Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
r(jLudel± Szevk uztöslcp ! Kaposváron, a Vörös Hadsereg útja 11. szám alatt, az udvarban nagy építkezés folyik. Ezzel a lakók bosszúsága is megkezdődött. Már számtalanszor felásták az udvart szennyvízelvezetés és egyéb okok, miatt, majd betemették. Tavaly november elején újabb, több méter mély és hosszú árkot ástak, amelybe csöveket fektettek, de az árkot nem temették be. A rengeteg kitermelt föld miatt alig van egy kis járható út. A földet az eső mossa, s ahogy apad a földhalom, úgy dagad, hízik a sár az egész udvarban. A vízcsap több méterre van a lakásoktól, ezért napjában többször is végig kell dagasztani a sarat. Velem együtt több kigyermekes anya lakik itt. Segítség nélkül teljesen lehetetlen gyerekkocsival közlekédni. mert csak kézben lehet kivinni az utcára. A kisgyerekeket a hátukon viszik ki a szülők, nehogy nyakig sárosán menjenek az iskolába. Az építőanyagot naphosszat szállító autók egyre jobban feltörik az utat. Néhol fél méter mély kátyú van, s nekünk azon keresztül kell járnunk, mivel másik út nincs. Az építkezés több évig is eltarthat. Jó volna, ha az illetékesek az itt levő 22 lakóra is gondolnának, és meg- könnyitenék elviselni az építkezés okozta kellemetlenségeket. Tisztelettel: (Baranyai (f.trenené Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 11. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk egyik előfizetője vagyok. Csak az a baj, hogy itt. Csurgón nehéz hozzájutni az újsághoz. Hiaba vagyok előfizető, sok lakóval együtt csak akkor kanunk lapot, ha az újságkihordó jókedvében van. tavaly például majdnem két hónapig egyáltalán nem jött. az idén eddig mindössze két újságot kaptam. A postán nem tudnak segíteni, mivel a kézbesítő kihasználja, hogy egyedül van. Gondolom, a postánál is van munkahelyi fegyelem és működik a fegyelmi bizottság is, csak egy a baj: igen erőtlenül és gyengén. Tisztelettel: "Xooáei Qértei 8846 Csurgó, Béke u. 1. Házinyulak összehasonlító vizsgálata • • Üzlet összefogással Somogybabodon épül az új élelmiszerbolt, mely a község lakosságának megnövekedett igényeit elégíti majd ki. A helyi tanács. a Petőfi Termelőszövetkezet és a ba- latonboglári áfész fogott ösz- sze, hogy saját erőből oldhassák meg ezt a feladatot. A tanács pénzt ad, szervezi az építkezéshez, a tereprendezéshez szükséges társadalmi munkát. A termelőszövetkezet biztosította a területet, a tsz asztalosai meg az ácsok elkészítik az épület tetőszerkezetét. A faanyagot is a szövetkezet adja. Az építkezéshez szükséges téglát, homokot, kavicsot ugyancsak a tsz szállítja díjtalanul a helyszínre. A fogyasztási szövetkezet pénzzel járul hozzá az épít-' kezeshez, és természetesen adja a berendezést. Azt is vállalta, . hogy rendszeresen lesz az üzletben mirelit áru, csomagolt baromfi és tőkehús. Az üzlet zöldség-gyümölcs árusításával is foglalkozik majd. Az olcsó, jó minőségű árut a tsz adja. Követendő példa a somogy- babodi kezdeményezés. A tanácsi a tsz és a fogyasztási szövetkezet vezetői nem csupán a lakosság igényeit mérték föl, hanem saját lehetőségeiket is. Ezzel még nem fejezték be a saját erőből, az összefogással történő községfejlesztést. Az üzlet melletti területet már úgy alakították ki. hogy a jövőben egv kisvendéglőt és egv presszót is építenek ide, mert mindkettőre szükség van. A harmadik kút Amikor Kaposváron még csak egy benzinkút működött (a vásártéren), évi forgalma meghaladta a 12 millió forintot. Az országos átlaghoz viszonyítva ez nagyon magas volt. s egyben jelezte, hogy továbbiak megépítésére van szükség. A füredi úti kút után most elkészült a harmadik is. ugyancsak a 67-es út mellett, a másodikkal szemben. A beruházás eddig 4 millió 200 ezer forintba került. Bár december 10-én megnyitották. még mindig nincs teljesen készen. A Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat késedelme miatt csak ideiglenes kezelőfülkét állítottak fel. A legszükségesebbek ebben is megvannak, de a végleges épület elkészítését csak az év első felére ígérték. Akkor parkosítják a kút környékét. Ezekkel a munkákkal | együtt az új benzinkút 5 millió forintba kerül. Tekintettel arra, hogy a j szemben levő éjjel-nappal j dolgozik, a közelmúltban megnyílt kút csak reggel 6 órától este kilencig fogadja a gépkocsikat. A kútoszlopokat úgy helyezték el. hogy egyszerre négy sort tudnak kiszolgálni. Egyre több, fontos kutatási célt szolgáló létesítmény, kísérleti istálló épül a Ka- posvári Mező- gazdasági Főiskola mellett. Nemrég készült el a nyúlház, melyet • néhány hete telepítettek be. Az épületet a Bikáit Állami Gazdaság dolgozói építették. Az istálló fölszerelése az állami gazdaság tulajdona. a technológiát a főiskola kutatói tervezték. A nvúlhús jelentős exportcikkünk. Több fajta, hibrid található a köztenyésztésben, j Most a főiskolának az a fel- ' adata, hogy ezek közül néhánynak az összehasonlító vizsgálatát elvégezze. Ezzel az Országos Állategészségügyi Felügyelőség bízta meg. Jelenleg három fajta egyebeivel telepítették be az épületet. A Bikaii Állami Gazda- I ság fehér gyöngy hibridje az egyik, a másik fajta a Kör- nyei Állami Gazdaság új-zé- landi fehér típusa, a harmadik pedig a Hylyne tenyész- változata, mely Angliából származó kaliforniai fajtájú kombináció. Minden fajtából 60 anya és 14 bak érkezett a főiskolára. Az első fajtaösszehasonlító kísérlet 1977 októberében fejeződik be, utána más hibrideket vizsgálnak majd. Egy vizsgálati szakasz két évig tart. Ezek a kísérletek egyben a főiskolai oktatást is szolgálják, hiszen a kisállattenyésztési gyakorlatok egy részét itt végzik majd. Tavasszal ismét Somogyi művészeti szemle A színjátszó együttesek, vers- és prózamondók, néptáncosok. népi együttesek. énekkarok, énekes szólisták. | zenekarok, hangszeresek, bábosok, parodisták. bűvészek, pantomimesek jelentkezését várják a rendezők a hagyományos tavaszi művészeti szemlére. amelyet amatőr együttesek részére szerveznek minden évben megyénkben. { A megyei tanács művelődés- I ügyi osztálya, a Szakszerve- j zetek Megyei Tanácsa, a , KISZ megyei bizottsága, a j KISZÖV, a MÉSZÖV és a | Latinca Sándor Művelődési Központ az úttörő, ifjúsági és felnőtt csoportok és szólisták jelentkezesét egyaránt várja. Az úttörők bemutatóit az úttörőelnökség irányítja. | Ahogy az előző években, az I idén márciusban is megrendezik a körzeti bemutatókat, ahonnan a legjobbak a járási ] döntőbe jutnak. Ezt követően j megyei szakági bemutatók j lesznek, amelyeken minden művészeti ág legjobbjai ke- i rülnek egy műsorba. Tavaly először volt úgynevezett ama- | tőr nap, erre az idén. is sor kerül. Az együttesek közül többen megkezdték már a j fölkészülést, a próbákat a ; körzeti bemutatókra, amelye- j két április 20-ig be is fejez- I nek. A művészeti szemlével egy- ! időben szerte a megyében ki- ! állításokat, népi, képző- és iparművészeti bemutatókat i rendeznek. flltin-Depe műkincsei Az örmény geológusok bika- és farkasfej formájú aranytárgyakat találtak az al- tin-depei lelőhelyeken. A két- három évezreddel ezelőtti kultúra a korai indiaihoz, mezopotámiaihoz és krétaihoz hasonló. A tudósok most tovább keresik a kézművesek és a papok házait, a temetőt és más archeológiái objektumokat. , Csúszka-piszka Megfiatalodik az öreg keverőüzem A Somogy megyei Gabona- felvásárló es Feldolgozó Vállalat mernyei takarmánykeverője az »öreg« üzemek közé tartozik. Az öreg üzem azonban hamarosan megfiatalodik. Az ^elszúvasodott faszerkezetet kicserélik. helyére vasváz kerül. Minden olyan részét lebontják. amelyik már korszerűtlenné vált. Bővítik a kész- áruraktárat is. A keverő leáh lása bizonyos terméskiesést jelent, az újraindulás után azonban — mely előreláthatólag augusztus végén lesz — gyorsan behozza majd. Addigra nemcsak megfiatalodik a keverő, hanem jelentősen nő a -teljesítménye is. Eddig óránként 30, műszakonként 240 mázsa keveréktakarmányt állítottak elő, a felújítás után azonban 50 százalékos kapacitásnövekedés várható. Buhapesten nemrégiben így szólt az egyik al Buha a főnökéhez: — Ö, fényes elméjű fő Buha! Te, aki megtalálod a gyógyírt minden bajra, segíts! Két éve csak vágjuk a fákat, | és gyártjuk a téli sporteszközöket. Raktárainkban halomra hevernek a sílécek és a szánkók. Lassan a huszonnegyedik hó telik el hó nélkül. Pedig az idén is hogy biztattak bennünket. Nem alapoztunk a véletlenbe. A két legilletékesebb tudóst kerestük fel. Meteo és Rológus profesz- szorok egységesen állították, hogy az újesztendő meghozza a földekre a fehér paplant, lm. eljött január hava, de hogy a hava hol maradt??? Fő Buha megértőnek mutatkozott. Beöltöztetett egy egész családot a legmelegebb holmikba, és a televízióba vitte őket. Azóta ott látjuk minden este. Sóvárognak egy sportszerbolt kirakata előtt, és millióknak bizonygatják: most van az ideje a csúszkálásnak. De ők is csak sóvárognak. nem mennek be és nem vásárolnak. De akkor miért kínálják nekünk? Lehet. hogy azt hiszik! mi nem vagyunk elég jól értesültek? Fő Buha így eredményíele- nül próbálkozik. Gondolja, ha mar drága költségen megcsináltatta ezt a reklámot, akkor ha törik, ha szakad, azt naponta el kell sütni. Arra nem is gondolt, hogy talán el lehetne tenni aktuálisabb napokra. Esetleg el kellene adni. Mondjuk az eszkimó televíziónak. J. R. ,30 éve rendületlenül — előre címmel hirdetett pályázatot a Magyar Úttörők Szövetségének Somogy megyei elnöksége és a Hazafias Népfront Somogy megyei bizottsága, az úttörőszövetség megalakulása 30. évfordulójának tiszteletére. A felhívás e'sősorban a kisdiákoknak szól, de részt vehetnek a pályázaton az úttörővezető tanárok is. A cél: egy-egy úttörőcsapat történetének a feldolgozása, megalakulásától az 1975—76-os úttöróév végéig. Az anyagnak a mozgalmi munka minden területére ki kell terjednie. Az összegyűjtött dokumenitumok, mozgalmi anyagok, ! fotók és tárgyi emlékek fel- használásával kiállítást kell készíteni, s ezzel megalapozni a csapatmúzeumot. Az írásos ■ pályamunkát, amely legföl- ] jebb 20 gépelt oldal lehet, j május 10-ig kell elküldeni a ; megyei úttörőelnökség címére (7400 Kaposvár, Lenin utca 14.). A kiállításnak is erre a határidőre kell elkészülnie. [ Az első három díj mellett ; további öt pályamunkát i tárgyjutalommal ismernek el. 1 A benevezés határideje a mai ! nap, de a megkésettek még I postára adhatják jelentkezésüket. Válóok — Elválok a férjemtől. Egész este a tévé előtt üldögél. — Érért akarsz elválni? Mi rossz van ebben ? — Nem otthon üldögél a tévé előtt. A barátnőjénél. Kritika — Nemrég olvastam az ön egyik regényét. ■— Az utolsót? — Remélem! Ahogy dukál — Kaptál egyet a szádra az asszonytól, igaz-e? — Igaz. — Es te mit csináltál aztán? — Ahogy az dukál! — Vizes borogatást tettem rá. Érvelés Két színész beszélget a televízió büféjében: — jSiért vagy úgy elkeseredve? — Nem én játszom Rómeót! A rendező a pocakos Zelenáknak adta a szerepet... — De hiszen neked is van pocakod! — Igen, de én még be tudom húzni! Ami nem tetszik Azt mondja Bogy őszi ói a kocsmában a barátjának: — Határozottan rühellek két dolgot otthon ... — Mit? — A rendetlenséget és a takarítást! Dicsekvés — Kitűnő dolog ez a gáztűzhely! — dicsekszik az ismerősöknek a vidékről nagyvárosba költözött asszonyság. — Képzeljétek, tegnapelőtt gyújtottam be, és mjég mindig ég! Kínos — Nem tudom, mit csináljak a férjemmel: álmában beszél .. . — Kínos lehet! Nagyon kínos! A múltkoriban az egész hivatal rajta röhögött. Moziban — Lát a kalapom tollától? —r kérdi egy nő a moziban a mögötte ülő férfitől. — Már igen — feleli a kérdezett. — Lenyirtam. Favicc Két naplopó beszélget: — Miért fűrészeled ezt a fát ülve? — Próbáltam fekve is, de nem sikerült! Semg^Népkp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-.511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk ^vissza: Terjeszti a Magyar Po3ta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető; Farkas Béla igazgató.