Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-03 / 283. szám

Hallássérültek iskolája Jó tanácsok kismamáknak Terhes anyának méreg a nikotin úfk-« -víssaér a lábon. Ha ész­revesszük az első jelét, anion­nal forduljunk szakorvoshoz. Hazáinkban — a becslések szerint — egymillió, azNSZK- ban hárommillió, Svédország­ban 650 ezer ember szenved halláselégfelenségben. Az így született gyerekek nem süke­tek, csupán sérültek. Ezt a fogyatékosságot ma már meg lehet szüntetni, ha fejhallga­tón keresztül éveken át való kezeléssel, a normálisnál jó­val nagyobb — 130—140 de­cibel erősségű — hanggal »tréningeztetik« a fület. Ma így oldják meg a hal­lássérült gyermekek, oktatását is, a »tréningeztetést« egybe­kötve az oktatási tananyag is­mertetésével. Az NSZK egyik villamossági gyára e célra olyan vezeték nélküli halló— beszélő berendezést szerkesz­tett, amelynek segítségével az összes tanuló és a tanár ál­landó hangkapcsolatban áll egymással. A tanulóknak nem kell többé egy helyen ülve maradniuk, hiszen a sok bosz- szúságot okozó hosszú kábel nélkül szabadon mozoghatnak a tanteremben. A központi mikrofon, által fölfogott hang igen nagy erősítéssel jut a fülhallgatókba. A teleppel működtetett kis erősítőt pe­dig nyakba akasztható doboz­ba zártan visá magával a ta­nuló. »» Ingó villám” a gyermekeken Ausztriában, Salzburg szö­vetségi tartományban a kis­iskolás tanulókat »-ingó vil- lám«-okkal látják el — a biz­tonságosabb közlekedés érde­kében. A kisdiákok — főleg télen — gyakran sötétségben és ködben igyekeznek az is­kolába. A sötét téli ruha és a bizonytalan látási viszonyok miatt a gépkocsivezetők gyak­ran képtelenek fölismerni az út szélén haladó gyermekeket, s emiatt sok baleset történik. I A háromszögletű »ingó vil­lám-« olyan, mint a kerékpár macskasaeme; amikor egy gépkocsi fényszórőkévéje éri, fölvillan és figyelmezteti a vezetőt az előtte haladó gyer­mekre. A gyermek iskolatás­kájáról vagy kabátjáról lógat­ják le, úgy, hogy elölről és hátulról egyformán érhesse a fény. E »stoplámpa« inga­szerű mozgása még növeli is a hatást. Tíz perc torna Maradjunk karcsűak! Sokan bosszankodnak, ha észreveszik, hogy csípőben is­mét gyarapodtak egy centit. Ez rendszerint az ülőmunka vagy a mozgásszegény életmód velejárója. Napi tíz perc tor­nával — természetesen, ha hosszú ideig kitartóan végez­zük — eredményesen harcol­hatunk a hízás ellen. Kezdjük el! Bemelegítésül kis helyben járás, utána: 1. Két karunkat előre nyújt­juk, lábunkat pedig váltakoz­va hátra lendítjük, legalább tíz-tizenkétszer. 2 Jobb lábunkat lendítsük előre, és érintsük meg a bal kezünkkel, majd ez után a bal lábunkat lendítsük előre és a jobb kezünkkel érintsük meg! Ezt a gyakorlatot, válta­kozva, nyolcszor vagy tízszer végezzük éL 3. Letérdelünk; nyújtott kar­ral támaszkodunk a földön, és váltakozva lendítjük jobb és A terhesgondozás során a rendelőintézetekben a kisma­mákat ellátják jó tanácsok­kal: hogyan viselkedjenek, ápolják, gondozzák magukat, hogyan táplálkozzanak. Né­hány általános tudnivalóra azonban nem árt, ha fölhív­juk a figyelmüket. Mindenek­előtt: tilos a szeszes italok fogyasztása. Rendszeres alko­holfogyasztás esetén ugyanis a magzat súlyosan károsodik, és az anya testileg-szellemileg fogyatékos gyermeket hozhat a világra. Egyes vidékeken — sajnos — még ma is hallani olyan »jó tanácsot«, hogy »igyál egy pohárka pálinkát, szép lesz tőle a gyerek bőre«. Óva intünk minden terhes nőt, hogy ezt a tanácsot megfo­gadja! Ugyanilyen káros a dohány­zás is. A dohányzás minden­kinek árt, de terhes anyának méreg a nikotin. Aki szere­tettel várja a gyermekét és törődik a szíve alatt fejlődő hányozzék! Tudományos kí­sérletek bizonyítják: az alko­hol és a nikotin a méhlepé­nyen keresztül átjut a baba szervezetébe, és károsítja á magzatot. A túlhízást rendszeres test­mozgással kell ellensúlyozni. A szakorvos előírja, hogy a terhes nő milyen tornákat végezzen. A rendszeres torna eredménye: könnyebb szülés. És a szülés utáni „visszaszé- pülés»» is gyorsabb lesz, mert a torna megőrzi az izmok ru­galmasságát. Igen kellemetlen jelenség a terhességi hányinger. Igénybe veszi az egész szervezetet. Az orvos vitaminkészítményeket rendel enyhítésére. Házilag is próbálhatunk küzdeni ellene — úgy, hogy reggel még az ágyban fogyasszuk el a reg­gelit. Gondot kell fordítani arra is, hogy rendszeres le­gyen á bélműködés. Hashaj­tó gyógyszert ne vegyünk be, inkább fogyasszunk aszalt- szilva-kompótot vagy más OTTHON Terhesség alatt — m ész­hiány miatt — a fogak gyor­sabban romlanak, ezért rend­szeresen ellenőriztessük a fo­gainkat. A terhes nő könnyű és szellős ruhákat viseljen. Ne hordjon semmiféle \ szorító övét vagy harisnyakötőt, mert vérkeringési zavarok léphet­nek föl. Akinek gyenge a hasizomzata, annak az orvos haskötőt rendeL Ezt saját ér­dekében ajánlatos viselnie. A cipő legyen magas szá­rú, alacsony sarkú, kényel­mes, könnyű. A terhes nőnek hamarabb elfárad a lába — a megnövekedett súlytöbblet miatt —, ezért ajánlatos r Ne hanyagoljuk él, mert ké­gyakran pihentetni a lábakat, sőbb igen sok kelíemetlensé- s fölpolcolni. Kísérjük figye- get, fájdalmat okozhat, lemmel azt is, nem képző- J F. K. €1 CSALÁD élet egészségével, az a terhes- olyan ételt, amelyről tudjuk, ség és szoptatás idején ne do-1 hogy meghajt. A szőnyegpadló karbantartása Fürdőkád helyett tusolófülke ■ Az egy vagy két éve lakott szőnyéigpadlós szobák tulajdo­nosai közül sokan emlegetik gondjaikat, és inkább parket­tát szeretnének. Pedig a sző­nyegpadló tisztítása a legol­csóbb. Az American Carpet Industrie adatai szerint a padlótakarítás egyévi költsége — szőnyegpadló esetében — 70, terrazó- és kőburkolat esetén 204 dollár, a PVC- padlóé 213, a vinilazbeszt burkolaté 231 dollár. A ka­posvári lakások zömében »Komfort« fantázianevű, hab­alátétes, soproni szőnyeg van. A jód kezelt és karbantartott szőnyegek élettartama megha­ladja a 7 évet. Ugyanakkor kiváló a hangszigetelő és hó­tartó képessége is. , * A szőnyegpadló tisztítására legjobb a porszívó. A víz­szintes tengely körül forgó, hengeralakú kefe és flórszá­lak közül is »kiemeli« a por­szemeket Nagy szerepe van a habosító berendezésnek is, melynek tartályába sampon- oldatot kell önteni, s ezzel — a porszívó fúvó oldalának se­gítségével — a szőnyeget tisz­tító habréteggel vonjuk be. A hab megtisztítja a szőnyegeit, majd porrá esik össze (ezt porszívóval tökéletesen ed le­het távolítani.) A különféle anyagokból' ké­szült padlószőnyegek tisztítá­sára más-más szerek alkal­masak, ugyanakkor a külön­böző szennyeződések elitávodí- tásáihoz is más és más vegy­szerek kellenek. Ezért a vegy­szert először ne a szőnyeg- padlón, hanem egy szőnyeg­hulladék-darabon próbáljuk ki. A leggyakrabban előfordu­ló szen/n yezőfoltok tisztításá­ra alkalmas vegyszerekről és módszerekről táblázatunk ad tájékoztatást. * Régebben a nagy, kényel­mes öntöttvas kád a fürdő­szobák elmaradhatatlan tar­tozéka volt. Amint kisebbed- tek a lakások — s ezzel együtt a fürdőszobák —, a fürdőkád is egyre jobban »összezsugoro­dott«. Azután kiderült, hogy sokszor nincs is eléggé ki­használva a sok helyet elfog­laló kád, hiszen az emberek többsége csak zuhanyozni szo­kott Így nem kell meglepőd­nünk, ha egyébként fejlett lakáskultúrával rendelkező, gazdag országokban járva sok olyan fürdőszobát látunk, ahol ibal lábunkat, térdben meg­hajlítva nyolcszor-tízszer, föl­felé. 4. könyökűnkre támaszkod­va hason fekszünk és kinyúj­tott lábunkat váltakozva föl­felé lendítjük, legalább hat- szor-nyolcszor. A torna mellett — ha van rá lehetőség —, fussunk is naponta egy keveset! Recept Almapuding Hozzávalók: % kg alma, 8 dkg zsemlemorzsa, 8 dkg vaj, 4 tojás, 5 dkg dióbél, 10 dkg cukor, fahéj. Elkészítése: Az almákat meghámozzuk és megreszeljük. Hozzáadjuk a zsemlemorzsát, a habosra vert vajat, tojássárgáját, őrölt diót, cukrot és a fahéjat, jól össze­keverjük. Végül óvatosan hozzákeverjük a tojásfehér­jékből felvert habot. Vajjal kikent, liszttel meghintett for­mába öntjük, ezt forró vizes fazékba állítjuk, az egészet meleg sütőbe tesszük és kb 1 órán át főzzük. Borsodóval tá­laljuk. Szennyeződés Tisztítószer Kezelés , trikloretflénk széntetraklorid-f» benzin-f Puha ronggyal (óva­tosan tupfolni). Cipőkrém itatós és vasaló trikloretílén-f­széntetrakloricH* Itatósba bevasalni, 'majd a szeres ronggyal dörzsölni. Égési (olt hidrogénperoxid óvatosan, szárazon kel} kefélni, majd a szeres ruhával dör­zsölni. Golyóstoll/ estek, indigó spiritusz r'Vattacsomóval tup­folni. Gyümölcs langyos víz, biológiailag aktív mosószer. Elszíneződés esetén hideg, hígított szalmiákszesz. Könnyedén tupfol­ni vagy dörzsölni. Kávé, kakaó, esetleg tikőr, sör meleg víz, esetleg biológiailag aktív mosószer (Biopon) Könnyedén tupfol­ni, óvatosan kefél­ni, majd könnye­dén tupfolni. Körömlakk, műanyag­ragasztók aceton-f Vattacsomóval tup­folni. Parafin, gyertyacsepp itatós és vasaló trikloretilén-b széntetraklorid Itatósba be vasal