Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-16 / 294. szám

Fal- és tér textil-kiállítás AZ ERÉNYRŐL fi ben a római virtus volt ** a helyes és beasülni- való emberi magitartás mo­dellje. A Római Köztársaság mesékbe vesző korai történe- j ténék látványos vitézségű Mucius Scaevolái, a pun há­borúk korának bátor hadveze­tő államférfiai jelentették a követendő erények példatárát. Onnét, tőlük nyílt azután ki­látás — ahogy az ismeretek gyarapodásával teltek-múltak az évek — a korábbi görög évszázadokra, és a későbbi történelmi évezredekre. Azt hiszem, ezeknek a haj­dani római hősöknek köszön­hetem, hogy a történelemben nemcsak az izgalmas esemény, hanem az ember is, a törté­nelmi alak is érdekelt, aki egyszerre terméke és alakítója a történelemnek. Hozzájuk mértem szándékaimat és tet­teimet Majd egyre jobban melléjük sorakoztak az ember teremtette példázatok: a mí­toszok és eposzok hősei, a tragédiák emberóriásai. A klasszikusok és a roman­tikusok rajzolták elém az erények római hőstörténetek­nél is elevenebb példáit. Kis­fiú koromban olyan szerettem volna lenni, mint Mucius Scaevola, kamaszkoromban olyan, mint Napóleon, ifjúko­romban már Berend Ivánhoz kívántam hasonlatossá lenni. Az intemálótáborok megalá­zó szörnyűségei közepette a klasszikus rabokra — Monte Christóra, Jean Valjeanra, Ráby Mátyásra — gondoltam újra meg újra: az ő példáza- tos lelki erejük segített, hogy ép lélekkel elviseljem, amit oly sokan nem tudtak elvi­selni. Hozzájuk akartam hű lenni, amikor képességeim szerint részt veszek a mi szocializmu­sunk alakításában. Az én szá­momra Marx nemcsak tudat- formáló tudós és Lenin nem­csak történelmet formáló ál­lamférfiú, hanem emberi ma­gatartások példaképe is. Az én számomra a kuruc háború, a szabadságharc, a Tanács- köztársaság nemcsak tanulsá­Hiszen olyan korban nőttem ifjúból férfivá, amikor a gyű­lölet eláradt, és oly sok ember | „Kaposváron sajnos, nem egy személyes ; sziUettem 1932. ben. Iskolái­gos történelmi tény, hanem cselekvésre lelkesítő hőstörté­net. Az én számomra a mi nemzeti történelmünk egyben mítosz, amelynek alakjai mér­cét adnak az én cselekedeteim megértéséhez is. De ahogy korábban nőttön i növekedtem, később érettem, majd élemedtem, példázatok­ká váltak körülöttem a meg­ismert emberek is: erények és bűnök illusztrációja volt min- . ..... ... , ... . ... , .. I dapesti utcakon járok, melyek diglen is a világom. Kezdetben „ ­Ősi anyai* új otthonban ismerős — nem tudta megáll­ni a jóság, a tisztesség és a kultúra adta erényeszmények próbáját. Aljasságok és gyil­kosságok áradatává torzult ä világ. Az erény megcsúfolta- tott. Nem egy jó barátom ma­gasztosult nemzeti mitoló­giánk szoborcsarnokába. Bu­a szülői szó, a szülői érték­ítélet formálta erények és hi­bák hordozóivá az ismerősö­ket. Azóta is tisztelem azokat az ismerősöket, akiknek szent­ség a kimondott szó, akinek ígéretére biztosan lehet ter­vezni. Anyám úgy ítélte meg az j az ő neveiket viselik. Szem­benéztem már szoborral, melynek élő alakja egy asz­talnál ült velem, nemegyszer kiskocsma vagy kávéház asz­talánál, ahol szépről, jóról, helyes emberi magatartásról esett szó. ök is mércét ad- jnak, hogy erényesnek tudhas- j sam magam. Körülvesznek az emlékezet­ismerősöket, hogy jó vagy j b""é7ók n'éíiiülük''öiy“tájé- rossz emberek. Jo volt az, aki l ’ ■ J mindig készen állt segíteni, ha mások rászorultak; rossz volt az önző, akit nem érdekelt mások baja-gondja, vagy ép­pen örülni tudott kárvallottak kárán. Anyám nevelt jó-párti- vá. Azt hiszem, itt formálódott az az igényem mások szolgá­latára, amely idővel a szocia­lizmushoz "vezetett. Valahol ott kezdődött, hogy egyszer ráébredtem: aki mások rová­sára él, az rossz ember, tehát a kizsákmányoló, az elnyomó, a hódító — rossz ember. T alán azért történhetett így, mert körül voltam véve biztonságot adó szeretettel. Szüleim nagyon határozott, nagyon fegyelme­zett, saját szabályaik szerint következetesen élő, de nagyon derűs és nagyon szolid embe­rek voltak. Én pedig szelíd szeretetre szelíd szeretettel válaszoltam, és belenőttem ér­tékrendjükbe, hogy onnét nö­vekedjem tovább. Tanáraim nagyobbik része pedig — sze­rencsémre úgy esett — kitű­nő tanítók voltak, a kultúra és az emberség megszállottjai. És milyen nagy szükség volt arra az erkölcsi tartásra, me­lyet a szülői háztól meg az iskolától kaptam! Milyen nagy szükségem volt az erény ama példaképeire, akiket a törté­nelem és az irodalom adott! Munkásfiatalok versmondóversenye Értelmes, szép szavakkal Negyven versmondó vett részt a munkásfiatalok szá­mára kiírt országos verseny tegnapi megyei döntőjén. Le­het, hogy ez nem túl nagy szám, de ha a korábbi érdek­telenséghez viszonyítunk, máris eredményt kell látni benne. Különösnek hangzik, de a korábbi távolmaradás­nak gyakran nem a versmon­dókedv hiánya volt az oka, hanem az, * hogy nem szakít­hattak erre időt a fiatalok... Sok olyan biztató tapaszta­latot szűrhetünk le, amely fejlődést mutat a korábbiak­kal szemben. Javult a versvá­lasztás — a kiírás alig kötöt­te a válogatók kezét —, több versmondónál meglepően szép a beszédtechnika, szívesen mondanak szerelmes verset is. József Attila, Simon István, Váci Mihály, Garai Gábor a legkedvesebbek a versszerető munkásfiatalok számára. Igen sokan jötték Barcsról vállalatok, üzemek fiatal dol­gozói, a helybeli Ifjúmunkás Színpad tagjai; Szép számmal voltak marcali, balatonboglári fiatalok is. A megyeszékhe­lyen több versmondó dolgozik a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál, az ipar­cikk-kiskereskedelmi válla­latnál, és akadt jócskán szak­munkástanuló is a mezőny­ben. Jó lenne, ha a mostani név­sor alapján a megyei njjűvelő- dési központ illetékesei kap­csolatba lépnének az üzemek, vállalatok népművelőivel, hogy ez a jelentkezés több le­gyen az egyszeri versmondási alkalomnál. Folyamatossá kell tenni, s érdemes hagyo­mánnyá érlelni Somogybán a versszerető munkásfiatalok találkozóját A tegnapi megyei döntőről öten jutottak a salgótarjáni országos fesztiválra: Nagy Zsuzsa, Dömötör István, Nagy Ilona, Győrffy Kadisa, Ko­vács Zsuzsanna. A verseny tapasztalatait Debreczeni Tibor, a Népmű­velési Intézet osztályvezetője, a zsűri elnöke foglalta össze. Elmondta, hogy országosan is ösztönzik a versmondókedv további fellendítését Minden­képpen szükséges, hogy az amatőr színjátszás mellett na­gyobb hangsúlyt kapjon az egyéni versmondás. Különös, hogy a gyengébb előadást az ember amolyan »iskolás-« tel­jesítménynek érzi. Jóllehet éppen az iskolázottság, a fo­lyamatos pallérozás lehetne a záloga a tiszta, értelmes tol­mácsolásnak. Az általános is­kolában kellene jobban, haté­konyabban alapozni, s később a felnőtt csoportban lehetne építeni erre. A fordítottja igaz: a felnőtt irodalmi szín­padokban kell pótolni azt is, ami iskoláskorban elmaradt. Azt hiszem a tennivaló me­gyénkre mézve is világos: az amatőrtáborokban, tanfolya­mokon, az együttesvezetők mellett jó lenne mind több szereplőt, irodalmi színpadi tagot és egyéni versmondót is képezni, még több szereplés- alkalmat biztosítva. Tröszt Tibor í kozatlan volnék, mint a szél­vész dobálta hajó, amely el­vesztette iránytűjét. Emléke­zés nélkül nincsen erény: a példák, melyeket a megtanult hajdankorok, az átélt mondák, eposzok, drámák, regények, a jelképpé vált halottak adnak, együtt formálják ki az erköl­csi ítélőerőt. És csak ennek a birtokában élhetünk úgy, hogy becsülni tudjuk önnön- magunkat. Nem lehet úgy élni, hogy az ember ne becsülje maga­magát. És csakis úgy becsül­heti, ha életének, cselekede­teinek célja nem saját maga. Csak az lehet jó, aki mások javára él; csak az lehet tisz­tességes, aki tekintettel van másokra; csak az tudhatja erényesnek magát, aki mások elismerésében ismerheti fel a maga értékét. K i ne kívánna hírt, di­csőséget, szépségekkel teljes, emberhez méltó, gyönyörűséget adó életet? Ez az önzés a nagy mozgatóerő. De mit érne mindez, ha köz­ben nem tudjuk becsülni ma­gunkat? Ha amit az élet adott, nem azért adta, mert erkölcsi eszményeink szerint tudtunk és tudunk élni? Le- het-e nagyszerűbb megelége­dés, mint ha tudjuk, hogy mások szolgálatában értük el azt, amit elértünk? Nem szeretem az aszkétát, aki az erényt önmegtagadóan gyakorolja. Az aszkéta erénye kegyetlen erény. En azt sze­retem, ha az örömért tudunk erényesek lenni, és mások öröme ébreszti megérdemelt örömeinket. Azt hiszem, ez az erény teljessége. Hegedűs Géza mat az érettsé­giig a szülővá­rosomban vé­geztem. 1956- b an diplomát szereztem az Iparművészeti Főiskolán. 1965-ig a tex­tiliparban . dol­goztam gyárt- mánytervezö- ként. Jelenleg a képző- és iparművészeti szakközépisko­lában tanítok« — írta életraj­zában Szűcs József textil- . művész. A Somogyi Képtárban ren­dezett fal- és tértextil-kiáilí- "* tás megnyitó­jának hangu­latában rokon­köszöntő me­legség volt. Dr. Bereczky Lóránd művé­szettörténész rövid megnyitója után régi ismerősök, barátok fogták körbe a kiállítót, má­sok a múzeumi falakat ottho­nossá varázsoló fal- és tér- textilmunkákban találták meg a »mindenki barátját«. A tex­til, ez az egyik legősibb anyag arra inspirálja a művészt, hogy funkcionális alkotásában szépséget, derűt, melegséget sugározzon. A textilnek ez a tulajdonsága is éppoly régi, mint maga a szövött, fonott, csomózott anyag. Az említett technikák mind­egyikét —- rajtuk kívül a sző­nyegszövést is — megtaláljuk Szűcs József munkáiban. Ál­talában vegyesen alkalmazza ezeket az eljárásokat, igy hangsúlyozza egyrészt az anyag sokoldalúságát, más­részt a tértextilek esetében azok gyakorlati szerepét. Az iparművészet, ezen belül a tér- és faltextil a reneszán­szát éli. . Szűcs munkássága változatos. A nem ipari textil- művészet előbbre, jár, mint a funkcióját előkészítő építésze­tünk. A szép környezet alakí­tásához a lakásban elsősorban hely kell. (A Somogyi Képtár sem tudott megfelelni ebben az esetben annak a rendezői elvnek, hogy a tértextilek tér­ben legyenek elhelyezve, csu­pán a kísérlet történt meg er­re. Gondoljunk a Hármas kojnpozícióra.) A következetességben azon­ban adósunk Szűcs: abban, hogy csak egyes darabokban — tértextilekben — gondolko­dik, pedig ennek a műfajnak ennél nagyobbak a lehetősé­gei, mihelyt a szó szoros ér­telmében teret kap. Egész szo­bát alakíthatnak ki a textil- művészek, akik elterjesztették külföldön e! tértextil alkalma­zását. Szűcs József nem ezen az úton jár. könnyen felismer­hetjük tértextiljeinek a címei­ből is. A Vörös üstökös (a Pé­csi Janus Pannonius Múzeum tulajdona), a Genezis gondo­lati asszociációt is ébresztenek a nézőben. Mások — Lila vi­rág, Tulipán, Kiszáradt fa I—II., Virágzás — a termé­szeti széppel »egybehangzóak.« Két somogyi ihletésű mun­kát is kiállított Szűcs József. A Somogyi betyár motívumá­val nyilván a múzeum régi ál­landó kiállításának a néprajzi anyagában találkozott. A csontra karcolt, fába vésett betyáralak azonban szövött formában is »életre kel.« A Töröcskei madonna kevésbé jelzi ezt. Szűcs József faliképéi, fal­textiljei alkalmasak mai ott­honunkat szebbé varázsolni. Így nemcsak vágyat ébreszt, hanem képes annak a kielégí­tésére is. Jó, hogy a kettő együtt jár. S ez a legfőbb ta­nulsága ennek a kiállításnak. Horányi Barna Vállalati segítség és egyéni érdek A szakmai tudás megszer­zésének alapja az általános műveltség. Az üzemek, válla­latok egy része sokat tesz azért, hogy a dolgozók meg­szerezzék a szakmai tovább­haladáshoz szükséges általá­nos iskolai végzettséget. Kü­lönösen a betanított munká­sok között vannak sokan, akik megálltak az ötödik, hatodik osztálynál. A Nagyatádi Kon­zervgyárban például három­százötvenen nem végezték el az általános iskola nyolcadik osztályát. Különösen súlyos gond ez olyan gyáraknál, mint például a textilműveik, ahol az a cél, hogy a betanított Régi tárgyak — mai gyerekek A Törökkoppányi Általános Iskola tanulói összegyűjtötték a község egykori életének jellegzetes tárgyi darabjait. A néprajzi emlékek az alsósok tantermében kaptak helyet a korszerű oktatás mai eszközei: a televízió, a rádió és a Dia- flex-gép mellett. munkásokból minél hamarabb szakmunkások legyenek, mi­vel a /gépek kezelése szaktu­dást követel. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál például fölmérést készítettek azokról, akik nem végezték el az álta­lános iskolát. A népművelő mindenkit igyekezett meg­győzni: az ő érdeke, hogy ta­nuljon. Az iskolaszereket a vállalat megveszi, ezenkívül munkaidő-kedvezményt ad. A SÁÉV-nél mégsem érte el az akció a várt eredményt. Ke­vesen jelentkeztek. Az ötödik, hatodik, osztályba mindössze négyen, a hetedik, nyolcadik osztályba tizenhármán. Saj­nos a fiatalok sem vállalták a tanulást. A Nagyatádi Kon­zervgyárban kihelyezett isko­la működik. Itt is munkaidő­ben járhatnak iskolába a dol­gozók, előfordult azonban, hogy inkább az üzemben ma­radt valaki, minthogy az is­kolába ment volna. Természetesen nemcsak ilyen hozzáállás jellemző az üzemi továbbtanulásra. A Nagyatádi Konzervgyárban fordult elő az is, hogy bejáró családos asszonyok nemcsak az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályát végezték el, hanem utána szakmai bi­zonyítványt is szereztek. A végső következtetés: nem elég csupán a vállalatok jó hozzáállása, anyagi és emberi segítsége. Mindenkinek egyé­ni érdeke a tanulás, és ha ő maga nem veszi komolyan, nem él a lehetőséggel, az üze­mi segítség semmit sem ér, sőt: a munkaidő-kedvezmény, az anyagi támogatás mind veszendőbe megy. Aurora-győztes a Fonómunkás Kisszinpad Julafonuilazás a Szovielutiiia A múlt hét végén az Auro­ra 75 színjátszó- és versmon­dóverseny döntőbe jutott együttesei Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában találkoztak, hogy el­váljon, mely csapatok milyen díjat, jutalmat érdemelnek. Csingiz Ajtmatov Anyaföld című kisregénye színpadi adaptációjának a bemutatásá­val és a szavalatokkal, vala­mint a kvízjátékkal az első helyet szerezte meg a kapos­vári Fonómunkás Kisszinpad. »Kedves Barátaink! Szív­ből gratulálunk abból az al­kalomból, hogy az Auróra 75 színjátszó—versmondóver­seny és vetélkedősorozat ke­retében kimagasló teljesít­ményt nyújtottak, és ezzel méltán érték el az első he­lyezést.-< — A díjazásról szó­ló elismerő levelet a Magyar —Szovjet Baráti Társaság fő­titkára, Nagy Mária írta alá. Az együttes hetvenezer fo­rint értékű, szovjetunióbeli utazást nyert. Ügy határoz­tak, hogy márciusban Lenin­grad ha és Kij-evbe utaznak, s egy előadást is tartanak útjuk során. Eredményes évadot zárhat egy hét múlva a kaposvári Fonómunkás Kisszínp>ad. Nem­régen vehették át kimagasló eredményeikért az idei nívó­díjat a Népművelési Intézet­ben, két díjat szereztek a Ha­zánkról szóljatok szép szavak országos versenyen, a Madách irodalmi napok győzteseként is őket érte a legmagasabb elismerés. Mostani, legutóbbi eredmé­nyes szerepléssorozatukat kü­lönösen fontosnak tartják, hi­szen egész évi munka fekszik az Ajtmatov-bemutatóban, il­letve az Aurora 75 verseny­ben. Közben megismerkedhet­tek a szovjet irodalom érté­kes alkotásaival, ami feltéte­le volt, hogy ne csak a szín­játszásban, hanem a versmon­dásban és a játékban is helyt­állhassanak. Az Aurora 75 versenyen a kaposvári Táncsics gimnázi­um irodalmi színpada hatodik helyezést ért el.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom