Somogyi Néplap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 9. szám
Jack London JACKSON KARJA ! lmomban sem jutott A volna eszembe, hogy szegény Jackson levágott karjának milyen sorsdöntő szerepe lesz életemben. Jackson maga nem tett rám különösebb hatást. Egy roskadozó viskóban találtam rá, az öböl mélyében, ahol már a mocsár kezdődik. Lápos tócsák vették körül a házat, a holtvíz színét zöld, rothadó hínár lepte el, szinte kibírhatatlan bűzt árasztva. Jackson csakugyan szelíd és alázatos volt — pontosan olyan, amilyennek Ernest leírta. Valami nádszéket javított éppen, és amíg beszéltem vele, egy percre sem hagyta abba munkáját. Ügy vettem észre, már megadta magát sorsának. Hangjában csak akkor éreztem egy kis forrongó keserűséget, amikor megjegyezte: — Azért nem kellett volna kitenniük a gyárból. Valami állást adhattak volna. Egy éjjeliőr munkáját el tudnám látni, így fél karral is. Egyébként alig tudtam meg tőle valamit. Nem látszott túlságosan okos embernek, viszont megmaradt fél kezével olyan ügyesen dolgozott, hogy mégsem lehetett éppenséggel ostoba. — Mit gondol — kérdeztem tőle —, mi az oka annak, hogy a kezét elkapta a gép? Lassan fölemelte a fejét, tűnődve rám nézett, és a vállat vonogatta. — Nem tudom — mondta. — Megtörtént. — Nem volt elég óvatos? — faggattam tovább. — Nem — felelte —, azt nem mondhatom. Túlóráztam, es talán kissé fáradt voltam. Tizenhét évig dolgoztam abban a gyárban, és megfigyeltem. hogy a legtöbb baleset lefújás előtt történik. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó munkaórában több a baleset, mint egész nap. Istenem, any- nyi levágott kezet láttam már, hogy tudom, mit beszélek! — Olyan sokat látott? — kérdeztem. — Százat meg százat. Meg szetmarcangolt gyerekeket is. A szörnyű részletektől eltekintve Jackson balesetének története pontosan megegyezett azzal, amit Ernest mesélt. Megkérdeztem tőle, nem nyúlt-e a géphez sz'abályelle- nesen. Jackson megrázta a fejét: — Jobb kezemmel elhúztam a szíjat, ahogy kell, és bal kezemmel a kavicsért nyúltam. Igaz, nem néztem meg, hogy a hajtószíj lejött-e. Azt hittem, lehúztam, de nem történt meg. A sietségben a szíj egy része még a keréken maradt. Erre ment rá a karom. — Rettenetesen fájhatott, nem? — kérdeztem részvéttel. — A csontok ropogása nem volt kellemes — felelte. De gondolatai inkább a kártérítési per körül forogtak. Nem értette az egészet, de annyi biztos, hogy nem ítéltek meg neki semmit. Alighanem az előmunkás és a felügyelő vallomása döntötte el az ügyet. — Nem úgy vallottak, ahogy kellett volna — mondta komoran, és én erre tüstént elhatároztam, hogy fölkeresem őket. Akárkinek a hibájából történt is a baleset, Jackson igen nyomorúságos helyzetbe került. Ezzel a nádfonással és házalással annyit sem tudott keresni, hogy megóvja magát és családját az éhezéstől. Felesége beteg volt, és legnagyobb fia, aki most lett tizenegy éves, már dolgozni kezdett a textilgyárban. Hónapok óta nem fizetett lakbért, és attól rettegett, hogy kiteszik. Jack London amerikai író (1816— 1916) születésének 100. évfordulójára emlékezünk. A népből származott, s kalandos, tengeri csavargó élet után lett íróvá. Regényeiben az ember nyers és irgalmatlan küzdelmét ábrázolta a világgal, az agresszív erőkkel. Első sikerei: A vadon szava (1903) és A tengeri farkas (1904) — voltak. A vajspata című könyve 1908-ban jelent meg. E regényből való az itt közölt részlet. — Mégis csak iriegtehettek volna éjjeliőrnek — hajtogatta folyton, és ez volt az utolsó szava, amikor elbúcsúztam tőle. M ég reménykedtem. De mire az ügyvéddel beszéltem, aki Jacksont képviselte a bíróság előtt, továbbá a felügyelővel meg a két előmunkással, akik vallomást tettek ügyében, kezdtem igazat adni Ernestnek. Az ügyvéd szegényes külsejű, pipogya ember volt. Amikor megláttam, egy cseppet sem csodálkoztam rajta, hogy nem tudta Jackson igazát kiharcolni. Első gondolatom az volt, hogy Jackson megérdemli a sorsát, miért fordult ilyen mulya alakhoz. De azután eszembe jutott, amit Ernest mondott: a vállalat nem sajnálta a pénzt a legdrágább jogtanácsosra, és Ingram ezredes minden hájjal megkent ügyvéd. Egy szerény munkásnak, ha vitája támad munkaadójával, már ezért is vesztett ügye van, — Miért utasították el a keresetet? — kérdeztem. A z ügyvéd zavarba jött. Olyan gondterhelt arcot vágott, hogy megsajnáltam. Aztán panaszkodni kezdett. Azt hiszem, siránkozása egészen őszinte volt. Vannak emberek, akik arra születnek, hogy semmi se sikerüljön nekik. Ebben az ügyben nagyon elkeserítette a tanúk viselkedése; csak olyan dolgokat vallottak, amelyek a má6ik félnek kedveztek. Egyetlen szót sem lehetett kihúzni belőlük, ami Jackson javára billentette volna a mérleget. Nem is csoda, hiszen a kenyerükről, sőt a vajas kenyerükről volt szó. Jackson is ostobán viselkedett; Ingram ezredes fölényesen beszélt vele, megfélemlítette, összezavarta. Ingram mestere a keresztkérdéseknek. Olyan válaszokat adott Jack- son szájába, hogy saját maga tette kilátástalanná ügyét. — Mit számít az, mit mondott, ha a követelése jogos volt? — kérdeztem. — Mi köze ennek a joghoz? — kérdezte az ügyvéd válasz helyett. — Nézze csak ezeket a könyveket! — Kezét végighúzta a vaskos köteteken, amelyek szűk dolgozószobájának falait borították. — Minél többet olvasom és tanulmányozom ezeket a jogi munkákat, annál jobban látom, Harmincnyolc publikációval — veresei, közművelődési témába vágó írással, tanulmány- nyai, könyvismertetéssel olyan év végi számot kapott kézhez az olvasó a Somogybái, melyet érdemes végigolvasni. Most különösen gazdagnak érezhetjük az irodalom, művészet és a szülőföldünk rovat írásait. Az is figyelemre méltó, hogy két olyan hozzászólást közöl a Somogy, mely a folyóirat további számaiban megjelent írásokhoz vitázva fűz megjegyzést. És mindjárt hadd utaljak egy olyanra, mely az 1975. évi negyedik számban jelént meg — Kanyar József: A történeti kutatások eredményei és lehetőségei Somogybán —, s a szerző mondaiyvalója még sok mindennel kiegészíthető — kiegészítendő' —, éppen problémafelvetése miatt. A Somogy inkább a versek otthona, mint a prózáé. Ám, ha a Somogy meg tudja szólaltatni Csanádi Jánost, Biszt- rayt és Sipos Gyulát, feltételezhetjük, hogy előbb-utóbb prózaíróra is találnak. Oláh János költő egy lírai hangvételű regényrészlettel máris megajándékozta az olvasót. Csanádi János versei — To- ponar, Emlékdal — mintha felkérésre születtek volna, ez nem von le értékükbőd. Olyashogy más a törvény és más a jog. Ha nem hiszi el nekem, kérdezzen meg más ügyvédeket. Hogy mi jogos és mi nem, azt a vasárnapi iskolában tanulhatja meg. De amit a jogi egyetemen tanítanak, az csak a törvények és rendeletek száraz paragrafusainak tömege. — Azt akarja mondani, hogy a jog Jackson oldalán állott, mégis elvesztette a perét? Azt meri állítani, hogy Caldwell bíró igazságtalan ítéleteket hoz? A kis ügyvéd rémülten nézett rám — már megbánta harcias fölfortyanását, attól tartott, még kellemetlensége lehet belőle. — Mit számít Jackson, és mit számitok én? — kezdett el újra siránkozni. — Az esélyek nem voltak egyformák. Ingram ezredes nagy jogász. Ha nem értené a dolgát, nem volnának olyan kliensei, mint a Sierra Textilgyár. az Erston Ingatlanforgalmi Társaság, a Berkeley Egyesült Iparművek, az Oaklan, a San Leonardo, a Pleasanton Villanyművek. A legnagyobb vállalatok ügyésze, és azok tudják, miért fizetik. Mit gondol, miért kap csak a Sierránál húszezer dollárt évente? Mert megér húszezret és behozza nekik. Én persze nem érek annyit, ezért vagyok afféle hetedrangű ügyvéd, aki örül, ha nem hal éhen. Nekem csak olyan klienseim vannak, mint szegény Jackson. M it gondol, mit kerestem volna rajta, ha megnyerem is az ügyét? — Attól tartok, hogy jól megzsarolta volna — feleltem. — Azt hiszi? Hát Igen, azt tettem volna! — kiáltott dühösen. — Utóvégre nekem is meg kell élnem, nem? — Jacksonnak felesége van, gyerekei vannak — jegyeztem meg korholó hangon. — Nekem is van feleségem, nekem is vannak gyerekeim! És ha én nem gondoskodom róluk, a kutya sem törődik velük. (Jellegzetes példája a létért folyó gyilkos küzdelemnek, mely az akkori társadalom törvénye volt. Az emberek éhes farkasok módjára törtek egymásra. A nagy farkasok szétszaggatták a kis farkasokat. Jackson persze az egész társadalmi farkascsordáhan a leggyengébbek közé tartozott.) félét sejtet inkább, hogy járható utat választott Fodor András, a rovat vezetője, amikor versekbe kívánkozó emlékeket tudott felidéztetni. A fiatal Boros Gábor két verse is figyelemre méltó. A könyvismertetések, a kis- tanulmányok, a recenziók kettéváltak. Csűrös Miklós részletes elemzése Takáts Gyulának Száp nap a hegyen című kötetéről a szépirodalmi művek sorába tartozik. Dé nem kisebb értékű Tüskés könyvismertetése sem Dallos Sándorról, a novellistáról, .mégis ezt a recenziók között találjuk Csűrös megállapításaiból: -A Heszperdiák kertjén innen — sűrítve tartalmazza azokat az elemeket és motívumokat, amelyek korábban is meghatározták Takáts Gyula költészetének kivételesen tiszta és vonzó hatását.« A szám olvasása közben Lantos Miklós fényképei egy példamutató tanulmányhoz — esszéhez — vezetnek. Takáts Gyula Táj és településformák, népi műemlékeink című írását a szigorú szerkesztés, magyarázkodás, helyett a képszerű- seg és a kellemes stílus jellemzi. írását úgy is olvashatjuk, mint hozzászólást ahhoz a vitához, mely az Élet és Irodalom hasábjain folyt a pécsi építészek újszerű törekvéséről,* !Soós Zoltán Szerelmes mondóka | őrizem a parazsat, Őrizem a parazsat, Parázs őriz engem; csonttá fagyott lobogók csendiszonyata alatt melenget hitemben. Ha kell, izzít: láng vagyok, perzsel, izzít: láng vagyok, holnap tornyos máglya; Vaskatám, csepp asszonyom, Parazsam, szikrát kapott titkos boldogsága! Nádasdi Éva Emelj föl Emelj föl, haldokló virágot; madár nem visz fészkébe, anya nem fogad ölébe, emelj föl. haldokló virágot; bársonyos mélyű percek, hullámok nem ölelnek: hadd simuljak a világhoz. Mindig a messze, mindig :i végső, mohó vagyok é első, szívedben vagyok lüktető ékkő madarak, kapjatok csőrötökbe anyám, bújtass el öledbe; már kibomlásában haldokol a virág; élek. mint büszke halálú dáliák. * 1 Lezsák Sándor Idegbefont ének Udvaroltam holdudvarnak, kértem köves nyugodalmat, hűvösítö nyugodalmat, vérehulló asszonyomnak, oltalmazó asszonyomnak, Gabriella leányomnak, Levente-szép fiacskámnak, gyarapodó családomnak, gyönge-parázs homlokomnak, gyöngi -parázs homlokomnak. Udvaroltam holdudvarnak, kaptam fényes riadalmat, ostorozó riadalmat: Jaj-ereje van a dalnak, idegbefont igaz dalnak. Vesztőhelyre abroncsolnak. Uevérzem a tej-hatalmat. Füvek, fák is megsiratnak. Szemem alján bíbor harmat, szemem alján bíbor harmat. a sivár épületek díszítéséről Takáts is igy érvel: -A kor- igényű új magyar háztíp it; kialakítása sürgető kérdés.- Kontos pillérnek tartja a múlt település forma inak a mégis mérését és a népi műemlékek áradó szépségének becsülését A megyei levéltár igazgatójának nem az a célja, hogy 1 megismertesse az eddigi munkát, hanem fölvesse a további kutatások célszerűségének, in- icnzilasa fokozásának a gondját. És éppen tanulmányának ez a része elnagyolt. A társadalom és gazdaság rovatot is élénkíteni szükséges. Ötéves terv" zárult, új kezdődött, azt hiszem van miről beszélni. Ide kapcsolódik Müller Lajos írása, melynek utolsó mondatát idézzük: »A megyei gyáregységek tovább: fejlesztett elsősorban a technikai színvonal emelésével, a szervezettség fokozásával lehet megoldani, és ez egyes nagyvállalatoknál bizonyos szemléletváltozást igényel.« Andrássy Antal és Bencze Géza rövid kiegészítései hasznosak, mert két tanulmányt pontosítanak. Gönczi Ferenc portréja lett hitelesebb és Richard Bright angol orvosutazó utazásáról is hitelesebb »menetrendet« kaptunk. Horányi Barna A Somogy év végi szárnál olvastuk MEDGYESSY FERENC Kilencvenöt éve, 1881. január 10-én született Med- gyessy Ferenc Kossuth-díjas szobrászművész (meghalt 1958-ban), a 20. századi magyar szobrászat kimagasló alakja. Hosszú évekig szoros barátság fűzte Ripp''Rónai Józsefhez, akinek Róma-hegyi villájában gyakran vendégeskedett és alkotott. Néhány kőszob'"' ma is az épület parkját díszíti. A kaposvár-' mesterről ktiziilt alkotása pedig a megyei múzeum előtt áll. Hippi Rónai Józsefről készült szobra. A Szoptató anya című szobra. A művész műtermében.
