Somogyi Néplap, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-01 / 230. szám
/ Magyar ajándék azENSZ-nek F. a. Ahmed elutazott Lázár György távirata Csőn En-laj-itak Pű.ia Frigyes külügyminiszter kedden átadta a magyar kormány ajándékát az ENSZ- nek. A világszervezet fennállásának közelgő 30. hazánk ENSZ tagságának 20. évfordulója alkalmából a magyar kormány egy herendi vázát ajándékozott az ENSZ-nek, amelyet Púja Frigyes adott át Kurt Waldheim főtitkárnak. A magyar külügyminiszter az átadási ünnepségen mondott .beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány, amint a múltban, a jövőben is mindent megtesz, hogy szerény lehetőségeivel elősegítse az ENSZ céljainak valóraváltásáért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködéséért. Az egy méter magas, Budapesti Parlament és a New York-i ENSZ székház ' képével díszített porcelán váza, I amely a Biztonsági Tanács ter- | méhez vezető folyosón kapott i helyet, amint a magyar kül- I ügyminiszter • hangsúlyozta: „a világhírű herendi porcelán- gyár munkásainak és művészeinek alkotása, akik nem alaptalanul büszkék arra, hogy munkájuk terméke ilyen mesz- szire és ilyen megtisztelő helyre került... Az ajándékot átvevő Waldheim főtitkár meleg szavakkal mondott köszönetét a magyar kormánynak és népnek, amely mint mondotta — tagságának húsz éve alatt jelentősen hozzájárult a világszervezet tevékenységéhez. Púja Frigyes külügyminiszter kedden ebédet adott Waldheim főtitkár tiszteletére. (MTI) hazánkból (Folytatás az 1. oldalról.) Kölcsönösen üdvözölték a Tegnap közös közleményt I f^lteég enyhítése terén elI adtak ki F. Ahmednek. ' az ! f* eredményeket. Egyeterlet- I Indiai Köztársaság elnökének i<rk, abban, _ hogy az európai Costa Genes ma érkezik Moszkvába (Folytatás az 1. oldalról) és a forradalom vívmányait. Megengedhetetlen, hogy valamely párt, vagy csoport saját magának rendelje alá a rádiót és a televíziót és saját érdekei szolgálatában használja fel őket«. A politikai bizottság kijelenti, hogy a rádió és televízió adóknál nem szabad megtorló intézkedéseket foganatosítani a forradalmi folyamatban részt vevő baloldali erők ellen, hanem a még mindig felelős tisztségeket betöltő reakciós elemektől kell megtisztítani az adókat. A PKP úgy véli, hogy _a tömegtájékoztatási eszközök helyes hatósági irányítása elengedhetetlenül szükséges annak a politikának a végrehajtásához, amely valóban a reakció elleni harcot, a portugál forradalom védelmét tekinti céljának. A nyilatkozat felszólította a dolgozókat, hogy legyenek éberek a demagógokkal, az erőszakra ösztönzőkkel, a felelőtlen balos elemekkel szemben. Costa Gomes tábornoknak, a Portugrál Köztársaság elnökének szerdán kezdődő moszkvai hivatalos látogatása kétségkívül hozzájárul majd a két ország közötti kapcsolatok megerősítéséhez — állapítja meg a moszkvai Izvesztyija a RÖVIDEN AZ ETIÓP KORMÁNY határozatot hozott a magánkézben lévő általános- és középiskolák államosításáról. Mintegy 820 iskola — 150 ezer diákkal és 4500 pedagógussal — került az állam irányítása alá. KOOPERÁCIÓ KÍNÁVAL. Ä , ,messe rse hmitt-bölkowblohm-,, nyugatnémet repülőrakéta konszern helikopter alkatrészeket szállít a Kínai Népköztársaságba. Amint a cég képviselője a DPA nyugatnémet hírügynökségnek kijelentette, erre annak a megállapodásnak keretében került sor, amelyet a konszern az „Észak- Kína« iparvállalattal kötött. INDIRA GANDHI, india miniszterelnöke 45 perces beszélgetést folytatott uj delhi repülőterén az átutazását rövid időre megszakító Dzsemal Rije- dics jugoszláv kormányfővel. A két ország közötti bilaterális kapcsolatokról és az indiai szubkontinens fejlődéséről tárgyaltak. AZ OLASZ GYÁRIPAROSOK szövetségének hat tagú küldöttsége utazott kedden Rómából Moszkván és Tokión át Pekingbe, hogy a két ország kereskedelme fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaljon. portugál államfő érkezésének előestéjén. »Gyümölcsöző együttműködés« című szerkesztőségi kommentárjában a lap hangoztatja, hogy a Szovjetunió és Portugália viszonya a teljes egyenjogúsága és a kölcsönös előnyökre épül. Kiemeli, az új portugál forradalmi kormány hangot adott annak a szándékának, hogy tovább bővítse a kereskedelmi és gazda,sági együttműködést nemcsak Portugália hagyományos nyugati partnereivel, hanem a szocialista országokkal- is. A keddi moszkvai -lapok ugyanakkor közzétették azokat a lisszaboni keltezésű jelentéseket is, amelyek azt bizonyítják, hogy az államfői látogatás a portugáliai belpolitikai bonyodalmak kellős közepén zajlik majd. A szovjet főváros politikai köreiben az ellentmondásos portugáliai helyzettől függetlenül nagy érdeklődéssel várják Costa Gomes tábornok látogatását, amelyet — a portugál államfő most véget ért varsói vizitjével együtt — egyértelműen pozitív lépésként, a szocialista országok felé irányuló politikai nyitásként értékelnek a portugál kormány részéről. Az Izvesztyija kommentárjából kitűnik, hogy az államfő moszkvai tárgyalásain nagy súllyal szerepelnek majd a gazdasági kapcsolatok problémái. Ugyanakkor Moszkvában arra is számítanak, hogy a portugál vendég világpolitikai és elsősorban európai kérdéseikről is széles körű eszmecserét folytat majd a szovjet fővárosban az elkövetkező három napban. magyarországi látogatásáról. Ez többek között hangoztatja, hogy az Indiai Köztársaság elnöke és kísérete betekintést i nyert a Magyar Népköztársaság életébe, megismerkedetl annak eredményeivel, történelmi és kulturális jelentőségű helyeket és intézményeket látogatott meg. Az elnök fölkereste az Agárdi Állami Gazdaságot, a zánkai úttörővárost és meglátogatta Balatonxűredet, ahol fát ültetett el Rabindranath Tagore szobránál. Az Indiai Köztársaság elnöke é$> kísérete Magyarországon meleg, baráti fogadtatásban részesült — hangsúlyozza a közlemény, majd így folytatja: Az' elnököt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A találkozó alkalmával baráti eszmecserét folytattak. A szívélyesség, a barátság és a kölcsönös megértés légkörében széles körű és átfogó tárgyalásokra került sor a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és az Indiai Köztársaság elnöke között a kétoldalú, valamint a kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó nemzetközi kérdésekről. Az Indiai Köztársaság elnöke szívélyes megbeszélést folytatott Lázár Györggyel,' a Minisztertanács elnökével. A két fél megelégedéssel állapította meg — írja a tovaobiakban a közlemény —,, hogy országaink kapcsolatai — népeink javára, a kölcsönös előnyök alapján — kedvezően fejlődnek és a megtárgyalt kérdésekben nézeteik megegyeznek vagy közel állnak egymáshoz. Hasznosnak minősítették a különböző szintű látogatások, megbeszélések, és tapasztalatcserék rendszerét a politikai, gazdasági és kulturális élet különböző területein. I A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a magyar kormány és a magyar nép megértéséről, támogatásáról biztosította India kormányát, az indiai népet a demokratikus fejlődést gátló, valamint a nemzeti egységet és stabilitást veszélyeztető erők elleni küzdelmében. Az Indiai Köztársaság elnöke- üdvözölte a Magyar Népköztársaság kormányát és népét; méltatta a Magyar Népköztársaságnak a szocialista építés terén elért eredményeit; hozzájárulását az enyhülési folyamat megerősítéséhez, a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködéséhez. biztonsági és együttműködési értekezlet történelmi mérföldkő a tartós béke felé vezető úton. Rámutattak arra is, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná tétele és a világ más térségeire való kiterjesztése érdekében. A két elnök egyetértett abban, hogy a tarrtós békének, a stabilitásnak és az államok közötti együttműködésnek Ázsiában különös jelentősége van a világbéke szempontjából — hangsúlyozta a továb- üikaban, majd kiemelte: A felek kifejezték szolidaritásukat Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika népeinek az imperializmus, a gyarmatosítás és az ujgyarmaíosítás elleni harcával. Következetesen fellépnek az apartheid politikájával, a faji megkülönböztetés és a gyarmati elnyomás minden formájával szemben. Fakhruddin Ali Ahmed, az Indiai Köztársaság elnöke köszönetét fejezte ki azért a meleg ' vendégszeretért, amiben ő és kíséretének tagjai magyar- országi tartózkodásuk alatt részesültek. Egyben indiai látó C8SOU EN-LAJ elvtársnak. a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének, Peking. A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepén, megalakulásénak 26. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar nép és a magam nevében üdvözletemet és jókívánságaimat küldöm Önnek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának és a kínai népnek. Kívánom, hogy országaink kapcsolatai népeinek érdekednek megfelelőien, a szocializmus és a béke ügyének szolgálatában fejlődjenek. Budapest, 1975. október 1. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Szovjet vezetők távirata A Kínai Népköztársaság ki- j A Szovjetunió, a külpolitika kiáltásnak 26. évfordulója al- I lenini elvei által vezérelve kaiméból a Szovjetunió Leg- j síkraszáll a Kínai Népköztár- felsőbb Tanácsának elnökse- | sasággal való kapcsolataiknak ge és a Szovjeunió Minisztei- j rendezéséért, a két ország kötanacsa kedden a szovjet nép | __ n eveben táviratban üdvözölte. , . , . * . . . , a kínai népet. A táviratot a des helyrealliUsaert, ami megkínál országos népi gyűlés ál- ! felelne a kínai és a szovjet landó bizottságához és a kínai j nép alapvető érdekeinek — államtanácshoz intézték. I szögezi le az üdvözlet. Ciprus és Nigéria nemzeti ünnepe táviratban { A Ciprusi Köztársaság nem-1 nács elnöke táviratban közeli ünnepe alkalmából Lo-1 szöntötte Murtala Muhammed gatásra szóló meghívást adott j sonczi Pál, az Elnöki Tanács I dandártábornokot, a Nigériai át Losonczi Fáinak, az Elnöki i elnöke táviratban üdvözölte I Szövetségi Köztársaság állam- Tanács elnökének és feleségé- j Makariosz érseket, a Ciprusi főjét, az ország függetlenné nek, akik a meghívást köszö- : Köztársaság elnökét. • | válásának 15. évfordulója alnettel elfogadták. (MTI) | Losonczi Pál, az Elnöki Ta- i kaiméból. A moszkvai tanácskozás 2 ISomogyi Néplap Október 1—7. között rendezik meg a szovjet fővárosban — az idén 30 éves ENSZ szellemében működő — ENSZ- társaságok világszövetségének XXV. közgyűlését. A szovjet ENSZ-társaság, amikor elvállalta e közgyűlés házigazda- szerepét és a rendezvény előkészítését, abból indult ki: a nemzetközi enyhülés folyama- i tának az ENSZ-ben való tükröződéséhez feltétlenül szükség van a nemzetközi, közvélemény eddiginél sokkal aktívabb támogatására, s az e tevékenységhez való csatlakozás a szocialista országok ENSZ- társaságai számára fontos és megtisztelő feladat. Huszonhat kérdés szerepel most Moszkvában a WFUNA- közgyűlés napirendjén. Az ENSZ-ben kialakult új helyegyik legfontosabb téma: az zet következtében növekszik a szerepe az ENSZ-társaságok világszövetségének, vitamint a nemzeti EN SZ-társaságoknak a nemzetközi enyhülés további erősítésében csakúgy, mint az ENSZ támogatására is hivatott világközvélemény pozitív irányú formálásában. Egy másik, ezzel összefüggő téma: a nemzetközi konfliktusok potenciális okainak elemzése és új stratégia kialakítása a konfliktusok megelőzésére és megakadályozásé ra. Nagy súllyal szerepelnek majd a közgyűlésen azok a fontos világgazdasági kérdések is, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezetét is foglalkoztatják. E tárgykör kapcsán a magyar ENSZ-társaságot kérték föl, hogy nyújtson be vi- ladokumentumot. Az előzetesen elküldött magyar vitaanyag címe: »Nemzetközi fejlesztési stratégia és az új világgazdasági rendért folytatott harc«. Fontos napirendi pontja lesz a közgyűlésnek az ifjúság körében végzett munka, a fiatalok békére nevelésével kapcsolatos feladatok. SPANYOLORSZÁGI TERRORPEREK .Tizenöt baszk hazafi a vérbíróság előtt A spanyol kormány a napokban további 15 baszk haza- elnök által felvetett kérdés fit állít vérbíróság elé. köztük Jósé Mugica Arreguit, a sze- megvitatására a Biztonsági paratista mozgalom katonai vezetőjét is — közöltek madri- Tanács »nem alkalmas födi jogúszkörökböl. Az ügyész valószínűleg négyükre kér ha- rum«. talbunlctest. A nyilatkozat egyúttal azt sugallja, hogy amennyiben a mexikói kormány egyetért ezzel, úgy a közgyűlés szociális, humanitárius és kulturális bizottsága fogja tanulmányozni a problémát. Ez a bizottság foglalkozik egyebek között az emberi jogok és a halálbüntetés kérdésével is. A BT elnöke tájékoztatta Garda Roblest, Mexikó állandó ENSZ-képviselőjét a tanács tagjainak álláspontjáról. A spanyolországi terror és megtorlás felszámolását, a politikai foglyok szabadon bocsátását követeli az első moszkvai csapágygyár több ezer dolgozója. A nagygyűlésen felszólalt- Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke. A francoista rezsim — mondotta — minden ízében recseg. Az . , . ... , ... , ... . , öt fiatal antifasiszta meggvilA kormány egyelőre cáfol-. hogy az ot spanyol antifasisz- kolása nem ^ erőnek. hallem ja, hogy erre a hétre újabb ta kivégzése nyomán hozzanak j a rezsim gyengeségének bizo- perek megindítását tervezi. j megt0rló intézkedéseket a j nyítéka. Az erőszak segítségé- Az Országos Béketanács el- J madridi kormánnyal szemben, i vel próbálják megakadályozni Ignacio Perez Beotegui és Jósé Mugica Arregui, a baszk szeparatista mozgalom (az ETA) vezetői. (Telefotó: AP—MTI—KS) nöksége mély fölháborodással < - függesszék fel Spanyolorfogadta a spanyol fasiszta vér- \ , ___ , . b íróság ítéletét az öt hazafi j szaS ENSZ tagsagat. halálra ítéléséről. A halálos ! a Biztonsági Tanács állásítéletek végrehajtását a hala- fogIalását Moulaye el-Hassan do emberiség ellen elkövetett l , .,, . , olyan bűnténynek tekintjük. (Mauritania), a tanács szepamelyért a fasiszta hóhérok- ; tember havi elnöke ismertetnak felelniük kell a spanyol te a BT összes tagjaival folynép és az egész emberiség ■ mtott bizalmas jellegű konA szövetség munkájánálc j barbár gyilkosságokkal, ame- j z,ultacio után. Nyilatkozataformái és módszerei kulönbö- | íyekkel korábbi gaztetteit' to- ! ban hangsúlyozta: a mexikói zöek. A szövetség felszólalhat \ vább tetézte, nem tudja meg- ^ _______________________________ e s okmányokat terjeszthet be | állítani a történelem kereket, az ENSZ-nel korunk fontos I problémáiról, genfi és New j Mélységesen elítéljük a spa- York-i állandó képviselete ré- j nyol fasiszták újabb bűntettét, bén a különféle kormányok [ és követeljük valamennyi po- tudomására hozhatja az ENSZ- (litikai fogoly azonnali szaba- társaságok véleményét bizo- \ dón bocsátását. A Magyar nyos kérdésekben. A helsinki fórum záróokmányáról szólván Perera főtitkár kijelentette: »Elismerésem a sok éves fáradozásáért a szovjet vezetőknek, azoknak az országoknak, ahol megszületett a konferencia eszméje.« A főtitkár azonban hangsúlyozta, hogy az okmány csupán papíros marad, ha a benne rögzített elveket nem valósítják meg. A moszkvai fórum részvevőinek tehát konkrétan meg a diktatúra széthullását. Az erőszakkal az ország minden haladó ereje szembeszáll, Dolores Ibárruri, hangsúlyozta, hogy a Franco-rezsim likvidálásáért folytatott harc nemcsak a spanyolok, hanem minden demokrata, minden nép, minden ország ügye. (MTI) A Dvereménvbetétkönyvek sorsolása Béketanács elnöksége teljes i szolidaritásáról biztosítja a spanyol hazafiakat, akik a . Az Országos Takarékpénztár! Számvégződés kedden Budapesten tartotta a I nyereménybeiétkönyvek 1975. har- ! madik negyedévi sorsolását. A húzáson a szeptember 29-úg fíwiyrm-j* a váltott és a sorsolás napján forids,zmu.s meöaoine&eeit, a de- -galomban lévő nyereménybeté.t- mokracia helyreállításáért és j könyvek vettek részt. Azok a az emberi jogok érvénvesülé- í betétkönyvek, amelyek sorszámáéért barminak SnanvnW 1 nak utoLso károm számjegye seeit narcoinaK ^panj oior- (Számvégződése) megegyezik az szagban. Meggyőződésünk, alább felsorolt számokkal, a harhogv a spanvol haladó erők madik negyedévi atlagbetétüknek egysége. összefogása. köze* : JÄ'UyÄ“ íeltünteleU szá’ harca győzni fog, és véget vet | a hosszú idő óta tartó fasiszta terrornak. I Számvégződés Nyeremény százalék , 77 ... , x. Az ENSZ Biztonsági Tana- ; kell vitatniuk, hogyan mozgo- j sítsák a közvéleményt a hel- i csónak tagjai kedden nem ad sinki okmány tételeinek való- j ta>k helyt Luis Echeverria me- ra váltására. 1 xikód elnök ama kérésének, j (XK> 025 041 151 157 291 25 25 25 / 370 3R8 394 395 399 449 449 50 0 553 619 099 734 763 096 921 939 9*3 975 993 Nyeremény százalék 25 25 25 50 25 25 25 50 25 25 100 25 200 25 ll 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók vagy posta- hivatal október 16-tól fizeti ki. 4MTI) \