Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-15 / 63. szám
Ford rettenetesen csalódott Phnom Penhben egymás után „sárnak1 a nagykövetségek TELEXJELENTÉS Kissinger „konkrét elgondolásokkal“ érkezett Jeruzsálembe Most kell színt vallani az izraeli vezetőknek sza EgyiptomKissinger amerikai külügy-1 főn utazik vis i miniszter pénteken az egyip- j '3a| Csütörtökön a megbeszéléseik befejeztével Szadat egyip- I tömi elnök és Kissinger ameRobbanás a hazafias erők által Penh-i repülőtéren. naponta tűz alá vett Phnom (Telefoto — AP — MTI — KS) az tömi Asszuánból Izraelbe érkezett, s Tel Avivból nyomban Jeruzsálembe utazott, ahol délután megkezdte tárgyalásait a Jiehak Rabin miniszterelnök vezette izraeli küldöttséggel. A külügyminiszter kíséretének egyik magas rangú tagja újságírók előtt kijelentette: Kissinger az egyiptomi kormány konkrét elgondolásait hozta magával j Izraelbe. Hozzáfűzte: vélemé- ! nye szerint itt az ideje, hogy Izrael szintén konkrét elképzeléseket terjesszen elő. Az amerikai külügyminisz- í tér — a tervek szerint — hétrikai külügyminiszter este közös • sajtóértekezletet tartott. Kissinger elmondotta, hogy az általános elvek áttekintéséről a »-konkrét elgondolások« megvitatására tértek át. Reményét fejezte ki, hogy Izraelben folytatódó tárgyalásai után kézzelfogható javaslatokkal térhet vissza Szadathoz. Az egyiptomi államfő megismételte, hogy országa ragaszkodik a Sinai-félszigeten lévő stratégiai fontosságú hágók és olajmezők visszanyeréséhez. Botrányba fúlt a Bundestag vitája A múlt éjszaka indulatos j hasonlóan — »légkörmérgeszóváltásba fulladt a szövet- zéssel« vádolta, ségi gyűlés belbiztonsági vi-1 Herbert Wehner, a szociál- tája. Karl Carstens, a CDU— ’ demokrata frakció elnöke le- CSU parlamenti frakciójának j leleplezte a reakció nemtelem elnöke önuralmát veszítve vá- ! módszereit és Strauss dema- daskodásba csapott át. Jochen ) gógiáját. — A CSU elnöke — Steffent, a schleswig-holsteini | mondotta — maga sem egyéb szervezet 1 »-szellemi terroristánál^ .. . Az elevenbe vágó megjegyzésre az ellenzéki képviselők nagyszociáldemokrata elnökét a »terrorista szervezet I szimpatizánsának« titulálta. része kivonult az ülésteremWilly Brandtot — Strausshoz | bői. Vihar a Bundestagban Ford elnök »rettenetesen csalódott« amiatt, hogy a képviselőház külügyi bizottsága elutasította a Lón Női rezsimnek szánt katonai gyorssegély engedélyezésére előterjesztett kompromisszumos javaslatot — jelentette ki Ron Nessen, a Fehér Ház szóvivője. Hozzáfűzte, hogy az elnök ezt nem tekinti »végső parlamenti ak- tusknak« az ügyben. Kongresszusi megfigyelők szerint »csodával lenne határos«, ha a Fehér Háznak sikerülne bármilyen további katonai segélyt kiszorítania Phnom Penh és Saigon részére a folyó pénzügyi évben. Ausztrália Phnom Penh-i nagykövetsége ma, szombaton bezárja kapuit, s az ausztráliai légierő egyik repülőgépe elszállítja a nagykövetségi alkalmazottakat — közölték diplomáciai forrásból. A Phnom Penh-i francia nagykövetség tisztviselői jelezték: a francia légierő egyik különjárata vasárnap fogja elszállítani az ostromlott kambodzsai fővárosból a francia, a svájci, a svéd és a nyugatnémet állampolgárokat. Pénteken ismét működésbe lépett a thaiföldi Utapao és Phnom Penh, valamint a Saigon és Phnom Penh között létesített légihíd, amelyet a khmer hazafiaknak a Pochen- tong-i repülőtér ellen intézett újabb rakétatámadása miatt leállítottak. Kemény összecsapások, utcai harcok, rakétatüz Szétverték az ellenséget Ban Ms limainál Menekülnek a Thieu csapatai A dél-vietnami Központi-fennsíkon levő Pleiku térségében komollyá válik a helyzet, és 120 kilométerrel délebbre, Ban Me Thuot tartományi székhelyen tovább folynak az utcai harcok — jelentette pénteken az AFP Saigonból. Pleiku repülőterén szünetel a forgalom, miután a felszabadító erők csütörtökön tűz alá vették a légikikötőt. A Reuter-iroda saigoni tudósításából kitűnik: a felszabadító erők péntek reggelig ellenőrzésük alá vonták Ban Me Thuot tartományi székhely, a Központi-fennsík legnagyobb városa területének jelentős részét. Az angol hír- ügynökség értesülése szerint a város centrumában csökkentek, illetve megszűntek a fegyveres összecsapások, ám a felszabadító erők és a helikoptereken abba a térségbe szállított saigoni csapaterősítések között. Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy Hieu Thien járási székhely katonai célpontjaiba az utóbbi 24 órában a felszabadító erők 29 rakétája csapódott be. A dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők és a dél-vietnami Dar Lac tartomány lakossága március 11-én teljesen ellenőrzése alá vonta a Saigontól 163 mérföldre északra fekvő Ban Me Thuot mint a környéken fekvő Hoa Binh katonai alkörzetet és járási székhelyet — jelentette a VNA hírügynökség, a dél-vietnami Felszabadulás hírügynökségre hivatkozva. Hozzáfűzte még, hogy az ellenség erőszakszerveit és katonai erőit a hazafias erők szétkergették, sok ellenséges katonát harcképtelenné tettek, több ezret — közöttük tiszteket — foglyul ejtettek, több száz katonai járművetés több tucat löveget megsemmisítettek, hadi anyagraktárakat zsákmányoltak. A Ban Me Thuottól 40 kilométerre északkeletre fekvő j Buon Ho járási székhelyen és katonai alkörzetben állomáso- | zó ellenséges erők elmenekül- ] tek, és a hazafias erők ezt a ! járási székhelyet és katonai alkörzetet is teljes egészében j ellenőrzésük alá vonták. ' Dar Lae tartomány' hazafias erői a szétvert ellenséges csapatok, maradványait megadásra szólították föl. Sok saigoni katona átállt a hazafiak oldalára. A saigoni légierő bombázói — közölte Saigonban egy katonai szóvivő — pénteken bombázták Ban Me Thuot térségét. Alaposan kiteregették a szennyest — így összegezhetjük — a Bundestagban a péntekre virradó éjjel véget ért úgynevezett belbiztonsági j vitát. Tulajdonképpen abból í kerekedett a vihar, hogy a \ CDU—CSU ellenzék képviselői minősíthetetlen hangnemben vádolták a kormánykoalíciót. Azzal, hogy »egyes vezetők elnézik az anarchisták terrorakcióit«, »együttműködnek a szélsőséges elemekkel« ... stb. Willy Brand, az SPD elnöke nem véletlenül utasította vissza éles szavakkal a vádaskodást. Mint mondta: a CDU—CSU képviselői az egész politikai baloldalt kompromittálni akarják azzal, hogy »baloldalinak« nevezik a terroristákat ... És ahogy várható volt: a mocskolódások pálmáját Franz Jozef Strauss vitte el. A müncheni pártvezér ezúttal is azt nyújtotta, amit tőle várni lehet: a hitleri idők hangnemében vádolta a szociáldemokratákat, személy szerint pedig Brandtot... Ez persze aligha meglepő. Annál furcsább viszont, hogy a Straussnál jóval mérsékeltebbnek és józanabb politikusnak tartott Helmut Kohl, a CDU elnöke sem határolta el magát. Sőt: szolidaritást vállalt Strauss-szal. Nyilatkozatok és ellennyilatkozatok, ízléstelennél ízléstelenebb, becsületsértéssel fölérő mocskolódások jellemezték a Bundestag vitáját. Lényegét, a jobboldal törekvéseit alighanem helyesen mérlegelte Willy Brandt, amikor kijelentette: a CDU— CSU tekintélyuralmi rendszer létrehozására törekszik. Ebben — példa rá a Lorenz- ügy és a többi, ehhez hasonló terrorakció — kezükre játszanak az anarchisták, a szélsőséges elemek. És bizonyára kihat majd a következő hetek nyugatnémet belpolitikájára, hogy mindezek után kölcsönös »hadüzenettel« —i a koalíció és az ellenzék kibékíthetetlen ellentéte jegyében — ért véget a biztonsági vita. Államosították a magánbankokat Nagyszabású rokonszenvtüntetés Lisszabonban Spinota Dél-Amerikába menekült HÍREK A VILÁGBÓL KADAR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára táviratban üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kommunista Párt elnökét 75. születésnapja alkalmábóL A CIPRUSI béketárgyalások előkészítése jegyében Brian Urquhart, az ENSZ főtitkárhelyettese külön-külön is találkozott a görög és a török cip- rióták képviselőivel. TŰZSZÜNETET léptetett életbe — ideiglenesen a kurdok elleni hadjáratban az iraki kormány — jelentették tegnap Bagdadból. A fegyvernyugvás két hétig tart. MEGKEZDŐDÖTT a Szuezi- csatorna megtisztításának utolsó szakasza. 70 kilométernyi rész már hajózható. KÍNAI katonai küldöttséget fogadott tegnap Hanoiban Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. A NATO déli és délkeleti szárnyának katonai helyzetéről tanácskozott tegnap Joseph Luns NATO-főtitkár a nápolyi főhadiszállás vezérkarával. íll Somogyi Néplap j KÉSZ FELÚJÍTANI katonai I segélyszállításait Törökország- ! nak a Német Szövetségi Köztársaság — ez szivárgott ki | bonni kormánykörökbőL ÚTBAN BRÜSSZEL FELÉ a } nyugatnémet fővárosban is | tárgyalt tegnap Arthur Hart- ! man amerikai külügyi államtitkár, aki ezt megelőzően Athénban folytatott megbeszéléseket a ciprusi rendezés ki- látásairóL AZ NSZK HADIIPARÁT is a kínai fegyverkezés szolgálatába akarja állítani Franz Josef Strauss — jelentette pénteki exkluzív tudósításában az Unsere Zeit. MAO CE-TUNG. a Kínai KP elnöke meghűléssel bajlódik — közölték kínai híva talas körökben. A SPANYOL—AMERIKAI tárgyalások mostani fordulóján a-NATO-tagság kérdése központi téma, de a spanyol kérelemmel élesen szembehelyezkednek a skandináv országok. 3000 KATONÄT tartóztattak le, illetve végeztek ki Chilében — jelentette a mexikói rádió. A DEL-KOREAI rendőrség ismét letartóztatta Kim Csi Ha költőt, a nemzetközileg is ismert polgárjogi harcost. Térzene a sztrájkotoknak Ritka látványosságnak voltak szem- és fültanúi Tokió lakosai. A munkaügyi minisztérium előtt ülősztrájkot tartott a tavaszi offenzíva akcióbizottságának 300 aktivistája. A sztrájkolók és a járókelők nem kis meglepetésére megjelent a minisztérium előtt az 1972-ben »pénzügyi gondok« miatt feloszlatott japán országos hangversenyzenekar 60 tagja és »lelkesítő térzenét« adott a sztrájkolóknak. Egymás után csendültek föl a klasszikus számok, köztük Brahms Magyar tánca. A zenészek később közölték : szabadtéri »hangversenyükkel« egyrészt szolidaritásukat kívánták kifejezni a tavaszi offenzíva célkitűzéseivel, másrészt a közvélemény figyelmébe kívánták ajánlani az önkényesen feloszlatott hangversenyzenekar ügyét. Simó Endre, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Vasco Goncalves dandártábornok portugál miniszterelnök pénteken folytatta tárgyatalos közleményében bejelentette, hogy vezetősége március 10-én elvesztette minden kapcsolatát a főtitkárral, aki ismeretlen helyen tartózkodik. Portugáliában államosítotlásait a kormány átalakításá- ( ták a portugál tőkések kezéről. Politikai körökből származó értesülés szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák a Fegyveres Erők Mozgalma legfelsőbb forradalmi tanácsában részt vevők névsorát. Portugáliában államosították a magánbankokat. Munkához látott az ellen- forradalmi összeesküvés részvevőinek tevékenységét kivizsgáló hivatalos bizottság, amelyet Cöutinho ellentengernagy vezet. Hivatalosan bejelentették, hogy mintegy 50 ellenfor- radalmárt tartóztattak le, köztük bankárokat és nagyiparosokat is. A letartóztatottak között van De Meló volt tábornok is. Sanches Osorio, a kereszténydemokrata párt főtitkára ellen letartóztatási parancsot adtak ki. A párt hivaben lévő magánbankokat es egyéb pénzügyi intézményeket A társadalmi és termelési viszonyok átalakítása szempontjából nagy ijorderejű intézkedést a legfelsőbb forradalmi tanács hozta első tanácskozásán. A külföldi tulajdonban levő bankok működését külön törvényben fogják j rancsnokság (Copcon), az MFA katonai alakulatának főnöke. nemzet megmentésének tanácsát, s átvette mindkét szerv szerepkörét a forradalmi tanács lett Portugália legfelső törvényhozó szerve. Az új hatalmi szervben — értesülések szerint — helyet foglalnak a feloszlatott nemzet megmentése tanácsának tagjai, köztük Costa Gomes államfő, az MFA koordinációs bizottságának hét ‘tagja, továbbá Goncalves miniszterelnök, néhány katona miniszter és Otelo Sáráivá de Cardalho, a kontinentális operatív paszabályozni. Hasonlóan jártak el a hazai j takarékpénztárak, mezőgazda- sági segédegyletek és egyéb, kisebb pénzügyi csoportosulások tevékenységének szabályozásában is. A Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) legfelsőbb katonai vezetőiből álló forradalmi tanács alkotmányos törvénnyel feloszlatta a portugál államtanácsot és a r Árvíz az amerikai Kentuckyben Az egyesült államokbeli Kentucky államban levő Hipkinsville-t elöntötte a gyors hóolvadástől keletkezett árvíz. Képünkön: a víz alá került házak lakói értékeiket mentik. (Telefoío — AP — MTI — KS) Lisszabonban pénteken este nagyszabású tömegtüntetést tartottak. A főváros dolgozói a Portugál kommunista és szocialista párt, valamint a Portugál Demokratikus Mozgalom és az Intersindical szaksze -vezeti szövetség felhívására nagygyűlésen fejezték ki, hogy teljesen egyetértenek a forradalmi katonatanács döntésével, amelynek értelmében államosítják a portugál bankokat. A tüntető menet a köztársasági elnöki palota elé vonult. A portugál fővárosban és az ország más körzeteiben — a TASZSZ szovjet hírügynökség lisszaboni tudósítása szerint — pénteken nyugodt volt a légkör. Az iparvállalatokban normálisan folyik a munka, a tömegközlekedés zavartalan. Ugyanakkor a hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket a reakciósok lehetséges újabb támadása ellen. Az egész országban, így Lisszabonban is megerősítették az állami intézmények, rádióállomások, repülőterek védelmét. Antonio de Spinola volt portugál elnök, aki a kormány- ellenes lázadási kísérlet kudarca után Spanyolországba menekült, pénteken elutazott Madridból a spanyol légitársaság repülőgépén. A gép Rio de Janeiro-i és Sao Paulo-i (Brazília) leszállással Buenos Airesbe tart.