Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-02 / 129. szám

'IjiizidJ: Srarh cjztö ilg, ! Stpos Gyula csckonyavisontai lakos május 25-i leve- lében a községben levő méhyjfúrású kút üzembe helyezését \ szorgalmazta. A panaszában ,foglaltak nem jelelnek meg \o valóságnak: a kút üzembe helyezésének időpontja nem a 'KÖJÁL laboratóriumi vizsgálatának hiánya miatt húzó- A’.k. 1975. március 18-án a Vízkutató és Fúró Vállalat az etvirásnak megfelelően vízmintát hozott gyorsanalízis céljára. A laboratóriumi eredményt — mely szerint a mauas vastartalom a víz felhasználását erősen megnehe­zítiI— még aznap a vállalat rendelkezésére bocsátottuk. A v\z egyéb kémiai összetevői alapján nem kifogásolható, a kút ivóvízkútnak kiképezhető. A kútbekötes engedélyezéséhez szükséges laboratóriu­mi vizsgálatot a Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat megkeresésére — a korábbi gyakorlatnak megfele­lően — iazonnal elvégezzük. Tisztelettel: (Dr. QSnUs.Cj-jrtnc • igazgató főorvos, Somogy megyei Közegészségügyi- Járványügyi Állomás Tisztelt B Szerkesztőség! A fentiekhez kapcsolódva az alábbiakat közlöm: A panaszos levél tévesen állítja, hogy -a kút termelés­be állítása a* KÖJÁL, vizsgalati eredmenye miatt nem tör­tént meg. A KÖJÁL a vizsgálatot ebben az esetben is a szokásos rövid idő alatt végezte el, még a kút kivitelezé­se alatt. A beikölést azért nem lehetett eddig elvégezni, mert az OVH 6 312 1974. sz. közleménye értelmében a kút bekötési munkáit csak a gáz—vízviszony megállapitasa után, annak eredményétől függő megoldással lehet végre­hajtani. A rendelkezés célja az, hogy a bekötést végző dolgozókat a gázrobbanás veszélyétől megóvják, valamint a gázos víznek a közhálózatba jutását megakadályozza. A kutak elgázosodlása viszonylag újkeletű jelenseg, ezért az OVH elrendelte az összes mélyfúrású kút gázvizsgálatát. Ez országos viszonylatban több ezer vizsgálatot jelent. A gázvizsgalathoz jelenleg csak három szerv rendelkezik megfelelő felszereltséggel, így érthető, hogy a vizsgálat ál­talában hónapokat vesz igénybe. A kútbekötés megtervezésére, engedélyezésére és vég­rehajtására csak a gázvizsgálati eredmény megérkezése után kerülhet sor. A vízhiányra való tekintettel a bekö­tési munkákat soron kívül, június első felében elvégezzük. Tisztelettel: (Vttek -íázitf. a Somogy megy«i Víz- és Csatornamű Vállalat igazgató’a A Reneszánsz Barcson (Tudósítónktól.) Az Országos Filharmónia koncertsorozatának kereté­ben a pécsi Reneszánsz együt­tes adott műsort a múlt hé­ten a barcsi zeneiskolában. A fúvóé és pen get ös hanszeré- szek mellett a irtélven zengő cselló, és ezekhez’ társulva a »legkifejezőbb hangszer«, vagyis az emberi hang .nap­jainkban valóban reneszán­szát, újjászületését éli. Fran­cia, német és spanyol szerzők munkáját hallhatták az évez­red korai századaiból a ka­marazene kedvedéi. A Rene­szánsz együttes tagjai: Lo­rencz Dávid (lant). Erdős Or­solya (cselló), Szkladányi Pé­ter és Kircsi László (bloc- flőte), valamint Ágoston Edit, a Pécsi Nemzeti Színház éne­kese.' A hallgatóság érdeklődéssel vett részt a kamaraesten, kü­lönös tekintettel Ágoston Edit tisztán