Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
Rividfilmek fesztiválja Már valahogy az is furcsa, hogy a rövidfilm létjogosultságát, népművelők, ismeret- terjesztő, közművelődésbeli szerepét újra meg újra bizonyítani, hangsúlyozni kell. Mintha a méretek valamiképpen is meghatároznák a művészi kvalitást! Pedig a jó rövidfilm népszerű, elismert műfaj. Amely éppen frissességével, rövid átfutási, elkészülési idejével képes még több aktualitásra, gyors reagálásra. És a nézők kedvelik a gondolatébresztő, közéleti tartalmú filmeket s ez egyaránt vonatkozik a kétórás játékfilmre é$ a néhány perces híradóra is. S noha az az általános vélemény, hogy a mozikban a játékfilmek előtt vetített kis- filmeket a közönség mellékesnek, másodlagosnak érzi — a jó rövidfilm izgalomba tudja hozni a különös várakozás nélküli nézőket Gondolatot tud ébreszteni a kezdetben közömbös szemlélőben is. Bizonyára nem egyedül emlékszem évek távolából is Sára Sándor alig tíz perces Cigányok-jára, Kis József Szentkútjára, Kollányi Ágoston filmjére az Ének a vasról címűre, vagy Macs- kássy Gyula remek rajzfilmjeire. Nem a játékfilmek kísérete, nem az önálló híradó mozi a rövidfilmek igazi színtere — sokkal inkább a televízió és az iskolai oktatás, a művelődési házakban, klubokban való vetítés — hangoztatták a XV. miskolci rövidfilm fesztivál vitáiban az alkotók. S a filmek és a klubok ezen az úton már el is indultak. Az ország 300 filmklubjában mutatnak be rendszeresen rövidfilmeket — ha hozzájutnak. S milyen szemléletes lehet egy-egy orvosi, vagy más ismeretterjesztő előadás, ha illusztrálásául olyan rövidfilmet tudnak kapcsolni, mint amilyeneket a fesztiválon beCsanádi Imre versel Ibolya Már borzolják a szellők ébresztik, csiklandozzák, - mocorog is a vén hegy, nyújtózik, dolgához lát. Nedveket noszogat szét tetszhalott, nyurga fákba, bokrok avar-alomját ibolyával kihányja. Ibolya nyit fehéren a roncs-présház farában, - anyám ültette egyszer, talán még lánykorában. Földajkálta magának tulajdon gyermekének — Most fehér ibolyával parádéz az egész hegy Májusi dalocska Gyerekhangra Mikor a szép május egeket ragyogtat, — sej-haj, sej-haj, egeket ragyogtat: a mi szemeink rá visszamosolyognak, — sej-haj, sej-haj, visszamosolyognak. Miitor virágot szór, virágos fát ingat, — sej-haj, sej-haj, virágos fát ingat: mi is lobogtatjuk vidám zászlainkat, — sej-haj, sej-haj, vidám zászlainkat. Mikor a madarak kevély dalra kelnek, - sej-haj, sej-haj, kevéíy dalra kelnek: harsány gyerekhadak velük énekelnek, — sej-haj, sej-haj, velük énekelnek. mutattak. Olyanokat, mint Dévényi László Szemek, Kollányi Ágoston A természet geometriája, Préda Tibor A természeti folyamatok iránya, Vitéz Gábor Homo aedificans, Komis Gábor A csontrendszer című népszerű-tudományos filmje. Amelyek úgy népszerűsítők, hogy miközben a hozzánemértőkhöz szólnák, a szakember számára is van mondanivalójuk. Vagy milyen ■hasznos lehet különösen a vidéki iskolákban, ha egy-egy irodalom, történelem, biológia órán vetítenek néhány perces filmeket. A legnagyobb veszély egy filmre, ha »dobozban marad, — ha nem vetítik, vagy ha vetítik ugyan, de közönség nélkül« — mondta Füleki József a Társadalmi Szemle rovatvezetője a fesztivál vitájában. Az értő és érdeklődő közönség növelése az egyik célja az immár 15 éve megrendezett miskolci fesztiváloknak. A másik célt Miskolc tanácselnöke így fogalmazta meg: »az alkotók, a rövid- film művészeinek segítése, támogatása — azoké, akik a legnemesebb emberi érzéseket, hétköznapjainkat, életünket, a marxista világnézet fejlődését kívánják szolgálni.- És filmeket néztünk kora délutántól késő estig, éjszakáig. Két év rövidfilm termésének javát (tavaly nem tartottak fesztivált). Kilencven dokumentum-, népszerűtudományos és aminációs filmet. Volt köztük jó film, és volt köztük unalmas, érdektelen, közhely megoldású is. Volt üde rajzfilm (József Attila: Altató) és vihart kavaró társadalmi problémákat feltáró (Fellebbezés, Pléh-boy), volt komoly tudományos értékű (Szemek) és semmitmondó áltudományos (Pillantás a számítógépbe). Láttunk érdekes (Kisztihand Budapest!) és kellemes (A szélkötő Kalamona), bravúros (A 74-es nyár emléke) és ellenállhatatlanul humoros (Tartsunk kutyát) filmeket. Vetítettek filmet, amely a háborúról szólt (Chile; üzenet) és amely az agresszió ellen (Végtelen szürke csatatér — amely a XV. minőiéi filmfesztivál nagydíjas filmje lett.) »Politizáló filmeket láttunk, amelyek pártunk művelődéspolitikájának megvalósítását, az ideológiai tisztánlátást, a szocialista demokrácia erősödését, szolgálják« — summázták a XV. miskolci fesztivál eredményét. Most már csak e filmek közönséghez juttatásáról kell gondoskodni. K. M. A szülők odahaza, az alföldi kisvárosban, nagyon megmondták kisebbik lányuknak: csak abban az esetben egyeznek bele, hogy ő továbbtanuljon Pesten, a »bűnös városban«, ha megígéri, hogy minden délben bemegy ebédelni Hatvány bá- csiékhoz a Nagymező utcába. Ez egyrészt azért volt fontos, hogy a szülők tudják: Zorka eszik rendesen, másrészt azért is, mert van valaki, aki naponta látja, s észrevenné, ha valami baja van, s nekik legalább hetenként egyszer beszámol erről. Zorka szót is fogadott. Nem akart- ő semmi tilos dolgot. Csak éppen színésznő akart lenni, mint Irén nővére, aki Szegeden már a legnagyobb klasszikus szerepeket játszotta. Mint minden második lány«, Zorka is rét; tenetesen szenvedett Irén szellemi és testi fölényétől. Ö is beiratkozott volna hát a színiakadémiára, ámde oda nem vették föl. Elment hát a zene- akadémiára, ahová fölvették, mert igen szép, ritka színű, mély és csengő hangja volt. Azonkívül pedig — mint any- nyi korabeli lányka — odahaza szigorúan és naponként órákon át gyakorolt zongorán. Ezenkívül is látszott rajta, hogy szorgalmas kislány: zenetanárnőnek jó lesz, ha másra nem is telik belőle. Ének és zongoraszakra vették hát föl... Az akadémiától csak néhány lépésre volt Hatvány bácsiék vendéglője a Nagymező utcában, a Király Színház tövében. Zorka naponta frissen vasalt, fehér blúzokban járt, és sötétkék rakottszoknyákban: diáklány volt, ahogy festik. Fényes, barna haja — két varkocsba fonva — a füle fölött csigákba volt tűzve, szigorúan, mint holmi középkori szentnek. De alatta furcsa, mókusszerű arcában különös, eleven csillogással fénylett zöld, ferde vágású szeme. Az asztaltársaság már túl volt a húslevesen, amikor ő bejött, és a táfelspiccnél tartott. Állítólag Bécsen kívül csak itt lehetett kapni azt a bizonyos hízlaltmarhahúst, amiért a színházból meg az akadémiáról ide jártak a Nagymező utcába a legtekintélyesebb professzorok is. O tt ült a mester, ' Rippl- Rónai is, mindennap. Tömött, sötét bajszáról kicsit csöpögött még a leves, de nagy, sötétbarna szeme már villogott valamilyen vitától, amit egyik festőtársával folytatott arról, hogy művész megengedheti-e magának azt a luxust, hogy poharakat és gobelineket tervezzen; magyarán: hogy iparossággal foglalkozzon. — Egyrészt meg is akar élni az ember — mondta a mester —, másrészt nem hagyhatom, hogy Lazarine tétlenül unatkozzék Kaposváron, amíg én Pesten vagyok elfoglalva. — Egyszóval, csak szőjjön az a kedves Pénelopé, míg te itt odisszeuszkodsz — vetette közbe valamelyik beretvált arcú, ősz sörényű színész. — Nem rossz... — Nem rossz — mondta a mester és odasandított Zorká- ra. — Istenemre, nem rossz — ismételte, és ránézett a kislány kikeményített, fehér blúzára, csillogó aranyzöld szemére. — Ugyan, ki lehet ez a lány? A kérdés perceken belül megoldódott. Hiszen Zorka helyet foglalt Hatvanyék családi asztalánál, ahonnét a gazda minduntalan felugrott, hogy az uraknak valamilyen külön kívánságát teljesítse. — A kishúgom — felelt a kérdésre Hatvány könnyedén. — Szegény gyerek sose fogja vinni semmire, olyan kis csöndes, zárkózott... Elpirul, ha szólnak hozzá. — Hát mi szeretne lenni? — kérdezte a festő. — Színésznő — vágta rá a vendéglős rosszkedvűen —, pedig az igazán nem neki való. Menne haza és menne férjhez rendesen, mielőtt elrontják ... Egyelőre folyton sír, mert nem vették föl a színiakadémiára, zongoratanárnő meg nem akar lenni... — Föl vetessem? — kérdezte a mester. ZORKA Így kezdődött. És úgy folytatódott, hogy Zorka hamarosan föl is lépett egy-egy kis szerepben a Belvárosi Színházban. Nem volt különösebb sikere. Nem is nagyon vették észre. Még el sem akarta csábítani senki... A mester egy szép napon azzal állt elő: Zorka üljön neki modellt egy portréjához és akkor ha ő azt kiállítja az őszi tárlaton, mindenki azt fogja kérdezni: ki ez a gyönyörű lány?... Egyik barátja az asztaltársaságban azt felelte: — Elsősorban Lazarine! Zorka azonban már a tárlat előtt divatba jött. Egyre gyakrabban látták a mesterrel, aki egyébként inkább grófnőkkel szokott vacsorázni, kis budai cukrászdákban, ahol jóformán ülni sem tudott a vékony, aranylábú székecskéken a parányi asztaloknál. És Zorka följárt a műterembe a mesterhez, aki egyik portrét a másik után készítette róla. Két óránál többet egyiken sem dolgozott. Annella — Lazarine unokahúga és fogadott lánya — hallotta meg először a pletykát. Annella szőke volt és kövérkés. Kék szemű, duzzadt szájú, nagyon francia jellegű lány. És okos meg ravasz is. Voltak, akik azt mondták, hogy ő maga szerette volna elcsórni a nagynénjétől a mestert. Ehelyett azonban csak árulkodott. Hogy a mestert mindennap látják egy bizonyos fiatal lánnyal a Russ- wurmnál. Lazarine — amikor legközelebb följött Pestre — elhatározta, hogy utánajár a dolgoknak. Ott is találta őket ebéd után, ahogy mondták. Be is mutatta neki a férje a lányt, mint kedves modelljét. Erről a találkozásról később Lazarine azt mondta unokaöccsének, Martyn Róbert or- ovsnak (a »hegyi doktornak«): — Tudja, szegény Jóska olyan ideges lett, hogy megsajnáltam. A mester nyilván elmondta neki mindazt, amit férfiak ilyenkor szoktak: hogy ez más, a kettőnek »semmi köze egymáshoz, hogy Lazarine az if- júsás és Zorka az érett kor nosztalgiája utána ... De azt is megmondta mindenesetre, hogy esze ágában sincs elválni Lázári netől; Kites Béla: Emlékezzünk — Te vagy a múzsám és I kedvenc modelletm — moúdta Zárkának. — Te hoztad kd be- j lőlem mindazt a tűzet és gyengédséget, amit idáig senki sem tudott. Tőled lettem igazán az a festő, akit Maillol is I elismer... Zorka aikikor volt a légből do- : gabb, amikor ki vitt ék Párizsba. Sőt Ostendébe is elvitte, a ! hideg ezüstszürke-zöld hullámú tengerhez, amiről azt mondta: »Olyan a színe, mint a te szemednek ...« Amikor a kis tengerparti üveg kávéházbain ültek egymáshoz simulva és a zöld papagájjal csevegtek, amit valamilyen matróz hozott haza valamelyik távold kikötőiből, Zorka dehogy is sejthette, mit fog jelenteni számára ez a város. A mester huszonhétben halt meg. Otthon, Kaposváron. Zorka °is beteg volt: megkapta tőle az influenzát. Talán eziert nem lett öngyilkos — ahogy egy korabeli újságíró mondta. De folyton sírt. A legidősebb nővére akkor már Párizsban volt férjnél. Kivitte magához Zoricát, felejteni. Történetesen Ostendébe mentek nyaralni. | Zorka rajzóim szeretett vdl-; na. Vázlatokat készített emberekről. kezekről. És néha — j mintha a mester szelleme irá- ; nyitotta volna a kezét — olyan i jól, jellegzetesre sikerült egy- egy vázlata... Itt, Ostendében látta meg Zorkát Monsieur Vaedement, a belga konzerv- gyáros. A szíve szerint azonban műgyűjtő volt. Igaz, inkább eleiántcsont-faragványo- j kát gyűjtött és csiszolatlan' drágaiköveket. De hát nem volt Zorka is az? A rajzolás hozta össze őket. Vaedement megvett néhányat az apró rajzok közül, és megkérdezte Zorkát: nem saeret- ne-e maradni és tanulni. Vaedement csak harminc évvel volt idősebb Zorkánál. Nem negyvennel, mint a mester. Azonkívül elegáns, magas, szőke férfi volt, olyan arcéllel, mint egy angol katonatiszt filmen. Szép hosszú, erőteljes kezén különleges, hatalmas négyszögletes zafír, benne egy szoliterrel. Zorka erről a gyűrűről alig tudta levenni a szemét. Hamarosan ő is kapott ékszereket. Vaedement komolyan beleszeretett. Nemrég maradt özvegyen. Első házasságából volt egy lánya, de már férjhez ment. A vagyon nagy részét azonban ő, a férj örököl- í te; megengedhette magának, hagy szíve szerint nősüljön. De ; előbb még eljött Budapestre, megnézni. magának Zorka ott- j honát. A mikor meglátta a képeket Zorka szobája fa- ! Ián, Rittyentett egyet: — Csak ezeket hozd el ma- : gaddal, akkor még talán azt , fogják mondani rám egykor, hogy hozományvadász vagyok. Negyven évig boldogan, szán- ■ te cselekmény nélkül éltek Os- ; tendébeíL. A tenger közvetlen [ közelében. Zorka néha festett, néha zongorázott. Néha kijött hozzá valamelyik nővére... í Amikor Vaedement négy évvel ezelőtt meghalt, Zorka megint idegösszeroppanást kapott. Nem akart többé enni, nem beszélt senkivel hetekig... A nővérének azt írta Pestre, hogy most kissé haragszom a [ mesterre, mert itt járt nálam, | és ellopta az ékszereimet. En- | nek a fele volt igaz, ahogy nő- | vére megállapította, amikor kiment hozzá. Az ékszereket csakugyan ellopták. Egy M. Lecourt nevű közjegyző önhatalmúlag kinevezte magát Zorika gyámjává és annak ellenében, hogy gondoskodik kór házi ellátásáról — Zorka ugyanis egyszer majdnem elégett, ágyban cigarettázva —, kifosztotta mindenéből. A nővérnek nem volt pénze Ostendében pöröskodni. Amikor én kint voltam, mór csak a kórházban láttam Zorkát. Amikor megkérdeztem: emlékszik még a mesterre, azt felelte: »Hogyne! Hiszen most is jár hozzám, éjszaka benéz az ablakomon...« A képeit mindenesetre nem látja többé, ha j be is néz. Monsieur Lecourt feloszlatta Zorka lakását és ismeretlen helyre vitetett tizenhat csodálatos Rippl-Rónai képet. Talán — az aláírás hasonlatossága végett — még \i- szonHáíhatjuk őket Renoir- kéitf... t Feder Agnes Tavaszy Noémi grafikái A part első vendégei a ba- latonföldvári SIOTOUR-klub- ban találkozhattak grafikáival. Tavaszi Noémi munkássága szervesen kötődik a Dunántúlhoz, e tájhoz kapcsolják a gyermekkor élményei, s eszmél kedésének időszaka is. Különös ihlető erő számára a Balaton, a vízi világ, a parti história, az itt született és ki- teljesedett folklór. Metszetein újra él a környék: a parti hegyek busa magasságai, a víz vonalas játéka, a tótükör grafikába rögzített mozdulásai. Egy-egy felirat is utal erre a szoros kötődésre. Mint a cikkünkhöz mellékelt ex libris is, rajta a Tóth Mihály könyve felírás: a téma iránti vonzalmat, meleg emberségű szeretetet hordozza. A törökös ívű ablak »üvegeiben« a metszetek visszatükrözik a táj részleteit: a beszédes épületeket, lakat, kontyos síremlékeket. Tavaszy Noémi grafikái kalandozásra hívnak bennünket, képei stílusos kalauzok Hercegovinában is, de indiánföldön is. De nemcsak időben, hanem a művészetben is társul, vezetőül szegődnek mellénk; nekünk, somogyiaknak különösen kedves Csokonait örökítik meg és szeretett Lilláját a könyvjegyeken, vagy ahogy latinosán elterjedt a neve: ex libriseken. — A SIOTOUR ennek a szép és tartalmas kiállításnak a megrendezésével hasznos szolgálatot tett a grafika népszerűsítésének érdekében. Egyúttal követendő példát mutatott, hogyan kell az üdülés, nyaralás kellemes napjait színvonalas rendezvényekkel kulturáltabbá, tartalmasabbá tenni — idézzük a megnyitó dr. Semsey Andor szavait. Valóban szép küldetés az ilyen vállalkozás, s hozzá Tavaszy Noémi munkáinak művészi hitele az élményt adó fedezet. ßencze József Permetezés Kamrából kikerül a pókcérnás ruha, zöld a rézgálictól csontgombja már puha. Nagyapám kalapja — molyrágta a posztót, — kékfelhős szőlősor között áldást oszlott. Somogyi Néplap u
