Somogyi Néplap, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-02 / 153. szám
Fiatalok divatja — nyáron Pamutjersey Mentés a vízből Az elsősegélynyújtás alapvető szabályai Kék—fehér színben A nyári üdülés szomoj rú kísérője a vízi és vízparti ; balesetek számának ugrásszerű növekedése. Pedig a baleset nem szükségszerű. A vízi balesetek többsége elkerülhető! Sőt, a bekövetkezett baleset után is gyakran megmenthető az élet — azonnali segítséggel. A megelőzés alapszabálya: a rendészeti előírások betartása. A messzire sodródó gumimatrac, a túlterhelt csónak, a fegyelmezetlen hősködés sok halálos baieset forrása volt mór. Ugyancsak fontos a szabad vizek óvatos megismerése. Fejesugráskor halálos veszélyt rejt a véltnél sekélyebb víz, máskor éppen a meder hirtelen mélyülése j vagy a víz alatti szikla, a i váratlanul erős sodrás, huli lámverés, a víz alatti cölö- • • pök, hajoroncsok stb. okozzák | a balesetet. Szükséges az is, hogy mindenki legyen tisztában saját teljesí tőképességével. Csakis kevesebbre vállalkozzunk, mint amennyire Két, divatos pamutjersey pulóver — kék és fehér színösszeállításban. Az ujjatlan V-alakú nyakkivágással készült, a rövid ujjú zárt, kerek nyakkal. Kísérőjük a bermúda és a sortnadrág. (King Bury-modell) ^ Receptek — olvasóink kívánságára A padlizsán vagy török paradicsom OTTHON illlül Lm CSALÁD még éppen képesnek véljük magunkat! Három tempó még nem úszás, húsz méter még nem úszni tudás, és ha valaki tud is már úszni, az még nem vízi biztonság! Az úszás bizonyos betegségeket hirtelen súlyosbíthat. (Például a beteg szív működése hevenyen elégtelenné válik a megerőltetéstől.) Máskor viszont az úszástól független hirtelen eszméletvesztés vagy bénulás miatt vízbe fúlhat a jó úszó is. (Például epilepsziás rohamban.) Néha a fürdés kapcsán következik be a baj. Ha bárki fölhevült testtel ugrik vízbe, az szívás érrendszeri katasztrófát okozhat. Épp így a fejet huzamos ideig érő napsütés, napszúrás is. A víz fenekén levő üvegcserép veszedelmesen vérző sérülés előidézője lehet... A vízi baleset jellegzetes formája a vízbe fúlás. A fuldokló ember először rendszerint lenyeli a garatjába jutó vizét; a mélyebb légutakat a védekező garati reflexek körülbelül fél percig megvédik a víz behatolásától. Ennek az időnek elteltével azonban, ha a fej nem bukkan felszínre, a víz elönti a légcsövet, a hörgőket, majd az egész tüdőt. Eszméletét ilyenkor az ember gyakran hamar elveszti, de a rend- szertelenül csapkodó végtagok föl-földobhatják a testet, így a balesetes közben levegőhöz juthat, és a fuldoklót folyamata akár negyedórára is elhúzódhat. Az oxigénellátás teljes megszűnése azonban 4—5 perc alatt elpusztítja az agyvelő legérzékenyebb sejtjeit A szív és a többi szervek jóval tovább bírják az oxigénEgyik olvasónk, Horváth Györgyné (Kaposvár) levelében a tojásgyümölcs elkészítéséről kért néhány receptet. A padlizsán vagy török paradicsom (melanzani, aubergine) ’ a burgonyafélék családjába tartozó növény. Gyümölcse nagyon ízletes és tápláló. A francia és olasz konyha előszeretettel, gyakran használja — tapasztalatom szerint a nyugatnémet is —, a balkáni országokban pedig különösen népszerű. (A magyar vendék- látóipar még nem fedezte föl.) Hazánk déli részén szinte 300 év óta termesztik. Általában augusztus elején jelenik meg a piacon ez a hosszúkás, nagy, körte- vagy tojásalakú — innen a német neve: Eierfrucht —, fényes lila héjú gyümölcs. Egyaránt alkalmas sütésre és főzésre (de csak akkor, ha még egészen kemény, mert ha puhulni kezd, rendszerint keserű). Kellően elkészítve kitűnő előétel, jeles körítés lehet. Kitűnő saláta is készíthető belőle. Legegyszerűbb elkészítési