Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

* A katona útja ** ITJsághír: •►Csaknem három évtizedes hivatásos szolgálat tel­jesítése során a Magyar Nép­hadsereg erősítése érdekében ki­fejtette odaadó, eredményes munkája és példás helytállása elismeréséül Czinege Lajos ve­zérezredes honvédelmi miniszter Vörös Csillag Érdemrenddel tün­tette ki nyugállományba vonu­lása alkalmából dr. Szendi Jó­zsef ezredest.-« Van ebben a Szabolcsban, Tiszadobon, szegényparaszti családban született erőteljes férfiban valami nyughatatlan energia. Bizonyára egykori, a földet verejtékes munkával művelő, a napi megélhetésért küzdő őseitől örökölte ezt, s hivatásának szeretetében, a végtelen szorgalomban, a ten­ni akarásban, a szüntelen ta­nulásba öjtött testet. Hat elemivel vonult be 1949- ben a hadseregbe, hogy hiva­tásos tiszt legyen. Néhány nappal nyugállományba vonu­lása előtt vette át az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a bölcsészettudományi doktori cím elnyeréséről szóló diplo­mát. Ez év elején pedig tá­bornokok és más magas rend- fokozatu tisztek előtt védte meg disszertációját, s kiérde­melte a hadtudományok kan­didátusa fokozatot. Milyen utat tett meg, meny­nyit tanult, amíg mindezt el­érte, azt kevesen tudják. Azt, hogy hány éjszakája, vasár­napja, ünnepe ment el a szün­telen tanulással. Amíg leve­lező úton elvégezte előbb a nyolc általánost, azután a gimnáziumot, majd a katonai akadémiát, s végül megsze­rezte a doktori, illetve a kan­didátusi címet. — Tüzérként szolgáltam a második világháborúban, sza­kaszvezetőként szereltem Je. Nem tudtam elképzelni, hogy hivatásos katona legyek,, vala­ha is.'Azután, amikor á párt tiszti iskolára javasolt, arról álmodtam, hogy egyszer talán százados és tüzérüteg-parancs- nok lehetek. Ez volt minden vágjam. S hogy ennél több sikerült, azt elsősorban nyu­godt családi életemnek kö­szönhetem. Gyakran láttam dr. Szendi Józsefet hivatásának teljesí­tése közben, önmagával és beosztottaival szemben is ma­gas követelményeket támasz­tott. Soha nem mutatta, hogy elégedett saját eredményeivel. Mindenkor megtalálta azt a hangot, mely a közös munkát, a hadsereg erősítését segítette. Kétszáz oldalas tanulmányt készített, amikor a kandidá­tusi fokozat elnyerésére ké­szült. Ebben dolgozta fel a tüzérség történetét, ijezdve az időszámítás előtti kínai »bam­buszágyúval«, folytatva a má­sodik világháború fegyverei­vel és néphadseregünk tüzér­ségének létrejöttével, nap­jaink rakétafegyveréig, befe­jezve a jövő feladataival. Jól ismeri hadseregünk fej­lődését, hiszen az első pilla­nattól tanúja,, részese volt ennek. Még irknyította a ló­val vontatott lövegeket, a kezdetleges ütegek, osztályok és más katonai egységek mun­káját. Magas beosztásban dol­gozott, amikor hadseregünket korszerű fegyverekkel szerel­ték föl, s bemutató gyakorla­tokat, lövészeteket kellett tartani a rakétatüzér-fegyve- rekkel. Fél év tapasztalata Egyenletes, pontos munka Véget ért az első félév: a vállalatoknál még folyik e hat hónap munkájának értékelése. Azt, hogy miként gazdálkod­tak az eltelt időszakban, már látni lehet. Takarékosan A Budapesti Vegyipari Gép­gyár tabi gyáregysége időará­nyos tervét egy tized száza­lékkal teljesítette túl. Teleki Sándor gyáregységvezető tájé­koztatása szerint a takarékos költséggazdálkodás eredmé­nye, hogy a ráfordítások nem nőttek arányosan a termelés­sel. Több intézkedés is szüle­tett a hatékonyság növelése' érdekében: hatásuk már a fél­évi eredményekben is mér­hető. Az anyaggazdálkodás javításának egyik fontos te­rülete a hulladékok hasznosí-, tása. Nagy méretű vegyianyag- tartályok készülnek a gyár­egységben. A munkások he­gesztőpisztolyokkal nagy le­meztáblákból vágják ki a szükséges méretet Kisebb da­rabokat azonban a már hul­ladéknak minősített lemezből is lehet szabni. A hulladék hasznosítása 120 ezer forint' megtakarítást hozott. A taka­rékosságot segítette elő az anyagnormák felülvizsgálata és javítása, s az is, hogy az anyagtakarékosságért több újítást vezettek be. cérnát adott el. Ennek fele exportra került, másik felét pedig a házai piacon értéke­sítették. — A gyár exportmegrende­léseire hatással vannak a vi­lággazdaságban végbemenő változások is — közölte Gre­gor István telepvezető. — Legnagyobb megrendelőink a közel-keleti országok. Az el­ső negyedévben jóval több terméket vásároltak, mint a másodikban. Az elmúlt há­rom hónap alatt 25 százalék­kal csökkent a megrendelé­sük: Szudánba és Libanonba kevesebbet szállítottunk. Jor­dániának és Iraknak viszont sok varrócérnát küldtünk. Az exporttal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése mindig fontos helyet foglalt el a gyár munkájában. A határ­idők tartása nélkülözhetetlen követelmény, eredménye: a megrendelők bíznak a nagy­atádi munkások szakértelmé­ben, pontosságában. A hazai megrendelők között több ruhagyár van: kötelezett­ségeik teljesítése attól is függ, hogy megkapják-e időben a nagyatádi cérnát. Az év első felének tapasztalata, hogy a pontos — nemegyszer soron kívüli — szállítás újabb meg­rendeléseket hoz. ______ • Mi nőség és költség Két üzem eredménye alap­ján nem lehet általános kö­vetkeztetést levonni. A gazda­sági környezet azonban min­den vállalatnál ugyanolyan: a gondok, amelyek egyik helyen jelentkeznek, megtalálhatók a másiknál is. A törekvések, amelyek e gondok megoldását, a jobb munkát szolgálják, ér­tékes ötletet adhatnak a többi vállalatnak. Gregor István így fogalma­zott: »A második félévben a legfontosabb követelmény az exportmegrendelések teljesí­tése lesz.« Teleki Sándor pedig így summázta tapasztalatait: »A termék összetételében az első. félévben minimális volt a változás. Az év hátralevő idő­szakában is álló, illetve fekvő hengeres tartályokat gyártunk. Ezeket azonban még kisebb költséggel, gazdaságosabban és jobb minőségben kívánjuk el­készíteni.« A kettő valahol összefügg: a termékek gazdaságos előál­lítása, a minőség előfeltétele annak, hogy a piacon keres­sék és szívesen vásárolják a vevők. Dr. Kercza Imre Láttam a Német Demokra­tikus Köztársaságban, a Fegy­verbarátság hadgyakorlaton, ahol emlékéremmel tüntették ki példás munkájáért. S ott volt a Pajzs 73 hadgyakorla­ton, a Varsói Szerződés tag­államainak sok más fontos hadgyakorlatán is. Ötvenévesen a honvédelmi miniszter aranytőrrel jutal­mazta munkásságát. Tizenegy kitüntetés, köztük a Kiváló Szolgálatért Érdemérem, a Haza Szolgálatáért Érdem­érem kitüntetés arany foko­zata és más magas elismeré­sek tulajdonosa. A katonai hivatás teljesíté-, se vezérelte Somogyba, s ma már somogyinak vallja magát, itt telepedett le végleg. — Folytatom tudományos katonai munkámat, a TIT-ben előadásokat tartok. Alkal­manként szeretnék — fonto­sabb katonai évfordulók kap­csán — írásokat megjelentet­ni. Régi tervem, s most végre lesz rá időm is, hogy feldol­gozzam Somogy katonai tör­ténetét a levéltárak, a mú­zeumok, a pártarchívum anyagai alapján. Hosszú utat tett meg dr. Szendi József nyugállományú ezredes. Nem hivatásosként, de folytatja katonai munkás­ságát, hogy feltárja megyénk múltját és történetét. Szalai László — Az év első felének sike­reiben jelentős szerepük van a szocialista brigádoknak. A szabványtartályokat gyártó dolgozók különösen az utolsó napokban tettek ki magukért. A Ganz-MÁVAG késve szál­lított egyes alkatrészeket, a termékek viszont határidőre elkészültek. Az első hat hónap eredmé­nyei alapot adnak a további jó munkához. Július elsejétől a minőségvédelemre is na­gyobb súlyt fektetnek. Egye­bek mellett gondosabb cso­magolással kívánják elérni, hogy a termékek sértetlenül jussanak el a felhasználás he­lyére. Az alapanyagok tárolási rendjének megváltoztatásával pedig a gyáron belüli anyag- mozgatás költségeit akarják csökkenteni. A pontosság — bizalom is Az Újpesti Cérnagyár nagy­atádi telepén is több cérna készült az első félévben, mint amennyivel a terv időarányo­san számolt. A cérnázóüzem 117, a kikészítő pedig 103 szá­zalékra teljesítette tervét. A két szám mögött rengeteg szervező munka van: a gyár többi üzemrésze is azért dol­gozott, hogy minél több kész­termék kerüljön a megrende­lőkhöz. Az ésszerűbb munka- megosztás az egyes üzemré­szek között, valamint az ön­költség csökkentése eredmé­nyezte azt, hogy a nagyatádi gyár 559 tonna — különböző finomságú és csomagolású — Az árpa után a búzán a sor GYŐZELEM TSZ, OSZTO- PÄN. Kevés a remény arra, hogy Botykai János elnököt az irodában megtaláljuk. S tényleg: kocsinkat látva for­dítja vissza az útról a szövet­kezet terepjáróját a sofőr. — Egyik munka a másikat követi, sőt, néha meg se vár­ja... Végeztünk az őszi árpá­val, 39 mázsás átlaggal fizetett hektárja. Július 6-tól már a takarmánybúzát vágjuk: a 612 hektárhoz négy E—512-es kombájnunk és egy SZK—5- ös arató-cséplőnk van. Hiba eddig jóformán egyszer sem fordult' elő, ami akadt, azt a szerelők gyorsan kijavították. Két SZK—4-est a borsó beta­karításához készítettünk elő: ezt a munkát ma estefelé kezdjük. Levágtuk az ötven hektár repcét, az első szaporí- tású fokú növényt magnak ter­meltük, és 390 ezer forintot vá­runk belőle. »Eszik« a búzát az NDK- gyártmányú kombájnok a szö­vetkezet bodrogi határrészén. Bajzik István műhelyvezető most gépkezelő. Tizenhárom éves volt, amikor segédvezető­ként egy SZK—3-mason, nap­raforgó-aratással kezdte ezt a munkát.- A- mostani E—512- essel ez a hatodik aratása. — Hétfőn volt a legnagyobb teljesítményem, több mint öt vagon búzát takarítottam be evvel a géppel., De hasonló kombájnnal elértem már — évekkel ezelőtt — napi tíz va­gont is. Jó volna, ha szapo­rábban érkeznének a pótko­csis vontatók, és ha a koszt újra olyan jó lenne, mintami­lyen az első napokban volt... Tud róla, hogy a szövetke­zet vezetősége célprémiumot ajánlott fel a legtöbbet beta­karító kombájnosoknak és szemszállítóknak. A részletek­ről az elnök tájékoztat: — Ha az öt kombájn együtt­véve húsz vagonnál több ga­bonát küld be naponta, a gép­kezelők és a szállítók ezekre a napokra összesen ezer forin­tot kapnak célprémiumként a keresetükön felül. Ez az ösz­tönzés máris érződik a mun­kán. A búzaaratás felénél tarta­nak — ez mintegy százvagon- nyi termén'U jelent. A jövő hét végérv .eretnek befejezni a kalászossá, betakarítását az osztopáni Győzelem Tsz-ben; az árpatarlóba már vetettek, a repce helyét most Szántják. A búzatarlóba zöldtrágyának — és a fagyok beálltáig ete­tésre — másfél száz hektáron fehér mustárt vetnek majd. SOMOGYJÄD, alkot­mány TSZ: Itt az összes aratnivaló 1300 hektár, ennek több mint a fele étkezési bú­za. Az eddigi eredményekkel elégedettek a szövetkezetiek. Sárközi Sándor főagronómus sorolja az átlagokat: — Az őszi árpa a tervezett 35 helyett 45,41, a takarmány- búza 39 mázsa helyett 45—46 mázsát adott. Ennek a két nö­vénynek a betakarításával vé­geztünk. Levágtuk a repcét is, mely megközelíti a tervezett hozamot. Az aratást hat E—512-es kombájn végzi, egy SZK—5- öst a vetőmagvak betakarítá­sára alakítottak át. Reggel, ha fölszárad a harmat, már in­dulnak az arató-cséplők, s nem hagyják abba a munkát mindaddig, amíg a gabona szára vissza nem gyengül. Komplex brigád dolgozik: kombájnosok, szerelők, szál­lítók. Szerelő- és étkezőkocsi biztosítja _a helybeni kiszol­gálást. Vasárnap is arattak. — A takarmánybúzák közül eddig a jugoszláv Száva fize­tett legjobban: csaknem 59 mázsás átlagot adott a 46 hek­tár — magyarázza a főagronó­mus. Eljutottak az aratás egyhar- madához az Alkotmány Tsz- ben. Hat kombájnos — Szár­nyast József, Birkás Béla, Ko­csis József, Sipos János, Var­ga István és Székely Tibor — jó munkája meghatározó' volt az eddigi szakaszban, és sok függ tólük ezután is. Mert a java még hátra van! Az osz- topániaknak két hét kell ah­hoz, hogy az őszi árpa, a ta­karmánybúza és a repce után a kemyérnekvaló is biztos helyre kerüljön. Hernesz Ferenc 0 szó és a tett a z elmúlt években rendszerint akkor beszéltünk e kát fogalom összefüggéséről, amikor valahol fölfédeztük, hogy szakadék támadt a nyilatkozatok és a cselekvés között. Ezek az esetek az egyén, a kisebb közösség és a tár­sadalom életében sem ösztönöztek többre és jobbra; nem ke­ményítették az izmokat, nem serkentették a gondolkodást, és becsvágyra, hasznos törekvésre sem buzdították az embere­ket, Azóta valami megváltozott. Felelőtlenség volna azt állí­tani, hogy ma már semmi tennivalónk nincs a két — volta­képpen egész életünket és boldogulásunkat meghatározó —• fogalom egységének a megteremtésében. Egy idő óta azonban kedvező jelek mutatkoznak. Az állóvízbe valaki bedobott egy követ. Nincs ókunk kételkedni abban, hogy a középpontból tovább gyűrűzik áz előrevivő szándék. Ezért az a gon­dolat áll jegyzetem középpontjában, hogy ma már — leg­alábbis a központi, a megyei irányításban — a szónak meg­cáfolhatatlan hitele van, s a tettek elszámoltatása sem vá­rat magára. Így