Somogyi Néplap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-03 / 206. szám
Iskolába jár a gyerek Néhány ötlet a ruházathoz Most elsős. A gyakorlatlan szülőknek — akiknek eddig nőm volt iskolás gyermekük — szól ez a néhány tanács. Iskolába csak az olyan ruhanemű praktikus, amely kényelmes, mozogni és ülni egyformán jól lehet benne; nem bántja a gyermek borét és jól elfér az iskolaköpeny alatt. Könnyen lehet mosni és vasalni, vagy olyan anyagból van, amely nem piszkolódik (pamut, jersey, kordbársony, farmer vászon). Válasszunk egyszerű forfnát és lehetőleg több részes megoldást, mert így könnyebb tisztán tartani és az időjárásnak megfelelően variálni. Az iskolaköpeny nem divatcikk. És könnyen is kezelhető. 1. Klasszikus viselet a szokGyógyítás — számítógéppel Az ismert kaukázusi üdülő- zóna, Minyeralnije Vodi valamennyi üdülőjének tevékeny* ségét összehangoló számító- központot helyeztek üzembe Kisízlovodszikhan. Az üdülővendégek meglehetősen váratlan kérdéseket tartalmazó adatlapokat töltenek ki. A többi között a naponta szívott cigaretták számáról vagy éppen arról, ki hogy tud kijönni a szoba tárnával. Ezekre az adatokra a helyes gyógymód megválasztása miatt van szükség, hiszen ugyanaz a betegség a páciens szokásaitól és életmódjától függően eltérő kezelésre szorul, A kapott adatokat, valamint az életkorra, az általános közérzetre, az orvos javallatára és a laboratóriumi vizsgálatokra vonatkozó információt számítógépbe táplálják. A rokon tüneteket mutató betegekből alakított csoportokat neves szaktekintélyek is megvizsgálják. majd az ő véleményük is a számítógépbe kerül. A betegség súlyosbodása esetén az orvos diagnosztálás közben a számítógéppel is -►konzultálhat«. s meghatározza az illető szempontjából legkedvezőbb feltételeket. nya-mellény blúzzal. Készülhet szövetből, düftinből. saját anyagból vagy bőrből készült kantárral. 2. Kord bársonyból szabott nadrág és puha kidolgozású, derékban behúzott zubbony való kisfiúknak őszre-télre. 3. Düftinből, tweedből vagy flanellból készült szoknya — élénk színű blúzzal — mindig jól mutat a kislányokon, 4. A »huaatruha« tulajdonképpen ujjas köténymha — kicsiknek is nagyon divatos. Könnyű, lágy esésű szövetből, pamut-flaneilből is elképzelhető. 5. A kötött mellény válla széles, bordás kötéssel készül, amely lazán a vállra borul. H. A kötényruha nagyón jól bevált viselet nemcsak »civil- ben«, hanem az iskolaköpeny alatt is. Kord bársonyból, fla- nellből vagy könnyű' szövetből készülhet. Gyulai Irén R E C E PTE K La Sandra Hozzávalók: 1 palack jó minőségű vörös bor, 1 üveg szódavíz, citromlé, 1 szeletekre vágott citrom, 4 kanál cukor, egy kevés szerecsendió. A. mixerbe először a bort öntjük bele, azután beletesszük a felszeletelt citromot és a Citrom- levet, s rövid ideig mixeljük. Utána átszűrjük, beletesszük a cukrot, szerecsendiót és néhány szelet citromkarikát. Legalább egy óra hosszat hűtjük a hűtőszekrényben. Magas koktélpoharakban kínáljuk. Túrós ribizli Egy doboz mirelit ribizlit összekeverünk 25 dkg tehéntúróval és ízlés szerint cukorral. Vitamin- és fehérjedús csemege. Talán a legkomolyabb „küszöb” Ősz van. Megkezdődött az új tanév. És sok-sok elsős kisgyermek egy egészen új világgal, az iskolával ismerkedik. — Ml minden új vár rájuk, mire vigyázzon, a szülő? — erről beszélgettünk dr. Kozéki Bálával, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete pedagógiai-pszichológiai osztályának tudományos munkatársival. Az első napok A komoly címen kívül a pszichológus azért is érintett a témában, mivel neki magának is az idén indult először iskolába a kislánya. — Az ember születésétől kezdve- néhány igen komoly fordulópont teszi próbára. Ilyenek például a születés maga, azután a beszéd vagy a félegyenesedé.?, a járás kezdete. Az iskola is hasonlóan komoly fordulat — kezdi Kozéki dr. — És ennél a fordulópontnál a szülő két komoly hibát követhet el: nem veszi elég komolyan, vagy pedig túlértékeli, és a gyereket sokkal komolyabb »megrázkódtatásra« próbálja fölkészíteni, mint amilyen valóban vár rá... Pedig az átlagos, jól nevelt gyerekre az átlagosan jól működő iskolában semmi komolyabb megrázkód Látás nem vár. — Mégis, akkor mik'azok az új körülmények. amelyek miatt ez. az esemény is fordulópont. az életben? — Akad néhány. Rögtön az első: a gyermek a családi környezetből valami másba kerül. Felelősség, önállóság — Az iskolában a gyerek, az első napok után maga megy. Már a közlekedésnél is önállóságot kell tanulnia. És ha késik, ő a felelős, nem a szülő, aki esetleg korábban nyakába véve futott vele az oviba, böi- csibe, ami a gyereknek csupán szórakozás volt, legföljebb a szülőt »hordták le érte«. Az iskolában, a gyerekek között, a Horgolt táskák Színes fonalmaradékokból horgolt válltáskát készíthetünk, amelyet itt háromféle változatban mutatunk be. Az első horgolását középen kezdjük, 8 láncszemből összefogott körrel; ebbe 16 egyráhajtásos pálcát öltünk. Minden négy pálcacsoport közé két láncszemet horgolunk. ' A két láncszembe minden sornál 2—2 pálcát, a pálcák közé 2 láncszemet készítünk, így szögletes csíkozást kapunk. Két egyforma darabot horgolunk, és ezeket három oldalon összehorgoljuk vagy varrjuk. Két színből, rövidpálcákkal készül a második minta, a táska szélességének megfelelő láncszemsorból. A munka lényege. hogy amíg az egyik színnel dolgozunk, addig a másik szálat mindig simán vezetve belehorgoljuk a pálcák közé. A patkó alakú táska egyik oldala és két logombolható része műbőr vagy posztó. A horgolt rész úgy készü1. hogy először a patkó alak kétharmadáig érő egyenes pálcacsíkot horgolunk, és ezt félkörbe horgoljuk oda-vissza. amíg a kívánt nagyságot elérjük. A vállpántot vastagra sodrott fonalból vagy horgolt csíkból készítjük. A komp kikötés közben a pontonnak ütközött. Az egész hajótest met remegett. Pityke- potyka izgatottan figyelte a ' kompost, ahogy a kötelet szapora imozdulatokkal rátekerte az acél tuskóra. Fölszaladt a meredek lépcsőn; a part tetejére érve megállt, kifújta magát, aztán elindult nagymama házához. A nyaralás első napja a holmik el pakolásával, rendezi:e- déssel telt el. Hirtelen szállt le az este. Szeleburdi szellők nyargaltak keresztül-kasul a fagyalbokrok között. A Duna felől hűvösebb levegő sodródott. Pityke melegítőbe bújt, nagymama pedig pokrócot csavart a derekára, úgy ültek ki a teraszra. Bodros felhők alól ezer szentjánosbogárka bújt elő, kigyúltak a csillagok. Tücskök is rázendítettek, csak a feketerigó tilinkója szakította meg Pityhepotyha nyomoz Somogyi. Néplap egy-egy pillanatra ciriphegedü- lésüket. A kertet megtöltötte az estike édes illata és az akácok halk susogása. A csend fátylát egyszer csak tompa,, mély, majd éles sikoltó hangok szakították szét. Pitykepotyka kérdőn nézett a nagymamára, de ö is csak annyit mondott: »Biztos gépek dolgoznak valahol távol." A titokzatos, furcsa hangok elriasztották a tilinkó- zó rigókat, de meg a tücsök zenekar is tokjába rakta hegedűjét. Lefeküdtek. A szobába is behatolt ez a lüktető hangzavar. Pityke ágyában forgolódott, egyre csak arra gondolt, hogy így lármázhat a hétfejű sárkány, amikor fölbosszantják. Merthogy az dühében mind a hét torkából, orrlikából, kénköves lángot szór. Jó lett volna most édesanyja mellett lenni, s az ö meleg, simogató kezét érezni. Már pirkadott, fényüket veszítették a csillagok, mire Pitykét elnyomta a fáradtság. Sokáig aludt. A nap sugarai már pajkos jókedvvel mindenféle ákombákomot rajzoltak Pityke ágyára, amikor nagymamája hangját hallotta: — Ébresztő, álomszuszék! Nemsokára ebédelünk, s le még nem is reggeliztél. Még mindig furdalta az oldalát a kíváncsiság, így hát Pityke elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Lesz, ami lesz, de megtudja, honnan jönnek ezek a titokzatos éji hangok. Első útja a hajóállomáshoz vezetett. Ott ringott a komp, távolabb tőle üres gyomrú. álmos uszályok lustálkodtak a vizen. Nem messze a parttól hajófélét pillantott meg. A fedélzetén napbarnított munkások sürögtek-forogtak. Hatalmas, láncos kereken kanálra emlékeztető markolók sorjáztak mozdulatlanul. A parton Pitykepofyka egy overatlos em bérhez lépett, tőle kérdezte: — Bácsi, kérem, tessék mondani, miféle masina az a hajóféle ott — bökött a folyó felé. — Kotrógép, kisfiam. Ezzel mélyítjük a Duna medrét. A kibányászott sódert pedig uszályokkal szállítjuk az építkezésekhez, hogy hazak, gyárak épüljenek. — S a kotrógép motorja zúg esténként? — Azé kisöreg — mosolygott a bácsi, aztán hozzátette: — De már nem sokáig. Még pár nap, és megyünk tovább. Pitykepotyka tágra nyílt szemekkel figyelt, majd illedelmesen megköszönte a magyarázatot. és vidáman szaladt haza. Senki sem tudta rajta kívül, örömének titkát. Aznap korán feküdt le, s már javában húzta a lóbőrt, mikor újra fölhangzott a motor nyöszörgése, a vas sikolya. Orosz László gyermeknek magának kell a helyét, kapcsolatait megtalálni, kialakítani. Az óvodában vagy otthon eddig ritkán kapott feladatot a gyerek. És ha kapott is. de nem teljesítette, ezert a gyereket személyesen nemigen vonták felelősségre. Az iskolában viszont, ha a kapott feladatot nem teljesíti, annak már következményei vannak. Azután az újabb fordulat: eddig a gyerek saját rokon* szenve vagy a szüiői irányítás alapján választotta meg gyerektársait. Az iskolában viszont az adott csoportban, ősz tályban véletlenszerűen összekerült. esetleg nem is szimpatikus gyerekkel kell együttműködnie, például ha közös feladatot kapnak. Később sűrűsödnek a fordulópontok. A gyerek megtanul olvasni, és ezzel egy csapásra megnyílik előtte a/, önálló ismeretszerzés lehetősége, nincs többé kizárólagosan a szülőre utalva. Például ha esti mese nélkül nem tud elaludni és a szülő nem ér rá mesélni, rávezetheti a gyereket: »Te is tudsz már olvasni, hidd el, sokkal érdekesebb, ha meséskönyvből keresel magadnak egy mesét...« — Persze, nem »lerázni« és utasítani kell a gyereket az ilyesmire, hanem mint saját új képességét: dicsérni ... „Ne utaltassuk meg!” Szívesen megy-e a gyerek a »suliba« vagy sem? Jól érzl-e ott magát? — Igen fontos kérdés ez, és sajnos, soltszor nem is a gyerektől függ. Rossz felnőttszokás, hogy a gyerekkel bármit meg tud utaltatni. Ezért ne »ijesztgessük« a gyereket az iskolával! A szülő feladata: a gyermek s'zámára természetes eseményként tüivtesse föl az iskolábajárást; és azt tudatosítsa, hogy ott sem »csoda jó«, sem »csoda rossz« dolgok nem varnak rá. Ez már csak azért is fontos, mert a gyermeknek — mint minden embernek — alapvonása a megszokott környezetéhez való ragaszkodás. És mivel az iskola igencsak új környezet. ez a ragaszkodás és a változás szembekerülóse ne okozzon törést; és otthon, lelkileg kell elkezdeni a gyermek fölkészítését e változásra. És még egy szempont: a szülő ne »tervezze« hiúságból, . presztízsből a gyerek iskolai baráti kapcsolatait; hagyja, hogy azokat saját maga alakítsa ki. És ne óvja az iskoláskorú gyereket a »széltől is«! Hagyja ugrálni, szaladgálni, mászni — ment a sportban ügyetlen, nehezen mozgó gyerek az élénk többség között az első pillanatban, de legkésőbb egy-két hét múlva a »perifériára« kerül... Érdekesek a pszichológus tanácsai. És most már a szülőktől függ, hogy be is tartsák; Sz. J. I. OTTHON ? Ili CSALÁD ÉVFORDULÓK SZEPTEMBERBEN 1 2 3 4 5 6 7 m 8 10 11 $ 12 $ 13 14 m 15 16 17 18 ® ! IV 20 21 22 2:< * 24 25 26 2? 28 * 2* 311 34 31 32 33 15 iö Vízszintes: i Az igék egyik csoportja. Nem álmos. Magyar szobrász, 70 éve, szeptember 18-án született. Fülig epés! Szólniizációtj hang — visszafelé. A »sivatag hajója-«. Múltat idéző. Kerek szám. Fakórtevőt. Zamat. Kicsinyítő képző. Nem máshová. Méta fele. Tetejére. •1940. szeptember ?4-én halt meg IvAnvJ GeOnvvald nó!a; hosszasan időzött c balatoni helységben. Öltöget. Találták. Férfinév. Magyar zeneszerző, :t0 éve, szept. 26-án halt meg. Ríttak. Az egyik szülő. Függőleges: 1. Lám. 2. Képző —• régiesen. 3. Kese közepe. 4. Figyelmeztetett. 5. Érint. fi. Husáng. 7. Történet. 9. Én 4« kapok tóle? 10. Végtagja. 14. Somogvban született és 30 éve. szeptember 22-én halt meg. 16. ^ érret expresszionista festő. 45 éve, szept. 24-én halt meg. 17. Ki a tulajdonosa? 19. Ilyen sapka is van. 23. Csokoládénév. 24.. Pakolta. 26. A föld felé. 27. Ütlegel. 28. Ravaszdi állat. 30. Az óra egyik hangja. 3°. Rémai szám: 501. 34. Olasz folyó — visszafelé. K. J. Beküldési határidő: 1075. szeptember 8. hétfő délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be. s írjátok rá; »Gyermek- keresztrejtvény 1-K Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Szemere: Lóczy; Geöczé; Vánibéry; Stein. Gleb Golubjov A kígyóisten nem válaszol című könyvét a következő pajtások nyerték: Jcrszli Judit és ifj. Miskei Károly (Kaposvár). Nagy Beáta (Balatonboglár), Váradi István (Böhönye). A könyveket postán küldjük