Somogyi Néplap, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-17 / 140. szám

I Somogyiak az urnák előtt üdülő épüljön nekünk, mun­kásoknak, mint amilyenben most lakom. Szeretném, he minden jó ba­rátom, munka­társam és o sok-sok isme­retlen elvtár­sam is gyakran eljuthatna ide: azt akarom, hogy a megvá­lasztott képvi­selő azoknak a szószólója is legyen, akik az ország más vi­dékén élnek ugyan, de pi­henni, kelle­mes napokat eltölteni ide jönnek.« Egy földvári szavazó mon­datai jártak az eszemben: ál- | mélkodott, milyen sokfelé lak­nak az emberek, akik őelőtte az urnához léptek. Azt mond­ta, olyan ez a reggel, mint | egy találkozó. Tréfásan hoz­zátette: »Most legalább lá­tom, ki mindenkinek terme­lem a cukorborsót.« Jelkép­nek is szép volt, amikor egy­más után lépett a szavazó- fülkébe a miskolci marós, a földvári tsz-tag, a szegedi ta­nító meg az Express-tábor'oan nyaraló pesti diák. A voksu- kat egy jelöltre adták, akit ugyan nem ismerhettek egy­aránt jól, de ugyanazt akar­ták tőle: küzdelmet a jobbért, a szebbért — a mindenki ál­tal ismert úton . .. Amikor korán reggel a sza­vazóhelyiségben az első gye­rekestül megérkező családot megláttuk, megörültünk és a fényképezőgépért nyúltunk. Ha minden ilyen családról felvételt akartunk volna ké­szíteni, Igencsak gyakran kat­tintgathattuk volna — a sok­sok kicsiny jövője formálá­sának egyik »műhelyébe« ér­kezett ... (Folytatás az 1. oldalról.) község fiataljait. Szomorú, de mélyen emberséges pillanatok tanúi voltunk Lellén: gyász­ruhás fiatalasszony jött, s visszaadta két nappal koráb­ban meghalt férje értesítőjét. Egy percre mindenki elfeled­kezett. az ünnepélyes asztal« ról, a színes drapériákról — a részvétnyilvánítás őszinte együttérzésről tett tanúbi­zonyságot, arról, hogy aszta­lon »túl« és asztalon »innen« együtt vannak a bajban. Siófokon a Csepel-üdülő la­kói hosszú sorokban várták, hogy az urnához jussanak. Egy diósgyőri lakátost arról kérdeztem, mennyire ismeri a képviselőjelölteket. »Tudom az életútjukat, a foglalkozá­sukat, de őszintén megmon­dom, nem ez érdekel. Itt, a Balaton partján arra szava­zok, hogy igen sok olyan Az a lényeg, hogyan élünk Berzencén kora reggel föl­verték sátrukat a búcsús áru­sok, de nyolc órakor még bá­mészkodó is alig akadt. Az emberek egyelőre mással fog­lalatoskodnak: a házaknál vendégköszöntő sürgölődés, az utcákon békés, ünnepi hangulat. Tiszta fényében fiatalok zöld, sárga, piros in­ge, lányok mini ruhái, színes pantallói villannak, idős asz- szonyok hagyományőrző se­lyembrokát bőszoknyái, uj­jas blúzai — »röpikéi« — adják a vasárnap reggeli har­móniát. A pártszékházban működő szavazatszedő bizottságban már öt óra előtt fogadták az első vendéget, most már csak az utolsó harmincegynéhány- ■ra várnak. Hirtelen öten is érkeznek. Közöttük egy szi­kár, ötvenegynéhány éves férfi — Barta Lajos — mun­karuhában lép a szavazóhe­lyiségbe. Amikor kifelé iá­dul, megszólítom. — Van egy kis háztáji ál­lományom, most kaptam fu­vart, hogy takarmányt szállít­sak. Gondoltam, ha átöltözöm, esetleg utolsó leszek. Egyéb­ként az erdészetnél dolgozom kubikosként. Mindig a két kezem munkájából éltem. A község fejlődéséről kér­dezem. — Kérem, ezt a fiatalok úgy sem értik meg, a magunk korabeliek meg jól tudjuk, mennyit változott itt is az emberek élete. Csak a magam példáját említve: elhagyott gyerek voltam, napszámból éltem, a háborúból hazatér­ve meg úgy álltam, mint az ujjam. Nem akarok dicseked­ni: szépen berendezett há­zam van, velünk lakik a lá­nyom meg a vöm. Munkás­emberek ők is. Most vettem nekik egy Zsigulit. Igaz, hasz­náltan, de azért jó karban van. — Ismeri-e a képviselője­löltet? — Hogyne. Ugyan szemé­lyesen még nem találkoztam vele, de beszélni hallottam. Mondják, sokat tett a környé­kért. , A község 'külső részén egy. fél soros utcába ka nyarodunk. Folyamkavics ropog a kocsi kerekei alatt. Kakrik János vb-titkár megjegyzi: — Sok gondot okozott a földutak karbantartása. Aztán ezt a módszert tartottuk cél­szerűnek: húsz utcánkban ja­vítottuk meg az úttestet igy a közelmúltban. Az italboltban berendezett szavazóhelyiségbe botja segít­ségével idős ember igyekszik: Kovacsics Ferenc tsz-nyugdí- jás. Ö és a Mátyás utca lakói két szavazólapot kapnak: egyik segítségével a megüre­sedett tanácstagi tisztségre kell új jelöltet választani. Ez itt nem is olyan könnyű. A jelölő gyűlésen ugyanis úgy alakult, hogy három név is listára került, Mindhárom asszony, és úgy ítélték meg, alkalmasak is e megbízatásra. — Kire szavaz a három kö­zül Kovacsics bácsi? — Nem az az érdekes. Akármelyik tudja majd, mit kell csinálni. Az a lényeg, hogyan élünk, Én csak .azt mondom magának: most le­hetnék fiatal meg egészséges! De hát megrokkantam, nehe­zen szolgál a szívem meg a tüdőm is. — Család? — Hálistennek szépen va­gyunk: négy lány meg egy fiú. És kilenc unoka. Mind ugyan nem tudtak eljönni, de azért jó néhány an leszünk a búcsúi ebéden. Az esélyekről beszélgetve nemigen merek tippelni. Mindegyik jelöltnek vannak j hívei. Két óra múlva azután ; kiderült: Szobodicsánecz 1st- | vánné képviseli ezután az ut- 1 ca érdekeit a községi közös j tanácsban. „Az idősebbeknek több a tapasztalatuk” A nagyatádi járás több köz­ségében — Iharosberényben, Inkén, Kutason, Szabáson — a KISZ-szervezetek fiataljai cso­portosan járultak az urnák­hoz. Az ünnepélyes hangulat­hoz hozzátartozott az is, hogy együtt mentek szavazni Miké­ben, Lábodon, Görgetegen, öt- vöskónyiban, Porrogszentki- rályon az első szavazók. A já­rás több községében már reg­gel öt órakor megkezdődött a szavazás. Rinyabesenyőn nyolc órakor már be is fejeződött, de Porrogszentpálon már koráb­ban: alig múlt hét óra, amikor megkezdték a szavazatok számlálását. Rinyabesenyő és Bolhás is azoknak a falvaknak a sorába tartozott, ahol a la­kosok már a kora reggeli órákban leadták voksukat. A városban, Nagyatádon a Fegyveres Erők Klubjában ki­alakított szavazóhelyiség előtt a hatórás nyitáskor már hár­man várakoztak. Az öt válasz­tókörzetben negyvenketten kaptak emléklapot — az elő­ször szavazó fiatalok. Horváth Mária, a nagyatádi papír- és irószerbolt dolgozója is először szavazott: — Nemcsak először szavaz­tam, hanem most voltam elő­ször szavazóhelyiségben. A szüleimmel sem voltam még azelőtt ilyen helyen. — Ismeri a két jelöltet? — Az egyiket, látásból. Horváth Mária nem árulta el, kire szavazott, de körülírta: — Az idősebbre szavaztam, mert úgy gondolom: ő többet adhat magából. — A fiataloké a jövő — tette még hozzá —, de az időseb­beknek több a tapasztalatuk, és ez is nagyon fontos. A nagyatádi dohánybeváltó idős portása, Balassa Károly szolgálatban volt; ő már ke­véssel hat óra után leadta sza­vazatát. — Emlékszik-e, mikor sza­vazott először? — kérdeztem tőle. — A jóisten tudja ... — És most kire szavazott? — Simonnéra. Ismerem; kö­zülünk, munkások közül való. Balogh Istvánnéval még szavazása előtt beszélgettem, a í nagyatádi szülőotthonban. — Húszéves vagyok. Rinya- szentkirályon lakunk. Ma ha­Közel az új lakáshoz Fiatal házaspár. Négyesz­tendős kislányukat, Krisztikét is magukkal hozták a vasár­napi szavazáshoz, ami a csa­lád életében különösen ünne­pélyes volt. Ök is azok közé a kaposváriak közé tartoznak, akik első alkalommal szavaz­tak a Kinizsi-lakótelep szom­szédságában, a textilművek leányotthonában létesített új körzetben. — Decemberben költöztünk kétszobás lakásunkba. Előtte Kaposmérőben laktunk albér­letben. Képzelheti, mennyire örültünk az új otthonnak s milyen nagy lenne a boldog­ságunk, ha az építők valami­vel jobb munkát végeztek vol­na ... Törő Károly, a Somogy me­gyei Növényvédő Állomás re­pülőgép-szerelője és felesége — ugyanott műszaki admi­nisztrátor — nem somogyi; Budapesten éltek, s csak né­hány esztendeje dolgoznak itt. — Mit tudnak a jelöltről, akire szavazatukat adták? — Több újságba* is olvas­tunk róla. Tudjuk, hogy Kosz- tolánczi Jánosné a ruhagyár­ban munkásnő, közvetlenül is jól ismeri a munkások és kü­lönösen a dolgozó nők meg a fiatal családosok helyzetét, s érdekükben már szót emelt a Parlamentben is. Reméljük, hogy majd személyesen is megismerkedhetünk vele, ha számot ad választóinak kép­viselői munkájáról — mond­ták, szinte egyszerre. A katona Pattogó indulóktól hangos a zászlódíszbe öltözött laktanya. Kimenőruhás katonák sora­koznak — fegyelmezetten — a szavazóhelyiségek előtt, hogy éljenek állampolgári jo­gukkal. Sztupák Péter tizedes, a magyar néphadsereg kiváló katonája is ott van társai kö­zött. A Borsod megyei Or­mosbányán dolgozott — bevo­nulása előtt — műszerészként, a hadseregben híradós. — A jelöltet ismeri? — Személyesen nem, de az újságokban meg a televízió­ban szinte naponta láttam Losonczi Pált, az Elnöki Ta­nács elnökét. S ha nem is va­gyok somogyi, tudom, hogy Barcson volt termelőszövetke­zeti elnök. És tudom azt is, hogy ma is éppen olyan köz­vetlen, baráti viszonyban van az ott élőkkel, mint tsz-ve- zető korában, ezért adom rá katonatársaimmal együtt bi­zalommal szavazatomat. Tu­dom: olyan embert választunk képviselőnek, aki, mint, ed­dig is tette, a jövőben is nagy felelősséggel végzi e munká­ját. Sztupák Péter tizedes nem­csak a Hazafias Népfront je­löltjére leadott szavazatával bizonyította pártunk politiká­jának, a szocializmusnak az igenlését, hanem katonai szol­gálatának példás ellátásával is. KISZ-tag, és most nem­rég, a szolgálat tizenhatodik hónapjának letelte után, vet­te át a Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája kitüntetést. Ezt a kiképzési feladatok, a gyakorlatok példás végrehaj­tásával és a politikai ismere­tek kiváló elsajátításával ér­demelte ki. Tizennégy első szavazó A délszláv községek egyike Lakácsa. Szépen díszített sza­vazóhelyiségébe tizennégy fia­tal érkezik egyszerre. Amikor belépnek a szobába, lemez­játszóról halk zene szól. Az arcokon látszik: megilletődöt- tek. Kecskés Ilona, a község KISZ-titkára köszönti őket, az első választókat. Rövid, kerek mondatokban a politikáról, életünk gazdagodásáról, a vá­lasztópolgárok felelősségéről beszél. Aztán virágcsokrot kap a község tizennégy első sza­vazója, s miután leadják vok­sukat, emléklapot. A fiatalok döntötték el, hogy egyszerre szavaznak mind a tizennégyen. Fiatalok a fejlődésről A szavazóhelyiségben két fiatal vár, hogy sorra kerül- jjön: Henger Ferenc és iker- I testvére, Gyúrás Józsefné Hen­ger Anna. Mind a ketten most I I szavaznak először. A fiú Pé- j csen a vasútnál dolgozik, a j testvére cipőfelsőrész-készítő j Barcson. Mind, a ketten a Drá- va-parti településen nőttek fel.-— Jó itt élni — mondja a fiú. — Talán soha nem tud­nék másutt megszokni. Ennek a községnek jövője van. Barcs hangulata, az egyre szebb utcák képe fogja meg először a lakókat is. A jelen mellé azonban a jövőt is szám­ba veszik a fiatalok. A lány­testvér így sorolja: — Ahhoz, hogy jól érezze magát az ember egy települé- .en, munkaalkalom és szóra­kozási lehetőség kell. Amikor én az általános iskolát végez­tem, csak a papucsüzemben volt hely. Ma több választása van a nyolcadikosoknak. Igaz, elhelyezkedni még most sem könnyű, de láttam, hogy épül már a Chemical új gyára és úgy hallottam, az idén üzem­be áll a Fővárosi Kézműipari Vállalat barcsi gyáregysége is. Ez már biztos kenyeret jelent mindenkinek. Az öregek mondták: soha annyit nem fejlődött Barcs, mint az el­múlt években. Ezek az új üze­mek a jövőt jelentik nálunk. — És a szórakozás? Azt is említették. — A lehetőség több, mint ami eddig volt, de még több lehetne. A beszélgetést egy másik első szavazó, Nádai Agnes bolti eladó folytatja: I — Azt. hogy mennyit fejlő- | dött mostanában Barcs, az ut­cán lehet a legjobban lemérni. Ennyi lakás, mint mostaná­ban. még soha nem épült. Aki ritkábban jár Barcsra, csak az veszi észre igazán, hogy megint eltűnt egy régi föld­szintes utca, s mögötte emele­tes házak sorakoznak. De aki naponta látja ezt a változást, az is észreveszi, hogy jó ütem­ben nőnek a házak. Nádai Ágnes Kérdezem: mit gondolnak, miért van ez így? A válaszok korántsem sikerülnek már olyan kerekre. A nagy össze­függéseket nehezebb megfo­galmazni. Végül összeáll a kép: mert a politika — amely­nek folytatását most is kérik — az emberről való gondosko­dást helyezi a középpontjába. Horváth Mária. zamehetünk a kisfiámmal, elsői gyerekünkkel. Otthon szava­zok ... — Otthon marad a gyerek­kel három évig? — Igen..\ — Aztán? — Ősszel elkészül a mi köz­ségünkben is az óvoda, s ami­re Pistike hároméves lesz, az óvoda első lakói éppen iskolá­ba készülnek. Az országhatáron Barcs, Dráva-húl. A határ- | állomás júniusi ^napfényben ] fürdik. Határőrök, vámosok várják az utasokat: ázolgálat- J ba indulás előtt valamennyien szavaztak már. Fél nyolckor egy autóbusz gördül az épület j elé, majd nem sokkal utána j A friss Bélavár Alig több mint háromszáz választójogosult nagykorú ál­lampolgára van Bélavárnak. A ^ szavazatszedő bizottság előtt azonban jóval többen je­lentek meg, hogy leadják vok­sukat. A községben búcsút is tartottak a választás napján, s aki előző nap vendégnek ér­kezett, hozta magával az iga­zolást is, hogy szavazásra jo­gosult. Vendégek és vendéglátók korán keltek. A szavazóhelyi­séget öt órakor nyitották, s nyolc órakor már be is fejez­te munkáját a szavazatszedö bizottság. Bélavár minden lakója és vendége friss volt. még egy. Az utasok t— több­ségében pécsiek vagy Pécs környékiek — korán keltek ezen a napon. S mielőtt az autóbusz elindult volna ve­lük a jugoszláviai társasuta­zásra, szavazni voltak. Gyors útlevél- és vámvizs­gálat következik, s' a határon szolgálatot teljesítők jó utat, jó pihenést kívánva búcsúz­nak. Mögöttük személygépko­csi fékez: előkerülnek az ok­mányok, s kezdődik a vám- vizsgálat ... Az országhatáron ez a nap is olyan, mint a többi: a hi­vatalos emberek senkitől sem kérdezik, szavazott-e vagy sem. A választás állampolgári jog. Az összeállítás munkatársai vol­tak: Grábricr Gyula, Gyertyás László, Horányi Barna, Jávori Bé­la, dr. Kercza Imre, Lajos Géza, Paál László, Pintér Dezső, Szálát László. Somogyi N f k

Next

/
Oldalképek
Tartalom