Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 181. szám
* Konrád nem játszhat Tatabányán A Kaposváron lejátszott Tatabánya—Rákóczi BK. mérkőzés negyedik percében Konrád és Miiller összecsapott, majd a kaposvári középpályást ölben kellett levinni a játéktérről. Ellenfelének a stoplija mélyen fölhasította a labdarúgó térdét. Konrádot kórházba szállították; sebét nyolc öltéssel kellett összevarrni, Ez azt jelenti, hogy nem játszhat hétfőn a tatabányai visszavágón. Helyére Patyi kerül a keretbe. A Rákóczi ma délelőtt is tart edzést, majd hétfőn fél tízkor indul két csapattal a bányász- városba. Mathesz Imre különösen a szünet utáni . játékkal elégedett, ezért nem tervez különösebb változást. Amennyiben Kovács F. és Duschák sérülése rendbejön, ők is elutaznak. Ez azonban csak a mai edzés után dől el. Tatabányán is 16.30-kor kezdődik a találkozó. A tartalékok fél háromkor kezdenek. Az első csapatok mérkőzését Körös vezeti. Partjelzők: Dávid és Nagy G. Magasabbra állított mérce a Táncsicsnál A múlt héten már új edzőjével készült a Táncsics NB III-as labdarúgó-együttese. A tréner és a játékosok azóta túl vannak a kölcsönös bemutatkozáson. Mint Csanda István mondotta: nem került idegenek közé. A sors — no és az előző évi sorsolás szeszélye folytán a Táncsics és korábbi csapata, a Vasas egyszerre játszott Kaposváron, és ráadásul az ellenfeleket is a piros-fehérektől kapták. Így több mérkőzésen is látta a fiúkat játszani. — Akik szóhoz jutottak, azokat mind ismerem. Igaz, csak a pályán kívülről! Edzéshozzáállásukról, emberi magatartásukról eddig keveset tudtam, de már tájékozódtam. Elmondhatom: az eltelt egy hét jó benyomást tett rám. Mindenki nagyon lelkiismeretesen dolgozott. A fiúk érzik, hogy mindenki előtt nyitKajak—kenu VB Belgrád A döntők eredményei A döntők eredményei a belgrádi kajak-kenu világbajnokság szombat délutáni versenyein: K—1 1000 m világbajnok: G. Sledziewski (Lengyelország) és O. Perri (Olaszország) 3:43.55 p. 4. Csapó Géza (Magyarország) 3:46.17 C—1 1000 m világbajnok: V. Juresenko (Szovjetunió) 4:07.42 2.1. Patzaichin (Románia) 4:09.47 3. Wichmann Tamás (Magyarország) 4:10.47 K—1. 500 m női világbajnok: A. Ohde NDK) 1:56.57... 5. Tőzsér Ilona (Magyarország) 2:03.56 K—2 1000 m világbajnok: A. Slatnow, G. Rummel , (NDK) 3:28.31 . .. 3. Deme József, Rátkai János (Magyarország) 3:30.18 C—2 1000 m világbajnok: Árva Gábor, Povázsai Péter (Magyarország) 3:49.43 K—2 500 m női világbajnok: B. Koster, A. Zirzov (NDK) 1:48.57 K—4 1000 m világbajnok: Spanyolország (Rodriguez, Cellorio, Diaz, Misione) 3:06.40... 3. Magyarország (Deme József, Szabó István, Bakó Zoltán, Rátkai János) 3:06.76 A világbajnokság éremtáblázata: arany ezüst bronz NDK Szovjetunió Magyarország Lengyelország Olaszország Spanyolország Románia — 3 — 1 — 31 Mivel a K—1 1000 méteres számban az első helyen holtverseny volt, az aranyérmek száma eggyel több, az ezüstöké eggyel kevesebb. va áll az a bizonyos kapu; Kanyar és Varga példája óriási hajtóerő. Íme, aki szorgalmas és nem retten vissza az áldozatoktól, abból egyik napról a másikra is lehet NB I-es labdarúgó. Most' még jobban szem előtt lesznek. Én el tudom képzelni, hogy közülük egy-kettő, akár rövid időn belül is követheti Var- gáékat. Egyelőre azonban saját célkitűzésünket kell megvalósítanunk, Ügy ítéltem meg, hogy ez a csapat az előző évinél nagyobb feladatokat is meg tud oldani. A szakosztijly- lyal közösen szabtuk feladatul a fiúknak, hogy az első öt között végezzenek. Tény, hogy ez többletmunkával jár, de vállaljuk. — Minden nap edzünk, és eltérően az eddigi gyakorlattól: több' alkalommal délelőtt is lesz foglalkozás. Serdiilőbajsiolsság Pénteken értekezletet tartott a Somogy megyei Labdarúgószövetség, és erre meghívta valamennyi megyei I. osztályú csapat képviselőjét. A megbeszélésen a bajnokság beindításának problémáin túl központi helyet kapott az első ízben rendezendő megyei serdülőbajnokság. Mint ismeretes: valamennyi egyesület köteles utánpótlás csapatot szerepeltetni. Természetesen figyelembe vették a területi sajátosságokat is, épp ezért a serdülők nem párhuzamosan játszanak a felnőttekkel és az ifikkel. Az utazási körülményeket figyelembe véve három csoportot alakítottak ki. A-csoport: Marcali SE, Lengyeltóti, Balatonlelle, Fonyód, Balatonboglár, Siófok X, Siófok II. B-csoport: Barcs I, Barcs II, Nagyatádi Kinizsi, Rákóczi III, Rákóczi IV, Gyékényes, Csurgó. C-csoportT K. Vasas, K. Gaz- dász, Hetes, Taszár, K. H. Vasutas, Rákóczi I, Rákóczi II. o három csoportban A csoportok győztese Kaposváron körmérkőzést játszanak a bajnoki címért. A szak- szövetség igyekszik rugalmasan lebonyolítani ezt a bajnokságot.. A hivatalos játéknap szombat, de a két mérkőző ellenfél megállapodhat más időpontban is (akár hét 'közben is le lehet játszani a mérkőzéseket). A játékidő kétszer 35 perc. ' Jurái lűtie a harmadikat A góllövők érthetően örülnek sikerüknek. Annak azonban kevésbé, ha a nyilvánosság előtt másnak ítélik az érte járó babért. Sajnos, ez történt tegnapi tudósításunkban, amelyben Csépánt jelöltük meg a kupamérkőzés harmadik gólja szerzőjeként. Pedig ötezer ember látta — legföljebb riporterünk nem —, hogy a 86. percben a nagyszerű akciót Túrái fejezte be. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy erről tájékoztassuk azokat a szurkolókat is, akik nem lehettek kint-a- mérkőzé- jseiw Az edző már kijelölte a ma rajtoló csapatot. A következő tizenegy kezd: Kiss P. — Gondos, - Hamar, Hadzopulosz, Ambach — Németh, Geiger — Soós, Veszelka, Pénzes, Takács. Mint az összeállításból is kitűnik: hazai pályán négy csatárral fog rohamozni a Táncsics. Csereként a kapuban Kiss I., a mezőnyben Faust és Dobot áll készenlétben. ■fi J. R. * Nemzetközi úszóverseny Pécsen Hét közben Pécsen a bányásznap alkalmából nemzetközi úszóversenyt rendeztek. ’A ■ jugoszláv és csehszlovák versenyzők mellett a magyarokat Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Zalaegerszeg, Dombóvár és Kaposvár úszói képviselték. Az erősnek mondott mezőnyben több kaposvári versenyző is jól szerepelt. Két első hely mellett több értékes, dobogós helyet szereztek. Marosi Ildikó gyermekcsúcsot úszott; Dom- bosi Ferenc is beállította a 100 m-es férfi hátúszás megyei csúcsát. A verseny kaposvári vonatkozású eredményei. Fiúk: 100 m ffi hát: 1.: 2. Dombosi 1:08,7 200 m gyermek, gyors: 3. Kökényesy 2:40 50 m béka, hát: 1. Dobos 0:47 200 m serdülő, hát: 1.1 2. Csordás 2:4*7,5 10 x 50 méteres gyorsváitó: ... 3. Kaposvár 6:01,5 Lányok: 100 m ifj. mell: 1.1 3. Adler 1:26,5 50 m béka, hát: 1. Toldi 0:46,8, ... 3. Varga J. 0:48 200 m gyermek, hát: ít; 3. Marosi 2:54,8 4 x 100 m női gyorsváitó: 3. Kaposvár (Adler, Verdősi, Tóth, Szarka) 4:45,4 4x100 m női vegyes váltó: ... 3. Kaposvár (Szarka, Adler, Marosi, Tóth) 5:32,4 IOx-50 tn női gyorsváltó: 1L 2. Ngpogvar fLlS.j Iimmil-Iimmiiimmnmi mm HÍREK AUGUSZTUS ? 3 VASÁRNAP Hermina Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványos zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati, északi szél, a zivatar idején átmeneti szélcrősödés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25—30 fok között lesz. 175 évvel ezelőtt, rsoo. augusztus 3-án halt meg 64 éves korában — Karl Friedrich Christian Fasch német udvari karmester, zeneszerző. Már apja, Johann Friedrich Fasch .is zeneszerző volt, és a fiú Berlinben — Nagy Frigyes udvarában — csembalistáként kezdett zenével foglalkozni. Később operai karmester, a berlini »Singakademie« megalapítója lett. Ezt a nagy jelentőségű intézetet F. Ch. Fasch a haláláig vezette; utóda Zelter lett, aki a »Singakademie« alapító igazgatójának életraji zál is megírta. Fasch erősen teoretikus, regisztráló hajlamú zeneszerző volt, s erről több elméleti írása is tanúskodik. Viszonylag kevés munkája maradt fenn, mert művei nagy részét halála előtt elégette. S1 náSYiaiáfsios A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 91 fogadónak volt, nyereményük egyenként 58 299 forint. Három találata 7824 fogadónak volt, nyereményük egyenként 339 forint. A kéttalálatos szelvények száma 222 857 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyere- méhyilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Fejleszti fácán törzsállományát a Lábodi Állami Gazdaság apróvadtelepe. Az idei ezer tyúk helyett jövőre kétezer, azt követően pedig háromezer tartását tervezik. Texasi találmány Az Egyesült Államokban egy texasi állampolgár szabadalmat kapott egy olyan cigarettaszipkára, amely villamos kisülésekkel veszi el a dohányosok, kedvét a füstöléstől. Ha a szipka .tulajdonosa nem hatástalanítja a rendszert, tíz másodpercen át olyan áramütéseket kap, amelyek hatására jó ideig nem kíván rágyújtani. — 2000 LÁTOGATÓJA volt idáig a Somogyi Képtárban az alföldi festett bútor kiállításnak. — összeütközött három metrószerelvény — eddig tisztázatlan okokból — pénteken éjjel Boston amerikai városban. Rendőrségi tájékoztatás szerint mintegy száz sebesültet szállítottak a közeli kórházakba. A szerencsétlenség időpontjában a szerelvényeken 1200 személy utazott. ♦ TBC a Kolumbusz előtti Amerikában A tuberkolózis már ismert betegség volt Amerikában, mielőtt Kolumbusz lábát a kontinensre tette volna. Az első, egyértelműen tuberkulózisra utaló jeleket egy nyolcéves inka fiú múmiáján észlelte Marvin Allison, Virginia állam egyetemének professzora. Az Amerika fölfedezése előtt mintegy nyolcszáz évvel*élt fiú tüdejét, máját és más egyéb szervét támadta meg a kór. — Nyolcvan horgászjegyet adtak ki eddig a Siotour za- márdi kirendeltségén. — 1GQ pilóta, három turnusban, bentlakásos továbbképzésen tanul a kaposújlaki Repülőgépes Növényvédő Állomáson. A különböző szak- tantárgyakon kívül meteorológiai, agronómiái és egészségügyi előadásokat hallgatnak. GyemiekRereszlreiívény Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Napozás; Szúnyog; Strand; Balaton: Sátorozás. Lipták Gábor »Sárkányfészek-« című könyvét a következő pajtások nyerték: Heil- mann Ildikó és Bocsányi Sándor (Kaposvár), Hegedűs Krisztina (Balatonföldvár), Takács Tibor (Siófok). A könyveket postán _ kükt- ]űk «L — Segélyt kapnak a Kaposvári Villamossági Gyárban dolgozó nagycsaládosok az iskolaévre való bevásárlásra. Most először adják nyáron ezt az összeget, eddig karácsonykor osztották. Mintegy huszonötezer forintot fordítanak erre a célra. — A SIÓFOKI ■ »BALATON« népitánc együttes augusztusban négy alkalommal ad színes folklór-műsort a balatonföldvári Siotour üdülőhelyi klubban. Első augusztusi előadásukat holnap tartják. — üdülnek a fonónők. A textilműyek dolgozói közül hetvenen pihennek a nyáron a Pamutfonó-ipari Vállalat balatonszemesi üdülőjében. — Több mint másfélmillió forint bevételhez jutott juhá- szatából az idén az ádánd— balatonszabadi November , 7. Tsz. Tenyészállatokért összesen 860. ezer, gyapjúért pedig 663 ezer forintot kapott a szövetkezet. — Az Agromasexpo augusztus 20-tól Budapesten kezdődő vásárára meghívták a barcsi UNITECH Ipari Szövetkezet néhány vasipari termékét ÍS. ij Nekünk már felhős a nap... Emelődaru a vízen Japán szakemberek szerint a Musashi nevű, nemrég vízbe bocsátott vízi emelődaru a legnagyobb a világon. A daru 3000 tonnányi súlyt képes 106 méter magasságba emelni. Fő feladata a vízparti építkezéseken való segítségnyújtás. — Japánban mind gyakrabban építik a gyárakat, villanyerő- műveket és telepeket mesterséges szigetekre a tengeren. — Befejeződött a Siófoki Állami Gazdaságban a 240 hektárnyi zöldborsó betakarítása. A több szakaszban érő zöldborsó*— annak ellenére, hogy 25 hektárnyi területen a sok eső nehezítette a szedést — jó termést: 37 mázsás átlagot hozott. — Befejezték tegnap 18 540 hektárnyi területükön a búza betakarítását a kaposvári járás tsz-ei. A hektáronkénti átlagtermés 8 mázsával kevesebb, mint a tavalyi. — 23 köbméteres üzemanyagtárolót épített Bolhón a babócsai Szabadság Termelőszó vetkezet. Megszűnt az árvízvédelmi készültség A Sió-torkolat és a Duna jobb parti szögletében, a Ge- menci erdő térségében őrzött gátszakasa mentén e hét közepén megszüntetett árvízvédelmi készültséggel zárult a küzdelem a folyók nagy nyári áradásai ellen, amelyben — mint ismeretes — az 1965. évi nagy dunai árvíz idején mért legmagasabb vízszinteket tó megközelítették, néhol meghaladták az árhullámok. — Cumihőmérőt .szabadalmaz látták az Egyesült Államokban. Az üveg belsejében teljességgel zárt üregben hehelyeztek el olyan anyagot, amely megváltoztatja a színét, ha a csecsemőnek láza van. Az egyszerű készülék jelentős mértékben megkönnyíti a kisbabák testhőmérsékletének mérését. Szezonvégi ruházati vásár A ruházati kereskedelem a hagyományoknak megfelelően az idén tó megrendezi a nyári szezonvégi vásárt, amely most augusztus 4-től augusztus 16- ig tart. A vásár áruválasztéka, az árengedmény mértéke — akárcsak az előző években — most sem lesz egységes, hanem területenként, vállalatonként eltér. A kiskereskedelmi vállalatok és szövetkezetek saját hatáskörükben jelölik ki a vásárban részt vevő egységeket, árucikkeket és szabják meg az engedmény mértékét. ' — Heves földlökések ráz.' kódtatták meg az egyesült államokbeli Kalifornia északi részét pénteken délután. Az első jelentések szerint mintegy húsz’személy megsebesült és anyagi károk keletkeztek. A leghevesebb földlökés a Richter-skálán mért 6,4-es erősséget érte el. — Áttelepíthető ventillátorokkal biztosítják a hideglevegős szárítást a szénakazlakban Nagykorpádon. Az állami gazdaság így viszonylag magas víztartalommal végezhette el a lucerna bálázását s a bálákból a kazlak összerakását. — Negyvenhármán adtak vért a siófoki Töválnál tartott véradáson. — Könnyebb lesz a munka a kaposvári Kefe- és Műanyagipari Vállalat kaposújlaki telepén. Már próbaüzemei az új bőrtelenítő és vizes- válogató gép. — Ballagó idő. Fekete István önéletrajzi regényéből készít filmet Fejér Tamás a Budapest Filmvállalat produkciójában. — A Kaposvári városi Tanács V. B. termelés — ellátásfelügyeleti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tangazdasága 19T5. augusztus 4-től augusztus 21-ig kaposvári cseri gyümölcsösében Tinox és Phosdorin erős hatású mérgekkel permetezést végez. A permetezett fák és az aljnövényzet 30 napig mérgező hatásúak, ezért érintésük emberre es állatra (mehekreKjegyaránt veszélyé*. _ (8939)