Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
MINDENKIT VÁRUNK A Játék öröme meg* :i közösség A Kaposvári Villamossági Gyár klubjában nyáron sem áll meg az élet. Itt tart próbát heti két alkalommal a Vasas amatőrszínpad délután öttől este tízig. Köziben pihenő van, ilyenkor beszélik meg a következő hetek programját. Vihar Bélának A kék tündér hídja című darabját tanulják. Eredetileg hangjáték volt, de átírták, elhagyták belőle a meseelemek egy részét. »Házi zeneszerzőjük« dalokat írt hozzá, s egy humoros hangvételű színpadi játék lett belőle. Nem régóta foglalkoznak a darabbal, de van idejük: novemberben minősítik az együttest Tatabányán ezzel a darabbal. Addig még sokat lehet és kell gyakorolni. Másfél éve alakult az együttes, eleinte nagy volt a cserélődés. Sokan elmentek, újak jöttek helyettük. A naplóban mindenkit bejegyeznek, aki legalább háromszor megjelent a próbán. A negyvenhetedik névnél tartanak. Az együttes tizennégy tagú. Néhány hónapja állandósult a gárda. A próbák általában teljes létszámúak. Néhány kivételtől eltekintve valameny- nyien a gyárban dolgoznak. Többségük fizikai munkás. A próba szünetében arról beszélgetünk, ki miért jött az együttesbe? A szervezés elindítója Károly János, a gyár népművelője volt — A mostani együttes őse egy, csak az ünnepségeken verset mondó, alkalmi közönség volt. Ekkor vetődött föl á gondolat, hogy mást is kellene csinálni. Meghirdettük, hogy mindenkit szívesen látunk. Sokan jelentkeztek. Károly János maga is szín- pados, szívesen csinálja. Berkes Piroska elment a gyárból, de továbbra is az együttes tagja, a társadalmi vezetőség elnöke. — Azt hiszem, hogy valamennyiünkben megvan a játékos kedv. Ha van rá lehetőség, megpróbáljuk kifejezni magunkat. Hegedűs János érdekes módon került az együttesbe. — KISZ-titkár voltam, és az egyik kislány állandóan arra hivatkozott a gyűléseken, hogy a színpadi próbák nagyon elfoglalják, nem tud KISZ-munkát végezni. Gondoltam, megnézem már, mi az a rengeteg elfoglaltság. Itt maradtam. A tagok közül néhányan már az iparitanuló-intézetben is amatőrködtek, mások csak szerettek volna bekerülni, de nem tudták, mi a módja. Olyan kislánnyal is beszélgettem, akinek azelőtt semmiféle kapcsolata nem volt a verssel. Vájná Pál, a megyei tanács főelőadója vezeti az együttest. — Ez a harmadik darabunk, talán az eddigi legszerencsésebb választás. Ezt csinálják a legszívesebben; a darab hangulata, pergése, vidámsága közel áll hozzájuk. Mi is átestünk a kezdő színpadok gyermekbetegségein: egyszerre sokat, mindent el akartunk mondani. A gyárban kezdetben csak figyelték, hogy mit csinálnak ők tizennégyen. Azután egy- egy előadás után már szóltak — dicsértek vagy bíráltak a munkatársak. A gyár anyagilag támogatja az együttest, sőt a műszakbeosztásnál is figyelembe veszik a próbák idejét. A Vasas tagjai nemcsak a felkészülés idején vannak együtt, gyakran szabad idejükben is. Most készülnek közös kirándulásra Bulgáriába. Azt mondják, ott sem hagyják abba a próbákat. Fölveszik a kapcsolatot a megye más amatőr együtteseivel is. — Tulajdonképpen mi tartja össze ezt a tizennégy embert? A válaszok hasonlítottak egymáshoz. A játék örömet ad. Szívesen csinálják, vállalják a próbák gyötrődéseit, mert a végén kialakul valami jó. Szeretnek együtt lenni. Mindig vannak olyan tagok, akik éppen nem kapnak szerepet. Olyan fiú is akadt, aki az első három hónapban csak várt. De minden próbán ott volt. Most már ő is játszik. Simon Márta Tankönyv a szünidőben Tábor a tehetséges gyermekeknek Az írásvetítőt dicsérték a legtöbben. A tanítónő szép betűi kirajzolódna!^ a fehér vászonra, s elhangzik a kérdés : mi a neve a négyáirbo- cos tengeri Vitorlásnak: cara- vell vagy karamell? A megfejtés — a játszva tanulás izgalma mellett — más okok miatt sem közömbös. A minap ugyanis az egyik kislány ezt mesélte a Balaton- lellei Általános Iskolában, a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit középiskolára előkészítő táborban: — Édesapám beteg — mondta. — Tüdőemblémában szenved... Így a kérdések között szerepelt az embléma és az embólia helyes használata is. Harminchét hetedik osztályos lány és fiú jött ide, a 18. században polgári udvarháznak épült iskolába, Somogy legkülönbözőbb településeiről. A cél: előkészíteni őket a középiskolára. Azt hiszem, nem kell bizonygatni a kezdeményezés fontosságát. A kiáSbb falvak iskoláiban néhol még mindig összevont tanítás folyik. A nevelőknek nincs módjaikban minden gyerekkel külön foglalkozni, a tehetségesek útját gondosan egyengetni. A háromhetes tábor ehhez teremt lehetőséget Nyilván sokakban felvetődik:, elég a gyerekeknek a tízhónapos tanév is, fölösleges őket a nyári szünidőben terhelni. Csakhogy ezeknek a hetedikes lányoknak és fiúknak a többsége — hogy pontosan hányán, arról a tábor végén lehet megbízható képet kapni, hiszen a küldő iskolák mércéje eltérő is lehetett — valóban tehetséges. Megszokott kis közösségükből kiszakadva »nagy ugrásokkal« haladnak előre. A táboréletben, a kapcsolatok megteremtésében is gyorsan feltalálják magukat. Ezt tapasztaltam én is. amikor bementem az egyik terembe — a magyar—orosz csoporthoz — beszélgetni. Világosan, értelmesen fogalmazz tak, s az élmény színeivel mesélték el azt, amit utóbb a pedagógus »felnőtt nyelven«. — A tábort — mondta Horváth Kálmánná táborvezető — a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya szervezte. Minden délelőtt négy óra tanítás van, két csoportban: magyar —orosz és matematika—fizika tárgyakban. A költségeket a művelődésügyi osztály fedezi, de sokat segít a helyi tanács is: ingyenes strandbelépővel, a rendezvények díjtalan megtekintésével. — A gyerekek általában olyan helyekről jöttek ide, ahol nem lesz mód év közben megtartani, esetleg bővíteni a most megszerzett többletismereteket. Nem vész kárba az itt eltöltött három hét? — Év közben is rendszere- I sen foglalkozni kell velük, ' csak így van értelme a tábornak, mely egyelőre kísérleti jellegű. Azt azonban merem állítani, hogy a Balaton- lellén tanulással eltöltött 80 óra a középiskolában is kamatozni fog, — Elsősorban tapasztalatokat gyűjtünk — mondta Sel- meczi Miklós igazgató. — Már most, két hét után úgy látszik, hogy az ilyen úgynevezett komplex táborokat, ahol több tárgyat is tanítanak, még a hatodik osztály után meg kellene szervezni. Ezt követően a hetedik és nyolcadik után rendezett szaktáborok mélyítenék el igazán az ismereteket. A »hátrányos helyzet« ezeknél a gyerekeknél elsősorban ott jelentkezik, hogy az iskolájukban megszerzett jeles eredmény viszonylagos. Lehet, hogy egy másik iskolában, hasonló tudóssal, csak közepes lenne a bizonyítvány. Ezt a különbséget is be kell hozni, mert középiskolába kerülve nagy törést okozna a kisdiákban. Voss Ágota Nikláról, Békéit Attila Csákányból, Buzsáki Tünde Toponárról, Proity Éva öreglakról jött Nem sok időt hagynak arra, hogy a másik is szóhoz jusson. Mindegyik mondani akarja a véleményét: a könyvtáróra... az értelmező szótár... a lektor... Mind új fogalom nekik. — Az eddig eltelt két hétnek — mondta Büki Jánosné, a magyar—orosz szakos csoport vezetője — az a legnagyobb előnye, hogy a gyerekek szókincse sokat bővült. Természetesen nem. ez a legfontosabb cél. De nekem, pedagógusnak ez jelenti a legnagyobb örömet. Mészáros Attila Sorkötelesek házi vizsgája Befejeződött a sorköteles fiatalok házi vizsgája az MHSZ- nél. Száznegyven fiatal tanult a hivatásos gépjárművezetői tanfolyamon, s mielőtt a KPM vizsgabizottsága elé kerülnének, először tanáraik és a honvédelmi szövetség vezetői előtt kell tudásukról bizonyságot tenniük. Várséta — könyvvel N égyen kaptatunk. Már elhagytuk a strandot, a csárdával, ahoVa majd visszafelé térünk be. Hátunkra tűz a nap, az egyik udvarból ránk nyihog egy csikó, köszönünk neki mi is. Az út jobbján patak, eser- nyőnyi lapulevelekkel szemérmesen betakarózik. A völgyben szemtelenül lejt a bil- ltenős ZIL-ek szélesítette csapás; hova kell még itt kapaszkodni? Barátom körbe- szaglász: — Hol az a sasfészek? Itt csak erdő meg erdő, lassan nem látom a fától... — Még van éreje szokott savanyú humorához. — Mondtam, hogy messze. Tán ötéves koromban jártam itt. A két nő semmit sem szól, csak sóhajt, és gondolatban elátkozza az emlékeimet. Minden porlepte, nyiszlett virágnál megállnak, ó, de gyönyörű felkiáltással, hogy pihenhessenek egy sort. Egy billencs elporzik, vajon hova mehet itt, ahol az útnak a semmi a vége. Megtörülközünk, társaimból kezd egészen kihunyni a lelkesedés. Az út hirtelen elkanyarodik, egy hidacskán átvág a patak másik oldalára. A folytatás tüdőköpető lejtő, az egész egy böhönc domb oldalában. A vár még mindig sehol. — Ott van a dombocska mögött — nyugtatom a társaságot. Persze, egymásra nézegetnek, mint akik vackorba haraptak. Téblábolunk a meredély tövében a tisztáson. Ha most nem veszem elő a tudományom, kudarcba fullad az egész. Előveszem az eszem az oldal táskából. Vaskos, nagy könyv. Meglepődnek, én még ezt is cipelem. Látom az arcukon a kétkedést: mi sül ki ebből? Felütöm a könyvemet. Pont a légifelvételnél nyílik ki. Egy kúp alakú domb, a tetején apró építmény. Valahol Baranyában. Ügy hívják: Má- révár. Megnézik. A szemükből látszik, fölülről tetszik a vár, onnan nem kell kapaszkodni. Olvasom a passzust: » .. .a festőién szép várvölgyet szegő dombok egyikén — a könyv hegyet ír, de minek borzoljam az idegeiket — már az útról láthatók Máré- vár romjai.« — Akkor eltévedtünk — szögezi le barátom. A két asszony örül. — Frászt. Ök biztos télen nézték, akkor látszik a fák között. Ügy döntöttem, hogy nem ússzák meg. Olvasok tovább. »A várat 1316-ban említik először. 1526-ban a Kisvár - dayak birtoka. Várday János Mohácsnál elesik — föl vili an a szemük —, bátyja megszerzi a várat.«1 — Megszerzi?! — Látom, kezd érdekelni. Olvasom: »De Várday János özvegye Bakics Pál segítségével visszafoglalja. Buda és Pécs eleste után a várat a török pusztítja...« Fölmegyünk. Nem is volt olyan nehéz. Fönt rendezett parkocska fo, gad, rönkpadok, rönkasztal... [ Higanygőzlámpák, összeyisz- sza törve. — Ki az a barom, aki ide följön lámpát tömi? Egyáltalán ki az a barom, aki lámpát tör? — kérdezi barátom szép-szelíd felesége, elfeledve szelídségét. Dühöngünk. Rombol az ember. Az a török is rombolt ezerötszázvalahány- ban, de az legalább az iszlámért, talán még hitt is benne. Túl vagyunk az első stresszen. Bebóklászunk a várba. Az őr ad néhány jegyet és újra elszunyókál. Tőle akár az egész hóbeleváncot elvihetnénk. Egyébként is csak eszeveszett mindent, tudni akarók jönnek be ide, azoktól meg nem kell tartani. Egyszobányi kiállítás. Magos falak. Szédülünk, de mászunk. Az épületben apró turista- szálló. Töki^res. — Ide el kellene jönni nyaralni. Egy hét idill a történelem közepén — így az asz- szonykóm. Hárman szaporán bólogatunk. Nyoma sincs a lenti csüggedésnek. — Ez olyan egyszemélyes vár. A kapitány önmagának ad parancsot, és magát szidja, ha eltolja a végrehajtást. Békeidőben biztosan nem sok látogató zavarta a tulajt. Csak azt nem értem, mi kellett itt a töröknek — fanyar- kodik a barátom. Nem tudunk dönteni. Mint ahogy abban sem: hogy a fenébe foglalták el ezt a várat bárkik is. Ide följönni is elég, közben még azzal törődni, hogy én most ostromlók? Nevetséges. Nézelődünk. Apró vár, de minden megvolt Kút, alagút, labirintus, lovagterem. És eszményi csönd. Néhány em bér... Ha akarják, paradicsom, menedékhely. — De a mindenségét, mohácsi vész, az ország a halál küszöbén, és ezeknek van idejük a meghalt — a Mohácsnál meghalt — vitéz koncán hadakozni. A testvére meg az özvegye. Mások is így csinálták. Ezért veszett el Magyarország! — Egy mondat négyünk mozaikjaiból. Kicsit szabálytalan történelmi levezetés. Csak megborzongott bennünk az igazság. A bácsi fölriad a hangos párbeszédre. Megint valami tudománybúvárok. Legyintett. L efelé már nem volt olyan hosszú az út. Beültünk a csárdába, nézegettük a békés strandoló- kat. Elcsöndesedtünk. — Te, add csak ide azt a könyvet —* barátom lapozgatja. — Ez itt romokat mond. Fedig egészen ép. — Még a helyreállítás előtt írták. No, meg a külső várból semmi sem maradt. Azóta megjelent egy újabb könyv, majd odaadom. Ha lehet, még jobb, mint ez. Szintén Gerő László. — Könyveket írnak, helyreállítják. A lámpák meg töröttek ... — kezdik a nők. A szomszéd asztalnál »kihallgatják« a beszédünket: — Több is veszett Mohácsnál — vonja meg vállát az egyik. — Persze. Akkor is voltak, akik ölbe tett kézzel ültek! — válaszolunk. Jobbnak látják nem visszaszólni, mert nagyon dühöseknek nézünk ki. Luthár Péter Korszerű tanműhelyben, működő modelleken gyakorolják a fiatalok a hibaelhárítást. Szemléltetőtáblákon adnak számot szerkezettani Ismereteikről. A tanácselnök intézkedik Mini fórum a cseri városrészben (Tudósítónktól.) A Hazafias Népfront Kaposvár városi küldöttértekezletén többen szóvá tették, hogy a megyeszékhely vezetőivel gyakrabban szeretnének találkozni lakókörzetükben. Alig telt el két hónap, s a népfront városi és körzeti bizottsága meghívta Kovács Ferenc tanácselnököt egy délutáni beszélgetésre a cseri városrész iskolájába. Többen a szabadságukat megszakítva mentek el a mini fórumra. Jordanics József iskolaigazgató összegezte a városrész fejlődését, beszélt a cseri út korszerűsítéséről, a park kiépítéséről, a csatornázásról. Ám a gondok sem kisebbek: »kinőtték« a cseriek az iskolájukat; a konyha bővítésével lassan halad a városgazdálkodási vállalat; egy tanteremre 60—65 diák jut, s bár »két műszak« van, nehéz ilyen körülmények között színvonalasan oktatni. Ceglédi Lajos megerősítette a fentieket: állandóan szaporodik a lakosság száma, sok munkásember telepszik le a cseri dombok közé. Veiger Istvánná az óvoda rendkívüli zsúfoltságát említette. Negyvenkét csöppséget a belvárosba kell vinni reggelenként a Kecel-hegyből meg az Egyenesi útról. Felháborodottan kifogásolták a három élelmiszerbolt előtti almaborozók ízlésromboló hatását, a födhöz vert üres üvegeket. Sajnos, az Erdősor utcai megszüntetett talponállóból áttelepülők a cseri kisvendéglőből is gyakorta elriasztják a jóízlésűeket. Erdő Töhötöm körzeti párttitkár és Király Lajos javasolta, hogy a földes utcákat rendszeresen locsolják, hiszen a porfüggöny miatt a társadalmi munkában ültetett virágok is tönkremennek. Az egyetlen férfi-női fodrászüzletük kicsi. A közelben áll egy volt trafik, legyen az is a fodrászoké — adott ötletet a Burcsa házaspár. Inkább postának alakítsák át a helyiséget, az még fontosabb — kaptak a szón többen. Burcsa Gyuláné tanácstag elmondta, hogy tár- sadalmimunka-felajánlásokat gyűjt a József utca kövezéséhez, Kiss Péter pedig a Vak Boty- tyán utcában lakókkal »száll be« az útépítésbe. Hat óra körül járt az idő, amikor még javában tartott a beszélgetés a hegyi utak jövőjéről, a cseri sorompó hosszadalmas zárva tartásáról, a Micsurin utca szögletében megtelepült cigányokról, a Malomárok bűzéről, a cseri gyermek KRESZ-pályán száguldozó motorosok megfékezéséről. Kovács Ferenc tanácselnök sok kérdésünkre választ, magyarázatot adott, másokra pedig visszatérnek a szükséges vizsgálatok után. Az új óvoda létesítése »zöld úton« halad, a tanács gyorsítani fogja a tempót, ugyanígy gondosabb előkészítéssel több szilárd burkolatú utat akarnak építeni. Az iskola bővítésére is megoldást keressek. A tanácselnök örömmel sorolta az első félév társadalmi munkateljesítésének adatait: ez meghaladta a 6 millió 200 ezer forintot. Tavaly júniusig ennek alig több mint egynegyedét érték el. Nem sok hiányzott a hét órához, amikor hazafelé indultak a cseriek.