Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-01 / 128. szám
Nairobi Bgfejeziöt! az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének ülésszaka Ajánlások nemzetközi készletalap létrehozására A kenyai fővárosban háromnapos késedelemmel tegnap fejeződött be az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének (UNCTAD) negyedik ülésszaka. A tanácskozáson csaknem 150 ország és sok nemzetközi szervezet képviseletében mintegy 40C küldött vett részt. Hatórás vita után a plenáris záróülésen a delegátusok egyhangúlag jóváhagyták a konferencia úgynevezett ösz- szekötő bizottságában kidolgozott ajánlásokat egy nemzetközi készletalap létrehozására. A 10 legfontosabb nyersanyag áringadozásának mérséklésére szolgáló alap finanszírozását, működésének egyéb részleteit októbertől kezdve bizottságokban vitatják meg, és legkésőbb 1977 márciusában újabb világkonferenciát tartanak erről a témáról. A záróülésen szavaztak Kissinger javaslatáról, a nyersanyagbank tervezetről, ameKonsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára vasárnap elutazott Bukarestből, ahol a Romáin Kommunista Párt KB meghívására baráti látogatáson tartózkodott. Ka tusevet romániai tartózkodása során fogadta Niooüae Ceausescu, az RKP főtitkára is. Algírban összeült az él nem kötelezett országok állandó koordinációs bizottsága. Az ülésem részt vevő külügyminiszterek az augusztus 16-árn Colombóbain kezdődő csúcsértekezlet napirendjét dolgozzák ki. Reza Pahlavi iráni uralkodó és dr. Rudolf KirscMä- ger osztrák szövetségi elnök hivatalos megbeszélései hétfőn megkezdődtök a teher ámc Niavanan palotában. A két ország külügyminisztereinek bevonásával az államfők áttekintették a nemzetközi helyzetet, valamint a két ország kapcsolatait érintő időszerű kérdéseket János Károly, spanyol király és felesége hétfőn egyesült államokbelii látogatásra utazott. A spanyol államfő találkozik majd Ford elnökkel és Kissinger külügyminiszterrel, s beszédet mond az amerikai kongresszus előtt. A királyi pár úton Washington felé rövid időre megszakítja útját Santo Damingóban. lyet a nyugati propaganda nagy hírveréssel fogadott, s amely a nemzetközi nyersanyagkitermelő monopóliumokat biztosította volna a kisajátítással szemben. Az indítványt 33 ország — zömében a következetes álláspontot valló fejlődő országok, valamint a szocialista államok — elutasította. A javaslat mellett 31-en adták le voksukat, 44 delegátus tarózkodott. 46-an pedig nem vettek részt a szavazáson. Az amerikai küldöttség vezetője, Charles Robinson, a záróülés után kifejtette, hogy a tervezet »tisztán politikai kérdés volt«, s így közvetve beismerte, hogy elutasítása a washingtoni politika kudarca. A TASZ.SZ tudósítója az értekezlet mérlegét megvonva megállapítja, hogy a konferencia ismét feltárta a kapitalista körök és a fejlődő államok gyökeres nézetkülönbségét sok alapvető, nemzetközi-gazdasági kérdésekben. A fejlődő országok és a szocialista államok gyümölcsöző együttműködésének köszönhetően az értekezleten sikerült megoldani számos fontos problémát. Ez felel meg a harmadik világ érdekeinek. A világpiaci keresletet és kínálatot szabályozó készletalap az összekötő bizottság dokumentumában javasolt úgynevezett integrált nyersanyag- program legfontosabb indítványa. Az átfogó tervezet ugyanakkor intézkedik számos más fontos kérdésről is: szorgalmazza a fejlődő és fejlett államok együttműködését, kilátásba helyezi a termelési tapasztalatok s licencek átadását a harmadik világ országainak és korlátozni kívánja a fejlődő országokban tevékenykedő multinacionális vállalatokat. A záróülésen a fejlett tőkés államok ígéretet tettek arra, hogy a harmadik világ mintegy 165 milliárd dolláros adósságainak törlesztési feltételeit a fejlődő országok pénzügyi helyzetét figyelembe véve újra fogják tárgyalni. Ez elsősorban a pénzügyi csőd szélén álló húsz legszegényebb ország tartozásaira vonatkozik. A nem kötelező határozat ugyanakkor nem említi a harmadik világ által indítványozott világkonferenciát, amelyen általános fizetési moratóriumot biztosították volna a harmadik világ államainak. Tizennégy halálos áldozat —■ 24 óra alatt Argentínából újabb erőszakos terrorcselekményekről érkeztek hírek. A Buenos Aires-i katonai parancsnokság tegnap jelentette, hogy La Plata közelében ismeretlen, feltehetően baloldali gerillák, elrabolták Juan Alberto Pita ezredest, az Argentin Általános MunEgyiptomi javaslat Egyiptom hétfőn hivatalosan javasolta, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet teljes jogú tagként vegyék fel az Arab Liga tagjai közé. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter Mahmud Riadhoz, az Arab Liga főtitkárához intézett üzenetében kérte, hogy a PFSZ felvételének kérdését tűzzék az Arab Liga tanácsa legközelebbi ülésszakának napirendjére. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet 1964 óta az Arab Liga társult tagja, de nem rendelkezik szavazati joggal. Ha az egyiptomi javaslatot elfogadják, a PFSZ lesz az Arab Liga 21. tagja. kásszövetség (CGT) vezetőjét. Az ezredest az argentin katonai junta röviddel a hatalom átvétele után nevezte ki a szakszervezeti szövetség élére. A CGT korábbi főtitkára. Casildo Herrera, elmenekült az országból. A közlemény szerint Juan Alberto Pita gépkocsiját a merénylők feltartóztatták, és foglyukat saját gépkocsijukba kényszerítve elmenekültek. Ez volt az első, magas rangú katonai személyiség ellen végrehajtott ilyen jellegű akció Isabel Perón hatalmának március 24-i megdöntése óta. Kommunisták gyűlése a lisszaboni arénában Costa Gomes portugál államfő, a Diario de Lisboa című napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: a portugálok a legutóbbi parlamenti választásokon már bebizonyították, hogy haladó kormányt akarnak. »Az ország gazdasági és pénzügyi helyzete arra késztet, hogy olyan koalíciós kormány megalakításáért szálljak síkra, amelyben részt- vesz a szocialista párt, a kommunista párt és a demokratikus néppárt is« — mondotta az államfő. Harmincezer ember részvételével tartottak kommunista nagygyűlést szombat este a lisszaboni arénádban. Pato, a KP elnökjelölt je visszautasította a jobboldali állítást, amelyek szerint megbomlott volna a központi bizottság egysége. Eanes tábornokra vonatkozóan kijelentette: kedvezőtlen, hogy a szárazföldi erők főparancsnokát az egész jobboldal, továbbá a maoista MRPP is támogatja. Cunhal, a KP főtitkára felszólalásában hangsúlyozta: a párt továbbra is arra törekszik, hogy hozzájáruljon a fegyveres erők és a nép szövetségéhez, A főtitkár Eanest tartotta a legesélyesebb elnökjelöltnek. »Nem kétséges, ha Eanes tiszteletben / tartaná az alkotmányt, az a jobboldal, amely ma támogatja; holnap szembefordulna vele<< — mondta. Baloldali kormányt javasolt a kommunisták és a szocialisták bevonásával. Nadine-I elengedték az emberraUlók Vasárnapra virradó éjjel kiszabadult fogságából Nadine Chaval, Belgium mexikói nagykövetének 16 éves lánya, akit kedden rabolt el egy magát »Szeptember 23«-nak nevező terrorista csoport. A család 24 órával korábban kifizette a rablóknak a váltságdíj túlnyomó részét. A fiatal lányi a mexikói török nagyikövetség épülete előtt találták meg és a követség egyik alkalmazottja juttatta haza családjához. Nadine jó egészségben van, de fogsága természetesen megviselte, s egyelőre semmiféle nyilatkozatot nem ad. A mexikói rendőrség teljes apparátussal nyomoz a terroristák után. Fasiszta gyilkosság Olaszországban Gyorslista az 1976. május 31-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 20. heti lottószelvények vettek részt. 6 255 242 konyhafelsz ut.; 6 259 291 vásárlási ut.; 6 271210 sztereorádió; 6 2*83 :19'5 vásárlási ut.; 6 322 534 te- tőtöi-talpig ut.; 6 348 400 vásárlási Ut.; 6 354 743 textil ut.: 6 3G5 974 grillsütő; 6 3T6 991 tetőtől-talpig ut.; 6 382 149 vásárlási ut.; 6 397 499 zenesarok ut.; 6 398 035 ki mti vál. ut.; 6 406 888 tetőtől-talpig ut.; 6 419 859 konyhafelsz. ut.; 6 433 062 textil ut.; G 436 363 ki mit vál ut.; 6 450 021 tetőtől-talpig Ut.; 6 451 024 textil ut.; 6 454 343 konyhafelsz. ut.; 6 462 361 vásárlási ut.; 6 465 G46 ki mit vál ut.; 6 467 654 konyhafelsz. ut.; 6 474 676 utalv.; 6 488 482 vásárlási ut.; 6 515 7 textil ut.; 6 519 390 textil ut.; 6 523 116 utalv.; 6 525 677 utalv.; 6 538 625 tetőtőltalpig ut.; 6 551 55o ki mit vál ut.; 6 554 213 üdülőtelek Balatonszaba- di-Sóstón, felépített faházzal és 10 000 forint készpénz garancia- megváltással. 6 579 552 textil ut.; 6 603 577 konyhafelsz. ut.; 6 604 199 utalv.; 6 613 180 utalv.; 6 614 877 ki mit vál ut.; 6 635 946 textil ut.; 6 642 426 vásárlási ut.; 6 643 780 textil ut.; 6 646 709 grillsütő; 6 648 226 tetőtől-talpig utalvány; 6 650120 textil ut.; 6 658 663 tető- ut.; JüTAOIHU ETAOIUU U—CMF től-talpig ut.; 6 685 479 konyhafelsz. ut.; 6 690 951 vásárlási ut.; 6 695 381 vásárlási ut.; 6 723 600 tv; 6 725 578 vásárlási ut.; 6 731 617 tetőtől-talpig ut.; 6 734 123 vásárlási ut.; 6 740 59o tv: 6 749 053 konyhafelsz; ut.; 6 759 848 háztart. félsz.; 6 732 536 tv; 6 787 713 textil ut.; 6 793 303 vásárlási ut.; 6 798 670 vásárlási utalv.: 6 814 790 vásárlási utalv.; 6 815 865 txetil, utalvány; 6 818 548 vásárlási ut.: 6 825 673 konyhafelsz. ut.; 6 326 991 txetil ut.: 6 831 852 vásárlási’ ut.; 6 857 109 grillsütő; 6 863 021 ki mit vál ut.: 6 870 384 ki mit vál ut.; 6 872 458 grillsütő; 6 879 757 ki mit vál ut.; 6 880 401 textil ut.; 6 903 184 tetőtől-talpig ut.; G 946 581 teiveízió; 6 953 400 tetőtől-talpig; 6 968 430 tv; 6 990 673 vásárlási ut. ; 44 415 039 textil ut.; 44 418 885 zenesarok ut.; 55 417 907 vásárlási ut.; 55 696 .197 tetőtől-talpik ut.; 60 212 035 textil ut.; 60 215 144 tetőtől-talpig utalv.; 60 223,20J ki mit vál. Ut.; 60 243 176 tv; 6v 248 455 ki mit vál utalv.; 60 253 042 ki mit vál ut.; 60 253 134 ávsárLasi ut.; 60 256 062 utalvány; 60 263 154 konyhafelsz ut.: 60 267 633 háztart. félsz. ut.; 60 270 561 textil ut.; 60 290 001 konyhafelsz ut.: 60 310 19 ki mit Vál ut.; 60 324 183 tetőtől-talpig ut.; 60 335 504 vásárlási ut.; 60 342 625 tv; 60 345 611 textil ut.; 60 347 379 textil utalvány; 60 361 241 textil Ut.; 60 370 022 ut.; 30 373 855 konyhafelszerelési utalv.; G0 375 836 vásárlási ut.; 60 376 741 ávásrlési ut.; 60 412 166 tetőtől-talpig ut.; 60 416 823 tetőtől-talpig: 60 418 155 háztart. félsz.; 60 421 798 textil ut.; 60 422 955 háztart. félsz.; 60 436 259 konyhafelszerelési ut.; 60 4£8 361 zenesarok ut.; 60 442 064 vásárlási ut.; 60 457 330 textil ut.; 60 459 511 tetőtől-talpig utalvány; 60 461 107 textil ut.; 60 462 435 bú- tor-lakber. ut.: 60 463 370 konyhafelsz. ut.; 60 515 320 grillsütő ut.; 60 583 510 vásárlási ut.; 60- 534 694 vásárlási ut.; 60 540 478 vásárlási ut.; 60 561 252 tv : 60 564 420 vásárlási Ut.; 60 5 76 086 tv; 60 579 012 textil ut.: 63 005 253 tetőtől-talpig Ut.: 63 007 222 hűtőgép : 63 008 633 textil ut.: G3 012 556 tetőtől-taíoig ut.: 63 025 56o tetőtől-talpig utalv.; (53 084 092 vásárlási utalvány. A nyertes szelvényeket június 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V.. Münnich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) A masát Olasz Szociális Mozgalomnak nevező újfasiszta párt választási gyűlésén provokációkra, majd lövöldözésre került sor a Rómától 75 km-re délre fekvő Sczze községben. A lövöldözések a gyűlés után is folytatódtak: az újfasiszták golyói megölték Luigi De Rosa 21 éves fiatalembert, az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség tagját. A képen: A község lakói elhelyezik a kegyelet viárgait a gyilkosság helyén. (Telefotó: AP—MTI—KS) Zemacsa és a gabarok Etiópia mozdul BÁR ADDISZ ABEBÁBÓL újabban viszonylag kevesebb hír érkezik, mint a császárság ellen kibontakozott országos mozgalom első szakaszában, ez nem jelenti azt, mintha az etióp társadalmi és gazdasági átalakulás megtorpant volna. Ellenkezőleg, a folyamat egyre nagyobb sikereket ér el. Miután a banko-k és a biztosító társaságok a nagy ipari és kereskedelmi vállalatok, a nagybirtokok és a bérházak államosítása megtörtént, most három fő feladatra irányítják a figyelmet: megszüntetni a bürokráciát, mint a nehézkes feudális kormányzás velejáróját; felszámolni a feudalizmus minden maradványát, beleértve az új, forradalmi rendszerrel szembenálló kényurak itt-ott még fellobbanó fegyveres ellenállását, kiiktatni az ország gazdasági életéből a függést a külföldtől. Aligha lehet csodálkozni azon, hogy a forradalom vívmányai nemzetközi tőkés körökben rosszallást keltettek. Némely monopólium már Hailé Szelasszié császár korában, de még azt követően is szerette volna megkaparintani Etiópia gazdag nyersanyagkincseit. A közismerten nagy számú olcsó munkaerő — Etiópia lakosságának még ma is mintegy 90 százaléka a mezőgazdaságból él — éppúgy vonzotta ezeket a vállalkozókat, mint a profit reménye. Kétségtelen, hogy Teferi Benti dandártábornoknak, az ideiglenes katonai kormányzótanács elnökének az iparosítás és a természeti kincsek kiaknázása legalább akkora problémát okoz, mint a közös gazdálkodás módszereinek meghonosítása a parasztság körében, vagy az analfabétizmus felszámolása. AMI A MEZŐGAZDASÁG középkori állapotának, a császárság idejében vasszigorral fenntartott hűbéri viszonyoknak a megszüntetését illeti, az ideiglenes katonai kormányzat hatalmas sikereket ért el. Ma már több mint 17 ezer paraszttársulás működik Etiópiában majdnem ötmillió taggal. Ezek a kis közösségek természetesen nem hasonlíthatók a termelőszövetkezetekhez, de a közös művelés biztonságos alapjai, s a haladás társadalmi magvának tekinthetők. Legnagyobb gondjuk a korszerű termelési módszerek hiányos ismerete és a gépesítés rendkívül alacsony foka, vagy teljes hiánya. A földreform végrehajtásában, a közös gazdaságok megalakításában és az írás—olvasás elemi ismerteinek oktatásában a diákok jártak és járnak az élen. Etiópiában egyelőre szünetel az oktatás az egyetemeken és a középiskolákban. A legalább 22 millióra becsült írástudatlan tanítására és a kollektív társulások megszervezésére i elkerekedett sok tízezer 15—25 év közötti fiatal, közép- és főiskolai hallgató máris értékes eredményt ért el a zemacsa (amhara nyelven mozgalom) keretében. A gabarok, vagyis az egykor robotra és dézsma fizetésére kényszerí- tett kisbérlők a kezdeti idegenkedés után ma már szívesen fogadják és együttműködnek a fiatalokkal. TÖRTÉNTEK EZENKÍVÜL más jellegű változások is Etiópiában. A kormányzat például erre a tanévre 150 millió etióp dollárt folyósít az iskoláknak, sokszorosát az egykori oktatási költségvetésnek. Szükség is van rá, mert a tantermek és tanítók hiánya miatt a körülbelül négymillió iskoláskorú gyermekből legfeljebb 1,3 —1,4 milliót tudnak oktatni. Bővül és javul az úthálózat is: jelenleg több mint 2009 kilométer hosszan építenek jó minőségű, autóval is, járható közutakat. Etiópia több m:nt egymillió négyzetkilométeres területén valamikor csupán 80 kórház és 600 egészségügyi állomás működött. Most egy év ala,tt 140 kórházat és 250 egészségügyi állomást létesítettek, s sikerrel haladnak a feketehimlő végleges felszámolása felé. Egy kérdésben még nem sikerült áttörő változást elérni: Eritrea máig is Etiópia súlyos, megoldatlan gondjai közé tartozik. A kormányzat a szeparatista követeléseknek nem enged. Addisz Abeba türelmet tanúsít, de hajthatatlan. Eritreát az ország szerves részének tekinti, amely az etiópiaihoz hasonló nyelvi, etnikai és kulturális tagoltságot mutat. Elvesztésével Etiópia gazdasági élete megbénulna, s a tengeri utaktól elzárva, kiszolgáltatottságra kényszerülne. Gyapay Dénes Bhutto befejezte pekingi látogatását Bhutto pakisztáni miniszterelnök vasárnap délelőtti pekingi sajtóértekezletén közölte, hogy Mao Ce-tung, a KKF KB 83 éves elnöke, »komoly meghűléssel« bajlódik, s ezért tartott kettőjük csütörtöki találkozója mindössze 20 percig. Egyébként Mao »nagyon jó állapotban« volt, »végig lépést tartott a beszélgetéssel, egyetlen részlet sem kerülte el a figyelmét« — mondta Bhutto. ^ Zulfikar Ali Bhutto pekingi látogatását befejezve tegnap visszaérkezett Rawalpin- dibe. Négynapos látogatásának befejezésével a kínai fővárosban közös közleményt adtak ki. A dokumentum megerősíti Pakisztánnak azt az álláspontját, hogy mindaddig nem lehetséges az indiai—pakisztáni viszony teljes normalizálása, amíg a két fél megoldást nem talál Dzsammu és Kasmír problémájára. Ezen a ponton a közös közlemény Kína és Pakisztán teljes egyetértését fejezi ki atekintetben, hogy biztosítani kell Dzsammu és Kasmír népének • önrendelkezési jogát. A közös közlemény a nem- zétlíözi helyzetről a kínai vezércikkekből ismert módon nyilatkozik: »A két fél egyetértett abban, hogy a nemzetközi helyzet fejlődési iránya egyre inkább kedvez a világ népeinek és egyre kedvezőtlenebb az imperializmusnak és hegemonizmusnak.« Cserelakással rendelkező Az Ingatlankezelő Vállalat személyeket keresünk, felvételre keres házfelügyelői munkakörbe ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI ELLENŐRT, VEGYÉSZTECHNIKUST Ingatlankezelő Vállalat Házkezel őségé, ÉS LABORÁNST. Kaposvár, Vár u. 6—8. • Jelentkezni a vállalat műszaki osztályvezetőjénél lehet: Kaposvár, (13381) Vár u. 6—8. 1 (13369) 1