ni, utána szeres rongy- gyal dörzsölni. Rozsda oxálsav Könnyedén dörzsöl­ni, a maradékot langyos vízzel el­távolítani. Tej, tejföl Langyos vízhez hozzáadni biológiailag aktív mosószert. Könnyedén tupfol­ni. Tinta langyos, biológiailag aktív mosószer* 10 %-os citromsavoldatX Mosószerrel köny- nyen dörzsölni, vagy tupfolni, majd szeres ruhával he­lyileg tupfolni. Vér hidegé víz Könnyedén dörzsöl­ni. Zsiradékok trikloretilén-f- széntetraklorid-f- háztartási boltban „ kapható »Eg-gü« Könnyedén dörzsöl­ni vagy tupfolni, utána biológiailag aktív mosószeres »csak« zuhanyozásra van le­hetőség. Ilyen megoldású für­dőszoba látható a képen is — a sarokban alumínium és mű­anyag kombinációjából össze­állított tusolóf ül kével. A har- monikaajtó olyan hézagmen­tes kiképzésű, hogy becsukva tökéletesen megakadályozza a víz szétfröcskölődését A fül­kén belül műanyag zuhany­tálca gyűjti össze a lecsapódó vizet. Hasonló, négy oldalú vagy henger alakú tusolófülkék jó­val könnyebb, elmozdítható kivitelben is készülnek. Évfordulók decemberben i ■2 m 3 4 5 6 7 8 9 10 m 11 m m m 12 m 13 14 IS m 16 17 18 m 19 m 20 & 21 22 m 23 24 m 23 26 m 27 28 m 29 30 * 31 32 33 m 34 ­m 35 m 36 Egyes oldószerek tűz- és robbanásveszélyesek, alkal­mazásuk esetén dohányozni, nyílt lángot használni tilos. (Ezeket a táblázatban +-tel jelöltük.) Vannak vegyszerek, ronggyal »utóké- zelni«. amelyek a szőnyegek színálló­sága miatt lehetnek veszélye­sek, ezeket feltétlenül ki kell próbálni egy darab hulladék anyagon. (A táblázaton X- szel jelöltük.) VÍZSZINTES: 1. Állóvíz. 3. Látja. 9. Vörösmarty Mihály egyik műve. 11. Kicsi ház. 12. Régi nép. 13. Ami megmaradt belőle. 16. Tab betűi — keverve. Iß. Német naturalista festő, 1900. december 4-én halt meg. 19. Vigyázó. 20. Az izmot köti a csontra. 21. Személyedre. 23. Ének. 25. Kettőzve: édesség. 28. Valami rossz. 29. Kicsinyítő képző. 30. Csináld. 31. Ruhát rendbe . tesz. 33. A késnek van. 34. Kiporolja. 35. Csapat. 36. Tolnai Klári. FÜGGŐLEGES: 1. Hajtja. 2. Állatlakás. 3. Kötőszó. 4. Egy bútor része. 5. Félig fázó! 6. Francia író, költő. 80 éve, december 14-én született. 7. Húros hangszer. 8. Igék végződése lehet, többesszámban. 10. Darálja. 14. Német festő- és grafikus- művész, 1815. december 8-án született. 15. Bér betűi — keverve. 17. Béléssel látják el. 22. 150 éve, december 29-én elhunyt francia költő. 24. Szándékozott. 26. Érzékelő szövet. 28. Kiválogatott részé. 30. Évszak. 32. Tagadószó. 34. Kárpáti Rudolf. K. J. Beküldési határidő: 1975. decem­ber 8-án, hétfőn délig. Kérünk benneteket, hogy a szükséges so­rokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá; «-Gyermekkereszt­rejtvény-« ! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Bölöni Farkas, No­gel, Jelky. Asbóth. Kiss Dénes »Mondd a falak­nak!« című könyvét nyerte: Adi Tünde (Nagyatád), Garay Tünde (Alsóból atelep). Sebők János (Marcali), Bogdán András (Ka­posvár) . A könyveket postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom