Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-29 / 254. szám

CTÄSZJBLENTE8 Fájdalommal tudatjuk, ho gy szeretett testvérem, sógornőm, nagynénénk, FARCZKI SÁXDOBNÍ 74 éves korában elhunyt. Temeté­se október 3l-én, pénteken dél­után fél 3 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló Vadál család (359565) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk, PINTÉR SÁNDOR ny. ig. tanító temetésén részt vettek, virágaik­kal és részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló csa’ad (446) * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak. akikJ szeretett férjem, édes­apánk BANÖ LAJOS kőfaragót utolsó útjára elkísérték, fájdal­munkat, virágaikkal enyhítettek. A gyászoló család (359495) • * * Ezúton mondok köszönetét mind­azoknak a kedves rokonoknak, barátainknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem MOLNÁR JÓZSEF volt toponári lakos, temetésén részt vettek, részvétükkel, virá­gaikkal, koszorúikkal fájdalma­mat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége (359487) * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottun­kat, ÉKES JÓZSEFET utolsó útjára kísérték és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (369527) * * * Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik özv. SZULIMAN jozsefné temetésén részt vettek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család (359531) * * * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk, CSATOS LAJOS temetésén részt vettek, virágaik­kal, távirataikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (359540) • Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, özv. VÖRHENDI JÖZSEFNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család (359551) Kaposvári, belvárosi. | nagy méretű lakást J vagy c&aládi házat | vennék. Ajánlatot a kiadóba kérek. (4443) : Eladó 506 négyszögöl szőlő. Csurgó, Szabó ; L. u. 99. (371157) < Kétszobás, kiét kony- hás, kertes családi ház, ugyanott 350 n-öl szőlő présházzal el­adó. Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 104. sz. (359514) Siófok belterületén 24*24 n-öl szántóföld eladó. Érdeklődni Pin­tér, Siófok, Dózsa u. 29. (374504) Kaposmérő, Baglas 33. sz. alatt kisebb ház melléképülettel 800 n-öl telken 40 000 Ft-ért eladó. (442> Balatonföldvár köz­pontjában 100 n-öl tel­ket adnék ikervilla építéséért. Cím a ki­adóban. (444) Kétszobás kertes ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Mihályné, Kaposvár, cukorgyár, könyvelés. (359538)^ Családi ház eladó. Juta. Árpád u. 11. Ér­deklődni: mindennap ugyanott. (359548) Az Ivánfa’hegyalja utcában 159 négvszög­öl telek eladó. Érdek­lődni : Kaposvár. Pe­tőfi U. 7. (359549) Gépkocsik fényezése. alvázvédelme rövid határidőre: Szabó J ó- zsef karosszéria-fé­nyező, Kaposvár. Köl­csey U. 66/a. (359526) »»Salgó« kalorkályha és egy kte vaskályha eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 13. I. Ih. I. em. 4. (359528) . két Mefcalor olaj­kályha, egy Mekalor j f—2-es olajtüzelésű fürdőszoba bojler, ki­tűnő állapotban, hor­dóval, kannákkal, két I db 2,5 x 2 m-es buklé- I ás perzsaszőnyeg el- ! adó. Rácz, Kaposvár, i Május 1. U. 25. (369519) Nagy terepasztal •*TT-k méretű, teljesen automatizálva, vasúti1 mozdonyok, kocsik — fizetési könnyítésekkel — eladók. Molnár, Kaposvár. Kossuth La­jos u. 37. (359520) Eladó 1 db F—8-as gázkonvektor és 1 db Minikalor olaikályha. Érdeklődni: Kaposvár, Dimitrov u. 39. IIT/1. Skrimyák. (359524) Műszőrme bunda új­szerű állapotban, egy kabhegyi antenna el­adó. Kaposvár, Gorkij U. 5/a. (359522) Postagalambok el­I adók. Kaposvár. Zrí- ! nyi utca 7. (369534) Törzskönyvezett 9 hónapos németjuhász kan kutya eladó. Ér­deklődni lehet egész nap Kaposvár, Füredi U. 24 a. (434) Egy anyakoca első 1 j fialás után, eladó. Ka- , posvár, Kinizsi Pál u. j j 20. Hegedűs János. (369546) Karambolos kocsik javítása. küszöbcsere, padlólemez javítás, rö­vid határidőre. Kalmár lakatos, Kaposvár, Berzsenyi u. 9. (359525) Szép, NSZK variál­ható gyermekkocsi el­adó. Kaposvár. Kinizsi Lakótelep 1. Csányi. ^35950.5) Garázs, bárhol fölál­lítható, eladó. Nagy- berény, Latinca u. 14. Takács. (37460-1) Kétéves (NSZK) né­metjuhász ''.szuka el­adó. Kaposvár, Duna U. 28. (359250) 80 literes villanyboj­ler, Novaiux villany­tűzhely eladó. Sovák. 747i Zimány, Kossuth U. 81. (359542) Töltésnek alkalmas föld ingyen elszállít­ható. Kaposvár, Vikár Béla U. 60. (359545) « Garázs kiadó. Ház­vezetőnőt felveszek, lakás biztosítva. Telek — 180 négyszögöles — eladó. Baiatonmária j és B a 1 at ónk e rés z tú r i között. Horváth János, ! Kaposvár, Németh I. 1 fasor 53. (359536) Rendes, középkorú nőnek bútorozott szó- ba kiadó. Kaposfüred, ' Kaposfüredi u. 233. j ________________(437) 1 Külön bejáratú al­bérleti szoba 4—5 férfi részére kiadó. Kapos- í vár. Kanizsai u. 84. Érdeklődni: 14 óra j. Után. (359529) : Egy kislányt albér- | letbe gázfűtéses lakás- j ba felveszek. Érdek- j lődni: Kaposvár. Le- j nin u. ll. földszint, ; Buzsáki Mária. (359530) ; Külön bejáratú, j komfortos, gázfűtéses l bútorozott albérleti ; szoba 2 férfi részére | kiadó. Megtekinthető' t. 17 óra után Kaposvár, j Kossuth Lajos U. 81. (435) RS—09 kerti traktor pótkocsival eladó. Mi- ) háld, Fő u. 78. (359541) IB-s 353-as Wart­burg. jó állapotban eladó. Böhönye, Kos­suth Utca 28. (359518) CX-es 593-as Wart­burg eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 66. (359505) * LAKÁS Épülő társasházban háromszob^s lakrész eladó. Cím a kiadó- oan. (446) Elcserélném eszter­gomi másfél szobás, összkomfortos lakáso­mat hasonló kaposvá­riért. Telefon; Kapos­vár 14-660. (359498) A CHEMICAL barcsi gyárának kiemelt beruházásához gépész-vil­lamos műszaki ellenőrt fölveszünk. ÉPBER barcsi kirendeltsége, Barcs. Dráva U. 43. (10752) A Fővárosi Épületasztalos-ipari Vállalat keres azonnali belépéssel lakatosokat, asztalosokat. gép- mdhkásokat. kompresszorkezelő­ket, telepőröket, kazánfűtőket, fű­tésszerelőket. betanított munkáso­kat. nőket is (szakképzetleneket betanítunk), férfi és női segéd­munkásokat, továbbá takarítónő­ket. Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaügyi osz­tályán, Budapest IX.. Tóth Kál­mán u. 27. Telefon: 143-431, 139-085. 143-640. (2794) Balatonboglár köz­pontjában a Bocskai u. 3. sz. alatt csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni hétköznap 17 órá­tól, vasárnap egész nap. (107S3) Kaposvár belvárosá­ban társasházrész ie- lekjoga eladó. Érdek­lődni 2. számú Ügy­védi Munkaközösség­ben lehet. (359482) A víztoronytól 200 m-re a Kapós-hegyen 520 négyszögöl szőlő— gyümölcsös, megosztva is eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Géza u. 16. sz. alatt. (359513) Ivánfa-hegyalja u. 9. szám alatt 1050 négy­szögöl szőlő, gyümöl­csös, kert szoba- konyhás házzal, prés­házzal eladó. meg­osztva 1s. Buszmegál­lóhoz 3 nercre. Érdek­lődni : Kaoosvár. Nmi- gat-Tvánfa u. £9. alatt lehet. ’(369500) Tabon a Dózsa György u. 57. sz. há- romszobás lakóház 30*0 n-öl telekkel, gazda­sági épületekkel, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni levélben Siófok— Balatonkiliti, Attila u. 31. (10769) Deseda tó partján 700 n-öl telek eladó. Fele szőlő. Érdeklődni Ka­posvár, Toponári út 9L ________________ (431) B alatonbogláron a Wesselényi u. 2,3. sz. alatt új ház beköltöz- hetően eladó. (10767) Lábodon a Táncsics u. 7. sz. alatti ház, ugyanott egy házhely eladó.__________ (10770) K étszobás családi ház, gyümölcsössel el­adó. Böhönye, Bethlen G. u. 8._________(359501) C saládi ház nagy kerttel, négyszáz négy­szögöles szőlő, egy hold szántó nyolcvan- ezer Ft-ért eladó. Mé­hészetre. állattartásra alkalmas. Mészáros Mihály, Gálosfa. (445) Magas törzsű bokor­rózsa és futórózsa, fe­nyők. tuják. sövény­cserjék. lombhullató és örökzöld díszbok­rok megrendelhetők: Demeter Károly ker­tészetében, Balaton- szemes, Bagolyvár u. 6. Telefon: 45-024. ____________________(12147) Krizantém, konyha­szekrény, sötét háló­szobabútor, fotelek, párnázott székek el­adók. Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 14. sz. (359395) Jó állapotban levő teatözhelyet . vennék. Kaposvár, Zöldfa u. 49. Apáti.' (359490) Használt, mély ba­bakocsi eladó. Kapos­vár, Szántó I. u. 11. 11 sz. lakás. (359499) Elveszett egyéves fe­kete németjuhász ku­tyánk. Kérjük, hogy a becsületes megtaláló Kaposvár. Csalogány u. 14/a adja le. (359517). Rózsatövek, ezüst­ös lucfenyő csemeték. I koszorúk és sírosok- rok kanhatók. Kapos- I vár. Damjanich u. 32. Telefon: 12-758. » (436) Somogy megyei távbeszélő háló­zatépítési munkákhoz dolgozókat fölvesz a pécsi Postaigazgatóság Hálózatépítő Üzeme. Szállást és ellátási díjat biztosítunk. Fizetés órabérben, személyes megállapo­dás alapján. Jelentkezés személye­sen vagy levélben. Cím: Posta Hálózatépítő Üzem Pécs, Rákóczii út 60. I. emelet. Levélcím: 7601 Pécs. Pf. 77. Minden, jelentkezőnek válaszolunk. (12275) Az Állami Biztosító nagyatádi városi, járási fiókja üzleti munka­kör betöltésére keres alkalmas dolgozót. Középiskolai végzettség és erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. (12324) Mezőgép vállalat, Kaposvár, föl- j vesz marós, hegesztő szakmunká- ! sokat és savazó segédmunkásokat, j Jelentkezni lehet: á munkaügyi \ és szociálpolitikai osztályon. Jutái í út 37. (12339) Férfi-női segédmunkásokat, la- ’ katos, központifűtés-szerelő szak­munkásokat, egv és kétműszakos j beosztásba felveszünk. Fizetés ! megegyezés szerint. Jelentkezés:! munkaügyi osztályon, Somogy megyei Finommechanikai és Gép­javító Vállalat, Kaposvár, Jutái út. i (359506) Mélyépítési Tervező Vállalat sür- ; gősen felvételre keres dolgozókat kaposvári munkáihoz. Helyi rész­legeinknél mintavételi és labora- j tóriuoni munkákra betanítjuk. Je- j lentkezés Juhász Miklós részlegve- zetőnél kaposvári tejüzem, Zalka Máté u. 2. _________t____________(12326) I í Mélyépítő Vállalat Siófok, Za- * i márdi, Szántód munkahelyekre j fölvesz kubikosokat, segédmunká­sokat. ácsokat, vákuum-gépház ke­zelőket. Munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés Siófok, Kele ut- ca végén. (734506) A kaposvári Petőfi Sándor Ál­talános Iskotq azonnali belépés­sel takarítót fölvesz. Fizetés 1750 Ft. Jelentkezés 8-tól 17 óráig az iskola igazgatójánál Kaposvár. Petőfi U. 54.___________________(12331) G épkezelőket fölveszünk. Jelent­kezés a Nostránfel Kaposvár. Adv Endre u. 30. (12330) A Kaposvári Ruhagyár egy műszakos termelőegységet indít be november 10-ével V (elvételnél előnyben részesülnek azok a dolgo­zók, akik egy műszak hiányában szüntették meg munkaviszonyukat. Szakmunkás képesítéssel nem rendelkezőket igé­nyüknek megfelelően, szakmunkás vizsgára előké­szítjük. Korszerű munkakörülményeket és kiemelt szociális ellátást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályvezetőjé­nél. (12338) A panel-parketta tartóssága egy emberöltő! — ELŐRE LAKKOZOTT — TÖKÉLETESEN ILLESZTHETŐ — ZAJSZIGETELŐ — REPREZENTATÍV KIVITELŰ — TÖBBFÉLEKÉPP FELHASZNÁLHATÓ — HÁZILAG IS LERAKHATÓ Kérjen további felvilágosítást a Somogy megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságánál a 11-420/39-es telefonon. Nyugatnémet licenc alapján gyártja a SEFAG barcsi gyáregysége. A Kaposvári Városi Tanács Költségvetési Üzeme pályázatot hirdet vezető főmérnöki állás betöltésére Elsősorban építészi, gépészi és erdőmérnöki diplomával, valamint megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várják. A pályázatot a költségvetési üzem igazgatójához — Kaposvár, Cseri u. 16. sz. alá — kérik. (12329) (12293) A KEFE- ÉS MŰANYAGIPARI J VÁLLALAT, (KAPOSVÁR) | AZONNALI BELÉPÉSSEL FÖLVESZ « több éves gyakorlattal rendelkező ^ gyors- és gépírót* továbbá — több műszakos munkakörbe — betanított női és férfi segéílmnnkásokat Fizetés: megegyezés szerint. ’* Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet, szombat kivételével mindennap, reggel 8 órától du. 16 óráig. (359484) RAKTÁR­A ZSELIC VÖLGYE VEZETŐT MG. TSZ központjában, — középiskolai Simonfán — végzettséggel, raktárost farum híf0C7QMit gyakorlattal — iGnyu iuícszdrui FÖLVESZ A vásárolhat, kívánt KAPOSVÁRI mennyiségben RUHAGYÁR. és minőségben. Jelentkezés: a Megrendelést kereskedelmi vállalunk. osztályvezetőnél. (353483) 1 (12336) Fölveszünk Somogy megyébe D VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ gépjárművezetőket VÁLTÓ GÉPKOCSIVEZETŐNEK. Jelentkezés: DÉLVIÉP. Kaposvár, Tóth L. u. 6. Molnár Gyula szállítási csop. vez.-nél. (359523) Csiky Gergely Színház: 14 óra­kor: ÖZ A NAGY VARÁZSLÓ. L- bérlet. 19 órakor: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR. Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: HUCLEBERRY FINN ÉS A CSIRKEFOGÓK. Este 7 órakor: MONSIEUR VERDOUX Szabad Ifjúság: du. 4 és este 7 órakor: SVEJK A DEREK KATONA I-II. Latinca filmszínház: du. fél 6 óra­kor: MAGAS. SZÓKÉ FÉRFI — FELEMÁS CIPŐBEN (14.) TELEVÍZIÓ Budapest 9.29—10.20: Iskolatévé. 10.20: Mű­sorismertetés. 10.21: Idősebbek is elkezdhetik . . . 10.25: Delta. 11.05: O. ő, ő . . . NDK tv-film. 12.35 : Já­ték a betűkkel. 13.05—13.25: Iskola­tévé. 16.43: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Csehszlovákia—Anglia EB selejtező labdarúgó-mérkőzés. 18.50: Török fürdők Budán. Kis­fiún. 19.05: Reklám. 19.10: A Kö­zönségszolgálat téjékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A párduc. Olasz film. II. rész. 21,20: Nyitott könyv. 22.05: Tv-híradó 3. 22.15:' Torna világ-kupa. Női-férfi szerenkénti döntő. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Szi­gorú szerelmesek. Színmű két rész­ben. 21.00: Tv-híradó 2 . 2-1.50—22.15: Séta Etecs körül. Jugoszláv Tv 15.25: Magyar nyelvű tv-napló. 16.20: Legyező. Gyermekműsor. 16.50: Labdarúgás: Csehszlovákia — Anglia. 20.00: A nevem Stelics. Svéd film. 21.30 Tudományos stú­dió. 22.25: Külföldi dokumentum- műsor. Osztrák Tv 9.00: Óvodások- műsora. 10.00: is­kolatévé. 10.30: Kellynek hívták. Film. 17.00: Bábjáték kicsinyek­nek. 17.30: Könny és barátai. 18.00: Egy este történt. 18.25: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Teleobjektív. 21.00: Könyvek világa. 21.33: A Waltonok. Film­sorozat. 22.20: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Mű­sorismertetés. 8.20: A mai nap kul­turális programjából. 8.27: Köny- nyűzene. 8.55: Szokolai Sándor: A fonóban. 9.10: Bizet: Gyöngyhalá­szok. Háromfelvonásos opera. 10.05—rl0.40-: »Nyitnikék.« 12.00: Dé­li krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Czine Mihály könyvszemléje. 13.30: Madarász Katalin és Csapó Károly népdalokat énekel. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Purcell­művek. 15.00: Hírek. 15.10: A köl­tőtől az olvasóig. 15.50: Fúvószene Hoüos Lajos feldolgozásaiból. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 16.10: Vörösmarty Mihály élete és költé­szete. 16.31: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 16.52: Ma­ry Poppins. 17.-00: Hírek. 17.05: Egyre drágább. 17.30: Maria Callas énekel. 18.15: Miért igen, miért nem? 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Es- ’ti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00: örökzöld dallamok. 20.54: Kis ma­gyar néprajz. 20.59: Hírek. 21.04: Simándy József operettdalokat énekel. 21.27: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának I új felvételeiből. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: Verbunkos muzsika. 22.45: Olvasólámpa. 23.00: Kamara­zene. 24.00: Hírek. 0.10: Knisch Gá­bor táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Szimfonikus zene. 8.30: Hírek. 8.33: Alekszandr Vegyernyikov olasz szerzők dalaiból énekel. 8.55: Sá- rosi Katalin és Horváth Attila éne­kel. 9.30: Hírek. 9.33: Népdalok. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.30: Hírek. 11.33: A Szabó család. 12.90: Zenés játékokból. 12.30: Hírek. 12.33: Két Liszt-rapszódia. 13.00: Rafael Arié énekel. 13.20: Polkák. 13.30: Hírek. 13.33: »A gyermekeké­nek írta Bartók Béla.« 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az ifjúsági rádió órája. 18.00: A magyar mu­zsika múltjából. 18.30: Hírek. 18.33: Üj lemezeinkből. 19.15: Jó estét, gyerekek! 19.20: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Kárpáti Ist­ván nótákat énekel. 19.50: Elemez­ni és tenni . . . 20.00 : Szolgálat egyenruhában. 20.30: Hírek. 20.33: Hogy volt? I 21.33: Verdi: Aida. 21.45: Magnósok, figyelem! 22.30: Hírek. 22.33: Bartók-kórusok. 22.59: Bob herceg. 24.00—0.10: Hírek. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Az ivamotó-vonósné- gyes hangversenye. 15.51: Hírek. 15.54: Hangverseny. 16.14: A varázs­fuvola. 17.08: S-zakcsi Lakatos Bé­la együttese játszik. 18.00: Hírek. 18.03: Sárközi István: Klarinétszim- fónia. 18.30: A kultúra. Csokonai Vitéz Mihály vígjátékát rádióra al­kalmazta Berza László. 19.15: Isko- Larádió. 19.30 : Hírek. 19.33 : Hangfel­vételek — felső fokon. 21.06: Mar­tha Angelici enekel. 21.30: Baeh- művek. 22.10: Irodalomtudósaink fóruma. 22.40: Ránki György: Ro­mádé, király új ruhája. 23.00—23.15: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Hét közben. 18.00: Dél-du­nántúli híradó. 18.15: Keringőrit­musban. 18.30: Szerb, horváth nyel­vű műsor. 19.00: Német nyelvű mű­sor. 19.30: Műsorzárás. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom