Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-11 / 290. szám

Négy szövetkezet közös beruházása KBerac holdon épül négy szövetkezet ipartelepe. A be­ruházás költsége mintegy 30 millió forint Az 1980-ig tartó első ütemben az Univerzál, a Kaposvári Szolgáltatóipari, a Delta Sportáru és Bőrkonfek­ció, valamint a Lady Ruhá­zati Szövetkezet közművesíti a Vörös Hadsereg útról nyíló telepet. A Lady Ruházati Szövetke­zet csak 1978-ban lát hozzá a csarnok építéséhez,v de a Delta 900 négyzetméteres üzemcsarnokát már december 31-ig átadja a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. Erre azért van szükség, mert az ország összes bőripari szövet­kezetének Kaposváron szab­ják a labdákhoz való anyagot. Helyhiány miatt a Vörös Had­sereg úti telepről festésre és más műveletek elvégzésére az alapanyagot a Május 1. ütem •ív*-..-:-: V. ! A fodrászat mosodáján a zet munkásai dolgoznak. A Delta szövetkezet csarnokában már a válaszfalakat emelik. Kaposvári Építőipari Szövetke­műhelybe kell most szállítani. Ahhoz, hogy a technológiai tervet betarthassák, szükség van a központosított szabászat elhelyezésére. Erre szolgál majd a 900 négyzetméter. A fodrászat mosodája és a könyvkötőrészleg még ebben a hónapban elkészül. A Ka­posvári Építőipari Szövetkezet végzett már az aljazat beto­nozásával és a szigeteléssel. Az Univerzál Szövetkezet 900 négyzetméteres faipari részlegének építését tavasszal kezdi meg a Somogyvári Épí­tőipari Szövetkezet. Pillanatnyilag a legnagyobb munkát a víznyomóvezeték lefektetése jelenti. A DÉDÁSZ két transzformátorállomást épít. Ha csak nem lesz tartó­san erős hideg, decemberben végeznek a főbb munkála­tokkal. Az újító „tengerész” A kisgazdaságok árutermelését segítik Téli oktatása csurgói gazdáknak (Tudósítónktól.) Ezekben a hetekben kezd­ték a csurgói áfész-nél a jövő évi felvásárlást megalapozó szerződések kötését a kister­melőkkel. A szövetkezet ter­meltetési és felvásárlási osz­tálya a tél folyamán a kor­szerűbb módszerek elterjesz­téséért, a felvásárlás növelé­séért különböző szakelőadáso­kat tervez. Tizenkét nyúltenyészitő szak­csoport 728 taggal működik ezen a területen. A tenyésztők december elejéig 22 vagon há- zínyulat adtak el, az év vé­géig még további 150 mázsa tapsifüles felvásárlása várha­tó. Az eddig megvett mennyi­ségből 13,5 vagonnal szállí­tottak Olaszországba. A szö­vetkezet a korszerű fajták el­terjesztése érdekében az utób­bi két évben 200 tenyésznyu- lat adott át a szakcsoportok tagjainak, jelentős kedvez­ménnyel. Jövőre 1000 tenyész- nyulat hozatnak. Januárban és februárban az áfész termeltetési és felvásár­lási osztályának dolgozói elő­adásokat tartanak az szakcso­portok tagjainak. Több száz hallgatóra számítanak. De­cember 14-én ötven kiváló nyúltenyésztővel Budapestre utaznak, ahol megtekintik — tapasztalatszerzés céljából — a nemzetközi nyúltenyésztő kiállítást. A szakelőadások ke­retében szót kapnak a Báldy Bálint-emlékéremmel kitünte­tett nyulászok is. A szövetkezet körzetében öt méhészszakcsoport dolgozik. A 118 csoporttag az idén 5 vagon mézet adott át a szö­vetkezet felvásárlóinak. Saj­nos ez az év mézben szegény volt. A továbbképzés során összevont ülésen tartanak elő­adást a méhészeknek. Erre Szőnyi Jánost, a zalaapáti mé- hészszakistooia igazgatóját hívják meg. Csurgón 15 tagú, fóliás zöld­ségtermelő szakcsoport műkö­dik. Részükre szintén lesz előadás a legújabb módszerek­ről. A csurgói áfész kiemel­kedő eredményt ért el az idén az uborkatermelésben. Körze­tükben 505 kistermelőtől 52 vagonnal vettek meg. A ter­melők közül ötvenen már a korszerű, támlás rendszert al­kalmazták, és spkkal .jobb eredményeket értek el azok­nál, akik hagyományos mód­szerrel, szántóföldön termeltek uborkát Ebből következően várhatóan megkétszereződik a támlás módszerrel termelők száma. A szövetkezet dolgozó­ja, Fekete József — aki maga is kiváló eredményeket ért el ezzel az eljárással — két elő­adást tart erről a témáról. A szakelőadásoktól itt is, hason­lóan a nyúltenyésztáshez, a méhészkedéshez, mennyiségi növekedést és minőségi javu­lást várnak a csurgói áfész körzetében. Nehéz beszédre bírni. Ko­rábbi hivatása érződik a ma­gatartásán. Pedig, ha beszél­ne arról az időszakról, azok­ról az élményekről, amelye­ket átélt, sokan szívesen hall­gatnák. S akadna közöttük olyan is, aki ezt az életet iz­galmasnak — talán kalandos­nak — tartaná, amelyet nehéz lehet más, nyugodtabb életvi­tel miatt abbahagyni. — Fiatalabb koromban leg­főbb vágyam a világ, az új tájak megismerése, az isme­retlen emberekkel való talál­kozás volt. Ezért választot­tam a tengerészpályát a tech­nikum elvégzése után. Szol­gáltam első tisztként a Duna, a Balaton, a Hazám és a So­mogy tengerjáró hajókon. Ké­sőbb megnősültem. Választa­nom kellett a család, a ten­ger, a sok hónapi távoliét között. Én a család mellett maradtam. Így kerültem a Nagyatádi Konzervgyárba 1968-ban tűzrendésznek. Ma az energiaüzem vezetője va­gyok. Kezdettől az volt a cé­lom: mielőbb megismerjem a gyárat, hogy én is konzerv­gyári munkásnak vallhassam magam. Így beszél életéről, sorsá­nak alakulásáról Prókai La­jos energetikus. A világot si­került megismernie: járt az Indiai-óceánon, a Vörös-, a Földközi-, a Fekete-, az Észa­ki- és a Balti-tengeren, a Szuezi-csatornán. Emlékeze­tében őrzi Leningrad, Odessza és más város, sok ország hajó­saival valq találkozását. Most niár megismerte a gyárat, s őt is megismerték a dolgozók. Első­sorban arról az oldaláról, hogy szüntelenül nyitott szem­mel jár, figyeli a munkafolya­matokat. Ha nehéz fizikai munkát tapasz­tal, vagy azt látja, hogy va­lamilyen anyaggal, ener­giával ész­szerűbben is lehetne gazdál­kodni, állandóan töri a fejét valamilyen jó megoldáson. — Első újításom egy gőz­nyomáscsökkentő berendezés átalakítása volt. Korábban ezt Nyugatról vásároltuk; a be­rendezés elkészítésével 300 ezer forintot takarítottunk meg. Következett egy lemez­vágó gép átalakítása fóliavá­gásra. Ezt Gerlecz Pállal kö­zösen végeztük el. Az ered­mény: az átalakított géppel egy ember könnyebben és gazdaságosabban vághatja a fóliát, míg a régi gépnél há­rom ember is kínlódott. Jám­bor Lászlóval a már felhasz­nált víz tisztítását, újrafel­használását oldottuk meg a nyári főszezonban, olyankor ugyanis kevés a kutak vize. Ezzel az újításukkal 470 ezer köbméter vizet takarítot­Széndioxid a légkörben Földünkön, az élő és élette- I mennyisége maradt változat­lan, vagy pedig, az egyes te­rületeken a környezeti szeny- nyezés miatt csökkent ugyan a biomassza, de ugyanakkor más területeken fokozni sike­rült a biomassza termelékeny­kétféle hatás éppen kiegyenlíti egymást. len anyagok közti szénkörfo­lyamat azok közé a termé­szeti folyamatok közé tartozik, amelyeket az ember környe­zetromboló tevékenysége — az iparosodás előrehaladása folyamán — lényegesen meg, t tud változtatni. A kutatók i se&el-- _ Sy a adatai szerint a légkör szén­dioxid-tartalma ma már 22 százalékkal nagyobb, mint az ipari forradalom előtti idő­ben volt. Az ipar, valamint a földi, vízi és légi járművek szakadatlanul ontják az égési termékeket (nagyrészt szén- j díoxidot) a légkörbe. A természetben két olyan | folyamat van, amely a szén- permetezőgépeink karbantar- dioxid fokozatos felhalmozó- tása. kijavítása után meg kell dása ellen dolgozik. Az egyik j győződni a szakszerű és pon- a tengervíz gázelnyelő képes- sége, amely főleg a hideg tak meg. Egy köbméter víz 1,80 forintjába kerül a gyár­nak. Ezért kapta meg Prókai Lajos a kiváló újitó bronz fo­kozata és a kiváló dolgozó ki­tüntetést. Eddig 25 újítást dolgozott ki, húszat elfogadtak belőle. Ö készített egy targon­cára szerelhető konténerborí­tót, ez könnyíti a munkát és gyorsítja a rakodást. Mindezek az újításai bizo­nyítják: Prókai Lajos már szíwel-lélekkel konzervgyári. Még közelebb került társai­hoz, a gyár kommunistáihoz azáltal, hogy fölvették a párt soraiba. A pártszervezet java­solta a munkásőrségbe. A ki­váló parancsnoki, munkásőri kitüntetés bizonyítja, hogy ezt a feladatát is lelkiismerete­sen ellátja. Amikor azt kérdeztem Pró­kai Lajostól, mi ösztönzi ar­ra, hogy szabad idejét újítá­sokra fordítsa, így válaszolt: — Nem hagynak közömbö­sen a gyár gazdasági gondjai. A takarékos gazdálkodás, a hiányzó, nehezen beszerezhe­tő gépek, anyagok pótlása, a fizikai munka könnyítése késztet erre. No meg az, hogy amióta kommunista vagyok, úgy érzem, e téren is még többet kell adnom. Szalai László Növényvédelmi tájékoztató A permetezőgépek beállítása A téli, fagymentes napokon, sarkvidéki tengereken nagy­mértékű, a másik a növényvi­lág nappali lélegzése. A Mau­na Loa vulkánon (Hawaii-szi­getek) fölállított obszervató­tos beállításról. Most jut idő a beállítás aprólékos, időigé­nyes munkáinak elvégzésére, melyre a tavaszi csúcsmunkák idején már nem lesz mód. A növényvédő szerek kijut­riumhan az utóbbi 16 év fo- j tatása akkor megfelelő, ha lyamán végzett mérések sze- í az engedélyezési okiratban rint azonban a világ növény- : előírt mennyiségben — a per- zetének széndioxid-fogvasz- | metezett felület kellő mérték- tása nem szenvedett lénye-1 ben befedve marad. Ellenkező ges változást. Ebből pedig az j esetbfn ,nern kövező a . giai hatas, a permetle tulada- kovetkezik, hogy vagy az ősz- J g0jása pedig perzselheti, ká- szes élő tömeg (biomassza) I rosíthatja a növényeket, eset­1844. AUGUSZTUS 28-TÖL a párizsi Journal de Debate folytatásokban közölte Dumas Monte Cristo grófja című re­gényét. A siker már az első hetekben óriási volt; s ez az izgalmas, cselekményekben bővelkedő történet ma is le­nyűgözi az olvasót, aki talán föl is teszi a kérdést: Élő sze­mélyről mintázta-e az író Ed­mond Dantés-t? Igen. Bár a történetet ma­gát Dumán sokban megváltoz­tatta, a cselekmény alapja egy korabeli bűntény rendőrségi dossziéja. Íme, mit tartalmaz­tak a benne lévő iratok! 1807. Napóleon terjeszkedé­si ambíciói sok terhet rónak a tömegekre, ezért az össze­esküvések számára kedvező a helyzet. A rendőrség lesben áll, s elég egy följelentés vagy a puszta gyanú, letar­tóztatják az illetőt. Párizs. A vásárcsarnokok negyede. Egy fiatal cipész, Picaud alig várja, hogy elve- hesse feleségül Marguerite-1, akinek a hozománya sem megvetendő. Egy följelentés alapján azonban letartóztat­ják. A valószínűleg alaptalan följelentés szerzője: Mathieu Élt-e Monte Cristo grófja? Loupian kocsmáros és két ba­rátja, Solari még Chaubard. Nyolc év múlva: Loupian már Marguerite férje, s jól i megy az üzlete. Picaud állí­tólag meghalt S egy napon megkezdődik a szerencsétlen­ségek sorozata. A kocsmáros- nak az első házasságából két gyermeke volt. Az egyik — drágakövet, de kapzsiságból megölte az ékszerészt, s elme­nekült az országból, majd ké- sőbb visszatért. Tudta, hogy Pioaud-nak egy haldokló rab , . , . , , „ ____ . __ . . • elárulta kincseinek rejtekhe­g os kis kocsmát vásárol a Rue l béből. Eugene azt «em tudja, l ét most ezekből akar ^-------- hogyott wltak s azt mag ] szesülnj Eifogja Picaud.t, & k evesbe, hogyan kerültek oda. _, -, - . , * , H úsz évi kényszermunkára e-v pincebe Vaspanttal ítélik. Mindez a véletlen műve volna? Saint Antoine-on. Közben, a följelentők egyi­ke, Chaubard meghal — erő­szakos halállal. Ismeretlen tettes szúrta le. Egy este Loupian és Solati pikétet játszik a kocsmában. Solati gyanútlanul távozik, otthon azonban szörnyű kínok 1816 tele. Mathieu Loupian a Tuiileries palota körül sé­tálgat. .Esteledik, s egyszerre Thérese — terhes lesz egy j Loupiant _ elf ogj a a _ félelem, börtöntöltelékitől, aki az eskü­vő után »olajra lép«. Thérese és mostohaanyja —, hogy a pletyka ki ne kezdje a csalá­dot — ekkor falura költözik, ahol Marguerite-nek kis bir­toka van. Loupian egy vasár­nap este, amikor a faluból hazatér, kocsmájának csak a romjait találja. Mindene oda­égett. A szomszédok szerint kilenc gócból indiul a tűzvész, tehát valaki fölgyújtotta a há-1 a rendőrség. Négyen elmene­között meghal. Megmérgezték! ; csak pelerinbe burkolt, álar­hogy őt fogják gyanúsítani a gyilkossággal. A temetésen azonban furcsa dolog törté­nik: valaki észreveszi, hogy a koporsón egy papírdarab lóg, rajta csak ennyi olvasható: A második. 1816 szeptembere. Ködös éjszaka van. öt, 18—19 éves fiatalember egy italüzlet ajta­ját feszegeti. Mindha csak értesítették volna, megjelenik zat. Mivel az épület nem az övé, a tulajdonos' bepereli, s a kocsmárosnak minden pén­ze elúszik. Eladja felesége birtokát is, és egy nyomorúsá­külnek, az ötödiket elcsípik. A neve: Eugene Loupian. A kocsmáros fia! A motozáskor ezüst evőeszközök és két aranymedál kerül elő a zse­cos alak bukkan elő. Picaud — a följelentett és halottnak hitt vetélytárs — aki a vak bosszúállás rögeszmés híve lett, azt hívén, hogy az igaz­ságszolgáltatás fölé emelked­het. Loupiant másnap Párizs központjában meggyilkolva találják. Ekkor színre lép a tragédia egy újabb szereplője, Antonie Allut, aki 1807-ben sejtette a följelentés szerzőit, és áz oko a falhoz köti áldozatát, meg­kínozza, és megöli — ered­ménytelenül. Befalazza a pince bejáratát, és Angliába menekül. HÚSZ ÉV MŰLVA: Allut érzi, hogy halála perce köze­leg. Papot hívat, akinek elme­séli az egész véres történetet. Az abbé mindent papírra vet. a haldokló pedig minden ol­dalt aláír. A pap elküldi a vallomást a párizsi rendőrfő­nöknek. leg káros szermaradványok szennyezik a környezetet. A kijuttatott permetle mennyisége a gép szórástelje- sítményétöl, haladási sebessé­gétől és munkaszélességétől függ. E három tényező közül az első kettő változtatásával szabályozható a permetezés. A legtöbb növényvédelmi gépen a szórásteljesítmény szabályo­zása a nyomászabályozó szelep fokozatos vagy fokozat nélküli beállításával és a géphez tar­tozó szórófejsorozatok cseré­jével történik. Tee—Jet és más, réseit rendszerű szántó­földi szórófejeknél esetenként az utáncsepegtetést gátló, szű­rővel egybeépített golyósze- lep-sorozatok cseréje is szük­séges. Előfordulhat — különö­sen fokozatos nyomásállítás­nál —, hogy a szükséges szó­rásteljesítményt csak megkö­zelíteni tudjuk. Ilyenkor az | általunk kívánt teljesítmény­hez legközelebbi szórásórtéket állítjuk be. A helyes szórásteljesítmény beállításánál ismernünk kell a permetezőgép egy hektárra vo­natkozó folyadékfelhasználá­si normáját. Ezt húzatási pró­bával ellenőrizhetjük. A gép tartályát tiszta vízzel feltölt­jük, és pontosan kimért ne­gyed hektáron permetezünk. A húzatási próba után a hiányzó folyadékmennyiséget mérő- edénnyel pótoljuk: így arány­lag pontosan megállapítható a negyed hektárra kijuttatott permetle mennyisége. Ha el­térés van az általunk számí­[ tott és a ténylegesen kijutta- A helyszíni szemle igazol- J tott permetle mennyisége kö- ja a haldokló szavait: a befa-1 zött, ezt kis mértékben ki- íazott pincében megtalálják a I egyenlíthetjük a nyomás sza­falhoz láncolt csontvázat... A dosszié adatai néhány év múlva belekerülnek a régi kát is, de gyávaságból hall-1 iratok szerelmesének, Jacques gatott. Ö árulta el Picaud nak, hogy kiik tették tőnkre az életét. Jutalomként Picaud egy gyémántot ajándékozott néki. Allut el akarta adni a Peuchet irattárosnak a köny­vébe. Onnan halászta ki Du­mas, s fölhasználta a »Mon­te Cristo grófja« megírásá­hoz. bályozásával. Ha erre nincs lehetőség (pl. fokozat nélküli nyomásszabályozásnál), és az eltérés 15 százaléknál nem na­gyobb, a továbbiakban a tény­legesen kiszórt permetmennyi- séget vegyük figyelembe. (Is­mertetőnket a lap jövő csütör­töki számában folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom