Somogyi Néplap, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-08 / 185. szám

Országos lovasbajnokság Mosonmagyaróváron bonyo­lították le az országos lovas- bajnokság második fordulóját. A különböző feladatok végre­hajtására 36-an szálltak nye­regbe, köztük a K. Gazdász két versenyzője. A kaposváriak eredményei: Díjlovaglás, közép A feladat: ... 2. Kövy András Csoki nevű lován. f Közép B feladat: 1. Sziklai Tamás Dallam nevű lován. Szentgyörgy feladat:, ... 3. Kövy András Csaba nevű lo­ván, 4. Kövy András Dicső ne­vű lován. Intermediaire feladat: ... 2. Kövy András Csaba nevű lo­ván, 3. Kövy András Dicső ne­vű lován. Gondok megyéik atlétikai életében Ez £v márciusában látott napvilágot megyénk atlétikai ‘ intézkedési terve, mely az O'JKH állásfoglalása alapján 1 hivatott a Somogyra háruló I feladatok végrehajtását szor­galmazni. Az eltelt időszak nyomán korai lenne még messzemenő következtetést levonni. Hogy mégis sort ke­rítünk rá, azért tesszük, hogy vázolva a valós és vélt gondo­kat, mind több társadalmi ak­tíva bevonásával segítsük eiő atlétikánk fellendítését. A megyei sporthivatal és az atlétikai szakszövetség vezetői­ből, valamint a megyei tanács j művelődésügyi osztályának : képviselőjéből alakult az a ' kerekasztal-beszélgetés, amely minden kendőzés nélkül tárta fel a hiányosságokat és az előrelépést gátló tényezőket. Az intézkedési teiv megál­lapítja, hogy megyénk atléti­kája a fejlődés ellenére sem alkalmas az ifjúság testi neve­lésében rá háruló feladatok megoldására. Éppen ezért az atlétika fejlesztését társada­lompolitikai kérdésnek kell tekinteni. Részletesen vázolja az iskolákra, a sportkörökre, a tan,ácsokra, valamint a tö­megszervezetekre háruló fel­adatokat. Vizsgálgatjúk,' meddig ju­tottunk el. Bevezetőül néhány Az atlelizáláfll fiatalon kell kezdeni. Vajon hányán maradlak közülük hűek sportágukhoz? Két csoportban rajt a területi labdarúgó-bajnokságban NB III-as csapataink után a területi * csoportokban sze­replő együtteseink a legfris­sebbek. A Kaposvári és a Dráva csoportban vasárnap megkezdődik a bajnoki küz­delem. míg a Balatoni cso­port egy héttel később kezd. Ez évtől kezdve mindhárom­ban tizenhat csapat indul. Ma a Kaposvári csoport őszi sorsolását közöljük, hol­nap pedig a Dráváét. Az au­gusztus 16-i rajt előtt a Ba­latoni csoport, valamint a me­gyei bajnokság menetrendjét is ismertetni fogjuk. Az ifjú­sági csapatok sorsolása azo­nos a felnő ttekéyeL kaposvári csoport I. forduló: VIII. 10. Hedreheiy—Somogyi ád Zimány—Gölle Nagyberki—Somogysárd Mernye—K. Vörös Lobogó Szentgáloskér—Kiskorpád Patalom—Mesztegnyő Kadarkút—Nagybajom Kálmánesa—Böhönye. II. forduló: VHI. 17. Somogyiad—Böhönye Nagybajom—Kálmánesa Mesztegnyő—Kadarkút Kiskorpád—Patalom X. Lobogó—Szentgáloskér Som ogysárd—Mernye Gölie—Nagyberki . Hedrehely—Zimány Hl. forduló: VIH. 24. Zimány—Som ogyjád Nagyberki—Hedrehely -viernye—Gölle Szentgáloskér—Somogysárd Patalom—K. Lobogó Kadarkú}—Kiskorpád Kálmánesa—Mesztegnyő Böhönye—Nagybajom IV. forduló: VHI. 31. Somogy jád—Nagybajom Mesztegnyő—Böhönye / kiskorpád—Kálmánesa Z. Lobogó—Kadarkút Somogysárd—Patalom Gölle—Szentgáloskér Hedrehely—Mernye Zimány—Nagyberki V. forduló: IX. 7.- Nagyberki—Somogyj ád Mernye—Zimány Szentgáloskér—Hedrehely Patalom—Gölle Kadarkút—Somogysárd Kálmánesa—K. Lobogó Böhönye—Kiskorpád Nagybajom—Mesztegnyő VI. forduló: IX. 14. Somogy j ád—Mesztegnyő Cislcorpád—Nagybajom Z. Lobogó—Böhönye omogysárd—Kálmánesa ölle—Kadarkút edrehely—Patalom .imány—Szentgáloskér agyberki—Mernye VII. forduló: IX. 21: Mernye—Somogy jád Szentgáloskér—N agyberki Patalom—Zimány Kadarkút—Hedrehely Kálmánesa—Gölle Böhönye—Somogysárd Nagybajom—K. Lobogó Mesztegnyő—Kiskorpád VIII. forduló: IXJ 28. Somogyj ád—Kiskorpád K. Lobogó—Mesztegnyő Somogysárd—Nagybajom Gölle—Böhönye Hedrehely—Kálmánesa Zimány—Kadarkút Nagyberki—Patalom Mernye—Szentgáloskér IX. forduló: X. 5w Szentgáloskér—Somogyj ád Patalom—Mernye Kadarkút—N agyberki Kaim áncsa—Zim ány Böhönye—Hedrehely Nagybaj om—Gölle Mesztegnyő—Somogysárd Kiskorpád—K. Lobogó X. forduló: X. 12, Somogyiad—K. Lobogó Somogysárd—Kiskorpád Gölle—Mesztegnyő Hedrehely—Nagybaj om Zimány—Böhönye Nagyberki—Kálmánesa Mernye—Kadarkút Szentgáloskér—Patalom XI. forduló: X. 19. Patalom—Somogy j ád Kadarkút—Szentgáloskér Kálmánesa—Mernye Böhönye—Nagyberki Nagybajom—Zimány Mesztegnyő—Hedrehely Kiskorpád—Gölle K. Lobogó—Somogysárd XII. forduló: X. 26. Somogyj ád—Somogysárd Gölle—K. Lobogó Hedrehely—Kiskorpád Zimány—Mesztegnyő Nagyberki—Nagybajom Mernye—Böhönye Szentgáloskér—Kálmánesa Patalom—Kadarkút xm. forduló: XI. 2* Kadarkút—Somogyj ád Kálmánesa—Patalom Böhönye—Szentgáloskér Nagybajom—Mernye Mesztegnyő—Nagyberki Kiskorpád—Zimány K. Lobogó—Hedrehely Somogysárd—Gölle XIV. forduló: XI. 9«, Somogy jád—Gölle Hedrehely—Somogysárd Zimány—K. Lobogó Nagyberki—Kiskorpád Mernye—Mesztegnyő Szentgáloskér—N agybaj om Patalom—Böhönye Kadarkút—Kálmánesa XV. forduló: XI. 16' Kálmánesa—Somogy jád Böhönye—Kadarkút Nagybajom—Patalom Mesztegnyő—Szentgáloskér Kiskorpád—Mernye K. Lobogó—Nagyberki Somogysárd—Zimány Gölle—Hedrehely A KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁT fölvesz újonnan beinduló töltelékáru-gyártó üzemébe férfi és női munkásokat Minden héten szabad szombat! Egymüszakos, fizikai munka. Jelentkezés: 18 éves kortól, a munkaügyi osztályon: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 67—69. (268794) adat. Egy idei felmérés sze­rint megyénkben 291 atléta van. Hogy oszlik meg ez a szám? Kaposvár 181, siófoki járás 55, marcali járás 18, bar­csi járás 37 fő. összesen hat atlétikai szakosztály működik, a közelmúltban , alakult nagy­atádival együtt. Az intézkedési terv felada­tul tűzi az egyesületi szakosz­tályok számának növelését és a meglevők fejlesztését is. »Megyénk azon helységeiben, ahol a létesítményfeltételek megvannak, illetve megte­remthetők, atlétikai szakosztá­lyokat kell létrehozni.« Siófok, Csurgó, Marcali, Zamárdi és BaLatonbogláír szerepel a táv­lati tervben. Természetesen az atléták nevelése elsősorban nem az egyesületekben kezdődik. Fő irányelvei között az intézke­dési terv is hangsúlyozza az iskolákra háruló feladatokat. Ezeket három fő pontban rög­zíti: a) Minden gyermek vegyen részt a kisdobosok és az úttö­rők négytusa versenyein. b) A középfokú tanintézetek első és második osztályosai számára felmenő rendszerű megyei csapatbajnokságot kell szervezni. c) Ki kell dolgozni egy csök­kentett olimpiai programmal működő versenysorozatnak a tervét a 17—18 évesek számá­ra. És még egy lényeges pont: már a következő tanévtől kol­légiumi elhelyezést kell foko­zatosan biztosítani a sportág­ban feltűnt tehetséges fiatalok számára, és egyúttal elő kell segíteni továbbtanulásukat is. Milyen helyet foglal el je­lenleg iskolai sportunkban az atlétika? Az intézkedések hatására máris tapasztalható fejlődés. Amíg például 1973-ban egy is­kolai atlétikai szakosztályunk volt, az 1974/75-ös tanévben már 12 működött. A DSK csa­patbajnokságokon, a középis­kolai atlétikai versenyeken és a futó csapatbajnokságokon az elmúlt tanévben már minden korábbinál többen, 717-en vet­tek részt. Helytelen azonban, hogy néhány, több verseny­számban is jó eredményre ké­pes tanulót indokolatlanul sok számban indítanak. Az új iskolai versenyrend­szert még ezután dolgozzák ki. Szemléletváltozásra van szük­ség a pedagógusok között. Legtöbbjük manapság még csak egy-egy sportágra kon­centrál, elhanyagolva az atlé­tikát, amely nélkül valójában egyetlen más sportág sem lé­tezhet. Az 1978-ra várható testnevelési tanterv módosítá­sáig is helyes lenne mind szé­lesebb körben alkalmazni azt a gyakorlatot, hogy a heti há­rom tesnevelési órából az egyik úgynevezett futóóra le­ne. Természetesen még egy ideig kísértenek a múlt »bű­nei«. Az iskolák nem tudnak kellően előkészített atlétákat adni a sportegyesületeknek. A szakvélemények szerint leg­alább három évnek kell eltel­nie, míg kialakul a mag. De felvetődik a kérdés: vajon az atlétikai szakosztályok tud­nák-e kellően foglalkoztatni a jól előkészített versenyzőket? Azt hiszem, erre határozott választ adhatunk: nem! E vé­leménycserén az is kiderült, hogy miért. A létesítmények és egyéb tárgyi feltételek fo­gyatékosságára már utaltunk. Somogybán jelenleg egyetlen atléta szakedző sem tevékeny­kedik!!). Edzői képesítéssel nyolcán, segédedzőivel pedig hatan dolgoznák. Mindössze két függetlenített atlétaedzö van a megyében, a K. Dózsá­nál, illetve a sportiskolánál. Ez bizony kevés. Jól látják ezt sportéletünk’ irányítói is, hisz egyik feladatul éppen azt szab­ják meg, hogy föl kell kutatni a képesítéssel rendelkező, de nem működő edzőket, és ismét aktivizálni kell őket. Az emlí­tett célokat fogja szolgálni a szakemberképzést szolgáló ál­landó tábor létesítése Fonyó­don. Az évtized végéig újabb hat főfoglalkozású és 25 mel­lékfoglalkozású edzőt kíván­nak bekapcsolni atlétáink képzésébe. Ugyancsak az előrelépés zá­loga a jó szakosztály vezetés. Jelenleg még hiányzik egy például szolgáló szakosztályi modell. Jelenleg az atlétaed- zök látják el a vezetéssel járó feladatokat is, ez pedig a szakmai munka idejét kurtítja meg. A néhol szenvedélyessé vált vita hevében kritikusan vetőd­tek fel a szakszövetségre há­ruló feladatok. Vajon csupán adminisztratív és rendezői munka hárulhat rájuk? Jól látják a hiányosságokat és he­lyesen a kivezető utat, de ész­revételeiket, véleményüket kö zölték-e az irányító sportjává tallal? Adtak-e és kértek-e se­gítséget? Van-e kapcsolatuk a járási és a városi szakszövet­ségekkel? A társadalmi aktí­vahálózat kibővítéséhez hozzá­járul ták-e? Csupa megvála­szolandó kérdés. Nem helyes, hogy fentről várják az intéz­kedéseket, s utána bírálják an nak fogyatékosságait. Olyan kapcsolatokat kell teremteni, a szervező, valamint az élőké szító munkába úgy kell be­kapcsolódni, hogy mindig kö zösen kidolgozott intézkedésele lássanak napvilágot. A járási sportfelügyelőségek se »külső szemlélői*? legyenek az eseményeknek. A tennivaló rengeteg, ők is vegyék ki ré­szüket a fejlesztés munkájá­ból. Tevékenységükben foko­zottabban támaszkodjanak a KISZ-szervezetekre és az út­törőszövetségekre. Feladat mindenkinek jut bőven. Az atlétika alapsportág, s ha azt akarjuk, hogy egész sportéle­tünk szilárd legyen, ezeket az alapokat közösen kell megerő­sítenünk. Jutási Róbert A HÍRADÁSTECHNIKAI SZÖyETKEZET BALATONLELLEI ÜZEMEGYSÉGE (Balatonlelle, Sallai u. 3.)-. fölvesz kőműveseket és építőipari segédmunkásokat Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni Hideg Jenő gondnoknál lehet, személyesen, (10508) iiinimi—miuinnmnmimmi HÍREK AUGUSZTUS 8 PÉNTEK László Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, elszórtan további záporokkal, zivatarokkal. Többfelé élénk északkeleti szél. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 23—2* fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig): Időnként megnö­vekvő felhőzet futó esőkkel, záporokkal. Az év­szakhoz képest hűvös idő, de a hétvégén emelke­dik a hőmérséklet. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 131—17, a legmagasabb nappali hőmérsék­let 23—2«, később 25—30 fok között lesz. — Leopold Dirgisz szovjet orgonaművész ad hangver­senyt ma este 20 órai kezdet­tel a kőröshegyi műemlék templomban. — Balatonszárszón üdül az énektan árokból álló, állami díjas Elsus cseh kórus. A 120 tagú együttes naponta próbát tart a helyi művelődési ház­ban, ugyanis európai turnéra készül. — Az TJRH-adóállomás is elkészült már a Nagykanizsa melletti Kerülőpusztán épülő tv-állomáson. Az adó a Kos­suth és a Petőfi, továbbá a 3. műsor erősítésére szolgál. \ Dunai hajózás A KGST-országoknak az áru­csere és szállítás növelésére vo­natkozó távlati tervei értelmé­ben a dunai teherszállítás a kö­vetkező 10—13 évben legalább 60 százalékkal növekszik. A pozsonyi Dunai Hajózási Társaság teherszállító hajói 1975-ben a csehszlovák külkeres­kedelmi áruforgalom szállításá­nak a felét bonyolították le. Elsősorban cementet és vasér­cet szállítanak a Szovjetunióból, bauxitot Jugoszláviából és pa­kurát Romániából. W' — Jutalomkirándulásra in­dult ma a Lengyeltóti Vízgaz­dálkodási és Talajvédelmi Társulat 40 tagja. Észak-Ma- gyarországgal ismerkednek meg háromnapos útjukon. ingyenes szakmai kirándulás 220-an jelentkeztek a Mo­sonmagyaróvári Mezőgazdasá­gi Gépgyár kaposvári gyárá­ban arra a szakmai kirándu­lásra, amelyet az őszi buda­pesti vásárra szervez a szak- szervezeti bizottság. A rész­vevők fizikai dolgozók, s va­lamennyien ingyen utaznak majd. Az szb 25 ezer forintot adott a kirándulásra. — Üjabb értékes leletek ke­rültek elő hazánk legjelentő­sebb római kori ásatásának színhelyén, Gorsiumban: a markomann háborúban el­pusztult tárgyak maradvá­nyai, köztük egy nagy áldoza­ti ólomedény. — Elkészült a Tyumeny— Szurgut közötti nyugat-szibé­riai vasútvonal 860 kilométe­res szakasza. Az Ob folyó két és fél kilométer hosszú hídján már áthaladt az első szerel­vény. — Paradicsomtermesztési bemutatót tartottak tegnap a Bács-Kiskun megyei zöldség- termesztési kutatóintézetben, ahol mintegy 40 újonnan elő­állított hibrid érleli a ter­mést. — 70—75 mázsás termést ígérnek a dél-alföldi kender­földek, ahol most kezdődött a növény betakarítása. Hat me­gyében 6500 hektáron ért be ez a rostnövény. — Két Braud-adaptert vá­sárolt a kaposvár—kaposfü- redi Vörös Október Tsz. Az ősszel már hat kombájnadap- terrel kezdhetik meg a ku­koricabetakarítást. — Villám csapta agyon Zala megyében, Lendvajakab- fa határában, a tehenesfogatot hajtó Soós Jenő 57 éves tsz- tagot, nemesnépi lakost. — A hídkorlátot áttörve fo­lyóba zuhant a dél-törökor- szági Adana közelében egy utasokkal zsúfolt teherautó. Csak tíz embert sikerült ki­menteni. 185 évvel ezelőtt, 1790. augusztus 8-án született és 48 éves korában, 1838-ban halt meg Kölcsey Ferenc, a reformkor^nagy költője, az el­vi alapon álló magyar kritika megindítója, nagy hatású szó­nok és politikus, nemzeti Himnuszunk szerzője. Közép­birtokos nemesi családból származott. Korán árvaságra jutott, s fél szemét himlő következtében elveszítette. így, is szorgalmasan tanult, s a debreceni kollégiumban jogi tanulmányokat végzett. 1810- ben Pesten lett joggyakornok, megismerkedett Kazinczy pesti barátaival. 1812-ben Bihar me­gyei, álmosdi, majd három évvel később csekei (Szatmár megyei) birtokára vonult visz- sza, magányosan élt, többnyi­re csak levelezés útján tartott kapcsolatot íróbarátaival. 1817- ben »fordulat következett be a pályájában: kiábrándult Kazinczy elvont humanizmu­sából, bírálni kezdte annak a fordítás-irodalmat propagáló elveit, és — helyesen — az eredeti alkotásoktól várta a magyar irodalom fejlődését, megújhodását.. Hazafias ver­seiben a haladás ügyéért har­colt. A Himnuszban (1823), amely Erkel Ferenc megzené­sítésében (1844) később nem­zeti Himnuszunkká vált, a fájdalmas önbírálat hangja szólal meg. Javaslat az egri műemlékvédelmi tanácskozáson Egerben tegnap befejeződött a műemléki albizottságok VIII. országos értekezlete. A háromnapos tanácskozáson- több mint 300 mérnök, tudós, építész, művész és tanácsi ve­zető vitatta meg a magyar műemlékvédelem feladatait Nagy figyelmet keltett Papp Jánosnak, egy egri gyár szo­cialista brigádvezetőjének a felszólalása. Azt javasolta, hogy a szocialista brigádok indítsanak országos mozgal­mat a műemlékek védelmére, s ez a tevékenység kapjon, helyet a brigádok ieladatvál- lalasai között — Elhunyt Szauder József akadémikus, irodalom törté­nész, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudomá­nyi Intézetének főosztályveze­tője és tudományos tanács­adója. 59 éves voit — Búzából a Siófoki Állami Gazdaságban — több mint 980 hektárról —- átlag 44,6 mazsa termést takarítottak be. Sorsolás a MOütP-páiyázaton Dárday István filmjének, a Jutalomutazásnak nézői között meghirdetett első sorsoláson a kétszemélyes angliai utat Bán­falvi Tiborné budapesti gyógy­szerész és gimnazista leánya nyerte. A KISZ-táborokból és községekből pályázók számára szeptemberben lesz egy sorso­lás. — 166 mázsa sárgabarackot szednek le hektáronként a fá­ról a habarovszki körzet gyü­mölcsöseiben, ahol fagy tűrő gyümölcsfákat kísérleteztek ki. Már 20 hektárnyi te­rületet foglalnak el szovjet Távol-Keleten ezek a gyümöl­csösök. — Kukoricakonzervek gyár­tását kezdték meg a kecske­méti gyárban. A sárga, gyöngyszemű amerikai kuko­ricát — amelyből naponta 3— 4 vagonnal tartósítanak — fő­képp Angliába, illetve NSZK- ba szállítják. — A 104. születésnapját ün­nepelte a napokban — szülő­falujában, az olaszországi Tortoretóban — Maria Semp- reviva. A vezetékneve egyéb­ként annyit jelent: »mindig élő«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom