Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
GYASZJELENTES Fájdalomtól megtört szívvel tódat] uk. hogy szerető férjem, édesapánk, nagyapánk; és dédapánk, HANZLI FERENC géplakatos nyugdíjas Setének 77. évében — hosszú szenvedés után — elhunyt. Temetése folyó lió 15-én, csütörtökön délután fél négy órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család # * » A Balatonszabadi Általános Iskola tantestülete, tanuló ifjúsága, szülői munkaközössége mély fájdalommal és megredül.éssel értesíti mindazokat, akik ismerték és szerették:, hogy szeretett kollégánk, tanárunk, NAGY KAROLYNE Káró Judit általános iskolai tanár hosszú, türelemmel viselt betegség után 1975. december 10-én, 35 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1976. január 18-án 14 órákor lesz a baJaton- szabadi temetőben. * * * köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik tisler JöTöEfne Inhof Gizella temetésén részt vettek, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, testvéreknek, barátoknak, ismerősöknek és a lakótársaknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, apósom és nagyapám, FARKAS GYÖRGY temetésén részt vettek, együttérzésükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Magyaregresen a Petőfi u. 10. sz. alatt kétJSBoba-konyhás ház eladó. Érdeklődni a helyszíneli lehet. Balatonlellén vízhez közeli telek eladó. Hemer, Zselickislak, Kossuth L. ü. 20. (676) 130 kg-os hízott sertés eladó. Kaposvár, Pázmányt Péter u. 96. (475476) Trabant Limousine — iH-s. fehér — eladó. Bosnyák Tibor. Fonyód, Sándor u. 26. Tel.: 55. (475261) MZ száz ö tvenes megkímélt állapotban eladó. Böhönye, Kossuth u. 33. (675) Fűtőt fölveszünk a Kaposvár, Csokonai u. 6. számú társasházban. Érdeklődni: Szabó János, III. em. 17 óra után. (475425) Házőrző pumifauifeya eladó. Kaposvár, Hunyadi János u. 96. _________________(47frg7ft) Kabinos műanyag vagy ahimíniumhajót vennék. Sérült is érdekel ! »Nyár« jeligére, a veszprémi hirdetőbe, Cserhát 2. (>114640) NDK-gyártámányú, fali konvektor eladó. Kaposvár, Németh I. fasor 41. (475479) Kétéves, friss borjas Hehe® a bifcaborjával együtt eladó. Zselic- káslek, Kossuth u. 26. __________________(475463) Űjabb kiadású, sátortetős babakocsi eladó. Kaposvár, Arany János u. 4., I. lph. Ufa. a. (475480) Zongora (rövid) kitűnő páncéltőkés eladó. Siófok, Báthory u. 47/a. (374709) K—25-ősre szerelt fűrészgép eladó. Ma- gyatregres, Pál. (875) 600-as magánjáró fűrészgép, egy Warszawa kocsi selejtezett felső része darabokban és egy 7—HP— MIB benzinmotor, egy MID—8—HP Diesel eladó. Személyesen, esetleg válaszlap. Li- szó, Alsó út 6. Aranyi Pál. (360704) Családi ház eladó. Somogyjád, Rákóczi út 4. Érdeklődni: ugyanott, Koczkáék- nál. (475462) Kaposvár donneri városrészében egy 110 négyszögöles telek — kis lakóházzal, közművesített — eladó. Továbbépítési lehetőség biztosítva. Érdeklődni : a Laborf alvy R. u. 49. sz.* alatt, 16 óra után. (475454) Beépíthető, közművesített, 1300 négyszögöles telek Jutában eladó. Özv. Visnyei Gyuláné, Juta, Rákóczi u. 65. (475451) Százhuszonhét négyszögöles telek — építési engedéllyel — eladó. Keszthely, Dózsa Gy. u. 17. Érdeklődni : ugyanott, Illésné- nél, délután. (475457) Családi ház gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni: Mezőcso- konya, Petőfi u. 27. (869) Orciban az Arany János u. 21. sz. alatt 500 n-öles házhely eladó. Érdeklődni: Őrei, Kossuth Lajos u. 18. (868) Kányán a Kossuth u. 193. sz. alatt családi ház melléképületekkel, 1000 n-öles telekkel, új, bermő szőlővel és gyümölcsössel eladó. (374719) Segesdcn a Szabadság tér 21. sz. alatti családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen, szombaton délután és vasárnap. Főiskolát végzett ál- lattenyésztő — 8 éves \ nagyüzemi gyakorlattal — állást változtatna. Lakás szükséges! Leveleket »Leinformálható-« jeligére, Nagyatád. Pf. 70. címre. (10988) Dögkutak építését, kutak ásását, tisztítását vállalom. A megrendeléseket levélben kérem. Nébli József kútásó, Kaposvár, Ivárfa-hegyalja utca 1/a. (863) Bedolgoznék iparművészéhez, kisiparoshoz vagy művészeti vezetői állást vállalnék intézménynél. Leveleket »Grafikus« jeligére, a kiadóba. (878) Belvárosban épülő, két és félszobás-fga- rázsos társasházrósz eladó. Érdeklődni: Tóth Árpád, Kaposvár, Április 4. u. 25. (475399) Marcaliban a Táncsics M. u. 43. sz. alatt 2i80 n-öles telek, két- Elveszett január szobás, komfortos ház j 12-én egy németjuhász pincével, mellékhe- ! ordas anyakutya. Aki lyiségekkel eladó. í tud róla, kérem, ér(Vaskerítés, rendezett! tesítsen. Molnár, Ka- udvar.) Tóth Imre. ‘ P°sYér> 1x10 yi Janos Tisztasági nap! A kaposvári Városgazdálkodási Vállalat 1976. január 17-én az északnyugati városrészben limlomakció keretében tisztasági napot rendez. Nyitott vagy zárt szemétszállító konténerek a Losonc-közben, a Léva-közben, az Arany-közben, az Arany utcában, illetve a Petőfi u. 64., a Honvéd u. 1—9., 26, 41. sz, illetve a 48-as Ifjúság útja 11. sz. ház előtt és a Munkásőr sori parkolókban lesznek elhelyezve. Kérjük a lakosságot, hogy az összegyűjtött limlomot és a nagy terjedelmű hulladékot a kihelyezett konténerekbe tegye. Kaposvári Városi Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztálya (12704) Rövidesen hető! beköltöz(10933) Marcaliban a Szigetvári út 144. sz. családi ház — 480 n-öles területen — eladó. (10991) Balatonszabadifürdőtől Zamárdiig üdülőtelket vennék. Kész- pénzért-f-ZE-s írsz. Trabantért. Sípos László, Iregszemcse, Petőfi út 12. (374705) U. 23. (888) Balatonszabadiban a Józan-hegyen 530 n-öl szántóföld eladó. Balatonszabadi (falu), Kossuth Lajos u. 122. (374710) Vásárolnék a Balatonnál vízhez közel kicsi nyaralót, kb. 80*— 150 négyszögöles telken. Leveleket: »Árajánlat és tájékoztatás« jeligére a 475408. számra, a hirdetőbe. (475406) Magyaregresen a Táncsics u. 3. sz. családi ház — gazdasági épületekkel — beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Táncsics u. 1. (10993) 300 négyszögöles házhely eladó a Vörös Hadsereg útján. Érdeklődni : Kaposvár, Vörös Hadsereg útja (10992) " 177. (475411) Hordozható cserépkályha, zománcozott Kalor kályha, képek, festmények, rendfa, üst, üstházzal, tv-an- tenna, mind a 4 csatorna és tíz rúd együtt eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Jókai u. 14. Szombaton 14 órától, hétfőn, kedden, szerdán délelőtt. (475459) Sötét_deres, kilenc- hónapos magyar cső- dörcsikó eladó. Hed- rehely, Kossuth Lajos u. 59. (860) Lampart olaj kályha eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 106. (872) Kaposfüreden a Kaposfüredi út 59. sz. alatt 3 db öthónapos., negatív bika-borjú eladó. (877) NDK-gyártmányú mély gyermekkocsi eladó. Kaposvár, Kunffy U. 34. (475481) Orkánkabát és bőrkabát javítását, tisztítását, zippzár javítását vállalom. Kaposvár, Május 1. u. 27. Domotrovics Jánosné. (475483) Egy 150 kg-os hízó sertés eladó. Kaposvár, Árvaház u. 35. (475471) Dolgozókat alkalmaznak Takarítónőt, mosónőt (gépi mosodába) azonnali belépéssel fölveszünk. Siketek Általános iskolája, Kaposvár, Beloiannisz u. 8. (475452) Legalább 5 évi gyakorlattal, budapesti helyi ismerettel rendelkező gépkocsivezetőt fölvesz a Kaposvári Ruhagyár. Jelentkezés a vállalat gépkocsi előadójánál. (12686) Siófoki üdítőtöltő üzemünkbe azormalra fölveszünk kazánfűtőt. Jelentkezés Siófok, Csiky Gergely u. 4., az üzemvezetőnél. Fizetés megegyezés szerint. Nagy- kanizsai Sörgyár Somogy megyei Ásványvíz- és Üdítőital Gyáregysége Kaposvár. (12689) A Csiky Gergely Színház fölvesz fodrászt, takarítónőt és nyugdíjas fűtőket. Jelentkezés: a műszaki vezetőnél. (12700) NEM TUDJA. MIÉRT KÖTÖTT CSOMOTA ZSEBKENDŐJÉRE? Karbantartó kőművesrészlegünkhöz segédmunkást fölveszünk Jelentkezés: a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmii Vállalat Kaposvár, Május 1. u. 3. szám alatti irodahelyiségében. (12 701) Kaposváron a Damjanich utcai óvoda fölvesz konyhaleányt. (475417) Férfi és női dolgozót keres — raktári munkára — a Szeszipari vállalat. Kaposvár, Berzsenyi u. 44. (12703) Fölveszünk takarítói, ebédki- osztói munkakörbe női dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : PIÉRT 16. sz. Leraka- ta, Kaposvár, Jutái út. (475414) Vállalatunk azonnali belépéssel lakatosipari szakmunkást és segédmunkást keres Fizetés megegyezés szerint. I Jelentkezés 7-től 15 óráig KIPSZER dombóvári gyára, Dombóvár, Petőfi u. 29. Telefon: 18-23. (12683) A Kaposvári Cukorgyár azonnali belépéssel fölvesz kőműveseket, ácsokat, tetőfedőket, géplakatosokat, üvegezőt, karosszérialakatost, autószerelőt, mezőgazdasági gépszerelőt, valamint jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőt. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. (12690) Pályázat/ MEGYEI KÖLTSÉGVETÉSI "V PÁLYÁZATOT HIRDET PÉNZÜGYI—SZÁMVITELI- ELLENŐRZÉSI OSZTÁLYVEZETŐI, VALAMINT BELSŐ ELLENŐRI, ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Az osztályvezetői álláshoz középfokú iskolai végzettség, felsőfokú számviteli képesítés ék legalább 10 év költségvetési, szakmai gyakorlat, a belső ellenőri álláshoz középfokú iskolai végzettség, legalább KÁLÁSZ-képesítés és több évi szakmai gyakorlat szükséges. A pályázatokat ..INTÉZMÉNY” jeligére, a Somogy megyei Lapkiadó Vállalathoz kérik. (12692) A PANNÓNIA SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT BALATONI IGAZGATÓSÁGA fölvesz 1 személygépkocsi- vezetőt 2 tehergépkocsi-vezetőt Jelentkezés: Siófok, Fő u. 212. sz. alatt, a szállításvezetőnél. (12693) Iparvállalat fölvesz érettségizett — képesítéssel és gyakorlattal rendelkező — gépkocsielőadót azonnali belépéssel. Ajánlatokat írásban a 475392. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei központjába kérnek. (475392) Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: ÉN ÉS A TÁBORNOK. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: KÖVETEM A KIJELÖLT IRÁNYT, du. C és este 8 órakor: A HOSSZÚ BÚCSÚ (14). Dailos Ida mozi: du. 6 órakor: A KCJL.A- SINI POKOL (14). Siófok: este 7 órakor: ÚJ HAZA. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: A TENKES KAPITÁNYA I-H. TELEVÍZIÓ Budapest 1. . 9.00—9.25: Iskolatévé. 11.00: Idősebbek is elkezdhetik . .. 11.05— 11.25; Iskolatévé. , 14.00—16.15: Iskolatévé. 16.38: Műsorismertetés. 16.40: Hírek. 16.45—21.50: A Bolgár Televízió efStje. 16.45: Bevezető. 16.50; Szmoljan. Rövidfilm. 17.15: A trák művészet kincsei. 17.30: A Sztruma mentén. Rövidfilm. 17.45: Kőből és fából . . . Rövid- film. 18.00; A rodopei vízlépcsők. 18.20: A barátság távlatai. 18.40: Bulgária ma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. .. 20.05: A fehér kéz. Bolgár film. 21.00: Húsz perc muzsika. 21.20: Könnyűzene. 21.50: Tv-híradó 3. 22.00: Műkorcsolya- EB: férfi szabadonválasztott. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01; Varázslatos varázslatok. Francia zenés film. 20.55: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40—22.00: A szófogadó Pitty. NSZK-tv-film. Jugoszláv Tv 17.10; Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Jole. Jole. Adás gyermekeknek. 18.15: Rehabilitáció. 18.45: Népszerű muzsika. 19.15- Rajzfilm. 20.00: Érvek 76. Külpolitikai adás. 20.50: A jugoszláv irodalom filmen: A kapu bezárul. 22.40: Mű- korcsolyázó-EB: férfiak, felvételről. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 9.30: Öriásslalom: Nők versenye. 11.00: Iskolatévé. 11.30: Georgi lányai. Film víg játék. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A Follyfoot-farm. 18.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Müncheni lányok. 21.45: Filmbarátok műsora. 22.30: Hírek. 22.35: összeállítás az óriásslalom-versenyről. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00; Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Harangozó Teréz és Korda György énekel. 8.50: Harsan a kürtszó! 9.20: Zenekari muzsika. 11.13: Vadászbalesetek. 11.28: Tizenkét szék. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35 n Melódiákoktól. 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30: Kóruspódium. 14.43: Nyikolaj Nazarov Tvanoy- Radkievics-műveket vezényél. 15.00: Hírek. 15.10: Johann Strauss: Egy éj Velencében. 15.28; Ezer- egy délután . . . 16.58: Hallgatóink figyelmébe. íG.OO: A világgazdaság hírei. 16.05: Band Ede gordonká- zik. 16.28: Arany János dalai Adám Jenő feldolgozásában. 17.00: Hírek. 17.05: Körmikrofon. 17.30: Zenekari muzsika. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Új könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Város a vízben. Rádiójáték. 19.53: Népzenei magazin. 20.38: Melis György operettdalokat énekel. 21.05: Hírek. 21.10: Katedra. 21.30: Maurice André trombitán játszik. 22.00: Hírek. 22.15; Sporthírek. 22.20: A Generál együttes műsorából. 22.40: Metronóm. 23.00: Kamarazene. 24.00: Hírek. 0.10: Ezüst sirály. 0.25; Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Oscar Straus operettjeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Operahármasok. 9.00: A Czervne Gitary együttes felvételeiből. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 9.33: Deklinálás. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Lakatos Antal népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Zenekari muzsika. 13.30: Hírek. H3.33: A német ifjúság dalai. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Válogatott perceink. 17.00: Énekilő ifjúság — Egerben. 18.00: Mikrofonközeiben. 18.30; Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 20.30: Hírek. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.00; Irányítószám: 1800 . 22.30: Hírek. 22.33; Régi, híres énekesek műsorából. 23.00: Magyar képeskönyv. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03; Műsorismertetés. 14.05: Hándel-művek. 14.40: Román művészek operafelvételeiből. 15.10: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 16.45: Ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.03: Kókai Rezső müveiből. 18.49: Goldmark operáiból. 19.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33; A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese énekarának és szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.05: A rádió könyvklubja. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO ^17.0*0: Műsorismertetés. hírek. 17.05; A Vili. magyar játékfilm- szemléről jelentjük. 17.10: A zeneműbolt újdonságai. 17.30: Öt perc • közgazdaság. 17.35: Suzi Quatro és a Gemini egvütes felvételeiből. 17.45: Az elektroműszerész. Riport. 17.55: Bodrogi Gyula énekel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. i8.15: Zenés percek. 18,25: Hirösszefoe- lalő. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00—19.3*0: Német nyelvű műsor.