azután meggyőződéssel bízhatunk abban, hogy nemcsak a számonkérés, hanem a cselekvés is egyre következetesebb lesz. A határozott vezetés ugyanis felelős­séget, buzgóságot, iparkodást szül. Nem kétséges tehát, hogy így társadalmi méretekben — és a kisebb ügyekben is —• rendre megvalósulnak elképzeléseink. Emlékszem, korábban a pártértekezletek, a kongresszu­sok előtt fél évvel kezdődött az igazi »nyüzsgés«. Akkor vet­tük elő a határozatokat, a részterveket; akkor kezdtük ku­tatni — az elszámoltatás közeledtét félve —, hogy hol tar­tunk, mire jutottunk. Nemegyszer késő volt már. De mon­dom: azóta valami megváltozott. Nem hiszem, hogy bárki zokon venné: tudok lelkesedni e változásért. Mert nem értem és nem a kisebb embercsoportokért, hanem valamennyi­ünkért következtek be. És éppen idejében... Bizonyára emlékeznek még: legutóbb tavaly március­ban tanácskozott a megyei pártértekezlet. A közéleti aktivi­tás fokozódását is kifejezve ötvenkilencen kértek szót, de csak 24-en mondhatták el véleményüket. A többiek írásban adták a vezető szerv tudtára: miről mit gondolnak, hogyan látják a megye helyzetét és saját munkaterületüket. De ez sem maradt írott malaszt. Alig telt egy hónap, április 16-án intézkedési tervet fogadott el a megyei párt-végrehajtóbi­zottság. A jobbító szándékot gyorsan érzékelte a testület, és tagjai szenvedélyesen vitatták meg a jogos észrevételeket. Ott voltam az ülésen; fül- és szemtanúként bizonyíthatom a felelősség, a határozott föllépés megnyilvánulásait. A jo~ jos észrevételek nyomán — hiszen bíráló megjegyzések is érték a megye társadalmi, gazdasági és kulturális életét; feltárták a gondok és feszültségek okait is — pontokba fog­lalt, felelős személyt és határidőt jelölő terv készült. Mi kö­vetkezett volna ebből néhány évvel ezelőtt? Az, hogy négy év múlva (!) előkaparjuk őket az irattartók mélyéről. De azóta valami megváltozott... A múlt héten újra ott ültem a végrehajtó bizottság ülé­sén. Ott, ahol a megye fejlődésének, az emberek életkörül­ményeinek gondja sűrűsödik; ahol megvitatják közös dol­gainkat, és megoldásukról döntenek. Nem lepett meg, in­kább bizalommal töltött el, hogy alig több mint egy év után újra ezek a témák kerültek- napirendre. Nehogy megfeled­kezzünk róluk, nehogy kényelmesen üljünk »babérainkon«. Elővettem a korábbi intézkedési tervet. Negyvenkét- pontjá­ból huszonhétnek lejárt a határideje. Az elszámoltatás azon­ban kiterjedt a folyamatban lévő, még nem lezárható ügyek­re is. A vezetés »ujjai« tehát ott vannak a megye ütőerén; érzékelik a változást. J ól tudom, a példák többet mondanának az általános megállapításoknál. Nincs is okom fukarkodni velük. Már csak azért sincs, mert a legfőbb megállapítás az volt: cselekvési egység van kibontakozóban, s ennek nem­csak a kommunisták, hanem valamennyien részesei vagyunk. Emlékeznek még arra, mennyit írtunk, beszéltünk a beruhá­zások elhúzódásáról? Nem, még nem szűnt meg a feszültség, de enyhült; és nyomában meggyorsult az építkezés. Hogy még mindig van panasz a tervezőmunkára? Hogy a drága, sokszor megvalósíthatatlan tervek készítésében érdekeltek a tervezők, s nem á legcélszerűbb, a legolcsóbb megoldások­ban? Ez központi intézkedést sürget. De gondoljanak csak arra: egy év alatt milyen óriási erőfeszítések árán értük el, hogy 406 millió forintos költséggel megkezdődhetett a cu­korgyár rekonstrukciója; hogy ugyanitt újabb 350 milliós be­ruházás ügyében folynak a tárgyalások. Mi van a mögött, hogy a termények tárolásához Somogy kapja az ország e cél­ra szánt beruházási összegének 11 százalékát! Hogy nagy­részt előteremtettük a tervidőszak feladatainak anyagi fe­dezetét. Hogy a pártértekezlet óta nagyobb ütemben halad a lakásépítés, s hogy javaslatunkra a munkások és a fiata­lok lakásépítése is könnyebbé vált (az első öt évben 20 szá­zalékkal csökkent a törlesztendő részlet). S a nagyobb köz­ségekben is — évtizedes gond volt — kapnak építési hitelt a fiatalok. És beszélhetnék a közlekedésről, a még nem ki­elégítő, de okvetlenül szembetűnő változásról, a Balaton­part jobb áruellátásáról, a SZOT-üdülők befogadóképessé­gének növekedéséről. S akkor még nem is szóltam a megye ötéves tervének biztató távlatairól. Nem légvárakat építve, hanem a talajról indulva, fegyelmezettebben »közlekedünk«. Valami megváltozott... A határozatok ma már nem a páncélszekrényeknek ké­szülnek, ahol az acéllemezek a feledésbe rejthetik legjobb törekvéseinket is. A döntésekre naponta rápillantani »kény­szerül« minden illetékes, és cselekednie kell, mert az elszá­moltatás nem várat magára. Ez a határozottság, ez a kö­vetkezetesség viheti csak előbbre ügyünket. Ma már senki sem elégszik meg az önmagában felmentést hordozó »tö­rekvésekkel«; a cselekvést — beláttuk — nem pótolja az óhaj, a szándék, az elképzelés, a törekvés és a terv... Beszélhetnék a társadalompolitikai, az ideológiai és a kulturális intézkedésekről; az állami szervek munkájának javulásáról,' a döntések folyamatos végrehajtásáról; a tár­sadalmi tulajdon védelmére, a jogtalan haszon- és a munka nélküli jövedelemszerzés visszaszorítására tett megyei intéz­kedésekről és azok kezdeti eredményeiről. Egy egész újság terjedelme is kevés volna a felsoro’áshoz. De nem is ez'a célom. Sokkal inkább az, hogy példára és követőkre leljen a megyei vezető testület; hogy mindenütt megvalósítsák a szó és^ a tett egységét. A következetesség — szerencsére — megszűnt üres szólam lenni; a következetesség követelmény. Nélküle elkényelmesednénk, mint korábban, bélenyugvók lennénk, mint nemegyszer az elmúlt években; s hiába lenne sok-sok milliónk a fejlesztésre, az életkörülmények javítá­sára, nem tudnánk mit kezdeni vele. Ez pedig vétkes köny- nyelműség lenne, mint ahogy az volt a korábbi években is. Ugyanígy felelőtlenség elmulasztani lehetőségeinket a ter­melésben, az ésszerű gazdálkodásban, vagy ha úgy tetszik: a munkaidő kihasználásában. A régebbi szóhasználat szerint azt mondanánk: »fönt« már megváltozott valami. Csakhogy, aki a régi fogal­mak szerint »lent« van, voltaképpen az van »fönt«; de ennél is helyesebben: senki sincs »lent« és senki sincs »fönt«. Együtt és egymásért vagyunk. A joga és a köteles­sége senkinek sem kevesebb, mint másoké. Akkor pedig nemcsak beszélni kell, hanem tenni is; azaz mindenütt tel­jes egységet -teremteni a szavak és a tettek között. Jávori Mte

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom