Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-15 / 140. szám

növényvédelmi előrejelzés Á világon szinte egyedülálló növényvédelmi szolgáltatás se­gíti az idén a magyar mező- gazdasági termelőket. A MÉM növényvédelmi ' központja a múlt évi sikeres próbák után három helyett már tiz növé­nyi kultúránál alkalmazza az országos integrált központi előrejelzést, amely arról tájé­koztatja a mezőgazdasági szakembereket, hogy az adott területen milyen kórokozók vagy kártevők megjelenésére kell számítaniuk. A jelzés né­hány nappal, esetleg egy-két héttel megelőzi a betegséget vagy a fertőzést. 1976-ban az adatok összesí­tésével, a megfigyelőállomá­soktól beérkezett telexjelenté­sek alapján országos prognó­zist adnak tíz növényi kultú­ra, nevezetesen az őszi búza, a kukorica, a cukorrépa, a maglucema, a burgonya, a paradicsom, a páprika, az al­ma, a szőlő és a zöldborsó növényvédelmére. Az előrejel­zéseket valamennyi termelő- szövetkezetnek és állami gaz­daságnak megküldik összesen 2700 nagyüzemet értesítenek például rendszeresen arról, hogy az egyes növényfajok, fajták védelméért mit kell tenniük a következő időszak­ban. A prognózist azoknak a termelőknek a címére küldik, akik legalább 100—100 hektá­ron termelnek őszi búzát, ku­koricát, illetőleg tíz hektáron burgonyát, cukorrépát, lucer- , nát, szőlpt és zöldborsót, öt hektáron almát s egy hektá­ron paprikát és paradicsomot. A mérce magasabban van Az állami gazdaság egyik vezetője szeretetteljes kedves­séggel úgy fogalmazott, hogy a párttitkár »a mi gyerme­künk«. Ezzel arra a tizen­nyolc évre utalt, amelyet ed­dig Bárdibükkön, a gazdaság­ban eltöltött. A faluban szü­letett, s a hely- és emberisme­retét sokszor igénybe veszik ma is. — Fizikai munkásként kezd­tem ötvennyolc júniusában. Később faiskola-vezetőként, megbízott növénytermelési brigádvezetőként ' dolgoztam. Onnan a központi alkatrész- raktár élére kerültem, majd be a központba pénztárosnak. Azután személyzeti vezető lettem, most is ebben a be­osztásban vagyok. A felesé­gem szintén a gazdaság dol­gozója. Szántó János a munka mel­lett tanult, először elvégezte a mezőgazdasági technikumot, majd az egyéves pártiskolát. — A politikai életbe miként kapcsolódott be? — Először KISZ-vezetősági tag voltam. Azután bekerültem a szakszervezeti bizottságba gazdasági felelősnek. 1964-ben megválasztottak szb-titkárnak. Akkor már párttag voltam, éppen a szakszervezeti mun­kám alapján vettek föl két évvel előtte. — Mióta párttitkár? — Most már nyolcadik éve. Először alapszervezeti voltam, azután amikor az egyből há­rom alapszervezet alakult 1970-ben, engem választottak meg az üzemi pártvezetőség titkárának. Szántóné kárvét hoz be. s míg kínál, a családra terelődik a szó. A fia otthonosain beren­dezett szobájában beszélge­tünk, így szívesen nézzük meg a gyerekek fényképét is. — A fiam a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskola másodéves hallgatója, a kislányom most végezte a nyolcadikat, s kereskedelmi szakközépiskolában tanul to­vább Kaposváron. Megisszuk a kávét, s vissza­térünk a pártmunkára. A tit­kár egy kicsit meglepődött, amikor az iránt érdeklődtem, kitől tanulta meg a teendőit. — Nagyon sokat tanultam a gazdaság igazgatójától, ő ugyanis tagja a járási párt­bizottságnak. Szinte naponta tanácskozunk a feladatokról, s Szőlőtermelők együttműködése ez nagy támogatás ( nekem. Azután a pártbizottság is oda­figyel a munkánkra. Jó az, ha lehet számítani az útmu­tatásra. — S mit ad tovább az alap- szervezetek titkárainak? — Elsősorban a módszere1 két. Nem havonta egyszer, ha­nem rendszeresen találko­zunk. Ha valamilyen gondjuk van, akkor tanácsokat'kapnak, mi a legjobb megoldás. — önállóak, kezdeménye- zőek az alapszervezetek ? — Sokban igen ... például a gazdasági, a kulturális, a szo­ciális jellegű kérdésekben ön­állóan döntenek. Azután van olyan, amiben meghallgatják az üzemi pártvezetőség állás- potját, s közösen alakítjuk ki, mit tegyünk. Higgadtság, következetesség érződik a szavaiból. Később mások is így jellemezték. Ez a tekintélyének az alapja is. — Nem mindig könnyű a munka, ugye? Rágyújt, amíg ezzel van eh foglalva, összeszedi gondola­tait. — Az az igazság, hogy ma sokkal felelősségteljesebben kell végezni a pártmunkát. Vannak olyan időszakok, ami kor sokkal többet kell agitál ni, magyarázni, lelkesíteni. Ilyen volt, amikor átvettük a termelőszövetkezetet. Vagy említhetném a napraforgó, a repce ipari termelésére való áttérést. A dolgozók megszok­ták a hagyományos munkát, s a kommunisták feladata első­sorban a felvilágosítás volt kezdetben. Nagy gondot fordí­tottunk arra például, hogy a termelőszövetkezet tizenegy kommunistája beilleszkedjen a pártmunkába. Figyelemmel kísértük a tevékenységüket, s most hárman bekerülnek az alapszervezetek vezetőségébe. — Kikből neveinek kommu­nistákat? Oltvány készítés, A Balaton bogiári Állami Gaz­daság üzemi pártbizottságának végrehajtó bizottsága a múlt hé­ten érdekes témát tárgyalt: megbeszélték, mit tettek és mit tehetnek — a megyei és a já­rási párt-vb határozatainak meg­felelően — az állami gazdaság és a környező mezőgazdasági termelőszövetkezetek együttmű­ködésének elősegítésére. •« A megvalósítás egyelőre a kezdeti szakaszban van, de az már most nyilvánvaló, hogy a kooperáció különböző lehető­ségekre nyit ajtót, sokrétű kapcsolatokra ad módot, per­sze, megfelelő előkészítés után. A bogiáriak már csaknem tíz évvel ezelőtt hozzáfogtak a partnerkereséshez, meg is ta­lálták azokat, csakhogy az or­szág távoli részein. A kapcso­latok meglehetősen szűk terü­letre korlátozódtak: a szakta­nácsadásra, a palackozásra stb. Átfogóbb, kölcsönös ér­dekeltségen alapuló kooperá­ció most kezdődött az állami gazdaság és a környék terme­lőszövetkezetei között. Ilyen például a szárszói, azádánd— balatonszafoadi termelőszövet­kezettel meg a nagykanizsai fogyasztási szövetkezettel kö­tött, tizenöt évre szóló, a sző­lő-szaporítóanyag termelésére vonatkozó megállapodás (a zárnárdi tez-szel most folynak erről tárgyalások). Büki Jánossal, az üzemi pártbizottság titkárával és Vass Jánossal, a gazdaság ter­melési igazgatóhelyettesével beszélgettünk az elért ered­ményekről és a további célok­ról. — Alany telep létesül — új fajta felhasználásával —, s több oltványt bocsátunk ki. A termelőszövetkezetek részére a hiányzó alapanyagot az állami gazdaság biztosítja; a tsz el­végzi az oltást, az iskolázást, s ősszel az osztályozás és a válogatás után az értékesítést mi vállaljuk. A szakirányítást, a szükséges technológiát ugyancsak az állami gazdaság adja. A szárszói termelőszövet­kezettel például a következők­ben közösen alakítjuk ki az oltványiskolát. A szerződés ér­telmében a partnergazdaságok önállóan végzik az időszerű tennivalókat a szőlőben, a ná­lunk készített talajvizsgálati, tápanyag-gazdálkodási elemzés alapján. növényvédelem, értékesítés összefogással Az állami gazdaságnál kü­lön kis csoport a kooperáció­ból adódó feladatokkal foglal­kozik. Ebben a hónapban is­meretgyarapító körutazásra viszi a gazdaság az együttmű­ködésben részt vevő termelő- szövetkezetek szakvezetőit: az ország különböző részein azo­kat a nagyüzemeket keresik föl, amelyekben ilyen kapcso­lat már régebb óta gyümölcsö­zik. Az ádánd—balatonszabadi November 7. Termelőszövet­kezet nemrég írta alá az együttműködési megállapodást a Bálatonboglári Állami Gaz­dasággal. Hogy mit vár ettől a gazdaság? A kérdésre Val­ter Imre tsz-elnök így vála­szolt: — Mindenekelőtt arra szá­mítunk, hogy eredményesebbé válik ezáltal a szőlészetünk. Éppen az eredményességet se­gíti elő az együttműködés az­zal, hogy a szaporítóanyag-ter­melésben és a szőlőültetvé­nyünkben a bogiáriak gazdag szakmai tapasztalataira tá­maszkodhatunk, melyeket sa­ját gyakorlatából és külföldi ismeretekből gyűjtöttek össze. A November 7. Tsz egyebek között abban állapodott meg a Balatonboglári Állami Gazda­sággal, hogy a szövetkezet — a saját területén — tízhektá­ros anyatelepet létesít — 1978 tavaszáig, s az innen nyert termést részben saját oltvány­készítésre használja fel, a többlet alanyvesszőt pedig a bogl.áriaknak adja át a min­denkori értékesítési áron. Jö­vőre — ugyancsak az együtt­működés keretében — hozzá­látnak az oltványkészítéshez: az állami gazdaság termesz­tési technológiája alapján, a szövetkezet lehetőségeit figye­lembe véve félmillió oltást ké­szít a tsz. A bogiáriak labora­tóriumában már az idén meg­kezdték a tsz szóló- és gyü­mölcsültetvényének tápanyag­vizsgálatát, s ennek eredmé­nyétől függően ad javaslatot az állami gazdaság a táp­anyag-utánpótlás egyes elemei­nek mennyiségére és arányá­ra. Bemutató jellegű tovább­képzést biztosít a tsz szakem­bereinek; igény szerint segít a szövetkezet exportminőségű szőlőinek értékesítésében. Kö­zösen jelölik ki a tízhektáros anyatelep helyét, ahol az ál­lami gazdaság analizálja a ta­lajt. Ök adják a telepítés tervet és a szükséges alapokmányo­kat, továbbá a telepítéshez az S04-es, gyökeres szaporító­anyagot. Jelentős az a közre­működés is, melyre a terme­léshez nélkülözhetetlen anya­gok és gépek beszerzésénél számíthat a termelőszövetke­zet. A siőlészkedő gazdaságok együttműködése sok — és köl­csönös — hasznonnal kecseg­tet. Érdeklődéssel figyeljük a sokat Ígérő, megalapozott kez­det után a folytatást. Hern esz Ferenc — Nálunk a munkások te­szik ki a tagság több mint hatvan százalékát. Az utóbbi három évben többségükben fizikai dolgozókat vettünk fel A szendipusztai alapszervezet különösen kitett magáért; ők öt nőt vettek föl, közülük ket­tőt KISZ-ajánlással., Erre na­gyon büszkék vagyunk. A ve­zetőség elsősorban a szocialis­ta brigádokra épít, s ez meg is látszik. A párttitkár szabadságon volt néhány napig, tegnap állt ismét munkába. A pihenés idején is azt forgatta a fejé­ben. mit lehetne jobban. Ez az életelve, hiszen a mérce egyre magasabban van. Lajos Géza Szélesebb lesz Kaposváron a 67-es út Szélesítik a 67-es út Kaposvárról kivézető szakaszát. A me­gyeszékhelyet Balatonlellével összekötő út a ben zink útig négy nyomsávú lesz. Az építők az Arany János utcától a töltőállomásig terjedő szakasszal várhatóan a jövő tavasz­ival készülnek eL A munkák értéke 25 millió forint. Könyv az utcán J ártam az üzleteket, a sátrakat; megfigyeltem a vásárlót és az eladót; pergettem művészi és kevésbé értékes könyvek lapjait. Az ünnepi könyvhét nyomába ered­tem. A színes forgatag, az érdeklődés fölkeltése megnyugtató volt. A könyvhét ma is ünnep a javából. S hogy nem tudok önfeledten örülni a számok bűvöletétől, ez azért van, mert szeretném megkülönböztetni a külsőséget, a formát a belső tartalomtól, a kampányt a folyamattól, a szó nemes értelmé­ben vett irodalompropagandát a nélkülözhetetlen, de mégis­csak másodlagos üzlettől. Nem könnyű vállalkozás. A kíváncsiskodó minduntalan számok rengetegébe ütkö­zik. Emlékszem: tavaly azt mondták az üzletekben: Hát ilyen még nem volt! Fölfalják az embert a könyvrajongók!-« Az idén? Legföljebb a mondatok sorrendje változott: »Fölfalják az embert a könyvrajongók! Hát ilyen még nem volt!« A lel- kendezés mögött igazságok — és féligazságok — rejtőznek. Hogyan sikerült a könyvhét? Ragyogóan. A kaposvári József Attila könyvesboltnak és sátrainak a forgalma 250 000 forint! A Tanácsház utcai 403-as bolt — javarészt bizományosai út­ján — 280 000 forintot!forgalmazott; az Ady Endre utcai üz­let 53 000-et. S ami a legfontosabb: a sátrak — az esős idő ellenére — a tavalyi bevétel kétszeresét hozták! Siker. Ol­vastam az MTI gyorsjelentését: a fővárosban csaknem 36, vi­déken a becslések szerint 28 milliós volt a forgalom, s ez tíz, illetve tizennyolc százalékos növekedés a múlt évihez képest. A gyorsmérleg bizonyára még módosul; kíváncsiságom azon­ban fokozódik. Vajon a Kulturális Minisztérium készít-e »gyorsmérleget« az ünnepi könyvhét művelődéspolitikai sikeréről? Ragyogó ötlet: a könyv sátrakban pedagógusjelöltek aján­lották a műveket. Tanulnak még, szeretik a könyvet. Nép­művelésből vizsgáztak most, megfigyeléseik útmutatók lehet­nek. Azt mondták: így jó, hogy az emberek belebotlanak a könyvbe, nem tudják elkerülni. Kényszert éreznek, hogy megálljának, kérdezzenek, s ha ügyes a propagandista (és nem az üzletember!), aligha mennek el vásárlás nélkül. Egyi­kük elmondott egy epizódot. A fiatalember gyors léptekkel »száguldott« a Május 1. utcán. Szemét le nem tudta venni a Latinca téri színes sátrakról és könyvrakományukról. Csak ment — és balra nézett —, azután nagy koppanás, és teljes erővel nekirohant az útjelző tábla tartóoszlopának. Alihanem csillagokat látott. De az irodalmat nem. Továbbment. Gyaní­tom, ha legközelebb erre jár, az oszlopot már nagy ívben el­kerüli. De keresi majd a sátrat, amely előidézte »csillaglátá­sát«. Nem lesz sehol. Miért nincs ötvenkét könyvhét egy év­ben? Miért enm lehet a könyv az utcán akkor is, amikor nincs könyvhét? Az irodaiam, a könyv pénzbe kerüL A müveletlenség sok­kal többe! Az előbbit könnyű számokkal kifejezni; az utóbbi az egész népgazdaság helyzetén mutatkozhat meg. A könyv — forma; a mű és mondanivalója tartalmi jegyeket hordoz. Hadd idézzem Tímár Máténak egy talán soha meg nem je­lenő mű bevezető vallomássorozatában — több író és költő gondolatáradásában — leírt két mondatát: »Az igazságot mű­velni kell, de megismerni csak a könyvekben megőrzött időt­len igazságok birtokbavételével lehet. Ezért olvasni kell, mert csak ezen az úton lehet naponta többé az ember.« S az ember többé akar lenni, az embert több emberré kell tenni... Könyv az utcán. A könyvnap sikere arra buzdít, hogy az irodalom mindig ott legyen az utcán. Nem mintha ilyenkor konganának a Kaposváron amúgy is szűkös, múltat idéző könyvesboltok. Még az olajkályhákon is könyvek tornyosul­tak, s a válogatók garmadáját alig tudta kielégíteni az a né­hány eladó. De miért ne lehetne sátor — ha az vezet célhoz — mindig és mindenütt? Az idei ünnepi könyvhétnek is ez az egyik tanulsága. a kiadáspolitikát csak nagyjából ismerhetem. S amit el­mondhatok a könyvhét tanulságaként, arra nemcsak az Élet és Irodalom megelőző glosszája indít, jóllehet egyetértek vele. Felszólítás volt ez a javából. Arra, hogy a magyar és a legújabb irodalom ünnepe legyen a könyvhét. Miért, nem így vant Nem egészen. 1927-ben, mikor Supka Géza Literatura c. folyóiratában fölvetette a könyvnap eszméjét, ak­kor amellett foglalt állást, hogy a könyvek széles körű propagá­lása és terjesztése, a magyar írók támogatása érdekében kell évenként megrendezni a könyvnapot. Nemes gondolat, de el­sősorban pénzügyi okai voltak. Hol vagyunk már ettől? Az idei könyvhét tanulságai közé tartozik az is, hogy ma már nem az írók, a könyv, hanem az irodalom, a művészet támo­gatása, terjesztése a cél. Valamiféle fordulatot várna az em­ber; azt, hogy a könyvhét — ha máir csak egy hétig tart évente — az irodalmat propagálja, s ne a könyvet — ami ter­mészetszerűleg ugyan elválaszthatatlan, de a megkülönbözte­tés rögtön érthető, ha tartalmi jegyekre utalunk. Büszkén újságoltuk az idén, hogy 128 mű jelent meg az ünnepi könyvhétre. Ilyen magabiztosak — és pontosak — a nyomdák? Jól időzítettek? Vagy visszatartották a könyveket? Néztem a listát. A 128 műből 42 sorozatkeretben, 7 az életműsorozatban jelent meg. S hogy továbbra is a szá­mokra hivatkozzam: a 128-ból mindössze 53 volt magyar — és első kiadás! Ez sem mind irodalom. A megszokott — és elvárt könyvheti kiadványok: a Kör­kép, a Szép versek, az Irószemmel és a megkérdőjelezhető Rivalda pillanatok alatt elkelt — fele áron. Miért nincs ezek­ből sohasem elég? És mi indokolja, hogy egy-egv mű ötödik, hatodik vagy második kiadása éppen a könyvhétre jelenjen meg? Üzlet? Ilyenkor sok minden gazdára talál, az is, ami évekig az üzletek raktáraiban porosodott. A könyvhét for­galma tehát nem azonos a könyvheti kiadványok forgalmá­val. A könyv az utcán is kapható, elviszik ... Epizódok a sátrakból. »Mutasson egy drágát, ajándéknak lesz.« Mindegy, hogy mi az. »Ebből adjon tízet, ebből huszon­ötöt.« Iskolaév vége van, az ajándékozás időszaka. »Könyv­táros vagyok, azt mondta a főnök, van ötezer forintja, új la­kásban új bútor várja a könyveket. Válogassak. Lehet, hogy csak a vendégek nézik meg, de akkor sem árt, ha értékes könyveket látnak a polcokon.« Még sokszor csak díszítőelem a könyv. »Ez a Leonardo mennyibe kerül?« »Tizenhat forint.« »Még nincs pénzem, de szerzek, okvetlenül megveszem, tedd félre ...« A tanítóképzősök csak az első, »kötelező« szállítmányt vitték a sátorba. Azután naponta válogattak, ízlésük és — üzleti érzékük szerint. Vittek selejtet, fércmunkát is, azt ve­szik sokan. S ők százalékot kapnak. De miért ne kaphatnának a »giccsadóval« terhelt »művecskék« után jóval kevesebb százalékot, mint a valódi irodalom eladása után? Hogy az igazi értékek továbbításában legyenek érdekeltek? A könyv nem okvetlenül szellemi érték; az irodalom, a művészet az! És kiröppentek az írók, hogy beszélges­senek olvasóikkal. Somogybán »csak« négy író, tizen­három helyen találkozott a befogadókkal. De Szolnok megyé­ben 59, Szabolcsban 52, Baranyában 38 író—olvasó találkozót rendeztek — egy hét alatt. Nem túlzás, nem formalizmus ez? A személyes élmény valóban pótolhatatlan az irodalom meg­szerettetésében. De miért nincs egész évben könyvhét? Es miért nincs egész évben író—olvasó találkozó? Miért csak a mesterségesen teremtett alkalmak hozhatják közel az írót, a költőt olvasóihoz? A könyvhét sikere vitathatatlan. Lelkesedem érte, de nem lelkendezem. Váltást várok; ha úgy tetszik: a tartalom javára, az üzlet rovására. Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom