Somogyi Néplap, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-02 / 282. szám
Megkezdőin a KGST közlekedési áilaodó bizottságának jubileuzni ülése A KGST közlekedési állandó bizottsága december 1—6. között Budapesten tartja 50. ülését. A jubileumi ülést — amelynek munkájában 9 tagország, valamint Jugoszlávia delegációja, a KGST titkárságának képviselője vesz részt — dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese ünnepélyesen nyitotta meg hétfőn a Gellért-szállóban. A bizottság érdemi munkája az első plenáris ülésen a napirend meghatározásával kezdődött, majd két jelentős összefüggő témával foglalkozott az ülés. Megvitatták a KGST tagállamok nemzetközi autópálya-hálózatának kialakítására készített javaslatot és a tagállamok nemzetközi főútvonalhálózatának komplex fejlesztésével, rekonstrukciójával kapcsolatos együttműködés teendőit. Plenáris ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága fi kongresszus napirendjét határozták meg I Moszkvában hétfőn plenáris ülést tartott a Szovjetunió [ — A párt központi szerveiKommunista Pártjának Központi Bizottsága. A- részvevők j nek megválasztása. Meghívják a közel-keleti vitára a palesztínaiak képviselőit is Meghosszabbították a Golan-fennsikon állomásozó ENSZ-erők mandátumát meghallgatták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának beszámolóját az SZKP soron következő — XXV. — kongresszusával kapcsolatos kérdésekről. A plénum ezenkívül meghallgatta Nyikolaj Bajbakovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének, az állami tervbizottság elnökének a Szovjetunió 1976. évi népgazdaságfejlesztési tervéről, valamint Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszternek a Szovjetunió 1976. évi állami költségvetéséről szóló beszámolóját. A plénum jóváhagyta a Szovjetunió 1976. évi népgazdaságfejlesztési tervének, valamint állami költségvetésének tervezetét, s mindkét do'-, kumentumot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának soron következő, december 2-án megnyíló ülésszaka elé utalta megvizsgálásra. Az SZKP KB plénuma Leonyid Brezsnyev beszámolója alapján a következőképpen határozta meg az SZKP XXV. kongresszusának napirendjét: — Az SZKP Központi Bizottságának beszámolója és a párt soron következő bel- és külpolitikai feladatai; előadó: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára: — Az SZKP Központi Revíziós Bizottságának beszámolója; előadó: Gennagyij Szizov, a központi revíziós bizottság elnöke; — A Szovjetunió népgazdasága fejlesztésének alapvető irányvonalai az 1976—1980-as évekre; előadó: Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke; A Biztonsági Tanács a múlt éjjel 13 egybehangzó szavazat- A plénum megállapította a' tál — ellenszavazatok nélkül kongresszusi képviselet nor- — újabb hat hónapra, 1976. máját: ezek szerint az SZKP | május 30-ig meghosszabbította XXV. kongresszusán minden! a Golan-fennsikon állomáso- 3000 párttagot egy küldött j zó, csapatszétválasztást __ ellenképvisel. A küldötteket a párt j őrző ENSZ megfigyelő erők szervezeti szabályzatának i mandátumát. Ezután a tanács megfelelően titkos szavazással j tagjainak többsége közös nvi- választják meg a területi és I latkozatban foglalt állást körzeti pártkonferenciákon, j amellett, hogy a Biztonsági valamint a szövetséges köz- | Tanács 1976 januári közel-ke A Leyland-lnnocenti bezárása Az elsősorban brit érdekeltségű Leyland-vállalat az autóipart sújtó válság hatására úgy döntött, hogy bezárja a Milánó melletti lambratei üzemét. Válaszul a dolgozók elfoglalták az üzem helyiségeit és létesítményeit. Képünkön: Több ezres gyűlésen tiltakoznak a döntés ellen. (Telefotó: AP—MTI—KS) GYORSLI az 1975. december 1-én megtartott lottó tárgynyereménysorsolásról, melyen a 46. heti lottószelvények vettek részt. társaságok kommunista pártjainak kongresszusain. Az ukrán, a belorosz, az üzbég és a kazah kommunista párt képviselőit területi pártkonferenciákon jelölik ki. A szovjet hadsereg, a hadiflotta, a belső és határmenti csapatok pártszervezetei kongresszusi küldötteiket a megfelelő területi pártszervezetekkel együtt a területi és körzeti pártkonferenciákon, valamint a szövetséges köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusain választják meg. A szovjet hadsereg és a hadiflotta országhatáron kívül állomásozó egységeinek pártszervezetei kongresszusi képviselőiket a megfelelő magasabb katonai egységek pártkonferenciáin választják meg. Az SZKP Központi Bizottságának plenáris ülése Leonyid Brezsnyev beszédével zárult. * leti vitájára a világszervezet hívja meg a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezetet. A Szíriái—izraeli szektorban állomásozó ENSZ-erők megbízatása november 30-án éjfélkor járt le. A határozati javaslat megszavazása után Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője — a Biztonsági Tanács november havi elnöke — nyilatkozatot olvasott föl. Ez hangsúlyozza: a tanács tagjainak többsége tudomásul veszi, hogy a testület 1976. január 12-én kezdődő közel-keleti vitájára meghívják a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet. A Biztonsági Tanács vasárnap esti vitájában és a szavazásban Kína és Irak nem vett részt. Izrael képviselője, Haim Herzog nagykövet, dühödten támadta a határozatot, mondván: »behódolás .a szíriai zsarolásnak és a szovjet diktátumoknak«. Mint emlékezetes: a PFSZ képviselőinek meghívását Szíria indítványozta. A Biztonsági Tanács állás- foglalásával kapcsolatban az izraeli kormány hétfőn rendkívüli ülést tartott. Hármas válságra kell megoldást találni Közös piaci csúcs Rómában VI. Pál pápa hétfőn a Va-! tikánban magánkihallgatáson fogadta Giscard d’Estaing francia köztársasági elnököt, aki a közös piaci állam- és kormányfők értekezletére érkezett Rómába. A pápa egyébként vasárnapi beszédében nagy jelentőséget tulajdonított az EGK csúcsértekezletének. Portugália Polgári vonalon indul támadás 2 813 287 tv, 2 817 739 »tetőtől- talpig« utalvány, 2 819 198 textil Utalv., 2 821 666 tv, 2 827 026 televízió, 2 831 809 ki mit választ. 2 84>2 215 konyhafelsz., 2 858 279 ut., 2 908 042 Utalv., 2 909 054 színes tv, 2 910 594 bútor-lakbér., 2 921 362 konyhafelsz., 2 921 654 »tetőtől- talpig« utalv., 2 924 283 textil ut., 2 925 144 bútor-lakbér., 2 925 384 ki mit választ, 2 932 543 hűtőgép, 2 942 249 konyhafelsz., 2 942 920 ut., 2 949 655 ut., 2 952 578 konyhafelsz., 2 957 712 ut., 2 965 607 ut., 2 971 860 utalvány, 2 976 115 »tetőtől-talpig« utalvány, 2 980 614 »tetőtől-talpig« Utalv., 2 984 458 ut., 2 999 675 ki mit válását, 3 007 523 színes tv, 3 009 213 ki mit választ, 3 032 200 hűtőgép, 3 051 626 uta/vlány, 3 060 732 konyhafelsz., 3 080 230 utalv., 3 093 837 hűtőgép, 3 098 45é sztereo rádió, sztereo magnó ut., 3101 144 hűtőgép, 3 107 380 hűtőgép, 3 120 900 ut., 3 1125 185 »tetőtől-talpig« Italvány, 3 125 405 ut., 3 142 649 konyhafelsz., 3 145 719 utalv., 3 165 489 konyhafelsz., 3177 685 konyhafelszerelés, 3 195 622 hűtőgép, 3 198 184 sztereo rádió, sztereo magnó és utalv., 3 201 227 Utalv., 3 207 644 utalvány, 3 242 012 utalvány, 3 242 520 konyhafelsz., 3.246 331 konyhafelszerelés, 3 248 370 utalvány, 3 254 222 konyhafelsz., 3 252 607 textil utalvány, 3 260 1?2 konyhafelszerelés, 3 287 291 rádió, 3 287 647 grillsütő, 3 291 €87 hűtőgép, 3 294 207 utalv.. 3 302 387 utalvány, 3 310 327 sztereo rádió, sztereo magnó és utalvány, 3 319 760 konyhafelsz., 3 331 107 ut., 3 334 156 ki mit választ, 3 384 753 Ut., 3 336 299 ut.. 3 353 853 színes tv, 3 356 799 Utalv., 3 357 364 utalv., 3 358 356 utalv.. 3 359 402 televízió, 3 381 396 ut., 3 396 855 sztereo rádió, sztereo magnó és utalv., 3 402 938 utalvány, 3 407 981 utalv., 3 410 906 konyhafelsz., 3 411 187 utalvány, 3 414 442 hűtőgép, 3 414 446 utalv., 3 416 034 sztereo rádió, sztereo magnó és utalv., 3 419 476 konyhafelsz.. 3 420 022 »tetőtl-talpig« ut., 3 4.37 348 »tetőtől-talpig« utalvány, 3 439 491 utalv., 3 453 922 ki mit választ. 44 453 237 utalv., 44 453 889 »tetőtől-talpig« utalvány, 44 460 596 »tetőtől-talpig« utalvány, 44 465 295 konyhafelsz. utalv.. 44 473 296 textil utalvány, 44 685 286 tv, 44 704 289 sztereo rádió, sztereo magnó és utalvány, 44 713 352 konyhafelszerelési utalvány. 50 280 287 Utalv., 50 295 64« utalv., 50 293 741 utalv., 50 295 740 utalv., 50 304 685 utalvány, 50 313 432 televízió, 50 327 472 sztereo rádió, sztereo magnó és utalv., 50 329 787 A Kőolajvezeték Építő Vállalat siófoki munkahelyre felvételre keres grillsülő, 59 340 738 hütőg., 50 348 015 tv, 50 351 li31 ki mit vál., 50 350 008 színes tv, 50 382 131 textil utalvány, 50 302 616 »tetőtől-talpig« utalvány, 50 365 449 ut., 50 366 177 utalvány, 50 371 438 textil utalvány, 50 376 861 utalv., 50 384 100 utalv., 59 403 166 textil Ut., 50 404 428 ut., 50 408 249 hűtőgép, 50 409 337 utalv.. 50 421 525 utalvány. 50 425 438 sztereo rádió, sztereo magnó és utalv.. 50 428 253 tv, 50 435 955 sztereo rádió, sztereo magnó és utalvány, 5*9 441 291 sztereo rádió, sztereo magnetofon és utalvány, 50 443 400 konyha-felszerelési utalvány, 50 455 613 utalvány. 50 45« 780 textil utalv., 50 462 922 utalvány. 52 132 547 »tetőtől-talpig« utalv., 52 133 719 »tetőtől-talpig« utalvány, 52 134 107 utalv., 52 141 877 ki mit választ utalv., 52 145 562 utalvány, 52 162 094 színes tv, 52 166 597 rádió, 52 169 032 utalv., 52 20« 777 konyhafelsz. utalv., 52 211 166 utalvány, 52 211 383 hűtőgép, 52 213 515 »tető- töl-talpig« talvány. 52 220 627 ut.. 52 221 395 konyhafelsz. utalvány. 52 228 838 grillsülő, 52 239 5C0 utalv., 52 243 1 65 utalvány, 52 24‘9 887 ut., 52 250 835 rádió. 53 930 662 konyhafelsz. utalvány, 53 939 494 »tetőtől-talpig« utalvány. 53 945 898 konyhafelsz. utalvány. 53 956 60.1 konyhafelsz. utalv. 55 451 169 . sztereo rádió, sztereo magnó és utalv.. 55 466 997 textil utalv., 55 681 892 színes tv, 55 683 30.1 utalv.. 55 703 393 utalv., 55 705 750 »tetőtől-talpig« utalv., 55 708 100 televízió. A nyertes szelvényeket 1975. de- oember 20-ig kell a totó—lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (187.3 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk! Portugáliában a katonai helyzet tisztázása után — bizonyos jelek szerint — »a polgári politikai fronton« kezdődött meg a tisztogatás. Egy elnöki nyilatkozat cáfolta ugyan azt a vidéki lapjelentést, hogy letartóztatási parancsot adtak ki négy szélső- baloldali csoport vezetője ellen, ám vezető katonai körökben továbbra is sok szó esik arról, hogy a lázadás során a kormányt támogató csapatok két elesett katonáját polgári személyek lőtték le. Costa Gomes elnök bejelentette: a rendőrség korlátlan felhatalmazást kapott a házkutatásra olyan személyeknél, akiknél fegyverrejtegetés gyanúja forog fenn. A lisszaboni katonai körzetben tegnap enyhítették az ostromállapotot; négyórás kijárási tilalom van érvényben. A hét végén már megjelenhettek a nem kormányellenőrzés alatt álló lapok. Újra utcára került a PKP központi lapja, az Avante is, amely közölte a politikai bizottság november 28-i nyilatkozatát, valamint a titkárság szombati állásfoglalását — a válság politikai megoldását sürgetve. A francia elnök — vasárnap — találkozott Giovanni Leone olasz köztársasági elnökkel is, hétfőn délben pedig Helmut Schmidt bonni kancellárral ebédelt. A közös piaci csúcstalálkozó hétfőn vezető helyen szerepelt az olasz lapokban. A tanácskozás ugyanis tegnap kezdődött meg. A torinói La Stam- pa rámutat: »A kilenceknék megoldást kell találniuk a hármas válságra: a gazdasági problémákra, amelyek már ötmillió munkanélkülit eredményeztek; az intézmények problémáira, amelyek miatt megáll a közös piaci országok integrációjának folyamata; s végül a külpolitikai problémákra, amelyek megoldatlansága miatt az EGK másodrendű szerepet játszik a nemzetközi politikában«. Az Unita szerint a római tanácskozás valamennyi fontos politikai és gazdasági kérdésében a részvevők álláspontja ellentmond egymásnak. »Anglia és a többi tagország ellentéte azt eredményezheti, hogy megsemmisül az a kényes és nehezen kialakított egyensúlyi helyzet is, amely az EGK és a szigetország között létrejött« — hangoztatja a lap. Az amerikai elnök Pekingben Ford ma kezdi tárgyalásait Gerald Ford amerikai elnök ] kínai kormány vendégházába A hajtatott. Az amerikai—kínai munkalátogatás j tárgyalások — az ide érkezett vendéget Teng 1 tengeren túli újságírók szerint — a kétoldalú kapcsolatok terén igen kevés konkrétummal kecsegtetnek. A tárgyalásokat ma kezdik meg. hétfőn Pekingbe érkezett, négynapos nyitányán a Hsziao-ping miniszterelnökhelyettes fogadta — némiképp »lefokozott« külsőségek között —, minthogy a két országnak nincs diplomáciai kapcsolata. Hiányoztak a repülőtérről az ünneplő pekingiek, a táncoló iskoláslányok és a vendé- í gek előtt tisztelgő feliratok, j Csupán himnuszokat játszó; katonazenekar és a dísíszázad volt jelen. Ugyanennek a koncepciónak a jegyében a hétfői j kínai lapok egyetlen szóval sem említették, hogy ki érkezik délután Pekingbe. Ford, akit Pekingbe elkísért Henry Kissinger külügymi- i niszter is, a repülőtérről a „Szanuirájházasság“ Megnősült az »utolsó japán szamuráj", vagyis Hi- roo Onaoda. Ö volt az a japán katona, aki a második világháború befejezése után 29 évig rejtőzött — »a császárért harcolva« — a Fülöp-szigetek dzsungeljé- ben. A jelenleg Brazíliában élő 53 éves férfiú egy 38 éves japán hölgyet vezet oltár elé. Az ara foglalkozása: tea-ceremoniamesternő. esztergályos, fúrós, vízvezeték-szerelő, hőkezelő (elektromos kemencéhez) szakmunkásokat. Felvételre jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet. Siófok, Tanácsház u. 7. sz. alatt (12478) Eladásra felkínál a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat 100 db jó állapotban levő vaságyat, 300 db matracot, 100 db ékpárnát. Az eladás kizárólag nagy tételben. Megtekinthető a központi telepünk szociális raktárában, Kaposvár, Kanizsai út 56. (12492) Magánosok, közületek figyelem! Üj szolgáltatások az energiatakarékosság és levegőtisztaság védelem érdekében. — mindennemű tüzelőberendezés hatásfokvizsgálata, tüzeléstechnikai szaktanácsadás — a 10 1973. sz. ÉVM levegőtisztaság védelmi rendelet végrehajtásához segítségnyújtás füstgázelemzés.' CO, — széndioxid, CO—szénmonoxid, S03 — kéndioxid, Ó3 — oxigén, korom mennyiségének meghatározása. — kéményekkel kapcsolatos szakértői munka, kémények belső vakolása, terhelhetőségi vizsgálatok. Címünk: Kaposvár, Vár u. 10. Tel.: 12-519; 13-187. Somogy megyei Kéményseprő Vállalat (12506)