Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-11 / 9. szám

Kata boldogsága Kipróbált természetesen viselkedni, a régi hangsúllyal beszélni, a mindig bevált ug­ratásokkal kísérletezni. A má­sodik percben elhallgatott, összehúzta magán a hálóinget. — Nem megy ez nekem. Nem értettem, miért akart sürgősen beszélni velem, miért nem volt jó a telefon, s miért fekszik ágyban. Eddig őt csak nevetni láttam. Utcán, könyv­tárban. étteremben. Mindig nagy társasággal járt, de vele, kizárólag vele nem tartót* senki. — Beteg vagy? — Az. Ötödik hete nem dol­gozom. Észre sem vetted, hogy nem látni engem mostaná­ban? — s szavait egy pilla­natra megkeményítette a sér­tődöttség. Szép a szobája, a falakat teleragasztotta könyvilluszt­rációkkal meg színes újságok­ból kivágott tájképekkel. Bár, ha jobban megnézem, ezek a képek mind a tengert ábrá­zolják. Kata nagy utazó, ami­óta ismerem, minden pénzét erre költi. Türelmetlenül rácsapott a paplanra. — Nem tudsz rám figyelni’’ Ezt úgy mondta, mintha ki lenne számítva az ideje, s én abból raboltam. Szeméből most olvastam ki először ke­serűséget. — A szüleid? — Apám nem lakik velünk. Anyámat elküldtem a város­ba. Nem akarom, hogy megint ágynak essen. — Miért, mit akarsz nekem elmondani? Kata az ágy alá csúszta­tott szalohcukros dobozból ki­vett egy köteg levelet és fény­képet. A legfelsőt megmutatta. — Ismered? Fiatal, szőke fickó mosoly­gott félszegen a képen. — Ütitársad volt talán? — Itt a városban ismerked­tünk meg. A gyakorlati idejét töltötte, a nyáron diplomá­zott. Kata harmincöt vagy har­minchat éves. Kitalálta a gon­dolatomat. — Hidd el, semmit sem szá­mított a tízegynéhány év kor­különbség. S neki ez nem is jutott soha eszébe. Ezt annyira bizonygatta, olyan erősen belém akarta szuggerálni. mintha az ellen­kezőjét állítottam volna. — Meddig tartott? — Három hónapig. Az éle­tem legszebb időszaka volt. — Nem szoktál te így be­szélni. — Te is csak a vigyorgó Katát ismered. — Meg azt a Katát, aki nem veszti el a fejét, ha el­hagyják. Emlékszem, mikor a pécsi benzinkutasról kiderült, hogy nem főmérnök. Meg az is, hogy nem távozott üres kézzel tőled: vitte a fényké­pezőgépedet meg a nyaklán­codat is. Kata a fejét ingatta. Nem értesz te semmit Nekem az életben mindenért meg kellett fizetnem. Én min­dig készen állok a kudarcra, a benzinkutas esete se rázott meg nagyon. Valamit vala­miért. Ha úgy tetszik, fény­képezőgépet és nyakláncot két hét boldogságért. — Boldogságért? Nem akartam durva lenni, nem folytattam hát. Katát úgy ismertem meg, mint a szélhámosok örökös áldozatát. Egy gödöllői gépkocsivezető házasságot ígért neki és pénzt szerzett tőle, egy pesti vén csibész meglógott a Vaszary- festményével. Becsapták a munkahelyén, a boltban, a hi­vatalokban. Kata csak neve­tett. — Nem is kell, hogy foly­tasd. Ez a szőke srác is át­vert, tudom. — Nem igaz. Most az egy­szer én voltam szemét. Megint a dobozba nyúlt, le­velet mutatott. »Édes Katám! Azt kérted, hogy gondolkoz­zam, s akkor úgyis neked kell igazat adnom. Nem így tör­tént. Tudom, te most azt móri dód, itt élek egy isten háta mögötti faluban, ahol senkit se ismerek, senkivel se vált­hatok egy emberi szót, s ez felnagyítja a mi kapcsolatunk jelentőségét. Hülyeség, hogy ilyet írok, de én szeretlek, s ezt egyszer, legalább egyszer el kellett mondanom. Isti.-« Kata várakozón nézett rám. — Nem tudom, mi közöm hozzá. Eddig csak akkor tu­dattad vélem a kapcsolatai­dat, ha az ellopott holmidat akartad elökerittetni a rend­őrséggel. — Ne beszélj így! Értsd már meg, szeretem ezt a fiút. — Az előbb mondtad, hogy szemét voltál vele. — Mert gyerekem lesz tőle. Csend szakadt ránk. Szé­g.yelltem magam. — Nem akartalak megbán­tani ... Türelmetlenül legyintett. — Mind ilyenek vagytok, nem éreztek meg semmit, az előítéletek rabjai vagytok, el­képzelni sem tudjátok, hogy az élet nemcsak a ti tapasz­talataitoknak megfelelően alakul. — Miért beszélsz többes számban? — Mert egy emberhez nem intézhetem a szavaimat. Nincs olyan ember, marad hát egy elképzelt társaság. — Es a fiú? — ö nem tud a dologról. Nem írtam meg, hogy terhes vagyok. Szakítani akarok vele. Kibontott egy rágógumit. — Uátod, a cigarettát is ab­bahagytam. Hitted volna? És nézd meg a parkettán ezt a rengeteg újságot, olvasom a kismamáknak szóló tanácso­kat. Mindet, válogatás nélkül. Készülök. — Ezért fekszel? — Az orvos tanácsolta. De tíz nap múlva fölkelhetek. Ügyvédhez megyek, tulajdon­képpen azért hívtalak, hogy ajánlj nekem egy megbízhatót. — Mégiscsak becsaptak té­ged ... — Hagyd már abba! Azt akarom megtudni, hogy köve- telheti-e az apa magának a gyereket, ha nem kötünk há­zasságot. — Nem szokták... — Istit nem ismered. El akar venni. — Akkor mi a baj? — A tízegynéhány év. Fé­lek. És nem tudom, mit mond, ha megtudja, hogy apa lesz. Jobb, ha szakítunk. És meg sem tudja a terhességemet. — Kishitű vagy. — Apám a testvéréhez köl­tözött a dolog miatt, az anyám belebetegedett. De én nem akarok csak azért férjhez menni, hogy ne zabigyerekem legyen. — Azt mondtad, szereted a fiút. — Most biztosan kinevetsz, de nekem az az érzésem, hogy akkor egyszerre két gye­rekem lesz. Azt hiszem, vál­lalnám ... Pintér Dezső Ölen a negyedik kiváló-címért „Tiszta vizet a fedett uszodába nap László Gyuláné. Péntek gél. piaci — hosszú so­roltban állnak a vásárlók a kaposvári vá­sárcsamok- ban. az éelmi- S3er-kjs':?-cs- kedelmi válla­lat 343-as üz­lete előtt. Az egyik oldalon élelmiszerre, a másikon regge­lire várnak. Egymás után sorolják kíván­ságaikat. — Egy kiló cukrot, húsz deka minőségi felvágottat, négy zsemlét kérek! — Három deci tejet tisz­tán, meg két kiflit! Sietek... Megállás nélkül dolgoznak az eladók. Készségesen és ud­variasan szolgálják ki a vá­sárlókat. — Ma még aránylag keve­sen vannak — mondja László Gyuláné boltvezető. — Látta volna mennyien jöttek hoz­zánk újév előtt, meg kará­csonykor! Bizony, zárás után alig álltunk a lábunkon. Nem is szólva a sok mázsa lisztről, cukorról, kenyérről, sörről; nyáron hetente 150 rekesszel fogy, s ezt mind a kiszolgáló- ablakhoz kell hordanunk ... Havonta félmillió forint érté­kű árut adunk el, egy »csen­desebb« vasárnap két-három óra alatt is elvisznek 35—40 ezer forint értékű élelmiszert. A boltvezető 21 éve dolgo- j zik a szakmában. Ismeri vevő­körének ízlését, igényeit; az ő hibája miatt soha nem kell a vevőnek üres kézzel távozni. Persze előfordul, hogy vala­milyen árut hiába rendel meg, csak a fele, negyede érkezik, mint amennyit kért. Amikor hat éve átvette a vásárcsarnoki üzletet, a havi forgalom alig haladta meg a 200 ezer forintot. Most havon- ta félmillió. — Olyan emberekkel dolgo­zom itt, — mondja —, akik I rátör a Jutalomutazás és látják munkájuk érte'mét, szívesen végzik tennivalóikat. Senkit nem kell biztatni, hogy igyekezzen ... Valamennyien szívesen bejönnek már jóval nyitás előtt, hogy mire az el­ső reggelizők megérkeznek, le­gyen meleg kávé, kakaó és tej is. becsüli a munkatársait. Ok öten összefogásukkal érték el, hogy az utóbbi évek során három alkalommal lett ki­váló az üzlet. Lászlóné leg­utóbb, 1975. április 4-én kapta meg a második alkalommal a kiváló dolgozó kitüntetést. Céljuk, hogy üzletük a ne­gyedik kiváló-címet is el­nyerje. Múlt évi — 5,1 millió forintos — tervüket már de­cember 14-re teljesítették, s az év végéig még 360 ezer forint értékű élelmiszert ad­tak ed. Sz. L. Játékfilm szemle Pécsen Pécs több mint kétévi szü­net után ismét »házigazdája« a magyar játékfilmek szemlé­jének. A nyitó díszelőadásra a Petőfi filmszínházban került sor. Az idén először a szemle ünnepélyes megnyitóján adták át a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége filmkritikus ta­gozatának díjait. Az 1975. évi díjat a Jutalomutazás című filmjéért Dárday István ren dező kapta. Koltai Lajos ope kor átvette az új fedett uszo­dát. — Nem mi terveztettük így. Sajnos, ez nem karsztvizű uszoda. Az itteni víz algáso- dik. Ez adja zöldes színét. Mi mindent elkövetünk, hogy az uszoda, amely nemcsak sport­célokat szolgál, hanem napon­ta 2—300 ember fürdője is, megfeleljen az egészségügyi követelményeknek. Állandóan analizáljuk a vizet. Ezért vártuk nyugodtan a legutóbbi »■hivatalos« vizsgálat eredmé­nyét is — mondotta a főmér­nök. Minthogy még mindig szü­netel az úszásoktatás, s a köz­vélemény is várja a választ, megkérdeztük: miként lehet­ne mégis »tiszta vizet önteni« a kaposvári uszodába. — Akik rendszeres látoga­tói az uszodának, azok nem borúlátók. Sokan örülnek, hogy Kaposváron »ilyen« uszoda is van. Ne rágódjunk a tervezők hibáin. Az adott­ságokkal számoljunk. Jelenleg a vízcsere időpontjának meg­változtatása is segítene a helyzeten. Ha vasárnap este leeresztjük a 750 köbméteres medencét, akkor még alapo­sabban tudjuk fertőtleníteni. Hétfőn szünnap. Ekkor enged­nénk a friss vizet, s kedden (csütörtök helyett) a kisdiá­kok rendelkezésére állna a tiszta víz. Szerdától vasárna­pig a nagyközönség és a spor­tolók vehetik birtokukba az uszodát. Az elszíneződést okozza az is, hogy itt az 50 fok feletti termálvizet hűtjük az ivóvízhálózat vizével. Ez az elegyedés csak gyorsítja a már említett algásodási folyamatot. Ennek csökkentésére műkö­dik egy vízforgatónk, amely elvileg naponta négyszer cse­réli — pontosabban deríti — a medence vizét. E pillanat« | ban ennél többet nem tehe­tünk — hangzott a válasz. Ebben az évben egy újabb í mélyfúrású kút (vártiatóan májusban kezdik fúrni) javí­tani fogja a melegvízhozamot, Nem újkeletű a kaposvári fedett uszoda gondja. Évek óta halljuk, hogy »piszkos« a vize. A legrangosabb kapos­vári úszóversenyről két esz­tendeje már rendre elmarad­tak a legjobb úszók, a ka­posvári medence vízminőségét kifogásolva. Sokak előtt is­mert a legutóbbi fejlemény: decemberben a megyei tanács művelődésügyi előadója az is­kolai úszásoktatásról haza­küldte a gyerekeket, s Kö- JÁL-vizsgálatot kért. A december 11-én vett víz­mintáról adott vélemény: »Bakteriológiai vizsgálat alap­ján pusztán összes élő csira és faecal coli tartalma halad­ja meg a higiénés normákat. Kórokozó baktérium azonban nem tenyészett ki. A víz pa­razitás fertözöttségét sem le­hetett kimutatni. A nagy mennyiségű barnás lebegő­anyag kivált vas III. oxid.« A megyei KÖJÁL igazgató főorvosa hangsúlyozta, hogy ez a vizsgálati eredmény ki­fejezetten az aznapi vízmintá­ra vonatkozik. Korábban vol­tak ennél rosszabb, máskor pedig ehhez hasonló eredmé­nyű analízisek. — Tény, hogy uszodánk vízszegény. Jórészt ebből fakad, hogy a kötelező kétnaponkénti vízcseréről ak­kor is le kellett mondani, amikor nem volt vízforgató az uszodában. Jogos kívánalom, hogy legyen tiszta a víz, de a jelenlegi körülmények kö­zött nem oldható meg — mondta dr. Göntér Ferenc igazgató főorvos. »A másik oldalon«, a So­mogy megyei Víz- és Csator­namű Vállalatnál Horváth Ti­vadar főmérnök azokat az ob­jektív nehézségeket sorolta, melyeket az üzemeltető vál­lalat »örökségbe kapott«, ami­Déryné, hol van? című film fényképezéséért, Törőcsik Ma­ri színművésznő a Déryné, hol van? című filmben nyúj­tott alakításáért, Bihari Jó­zsef színművész az év filmjei­ben és eddigi életpályáján nyújtott kimagasló filmszíné­szi alakításaiért részesült a filmkritikusok díjában. Az ünnepség után levetítet­ték az elsőfilmes Grünwalsky Ferenc Vörös rekviem című alkotását. s némileg segít a helyzeten. Az igazi megoldást persze az országos regionális vízműhá­lózathoz csatlakozás jelentheti. Csak a következő ötéves terv­ben várható, hogy a kapos­vári ivóvízellátás jelenleg ki­elégítő (az országos átlagnál jobb) helyzete tovább javuL Ez segíthet a vízszegény, de az egészségre nem ártalmas uszodánk helyzetén is. Kovács Sándor Árulkodó tekintet László Gyuláné nemcsak is­meri, hanem becsüli is a ve­vőket. Ezt jelzi a választék, az üzletben tapasztalható rend és tisztaság. Ismeri és A kukoricabetakarítás ugyan már véget ért, ám ezekben a napokban sem szünetel a munka a somogyszili Petőfi Ter­melőszövetkezet szárítójában. A terményt — mielőtt végie­res helyére, a tárolóba kerül — tisztítani kell. A somogy- 'Zili asszonyok a téli időszakban 500 vagon kukoricát és 250 vagon búzát tisztítanak meg. Naponta ismeretlen embe­rekkel hoz össze bennünket a sors. Van, akit első látásra rokonszenvesnek találunk vagy éppen ellenkezőleg. Az arc sok mindéről árulkodik. De melyek azok a jellemző vonások, amelyek megszab­ják, hogy valakit már a meg­ismerés pillanatában a szí­vünkbe zárunk, vagy ellen­szenvesnek találunk? Ez a kérdés egy évezrede foglal­koztatja az embereket. Már Arisztotelész is sok időt szen­telt az arcból olvasás mű­vészetének. Ö az állatokkal való összehasonlítás alapján következtetett az ember tu­lajdonságaira. »A finom haj félénk emberre, a vastag híj bátorra vall, mert a nyúlnak finom szőrzete van. mig n vaddisznónak kemény ... Akiknek vastag, húsos nya­kuk van, azok d':hö-',k. mint a bikák; akiknek vékony a nyakuk, azok félénkek, mint a szarvasok« — mondta töb­bek k 'zött. Szókratész szerint •>minden embernek a lelke az arcára van írva-. Mielőtt a görögök új had­vezért választoltak, a jclölt- 7iek ala kellett vetnie magút a bölcsei; több nápos vizsgá­latának. Körzővel méregették a koponya alkatát, vizsgálták a tekintetét, arcának voná­sait, ezekből kívánták kiol­vasni harcra termettségét, rettenthetetlen bátorságot és jellemszilárdságot. De nemcsak a bölcsek ku­tattak a tekintetekben. Leo­nardo da Vinci az alábbi in­telmet idézte festő társaihoz: *Jó festőnek kettőt kell tud­ni lefesteni: az embert, és másodszor annak a lelkét... Az elsőt minden kontár pik­tor le tudja rajzolni, de az ember lelke ott él az arc titkos vonásaiban, és csak a hivatott művésznek sikerül azt megörökíteni.« Leonardo művészetével igazolta szava­it. Történelmi feljegyzések szerint Napóleon nagyon jó emberismerö volt. Amikor megkérdezték tőle, hogy Mas- sénat, egy közönséges kocs- maros fiát miért nevezte ki marsallá, így indokolta: »Massena szemében van va­lami kékség, ami engem az égre emlékeztet, és az égtől én mindig csak jót kaptam.« És a császár valóban nem csalódott. Egyik legfényesebb győzelmét Marcngónál neki köszönhette. Dé azért nem minden meglátása volt csal­hatatlan. Száműzetése idején Szent Ilona szigetén így ke­sergett.: »Ha bepillanthattam volna külügyminiszterem, Talleyrand leikébe, most nem lennék itt.« Mert nemcsak a színészek tudtak több arcot ölteni,, Talleyrand is ilyen volt. Kétszínűségét nem is titkolta: »Minden embernek álarcot kellene hordania, mert arcvonásaink felett nem mi vagyunk az urak, és azok könnyen elárulhatnak ben­nünket.« Említhetünk hazai példát is. Amikor Kossuth Ameriká­ba utazott, nagy ünneplésben részesítették. E szokatlan, lel­kes fogadtatásról az egyik legnagyobb amerikai lap az alábbiakat írta: »Kossuth egy pillanat alatt meghódítot­ta az amerikai nép szivét. Nem csoda, hisz arcában hordja a magyar nép egész fájdalmát.« E témával kapcsolatban számtalan könyv és tanul­mány jelent meg. Kétszáz évvel ezelőtt egy különös éle­tű ember élt Zürichben. Ka­landos vére nem hagyta nyu­godni, bebarangolta szinte az egész világot. Ütjai során le­rajzolta az embereket, s a különböző nemzetiségetekről egész portrésorozattal ren­delkezett. Hazatérve négykö­tetes könyvben írta meg ta­pasztalatait Az emberismeret és az ember szeretet céljait szolgáló arctani tanulmányok címmel. Müvében kifejtette: »Minden ember karaktere, lelkivilága, múltja, jelene és jövője egy láthatatlan véső­vel be van szobrozva arcunk titkos redőibe.« A könyv vi­lágszerte nagy sikert aratott. A napóleoni seregek ellen e könyv szerzője is fegyvert fogott és súlyosan megsebe­sült. ISOl-ben sérüléseibe halt bele. Iratai között az alábbi feljegyzést találták: »A sze­membe van írva, hogy a harctéren fogok meghalni.« Lavater János Gáspárnak hívták. Az életben sok »színésszel« találkozunk. Hányszor lát­tunk a Kék fény adásaiban rokonszenves külsejű embe­reket, akiknek lelkét egész bűnlajstrom terheli. Több­nyire éppen megnyerő mo­dorukkal és külsejükkel él­nek vissza, s mire észbe ka­punk. mór áldozatok va­gyunk. Talleyrandok mg is szép számmal élnek közöt­tünk. J. R. Termcnyüsztítás szárítás után

Next

/
Oldalképek
Tartalom