Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-16 / 13. szám

Műkorcsolyázó EB Nyugatnémet nuikorcsolyázónö az élen, a világbajnok a második helyen A Regőczy és Sallay páros tartják 5. helyüket A genfi Les Vernets jég- osarnokban csütörtökön reg- gielitől a nők kötelező gyakor­lataival folytatódott az idei műkorcsolyázó és jégtánc Európa Bajnokság. Ebben a versienyszámban 24 volt az in­dulók száma, és a szakembe­rek neon kis meglepetésére a három iskola gyakorlat után a 19 éves nyugatnémet Isabel de Navarre szerezte meg a vezetést, míg a holland .világ- bajnoknő, Diane de Leeuw csak a második helyen áll, és a volt Európa bajnoknő, az NDK-s Christine Enrath a ne­gyedük, mert jobb helyezési számmal megelőzte őt honfi­társa, a mindössze 15 éves Anett Poetzsch. Délután ismét a jégtánco­sok léptek pályára és újabb két kötelezővel befejezték programjukat. A magyar Regőczy Kriszti­nának és Sallay Andrásnak a harmadik és negyedik kötele­ző tánc is jói sikerült s így tartják ötödik helyüket. A jégtáncverseny állása a kötelezők után: 1. Ljudmilta Pahomova — A tekszander Gorskov (szov­jet) 9 ihsz., 104,04 pont, 2. Mojszejeva — Minyenkov (szovjet) 22,5 hsz., 98,24 pont, 3. Linyicsuk — Karponoszov (szovjet) 23 hsz., 98,44 p., 4. Green — Watts (angol) 40,5 hsz., 94,92 p., 5. Regőczy — Sallay (magyar) 43,5 _ hsz., 94,64 p., 6. Thompson — Max­well (angol) 62,5 hsz., 91,64 p., 7. Ciccia — Ceserani (olasz) 62,5 hsz., 91,44 p. Hat férfi­és hat női csapat nevezett a Kovács Rezső röplabdakupára Valaha amolyan nemhivata- | los megyei röplabdabajnokság volt a Kovács Rezső Kupa; általában január elejép hozta mozgásba a sportág gépezetét, s a küzdelmek a tavaszi nyi­tányig tartottak. Aztán, ahogy fogytak a somogyi röplabda­csapatok, úgy csökkent e ku­pa népszerűsége. Olyan esz­tendő is volt, amikor nem, le­hetett megrendezni a verse­nyeket. A sportág megyei szakszövetsége most nagy erő­feszítéseket tett, hogy feltá­massza ezt a versenyt, s az idén ismét sor kerül a KRK küzdelmeire — még ha csak szerényebb körülmények kö­zött is. A szövetség felhívására (és szervező munkája eredménye­ként) eddig hat férfi és hat női csapat adta be nevezését. Noha a szövetség még elfo­gadná a további nevezéseket is, arra nemigen lehet számí­tani, hogy magasabb legyen ez a szám. A férfimezőnyben két tabi csapatot is találunk. Nevezett a Tabi MSC és a Tabi Vi­deoton is. Kaposvárról a K. Dózsa ifi csapata, az 503. ITSK és a Táncsics gimná­zium együttese indul. Öröm­mel vették a röplabdaszövet­ségben Nagybajom nevezését. A nőknél a K. Vasas Izzó felnőtt és ifjúsági csapatot is indít Az Izzós lányok mellett a Tanítóképző és a Táncsics gimnázium képviseli a kapos­vári színeket. Nevezett a nagyatádi gimnázium és a röplabda osztályozókon NB II-es jogot kivívott Tabi Vi­deoton együttese is. A szövetségben most készül a torna sorsolása, aztán kez­dődhetnek a küzdelmek. Re­mélhetően nemcsak a számok tekintetében, hanem színvo­nalban is előrelépést hoznak majd a Kovács Rezső Kupá­ban. Február 1-én lesz a rajt a Táncsics Kupában A Megyei Labdarúgó-szö­vetségben elkészítették a feb­ruár 1-én induló labdarúgó Tanács Kupa csoportbeosztá­sát és sorsolását. A csapatok kellő felkészülését segítő mér­kőzéssorozaton a megye 16 el­ső osztályú csapata mellett három NB Ill-as együttes tar­talékjai indulnak és a Tabi MSC. A kupában csak azok a játékosok szerepelhetnek, akik a bajnoki mérkőzésen is jo­gosultak játékra. A csoporton­kénti körmérkőzések után az azonos helyen végzők játsza­nak egymással. Ennek befeje­zése után február 15-én a szö­vetség újabb sorsolást készít, és február 22-én ennek alap ján folytatódik a kupaküzde­lem. Döntetlen eredménynél 11-es rúgások következnek. Sima győzelem esetén három, 11-es rúgásokkal elért győze­lem esetén két pontot kapnak a csapatok. Ez utóbbi esetben a vesztes is megkapja az egy pontot. Az 1—3. helyezett csapatokat éremdíjazásiban ré­szesítik, s valamennyi részve­vő együttes oklevelet kap. A csoportok beosztása: I. csoport: Lengyeltóti, Ba- latonboglár, Fonyód, Baíaton- lelle. II. csoport: H. Kiss J. SE, Siófok II., Tabi MSC, H. La- tinca SE. III. csoport: Marcali SE, Táncsics II., Barcs II., Taszár. ÍV. csoport: VB KM Vasas, K. H. Vasutas, K. Gazdász, Hetes. ' V. csoport: Nagyatádi Ki­nizsi, Csurgó, Gyékényes, So ntogyi B. SE. A kupa sorsolása: T. forduló, (február 1-én, H ó.): Lengyeltóti—Balatonielle Balatonboglár—Fonyód Kiss J. SE—EL Latinca SE Siófok HTabi MSC Marcali SE—Taszár Barcs n.—Táncsics 3L VBKM Vasas—Hetes K. H. Vas-utas—K. Gazdász Nagyatádi Kinizsi—Csurgó Gyékényes^Somogyi B. SE n. forduló, (február 8-án, 14 o.): Balatonboglár—Lengyeltóti Balatonlelle—Fonyód Siófok H.—Kiss J. SE Tabi MSC—H. Latinca SR Marcali SE—Táncsics II. Taszár—Barcs II. K. H. Vasutas—VBKM Vasas Hetes—K. Gazdász Csurgó—Gyékényes Somogyi B. SE—Nagyatádi Kinizsi m. forduló, (február lS-én, 14 ó.): Fonyód—Lengyeltóti Balatonlelle—Balatonboglár Tabi MSC—Kiss J. SE H. Latinca SE—Siófok II. Barcs II.—Marcali SE Táncsics II.—Taszár K. Gazdász—VBKM Vas»« Hetes—K. H. Vasutas Gyékényes—Nagyaládi Kinizsi Csurgó—Somogyi B. SE Á sakkozás vidéki bástyája Nagybajomban kedvelt idő­töltés a sakkozás. A fehér és fekete figurák irányítása sok felnőtt és gyermek számára jelent hasznos kikapcsolódást. A sportág népszerűsége nem újkeletű; ma is sokszor em­legetik még a néhány évti­zeddel ezelőtti »alapítókat-«, Speck Sándort és Zoliéi Ist­vánt. A község lakói azóta is szeretik a sakkot, és a kis­vendéglő fehér asztalainál gyakorta hajolnak a tábla fölé. Ez adta az ötletet a sportág néhány lelkes helyi rajongójának, hogy szervezett keretek között újra élénk sakkéletet teremtsen. Czebeli Gyula tanár javaslatára im­már négy esztendeje szakkört alakítottak; a művelődési ház szívesen adott otthont nekik. Heti egy alkalommal rendsze­resen találkoznak itt, s Róth Erik gyógyszerész vezetésével fejlesztik tudásukat. A meg­nyitás elmélete éppúgy szere­pel programjukban, mint a játszmaelemzés. Huszonöt fel­nőtt látogatja rendszeresen a szakkört, szellemi és fizikai dolgozók. Egyben mindany- nyian megegyeznek: nagyon szeretik ezt a szellemi spor­tot. Rendszeresen folynak a házi bajnokságok is, és hogy nem. eredménytelenül, azt több verseny igazolja. Az utóbbi három évben a spartakiád járási döntőjében elsők let­tek. Ugyancsak háromszor szereztek ezüstérmet a megyei döntőben. A csapatbajnokság B -osztályában is első helyen végeztek, legutóbb pedig a já­rási bajnokságban osztozott két magybajomi csapat az arany- és ezüstérmeken. Női sakkozóik is szép sikerrel sze­repeltek a megyei spartakiá- dokon. Nagy megtiszteltetés volt a bajomiak számára, hogy az országos pedagógus sakkbaj­nokságon férficsapatuk kép­viselhette megyénket S ne­gyedik helyük önmagáért be­szél. A sportkör elnöke, Bállá Lőrinc iskolaigazgató, elége­detten állapította meg, hogy nincs hiány az utánpótlásban sem. Czebei tanár bácsi irá­nyításával majdnem negyven úttörő és kisdobos ismerkedik rendszeresen a sakk rejtel­meivel. A gyerekek is megha­tározott munkaterv alapján dolgoznak: az alapismeretek elsajátításától a végjátékig sok minden szerepel munka- programjukban. Az ott töltött idő nem haszontalan — ezt az úttörő-olimpia megyei és or­szágos versenyein elért ered­ményeik is megerősítik. De a sakkelmélet a tanulásban is segítséget jelent. Kellően fej­leszti a gyermekek logikai készségét, gondolkodását, és megtanítja őket az idővel való helyes gazdálkodásra. Terveikről szólva Czebei Gyula elmondta: az idén sze­retnének csapatot indítani a megyei első osztályban, de ehhez az utazást kell megol­dani. Már végeztek szakmai »erőfelmérést-« is, a Vasas Iz­zóval játszottak barátságos mérkőzést és sikerült döntet­lent kiharcolniuk. A téli idő­szakban a felnőtteknél és a diákoknál is tovább folynak a házi bajnokságok. A szom­szédos községek sakkozóival kívánnak még megmérkőzni. A sportköri elnök örömmel mondta, hogy ha sakkról van szó, nem nehéz tettre kész embereket találni. Az emlí­tetteken kívül Bállá János, Tibol László és Várnai Ká~ roly is sokat segít az okta­tásban. Nagybajomban a labdarú­gás mellett a sakk hódította meg a legtöbb embert, s ez nem véletlen. Mindig voltak és ma is vannak szép szám­mal olyanok, akik önzetlenül fáradoznak a sportág érdeké­ben. Jutási Róbert A feremliiány nem akadály Mikében Kicsi iskola a mikei: alig több mint száz kisdiák veszi birtokába az óraközi szüne­tekben a futkározásra és já­tékra is alkalmas iskolaud­vart. Gyakran itt tartja Bá­lint József tanár a testnevelé­si órákat is. Ha viszont nem sáros a talaj, nem vizes a fű, a szomszédos sportpályán hangzanak föl a vezénysza­vak. — Tornatermünk, de még csak tornaszobánk sincs, nem is remélhetünk ilyet —mond­ta Szabó László, a mikei álta­lános iskola igazgatója. A teremhiány nagy gond — ezt nem kell külön hangsú­lyozni. De hogy nem akadálya a testnevelési órák tanterv szerinti lebonyolításának, ar­ról a helyszínen is meggyő­ződtünk Mikében. Az iskola- vezetés úgy alakította ki az órarendet, hogy a »tornaórák« ne kora reggel legyenek. 10— 11 óra tájban ugyanis már »elég meleg a szabadtéri tor­naterem«, azaz az udvar. Ott- jártunkkdr az egybevont 5— 6. osztály tanulói készültek a testnevelés órára; olyan gya­korlatokat végeznek, amilyen­re itt is adottak a feltételek. Láttuk, hogy jól megy a gye­rekeknek a guruló átfordulás — előre, hátra, sikere volt az ugrógyakorlatoknak is. Más alkalommal a mászóállvány- j nál dolgoznak, minden test- I nevelési óra kötelező gyakor-1 lata az ötperces futás. Az az igazi persze, ha Bá­lint tanár bácsi egy kis lab- dázást is engedélyez. Maguk­ra a labdajátékokra persze a sportfoglalkozásokon kerül sor; az osztályok kis létszáma is nehéz helyzetbe hozza oly­kor a »csapatkapitányokat«. (Nincs elég fiú vagy lány egy-egy osztályban a csapatok kialakítására.) fgy aztán ve­gyes csapatok küzdenek a győ­zelemért. Ha ez a forma az igazi sportcsatákról ismeret­len is, Mikében elfogadható. A felügyelet melletti ilyen já­tékok is segítik elérni a célt, javítják a gyerekek mozgás- készségét. — És mi van akkor, ha esik az eső? —i kérdeztük. — Olyankor bizony nem marad más, mint az osztályte­rem, ahol félretoljuk a pado­kat — hangzott a felelet. Eb­ben a tanévben azonban erre még alig került sor, mert az időjárás kegyeibe fogadta a mikei általános iskolásokat. Ök nem visznek végbe »világ­rengető dolgokat« a testneve­lési órákon, de becsülettel — és ami fontos: nagy kedvvel — csinálják azt, amit lehet. Az iskola pedagógusainak sportszeretetére vall, hogy ke­vés lehetőségüket kihasznál­ják, hogy a gyerekek ne csak a testnevelési óra anyagát, hanem a sport szépségeit is megismerjék. Ezért alakult ki nagyon jó viszony a helybeli tsz-sportkör meg az iskola között, ezért otthona a testne­velési óráknak a mikei sport­pálya. így jut a sportkör föl­szereléséből a nehezen össze­hozott iskolai sportcsapatok­nak is, amelyek az úttörő­olimpián többször is szépen szerepeltek a nagyatádi járás­it. kategóriájú mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége főkönyvelői állás betöltésére pályázatot hirdet. Fizetés: a kormányrendelet szerint. Feltétel: a rendelet szerinti termelőszövetkezeti szám­viteli gyakorlat. A pályázatokat a tsz el­nökénél kell benyújtani személyesen vagy írás­ban, február 4-ig. KOSSUTH MG. TSZ Kaposszekcső. («M2) JANUAR Milyen lesz az időjárás? 16 PÉNTEK Gusztáv A várhatő időjárás ma estig: Felhöátvonulások, átfutó esővel, ké sőbb havazással. Erős, időnként viharos lökésekkel kísért szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken: mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. A távolabbi kil átások (keddig): Futó eső, havas eső, havazás. A legalacsonyabb hajnali hőmérsék­let eleinte minus z 1—6, később mínusz 7—12 fok között lesz, a leg magasabb nappali hőmérséklet eleinte 0 és plusz 5, később 0 és mínusz 5 fok között. — ülést tartott tegnap a megyei KISZ-vb. A testület tagjai többek között tájékoz­tatót hallgattak meg a IX. KISZ-kongresszusi fölkészü­léséről, a vas- és fémgyűjtés somogyi eredményéről. — A csurgói gimnáziumról is készít műsort a rádió a Híres alma materek című so­rozatban. A felvétel forgató- könyvét az iskola tanulói ír­ják. — Készül a Rubens-évre a világ csaknem valamennyi jelentős múzeuma. Jövőre, a nagy flamand festő születé­sének 400. évfordulóján Ant­werpen rendezi a legna­gyobb emlékkiállítást. — Egyhetes tanfolyamon vesz részt 50, szakszervezeti információval foglalkozó tisztségviselő a balatonbog- lári SZÖVOSZ-üdülőben, hétfőtől 50 műhelybizottsági titkár kezdi meg a tanulást az SZMT négyhetes tanfolya­mán. — Társadalmi munkában végezték el a lábodi erdé­szet dolgozói Rinyabesenyő földútjainak javítását. Mun­kájuk értéke meghaladja a százezer forintot. — Lengyelország — gyer­mekszemmel — ez' a kiállítás tegnap nyílt meg a budapes­ti Lengyel Kultúrában. A tárlatra a világ különböző tájain élő gyermekek küld­ték el lengyel témájú képei­ket. — A moszkvai olimpiai fa­lu szállásainak berendezésé­hez az idén a zalaegerszegi ipari szövetkezet is szállít bútorokat, nyolc és fél mil­lió forint értékben. — Vetik a retket, ültetik a dughagymát, Szabolcs-Szat- már több mezőgazdasági üze­mében is. A munkákat a hé­ten kezdték. — Rába—Steyger traktort vásárolt az ősszel a csoko- nyavisontai Rákóczi Tsz; az idén majdnem ötmillió forin­tot fordít gépvásárlásra. — Százharmincán adtak vért Kadarkútan a héten tartott önkéntes véradóna­pon. — Próbaútra indult az Egyesült Államok legújabb jégtörő hajója, a »Sarkcsil­lag«. Húsz év óta ez az el­ső, amely amerikai gyárban készült, 53 millió dollár költ­séggel. — Automatikus ellenőrző 185 évvel ezelőtt, 1791. január 16-án született — és 79 éves korában halt meg — DEMBINSZKY HENRIK len­gyel szabadsághős és magyar honvédtábornok. A krakkói vajdaságból szár­mazó Dembinszky fiatalon be­kapcsolódott az önkény ellen irányuló mozgalmakba: a né­pünk szabadságharcával való rokonszenv hozta később ha­zánkba is. Az 1830—31. évi len­gyel szabadságharc idején a li: berális szárny egyik vezető­jeként tevékenykedett, s az osztrolenkai csatában fegyver­rel a kezében is kitűnt a cári zsarnokság elleni harcban. Var­só katonai kormányzója és a hadsereg fővezére lett egy rö­vid időre, majd párizsi emig­rációba kényszerült, ahonnan Teleky László felkérésére jött Magyarországra. 1849 elején Kossuth rábízta a magyar ha­dak fővezérségét, de a kápol­nai csatavesztés után, március 5-én Görgey követelésére le­váltották. 1849. április 19-től június közepéig az északkeleti hadtest parancsnoka volt, majd júliusban újra fővezér. Vilá­gos után Törökországba, onnan Franciaországba emigrált, ahol megírta a magyar szabadság- harcról szóló emlékiratait is. A kiváló szabadságharcos 1864-ben bekövetkezett haláláig a francia fővárosban élt. •— 1978-ra elkészül Zala­egerszegen a városi sport­csarnok. Itt a versenyeken kívül lehetőség nyűik a tor­naterem nélküli iskolák diákjainak rendszeres test­edzésére is. — Földrengést Jeleztek szerdáin a svédországi Uppsa­la szed Etnográfiai intézeté­nek műszerei. Epicentruma Űj-Zélandtól északra, a Ker- madec-szigetek térségében volt. — Drágul a benzin feb­ruár elején Ausztriában. A szuperbenzin literenkénti ára az eddigi 6,50-ről 7,50 schillingre emelkedik. — Fadöntés közben egy ág Siófokon a Balaton jegére vágta az 55 éves Vidovics József balatónszabadi kisipa­rost, aki egy, kezére erősí­tett kötéllel próbálta irányí­tani a fa dőlését. Vidovics József a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrség vizs­gálatot indított a felelősség megállapítás ára. — Figyelmetlenül vezetett egy ZIL-tehergépkocsit teg­nap Siófokon az 50 éves Sztecovics László balaton- boglári gépkocsivezető és egy kijelölt gyalogátkelőhelyen állomásokat szerelnek föl elütötte a 79 éves özv. Igali Belgium egész területén a levegőszennyezés mértéké­nek ellenőrzésére. — 1100 tonna galuska és 650 tonna szilvásgombóc elő­állítását tervezi az idén a Hűtőipari Vállalat győri gyá­ra. Üj termékei a grízgalus­ka is hamarosan az üzletek­be kerül. — Tévesen jelent meg — a nyomda hibájából — szer­dai lapunk A primadonna jubileuma című cikkében egy név. A Cirkuszhercegnő operett vendégrendezője; Lé- ner Péter. — Értesítjük a lak osságot és' a közületeket, hogy január l&-án Barcson országos állat- és ki­rakodó-, valamint autó- és mo­torvásár lesz. (12665) — EXPRESS-ÜT. Görögország ókori és mai nevezetességeinek megtekintése. 1976. szeptember 1—13. Utazás: autóbusszal, Jugo­szlávián át. Jelentkezni Kapos­vár. Ady Endre u. 7. sz. alatt lehet. Telefon; 13-556. (12697) Istvánná siófoki nyugdíjast, aki lábtörést szenvedett. A gépkocsivezető ellen büntető- eljárást indítottak. — A kaposvári Táncsics Mi­hály Gimnázium tanfolyamot hirdet azon hagyományos és emelt szintű szakmunkásképző - iskolát végzettek számára, akik a tanfolyamot lezáró különbö­zeti vizsga sikeres letétele után a dolgozó^ gimnáziumának esti vagy levelező tagozatán a II. vagy III. osztályban kívánják folytatni tanulmányaikat. A ha­gyományos szakmunkástanuló- iskolát végzettek különbözeti vizsgát kötelesek tenni megha­tározott anyagrészekből: magyar nyelv és irodalomból, történe­lemből. matematikából, fiziká­ból, kémiából, biológiából és földrajzból. Az emelt szintű is­kolát végzettek számára a kü­lönbözeti vizsga tárgyai: törté­nelem, biológia. A tanfolyam önköltséges; 20 hétig tart, 1976. február 3-án kedődik. A jelent­kezőknek általános iskola vég­zettséggel (indexszel) és szak­munkás-bizonyítvánnyal kell rendelkezniük. Jelentkezni a gimnáziumban lehet, 1976. ja­nuár 21-ón 16-tól 18 óráig és 22-én 12-től 18 óráig, a tanfo­lyam vezetőjénél. (12696)

Next

/
Oldalképek
Tartalom