Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

Tenni akarók és tettek Ebben a nyolc községben, ol megközelítően kilenc és H ezer ember él és a falva­st körülölelő határ mintegy- uszonkétezér-nyolcszáz hek­tár, évekkel ezelőtt valami elkezdődött. A nyolc, község: Böhönye, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Ne- meskisíalud, Szenyér, Tap- sony, Varászló, Vése. Több­ségüket hajdanában b-ertköz- sésnek is hívták a kiterjedt, gyümölcsfaligetes szőlőhegyek, a házakhoz szaladó nagy konyhakear.tek miatt. (Szabó György, a böhönyei áfcsz igazgatósági elnöke: — A zárikertek elhanyagoltak vol­tak. Nem termeltek rajtuk, nem volt eszköz. A hetvenes évek elején tanácsüléseken meg más községi fórumokon ipind több­ször szóba került: hát szabad ezt hagyni? Nézhetjük ezt tét­lenül? 1) Egyedül Nemesdéd hallatott magáról, ahol már évekkel ezelőtt szakkörbe tömörültek a gyümölcstermelő gazdák — később növényvédő szakcso­portot alakítottak —, keres­ték és megtalálták a kisüzemi gyümölcstermelés korszerű útjait. Mind,több vagon alma és körte jutott innen a hazai piacokra és külföldre is. Ez a példa azonban valahogy megrekedt a község határain belüL »... a táj gyümölcstermesz­tése az extenzív termesztés síé halad .. van-e lehetőség a fejlesztésre? A kérdésre csak igenlő választ lehet ad­ni... A körzetbe tartozó nyolc község termőterületéből je­lenleg 230 hektár belterületi és 5L hektár zártkerti felüle­tet jelölnek a kert kategóriá­ba. Ez a terület... potencia-, T egyik lépést j szükségsze­rűen követi a másik. A há- I rom nyúlte- nyésztő, a. mé­hész-, a 'két növényvédő szakcsoport után ez év ta­vaszán zöld­ség-, málna- és gyógynövény- termelő szak­csoport ala­kult. Ugyan­akkor meg­kezdődött agy más irányú munka is: a böhönyei ter­melőszövet­kezet másfél hektárnyi te­rületet bizto­sítva lehető­vé tette, hogy az egyetem segítségével egy mintá­kért alakul­jon ki A táv­lati tervek sze­rint innen lát­ják el majd a lakosságot szaporítóanyaggal. A helyi lakosok igényeinek kielégítése, a központi áru­alapokhoz való hozzájárulás — ez az alapvető cél. Ezt ha­tározta meg a megyei tanács a peremkerületek, a községek ellátásának javítására, vala­mint a háztáji gazdaságok se­gítésére hozott határozata. Tetteket kiváltó visszhangra talált ez. Oldalakat lehetne A mintakert két fóliasátrában rövidesen szedni lehet a paradicsomot. A közeljövőben a zöldségtermelő szakcsoportnak és az ér­deklődőknek itt szerveznek bemutatót. évben korszerűsítették. fej­lesztették húsfeldolgozó üze­müket — négyszáz mázsa tő­kehúst, 1100 mázsa töltelék­árut és füstölt húskészít­ményt értékesítenek innen. Ehhez biztosítani kell az alap­anyagot. Fölmérték az igényeket, és a vezetőség a közelmúltban úgy döntött, hogy ötven koca­süldőt helyez ki a gazdákhoz. Két fialásból öt malaccal tör- lesztenek a gazdák. Üj pró­bálkozás ez, amelyet — gya­korlattá akarnak tenni. Van a szövetkezetben középiskolát végzett háztáji agronómus, külön háztáji felelős, akiknek egyetlen feladatuk, hogy a háztáji gazdaságok vala­mennyi ügyes-bajos dolgát intézzék. (Ilí&s László: — Legalább Ilyen gonddal foglalkozunk a takarmány-ellátással. Saját ter­ményboltunk van, tavaly csak­nem másfél millió forint értékű takarmányt forgalmaztunk. A tehéntartó gazdáknak egy hold kaszálót adunk minimális térí­tés ellenében. Kötelezettséget vállaltunk, hogy a hozzánk for­dulók kéréseinek megfelelően minden egyéb takarmányt biz­tosítunk.) Kétszázötvenen foglalkoznak nyúltenyésztéssCl a körzetben. A vésel Jobbágy Jánosék 10—12 mázsa nyalat értékesítenek Zöldség, gyümölcs, tej, hús — az ellátásban fontos áruk. Előteremtésükért szervezetten, egymással összhangban fára­doznak itt. Nem ma kezdő­dött ez a munka, inkább ta­lán most érik be a gyümölcs. Üj lendületet kapott a tenni akarás. Az itt élő emberekért, az egyetemes érdekekért. az idén. ««* ■ Vörös Márta Ä magunk becsülésére A z ember sokféleképpen fejezheti ki önmagát — személyiségének vo­násait, gondolkodását, kap­csolatait, felelősségét. Sza­vakkal, gesztusokkal, a mű­velődés, a szórakozás vagy éppen a baráti kör megvá­lasztásával, magatartásának számos mozzanatával. Semmi nem ad azonban hűségesebb képet az egyénről, mint leg­főbb tevékenysége, életének mindennél fontosabb tartozé­ka: a munka. Abból ugyanis, ahogyan dolgozik. amilyen komolyan fogja fel tevékeny­ségét — kitapintható a fele­lőssége önmaga és társai iránt. Hiszen ki-ki sajat életének egy darabját adja, amikor ér­téket teremt vagy közvetett úton segít létrehozni. A fo­lyamatban, amelynek során feladatokat old meg, egyéni­sége — szorgalma, tehetsége, ismerete, tapasztalata — feje­ződik ki. Es nemcsak ez: örö­me és bánata, nyugalma és elégedetlensége, újat akarása és fásultsága, sikerei és ku­darcai, derűje és lehangolt- sága mind benne vannak a teremtő tevékenységben. Nemcsak az eredmény, a munka folyamata is sok min­dent elárul. Láttam kiegyen­súlyozott, biztos kezű fém­esztergályost, aki időnként megmérte a sárgán csillogó kis alkatrész nyílását, melyet századmillirnéternyi pontos­sággal kellett megmunkálnia. Alig észrevehetően, mintegy önmagának bólintott: rendben van. — Tanúja voltam an­nak, amikor két fiatal vízve­zeték-szerelő sűrű káromko­dás. veszekedés közepette fektette a falba a csöveket — hónapok múlva ki kellett bontani. — Megfigyeltem egy tanácstitkárt, ahogy egy kö­zepesen bonyolult ügyet inté­zett. Amikor úgy látszott, mindent tökéletesen elrende­zett, még egy telefonbeszél­getésre szakított időt mond­ván: szeretem a tiszta mun­kát. A legkisebb hibalehető­séget is igyekszem megelőzni. — Hallottam tanácselnök pa­naszát egy ügy késedelmes intézése miatt. Pedig, amint mondta, időben és annak rendje szerint elküldte a le­velet, eleget tett a kötelessé­gének — de egyebet semmit. Abból, hogy nem lépett még egyel, a községnek jelentős anyagi kára származott. Beszélnek egy szervizben dolgozó gépkocsiszerelőről, akihez hetekkel ‘ előre kell be­jelentkezni, mert híre van: addig nem adja ki kezéből a járművet, amíg a lehető leg­tökéletesebben meg nem győ­ződik: hibátlan a kocsi. Sür­getni nem lehet, mert nem hagyja magát. — Akadt dol­gom viszont olyan szakember­rel, aki a rendellenesség okát konstrukciós hibaként ítélte meg, jóformán rápillantás alapján. Mint később kide­rült, könnyűszerrel elhárít­ható volt a ►»gyári« hiba. — Ültem módszerekkel zsonglőr­ködő nevelők óráján, és hal­lottam idős tanító nénit, aki a régi, avultnak ítélt eljárá­sokat ■ is előszedve tanította — és eredménnyel — írni-ol- vasni a putriból érkezőket. A munkát sokféleképpen el lehet végezni: selejtet termel­ve, rosszul, felületesen és jó minőségiben, leleményesen, lelkiismeretesen, példásan, fe­lelősséggel. A jelzők tulajdon­képpen tovább sorolhatók. Éppen negyedszázada dolgoz­tam egy kőműves mellett se­gédmunkásként. Szavait azóta sem felejtettem el: »A mun­kát mindenképpen el kell vé­gezni. Hát akkor miért ne csináljuk meg a lehető leg­jobban?« Persze, nemcsak mondta: eszerint tette is a dolgát. Valóban: miért nem tudjuk mindig a lehető legjobban el­látni munkakörünket elvégez­ni a ránk bízott -feladatokat? Kik vagy mik akadályoznak bennünket abban, hogy egyé­niségünk az emberi méltóság­nak megfelelően valósul­jon meg a tevékenység során? Az objektív körülmények? A visszahúzó, kedvezőtlen mun­kahelyi légkör? Pályatévesz­tés? Családi, egyéni okok? Bizonyára mindegyiknek sze­repe lehet a torzulásban. De essék szó a legfontosabbról: az emberi akaratról és fele­lősségről, amelynek felül kel­lene kerekednie a kicsinyes sérelmeken, a tehetetlensé­gen, legyűrve a kényelmessé­get, a fásultságot, az igényte­lenséget. M agunkat becsüljük és társainkat tiszteljük azzal, ha egy percre sem feledkezünk meg arról: a munka nem tőlünk függet­len folyamat, hanem életünk egy része, személyiségünk legfőbb megnyilvánulása. Paál László HÁROM EPIZÓD Régi május elsejék Zászlók, méjusfák és arcok, i A képen általában az utóbbia- I kát nézzük. Néhány évvel ez­előtti felvonulások emlékei. A szó is -arról folyik, kikkel vol­tál együtt, láttad-e a többie­ket. tetszett-e? Ismerek olyan j művezetőt, aki minden május elsején lefényképezi a brigá­dot, a műhelybelieket. Árpikor veteránokkal talál­kozom, mindig szóba kerül május elseje. Már megszok­tam, hogy a visszaemlékezés úgy kezdődik: »Az volt ám a nehéz ünnep!-« A-z. emléke­zet megőrizte ezeknek a gyű­léseknek, felvonulásoknak a képét. Az első szabad május else­jéről fényképek is maradtak. Sajnos, nem mindenhonnan. Néhány évvel ezelőtt meglá­togattam Balatonboglár di­rektóriumának hajdani elnö­két Budapestem A napokban írt levelében megjegyezte, hogy május elsején visszagon­dol majd arra, amikor a Ta­nácsköztársaság idején — még fiatalemberként — szervezte az ünnepséget. Hogy is volt? Bálint Sándor így mondta el: »Összegyűjtöt­tem a tagokat, egy pár mun­kást, a gyerekek közül töb­bet. Zeneszó mellett vonultunk végig a községen. Akkor volt egy trombitazanekar Bogláron. Az játszott, mi pedig büsz­kén, vidáman lépkedtünk az indulók hangjaira. Délután táncmulatság volt a nagy-ven­déglőben«. A fiatalokban megmaradt ez a hangulat Bogláron és más­hol is. Amikor megdöntötték a Tanácsköztársaságot, az ifjú szívekben ott lobogott a láng. S milyen vakmerő tettekre sarkallt ez, azt egy másik ve­terántól, Kelemén Józseftől hallottam Kaposváron. Fiatal legényke volt, amikor emlé­kezetessé tette az 1920-as má­jus elsejét Szilvásszentmár- tonban. — A legények májusfát vág­tak kint az erdőiben, azután éjszaka felállították a kocsma előtt. Én saját kézírással szer­kesztettem röplapokat. Olvas- mi állt rajta, hogy ne támo­gassák a. gyilkosokat, ne men­jenek katonának. Amikor el­csendesedett a környék, kilo- ’ pództam, s körberagasztottam vele a májusiát, még a kocs­ma elejére is jutott a rúpia 2** pókból. No, reggel ráz az a,pam: »Mit csináltál?! Me­gint el akarsz vitetni?« öt ugyanis beválasztották tizen­kilencben a munkástanácsba. Nagy darab ember volt a csendőrparancsnok, hatalmas pofont lekevert, s rám rivallt: »Állj vigyázzba, széthasítalak, ha velünk szembeszálisz!« S a puskatussal jól odasózott. Nem vallottam be, hogy én írtam a röpcédulákat, így az­tán megúsztam. Később már nem volt ilyen szerencséje. Amikor a kapos­vári kommunista sejt tagja­ként terjesztette a röpcédulá­kat a harmincas évek elején, a társaival együtt lebukott. Nevezetes külföldi május el­sejéknek a szemtanúja a fegy­CERENCSER MIKLÓS EMLÉKE TISZTA FORRÁS lisan mintegy 450—500 súly­vagon zöldáru előállításúit te­szi lehetővé .. Böhönye kör­nyékén a szőlőtermesztés több évszázados múltra tekint visz­sza __a termelés mélypontra z uhant, mielőbb meg kell ke­resni a kivezető utat.« — Ezek a megállapítások abból a ta­nulmányból valók, melyet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszéke készített az áfész körzetébe tartozó községek háztáji gyü­mölcs-, szőlő- és zöldségter- myesztésének fejlesztéséhez. Voltaképpen ez volt az első megfontolt, jól megalapozott lépés, melyet a községek irá­nyító szerveivel egyetértésben az áfész tett. Talán önmagá­ban kevés lett volna ez, ha nem követi az egyetemmel való további együttműködés. (Szabó György: — Előadáso­kat, vitaesteket szerveztünk. Igyekeztünk megnyerni az em­bereket. Eleinte megesett, hogy nyolc-tíz érdeklődő jött el az előadásra. Azután negyvenen- ötvenen hallgatták, miért érde­mes, és mit kellene tenni.) És ha a tenni akaró ember elindul egy úton, akkor az írni a cél elérését, a termelés fejlesztését szolgáló támoga­tási formákról. Tény, hogy a községek általános zöldség-, gyümölcsellátása megoldódott, a következő lépés a primőr termelés és ellátás megszer­vezése. És az is tény, hogy a MÉK-nek a böhönyei áfész az egyik legerősebb, a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt szállító partnere. A húskombinátnak pedig másfél millió tojást, 850 mázsa házinyulat, húsz mázsái hízott libát >szállít az idén! szerződés szerint ez a iogyasz- I tási szövetkezet. (Illés László, a böhönyei tsz elnöke: — MegoszCottuk a mun­kát az áícsz-szejl. Ügy állapod­tunk meg. hogy a zöldség gyü­mölcstermelést, a kisállatte­nyésztést ők tartják kezben. ök támogatják, mi pedig a ház­táji szarvasmarha- és sertés- tenyésztést szorgalmazzuk, illet­ve a hússal és húskészítménnyel való ellátást javítjuk.) Együttműködni, ésszerűen megosztani a feladatot — nem elv, kézzel fogható gya­korlat ez. A termelőszövetke­zet az évek során egész kis kereskedelmi hálózatot alakí­tott ki. A községnek van hús­boltja, tejboltja, pecsenyesü­tője és borozója, Fonyódon, Balalonfenyvesen. Lászlóma- jorban ugyancsak pecsenye- sütője es borozója. A múlt Egyik lesújtó élmény a másik után érte Rákóczit. Va­lamennyi uradalma a végső­kig lezüllesztve- A majorságok megszálló németek tanyái, földesurak módjára dolgoztat­ták a jobbágyot, a termést sajátjukként élték fel. vagy árusították ki. Senkinek nem tartoztak számadással.. Snem érték be annyival, hogy ro­botra kényszerítették a job­bágyokat, hanem zsarolták, nyomorgatták őket minden módon. Házaikba szállásolták magukat télire, pusztították élelmüket, lovaikat a jobbágy takarmányán tartották, azzal sem törődve, hogy a parasz­tok marhája halomra döglött. Ennyire irgalmatlanul még a török sem viselkedett. Vé­szes méreteket öltött az el­néptelenedés hatalmas terüle­teken. Tömegesen váltak buj­dosókká a parasztok. Annyian elszöktek szülőföldjükről, hogy az erdőkben sem fértek már el, sokan kiszorultak Len­gyelországba, ahol megélhetés híján raboltak. . A Tiszaháttól fel egészen Bártfáig színma­gyar falvak váltak lakatlan­ná. sok-sok településen egy­két család maradt mutatóban. Az elhagyott portákat, telke­ket fölverte a gaz, a meg nem művelt termőföldeket kaszáló­nak, legelőnek használta az idegen katonaság. Ehhez az önmagában is megrendítő élménytömeghez más keserűséget is el/kellett szenvednie Rákóczinak. Szer­te az óriási területen szétszórt birtokokon, a Magas-Tátra melletti Késmárktól le Erdély belsejéig e vészes időben ő volt a kiszipolyozott, megalá­zott, hajlékaiból ki üldözött pa­rasztok egyetlen reménysége. Az idősebbek még jól emlé­keztek a Rákóczi-család ide­jében uralkodó viszonyokra­Persze az sem volt éden] élet, a jobbágy akkor sem élt kalá­cson, de a császáriak vad szer- telensegeihez kepest az lát­szott az igazi aranykornak. Érthető, ha Munkács átadását követően, az életkörülmények egyre elviselhetetlenebb rom­lása közben vigasszal felérő remény , élt szerte a parasztok köreben: »Jo lesz megint, ha felnő a kis uraság«. Ahogy múltak az évek, úgy erősödött megmásíthatatlan ígéretté a remény. Végre felnőtt a »kis ura­ság«, hazatért, de semmi kö­szönet benne: németté lett. Már a ruházata láttán is erős gyanú támadt. Különösen nagy lett a keserűség, ha szóra nyi­totta a száját. »Magyarul csak hebeg-ha oog, azt is némete- sen« — mondogatták szinte sírva a parasztok. Rákóczit mélységes szégyen­érzet fogta el, amikor tapasz­talnia kellett, hogyan terjed körülötte a nép bizalmatlan­sága. Bármennyire törte feíe- désoe merült anyanyelvét, ra­gaszkodott használatához, ma­gyarul próbált szót érteni a jobbágyokkal. Segített, ahol hirtelenében segíthetett. Ap­róbb sérelmeket orvosolt, ha csak tehette, jelét adta, hogy együtt érez a birtokain élő néppel. (Folytatjuk) verrel és tollai küzdő Somogyi Pál. Tőle hallottam, milyen volt az ünnep 1932-ben Ber­liniben. Hosszú emigráció után — Jugoszlávia, Becs, Prága volt az útvonal — jutott ki a párt támogatásával a német fővárosba. Az ottani hét-nyolc hónap egyik legszebb emléke, hogy találkozott Ernst Thál- mannal. — Én is őrt álltam, amikor beszélt. A külföldi emigránsok vontak védőgyűrűt, mert at­tól tartottunk, hogy a fasisz­ták megzavarják az ünnepsé­get. Thälmannt magyarok, bol­gárok, románok vették körül, így nyugodtan végigmondhat­ta a beszédét. Az ünnepség után mindenkivel kezet fo­gott. »Köszönöm, elvtársak, si- nSán lement minden. Maguk­nak nem kevés részük van benne.« Egy év múlva Thälmannt, a német és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő ve­zetőjét letartóztatták. Somogyi Pál akkor már Moszkvában élt. A hír hallatán maga előtt látta Emst Thälmannt, amint erősen megszorítja a kezét a május elsejei beszéd után. Veteránok. Minden ünnepsé­gen ott vannak ma is. Aki megkérdezi tőlük, annak szí­vesen elmondják részleteseb­ben ezeket a történeteket. Lajos Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom