Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-09 / 109. szám
f Az írást szolgálatnak Díj utáni beszélgetés Még friss bennünk az öröm. hogy a megyénkből származó írók közül egjrnt. a Somogyért ma és mindig szolgálatot vállaló Tüskés Tibort, eddigi tevékenységéért József Attila-díjjal tüntették ki. Mit jelent neki ez a díj, ezt kérdeztük. — Az elismerés, az irodalmi díj, ha megérdemelt, hitem szerint mindig a végzett. munka megbecsülése. Nem kiváltságot, előjogot biztosít, nem elő- vagy utónév, nem adomány. Egy szakaszt zár le, egy megtett út eredményét jelzi. Ugyanakkor van benne holnapra szóló «-üzenet« is. Ezt a magam nyelvére így fordítom le: hűnek maradni a vállalt eszmékhez és eszményekhez, vállalni az írói küldetést és szolgálatot. — Könyvei fogadtatásával hogyan van megelégedve? — Ami a megjelent könyveim kritikai és olvasói fogadtatását illeti: nincs, nem is lehet panaszom. Vannak nagy példányszámban, sőt többször kiadott könyveim is, például a Képes Földrajz sorozatban napvilágot látott Magyarország című. Egyikmásik könyvem kiadói elfogadása már nem mindig ment ilyen, simán és könnyen. Ezt sem panaszképpen mondom. Egyszerűen: tapasztaltam a fölismert igazságért való küzdelem, várakozás és türelem örömét is. — Van-e olyan közösség (írók, költők) ahová magát sorolja? — Az én nemzedékemnek volt egy életre szóló kamasz- kori élménye: a háború. Ezt nem tudjuk elfelejteni, ezt ki kell imi magunkból. A másik: megszólalásunk. az irodalomban való jelentkezésünk az ötvenes évek második felében vált lehetségessé. Ha egymással ritkán találkozunk is, azt hiszem, elolvassuk egymás könyveit, számon tartjuk egymás munkáit. Ilyen értelemben látok rokonságot és közösséget például Bertha Bulcsu. Sü- kösd Mihály, Lázár Ervin — hogy eieggé ellentétes nejeiket mondjak — írásai és a saját munkám között. Legjobban persze azok társaságában érzem jól magam, akiktől nagyon sokat tanulhattam és ma is tanulok. Mindenekelőtt Németh Lázsiót, aztán Veres Péter, Kassák Lajos, Illyés Gyula nevét említeném. írásban és emberségben eszményt, stílusban igényt, magatartásbán példát elsősorban tőlük tanultam. — Min dolgozik? — Szívesebben beszélek arról, amin már nem dolgozom, hanem aminek már a megjelenését várom. A könyvhétre lát napvilágot egy kis esszékötetem, amely verselemzéseket tartalmaz a huszadik századi magyar líra köréből Adytól Fodor Andrásig, Versről versre címmel. Továbbá: a Szépirodalmi Kiadó megjelenteti irodalmi és képzőművészeti tanulmányaim gyűjteményét Pannóniái változatok címmel, a Móra Kiadónál pedig most került a képszerkesztő kezébe a Testvérmúzsák cimű kéziratom. Ebben a komplex esztétikai látáshoz szeretnék fogódzót adni az olyasó kezébe. És hogy arról is beszéljek, amivel ielenlev foglalkozom: anyagot gyűjtök egy, Somogy- ról és Zaláról szóló tájesszéhez, melyet a Móra Kiadó Ezerszínű Magyarország című könyvsorozatában kíván megjelentetni. — Irodalomszervező múlt? Jelenkor? — A Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóiratot 1959 és 1964 között szerkesztettem. Ezt a tevékenységet is írói munkának, szolgálatnak tekintettem. Ha ennek a munkának volt valami érdeme, azt másoknak kell elmondani. Aki ezeket a régi folydiratszámokat ma a kezébe veszi és a kortars irodalom szinkron jelenségeivel együtt mérlegre teszi, talán már az irodalomtörténeti távlatból is értékelni tudja azoknak az éveknek az erőfeszítéseit. Akkor mi ott. Pécsett mindenesetre hittünk abban, hogy lehet és kell vidéken is égvén i karakterű, országos tekinti érdekű. egyetemes célokat szolgáló irodalmi folyóiratot szerkeszteni. — Jelenleg? — A véleményt, tanácsot kérő kéziratok ma is megtalálnak. A negyedévenként megjelenő Somogy című szemle, a különféle antológiák összeállítása, a Baranya megyei Tanács kiadásában rendszeresen megjelenő könyvek gondozás:» ma is elég szerkesztői, irodalomszervezői gondot ad. — Közéleti tevékenysége? — A kulturális tevékenységet nemcsak az írás jelenti számomra. Rendszeresen tartok ismeretterjesztő előadásokat. részt veszek a Pécsi Akadémiai Bizottság irodalomtudományi munkájában, erőm szerint segítem a baranyai, dél-dunántúli szellemi értékek publicitását, ápolását, bekapcsolódom a Balatoni Intézőbizottság munkájába. Tulajdonképpen egy-egy ilyen kérdés figyelmeztet rá. hogy mennyi gond-baj nyomja a vállát, aki az írást a szolgálat értelmében vállalja. De lehet-e igazabb öröm másnak örömet szerezni? Lehet-e ki- vételesebb pillanat, mint egy nyolcvannyolc éves pásztor faragó kiállítását megnyitni, ahol az idős férfi maga is nó- tázni kezd? — A művészet egyéb ágaival is jó viszonyvan van... — Mivel mindig (vagy leggyakrabban) olyasmivel foglalkozom, amihez nem értek, így adtam fejemet arra, hogy nézőként (és nem alkotóként) képzőművészek műtermébe látogassak, s ezekről a látogatásokról a Jelenkorban rendszeresen beszámoljak. Ezek a portrék illetve interjúk igen fárasztó és roppant szórakoztató munkát adnak nekem. Ha majd összegyűjtve könyv válik belőlük, talán sikerül valamiféle dokumentumot, üzenetet hagyni az utókornak arról, hogy a 70-es években kik éltek és dolgoztak festőként, szobrászként, keramikusként Dél-dunán.túkm. I« L. „Most búcsúzunk .. .** Tizenöt középiskolában ballagtak zium parkjában áll, búcsúztatják a végzős évfolyamokat. A negyedikesek minden évben ezen a kapun — az első somogyi középiskola bejáratán — át lépnek ki. Somogybán a legtöbb negyé- gyedikes a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban és Szakközépiskolában búcsúzott: 169-en végeztek az idén. Most első ízben ballagtak itt az óvónőképző növendékei. A ballagás ünnepi hangulata után azonban komoly munka vár a fiatalokra: holnap kezdődik az érettségi időszak, amely június 22-ig tart. Az első írásbeli vizsga 17-én lesz, a közös írás,beli érettségi és felvételi pedig május 24—25-én. D. T. vz élelmiszeripari szakközép ballaglak. Az utcákon nyüzsgő, siető emberek. Ez azonban most nem » szokásos hétköznapi forga- otn: a legtöbben ünnepélyes 'seményre igyekszenek. Az iskolák virágdíszbe öltöztek. Péntek délután és szombaton itora reggel ékesítették fel őket: ügyes kezek fonták füzérbe az orgonát, a zöld galy- yrakat, a piros, sárga, cirmos virágú tulipánt. Ünneplős diákok. A kezekben virágcsokor. És a csengő sem úgy szól, mint máskor; a negyedikeseket utoljára szólította osztálytermükbe ezen a napon. Az érettségi előtt állók — szerte az országban — tegnap búcsúztak a diákévektől. Ahogy mondani szokták; át- ballagtak a felnőttkorba, egy olyan világba,, ahol már »-nem fogják a kezüket«, ahol a maguk lábán kell megállniuk. Kaposváron hét középiskolában . vi/tattók a végzősöket, egy osztály tanulói a megyében összesen 15 középiskolában. 1231 fiatal akasztotta vállára a kis tarisznyát, s mondott búcsút — jelképesen — az iskolának és a diákéveknek. A ballagás a középiskolás évek utolsó, legemlékezetesebb eseménye. A »maturandusnk« énekelve végigjárják azokat a helyeket, amelyekhez sok kellemes — vagy kellemetlen — emlék fűzi őket. Néhány iskolában az évek során olyan ballagási szokások alakultak ki, amelyek még emlékezetesebbé teszik ezt a napot. A Ba-latonboglári Kertészeti Szakközépiskolában például a nappali tagozatosok évek óta együtt ballagnak a felnőttekkel, akik most végezték el a szakközépiskolát. A 1Ö4 éves csurgód gimnáziumban is kedves hagyományt ápolnak. A régi, az első iskolaépület kapujánál, ame/.y m. a gimnáMagánügy, mégis elmondom, hogy tegnap megpendült bennem egy húr. — Te vagy az? — kérdezte a telefonban egy nő, s én bizonyosan tudtam, hogy Erzsébet van a drót túlsó végen. Ezer közül is megismerném a hangját, bár vagy tíz esztendeje hallottam utoljára. Nem szerelmem volt ö, csak amolyan puszipajtásom, jóban- rosszban haverom, noha sokan állítják, hogy ilyen kapcsolat nem létezik férfi és nő között. Mi együtt jártunk színházba, moziba, neki mutattam meg elsőnek bírálat céljából az írásaimat; olykor náluk vacsoráztam. A mamája tálán reményeket is táplált velem kapcsolatban. — Te — mondta Erzsi, aki már régóta tisztességes családanya —, van egy problémám. Nem, nem telefontéma. Felugranék hozzád, személyesen ... Különben is régen láttalak. Egy óra múlva ott leszek. Míg hatvanszor köröz az óra íwe íorcSuiiaiofc ©I! Grafikák, tollrajzok, festmények, kisplasztikák, domborművek, meg ipar- művészeti munkák: karkötők, gyűrűk, különféle dísztárgyak, sakk- készletek — fogadják a látogatót az NDK Deák téri kiállítótermében. És kézzel írott meséskönyvek — festményekkel, rajzokkal illusztrálva. Egy vitrin - ben ncdig gyermekjátékok: rongvból varrva, fából faragva, papírból hajtogatva. Hiába keresnénk stílust vagy valamiféle mércét; a rendező elv nem egyfajta művészi irányzat vagy egy korszak, illetve egy nép, egy nemzet sajátos világának bemutatása. A borzalom szülte ezeket a formailag rendkívül eltérő és más-más anyagból készült alkotásokat. A megsemmisülés veszélyének állandó jelenléte, a testet és lelket nyomorító kínzások vég nélküli ismétlődése — mely fölött minden kis vers-1 6orral, tollvonással, késmet- | széssel diadalmaskodott az ember. Fába, kőbe, fémbe, kenyérbélbe öntötte a szép iránti vágyát, a békébe vetett hitét, a rút világ pusztulásának reményét — abban a biztos tudatban is, hogy az egyes embert elpusztíthatják, de értékteremtő erejét, szellemiségét nem. Ez tovább él a megmaradottakban, s a tárgyakban meg a verssorokban. melyeket az utókorra hagytak a halál árnyékában. A hitleri fasizmus megsemmisítő lágereiben készültek az itt bemutatott művek. Ott maradtak fenn a békés, idillikus táját idéző hangulatképek. az ismerősöket hozzá-, tartozókat ábrázoló portrék, a fogolytársakról készített rajzok, a lágerélet gyötrődéseit bemutató festmények, vázlatok. Mpg a játékok, melyeket a nagyobb gyerekek meg a felnőttek készítettek a kicsiknek, hogy elvonják figyelműket közös somukról. »E csontdarabkakban felegyenesedik az ember« — olvashatjuk az egyik túlélő visszaemlékezését. Valóban, az itt kiállított tárgyak azt sugallják: a művészet, a szép iránti vágy utat tör magának a legkegyetlenebb meg- p-obá'tatásokon is, és segít elviselni az embertelenséget. Egv-egv verssor. faragvány, raiz hitet önt az alkotóba, a •társakba. Emlékeztet, erőt és reményt ad. Az alkotók — a Häftling- . művészek •— nevében azt ké- ! rik a kiállítás rendezői a látogatóktól és általuk mindazoktól, akik nem akarnak tudni a borzalmakról: ne forduljatok élt Valóban: egy perce sem szabad szemet hunyni az embertelenség döbbenetes kitörése fölött, amelyre humanista választ ad e kiállítás. P. I« egységes NAPLÓRÉSZLET EK AlkaEmi fellépéseink A Fonómunkás K 1975. december 12-én kaptuk meg a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában az MSZBT országos elnökségének 70 000 forintos első díját az Auróra ’75 színiátszó- és versmondóverseny záróünnepségén. A jutalom szovjet- unióbeli utazásunk fedezésére szolgált. Az alábbi napló- részletekben gazdag élményünk néhány epizódját elevenítem fel. Április 6. A Barátság Házába siettünk, ahol a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetői fogadták csoportunkat. Vendéglátóink virágokkal ajándékokkal halmoztak el bennünket. Mi is igyekeztünk kedveskedni, műsort rögtönöztünk számukra. Ennek eredménye az lett, hogy együttesünket a 145. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet SZMBT-tagösoportjának vezetője szereplésre hívta meg, — azt természetesen szíves-örömest elfogadtuk. Kiléptünk az utcára... A szemerkélő esőben megindultunk autóbuszunk felé, amikor valaki megszólalt: — Ne hagyjuk ezeket a szép virágokat elhervadni! Vigyük az ismeretlen Katona Emlékművéhez! Az örökláng előtt néma.' tisztelgő emberek sokasága; a márványlapok telis-tele friss virágokkal... A mi fiaink is i húr percmutatója, sok munden megfordul az ember fejében. Én azt hánytam-vetettem magamban, ugyan miféle protekciót kérhet tőlem hajdani barátnőm. Régen, if júságunk idején szinte naponta elhalmozott teljesíthetetlen kérésekkel. Emlékszem: el kellett volna intéznem, hogy felvegyék a Színművészeti Főiskolára; megkért, hogy szerezzek neki öröklakást, a nagybátyjának valami könnyű, jól fizetett állást, mert — úgymond — neked messzire elér a kezed. A megbízatásokat, persze, nem teljesítettem, mert sem akarattal, sem hatalommal nem rendelkeztem a többnyire ferde ügyek elintézéséhez. Erzsébet barátnőm percnyi pontossággal megjelent, » a késedelem nélküli érkezesből azt gyanítottam, hogy ez az ügy nem tűrhet halasztást. Feisszínpad jutalomutazása felsorakoztak az emlékmű előtt. Figyeltem az arcokat és láttam; ők, akik mindannyian a háború után születtek, most először találkoztak azzal, amit ez a nép a háború alatt átélt. Láthatták ezt a márványlapra boruló idős asszonyon, aki bizonyára még most is a fiát vagy a férjét siratta. Este 7 őrkor a Leningrad pályudvarról indult velünk az ESTONIA expressz Tallinba, Észtország fővárosába. Április 7. Az Orosz Alföld végtelennek látszó nyír- és fenyőerdőjén át vezetett útunk; 10 órakor érkeztünk Tallinba. A 22 emeletes, szupermodern Viru-szál- lóban helyeztek el bennünket. Az Intourist Ikarus autóbuszával indultunk városnézésre. Egész Tallin valóban gyöngyszem a Balti-tenger partján. A középkorból sértetlenül megmaradt várnegyed és az 1600-as—1700-as évekből való, teljes épségben pompázó paloták, templomok látványával nem tudtunk betelni. Kattogtak a fényképezőgépek, zizegett a filmfelvevő ... Délután fagyoskodva bár, de gyönyörködtünk a Balti- öböl téli panorámájában. Itt ugyanis még tél volt. Elmondták, hogy Tallinban három éve nem esett a hó, az idén aztán mindent pótolt a természet. . szült érdeklődéssel vártam, hogy előhozakodjék a nagy kéréssel, ami annyira fontos, hogy nem telefontéma. Am ő egészen lényegtelen témákról fecsegett. Vagy fél órán át közös emlékeinket melegitette fel, majd határozottan, komoly arccal rátért a tárgyra. — Szóval olyan problémám van — mondta —, amin csak te tudsz segíteni. Képzeld, volt egy csodalatosán okos pulikutyánk, aminek, sajnos, tegnap nyoma veszett. Te talán el tudod intézni, hogy a hirdetés soron kívül megjelenjen az újságban ... Felelet helyett nagyot nyeltem. Hirtelen összevetettem Erzsi tíz évvel ezelőtti kéréseit a mostanival, s keserűen állapítottam meg, hogy hatalmam, képességeim borzalmas inflációt szenvedtek Erzsi barátnőm előtt. De az is lehet, hogy ő öregedett a lehetőségek reális megítéléséhez. Talán ezért pendült meg bennem az a húr. Simon Lajos a Szovjetunióban Este az óvárosban baráti találkozón vettünk részt. Tallin egyik nagy művelődési házának vendégei voltunk. 1526— ban épült, hatalmas boltíves palota. Ezt alakították át — pontosabban: feltárták a palota minden pompáját — és átadták az ifjúságnak. Immár húsz éve szolgálja ez -az épület a művelődési igényeiket. Nyolcvanhét főhivatású népművelő dolgozik az intézményben. A színházteremben éppen a színjátszók tartottak előadást, majd a ház beat- együttesének és énekeseinek műsora következett. Meghallgattuk az egyik kamarakórus pórbáját. Az, igazgatónő részletesen tájékoztatott bennünket az ott folyó közművelődési munkákról. Többek között megtudtuk, hogy ebben a művelődési palotában minden szakkört és művészeti csoportot főhivatású szakemberek vezetnek. Vendéglátóink — miután mindent megmutattak — kértek bennünket, hogy együttesünk adjon egy rövid műsort. Természetesen a kérésnek eleget tettünk és a mintegy 150—200 főnyi hallgatóság nagy tapssal jutalmazta rögtönzött műsorunkat.., Április 10. Ismét Moszkvában vagyunk. A külváros egyik ipari szakmunkásképző intézetebe igyekszünk. Ide azért kaptunk meghívást, mert ez az intézet a moszkvai Szovjet—Magyar Baráti Társaság első tagcsoportja. Kitünően felszerelt iskola. Építőipari szakmunkásokat kepeznek itt, a minden szemléltető eszközzel, gépekkel ellátott tantermekben. Végigjártuk az iskolát, majd a 25 ezer kötetes könyvtárban kötöttünk ki, ahol három szakember dolgozik. Amikor beléptünk, meglepetéssel vettük észre, hogy hatalmas tablókon mutatják be országunk eredményeit. Vendéglátóink elmondták: ezt nem a mi tiszteletünkre állították össze, ők állandó jelleggel tájékoztatják a tanulóifjúságot Magyarország népgazdasági és művelődési eredményeiről. Több magyar intézménnyel is van kapcsolatuk. Közben az iskola színház- termében összegyűltek a fiatalok. Természetesen itt is előadást kellett tartanunk, amelyet közös énekléssel fejeztünk be. Vértes Elemér
