kocsija van.

A dolog nem ilyen egyszerű, egészen másról van szó.

Ugye mindenki előtt ismerős az a televíziónéző, aki bekapcsolja a készüléket, és az andalító duruzsolástól negyedóra múlva már mélyen alszik. Mindez hovatovább már a szokásává válik, az esti program nélkülözhetetlen része lesz. Sugározhat a készülék krimit, drámát, néptáncot, külpolitikai vitaműsort, dokumentumriportot, emberünk feje le-lakonyul, szelleme az álmok birodalmában jár. Ahelyett, hogy lefeküdne. A televízió itt egyszerű — bár megszokott — háttér: a

kékes fény hangulatvilágítás, a beszéd álomba ringató monotónia, amelyet csak olykor zavar meg egy-egy illetlen, indulatos szereplő harsány szava.

A televíziózás szokás lett, része az életritmusnak. S ha egy óvatos kéz kikapcsolja a készüléket, a békésein szendergő rögtön fölriad — hiányzik neki. Nem a műsor, a hang és a hangulat. Ilyenkor a műsor tudatos kiválasztásáról beszélni értelmetlenség. Ez a tévénézési szokás már megalapozott, és megrögződött. S hogy századunk e — hatásában — talán legnagyobb találmánya tájékoztatási, művelődési feladatát betöltse, ahhoz megfelelő, kulturált befogadási készségre is szükség van. S erre nevelni, nevelődni kell. Iskolában, munkahelyen, vagy otthon, a képernyő előtt.

Ugyanígy vagyunk a szabad idő hasznos eltöltésével is. Az ember nem születik jó ötleteikkel, és sokszor nem tudja, mit tegyen a munka nélküli szabad idejével. Szabad időt jól eltölteni — szokások dolga is.

Ismerek Kaposváron olyan lakóközösséget, amely öntevékenyen kis helyi klubot hozott létre. Megtudták, hogy a tizedik emeleten, a felvonó- ház mellett van egy üres,

használatlan szárítőhelyiség.

Nosza, rögtön »kisajátították«, berendezték. Sörklub — ez a neve. Hogy mi folyik itt? Hangos szó, sok vicc, nevetés, olykor késhegyig menő vita és sör is természetesein... Felszabadult, emiberi-baráti szóra éhező, rögtönzött társaság. S lesz-e belőle magasabb eszményekért is lelkesülő közösség? Nem tudni. De Ö6Z- szeverődésük azt jelzi, természetes igény a baráti szó. S erre legjobb alkalom este, vagy hét végén, munka után van.

Vajon alakulnak-e hasonló

kis közösségek? Alkalmi labdarúgó-csapatok, játékcsoportok, vitakörök, együttes színház- és mozilátogatások? Ennek még jó néhány föltétele hiányzik. Nemcsak egy gazdátlan szárítóhelyiség. A Kaposvár szabadidő-központjának szánt sportpályáikat még csak ezután kezdik építeni az Arany utcában. Sportolásra, rendszeres testmozgásra alkalmas létesítmény egyébként is nagyon kevés van a városban, s ezen felül sem késztet erre semmi sem. Az iskolában inkább ellenszenvesnek találják a testnevelés órákat a gyerekek, mintsem a rendszeres mozgás szüksége és saeretete épülne tudatukba.

V

ajon nem szorft-e bezárkózásra, magiunknak élésre lakótelepeink megjelenése, ■ az élet, amelynek keretéül szolgálnak? Az iskolai nevelés, ® munkahelyek közszelleme vajon mozgósít-e bárkit arra, hogy rendszeresen kimozduljon a négy fal közül?

Vajon eléggé tudja, érzl-e mindenki: a valóban hasznos, pihentető időtöltés nem azonos a semmittevéssel? Mert ez az, ami a szabad Idő hasznos eltöltésében valódi -vízválasztó —- lehet.

Csupor Tibor

Szeberényi Lehel

3

R

É

M

l

— ó, nem egy!..; — kiáltottak az asszonyok elhamarkodottan. De mikor névről

kellett volna említeni, ezt

kérdezték egymástól: — Kit is no mondjuk?

— Sokan vannak — tértek vissza az általánossághoz. — Súgnak-búgnak ezt is, meg azt is.

Majd Herminka emelt a

szón:

—Nem modanak ám. Nem

szeretnek mondani, akivé) ez történt. Mert fél. Mindenik fél...

Teréza kicsit nevetgélve mondta, mert kezdte szégyellni magát Lonci előtt;

— Fél, hogyha elárulja, baja lesz. Megbosszulja katona... Fél is, meg szégyelli is.

Lonci az ablak világa mellett Anyicskára nézett. Anyicska nemigen látszott mozdulni azonkívül, hogy haját morzsolgatta, de azért küldött egy egyetértő pillantást Loncinak. Ostobaság az egész — mondta ez a pillantás.

Lonci is mosolygott már magában; felülkerekedett az igézeten. Így is kérdezett:

— Azt is tudják, csakugyan. hogy hol bujkál?

— No persze.

— Ha tudják, mért nem fogták már meg?

Az asszonyok furcsán mocorogtak; előreengedték a tudós Herminka énekes hangját.

— Jaj, kedves... — szólott Herminka —, öreg szurdok, emberek ott nem mennek. Mondanak azt Pokol Tornáca. Ottan lakik maga ördögkirál, Cserni Pán, s lakik ottan ővele katona, neki szolgálja, bújt oda őhozzája, mert Göndör Lidi őtet keres. Lelke bolyong az erdőben, nincs neki nyugodalom, szegénynek sírjába...

Az asszonyok már sok bort elnyalogattak, mely itt termett a fákra kúszó direkttermő tőkén. Túlon-túl beszédesek voltak már, s olyasmiket fecsegtek könnyelműségükben, egymás borzongatására, felhevülten az izgalomtól, amiket máskor még szavakban is jobbnak láttak messzire kerülni.

Bormámorosan száguldoztak képzeletük szárnyán, akár seprűjükön a boszorkányok, ottfelejtvén a két lányt.

A szurdokot járták, hol sose voltak. Babonából nem mentek arra, és nem is tudtak senkit, aki járt ott. A nép nem megy oda, erkerüli a tájékát is, de töviről-hegyi- re ismeri, ki tudja, miféle hallomás bók

Mariskának Is pontos tudomása volt a szurdok száz barlangjáról és a folyosók útvesztőiről, amelyek a barlangokat összekötik.

— Ki oda bemegy, sohase onnan talál ki — mondta. A babicska többet élt, így többet tudott Marisánál. Így szólt:

— Száz nyílás, pokol száz kapuja. Mikor jön éjszaka, ott kicsap kénköves láng.

Teréza is leírta a szurdokot, érzékletes szavakkal, nagy képzelettel, amely imád- ságoskönyvekbe való szentképekből táplálkozott, és amely szentképek a mélység lakóit ábrázolták a kárhozat birodalmában, szakadékok sötétmélyén, fejük fölött függő, ferde sziklákkal, amelyek mint a Damoklész-kard, leszakadással fenyegetnek.

— Szikla tetejéről fenekét nem látod — mondta Teréza —, lent szuroksötét, ott van már a pokol. — S míg beszélt, röstelkedve nevetgélt, és sietett magyarázkodni Lonci előtt: — Mondanak népek ilyen csacskaságokat.

Nem lehetett tudni, maga mennyire hisz a csacskasá- gokban.

Herminka haragudott Teré- zára.

— Nem csacskaságok — mondta. Vékonyka hangja reszketett- — Egy ember oda- merészkedte tetőre, lenézte pokolba, de futotta ő mindjárt onnan; ördög akarta lerántani, látta maga szemivei...

Marisa lelkesedett: ők Is

maguk szemükkel láttak őrdög vasaj-tóját, mikor a Vaskapu-sziklán cserkész-u tat sepertek a nagyvadászathoz.

— Sokan láttak azt. Ördög kincseskamrája van ott, bent őrzi ördög. Ahol van hét bükkfa.

Teréza Is megerősítette,

hogy látták a vasajtót; hét lakat volt rajta, de senki se nyú’t hozzá.

— Ö Bozse! — vetette a keresztet Herminka. — Isten irgalmazz nekünk, azt valaki művelne! Ördög szabadulna falura, illető muszáj ülni helyére: őrizzen kincset holtáig.

A babicska is keresztet vetett. És Marisa is és Teréza is, mert kötelezőnek érezték.

Anyicska most se mozdult az utcai lámpa reszketeg fényhálójában. Az asszonyok mind ránéztek: Magúkban talán így szóltak, beletörődve: »Mai fiatalság«.

A babicska emlékezett, hogy fiatalabb korában ő is járt a hét bükkfánál. Mohát szedni mentek az erdőre, mert jó pénzt adtak érte, és akkor egészen odáig jutottak. De tovább nem mentek, mert ott van már a szurdok két kőhajításra, a bükkfától jobb kéz fele.

Teréza és Marisa bólintottak, s azt mondták; ők se mentek tovább, és nem is tudnak senkit, aki arrafelé merészkedett volna.

Herminka arca sötétebb volt a konyha sötétjénél. Az aggodalom sötétlett rajta, mert — mint mondta — nagy bátorság a Vaskapuig is menni.

— Ott van széle Cserni Pán

birodalmának. Innen van név: Vaskapu... Lidi tam nyemózes doiszty... mondta Herminka, miközben Teréza felállt, hogy villanyt gyújtson, és töltsön a kanoséba. Ekkor fordult meg Anyicska is, hogy kipillantson az ablakon.

Lonci is kipillantott: az utca üres volt. Nem ült már senki a villanyoszlop alatt, a lámpa fénykörében.

B. L

(Folytatjuk)