Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
Bárányi Ferenc A Arnyéktánc Emlékeiddel küzdenem nehezebb, mint hús-vér személlyel, volt városodban hirtelen szökellö kedvem földretérdel, a járásom bizonytalan: a múltad utcájába csaltál, kevésnek érzem itt magam ahhoz, hogy mellettem maradjál. Egy járdaszeglet áll elénk —• valaha ott tapadt a szádra valaki s máris azt a fényt lopja pillád alá a pára, amivel adózott szemed a téged hajdan csókolónak — szorításom lazulni kezd: velem vagy és ki tudja, hol vagy? Amott megzörren egy bokor, szeretők neszezése megcsap s úgy érzem: könnyű krétapor szíved kőtábláján nevem csak, tavalyi bokorrezdülés spongyája törli azt le onnan, s előtűnik a régi név bevésve, jól olvashatóan. Csatád itt nyernem nem szabad, itt győz a testetlen vetélytárs, a vágyam béklyózott lovak gyanánt szérűre csapva szénáz, hagyd magad elcsábítani oda. hol keleten a nyírfák fehérben állva már a mi csókjainkhoz voltak kulisszák, ahol a szél a mi közös testmelegünkkel száll tovább, v még a fény is arra ügy köröz, hogy mögénk ne vetődjön árnyék, majd visszatérünk még veled, ha a szíved már nyírfakéreg — szívósan őrzi, mit meleg élű szerelmünk belevésett Rátonyi József: Győzelem Várad! Sándor: Győzelem Herczeg János Kirándulás új KÖNYVEK A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között találjuk — A marxizmus—leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára sorozatban — Friedrich Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig című klasszikus művét, amelyet a kiadó marxizmus—leninizmus saerkesztősége rendezett sajtó-alá. A Nők a történelemben sorozat kötete Bajomi Lázár Endrének az életrajzi regénye. A vörös szűz címmel, Louise Michel lobogó élete alcímmel. A könyv főhősét annak idején párizsi tudósító korában Ady is meginterjúvolta. A miniatűr könyvek gyűjtőinek szerez örömet a kis József Attila verseskötet, az önarckép. A Táncsics Könyvkiadó két színvonalas antológiát jelentetett meg. Az egyik Honfoglalók között — Szabad hazában címmel 30 év magyar irodalmából ad válógatást, a másik pedig a könyvhétre már hagyományosan napvilágot látó Szép Szó antológia, sok érdekes irodalmi alkotással, kultúrpolitikai publicisztikával. Az Akadémia Kiadó megjelentette A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825—1975 című összefoglaló művet (főszerkesztő Pach Zsigmond Pál). Az Üj Magyar Múzeum sorozatban, az Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. köteteként látott napvilágot a Feljegyzések és levelek a Nyugatról. Á rendkívül érdekes dokumentumkötetet a problémakör kitűnő ismerője, Vezér Erzsébet rendezte sajtó alá, látta el bevezetővel és jegyzetekkel. Vereczkei Lajos tanulmánykötetének cím« A marxista tudat-felfogás a tanulási, megerősítési és motivációs elméletek tükrében. m Somogyi Néplap A mama fehér kötényben odaállt a kitárt kapuhoz, s még a szíve is átnevetett az utca másik oldalára. Mert ott álltak a szomszédok vasárnapi tétlenségben bámészkodva, mivel ünneplőbe öltözni és bemenni a faluba korán volt még. Hiszen szó sincs róla, behajthatta volna a kapu két szárnyát Kristóf is, a félkegyelmű mindenes. Várhattak volna még a kocsmákban a kenyérre, a Csingilingi csárdában se kenyeret kért a vendég vasárnap hajnali hatkor, úgyhogy igazán ráért volna elkocogni a két biciklikerékre szerelt ládával, s benne a barnára sült kenyerekkel. S máskor is az ő dolga volt a kaput kinyitni és becsukni. De ezt az élvezetet, hogy utána nézzen a kigördülő új kocsinak s aztán végiglegeltesse tekintetét az ámuldozó és irigykedő szomszédokon, semmi pénzért nem engedte volna át a bolondnak a mama. Ott is volt már száján a mese, hogyha majd felpor- zik az út a lánya meg a veje után, s ő becsukja a kaput, átkiáltsa a szomszédoknak: — Elmennek egy kicsit a gyerekek az unokámhoz. Kikérik az intézetből, aztán kiviszik Palicsra, mert mondják, ott már kinyitott a strand. E z lett volna a mondóká- ja, szépen előkészítette már magában, e most csak állt haptákban ott a kapunál és várt. Veje már begyújtotta a motort, de akkor a lányának eszébe jutott, hogy ottmaradt a konyhában, a kredenc tetején a skatulya, benne a süteménnyel, szaladjon csak el érte. És mire visszajött, a bolond már megint toporzé- kolt. — A Máriáját az anyátoknak! Mi vagyok én? Máma még kolbászt se kaptam reggelire, de dirigálni azt tudtok! Itt van, hordjátok ti szét a kenyeret! És lecsapta a targonca rúdját, pedig már befogta magát melléje, s a szomszédok szemérmetlenül röhögtek rajtuk. — Jaj, istenem, már megint cirkuszt rendez nekem! — szállt ki a kocsiból felcsúszott szoknyáját húzgálva, selyem esőköpenyben a pékné. — Mondtam már, mama, ne spórolja nekem azt a rohadt kolbászt! — Ja, hát tudom én?! — védekezett a mama, és majd elsüllyedt szégyenében. — Azt mondtad, a tojást félreteszed rakott krumplinak holnapra. És volt még sült szalonna, meg is ette. — Nézze, Kristóf — lépett a bolondhoz a pékné, s vállára tette a kezét. — Magának nem szabad mindjárt fölvenni, ha a Feri mond valamit. Ha nem akarja kivakarni a teknőt máma, mert vasárnap van, majd megcsinálja holnap. ^V.zt a Feri csak úgy mondta! Es tudja nagyon jól, hogy én mindég a maga pártját fogom. Igaz? A bolond nem adta meg mindjárt magát, de engedelmesen tűrte vállán az asszony kezét, s hangjában már ott volt a meghunyászkodás. — Mindig csak macerálják az embert! És a tisztelendő úr is mondta: be kék menni Monostorra, Kristóf, elhozni a gyertyát a mézesbábostól... — Kapsz egy beöntést — szólt ki a pék a volán mellől röhögve —, és akkor elmegy a bónád. Csak be ne rúgj nekem! — Én, Feri, én? Hát tavaly a búcsúba, mikor a legények elkezdtek itatni, mi bajom volt énnekem? Ittam, mint a hétszentség! Fölemeltem a doktor urat a levegőbe, még vittem is egy darabon ... A pékné úgy állt a bolond meggörnvädt alakja fölött, királynői fölénnyel, mint az állatszelidítő, ha az oroszlán megfeledkezik magáról és üvölteni kezd a cirkuszban. Még a fél kesztyűjét is úgy csapkodta tempósan a combjához, mintha korbácsot suhogtatna. — Nem hagy engem az én nagyságám, ugye, nem hagy! — kiáltotta fel Kristóf, miután pillanatok alatt magába tömte a kolbászt, és lehajtotta a bort, miközben a mama gyűlöködve nézte'. — Még a teknőt is kivakarom, a gyertyát is elhozom. — Jól kezdődik ez a kirándulás! — mondta a pékné, s hosszú lábaival, lassú, elegáns léptekkel odament az új kocsihoz, beült az ura mellé, s a mama már csukhatta is be utánuk a kaput. I""N e hiába, minden el volt rontva. A szomszédok még kinn álltak, s arcukon ott volt a káröröm, úgyhogy egészen lefelejtette a dicsekvés szövegét a mama, s amit mondott, az inkább panasz volt. —t Jaj, úgy félek, hogy ez egyszer ránk gyújtja a házat! Pedig igazán annyit ehet, amennyi belefér. Mindig mondom a vejemnek, ezért már egy segédet is kapna, amennyit ez megzabál. Hanem akkor meg adóval nyúznák, azt mondja. De oda se figyelt erre senki a túlsó oldalról. Eltűntek, elszállingóztak a szomszédok, akárcsak a porfelhőben a gyönyörű kocsi, amelyet mintha észre sem vett volna senki. Csak a bolond elnyújtott danája hallatszott, ahogy boldogan húzta a gumikerekes talyigát a kenyérrel a Csingilingi csárda meg a többi kocsma felé. Hegyre Évezrednyi változás harminc év alatt — ez a jellemző a falura. A felszabadulás előtt a falu volt az egyetlen települési, gazdasági egység, amely a rendi, tehát a feudális hierarchiát idézte. S nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is. Az évezred alatt kialakult szerepséma szinte rákövesült a falusiakra. Az európai államokat tekintve: ritkaságával eleven anakronizmus volt földrészünk arcán. Osztályon belül rétegérdekek ütköztek szinte napnap után, ám a keret változatlan maradt. Magyarországon szinte el sem hitték három amerikai szociológus — Sorokin, Zi~ mermann, Galpin — tételét, amelyben pedig törvény volt: a kézi és igaerő civilizációja megteremtette a város és a falu különbségét, a gőzerő civi~ lizációja gyökeressé tette ellentétüket, viszont a villamosság az ellentétek elsimulását, csökkenését fogja hozni. így aztán nálunk a városhoz viszonyítva a falu mindig »■félórányi-«, de inkább »órányi« késésben volt A moccanást sürgető óra ennyivel később csörgött De 1945-ben a felszabadulással egyszeriben megváltoztak az évezredes szerepsémák. A tudat persze egy ideig még cammog a lehetőségek, tények mögött. De elkezdődött a falu forradalma. Azóta folyamatos váltó-, zásoknak vagyunk tanúi. A változások hatása falun mindig lemérhetőbb volt, mint városon. Az Erdei Ferenc által felismert igazság szerint: a faluban olyan teljesül be a műfaj jövőt feltáró, lehetőségeket előrevetítő feladata. A napokban viszont olvastam néhány izgalmas, valóban alapos felkészültséggel megírt »jó példát«; ezek — sajnos — hollóritkaságúak Hatvani Dániel azt térképezte föl, hogyan kezdik levetkőzni a Bács-Kiskun megyei falvak — ötöt vizsgált meg — »hagyományos falusi gönceiket« s hogyan próbálnak alkalmazkodni a városiassá vált lehetőségekkel. Meg kell mondani: nem jól csinálják. Feladat tehát ebben őket segíteni. Taar Ferenc — szociográfiáját a legfrissebb Alföld című folyóirat közli — azt mérte föl Parasztból lett ipari munkás? címmel: hogyan illeszkednek be a gyári közösségbe a faluról érkezett emberek. Jó, nagyon hasznos írások ezek. Több kellene belőlük. Mert megmérik az utat, közük kétségeiket, s próbálnak kivezető csapásokat találni. Nemegyszer: konfliktusfeloldó megoldásokat ajánlani. A falu, amely mindig a természethez igazodott — az évszakok engedte munkákkal — gyorsabban haladt hegyPalásti László Csudajó világ Pisti bár nyolc éves, a hatalom mesés szőttesét szövi. Azt kérdeztem tőle, hogy mit csinálna,' ha ő lenne a világ ura és elnöke. — Először is minden kóbor kutyának otthont találnék. Nem lenne gazdátlan, éhes kutya — mondta a cukrász| dában két szörpölés közben. Málnaszörpöt ivott, és krémest majszolt. — Aztán? — kérdeztem. — Aztán megrónám azokat a mosolygó orvosokat, akik viccéseket mondanak és az injekciós tűt a hátuk mögé dugják. — És aztán? — faggattam tovább. . — Minden gyereknek egy doboz csokoládét hozna naponta a posta. — Nekem nem? Anyádnak sem? — Jó, nemcsak gyereknek, hanem mindenkinek... És mindenki kapna még egy leí mezjátszót, egy magnót és egy színes televíziót. Senki- í nek se kellene dolgozni. És ' persze bezárnának minden iskolát. — Mi lenne az iskolaépü■ letekkel meg az irodákkal? ] »-* Az iskolákból cukrászdák lennének, a gyárakból, | irodákból tornatermek, ját- ] szóterek. Mindenki egész ■ nap játszhatna, zenélhetne. Nem lenne csengő sem. Senki se csengetne. — Az ajtón se? — Nem. Kopognának. — Még milyen intézkedéseket tennél, Pisti? — Nem engedném meg, hogy szappant csináljanak, mert akkor nem parancsolhatnák meg, hogy gyakran mossam meg a kezemet. — És még? — A szegény postások sokat járkálnak a levelekkel. A postás is játsszon! — De akkor hogy kapnád meg minden nap a csokoládét? — Postagalamb hozná. — De Pisti, a galamb nem bír el egy egész doboz csokoládét! — Persze, persze. Akkor a postást meghagynám. — A szappannak is maradni kell. — Szóval meg kellene mindig mosnom a kezemet? — Nemcsak azért kell a szappan, hanem a csokoládé miatt is. Csak tiszta kézzel szabad csokoládét készíteni. — Hát akkor maradjon a szappan is. — Arra sem gondoltál, hogy a csokoládé gyárban készül, tehát nem lehet mindegyikből tornatermet csinálni? — Na jó, de a legnagyobb gyárból nagy játszótér legyen. — És hogy képzeled el a közlekedést? — Nem kell se autó, se autóbusz. Mert mindig vigyázni kell és ontják a benzingőzt. — Jó, hogy te is gondolsz a környezetvédelemre. De a legnagyobb gyár Csepelen van, ha a helyébe egy óriási játszótér kerül, akkor olyan messzire nehéz lesz kigyalogolni. — Igazad van, autóbusz kell. Meg villamos is! — A doktor bácsikra sem szabad haragudnod, Pistikém. Amikor beteg voltál, meggyógyítottak. — Azt akarod, hogy megmaradjanak az orvosok? — Azt. — Jó, de akkor az injekciós tűt ne dugják a hátuk mögé! — Olyan sok cukrászda nem is kell, viszont idővel belátod, hogy mégis csak szükség van iskolára is. — Akkor nem is érdekel az egész. Nem akarok a világ ura és elnöke lenni — fejezte be Pisti a csudajó világról szóló elképzelését, mégpedig mély meggyőződéssel. menet re föl, mint azt sokan hinni merték. Megváltozott az életritmus,, Megváltozott a földhöz vaió viszony is. Erdei Ferenc harminc évvel ezelőtti vizsgálódásakor törvényként szögezhette le, hogy Magyarországon még gyakori az őstermelés és a fogyasztás egysége. Vagyis: sokan azt eszik — és kizárólagosan csak azt fogyasztják —, amit megtermelnek. Kell-e bizonygatni, hogy ma más a helyzet? Az ipari koncentráció, a vidéki ipartelepítés és a mezőgazdaság gépesítése egyszerre hatott a falura. Életforma-változást hozott. Sokan kiszakadtak környezetükből és az iparban kerestek munkalehetőséget. De az otthonmaradtak élete is fordult. A gépesített mezőgazdaság tanulásra késztette azokat, akik nem hagyományos eszközökkel és hagyományos módokon akartak termelni. Választás elé került tehát a földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozó ember. Tanulni vagy a mező- gazdasági munka peremére szorulni — ez szaporán és sokoldalúan érintkeznek egymással az emberek, hogy az egymáshoz való távolság a legkisebb, ami csak társadalomban lehetséges. Rokon, szomszéd, utcabeli — gyakran vélt, ritkábban valódi — érdekei ellen kellett döntést hozni, a döntés szellemében cselekedni. Az új születése nemcsak vajúdás, hanem drámai konfliktushelyzet is volt minden esetben. Márpedig sok mindenben gyökeresen megváltozott a helyzet... Vegyük csak sorra a fontosabb fordulópontokat! Földet kaptak a nincstelenek, kielégült az évezredes földéhség. Az új gazdák — most már volt miből — szívesebben adták a sokszor nem is kis mennyiségű termés nagy részét a beszolgáltatást végzőknek, a középparaszti rétegben ez nagyobb feszültséget okozott. De a gyári munkásnak ennie kellett! Felépült Komló, Sztálinváros stb. Az első — gyengébb, erősebb — szövetkezeteket a volt szegényemberek alapították. Változás volt ez is. Miként az 1959-es, 1960-as szervezési időszak eredményeként megalakult »igazi« szövetkezetek ténye is. A kollektivizálás, a tsz-ek léte az, ami a földosztás után a legnagyobb lépés volt. Folyamatosan szilárdultak meg a közös gazdaságok — gazdasági, munkaerkölcsi értelemben. Ma a nagyüzemi gazdálkodás méreteinek kialakulási időszakát éljük. Üjabb hatalmas lépés a hegyre vezető útpn. Képlékeny, állandóan változó, gazdagodó falukép. Nem könnyű összefogni, írni erről. Valószínűleg emiatt is nem született egy felszabadulás előtt megírt, átfogó könyvhöz hasonló mű. Erdei Ferenc Magyar falu című művére gondolok itt. Neki egyszerűbb volt a feladata: egy — évezred óta nem változó — világot fogalmazott papírra. A mai krónikaíróra les a »veszély«, hogy amire végez műve megírásával,' már egy jóval fejlettebb állapotban találja a magyar falut, a magyar mezőgazdaságot. Jó gond ez. Még akkor is, ha emiatt csak kis terjedelmű szociográfiák születnek. S nemigen a két lehetőség vaA. Ha az utóbbi mellett döntenek — ahogy Taar Ferenc is megállapítja már említett írásában —, akkor a munka nehezebb része jut nekik, amely erős fizikai teljesítményt kíván. Mindezen változások alakították, formálták a falusi ember általános jegyeit is. Jól ismerjük azt a régről ránk maradt — kissé felületes — vélekedést: a falusi ember gyanakvó, bizalmatlan. Volt ebben némi igazság, ez tagadhatatlan. Aki azonban élt falun, az tudja: a falusi ember csak az idegenekkel volt bizalmatlan. Falujabe- üekkel soha. Mostanában viszont — éppen, mert nagyobb részt képes befogni a világból — a bizalmatlanság az idegennel szemben is oszlóban van. Már nem a rendi keretek adnak általános »jeüem- arcot« az embernek, hanem a szinte korlátlan lehetőségek. Az emberebbé lett ember-' nek. Leskó László i
