Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-16 / 294. szám
A hőközpontban A* elmúlt vasárnap ezerháromszáztizennyolc embernek hárman igyekeztek kellemes hőmérsékletet és meleg vizet szolgáltatni Kaposváron, a sávház hőközpontjában. A kazánház vezetője Fekete Párizs Imre főgépész. A karácsony és a szilveszter is itt találja majd a főnököt. — Szerencsére rendben megy minden, a háropn éve húzódó gondoktól eltekintve —mondja, miközben az egyenletesen zúgó karónok hangját kizárja az üvegajtóval. — Három perce mentek el a negyedik emeleti lakók, akik hideget jeleztek, de például 13-én tizenöt, tegnap nyolc reklamáció érkezett. Mintha megérezte volna, hogy az 5 fájdalma van terítéken, a sávház lakóbizottságának elnöke, György Ferenc érkezik., — A SOMBER három éve nem végezteti el a garanciális javításokat.' Egyik irodából a másikba küldenek, ha panaszkodunk. Adminisztrációs hiányosságokra hivatkoznak. Minden hivatalt végigjárunk, aztán ugyanott lyukadunk ki: a felső emeleten narancsot lehetne érlelni, fürdőnadrágban nyitnak ajtót,’ míg az alsóbb szinteken a fázós apróságokon, üieti fájdalmakról panaszkodó lakókon sem tudunk segíteni. . A mi lépcsőháziunkból például már a harmadik házfelügyelő vette a kalapját, mert panaszukkal örökösen becsöngéttek hozzájuk a Iáik ók,-, S egyikük sem tudott változtatni a helyzeten, ! A karónházban azon törik a fejüket, hogyan lehetne minden család számára didergésmentes ünnepeket teremteni. Tóth Ferenc kazánfűtő kilép az irodából. A kazánok kerekein fordít, ellenőrzi a műszereket, majd a kondenz- vizet. Fölmegy a felső szintre I is, ahol cserépben rezeda, muskátli. Űgv mondják, lesz itt több is, mert a színes csövektől tarkáll'). szép kazánházat még otthonosabbá akarják tenni. — Hogy mit szól a család az ünnepi műszakhoz? — fordul felém. — A három unokám talán jobban várja, hogy hazaérjek, mint én. Kitárt karokkal futnak elém, hogy »papám, papám, megjöttél?«... Juhász László, az ügyeletes szerelő: — Nálunk a két srác várja a műszak végét, de megér- töek. DECEMBER Milyen lesz oz időjárás? 16 KEDD A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, legfeljebb néhány helyen kisebb havazással, hószállingózássak Mérsékelt, változó irányú, időnként megélénkülő délnyugati, nyitni szél. Etelka A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ^.a, kedden: mínusz i, plusz 4 fok között lesz. Két keréken Párizsig Egy doktor polkát jár a jégen A (léllltúni úszóverseny kezdetére 1900. augusztus 5-én befutottak a Budapesttől Siófokig rendezett kerékpárverseny részvevői. Az úszókat a Stefánia Yacht Egylet vitorlásai kísérték. Thersithes álnév mögé rejtőzik a vállalkozó szellemű utazó, ki Somogyból Párizsig kerékpáron tette meg az utat. A szerkesztő csak annyit árul el kilétéről: »A biczikli sport egyik edzett s neves egyénétől vettük e leírást.« A Pécs—Kaposvár , kerékpárverseny győztesének már tudjuk a nevét, Beáő Károly- nak hívták, és két óra negyvenkét perc alatt ért célba. A kaposvári uszodáról, mely a Sétatér mellett épült. így ír n Somogy: »A víz kristálytiszJ ta (ez ma is elkelne!), rend j uralkodik, a legkényesebb ízlésnek is megfelel. Nem úgy I van, mink hajdanán, hogy sok- i szór hetekig is áil benn a víz; az ember fél belemenni. De a j közönség is hálás, és mélta- ; nyoljs a tömérdek befektetéseket. és azt, amit az uszodatulajdonos megtesz, hogy az j igényeket kielégítse ...« Az állami gimnázium toma- I termében Beksits Ignác tor- | náztatja a felnőtteket. Preiszner Károly is kifun- dálta a sportnak egy nemét, kitűnően berendezett és fedett j tekepályás versenyt rendez. Az úrlovasok szövetkezete í által hirdetett népies lóversenyen Hetes, Gölle, Egres te-, nyésztőinek a lovai is részt I vehetnek. A kövek is „megérzik a frontáivoiiuiási A frontátvonulások, a gyors ! -■gnyomásváltozások sokféle j úlemetlen hatása ma már | , jzismert. Az élő szervezet érkényén reagál erre, biológiai iyensúlya labilissá válik, tatisztikai adatok, igazolják, hogy frontátvonuláskor fokozódik a balesetveszély, növek- zi.k az elhalálozások száma. \z orvostudomány is számol na már a klimatikus jelenségekkel, frontátvonuláskor csak letveszély esetén operálnak a : .'bőszek, a műtéteket ki- gyensúlyozottabb napokra halasztják. A megfigyelések azt is bebizonyították. hogy a hirtelen '.égnyomásváltozás nemcsak az lő szervezetre hat kedvezőt- ' énül; szélsőséges esetekben befolyásolják az érzékenyebb ;épek, műszerek viselkedését is. Sőt, a frontátvonulások még az úgynevezett holt anyagra, a kőzetrétegekre is hatnak. Többek között a barlangkutatók is megfigyelték, hogy a légnyom ás változásoknál a kiegyenlítődés holtpontján előnytelenné válnak a föld alatti áramlásviszanyok, s ez adott esetben léghiányt okoz. Ilyen meteorológiai jelenség is közrejátszott az évekkel ezelőtti barlangi tragédiánál, amikor Aggteleken három fiatal vesztette életét, átmeneti léghiány és a szervezet túlhűlése miatt. Üjabban már a bányászok is számon tartják a frontátvonu- lásokat. A megfigyelések szerint ugyanis a gyors légnyomáscsökkenés a sújtólégrobbanást elindító metánt Is elő- csalogatja rej tekéből. A nyomáscsökkenés következtében tudniillik a szénrétegek kis- sebb-nagyobb repedéseiben jelenlevő gázok egyensúlyi állapota felbomlik. A külső, ritkább légtér óriási vákuumként, szinte szivattyúként működik, s mintegy kiszippantja a kőzetrepedésekben és a szénrétegek között Lappangó metánt. Ilyenkor gázkiáramlás indulhat meg még azokon a munkahelyeken is, ahol különben sújtólégveszéllyel nemigen kell számolni. Hazánk szénmedencéiben — éppen e megfigyelések alapján — mindenütt rendszeresen ellenőrzik a légnyomásváltozásokat. Amikor frontátvonulást jeleznek a műszerek, a bányáknál elrendelik az úgynevezett csendes riadót, a diszpécserszolgálat azonnal értesíti a bányaüzemeket, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket, sűrítsék a föld alatti munkahelyeken az ellenőrző méréseket. Pünkösd vasárnapján a fő- ! gimnázium játékterén a bu- í dapesti Ferencvárosi Torna | Club részvételével atlétikai I háziversenyt és »footballmér- kőzést« láthatott a szép számú közönség. Sorra épülnek a városban a »lawn tennis« pályák, az új játékokat az »elegáns hölgyvilág« különösen kedveli. Somogybán is a népi mulatságok kedvelt játékaiban és a tehetősebb réteg szórakozásból űzött testgyakorlásaiban találjuk meg a testedzés első elemeit. »Gyorsfutó volt egyik nap Kaposvárott, s a Korona-ut- cza és templom téren futott: volt néző elég, az egész tér zsúfolva volt, sok gyerek versenyt futott, de természetesen hamar kidőltek.« Űjfalvai Sándor, »Wesselé- j nyi testi-lelki jóbarátja, Ma-. gyár- és Erdélyorsróg egyik j legnagyobb sport&manr.ja« ír, tárcacikket a Somogy 1866. | december 11. szamában. Elindulnak a magyar atlétikai club gyalog versenyzői. Vívómesterek érkeznek a városba. Rippl-Rónai is képet fest a kaposi korcsolyázókról. »A jégsport javában tart Kaposvárott, s az elegáns hölgyvilág ebéd utáni órákban tömegesen látogatja a jégpályát, melynek hőse dr. Hó- dossy, ki éppoly bizton s ügyességgel szökik rajta, mintha csak a megyeház vi- xolt parkettján táncolná a sebes polkát.« A korcsolyázókat az 52. gyalogezred zenekara mulattatja. A Balatonon szerelik már a jégvitorlásokat. Koboz István főszerkesztő emelkedett stílusban mennydörög az istenkísértő merészség miatt mely az elemek viharának szolgáltatja ki a törékeny emberi lélekvesztőket. A nyári hónapokban nagy az érdeklődés a balatoni úszóversenyek iránt. Szekrényessy Kálmán kapitány hat óra 40 perc alatt átúszta a Balatont Füredtől Siófokig. Sz. Sz. a Somogyi Néplap Gyakorlott SZÁMLÁZÓT azonnali belépéssel FÖLVESZÜNK. Fizetés: megállapodás szerint. Gázkedvezményt biztosítunk. KÖGÁZ Kaposvári Üzeme, Kaposvár, Mező Imre u. (492944) — Csapatottlront avatnak I ma délelőtt Kaposváron, a ! toponári városrészben. A Szalma István úttörőcsapat új otthona társadalmi összefogással készült el. — Pályaválasztási kiállítás | nyílt vasárnap Csurgón, a ! • művelődési központban, az ipari és a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet rendezésében. — 4000 fiatalt belföldre, 1500-at pedig külföldre utaztatott az. idén az Express Ifjúsági és Diók Utazási Iroda ' kaposvári kirendeltsége. A I legnépszerűbb belföldi • uta.k , az Északi-Középhegységbe es j Nyugat-Magyarországra vezetnek. — Országos ifjúsági képző- művészeti kiállítás nyílt vasárnap Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában. Azoknak a fiataloknak a legjobb munkái láthatók, akik a KISZ központi bizottságának megbízásából rendezett tizedik nyári mártélyi képzőművészeti tábor hallgatói voltak. — Fehérbe öltözött a Bükk vasárnapra. Hajnalra megközelítőleg tíz centiméteres hó borította a Bükk fennsíkot. Igen sokan keresték föl a Bánkút környékén társadalmi munkában kialakított »sí- paradicsomot«. — Ötödik kiadásban látott napvilágot a Móra. Könyvkiadónál a »Kis gyermekek nagy mesekönyve«. A színes kiadvány Szász Imre két meséjét is tartalmazza. — Nyugdíjas találkozót tartanak ma a villamossági gyárban. Nyolcvan egykori dolgozójukat látják vendégül a gyár dolgozói. Horváth Attila, a gyár igazgatója tájékoztatót ad a gyár ez évi munkájáról, valamint a jövő évi tervekről. — 140 millió éves megkövesedett dinoszaurusz-csontvázakat találtak a délnyugatkínai Szecsuan tartományban. Az archeológusok véleménye szerint tucatnyi különböző fajhoz tartozó ősállat maradványait találták meg. Halálos szerencsétlenség fürészclés kőiben A 29 éves Horváth László látrányi tűzifafűrészelő kisiparos megengedte, hogy a fűrészelésnél a 24 éves Balázs László helybeli segédmunkás a védőburkolattal föl nem szerelt gép mellett segítsen. Balázs László munka közben a fűrészgép asztalára esett, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Horváth László ellen büntető eljárás indult. Értesítjük vásárlóinkat, hogy vállalatunk valamennyi telepe, a kiseladású boltok kivételével 1975. december 22-től 1976. január 3-ig leltározás miatt zárva tart Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat, Pécs (12571) — 280-an üdültek Kaposváron SZOT-beuthlóval október 7. és december 17. között a Hotel Dorottyában. A vendégek a somogyi megyeszékhelyen kívül a szomszédos Baranyával is megismerked tek. — Gépjármű-kárrendezési állomást adnak át ma Siófokon, az AFIT telepénél: Az Állami Biztosító és az AFIT között létrejött szerződés alapján a közeljövőben Marcaliban, Kaposváron és Nagyatádon alakítanak ki ilyen állomásokat. — E j üdülőkörzetet alaki* tanak ki az aggteleki barlangvidéktől a Szalajka-völ- gyön át Egerig húzódó »idegenforgalmi folyosó« kazincbarcikai részén. — Tizenhatan életüket vesztették és mintegy hatva- nan megsebesültek hétfőre virradó éjszaka annak következtében, hogy összeütközött két nemzetközi gyorsvonat Észak-Portugáliában, Lisszabontól négyszáz kilométerre északkeletre, Tornos de Al- godres állomásnál. — Több mint másfél százan vesztették életüket, amikor a Mekka, melletti zarándok-táborban tűz ütött ki. Az iráni lapok megjegyezték, hogy ez évben mintegy 74 ezren zarándokoltak el a szent heiyrST"" '—“nr-im „Igazi" tél közeleg Már csak egy-két napig örülhetünk az évszakhoz képest enyhe időnek. A december közepi időjárási »ajándékot« a Földközi-tenger vidékéről kaptuk, ahonnan párás, de enyhe levegőtömeg érkezett hazánk fölé. A hét első felére továbbra is a kevés felhő és a csapadékhiány lesz a jellemző — amint azt a Meteorológiai Intézet távr prognózis osztályán ■ elmondták. Viszont az időjárási hatás már csak rövid ideig tart, mert északias, sarkvidéki eredetű levegő betörésére lehet számítani; legalább is arra, .hogy ez a hideg levegőtömeg érint majd bennünket is. A lehűléssel tehát közeleg az »igazi« tél. Az ország nagyobb vidékein lehet számítani havazásra. — Félig rendezte át egy New York-i divatüzlet kirakatát pénteken a kirakatrendező, majd távozott. Előbb azonban szükségét érezte, hogy a járókelőknek megmagyarázza, miért hagyta félbe mesterművét. Ezért szűkszavú feliratot hagyott az üveg mögött: »Elnézés. Berúgtam. Holnap befejezem.« Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület kazánfűtői tantolyainot szervez Siófokon, melyre korlátolt számú jelentkezést még elfogad. Jelentkezés a kórház műszaki osztályán, Kapusvár. (12556) 15 évvel ezelőtt, I960, december 16-án kezdődött meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség I. kongresszusa. Mint ismeretes, a KISZ, a Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezete, a magyar ifjúság önkéntes politikai tö- raegszervezete. Az ellenforradalom leverése után, 1957. március 21-én alakult meg azzal a hivatással, l?ogy segítséget nyújtson a pártnak az ifjúság kommunista nevelésében. Az ifjúsági szervezet a marxizmus—leninizmus szellemében a szocializmus építésére mozgósítja a fiatalokat, s közvetíti a párthoz a fiatalok véleményét; képviseli a magyar ifjúságot az állami és a társadalmi szervek előtt; védi a fiatalok törvényes jogait. A KISZ sokirányú társadalmi, politikai, gazdaságszervező tevékenységet folytat. Ismeretes, hogy védnökségével fontos ipari üzemek épülnek, s az is, hogy több százezer KISZ-fiatal vesz részt a munkaversenyekben. A diákok, az egyetemi hallgatók tízezrei dolgoznak évenként a. nyári ifjúsági építőtáborokban. A párt megbízásából vezeti a Magyar Üttörők Szövetségét. Eíliésziüt a hatvanezredik Rába-MAN A Győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban 1969- ben avatták fel a közúti járműgyártás egyik büszkeségét, a Rába—MaN Dieselmotorgyárat. Építésében és felszerelésében a nyugatnémet MAN és a francia Renault cég szakemberei is közreműködtek. Most került M a hatvanezredik nagy teljesítményű Diesel-motor a szerelőszalagokról. A legtöbb motort autóbuszba építették be, de több száz kamion közlekedik már Rába—MAN motorral. Szólómotorként is sokat értékesített a gyár. Dunai hajókat, könnyű motorvonatokat ugyancsak hajtanak győri motorok. A hagyományosnak számító európai piacokon kívül újabban a Közel-Keletre, több dél-amerikai ország-.,»-* ba és Afrikába is eljutnak a . ±- győri Diesel-motorok. — Az (Országos Meteorológiai Szolgálat mély fájdalommal közli, hogy Dunay Sán- dorné Szokol Ilona, az előrejelző intézet munkatársa — akit a nagyközönség a sajtó, a rádió, a televízió útján leadott időjárásjelentésekből ismert — december 13-án autóbaleset áldozata lett. — Az Országos Oktatás- technikai Központ új székházát hétfőn felavatta Veszprémben dr. Polinszky Károly oktatási miniszter. Az UNESCO támogatásával működő központban korszerű berendezések és felszerelések segítségével a legmodernebb oktatástechnológiai eljárásokkal ismerkedhetnek a pedagógusok. — Négyen életüket vesztettek és 79-en megsebesültek, amikor vasárnap éjszaka felrobbant egy klórral töltött vasúti tartálykocsi a Niagara Falls melletti vegyi V gyárban. A robbanás következtében hatalmas mérgesgázfelhő keletkezett. — PALACKPOSTA. Egy 1947. május 27-én a Csendesóceánba dobott _ palackpostát 21 év után halásztak ki 1963. december 3-án az Északi- tengerből. A palack 40 000 . km-t utazott a tengerben. Ez a legnevezetesebb ilyen rekord azóta is. I A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR belső ellenőri állás beíölíésérc pályázatot hirdet Jelentkezés a vállalat személyzeti osztály vezető j ériéi. (12539)