módja: A gyümölcsöt meghámozzuk, vastag karikákra vágjuk, és forró vajban, olajban vagy zsírban — mindkét oldalán — jó barnára sütjük. Tálra helyezve megsózzuk, és máris fogyasztható. Töltött padlizsán A padlizsánt megmossuk és hosz- s/.ahan kettévágjuk. Kivajazott tepsibe rakjuk, és sütőben egy kicsit átsütjük. Onnan kivéve a belső — húsos — részeit kivágjuk és apróra vagdaljuk, s néhány, kockára vágott, hámozott paradicsommal, 5—6 deka vagdalt sonkával együtt — kevés hagymás zsíron — megpároljuk. Apróra vágott gombát és 1—2 kanál rizst is párolunk, s ezt is hozzákeverjük az előbbi töltelékhez. (Megtöltjük vele (sült libamájdarabkákkal is lehet!) a kivájt padlizsánokat; jól kivajazott tepsibe rakjuk, a tetejére vajat, tejfölt és vajon pirított zsemlyemorzsát teszünk. A sütőben jól megsütjük. csommal meg 1/2 fej — ugyancsak karikára vágott — vöröshagymával együtt megsózva, megborsozva, a saját levében fedő alatt megpároljuk. Libamájjal töltött padlizsán A hortenzia metszése A padlizsánokat hosszában kettévágjuk. Besózzuk, és egy óra hosz- szat állni hagyjuk. Azután. 3—4- szer megmossuk, végül megszárítjuk. Most kissé belisztezzük őket, és finom olajban pár percig pörköljük Mikor ezzel is készen vagyunk, kiszedjük a padlizsánok belsejét, és a gyümölcsöket vajjal kikent tűzálló edénybe rakjuk. Az | donképpen bármikor üregeket sült vagy párolt libamáj- : darabkákkal töltjük lei, aztán be-1 hetjük. Utána azonban hintjük finomra szitált zsemlye- } szeresen öntöznünk kell, mert morzsával, vajdarabkakat teszünk | a tetejére, és 15 percre forró sütő- t a kiszáradás végzetes Kedvelt cserepes és kerti növényeink közé tartozik a hortenzia. Sokan vásárolják, mert hosszú ideig, virágzik. Elvirágzás után a cserepes növényt ne dobjuk ki, hanem ültessük ki a kertbe. Talaj szempontjából ez a növény különleges igényeket támaszt: nem szereti a mészben gazdag talajt Ebben elsárgul a levele, sőt rosszabb esetben le is hull. A savanyú - talajt kedveli. A pserepes hortenziát tulajátülte t- rendSokak szerint a hortenziát télen védeni kell a fagytól. Ez csak részben helytálló, tudniillik a téli hőingadozástól károsodik a csúcsrügye. Kisebb lomb takaró alatt is jól áttelel. A virágot évente kétszer metsszük. Először tavasszal, amikor csak az elfagyott részeket, esetleg a sérült vesz- szőket távolítjuk el, nyáron pedig elvirágzás után. Ilyenkor vágjuk le az idősebb vesz- szőket! A legerőteljesebben fejlődő hajtásokat viszont mindig hagyjuk meg, s metszéskor soha ne távolítsuk el a lehet 1 csúcsgyökeret se, mert ebből í hozza a legszebb virágot. hiányt. Mégis: igen-igen gyors segítségre vdn szükség, hiszen a balesetet szenvedett ember élete az agyvelő oxigénellátottságától függ. A vízben fuldokló embert — úszva — csak az tudja kimenteni, csak annak szabad vállalkoznia rá, akinek erre képzettsége van. Ellenkező esetben ő is végzetes tragédia áldozata lesz. Alapszabály : a fuldoklót akkor is csak hátulról közelítsük meg, ha eszméletlenül ernyedtek látszik. Akinek megfelelő a vízbiztonsága, jól teszi, ha szakembertől megtanulja a legfontosabb szállnó, mentő és szabadító fogásokat. Ha a kiemelt fuldokló eszméleténél van, akkor testét szárazra töröljük és betakarjuk. S lefektetjük, amíg egészségügyi segítség érkezik. Az eszméletlen, de jól légző balesetes szájában az idegen anyagokat és tárgyakat (pl. nordalék, műfogsor) eltávolítjuk, illetve ujjúnkra tekert Kendővel kitöröljük a száját, majd úgynevezett -biztosított oldalfekvésbe« helyezzük; testét szárazra töröljük és betakarjuk. Ha a balesetes nem lélegzik, akkor a száj és a garat kitisztítása után azonnal megkezdjük az újraélesztést: szájból orrba való befuvásos lé tegezte tesseL Elavult, hibás és veszélyes módszer a test emel- getésével vagy másként próbálni, hogy »kiöntsük-« a vizet a tüdőből. Ugyancsak szigorúan tilos eszméletlen balesetes szájába bármit Is tölteni. Minden kimentett fuldoklóhoz ki kell hívni a mentőket. A vízből való mentés és a kimentett fuldoklónak nyújtott elsősegély gonddal, fáradsággal, áldozattal jár. Utána viszont azzal az érzéssel folytathatjuk megérdemelt nyári pihenésünket, hogy haladéktalanul és hozzáértő segítségünkkel valóban mi mentettünk meg egy életet. És talán a sajátunkra is jobban fogunk azután vigyázni. A csecsemő helyes táplálása Az újszülött csecsemő nap^ jának legnagyobb részét át- ai ússza. Álmából többnyire éhsége kelti föl, s ha jóllakott, tovább alszik. Az újszülöttek többsége kezdetben kb. két-három óránként éhezik meg. Ahogy nő, fejlődik, egy- egy alkalommal mind több és több táplálékot ,vesz magához, s ennek megfelelően hosszabb idő múlva éhezik meg. Hamarosan szívesen tart kb. négyórás vagy még hosszabb szüneteket is. Ezekből a tapasztalatokból alakult ki az a szokásos szoptatási rend, hogy kezdetben naponta hatszor vagy hétszer — háromóránként — később (általában négy kilogrammos súly körül) ötször — négy óránként — táplálják a csecsemőket. A rendszeres időközönként történő szoptatás azonban nem jelenti azt, hogy mereven ragaszkodjunk a kialakítandó vagy kialakított rendhez. Ne költsük föl szoptatáshoz a mélyen alvó csecsemőt, és ne hagyjuk negyed-, fél- vagy háromnegyed óráig sírni, ha a kitűzött idő előtt éhezik meg. A mély álmából fölkeltett csecsemő valószínűleg keve- I sebbet szopik, hiszen valószínűleg azért nem ébredt föl, mert álmosabb, mint amilyen éhes. Ugyanígy fáradt lesz a szoptatásig akkor is, ha előzőleg hosszú ideig sírni hagytuk: néhány szívás-nyelés után már álomba is merül, mielőtt annyit szopott volna, hogy hosszabb időre jóllakjon. Így be is zárul a »bűvös kör«: kevesebbet szopott, ezért legközelebb megint hamarabb kezd sírni, s a következő szopásig megint úgy kifárad, hogy ismét nem szopik kielégítően. A rugalmasság mindkét esetben hasznosabb a »rend« merev betartásánál. Amikor a csecsemő már nagyobb és többet van ébren, természetesen nem kell megvárni, hogy sírjon, amikor éhes. Ha eljött az étkezés ideje, örömmel fogadja a tápiáié-, kot. Dr. F. J. (Folytatjuk) Különleges pulóvei Pásztor Ferenc Fill IC A LESHEGYEN Farad icsomos padlizsán Készenlétben állunk a folyosón. Mindez eszembe jutott, amíg arra várok, hová kell mennem, hová osztanak be, merre kell futnom vagy melyik terepjáróra parancsolnak föl. Az udavron már csaholnak a kutyák. Az egyik a Sátán. Fekete, nyugtalan állat. Tele vari izgatott feszültséggel. Meglátja a terepjárót, máris- ugrik, elhelyezkedik a vezetőülés mögött, a helyén. — Pusztai tizedes! Az egyes kutatócsoportot vezeti. Ha vadtól származnak a jelzések, azonnal jelentkezzenek. Vigyenek a kocsin két vattakabátot. Lehet, hogy megint két kölyök lógott el hazulról... Induljanak! 11. Indultunk. Ez az utazás mindenhez hasonlítható, csak autó- kiránduláshoz nem. Csúszkáltunk a domboldalon, mintha megbillent korcsolyapályán ismeri a környéket, akár a tenyerét. Forog, köhög, csúszkál a kocsi, de azért haladunk. A kanyarokban ránk tör a félelem: egy sarokba szóródunk, mintha fahasábokat szállítana a terepjáró, de nem lehet ilyen helyzetben finomkodni. Sietni — Maradj nyugton. Helyeden maradsz, te- ördög! Nyugalom, nyugalom, öreg fiú, rögtön ott leszünk! Majd futhatsz még annyit, hogy a lelkedet is kileheled ... öt pérce tart a szánkózás, a forgás, ebben a szabadtéri dod- gemben. Még legalább ennyi, és ott leszünk, ahonnan a jelzéseket kaptuk. Balogh ügyesen manőverez. Jó sofőr. Ügy bánik ezzel a kocsival, mintha testrésze, mintha a lába lenne. Kiül az arcára, ha úgy gondolja, hogy egy- szer-egyszer többet követel a motortól, mint amennyit el kell bírnia. Sziszeg, ha véletlenül A meghámozott padlizsánokat kockára vágjuk, és egy pár — karikára vágott — paradiSomogyi Néplap félig megfagyott, félig ángyon- szurkait őzet találtunk. Jön egy kanyar, aztán nekiiramodunk egy erős lejtőnek. Csoda, hogy mennyit kibír egy kis terepjáró. Majd szétesik az erőlködéstől, de megy, halad előre. Hátratekintünk a kocsi mö- , ... gé: valóságos felhőt kavar majárkálnánk. Időnként nagyokat ga mögött a négy kerék. Ne kell. Lehet, hogy ilyen aprósá- belehajt egy buckába vagy gőgöktől függ, s valakit megraen- dörbe, olyan képet vág, mint- tünk egy végzetes tévedés kő- ha neki fájna. Káromkodik, ha j vetkezményeitől. Az is lehet, egy-egy bukkanó fölött nagyo- ; hogy vaklárma volt az egész: kát koppannak a lengéscsilla- hiábavaló a futás, a nagy igye- pítók. kezet. — Mit bámulsz, ennek is lelDe sokszor futottunk már, és !*e. vaí1-.ezt. sfm tehet agyon- a vezetékek között egy riadt, hajszolni, mint egy bolondot — zökkennek a kerekek, s nem megy tovább a szerkezet a megváltónak sem. Ugrás, nekifeszülünk, toljuk a kocsit, fölugrálunk, s tovább. künk az idén is kijut a télből! Csak győzzük. Hatan ülünK a ponyva alatt. Senki nem szól; senki nem tesz megjegyzést. Ilyenkor csak a kutyásnak il- lik szólni. Ö is csak amv.it Meg szerencse, hogy Balogh, mond, amivel feltétlenül nyu- mindentudó gépkocsivezető galomra tudja inteni Sátánt. kötekedik velem Balogh, pedig ; egy szót sem szóltam. Még a j pillantásomban sem lehetett i rosszallás. — Menj csak, koma. te jobban tudod, hogyan kell! Amíg a kezedben vagyunk, addig nincs baj. Menj, és légy nyu- j godt! — feleltem neki, mert mit i is tehetne az ember ilyenkor. Tudom, feszült pillanatok ezek. Nem mindegy, hogy kivel, mivel találkozunk. Sokféle hatás érheti ilyenkor az embert. Vannak, akik azt hiszik, hogy csupa fejvadászok meg rosszindulatú fogdmegek élnek itt az őrsön. (Folytattuk) ANYAGA: szürke Edina félgyapjú és fehér bukléfonal. 3 -és feles és 4-es tűvel dolgozunk. Munkánkat a pontos szabásminta elkészítésével kezdjük; igen pontosan kiszabjuk a szürke fonal bekötésének formáját, amely elöl 14, hátul 6 cm mélyen kezdődik, és a nyakkerekítését is kirajzoljuk, amely elöl mélyebb, mint hátul. A HÁTÁT a szürke fonallal, 88 szemmel — 3 és feles tűvel — 1 sima, 1 fordítottal kezdjük. 10 cm után 4-es tűvel és a fehér fonállal dolgozunk, a színén simán, a baloldalán fordítottan kötünk, a karöltőig azonos bőséggel. A karöltet a szabásminta szerint fogyasztjuk, és kb 49 cm összmagasságnál kezdjük (a középső 28 szemmel) a nyakkerekítést. Onnan két gombolyag fehér fonallal kell kötnünk. A (ehér fonallal mindkét szélén 4—4 szemet hagyunk a vállrészre; az elejé azzal az eltéréssel kötjük hogy 14 cm mélységgel kezd jük a nyak kerekítését. A szürke betétet 43 szemmé 1 sima, 1 fordítottal kc/djük és a szabásmintának megfele lően szaporítjuk a szürke sae mek számát. Annak megfele lően szaporítjuk a sima é fordított szemeket, ahogy < szabásminta mutatja. Ujjak | fehér fonallal 136 szemme i kezdjük a 4-es tűvel, a színéi ! simán, a bal oldalán fordítót j tan. 9 cm után kezdjük a kerekítést, és ezt 32 cm összmagasságnál 40 szemmel fejezzük be. A szürke színnel kötött ujjakat 3 és feles tűve: 1 sima, 1 fordítottal köt j ül egészen szorosan a kerekítés kezdetéig, onnan 4-es tűvel simán kötve dolgozunk. Kb. s fehér ujjak bőségével kell befejeznünk munkánkat. Ha készen vagyunk, akkor az egyes darabokat összevarrjuk.