Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-04 / 284. szám
£1 KGST és Finnország közlekedési kapcsolatai A közlekedési állandó bizottság 50. ülése — Sokoldalú együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá A KGST közlekedési állandó bizottságának jubileumi tanácskozása szerdán is plenáris üléssel kezdődött. A tagországok delegációi ezúttal a KGST és a Finn Köztársaság közlekedési kapcsolataival foglalkoztak. Az ülésen megvitatták a KGST és Finnország együttműködési bizottsága közlekedési munkacsoportjának tevékenységét. Az 1974 júniusában alakult közlekedési munkacsoport eddig elsősorban a konténeres szállítás és a közúti árufuvarozás kérdéseivel foglalkozott. A munkacsoport tevékenységéről készült beszámoló és a tagországok delegációinak előterjesztése alapján az ülésen megállapították, hogy a KGST-országok és Finnország közúton lebonyolított áruforgalma — a szovjet—finn viszonylatot kivéve — mégnem számottevő; mindkét irányban évi 30 ezer tpnna volt. Az idén a KGST-országok finn exportszállításai közúton meghaladták a 20 ezer tonnát, importjuk pedig a 30 ezer tonnát. Ennél jobban — mintegy 30—40 százalékkal — nőtt Bulgária és Finnország között a gyümölcsszállítás. Közúti árufuvarozást rendszeresen lényegében három — a moszkva—helsinki, a Leningrad—helsinki és a budapest —'helsinki — vonalon bonyolítanak le, a lehetőségek azonban más irányokban is adottak. Hazánkban a Hungaro- camion rendelkezik korszerű, jól fölszerelt, nemzetközi darabáru-átvételére, -átrakására alkalmas teleppel. A munka- csoport tájékoztatása szerint 1980-ra legalább 80 százalékkal, 1990-re pedig csaknem háromszorosára növelhető a KGST-tagországok és Finnország közötti közúti áruszállítás. A közlekedési munkacsoport korábban meghatározta azt is, hogy 1975-ben milyen irányban milyen áruk szállíthatók a legkorszerűbb fuvarozási módszerrel, konténerekben. Ilyen jegyzéket készítettek már 1976-ra is a KGST-országok szállítási szervezeteinek, vállalatainak tájékoztatására. A szakértői vélemények szerint a KGST- tagországok és Finnország között a konténeres áruszállítás még jelentéktelen; fejlesztésére a nehézségék ellenére lehetőséget látnak. Ennek realizálására állították össze azoknak a konténer-termináloknak, rakodótélepeknek a jegyzékét, amelyek nyitva állnak az egymás közötti forgalomra. összesen 112 ilyen állomást jelöltek meg, Finnországban 26-ot, a KGST-tag- országdkban 86-ot (Magyar- országon a budapesti terminált, a debreceni, a miskolci és a győri rakodóállomást). A jubileumi tanácskozás ma, csütörtökön is folytatódik. A tagországok delegációi plenáris ülésen vitatják meg a szerkesztő bizottságokban előkészített különböző okmány-tervezeteket. A jubileumi ülés napirendjétől függetlenül sor került az ülés színhelyén más eseményre is, amelyre Esko Rekola közlekedés- és szállításügyi államtitkár vezetésével finn küldöttség érkezett Budapestre. A delegációt fogadta Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter. Finnország az európai KGST-országokkal sokoldalúan együttműködik a nemzetközi közúti árufuvarozás kölcsönös műszaki és egyéb segítségkutatási rendszerének megteremtésében. Az ezzel kapcsolatos megállapodásról j dósítója jelenti: szóló jegyzőkönyvet Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjetunió közlekedési minisztériumainak, valamint a Finn Köztársaság kormányának képviselői szerdán írták alá ünnepélyesen a Gellert-száll óban. Washingtoni megfigyelők véleménye Fokozatosan előkészítik a palesztinaiakkal a párbeszédet A megállapodás értelmében az érintett országok szükség szerint gondoskodnak az együttműködésben részt vevők üzemképtelen jármüveinek ideiglenes tárolásáról, elszállításáról, vagy az út folytatásához szükséges pótalkatrészekről, esetleg gépjárművezetőkről. Segítséget nyújtanak az áru ki- és berakásához, tárolásához, továbbításához is. A jegyzőkönyv aláírása szemléltető példája a KGST- tagországok és a Finn Köztársaság sikeresen fejlődő, sokoldalú együttműködésének. (MTI) Heltai András, az MTI tu-1 Kissinger külügyminiszter I Pekingbő! biztosította Jigal Washingtoni megfigyelők I £“ont!.kollégáját: az körében erősödik az a véle- V£tPMtla' meny: az Egyesült Államok fokozatosan előkészíti a párbeszéd felvételét — ha nem hivatalos formában is — a Palesztinái mozgalommal. Ennek egyik jeleként értékelhető, hogy amerikai részről nem léptek föl áz ENSZ Biztonsági Tanácsában a PFSZ- nek a közel-keleti kérdés januári Vitájában való részvétele ellen. Saunders, az amerikai külügyminisztérium hírszerző és elemző osztályának új vezetője a közelmúltban a képviselőház egy bizottsága előtt szokatlanul békülékeny hangot ütött meg a palesztinaiakkal szemben, jelentősen eltérve a korábbi hivatalos állás- foglalások hangnemétől. A most leszögezett washingtoni kormányálláspont szerint a PFSZ-nek a Biztonsági Tanács vitáján való részvétele nem jelent elismerést. Egyidejűleg nul kitart korábbi álláspontja, Izrael támogatása mellett. Kissinger meghívta Allont, a BT január 12-i vitája előtt jöjjön Washingtonba a stratégia összehangolására. Az Egyesült Államok a legutóbbi izraeli—egyiptomi csaFordulópont Laoszban Fordulópont volt a tegnapi nap a hazánknál két és félszer nagyobb területű, de jóval gyérebben lakott — alig több i mint 3 millió lakosú — Laosz J történetében: megszűnt a j monarchia és kikiáltották a 1 Laoszi Népi Demokratikus I Köztársaságot. | Már napok óta lelkes han- ! gúlatú gyűlésekről érkeztek I hírek a távoli, délkelet-ázsiai országból. Az események szinte kergették egymást: kedden még a külügyminiszter-helyettes úgy tájékoztatta a diplomatákat, hogy az ideiglenes koalíciós kormány és az országos politikai koalíciós patszétválasztási megállapo- j tanács feloszlatását követelő dás kapcsán hivatalosan nyíl- ] tüntetések, nagygyűlések hí- vánosságra nem hozott ok- j ven tükrözik az emberek óha- mányban kötelezte magát: I ját, valamint azt, hogy gya- nem tárgyal a PFSZ-szel l korolják demokratikus sza- mindaddig, amíg az nem is- j badságjogukat. Ez az óhaj, meri el Izrael államot és nem J aminek nemcsak Vientiané- fogadja el a BT határozatait | ban, hanem valamennyi naa közel-keleti problémák kés megoldására. béA New York Times az Egyesült Államok és Izrael közötti »bizalmi válságról-« ír és kommentárban emlékeztet rá: a palesztinaiakkal való tárgyalások merev elutasítása Izrael érdekei ellen való, és Kettő már lezajlott a három tordulóból Ford tárgyalásai Pekingbert — nemzetközi kérdésekről Gerald Ford amerikai elnök és Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes tárgyalásainak három fordulójából kettő már lezajlott. A másodikat szerdán reggel, Ford rezidenciájának tanácskozótermében tartották. Időtartama — amerikai tájékoztatás szerint — körülbelül két és fél óra volt. A kiadott szűkszavú amerikai közlemény azt mondja: Ford és Teng »folytatták jelentős tárgyalásaikat a nemzetközi kérdések egész soráról«. Közben — kedden éjszaka — Kissinger amerikai és Csiao Kuan-hua kínai külügyminiszter korábban esedékes, de a Mao—Ford találkozó miatt elmaradt eszmecseréjét is lebonyolították. Ford tegnap — helyi idő szerint kora délután — megtekintette a pekingi mezőgazdasági kiállítást. Kompromisszumkeresés a közös piaci csúcson A kompromisszumos megoldás keresése miatt a késő éjszakai órákig elhúzódott Rómában a közös piaci kormányfők és külügyminiszterek értekezlete, az úgynevezett Európa Tanács ülése. Fáradságos munkával a részvevőknek sikerült végül olyan megállapodásra jutniuk, amely formailag kiküszöbölte Anglia és a többiek ellentétét, s megfelelő megoldást jelent az »észak—dél konferencián-« való részvétel és képviselet ügyében. Az egyes kormányfők az értekezlet után külön-külön tartott sajtóértekezletükön igyekeztek a legjobb fényben feltüntetni a megállapodást. Aldo Moro olasz miniszter- elnök, aki a tanácskozás elnöki tisztét töltötte be, arról a megállapodásról, hogy az európai parlament tagjait 1978-tól közvetlen választással jelölik ki, kijelentette: »fordulópont az EGK történetében«, amely elősegíti »az egységes és demokratikus közösség megteremtését«. Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök pozitívan értékelte a római csúcstalálkozót, mondván: »Végső soron diadalmaskodott a közösségi szellem«, azzal, hogy a párizsi értekezletre az EGK »egységes« képviseletet küld. Tindemans belga miniszterelnök azt emelte ki, hogy a vita során végre ismét komolyan foglalkoztak a közös energiapolitika kialakításával. A kormányfők egyike sem volt hajlandó viszont részletekbe menően ismertetni azt a megállapodást, amely végül lehetővé tette Anglia számára, hogy feladja a párizsi konferenciával kapcsolatos követelését, az önálló részvételt. Sőt, a záródokumentum is csak homályosan beszél erről. JAPÁN Véget ért a sstrájk A japán közalkalmazottak szakszervezetei szerdán közö6 nyilatkozatban jelentették be: SPANYOLORSZÁG Tűzharc — egy halottal A spanyol rendőrség szerdán Beasain városában tűzharcban agyonlőtt egy 18 éves fiatalembert, akiről azt gyanítja, hogy az illegális baszk nacionalista szervezet, az ETA tagja. A rendőrök egy házban ütöttek rajta a fiatalemberen, akinek két társa elmenekült a rendőrök elől. Az ETA hosszú idő óta függetlenséget követel Baszkföldnek és egyéni terrorakciókkal is harcol a fasiszta spanyol rezsim ellen. A portugál jobboldal tovább próbálkozik A portugál jobboldali katonai körök folytatják a tisztogatást a fegyveres erők kötelékében, s igyekeznek visz- szaszerezni a fasiszta diktatúra megdöntése óta eltelt időszakban elvesztett pozícióikat. Több százra becsülik azoknak a katonáknak a számát, akiket a múlt héten rendelkezési állományba helyeztek, s helyettük sok olyan tisztet reaktíváltak, akit a baloldali kormányok ideién Tűzharc Zahle városában Néhány órával azután, hogy izraeli vadászgépek barbár légi támadást intéztek a libanoni palesztin menekültté borok ellen, tüzérségi párbaj zajlott le a két ország határán — az izraeli egységek és Palesztinái gerillák között. Hivatalos bejrúti források szerint az ország északi és déli körzetében levő menekülttáborok bombázásakor mintegy kilencvenen vesztették életüket — főleg gyermekek és öregek —, a sebesültek száma meghaladja a százat. A libanoni kormány szerdán ülést tartott, hogy megvizsgálja az agresszió nyomán kialakult helyzetet. Ami a libanoni politikai helyzetet illeti: Bejrutban az egymással szemben álló csapatok összetűzései, elszórt lövöldözései csökkentek, a főváros legtöhb körzetében viszonylagos nyugalom uralkodott. Zahle városából viszont heves tűzharcról érkezett jelentés; ott hét személy életét vesztette. A bejrúti repülőtér közelében, egy tengerparti településen a Reuter jelentése elraboltak mintegy ... . során | száz személyt, nagy részüket minden eddiginél nagyobb | azonban *'■’ majd gyobb településen hangot adtak, az volt: mielőbb oszlassák föl az előbb említett két testületet s hívják össze a név nemzeti kongresszusát. Nem váratott magára sokáig a hír: a választott népképviselők a fővárosban, Vientiané-ban _ a Laoszi Hazafias Front Központi Bizottságának kezdeményezésére december 1-én és csak a szélsőséges palesztin j 2-án elfogadták Saitang Vatt- irányzatokat erősíti. (MTI) | hana király lemondását és _______________________________ í feloszlatták mindkét ide jé t\ múlt testületet. Döntöttek: Laosz ezentúl népi demokraAz áldozatok : tikus, ,'co2tarsasa9 lesz> élén 02 A haladó rendszerek szám« tehát eggyel gyarapodott. A Reuter hírügynökség kommentárja »végleges és totális kommunista győzelem—ként ! értékeli az eseményt. Tény, gyermekek és öregek éjféltől megszüntetik a nyolc napja tartó tömegsztrájkot. A nyilatkozat rámutat, hogy a sztrájkjogért vívott sztrájk okozta károkért a konzervatív kormányt terheli a felelősség. Amennyiben a kormány és a hatalmim levő Liberális Demokrata Párt továbbra is visszautasítja a közalkalmazottak sztrájkjogának biztosítását, számolnia kell azzal, hogy az elkövetke- j szerint ző tavaszi offenzíva méretű sztrájkra kerül sor. Megállapodás született a Liberális Demokrata Párt és az ellenzéki pártok — a szocialista, a kommunista, a Ko- meito és a Demokratikus Szocialista Párt — között abban, hogy parlamenti vitát nyitnak DECEMBERI £ BELÉPÉSSEL Érettségizett helyeztek rendelkezési állományba. a közalkalmazottak sztrájkjogának kérdéséről. 1 I fölveszünk: nőt Beruházási munkák szervezésében és irányításában jártas könyvelőt, számlázó!, gépiszámlázót, lyukasztót Jelentkezés: ÄFOR számviteli osztálya, Kaposvár, Noszlopy G. u. 4„ I. em. bérelszámolói munkakörbe töl veszünk DÉLVIÉP, Kaposvár, Tóth Lajos u. 6. (12479) építész- és gépészmérnököt, valamint jogászt fölvessünk j j A jelentkezéseket írásban kérjük az 526190. számra a hirdetőbe. (526190) nem sokkal később szabadon engedték. 17-en maradtak fogságban. (MTI) hogy a vietnami nép világraszóló diadala, a kambodzsai és a laoszi felszabadító erők sikerei nyomán törvényszerű volt ez a folyamat a 600 esztendős királyság területén ts. A jobboldal teljes vereséget szenvedett. A Patet Lao — amely a háború éveiben derekasan küzdött a betolakodókkal szemben — most már teljesen ellenőrzése alá vonhatja Laoszt. E döntés megszünteti a két frakció szembenállását is. Az 1973-ban létrejött tűzszünetet követően ugyanis a hatalmi villongás nem tilt el: Souvan- na Phoumának, az ideiglenes kormány elnökének és Szufa- nuvong hercegnek, a kormánnyal egyenrangú országos politikai koalíciós tanács irányítójának szembenállása megosztotta a népet és ez önmagában is nehezítette a békés kibontakozást. Rendelhető, hogy a térség többi országában kedvező visszhangra talál a laoszi nép akarata, s akkor a tegnap kikiáltott népi demokratikus köztársaság lakossága zavartalanul hozzáláthat céljainak valóra váltásához. Amerikai hadgyakorlat Spanyolország déli partjai mentén, megkezdődött a Földközi-tengeren állomásozó 6. amerikai flotta hadgyakorlata. A flotta parancsnokságának közlése szerint az egyhetes gyakorlaton 7 hadihajó és egy 1500 főből álló d es zantegység vesz részt. Magánosok, közüSetek, figyelem! Új szolgáltatások az energiatakarékosság és levegőtisztaság-védelem érdekében. mindennemű tüzelőberendezés hatásfokvizsgálata, tüzeléstechnikai szaktanácsadás — a 10/1973. sz. ÉVM levegőtisztaság-védelmi rendelet végrehajtásához segítségnyújtás, füstgázelemzés: CO;. — széndioxid, CO—szénmonoxid, SO2 — kéndioxid, 02 — oxigén, és korom mennyiségének meghatározása. — kéményekkel kapcsolatos szakértői munka, kémények belső vakolása, terhelhetőségi vizsgálatok. Címünk: Kaposvár, Vár u. 10. Tel.: 12-519; 13-187. Somogy megyei Kéményseprő Vállalat ______________________________________(1250«) I