fénylő szopránjára, át­élt és élménytadó daléneklé­sére. 80 ezer Zsiguli — öt év alatt Június 6-án, vasárnap Veszprémben immár harmad­szor rendezik meg a Zsiguli gépkocsitulajdonosok talál­gépkocsikat hazánkba szállító Autóexport szovjet külkeres­kedelmi egyesülés és a Ba­kony Művek közösen rendezi, kozóját — jelentette be teg- 1 szervezésében és lebonyolítá­napi sajtótájékoztatóján Via" gyimir F. Vohmin, a Szovjet­unió budapesti kereskedelmi képviseletének helyettes veze­tője. E »márkatalálkozót-« a Rosszullcíek a Somogy Áruházban Tegnap délben Kaposváron, a Somogy Áruház cipőosztá­lyán egy vásárló kiborított néhány deciliter foszforsav- észter tartalmú növényvédő­szert. Röviddel ezután rosz- szul lett az áruház több al­kalmazottja. Tizennyolcán or­vosi segítséget kaptak: tizen­egy alkalmazottat a kaposvári kórház baleseti osztályára, hetet pedig az ambulanciára szállítottak. A KÖJÁL hala­déktalanul megkezdte a vizs­gálatot és intézkedett, hogy a folyadék által jelentett ve­szélyt szüntessék meg. Ezért átmenetileg be kellett zárni a cipőosztályt és közvetlen kör­nyékét. Tegnap este érdek­lődtünk a tizennyolc alkal­mazottról: az ambulanciára szállítottakat már hazaenged­ték. A kórház baleseti osztá­lyának ügyeletes orvosa el­mondta, hogy a tizenegy be­teg is jól van, de egy napig, tehát máig még megfigyelés alatt tartják mindnyájukat. A rendőrség szakértők be­vonásával széles körű vizs­gálatot indított a körülmé­nyek teljes tisztázására. sában részt vesz további nyolc olyan magyar vállalat, amely a Zsiguli gépkocsik üzemeltetésével, illetve a hoz­zájuk tartozó részegységek gyártásával foglalkozik. A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy 1976—80- ban 80 ezer Zsiguli gépkocsit szállít hazánkba az Autóex­port. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 129. szám. Szerda, 1976. június 2. Öntözés tengervízzel A Türkmén Tudományos Akadémia tudósai kísérletek­kel bizonyították, hogy a lu­cerna, az árpa, a cirok és a takarmányrépa jól tűri a sós tengervizet. A Kaspi-tenger sivatagos partján ültetvénye­ket telepítettek, s a növénye­ket sós vízzel Öntözik. Lucer­nából hektáronként 30 má­zsás, szudáni fűből pedig hek­táronként 60 mázsás termést sikerült elérniük. Avaza üdülőhely mellett kí­sérleti gazdaságot hoztak lét­re, s ott a különböző öntözési módszereket és további nö­vényfajták termesztésének le­hetőségeit tanulmányozzák. A Kaspi-tenger vízének öntözés­re való felhasználása további hasznos tapasztalatokkal is szolgált. Türkmenisztánban ugyanis nagy kiterjedésű, ho­mokos, sivatagos területek vannak. A Kara-Kum sivatag­ban a hidrogeológusok jelen­tős sósvízkészleteket fedeztek fel; ezeknek kémiai összetéte­le nagyon hasonlít a Kaspi- tenger öntözésre már felhasz­nált vízéhez. Lakókocsi a munkásoknak A Siófoki Kőolajvezeték- építő Vállalat nagy gondot fordít az ország különböző ré­se s; van benne hűtőszekrény, villanyrezsó, rádió, televízió, mosdó és mosogató — a két FI LM LEVÉL szein dolgozók elhelyezésére, j kényelmes heverőn kívül. Már Az új lakókocsi villanyfüté- ‘ nyolc ilyen kocsit elkészített a sarkadi ktsz, s még több mint tizenöt érkezik a vállalathoz. Amerikai éjszaka Tisztázzuk rögtön a címet! |Négyszáz csapást. Soroljuk Az »amerikai éjszaka« filmes \ még mellé a legismertebbe- kifejezés, azt az eljárást je- | két: Kifulladásig (író, 1960), löli, amellyel a forgatáskor i Jules és Jim (1961), 451 fok éjszakai jeleneteket lehet fel- j Fahrenheit (1966). venni, fényes nappal. j Ar Amerikai éiszaka című Francois Truffaut filmjét ... A „ ,JsaKa. ... . ~ ~ . í filmmel az alkotás születését Nyomdában az új telefonkönyv láttuk a baráti kör műsorá- i áb á Beavatottakká tes? ban. Nem kell bemutatni a I * Beavatottakká tesz , , | bennünket. Ismeretteriesztes francia »uj hullám« legmar-i, Ketoegtelen: az is JCaak. kansabb es máig sem »kifui- h Truffaut azok közé a ladt« rendezőjét. A többiek í runaut azok köze a valahol elmaradtak mellőle: UTtOZ^ y, i aitik kezeben -arannya- válik ki »kommersz mozit« csinál. mirden Ar Am«rik,j éiszaka ki korábbi színvonala alatti „ " „VÍéjszaka »művészfilmeket«. Truffaut. ! ~arany“' Mert eg-VRMTre Jud ~ -u 14,■ i j ' . .’ altaianos es ugyanakkor sagí^ kn’tr^s hű maradi ad™ ^áról. vio w . Milli» aPr6 részletből áll ösz­onmagahoz, ideáihoz. A i Sze ez a film Hisztériázó szí­Negyszáz csapas hamvas tisz- , ^ k __ tragédia terhév«] ta kisfiúja felnőtt: már * m«ánélltükbS vádolja a közönyös felnőtt hig^dt tarsadaimat. De - s ez a le- operstór> gyártásv{nető, smin­n-veg - °. ,maga ne™ valt : kés mind ott téblábolnak, ká­raszvetlenne felnőtt korara. romkodnak, örü,nek és’ 8Ír. Korábbi sikeres fümjeibő te- k szabotólnak « Si*nwd_ hat említettük az 19o9-es|nek; ami.g a film _ amely egyszerű 6ablontörténetecske — elkészül. Mégsem furcsa, hogy közben körülbelül azt érezzük, mint Tarkovszkíj Rubljov-filmje közben, ami­kor a harangöntés felemelő munkája zajlott a vásznon. Mert Truffaut Is ezt ábrá­zolja: az életre-vaiúdást a maga valóságában, teljes hi­telességében. s ezt még csak erősíti avval, hogy a Rende­zőt önmaga éli. Karcos és si­ma film I ez. egyszerre. De ta­lán még azok is megbocsáta­nak neki. akik valódi ameri­kai éjszakát várnak tőle — lebujokkal, sztriptízbárok­kal. Most már — Truffaut-t lát­va — világos, miért választja annyiszor ugyanazt a színészt, akit a Négyszáz csapásban gyerekként ismertünk meg. L. L. Július második felére elkészül az új közületi telefonkönyv. Jelenleg az. Athenaeum Nyomdában mélynyomó rotációs eljárással készítik. Hol vannak az eladók? Nyár van — a kis boltok­ban is. A minap például Kaposváron, a Dimitrov és a Május 1. utca sarkán le­vő 309-es élelmiszerbolt ve­zetőjével beszélgettem. A munka sok, az ember ke­vés, napi tizenkét órát kell dolgozni. A Somogy me­gyei Élelmiszer-, Háztartási­éi V egy iaru-kiskereskedel­mi Vállalat — ez az üzJet is ide tartozik — nem gondos­kodik váltásról. »Már aján­lott levélben kértem, hogy adjanak még valakit, de választ sem kaptam«. Így bizony előfordult, hogy a bevásárolni indulók meg­torpantak a boltajtóra ki­függesztett táblánál: »Lét­számhiány miatt zárva«. Ezen néhányan elcsodálkoz­tak. mások mosolyogtak vagy bosszankodtak. Persze hiába, mert attól még nem nőtt a bolti dolgozók lét­száma. A másik eset. ugyancsak a SÉV Május 1. utcai 357-es boltjában történt — s az utóbbi időben naponta is­métlődik. Az eladók egy ré­sze innen is a Balaton- partra ment dolgozni. Ez még önmagában nem baj, de az már annál inkább, hogy az ellátás észrevehe­tően rosszabb. Ez különösen a tejre vonatkozik. Előfor­dult. hogy hétfőn reggel szombati dátummal ellátott zacskós tej volt a ládában. Némi vitatkozás után elő­került persze az aznapi is (a raktárból), bizonyítva, hogy van friss, de az majd csak akkor kapható, »ha a régi elfogyott.« D. T. Kórliázóriás Ljubljanában Lju'bl janában, a Szlovén l központja, fi lm kölcsönző je, Szocialista Köztársaság fővá- j hatalmas konyhája és gyógy- rosában felepult . Jugoszlávia 1 szertára van. A csaknem öt­ös egyben Európa egyik leg-| ezer ágyas kórházban évente nagyobb klinikai közoontja. A ! 80 000 beteget tudnak ápolni, hatalmas — üvegből, vasból : A ljubljanai kórházóriásban és betonból készült — épület- j nem csupán gyógyítás, hanem ben tizenegy műtő. szülészeti, tudományos kutatómunka és gyermeksebészeti és fizikote- j orvosképzés is folyik. Az in- rápiás osztálv működik kor- ■ tézmény mellett ugyanis or­«***. lÄSsrÄrÄS: gyaszati központnak számító- i nek. TARKA 37R0K Az óvafos Az orvos óva inti pá­ciensét : — Éhgyomorra sose igyon sört! — Ne aggódjon, doktor úr, én előbb mindig föl­hajtók egy fél deci szil- vóriumot! Nem illetékes ... — Tegnap délután va­laki telefonált és megkér­dezte, hogy tiszta-e a le­vegő- — közli a férj a fe­leségével. — És te mit feleltélt ne­ki — kíváncsiskodik az asszonyka. — Nem vagyofc illetékes — vonja meg a vállát a férj —. hogy környezetvé­delmi kérdésekről nyilat­kozzam ... Félreértés Az ügyvéd megnyerte a perét. Azonnal távirato­zott az ügyfelének: »Győ­zött az igazság». Még aznap megjött a válasz: »Azonnal fölleb­bezni a légfelsőbb bíró­sághoz!« Rövid idő Vő: — Meddig tetszik vendégeskedni nálunk? Anyós: — Amíg meg nem unjuk egymást. Vő: — Kár, hogy ilyen rövid időre tetszett jönni. Nagylelkű férj — Mondd drágám — szól Kaosirek a feleségé­hez. — Mit szeretnél a születésnapodra ? — Még magam sem tu­dom ... — Rendben van — mondja nagylelkűen Ka- csirek. — Akkor lásd, mi­lyen figyelmes vagyok: adok neked egy év gon­dolkodási időt. Jubileum Egy boltban így szól a segéd a főnökhöz: — Huszonöt éve állok az ön szolgálatában. — Jó __ akkor, most e gy kicsit leülhet. Jó tanács — Doktor úr, mit te­gyek? Éjfél körül mindig fölébredek. — Feküdjék le éjfél után. Ha jön a mama — Nagymama, te bohóc vagy? —- Nem, kisfiam... Miért kérded ? — Mert a papa azt mondta, hogyha eljössz, nagy cirkusz lesz nálunk! Házi zene — A feleségem zongorá­zik, a fiam trombitál, a lányom klarinéton ját­szik ; . . . — És ön? — Én tűröm. Somogyi fflpíop Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőig: Kaposvár, Latinca Sándor n. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Laokiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk. meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári, üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6, Felelős vezető: farkas Béía igazgató. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom