Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-11 / 60. szám

Á szokás hatalma Á szokás barátunk és el­lenségünk. Segít, len­díti — és béklyóba veri cselekedetünket. Szárnyakat ad és kölöncként húz le. Nél­küle nem jutnánk előbbre. De az is igaz: gyakran továbblé­pésünknek állja útját. a káros szo­lét« példa kedvéért említet­tem. Az olyan jelenségek fog­lalkoztatnak, amelyekre a megyei tanács legutóbbi ülé­sén hangzott el példa. Széles körben ismert, hogy az öt éve érvénybe lépett tanácstörvény községi tanácsok két helyi Nem a rossz, kasra gondolok, amelyik kel-, vb_títkárnak lemetlen az egyénnek, köz- , , . vetlen környezetének, de ki-|teroerL szabályozta I vezetőjének — az elnöknek és addigitól el- tevékeny­nek-kinek mégis csak szemé­lyes ügye. Az olyan beidegzett gyakorlatról, hosszú ideig élő gondolkodásmódról, megcson­tosodott magatartásformáról, évekig változatlanul alkalma­zott munkamódszerről, irányí­tó stílusról, szervezési for­mákról szeretnék szólni, me­lyeket egykor valóságos szük­séglet alakított ki, és a maguk idejében célszerűek, hatásosak voltak. De közben változtak a körülmények, új jelenségek, folyamatok keletkeztek, me­lyek már másfajta kezelést követeltek. A környezet és az egyén kölcsönhatásában pedig csak úgy lehet folyamatos és dinamikus fejlődést elképzel­ni, ha az utóbbi kellő időben fölismeri a változás parancso­ló szükségességét, és ennek megfelelően cselekszik. Kétségtelen: könnyebb minderről írni, mint ennek szellemében cselekedni. De éppen napjainkban nem tér­hetünk ki az általunk kiala­kított — ránk kényszert tett? örökölt? kényelmességből vi­selt? — formák állandó és szi­gorú felülviasgálata elől. Ez a kritikai látásmód az alapja annak, hogy mennél gyorsab­ban szakíthassunk a megcson­tosodott gyakorlattal, a túlélt szokásokkal. Ha ez nem ala­kul ki az emberben, nemcsak a beszűkülés veszélye fenye­get, hanem a megszokotthoz ragaszkodás súlyos feszültsé­gek, sőt összeütközések forrá­sává is válhat. Mondanom sem kell talán, hogy többszö­rös a veszély azoknak az ese­tében, akik beosztásuknál fog­va nemcsak önmagukért fe­lelősek. Mint például a gép­kocsivezetők, akik — naponta vagyok tanúja a szokás által előidézett, hajmeresztő ve­szélyhelyzeteknek — régi, már eltávolított táblák szerint közlekednek, semmibe sem veszik a forgalom időközben megváltozott rendjét. De nem a közlekedésről akarok írni, csupán a szemlé­ségi körét, pontosan megha­tározta feladatukat. Mégis, az ezzel kapcsolatos vizsgálat megállapította: jó néhány ta­nácselnök o régi módon, a hatályon kívül helyezett ren­deletek alapján dolgozik, ez­zel megsérti a vb-títkár jog­körét, illetve olyan tenniva­lókat is megpróbál ellátni, amelyek nem az ő asztalához tartoznak. u gyanakkor — ez már természetszerű — saját munkáját, meghatáro­zott tevékenységi területét el­hanyagolja. Gondolom, nem kell itt szót vesztegetnem ar­ra, hogy milyen ellentéteket szül e munkastílus a tanács­ban, ami azonban soha nem marad egy szűk szervezet bel- ügye. Különösen nem falun: a következmények a lakosság és a tanács kapcsolatának elég­telenségében, az ügyintézés akadozásában mindenütt tet­ten érhető. Kétségtelen, nem minden szokás tovább élése jár ilyen következményekkel. De azért, ha már a tanácsoknál tartunk — bár nem csupán náluk ta­pasztalható jelenségről van szó —, talán meggondolandó lenne: fönn kell-e tartani a testületi határozatok mind­máig tapasztalt tömegét? Tu­dom — azért is teszem szóvá —, állásfoglalások születtek a csökkentésről, az ésszerűsítés­ről és az üléseken is rendre kihagynak jó néhányat a ja­vaslatok közül. Ügy látszik azonban, a témák gazdái ne­hezen szoknak le arról, hogy saját munkaköri feladataikat a testülettel szabassák meg. Vagy itt van a belső tájé­koztatás ki tudja mikor kiala­kult és alig változó rendszere. A fővárosi vállalat kaposvári gyárának szakszervezeti tit­kára havonta egyszer a köz­pontba utazik (más célból még jó néhányszor), hogy meghallgassa: mi hangzott el a vállalat szakszervezeti bi­A kombájnos télen A műhelyben alig lehet mozdulni. Mindenütt gépek, leszerelt kerekek, alkatré­szeikre szétszedett traktorok. Az emberek olajosak, készük­ben szerelőkulcsöik, csavarhú- zók. Majer János kombájnos az eredeti szakmáját tekintve szerelő, és ilyenkor télien bent dolgozik a műhelyben. A ta­vasz végétől a tél kezdetéig azonban más a feladata. A Domúnátor 100-as kombájn nyergébe száll, és vágja a bú­zát, kukoricát. A kombájnon ugyanis olyan embereikre van szükség, akik nemcsak irányí­tani tudják gépüket, hanem igazi gazdái annak: megjavít­ják hibáit, felkészítik egy-egy szezonra. A mostani gépre 1973-ban kerül Majer János. Ekkor lett ugyanis a balatonszabadi No­vember 7. Termelőszövetkezet az IKR — azaz akkor még a CPS — taggazdasága. Két egységgel kérték felvételüket, iö80 hektáron termesztik rend­szerben a kukoricát. — Azok közé tartoztam, akik az új, modern kombájnra ül­hettek — meséli Majer János. — Gazdaságunkba két ilyen aratógép érkezett, négy em­berre volt tehát szükség, hi­szen ezek a kombájnok két műszakban dolgoznak. Annak idején kétnapos tanfolyamon vettünk részt, ott ismerked­tünk meg igazán az új gép­pel. Nekem volt már némi ta­pasztalatom, mivel 1967 óta a különböző típusú SZK-kom- bájnokon dolgoztam. Somogyi Néplap Azzal, hogy a Dominátorra került, a feladatai is megvál­toztak. Nem lettek lényege­sen nehezebbek, ám több fi­gyelemre és pontosabb mun­kára van szükség, — Erre a gépre jobban kell »vigyázni«. Értékes, drága szerkezet, és ha az ember hi­bázik, nem figyel oda, na­gyobb kárt csinálhat, mint miás gépeken. A műszerfal kontrollámpái jelzik, hogy hol melyik szerkezeti egység­ben van a hiba, így köny- nyebb a szerelő dolga. Ott kint, a táblán gyakran meg­javítjuk a gépeket, ez is a mi feladatunk. Így könnyebb a szerelő dolga. Ott kint, a táb­lán gyakran megjavítjuk a gépeket, ez is a mii felada­tunk. Így nincs hosszabb ki­esés. Ennek köszönhető, hogy tavaly a mi gépünk, melyen a váltótársammal dolgozom, összesen 170 vagon búzát ta­karított be, kukoricát pedig én magam 350 vagonnal kom- bájnoltaim. Nemcsak a munka jellege változott azonban, nemcsak a felelősség lett nagyobb, ha­nem a fizetés is. Télen más feladat hárul a komtoájnosra. Jelenleg nyolc és fél órát dolgozik a mű­helyben, az alkatrészek, csa- varkulcsok között. Most az erőgépek nagyjavítását vég­zik, felkészítését a tavaszi, nyári munkákra. Azután ha­marosan sorra kerülhetnek a komibájnak, április elején kez­űig javítani őket. Ez már azt jelenti a kombájnos-szerelő- nek, hogy közeledik a nyár, hamarosan a kioiunánykerék mögé ülhet. D. T. zottságának ülésén. Bizonyá­ra fontos dolgokat hallanak ott, de ha legalább jelére csökkentenék ezeket a beren­deléseket, biztosan nem szen­vedne csorbát a mozgalom. Az olvasók minden bizonnyal példák sokaságát tudnák még feltárni a fölösleges utazgatás­ra, tanácskozásokra, értekezle­tekre. De jóval többen van­nak azok — elsősorban ter­mészetesen a szervezők —, akik méltatlankodva utasítják vissza a fentiekhez hasonló javaslatot, mondván: ez így alakult ki, ez a rend, másképp nem is lehet elképzelni a fel­adatok megoldását. És még akkor is ragaszkodnak a régi­hez, ha másféle módszer kö­vetésére kapnak utasítást. Mint azok a pedagógusok, akik figyelmen kívül hagyva a tananyagosökkentési hatá­rozatokat, a régi, érvényét vesztett tanterv alapján köve­telik meg az ismereteket, készségeket. — Mert éppen a legfontosabb anyagrészeket hagyták ki a tantárgyukból — panaszolják. Vagy beszéljünk a külön­böző ünnepségekről, megem­lékezésekről? Arról, hogy szokásainkhoz görcsösen ra~ gaszkodva csak igen keserve­sen tudunk szakítani a me­rev, a sematikus, a bensősé- get nélkülöző formákkal? A különböző jelentések lakko­zásáról, amely éppen az alul­ról jövő észrevételek élét, hangulati töltését veszi el? Vagy a termelési tanácskozá­sokon az objektív akadályok emlegetéséről? Folytathat­nánk a sort a munkaszerve­zés, a termelés számos, sokat emlegetett fonákságával, gyengeségével, amely jórészt a régi szokások indokolatlan uralmához vezethető vissza. Beidegzett gyakorlatok nél­kül nem tudunk, túlhaladott szokásokkal nem lehet élni. Illetve lehet. Ideig-óráig, de akkor se minden következ­mény nélkül. inden emberben él a hajlam a megszokott, mások által elfogadott, egy ideig bevált formák, módszerek alkalmazására. De mellette ott munkál a régi tagadása, az újat akarás — nem öncélúan, hanem a vál­toztatást, a jobbítást célozva. Ennek az oldalnak a tudatos erősítése mindenkinek köte­lessége, hiszen csak az egyén kezdeményező, szigorúan kri­tikus magatartása segítheti a nagy közösséget, a társadal­mat a rugalmas, messze látó, a változó körülményekhez ta­lálékonyan alkalmazkodni ké­pes közgondolkodás és gya­korlat kialakításában. Paál László Melyik ad többet — és miért? Gondolatok a fajtakérdésről M Ilyenkor kora tavasszal j visszatérő vitatéma a gazda- Ságoknak a »fajtakérdés« — Közkedveltek például < -kétvonaias« fajták. A gazda ságok több mint fele ilyet azaz: milyen fajtájú vetőmag i rendel. Emlékeztetni kerüljön a földbe. Ha két tsz azonban a kétvonaias fajták szakemberei összetalálkoznak, | termeltetésével járó felelős­rendszerint mindegyikük má­sik fajtára »esküszik", dicsér­ve annak termő- és ellenálló- képességét, vagy éppen igény­telenségét. A választék igen nagy — csak hibrid cából 103 féle van —, így nem csoda, ha a fajtáknak verse­nyezniük kell a bizalomért. Természetesen a taliajadoibtsá- gok és az egyéb természeti kö­rülmények részben eldöntik a vitát, de még ezután is leg­alább 5—6 fajta marad, ame­lyik csaknem azonos eredmé­nyeket ígér. Alighanem a bő­ség zavara okozza, hogy több szövetKezetben szinte éven­ként cserélgetik a fajtákat. Elég egy gyöngébb termést hozó év, és máris újabb faj­tával kezdenek kísérletezni. Így kockáztatják a termésbiz­tonságot, ráadásul fejfájást okoznak a Vetőm&gtenmeltető és Értékesítő Vállalat »piac­kutatóinak", akik rendszerint már a jövő évi igényekre kí­váncsiak. Magyarországon a kukorica- fajták potenciális termőképes­ségének kihasználtsága mind­össze 40—50 százalék. Ennek egyik fő Oka, hogy a gazda­ságok nem fordítanak kellő figyelmet a fajták igényeinek és adottságainak kdismerésére, a bennük rejlő terméslehető­ségek »kitapasztalására". Eh­hez kevés egyetlen év. Az or­szágos hírű gazdaságok sem új fajtóval kísérletezve érték el hektáronként 90—100 má­zsás rekorderedményeiket! ségre. Ezeknek a hibrideknek az elienállókópessége alacso­nyabb. Nagyszerű termésered­ményeket lehet velük elérni, de például nem megfelelő ta- kukori- ^kiválasztással nagyot is le­het »bukni". A kétvonaias hibridek ezer- magsúlya viszonylag alacsony, ezért nagyobb gondot kell fordítani vetésükre is. Elég néhány centi eltérés a vetés­mélységnél, és máris csak a falét adja. Akkor pedig ha­mar kész a következtetés: -ez a fajta nálunk nem megy«. „ Minden évben van néhány kell | fajta, amelyből nem áll ren­delkezésre korlátlan mennyi­ség. A tsz-ek és a háztáji gaz­dák panaszkodnak, mondván: »micsoda remek fajta, és pont ez nincs". Elfelejtik, hogy vannak fajták, melyeknek jók ugyan az agrokémiai paramé­tered, azonban nem állíthatók elő gazdaságosan. Az ellent­mondás feloldása fontos ne­mesitől cél. A fajtákérdésekröl vitatkoz­va — most, a vetés megkez­dése előtt — érdemes ezek­ről gondolkodni. B. F. Növényvédelmi tájékoztató Tél végi gvümölcsfaápofási munkák A gyümölcsfák nyugalmi ál­lapotában az ősszel és a tél folyamán elmaradt ápolási és fatisztogatási munkákat min­denképpen be kell fejezni. Először a besűrűsödött fák ko­ronáit ritkítsuk ki, mert énei­kül az év folyamán a perme­tezésekkel nem érjük el a kí­vánt hatást, másrészt pedig a sűrű korona kedvező feltétele­ket teremt a kártevők és kór­okozók elszaporodásához. A metszés során távolítsuk el a lisztharmattal fertőzött — szürkésfehér bevonatú — vesz- szőket, majd a kaliforniai pajzstetűvel fertőzött fás ré- i széket, melyeken az átteleiő Utolsó simítások Befejezéséhez közeledik a budapesti Skála Aruház építése. Az emeleti szinteken már a berendezéseket szerelik. A moz­gójárdák és mozgólépcsők »próbaútjukat" futják. Az új áru­ház április első napjaiban nyitja meg kapuit. lárvák tömege szürke, réteges bevonatot képez. Távolítsuk el az alma-, barack-, cseresznye-, meggymonilia telelését elősegí­tő gyümölcsmúmiákat, a gala­gonyapille hernyóit tartalma­zó kis téli hernyófészkeket és az aranyiam pille hernyóinak téli búvóhelyét, a nagy téli hernyófészkeket, valamint azo­kat a vesszőket, vékony hajtá­sokat, amelyeken a gyűrűspü- le kúp alakú, szürke tojásait találjuk. A sebzést felületeket éles késsel faragjuk simára, majd kenjük be fémmentes olajfestékkel vagy fasebkát- ránnyal. Különösen a Somogy- aszaló, Gamás körzeti házi­kertekben, gyümölcsösökben a gyapjaspille taplóra emlékez­tető, sárgásbarna szőrökkel bo­rított tojáscsomóit távolítsuk el a fák törzséről, vagy itassuk át petróleummal, terpentin­nel, esetleg gyümölcsfaolajjal. A fatörzs és a vastagabb ágak elhalt és pajzstetves részeit először kaparóval, majd drót­kefével tisztítsuk meg, vigyáz­va azonban, hogy az élő része­ket ne sértsük meg. A fák törzsén, ágain található vértet­ves sebeket és a sebzési felü­leteken látható vértetűtel epe­ket ecseteljük gyümölcsfaolaj­jal. A sebeket pár nap múlva tisztítsuk ki, vágjuk felületü­ket simára, és kenjük be ol­tóviasszal, vagy fémmentes olaj festékkel, fasebkátrány- nyal. Ez a munka különösen fontos a Kaposvár, Nagyatád és Balaton környéki házikerti almásokban, ahol a vértetű je­lentős fertőzöttségét tapasztal­juk. Az eltávolított, fertőzött növényi részeket, a lekapart és összegyűjtött kéregtörmeléket, hernyófészkeket stb. azonnal semmisítsük meg, illetve éges­sük el. Békés Sándor Egv baráber élete lődörgés után egy szép napon dennap új harci jelentésekkel, beállított Pécsbányára. Bá- új hősök neveivel, nyász lett apja üzemének . szomszédságában, anélkül, Lehet, sót bizonyos, hogy hogy egy szót is szolt volna sokan nem hittek mindabban, Az elsők között kezdte a mun- törés, illetve kőzet- és szén- kát, az utolsók között szállt omlás pusztított a pécsi bá- ki. Tehát: megtett mindent, nyákban, nem csoda hát, ha hogy befogadják. Talán ezért idős Molnár István három ke- is okozott mindenkinek olyan gyetlenül nagy pofonnal vá- meglepetést, miikor aztán le- lasaolt fia bejelentésére: apám, dobta a csákányt. A legki- ón is bányász leszek... sebb igazságtalanság is fel­forralta a veret. Ez a pusz- művesinas, tói élet, a természeti ember kiölhetetlen reflexe lehetett. Vad volt é<s ösztönös, de tu­így lett Molnár István kő­vagy ahogy a te­lepi gyerekeik hívták: Lov­rics szamara. Lovrics mester nyomorult volt maiga is, ti­erről bárkinek. in. ö LENNE AZ? Hát így kezdődött. És most indítsuk el képze­letünk vetítőgépét! Komló, 1952. június 25. Az egykori parasztfaluból lett bányászfalu rangját te­■ A - alakuló , . új városközpontban áll a «*** magaval ragadta, vitte, amit a jelszavak harsogtak, de kivonni magát szinte senki sem tudta e hatalmas roha­násból. Egy öreg komlói mondja: olyan volt ez, mint­ha egy óriási, földöntúli ze­nekar játszott volna — vér- forralóan óá ellenállhatatlanul. Az indulók hangja betöltötte a város, a lakások minden szögletét: behatolt a fejekbe, lajdoniképpen mindenki így zenhárom gyerek apja, nem indult el valamikor azon az hát, ha nem futotta ne­úton, mély a munkásmozga- k; kocsira, lóra. Az inas haj­lomhoz vezetett. Idős Molnár nali hatkor kezdett — a li- Mecsekszabolcson és István- zenhárom gyerek cipőjének kipucolásával. Aztán jött a kiskocsi: felpakolták a szer­számot, homokot, cementet, meszet, s gyí, fakó, gyí sza­már! — húzták a kiskocsit keresztül-kasul a városon. A mester úr a járdán, az út közepén. 1940 októberében szabadult. aknán baloldali érzelmeiről híres, illetve hírhedt ember. Szívósságával eljutott a csa­patvezetői rangig — »izgága- sága« révén örökös létbizony­talanságban élt. Örökös feszültség, haire a felszínen maradásért, s min­dennapos életveszély. Évente 5-6 ember veszett a bányába, s legalább tízszer ennyien let­tek örökre nyomorékká. 1923 akarta ezt, megpróbált ellen­állni, de bármit is érzett vagy gondolt, az esze, a szíve bár­hogy tiltakozott is, a Iáiba egy­szer csak megmozdult, s ha óvatosan is, de verni kezdte a taktust.... Tehát: Komló. 1952. június ban tíz, 1924-ben hat, 1929 munkaerőt jelentett a mester- 30-ban összesen 14 ember n.ek, de segéd kinek kellett pusztult a DGT aknáiban. 1930—1940 között mintegy öt­kdntve már város. Az alakuló a szivekbe, s az emberek lobb­új városközpontban áll a magával ragadta, wtte Szénbányászai Tröszt büszke repite te mamootoan uj elme épülete, épülőben a tanács, a nyeke‘ adva- Volt> aki nem posta és a pártbizottság szék­háza. Kökönyös kockaházai­nak képe bejárta az országot. Innen lentről, a sáros falusi főutcáról, olyanok a dombte­tőről érkező fények, mint a látomás. Minden nap hoz va­lamit. Gépek jönnek, idege­nek, vendégek, riporterek. 25. Komlónak nincsenek hétköz­napjai. Feszített és felfokozott Délután fél kettő, az éleit. Anna-akna udvarán teher­Sár, zsúfoltság, rendetlenség autó áll meg: megérkezett a kocsi — az akkori városról készült bányászzenekar. Az irodisták a képék körülbelül ennyit mon- kisettenkednek a folyosóra, danak a mai nézőnek, akkor megtelnek kíváncsiskodókkal azonban mindez az erőről, az az ablakok. A Zobák felé ve­Az inasnak nagy szeme volt, ígéretes holnapról beszélt. Az zető úton vagyunk, egy mag­mássá lenni nem vollt nehéz épülő falak felett este kigyúl- ejtően szép völgy fenekén. Az ■ tak a villanyok: a kőműves- erdő lefut egészen az aknaud­brigádok dolgoztak éjszaka is. varig, a házak, fészerek belo- A város legfontosabb pont- pakodnak az erdőbe. Itt ér dolog, hisz az inas ingyen ifjú Molnár István, újdonsült ven síújtóiégrobbamás, gázki- koművesseged, néhány napos ezekben az években? Így hát jan, valahol ott, ahol a Má- véget valahol a város. jus 1. mozihoz kanyarodik az ut — dicsősógtábla állt: min­(Foly tatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom