Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-06 / 157. szám

A telep és az emberek A nagybajo­mi Lenin Ter­melőszövetke­zet szarvasmar­hatelepét jó példaként em­legetik. A tsz- iroda falán nagyméretű színes fényké­pek sorakoznak az ott található gépekről, a kor­szerű techniká­ról. Negyven­ötén dolgoznak a telepen: ve­zetők, takar- mányosok, fe­jők, borjúneve­lők, karbantar­tók. A műszak reggel négykor kezdődik a fa­lutól négy kilo­méterre levő munkahelyen. Ki kerékpárral, ki motorral jár dolgozni, ezt tanúsítják a be­járat előtt sorakozó járművek. Amikor mások odaállnak az esztergapad mellé, vagy ki­nyitják a hivatal ajtaját, ők már indulnak hazafelé. Azután délután újból kezdődik min­den elölről... Néhány perccel múlt négy óra. A borjúnevelőben felbúg a mosógép motorja: meleg víz és tejpor kerül bele — készül a borjak-eledele. — Jó dolog ez a mosógép — jegyzi meg Vida Imréné, aki a férjével együtt dolgozik a te­lepen. — Kevertük kézzel is, de az nehezen ment, meg nem is lehetett egyenletesen elke­verni a tejport a vízzel. — Mikor indul munkába? — Reggel háromkor. Fel­ülök a kerékpáromra, s kike­rekezek. Csak télen rossz, mert a nagy hóban, gyalog egy óra kell ahhoz, hogy kiérjek. — Szereti ezt a munkát? — Hát persze. Napközben az ember elvégezheti az otthoni dolgait, meg a fizetés is jó. — Mennyi? — Kétezer-hatszáz—kétezer- hétszáz is megvan. lesz a kétezer-négyszáz is. A mi telepünkön még nincs tel­jes üzem, a létszámot gyara­pítjuk. Majd csak jövőre tud­juk szelektálni az állatokat. — A gépek? — NDK-gyártmányú kis gé­peket alakítottunk át a mi kö­rülményeink között használha­tó takarmánykiszórónak. A fe- jés teljesen automatikus: Alfa- Laval rendszert építettünk be. — A takarmányozást hogyan oldják meg? — A legtöbb állatot kihajt­juk legeim, májustól kora ' őszig kint vannak a szabadban, , csak este hajtjuk be őket. Per­sze, nem mindegyiket visszük ki. A napi tizenöt liter fölött adó tehenek bent maradnak. Zöldtakarmányt adunk most: lucernából és borsóból álló ke­veréket, ezt már így is vetet­ték, egybe. — Az emberek? — Szeretik ezt a munkahe­lyet. Megvan a jó keresetük, a szabad idejük is. Főleg az asszonyoknak előnyös ez, mert a házi munka napközben rájuk vár. No, azért a férfiaknak sem rossz, mert reggel nyolc­tól délután háromig sok min­dent meg tudnak csinálni a ház körül. Telt a létszámunk. Most is jelentkezett három ember ide a telepre, de nem tudjuk őket fölvenni, mert nincs hely. Müller Vendel a tejház ve­zetője. Az ügyes marinát, a fe­jőgépet dicséri. Emberi kéz érintése nélkül jut a tej a tej­szállító kocsikba. A fejőhe­lyekről a tejvezetékbe, azokból a hűtőkádakba kerül, s a hu­szonöt fokos tej néhány perc alatt négyfokosra hűl. Se több­re, se kevesebbre — egy hő­mérővel egybekapcsolt érzé­kelő irányítja a hűtést. Dicsérik ezt a telepet a kör­nyékbeliek, pedig semmivel sem «-csodálatosabb-« a többi­nél. Amiben mégis példát ad­hat, az az emberek munkája, szorgalma, szakmaszeretete. N. J. A rózsafák januárban virágoztak Időjárási furcsaságok Májusban aratás, augusztusban szüret Rózsás Sándor telepvezető nemrég került a telepre. Rövid mn idő alatt jó szakembernek is­j|ggggg&y ii merték meg a kollégái. — Négyszázötvenöt tehén,’ százötvenöt üsző és százhúsz borjú van a telepen. A tejter­melésben kétezer-százötven li­ter az átlag, de az idén meg­TALÄN EGYIK LEGGYA­KORIBB beszédtémánk most az időjárás. Nem alaptalanul, mert sokszor megtréfál ben­nünket. Hallani hőmérsékleti csúcsokról, januári nyárról és júliusi télről. . Az emberek többsége hajlamos csupán a jelenből ítélni, így sokan a nukleáris kísérletek vagy a sugárhajtású repülőgépek ál­tal okozott egyensúlyi zavar­nak tekintik az időjárási fur­csaságokat. Pedig, ha vissza­pillantunk a múltba — s ez a,, jelen jobb megértéséhez sok­szor hasznos lehet —, meg­győződhetünk arról, hogy az elmúlt évszázadok is bővelked­tek különös időjárási jelensé­gekben. A krónika szerint időszámí­tásunk után 401-ben a tél.igen kemény volt, az egész Fekete­tengert jég borította. 584-ben Toursi Gergely feljegyzései szerint a rózsafák már janu­árban virágoztak. A 676-os esztendő, majd az azt követő két év során Európában szinte nem volt tél, folyamatosan száraz, meleg ’ napok követték I egymást, s 678-ban a nyár 1 olyan száraz lett, hogy az er­dők, szénaboglyák, házak tetői meggyulladtak, a tavak, a fo­lyók és a kutak sok helyen ki­száradtak. Rendkívül hideg teleket je­gyeztek fel 839-ben, 859-ben, amikor az Adriai-tenger északi része befagyott, s rajta terhet szállító szekerek közlekedtek Velencébe. 995-ben a tél májusig tar­tott, de júliusban ismét olyan hideg lett, hogy a vizek be­fagytak, a fákat és a gabonát a hideg teljesen elpusztította, 1087-ben viszont annyira eny­he volt a tél, hogy már május­ban arattak és augusztusban szüreteltek. Az 1144-es esztendőben az aratás a hosszú tél miatt más­fél hónappal későbbre esett a szokottnál, a bor kevés volt, az is savanyú, ihatatlan, 1186 januárjában viszont a fák már virágoztak, a madarak feb­ruárban fészket ralítak, az al~ mák dió nagyságúra nőttek. Thüringiában május végére befejezték az aratást. 1298-ban a krónika szerint olyan meleg volt a tél, hogy a Rajna melletti Kölnben a lányok karácsonykor primu­lákból és búzavirágokból ké­szült koszorúkat tettek a fe­jükre, a neuenburgi tóban pe­dig gyerekek fürödtek. 1383 decemberében a bécsi fejedelmi palota ablakait be­verték a roppant szélvész elől oda menekült varjak. 1241 má­jusában már érett szőlőt lehe­tett találni. Különösen nagy volt a szá­razság Németországban 1468 j nyarán: áprilistól októberig j ugyanis egy csepp eső nem esett. Magyarországon 1478- j ban a Duna annyira apadt, \ hogy a portyázó törökök át- \ jártak rajta. Hét évvel később pedig olyan hideg volt a tél, hogy — mint a korabeli kró­nikás, Heltai írja — Mátyás király katonáinak, akik Becs felé meneteltek, a lábszáruk még nadrágjukban is megfa­gyott. A szokásosnál jóval erősebb volt a tél 1559-ben, a hó az embermagasságot meghaladta, s a rákövetkező nagy éhség miatt a szegényebb emberek huzamos időn át erdei makkal éltek. A krónikások azt jegyezték föl az 1596-os esztendő furcsa időjárásáról, hogy Franciaor­szágban a nyár áprilisban, az ősz májusban és a tél június­ban kezdődött. Hideg volt 1623 tele, Bethlen fejedelem seregében sok kato­na a nyeregben ülve fagyott meg. 1705. május 26-ra virradó éjjel Közép-Európában nagy havazás volt. mely a növény­zetben jelentős pusztítást vitt végbe, majd három évvel ké­sőbb az időjárás rendellenes­sége következtében éhínség pusztított, a kenyér ára az öt­szörösére ugrott. Rendkívüli volt az 1739-es tél, már október végén etfecB-i dődött. Sok utazó megfagyott, az erdei vadak az embereknél kerestek menedéket. A fák csak júniusban kezdtek, rü­gyezni, és júliusban virágoztak először a rózsák. Május 27-én Becs és Buda között még nagy hófúvások voltak. Ezen a télen adott An­na orosz cárné mulatságot egy jégből készült palotában, amelynek hossza 52, szélessége 25, magassága 20 láb volt. Igen kemény volt 1788 tele is, december 27-én és 28-án a Gloggnic és Bécs közötti or­szágúton 50 mesterlegény fa­gyott meg. A hőmérő Bécsben —20, Párizsban —18 fokot mu­tatott. Ezzel szemben 1796 feb­ruárjában már friss tavaszi gyümölcsöt lehetett kapni. Az 1812. évi oroszországi tél Napóleon hadjárata miatt is híressé vált. Az átlagosnál jóval enyhébb teleket jegyeztek fel 1861-ben, 1865-ben, 1872- ben, 1881-ben és 1883-ban. De ilyen volt 1910 tele is, a hőmé­rő mindössze kétszer szállt a fagypont alá. Rendkívül meleg volt 1911 nyara és enyhe az 1916-os esztendő tele, amikor a mandulafa már januárban virágzott. , ÍME, NÉHÁNY ADAT a múltból, melyeket a korabeli I források többé-kevésbé hitele­sen megőriztek. Ezek a mai | ember számára azért lehetnek l hasznosak, hogy ne alakítson ki téves ítéletet napjaink fur­csa időjárásáról. Máskor is voltak szokatlan telek és nya­rak, s lesznek is, amíg az em­ber el nem jut a tudománynak és a technikának arra a fokára, hogy legalább befolyásolja kia­lakulásukat. Hotter István A nyugdíjasok pártfogója Vannak egészen különleges társadalmi munkák. Ilyen a nyugdíj előkészítés is, hiszen nagyon sok tapintatot igényel. Azok, akik «ügyfelekként« je­lentkeznek, jó kollégák, s bi­zony kétszeresen elvárják a türelmes felvilágosítást, a jó szót. Gál Lajosné nyolc éve elnö­ke a nyugdíjelőkészítő albizott­Pásxtor Ferenc FIUK A LESHEGYEN Vány adtak,’ esetlenek, annyi izom sincs rajtuk, mint egy fejlett zöldbékán. Még játék­ból sem verném hátba őket, mert a mellük fájna. — Tessék mondám —szólal meg fújtatás közben az egyik gyerek. — Mi most majd ben­ne leszünk az újságban meg a televízióban? Mert ha igen, akkor inkább ne is vigyenek bennünket tovább, inkább lője­nek agyon bennünket itt, az erdőben. — Lesz tíbelSIetefc valaha férfi, nyomorultak? — köpött eléjük Takács. — Nagy mel­lénnyel elhatároztátok, hogy olajra léptek, most pedig, amikor majd megkérdezik tő­letek: mégis, hogyan gondoltá­tok az egészet, akkor inkább lőjünk agyon, inkább süllyed­jetek a föld alá, minthogy oda- állnátok őszintén, hogy tessék, itt vagyunk, vállaljuk a balhét, verjenek a pofánkra, amiért disznók és hülyék voltunk... Nem öcsi, nem lesz belőletek hősi halott. Drágább vadakra, nemesebbekre tartogatjuk mi a lőszert. Szépen odaálltok majd apuka elé, és kaptok akkora frászt, hogy nagy-nagy zümm- zümm lesz a víztartályban. Tulajdonképpen nem veszem zokon Takács Lajostól, hogy akkora szája van, hogy ennyire elindult a fejében a vezérhan­gya. □ Somogyi Néplap Ez a fiú nemcsak a száját jártatja. Alig múlt tizenöt éves, már ejtőernyőzött. Csak azért hagyta abba ezt a veszélyes, férfias sportot, mert az édes­anyja nagyon féltette, aggódott érbe. Az ő kedvéért lemondott róla. Egyszer késve érkezett kimenőről, az őrnagy elvtárs behívatta. — Mondja, Takács elvtárs: már maga is feliratkozik a díszpéldányok közé? Nem szoktuk meg, hogy Takács La­jos fegyelmezetlenkedik. Ez nem illik magához.... Miért késett? — Őrnagy elvtárs, jelentem, semmi különös nem volt. Megállt az órám, elbámultam, .elkalkuláltam magam. Tessék megfenyíteni, rászolgáltam! — Nem fenyítem meg. Elhi­szem, hogy így volt, elengedem a fenyítést, mert egyenesen, gerincesen viselkedett. Elme­het, végeztem! Vagy három nap múlva M- vatott a parancsnok. — Mondja csak, Pusztai ti­zedes: barátja magának Ta­kács? — Igen, a barátom. Nagyon szeretem, nagyon derék és egyenes embernek tartom. — Takács hazudott nekem. Azt mondta, azért késett el a kimenőről, mert megállt az órája, mert elbámult. Én pedig egészen véletlenül megtudtam, hogy egy öregasszonynak két kocsi tűzifát hordott föl a má­sodik emeletre... — És elfogadott érte pénzt? — kérdeztem megütközve, mert nagyon csalódtam volna Ta­kácsban. IS. ■— Nem,' nem fogadott ei semmit. Az egészet úgy tudtam meg, hogy lenn voltam a vá­rosban, sorba álltam a patiká­ban. Megszólított egy idős asz- szony. Azt kérdezte tőlem, én vagyok-e a hegyi katonák pa­rancsnoka. Mondtam, hogy igen. Erre az öregasszony el­kezdett hálálkodni, hogy áld­jon meg engem az isten, ami­ért ilyen derék katonákat ne­velek. Bevallom, jólesett, de azért megmondhatta volna ezt Takács is. Föllélegeztem. Nem mond­tam, de Takácsnak adtam iga­zat. Azóta sem esett szó erről, nem is mondom neki soha. De erre a nagyhangú, kemény be­szédű, szókimondó fiúra ez a jellemző. Restelli magát, ha azon kapják, hogy valami jót tett, valamivel többet, mint a szabályok szerint kellett volna. Szinte látom magam előtt ezt a melákot. Futott a nagy ko­sárral az emeletre, hogy még a szeme is kidülledt, közben mondta a magáét: néni, nincs magának fia? Van? , A fene egye meg a léhűtő fejét!.Az jó volt, hogy az anyja körültán­colta, a piszokját neki, de se­gíteni, a fát felhordani, azt nem. Azzal kínlódjon a sze­rencsétlen öreg mama. Jól va- lagba kellene rúgni az ilyen gyereket... Ne féljen, mami- kám, fölhordom én még a gesztenyefát is, az istenit neki! A fiának meg mondja meg, hogy süljén le a bőr a képéről. Ilyen ez a Takács. De az biz­tos, hogy a pokolba is elküld- hetnének. Vele oda is elmen­nék. Kiélünk az útkaparóházhoz. Ennek is csak a neve maradt meg, a lakói a csuda tudja ho­vá lettek. Üres, széljárta falak maradtak. Áz ablakok tokos­tól elenyésztek már. Régen, akkurátusán építhették, mert mésszel kötötték meg a köve­ket, nem holmi homokos, híg malterrel. Ez a romház talán még akkor is áll, amikor az építkezéseken h;re-hamva sem lesz már a kőnek, mésznek, ho­moknak. Addigra taíán min­dent szintetikus anyagból ké­szítenek. A jó öreg GAZ ott dohog- köhög a fal tövében. A fiúk biztosan behúzódtak a falak közé, hogy legalább a szél ne cibálja őket. Az őrnagy elvtárs is bizonyosan ott van közöttük, s mosolyogva hallgatja, hogyan évődnek, hogyan ugratják egymást. Ilyenkor ő a legjobb közönség. Nagyokat, egészsége­seket tud nevetni. Örömét leli a fiúkban, szeret közöttük len­ni. Mindig csodálom, hogyan le­het bennünket annyi ideig ki­bírni. Mert engem elszivel két esztendeig, meg egy kicsit. Az­tán jönnek újabbak, mindig olyanok, mindig ugyanazokkal a nyűgökkél, mindig ugyan­azokkal a világot megváltó nagy álmokkal. Ö marad, kibír, sőt még szeret is minket. Mert ha nem szeretne, nem pazarol­na ránk több időt, mint a családjára, a saját gyerekére, a feleségére, a kedvtelésére. Hamar észrevesznek ben­nünket. Sátán elárul. Érzi a többiek szagát. Érzi, hogy ott­honi szimat ; kevereg a lég­ben; előre tudja a betyár, hogy nemsokára jóságosán megcibálják. megnyomorgat­ják. ölelgetik, dicsérgetik, mint valami szép lányt. Biztosan előre hallja, hogy okosnak, ügyesnek nevezik majd a ka­tonák .. . De közel tud kerül­ni egy, kutya az emberekhez, ennyire megérti a nyelvünket, érzelmeinket! S hogyan tud osztozni velünk a kemény feladatok végrehajtásában is. Mind előjönnek a romház­ból. Elől a parancsnok, mö­götte egy kis csoport, amint megpillantanak bennünket, le­eresztik a fegyvereiket. Lát­ják, hogy ezeknek a fiúknak a bugylibicska is olyan félel­metes most, mintha hóhérbár- dot lóbálnának a fejük fölött. Jelentek, ahogyan az előírás szerint illik. Az őrnagy elvtárs nagyon lehangolt. Szomorúság, bosz- szúság ül ilyenkor az arcára. Tudom, hogy legszívesebben ő is képen törölné ezt a két sihedert. Szívesebben találko­zott volna megrögzött gonosz­tevőkkel. — Kapaszkodjatok föl, gye­rekeim! — int a kocsi felé. — Húzódjatok be, errefelé nagyon hidegek' a reggelek. Majd benn beszélgetünk... Csak ketten voltatok? Társai-, tok nincsenek? Nem vár tőle­tek valaki értesítést? — Nem volt más. Csak ket­ten — siet a válasszal az egyik. 16. Benn az őrsön már minden barátságosabb. Csak most lát­juk igazán, milyen vékony­pénzű ‘legénykék ezek a fiúk. Csupa pattanás a képük, majdnem vállig ér a hajuk, mint a tizenhatéves Krisztus­nak. Ráadásul olyan koszosak, mint a varacskos malacok. Az ügyeletes nem teketóriázik: hoz egy-egy nagy lepedőt a raktárból, egy-egy darab szap­pant, és addig ki sem engedi őket a zuhanyozóból, amíg tiszták, frissek, emberi formá- júak nem lesznek. (Folytatjuk.) Ságnak a Balatonboglári Álla­mi Gazdaságban. Tíz éve ke­rült a gazdaságba, mint hely­beli. Az érettségi mellé meg­szerezte a képesített könyvelői oklevelet. Véletlenül kezdett el nyugdíjügyekkel foglalkozni. A kollégája megbetegedett, s va­lakinek helyettesítenie kellett. Ö került a bérelszámolásba. Azután, amikor meggyógyult a munkatársa, továbbra is őt kérték meg, l}ogy foglalkozzon a nyugdíjba készülők ügyeivel. A MEDOSZ megyei bizottsága, a Megyei Társadalombiztositá- si Igazgatóság elismeri a bog­iénak jó munkáját. A szak- szervezeti tagok ugyancsak elé- degettek Gálnéval, így a mos­tani választás után is ő az el­nök. — Négyszáz nyugdíjügyet in­téztem el eddig. Ügy is mond­hatnám, hogy én indítottam el az ügyeket. Sokan ismernek gyermekkorom óta, bekopog­nak, s már mondják: «Marika néni«, vagy úgy, hogy «Ked­veském«, szeretnék nyugdíjba menni. Nagy a gazdaság körzete, ha szükség van rá. akkor kocsit is kap, s a helyszínen intézkedik. — Mennyi időt vesz el ez a szakszervezeti munka? ' — Sok mindentől függ . .. Néha belefér a napi munka­időbe, máskor pedig annyi az utánajárás, hogy na... Ha va­laki sok helyen dolgozott, bi­zony rengeteg anyagot kell összegyűjteni a nyugdíjügy­höz. Ez elsősorban azokra vo­natkozik, akik mezőgazdasági munkások voltak. — Eligazodik mindenben? Mosolyog. — Most már nagy a tapasz­talatom. Nyolc év van a hátam mögött. Ha pedig nem igazo­dom el valamiben, akkor segít a csoportvezetőm, vagy a tár­sadalombiztosítással foglalkozó kolléga. Aki nyugdíjügyeket intéz, most az új szabályokat bújja, nem lehet elhárítani a félórán­ként érkező érdeklődők kérdé­seit. Mindenki gyors és pontos választ vár. Gálné szívesen ad. —- Mit szeret ebben a mun­kában ? — Amikor elújságolják az emberek, hogy megjött az ér­tesítés, s annyi nyugdíjat fog kapni, amennyit kiszámítot­tunk. I« G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom