Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-07 / 287. szám

Január 1-től kékje, a ion «jer haragja h rasnkásRQk képviselője Ha van mun- káskarrier, ak­kor az. övé mindenképpen az. Sok mindent adhat egy- gyár — 5 mindent itt kapott. Büszkén beszél erről, mert nagyon szereti az üze­met, a munkát. — Míg kis- ! lánykoromban 1 kerültem a gyárba. Először betanított vol­tam. — Már akkor is érdeklődött a közösség dol­gai iránt? Lapat István­ná varrónő ki­csit gondolkozik a válaszon. — Mindig, ér­dekelt ami kö­rülöttem tör­I-i z a lila félelmet sejtet, J. a zöld hideget, a feke- „ te haialt: a kép pedig a háborgó tengert és alkotó­ja lelkének háborúját. Nem látott, nem is láthatott soha tengert, évei a magas falakon belül, orvosságszagú szürke­ségben, félhomályban morzso­lódnak. A korlátok kíméletle­nek, s számara már régen el- rekesztették a társadalomba vezető utat. A betegség eltor­zította ítélőképességét, össze­zavarta gondolatait, szavait, elvette mozdulatai biztonságát. De a néha-néha besugárzó fény föltámasztja a képzeletét. Arra birja, hogy a vászon elé álljon. A képek sorrendbe rakva a betegség állomásait mutatják. Itt meg emberek járnak, be­szélnek, itt van a tavasz gó- lvahír-sárgája, ez a zöld a szivárvány csóvája, a kék meg az égbolt színe. De a követ­kező festményen már csak egy ember néz velem szembe, csonka ágú, kiszáradt fák kö­zül jön. Igaz, az egyik fán a haragoszöld inda makacsul kapaszkodik a törzsbe, körbe­fonja, az életet kiáltja. A har­madik képen nincs• senki, a táj elmosódott, a színek nem különböznek a kórtermek szí­neitől. Vége. Várhatunk a fényre? Kétezer évvel ezelőtt Apol­ló papjai egy hegyoromról a Tirrén-tengerbe dobták az el­mebeteget, de óriási madarak­hoz kötözték, hogy késleltes­sék a zuhanást. A hatást, ame­lyet el akartak érni, ma sokk­nak hívják. A madarak szere­pét az elmebetegek foglalkoz­tató intézetei töltik be. Meg­óvják a betegeket a gyors zu­hanástól, vagy a haláltól. Igen, a haláltól, mert a foglakoztatás, a munka sok beteg számára az élettel azo­nos. Az elmebetegségek a legtöbbször nem az egész sze­mélyiseget zúzzak szét, sok összetevő ép marad. Ha az or­vosok, ápolók ezekre építhet­nek, néha csodákra képesek. Nem félek a szótól: csoda. Az ember, aki néhány hónappal ezelőtt a folyosó sarkában a földre roskadva órákig maga elé meredt, s most ládákba rekeszeket rak vagy zacskót hajtogat, szamomra az élet­mentés jelképe. Nem tudom, milyen össze­tevőket kell föltérképezni, hol kell kezdeni a tanítgatást: fo­galmam sincs, hány ember mennyi erejébe telik, míg az embert munkapad mellé állít­hatják. Az eredményt látom: egy embernek ismét értelmet kapott az élete. Idekint. Meseország ez a fa­lak között. Olyan, mint ne­künk Tündérország. A festő­nek, aki az elmeosztályon ke­veri a színeket, a vászonra ál­modott patak azt jelenti, amit nekünk a gyémántkavicsokkal teli aranyfolyó. Az elérhetet­lent, a bizonyosságot. hogy soha nem látja a patakot. De a képzelete birtokolja, s végül a saját maga jóvoltából, igye­kezetéből gyönyörködhet a patakban. Ez az öröm tölti el a csoda­malom tervezőjét, a lányokat, asszonyokat, akiknek keze alól gyönyörű hímzések kereked­nek ki. A munkaterápiát nem kell fölfedezni, megtették ezt már több ezer évvel ezelőtt.- Mégis, alig múlt el száz éve, hogy sok európai országban még bilincsbe verve élték le esztendeiket az elmebetegek, így nem tehettek kárt mások­ban, ezzel indokolták akkor a bilincset. A munkaterápia eredményeit a magyar olvasó­nak a legszebben Benedek István mesélte el az Arany - •ketrecben. Az eredményeknél is szebbek a törekvések — melyeknek teljes /megvalósu­lásuk még messze van. Bene­dek István betegei eltartották magukat és sokat közülük meggyógyított a munka. Senki pem állítja, hogy a munka mindenki számára az értelem visszanyerésével azonos. Csakhogy n munka megvál­toztatja a betegek minden­napjait. I n zek a napok megérettek [j a változásokra, persze -idekint« erről keveset tudnak. Még ha kiváló is az orvosi ellátás, példás is a rend meg a tisztaság, a tétlenség mindent összerombol. Várni a reggelit, várni az ebédet, vár­ni a vacsorát, az elborult el­méjű embernek is iszonyú, ha ennyiből áll a nap. Az elmebetegek többsége i képes a munkára, s ez a cso­daszer, ez az igazi gyógyszer. Az alkotás öröme talán az egyedüli, melyet nem vett el a kór. Hallottam orvosokat fölkiáltani: miért nem értik olyan sokan, hogy az elme­osztály ápoltja épp olyan beteg, mint a másik osztályon j fekvő? Miért kell bizonyítani, I hogy az elmebetegnek is | emberi környezetre van szük­sége? Miért kételkednek, hogy ezt az emberséget sokszor ép­pen a munka nyújtja a be- ■ tegnek? tént. Odafigyeltem rá, sőt be­leszóltam. A művezetőm is ész­revette, hogy egy kicsit tevé­kenyebb vagyok. Egyszer azt mondta: jó lenne, ha nálunk is megalakulna a brigád, össze­szedtem azokat a dolgozókat, akiket érdemesnek tartot­tam ... A végén engem vá­lasztottak meg brigádvezető­nek. A Petőfi Sándor kétszeres szocialista brigád ma már is­mert és elismert a Kaposvári Ruhagyárban. — Azt mondták, hogy min­den fórumon képviseli a tár­sait. — A termelési tanácskozá­son, a szakszervezeti ülésen vagy bárhol szólok, ha kell. A társaim a szalagon mindig megkérnek: neked nagy a szád, mondd el a véleménye­det. — S érdemes? — Persze. Sok mindent meg lehet így oldani. Meghallgat­ják a javaslatunkat, s ha úgy érzik, hogy igaza van az em- embernek, akkor tesznek is. Sok mindennek bátran ne­kivágott az utóbbi időben. Az idén befejezte a kétéves szak­mai tanulást. A szakmunkás- oklevél megszerzése után a ruhaipari szakközépiskolában kezdett tanulni. Csöppet sem két helyen felszólalt. Megvá­lasztották a ruhaipari közpon­ti vezetőség tagjának, s a szakszervezeti kongresszus kül­döttének is. S tegyük mindeh­hez hozzá, hogy az idén lett a párt tagja a gyárban. — Mit szólt a férje a sok megbízatáshoz ? — ö géplakatos a villamos­sági gyárban. Eleinte kicsit csodálkozott rajta. A napok­ban a toponári városrészben jártunk — a férjem odavaló —, s jólesett neki, amikor mondták az ismerősök: ol­vastuk a újságban, hogy kül­dött lesz a feleséged. — Es a munkatársak? — Megígérték, hogy figyel­nek a televízióban. A megyei küldöttértekezle­ten hallottam a felszólalását. Szenvedélyesen elemezte: mi gátolja, hogy a nők, vezető be­osztásba kerüljenek. A kong­resszuson a ruhaipari dolgozók helyzetével foglalkozott. Kí­váncsi voltam, hogy szót kér-e a szakszervezetek kongresszu­sán. — Szeretném, ha elmond­hatnám a gondolataimat, az érzéseimet. Arról, hogy én hi­vatásnak érzem a munkámat. Ha nem szeretném, akkor nem dolgoznék hét éve a ruhagyár-* ban. Munka közben sokszor Ezekben a hetekben orszá­gos vita gyűrűzik egy elmebe­tegek ápolására létrehozott intézmény hibáiról. A vita fel­hívja rá a figyelmet, hogy még nem sikerült megoldani az elmebetegek elhelyezésé­nek, gyógyításának sok gond­ját, Hogy máris előre lehetne lepni viszonylag kevés pénz­zel vagy néha még anélkül is. Például munkaterápiával, az­zal, hogy a beteg szerszámot, anyagot kap a kezébe és szak­emberek irányítják, megtanít­ják egy-egy mesterségre. A kaposvári megyei kór­ház KISZ-klub,iában a Fodor József aiapszer- vezet kiállítást rendezett az elmebetegek munkáiból. Ott láttam a tenger hullamait fé- i lelmetes erővel felidéző fest- 1 ményt is. Amíg a kiállítást néztem, úgy éreztem, a bete­gek beavatnak a vágyaikba, s elvezetnek a maguk világába, j Hogy milyen az a világ? Megítélni szándék kérdésé. A szépen megrajzolt, kifestett I pálmafák nekem nem idétlen fantazmagóriát jelentenek — vágy ez a napsütésért. Kiben nem él ? Van ott csodamalom; terve­zője hónapokig rajzolta, vág- j ta, festette. Használni soha nem * lehet, természetesen. Embere válogatja: akad, aki harsá­nyan neveti ezA az »őrültsé­get«, más azt látja: ez a beteg hosszú ideig abban a tudatban — vagy hogy nevezzem? — dolgozott, hogy találmányával segít a »kintieken«. A kérdéseknél sokkal szelí- debb a kórházi kiállítás. Mondhatnám: az egész egy csöndes kérés. Lehetőséget, anyagot, munkaeszközt sze­retnének, hogy elviselhetőbbé alakítsák a maguk világát. Segítség nélkül semmire se mennek. Pintér Dezső könnyű a dolga, hiszen már van egy három és fél éves kis­fia, s most várja a következő kisbabát. Az idén megválasztották a vállalati szakszervezeti tanács tagjának; ott volt a megyei küldöttértekezleten, a Ruha­ipari Dolgozók Szakszervezeté­nek a kongresszusán. Mind a gondolkoztam azon, hogy csak azért dolgozom-e jobban, mert több pénz kapok. Rájöttem, hogy nem. Nekem az is örö­met szerez: aki majd megve­szi a ruhát, s örül, hogy szép és jó. Ha szót kapok, elsősor­ban a munkásnők érzéseit fogalmazom meg. L.G. Pásztorok ostorai A megyei KISZ-klubok módszertani vásárán a cso­dálkozástól némán álltunk jó ideig egy sor régi. bőrből ké­szült olyan eszköz előtt, amely a régi pásztorvilágot idézte. Ott láttuk Szabó László mun­káit is. Otthonában, Balaton- szabadiban kerestük föl. Kis műhelyében találtunk rá, szerszámai és készülőiéi­ben levő munkái között. Mint kiderült, itt érzi magát a leg­jobban. amikor napi munkája után — állatgondozó az álla­mi gazdaságban — keze alatt »életre kelnek« azok a csodá­latos ostorok és tarisznyák, amelyek valaha egy fontos fog­lalkozás megszokott, nélkü­lözhetetlen eszközei voltak. — Az os torfon ásnak har­minchárom változata volt. Az ostorok nemcsak fonásukban, hanem alakjukban, méreteik­ben és »öltöztetésükben« is eltérnek egymástól. (Mint megtudtuk, az utób­bi a nyél díszícését jelenti. A pásztorembernek ez a legfon­tosabb munkaeszköze hajdan, alkalomadtán fegyverként is szolgált.) Kanász-, csikós-, gulyás, te- henesostor pattogására és su­hintására tömörültek egy cso­portba az állatok. Mai kife­jezésekben gondolkodva szinte azt mondhatnánk, hogy az os­tor kivitele — főként fonása és még inkább az »öltöztető se« — státuszszimbóhim volt. — Nagyapámtól hallottam, hogy még a múlt század ele­jén betyárok, szegénylegé­nyek, pásztorok kis csoportja egy kártvázgató úri társasá­gon rajtaütött. Álmélkodva fi­gyelték a harminchárom féle kártyalapot, és a hagyomány szerint ez indította őket arra, hogy akkor nekik harminchá­romféle ostorfonásuk bizonyít sa leleményességüket. (Ös; dac? A szembenállás egyik érdekes motívuma? — Ezt ta­lán csak a néplélektan isme­rői tudnák eldönteni. De aka­démikus töprengéseknél ékes- s'zólóbban beszélnek az osto­rok.) Szabó László ismeri és készíti is valamennyi változa­tát. A pusztai ember is társas életet élt. Neki is voltak kap­csolatai és konfliktusai. Ilyen érdekes és nem ritkán csak­nem véres tragédiával végző­dő esemény voít a pááztorem- ber életében az ostorparbaj. Vendéglátónknak erről is vannak személyes emlékei. Talán tizenhárom éves lehe­tett. amikor ez történt: ba rátja — vele egykorjú —, szintén bo.itárlegénvke, a ka­masszá váló gyermek kihívó gőgjével mondta: — Én hosszabb ostort csi­nálok. mint te; olyat, hogy nem vágod ki. — Kivágom! — hangzott s magabiztos válasz. — Holnap délben a »dél lön«! Másnap dél felé aztán a?" kát tűzködtek a földbe, derék- magasságban. Ez nehezítette a játékot, és ettől lett a já­ték virtus. Tapasztalt pásztor­nak sem sikerült mindig a hosszú ostorral úgy körbe ka- nyarítani. hogy a vége ne ér­je el a gallyakat. — A harmadik-negyedik ütésnél az ostorom végétő! megrezdült az egyik ágacska Ezért aztán párbajra került soc. Új vagyonbiztosítási rendszer a vállalatoknál Január 1-től. az ötödik öt éves terv kezdetével több új biztosítási formát vezet be az Állami Biztosító. Az egyik legjelentősebbről, a mezőgaz­dasági nagyüzemek vagyon­biztosítási rendszeréről koráb­ban már beszámoltunk, most az állami vállalatok részére bevezetésre kerülő vagyon­biztosítási rendszerről érdek; lődtünk dr. Rábai Istvántól, az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatóságának veze­tőjétől. — Mi tette indokolttá az állatni vállalatok új vagyon­biztosítási rendszerének be­vezetését? — Az 1968. április 1-én be­vezetett vállalati tűzbiztosítás, a vállalatok igényei, a gyors ütemű műszaki és gazdasági fejlődés, a biztosításra is ki­ható közgazdasági tényezők szükségessé tették, hogy ja­nuár elsejével új biztosítási módozatot vezessünk be, álla­mi vállalatok vagyonbiztosítá­sa elnevezéssel. Ezt a módo­zatot az állami vállalatok, az egyéb állami gazdáklodó szer­vek. a társadalmi szervezetek vállalatai, a gazdasági társulá­sok és az egyesülések köthe­tik. A költségvetési szervek, a pénzügyminisztériumi uta­sítás szerint, a felügyeletet el­látó minisztérium véleménye­zése után köthetnek vállalati vagyonbiztosítást. — Mt az új ebben a biz­tosítási módozatban? — A már vállalt veszélyek kockázati körét bővíti, és úja­kat is tartalmaz. Ezután a hőtechnikai és elektromos be­rendezésekben okozott tűzká­rokat, a vákuumhatás okozta robbanásokat, a villámcsapás­ból következő tűlföszültségi károkat, az állóeszközökben, elektromos berendezésekben ! csőtörések okozta rombolási, elázási károkat is megtérít­jük. Üj veszélynemek az ár- és belvízkárok, a felhőszaka­dás. a földrengés, a földcsu­szamlás. a föld- és kőomlás, az üregbeomlas okozta károk és a technológiai csővezeté­kek törése következtében be­következett rombolási, s-zeny- nvezési és deformációs károk. Üj kockázat a harmadik sze­mélynek okozott károk meg­térítése, valamint meghatáro­zott esetekben a környezet- szennyezéssel okozott károk megtérítése is. Lényeges vál­tozás a kártérítés rendszeré­ben is lesz: ezentúl a meg­semmisült állóeszközöket a korábbi nettó érték helyett bruttó értékben, a helyreállí­tást javítási értékben, a kész­leteket pedig beszerzési, illet­ve újraelőállítási értékben té­ríti meg a biztosító. — A díjtételekbe!} milyen változás várható? — Átlagosan nem emelked­nek, de az eddigieknél diffe­renciáltabbak lesznek. Ezt az 1974. évi új állami tűzrendé­szed szabályzat, a szakmai szempontok, a technológiák veszélyességi fokai indokolják. A biztosítási forma korszerű­södik, a vállalatok azonban a biztosítási díjat továbbra is a költségekből fizetik. Remél­jük, hogy az új konstrukció bevezetésével a nagy vagyon­nal rendelkező vállalatok biz­tosítási igényeit ki tudjuk elé­gíteni és a 40 százalékos, biz­tosított vagyonérték emelked­ni fog. — Érvényben marad e a régi vállalati vagyonbiztosí­tás is? — 1976. január 1-től a régi módozatú tűzbiztosítás már nem köthető meg. — Megyénkben hogyan valósul meg az új biztosítási rendszer elterjesztése? — A vállalatok- döntő több­ségének régi rendszerű va­gyonbiztosítása van; őket le­vélben keressük meg. s nyi­latkozatuk alapján igénybe- vehetik — a részükre kedve­zőbb — új biztosítást. Azoikat a vállalatokat, amelyek még nem rendelkeznek vagyonbiz­tosítással, személyesen keres­sük meg. N. J. Szentenciák December az év utolsó hó­napja, neve azonban latinul tizediket jelent, mivel a ró­mai naptáiTeform előtt még két hónap követte. A hónap magyar elnevezései: bak hava. karácsony hava, télelő. Decemberben 22-:g a nap kelte és napnyugta közötti idő 19 perccel csökken. Egész év­ben 22-én .a legrövidebb a nappal. Ettől kezdve a hónap — és egyben az év — végéig 3 perccel hosszablxxlik. Else­jén hajnaltól szürkületig Sóra 46 perc telik el, Szilveszter napján pedig pontosan nyolc és fél óra. Elsején kezdődik a meteoro­A karok megfeszültek, a szemek egymásba fúródtak, és a harmadik csapásra ki is rántotta vető v társa kézéből az ostort. Győzött. De nem a véletlen szeren­cse folytán, hanem azért, mert nagyapjától, és a többi idő­sebbtől megtanulta az prtor — ahogy ők mondták: a kan- csika — kezelésének minden fortélyát. Nemcsak azt. hogy az állatokat hogyan kell te­relni vele, hanem azt is. hogy amikor a pusztai nézeteltéré­sek tisztázása során ostort kell fogni, hogyan használja azt. Alighanem akkor alakult ki benne ennek az ősi mes­terségnek az áhitatos tiszte­lete és szeretete. Műhelvében szétnézve né hány olyan szerszámot is lát­tunk, amelvet a szíjgyártó vagy a bőrdíszműves használ. Számos olyan eszköz is szűk séges sokrétű munkájához, melyet úgy örökölt, vagy egy- egy ügyes, tapasztalt kovács­csal készíttetett. Sóik mindent rejteget még Szabó László műhelye. Gaz­dag tudását és tapasztalatát fiának adja át. Czár Tamás és Tulák András decemberről lógiai tél. a csillagászati telet viszont 22-től, a téli nan for­dulótól számítják. Az előbbi számítás szerint a tél február végéig tart. a csillágászoknál ezzel szemben a tavaszi nap­éjegyenlőség napjáig, március 21-ig. A tél folvamán a napi átlaghőmérséklet a fagypont körül van, persze csak akkor, ha a tél nem különlegesen enyhe vagy kemény ... A napfény tartam átlaga na­pi 1—3 órát tesz ki. December időjárása a száz­éves) naptár »jóslata« alapján így alakulhat: a hónap kezde­tén havazások, utána változó, csak 13-tól 16-ig enyhül. 17-től 19-ig igen kellemes. 21—22: borús, 23-tól 27-ig havazás, végül nagy hideg. Az atlanti partvidéki időjárásunkat erő­sen befolyásoló ciklonjait fi­gyelte meg annak idején Her- sehcl csillagász. Szerinte a hó eleién viharos havazások, 20 —23 között viharok, 23—31 között hideg, derült napok várhatók. A decemberi nanok komi 13-ához, Luca napiéhoz néni hiedelmek karrsolódtak. Ezen a napon kezdték egyberóni a babonás emberek — az ország több vidékén — a Luca szé­két. amely hét vagy kilenc fajta fából készült, méghozzá 13 napon át. mert csak kará­csonyra volt szabad elkészül­nie. (Ezért mondják: T assan készül, mint a Luca széke. A székre aztán az éjféli misén kel’ett fölállni, s akkor a széken álló meglátta jövendő­iét. meg azt is, hogy a jelen­levők közül ki a boszo»kánv. A magvar nép reguláiból: december 31-én. szilveszter éjszakáján ha eső esik, reg­gel pedig a nap fénylik, nem lesz reménység a termésben. De ha éjszakája és napja :é- szen egyenlő, akkor azt mond­hatjuk : Szilveszter végezte jól nekünk az időt, Várhatunk ezután boldóg új esztendőt. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom