Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
a tanácsi és a társadalmi szervek együttműködését, az üzemek és intézmények szerepét. Szakítani kell a társadalmi szervek, a helyi gazdasági és intézményi vezetők körében ma még gyakran tapasztalható, a közművelődést reszortfeladatnak tekintő szemlélettel és gyakorlattal. Elsősorban az üzemi élethez kapcsolódó közművelődés segítésében, a művelődési célokra biztosított anyagi eszközök rendeltetésszerű, hatékony felhasználásában legyenek figyelmesebbek. A megyei pártbizottságtól az alapszervezetekig mindenütt tervszerűbbé kell tenni a művelődési élet pártirányítását. Javítani kell a pártellenőrzést, hogy a közművelődési programok mielőbb megvalósuljanak. Mindenütt a helyes művelődéspolitikai szemlélet, gyakorlat váljon uralkodóvá. A tömegpolitikai munka még jobban járuljon hozzá a munkásosztály, a párt szövetségi politikájának következetes érvényesítéséhez. A legfontosabb feladat a munkás— paraszt szövetség erősítése, továbbfejlesztése, figyelembe véve, hogy a termelési folyamatban egyre szorosabb együttműködés jön létre a munkások és a parasztok között. Fokozni kell az értelmiség közéleti tevékenységét, no vélni szerepét a gazdasági, társadalmi és kulturális életben. Ezért következetesebben támaszkodjunk az értelmiségnek a párthoz, a szocializmushoz legközelebb álló csoportjaira, s céltudatosabban törekedjünk az eltérő világnézetet valló értelmiségieknek a marxizmus—leninizmushoz való közelítésére. A párt szövetségi politikájának végrehajtásával. a tömegek széles körű összefogásával szilárdítsuk a szocialista népi-nemzeti egységet. A szocialista nemzeti egység további megszilárdulásának egyik lényeges eszmei feltétele a szocialista hazafiság és internacionalizmus tartalmának, követelményeinek tudatosítása. Társadalmi összefogásra, a pártszervezetek, a szakszervezetek, a KISZ és más társadalmi szervezetek összehangoltabb munkájára, valamint az állami és a gazdasági vezetők további intézkedéseire van szükség ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a női egyenjogúság elvének érvényesüléséhez. Erőfeszítéseket kell tenni az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének következetes érvényesítésére; az anyák, a sokgyermekes családok, a gyermeknevelés támogatására, a nők politikai és szakmai műveltségének növelésére, munkakörülményeik javítására. A szocializmus hívei nagy többségben vannak megyénkben. Segítsük elő, hogy jobban hallassák hangjukat, ők határozzák meg mindenütt a közvéleményt. El kell érni, hogy a szocialista erkölcsi normák erőteljesebben érvényesüljenek. A gazdaságpolitikai agitáció kapjon nagyobb teret a politikai agitáció rendszerében. A termelési agitáció és az életszínvonal-politikával összefüggő közvélemény-formálás céltudatosabban segítse a párt gazdaságpolitikájának helyes értelmezését. 1 ivábbra is nagy gondot kell fordítani a pár oapok szervezésére, a politikai vitakörök szá iának növelésére, színvonalának emeléséri , az üzemi híradók és lapok politizáló jellege aek erősítésére, a szóbeli és szemléltető ágii ició hatékonyságának fokozására. S ervezettebbé és megalapozottabbá kell tern i a pártpropagandát. A káderképzés hall- gati nak 80—90 százalékát a káderfejlesztési terv ik alapján küldjék iskolába. A középká- deri tét ötévenként tanfolyamszerű tovább- kép ésben kell részesíteni. El kell érni, hogy (ovi >b növekedjék a tömegpolitikai oktatás elm leti megalapozottsága és politikai vitatom n jellege. A: agitáció és a propaganda járuljon hozzá, ogy tovább erősödjék a szocialista közgon« ilkodás, javuljon az emberek munkához való szocialista viszonya, a társadalmi tulajdon megbecsülése; fejlődjön a szocialista mun .averseny, a szocialista brigádmozgalom; cröS' djön a munkások és a tsz-tagok tulajdonosi szemlélete; fokozódjon a közügyek, a polit ka iránti érdeklődés, a közéleti tevéken > ég; javuljon az állampolgári kötelességek eljesítése. Az agitáció és a propaganda segítse az ér- dekv szonyok összhangjának jobb érvényesülését erősítse dolgozóinkban azt a felismerést, hogy a Szovjetunióval és a többi szo- cialii a országgal való együttműködés nél- külö; letetlen a fejlett szocialista társadalom építé e szempontjából; erősitse a szocialista haza: ságot, járuljon hozzá a nacionalizmus és a tozmopolilizmus. a kispolgáriság és más téves nézetek, magatartásformák leküzdéséhez. Föl tatni kell a közoktatás korszerűsítését, hatéi ínyságának fokozását a KB 1972. július 15-i íatározata és a megyei pártbizottság 1972. november 9-i feladatterve alapján. A legfo: tosabb feladat a tantestületek eszmei, politi ai, pedagógiai egységének javítása; a nevel s előtérbe állítása a tananyag lényégénél még teljesebb birtokba adásával; az iskolai demokratizmus továbbfejlesztése; az irány ás javítása, az igazgatók megbízásos rends erének a határozat szellemében való mogv lósítása; az iskolai ifjúsági szervezetek inunk jának segítése, javítása; a szülői házzal vi ló kapraolat javítása, a szülők pedagógiai s igítése; a tervezett iskola- és kollégiumép és maradéktalan megvalósítása. A I izművelödés legfontosabb feladatait a KB I 74. március 19—20-i határozata és a megy« pártbizottság 1974. június 19-i fel- adattf ve szabja meg. Ennek szellemében javíta i kell a tanácsi és a társadalmi szervek 1 izművelödési szemléletét; erősíteni a közmt vetődés társadalmi jellegét, szocialista esz leiségét: javítani minden szinten a munka tervezését, irányítását és ellenőrzését; isszehangolni a hagyományos közművelődé l munkát a tömegkommunikációs eszközök {ulturális szolgáltatásával; nagyobb figyeln st fordítani a közművelődés kádergondja iák megoldására. III. A megye gazdasági fejlődése Somogy gazdasága gondjaink ellenére a X. kongresszus célkitűzéseinek megfelelően fejlődött. Valamennyi ágazatban a korszerű termelési eljárások és módszerek alkalmazására törekedtek. ’A termelőerők ágazati megoszlása és területi elhelyezkedése kedvezőbbé vált A megye gazdasági szerkezetét folyamatosan korszerűsítettük. A gazdasági fejlődés anyagi-pénzügyi eszközei a tervezett szinten maradtak. A központi intézkedések hatására azonban ágazatonként jelentős eltérés tapasztalható. Míg az iparban és a közlekedésben a tervezetthez viszonyítva lemaradás, addig az élelmiszer-gazdaságban, a kereskedelemben és a tanácsi gazdálkodásban túlteljesítés van. A differenciált szabályozás segíti a társadalmi és a helyi érdek összhangjának kialakulását. A fejlesztéshez nyújtott központi támogatás és a pályázati rendszer kiegészítette a vállalati pénzeszközöket. Javult a fejlesztési eszközök felhasználása, a vállalatok és a szövetkezetek gazdálkodása. A tudományos-technikai haladás eredményeinek alkalmazására és a termékszerkezet korszerűsítésére törekedtek. Az üzemekben javult a munkaerkölcs, szilárdult a fegyelem, nőtt a munka termelékenysége. A gazdasági fejlődés eredményeként a megye lakosságának életi és munkakörülményei javultak, enyhültek a foglalkoztatás gondjai. Somogy gazdasági életében érvényesült a párt irányító, szervező és ellenőrző munkája A pártszervezetek többsége segítséget nyújtott a gazdasági vezetőknek a feladatok meghatározásához, és jól mozgósította a tömegeket a végrehajtáshoz. Gyakoribbá vált a gazdasági vezetők beszámoltatása és ellenőrzése. Az állami és a gazdasági vezetők többsége intézkedéseivel, munkájával jól szolgálta a párt gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósítását. Egy részük munkájából azonban hiányzik a döntési és kockázatvállalási készség. Ipar és építőipar A IV. ötéves terv célkitűzései: a megkezdett fejlesztések és rekonstrukciók folytatása, új ipari üzemek létrehozása, az intenzív fejlesztés kibontakoztatása, a foglalkoztatás és a területi arányok javítása. Az ipari termelés a tervezettnek megfelelően nőtt; 1974-ben 35 százalékkal volt több, mint 1970-ben. Az ipar ágazati szerkezete kedvezően alakult. Az új ipari munkahelyeken m goldottuk a korábban feszítő foglal- koztatá i gondokat. Az üzemek, ipartelepek hozzájá ultak a városok és a nagyközségek fejlődé! ihez. Kedvező változás következett be az jár térbeli elhelyezkedésében, és jelentősei nőtt az ipar szakemberbázisa. Üzem e helyezték az Egyesült Izzó elekt- roncsőg; árát, a Budapesti Finommechánikai Vállala: kaposvári és a BVG tabi gyáregységét. Fo ztatódott a Kaposvári Ruhagyár, a VBKM .aposvari, a DANUVIA nagyatádi és az ÉPG CP barcsi üzemének bővítése. Űj üzemcsí -nők épült a Mechanikai Művek marcali telepén. A IV. ötéves tervben indított bér iházások közül megkezdte működését a bi -esi panelparketta-üzem, a Videoton tabi gj ira és a Május 1. Ruhagyár ka- rádi üze ne. Az év végére várhatóan felépül a Fővár si Kézműipari Vállalat barcsi és a Május 1 Ruhagyár marcali üzeme. Megkezdődött a Chemical Vállalat barcsi üzemének építése, .zámottevő fejlesztés és rekonstrukció van olyamatban a hús-, a tej-, a sütő-, a cukor- a gabona- és a faiparban is. A pár értekezlet határozatainak megfelelően folj atódott az ipar területi aránytalanságainak felszámolása, tovább csökkent me- gyeszékh ly-centrikus jellege. A vidéken foglalkoz atottak aránya az 1970. évi 49-ről 51 száza ikra emelkedett. Kaposváron kívül Nagyatác Marcali, Barcs, Tab, Csurgó és Lengyelti ti ipara fejlődött számottevően. Az eredmén; skben nagy szerepe van a kormány 120 milli forintos iparfejlesztési támogatásának. Az 1. ötéves tervben is szükség lesz a vidéki ip irtelepítés központi támogatására. Üj pre :ilok és termékcsoportok gyártása honosodo t meg a gépiparban. A vegyiparban és í fafeldolgozó iparban vannak kezdeti ered lények. A telepítések és a rekonstrukciók atására fokozódik a könnyűipar szerepe. . .z élelmiszeripar termelésének alakulását i : elmúlt négy évben a visszatérő anyagellá ási és értékesítési nehézségek befolyásolta :. Az ezekből adódó átmeneti gondokat jól oldották meg a vállalatok. Tovább a sincs összhang a mezőgazdasági termelés, a raktározás és a feldolgozás között. A f szültségek feloldására és a takarmányénál is biztosítására jelentősen fejleszteni kell as élelmiszeripart és a takarmányraktározást. v fafeldolgozó kapacitás növelését szolgáló élkitűzések megvalósulnak. Ennek ellenére^ kitermelt fatömegnek csak 30 százalékát c ilgozzák fel a megyében. Somogy fagazdasá ának továbbfejlesztésére olyan elképzelés kialakítása szükséges, amely biztosítja a lombosfakészletnek a piaci igényeket kielégítő feldolgozását Meg kell valósítani a szektorok közötti szervezettebb együttműködést Az erdőgazdaságra alapozva ki kell alakítani a fagazdálkodás termelésének, feldolgozásának és értékesítésének összhangját. A vállalatok többségében nőtt a korszerű, gazdaságosan előállítható termékféleségek száma. A gazdaságtalan termelés csökkentésével azonban még nem mindenütt foglalkoztak eredményesen. Az ötven kijelölt nagyvállalat, illetve tröszt közül a megyében kilencnek van gyára vagy telepe. Ezekben dolgozik az ipari létszám 32 százaléka, s ők adják az ipari termelés 48 százalékát. Ezeknek a gyáraknak és gyáregységeknek meghatározó szerepük van a megye iparában. Fejlesztésükre fokozott figyelmet kell fordítani. Az ipari eszközellátottság javult, de a fejlődés ellenére is alacsony a gépek és a berendezések aránya. Különösen kedvezőtlen a helyzet a kis- és a középüzemekben. Helyenként a meglevő modern eszközöket sem használják ki megfelelően, a műszakszám alacsony. Az ipari fejlődés ütemének fenntartása az eszközellátottság szintjének és összetételének javítását, a beruházások — ezen belül a gépek és berendezések arányának — növelését teszi szükségessé. Az iparban dolgozó szakmunkások száma 1970 óta 1800-zal nőtt, aránya 38—40 százalék. A munkások szakképzettségi összetétele a javulás ellenére is kedvezőtlen. Különösen alacsony a női szakmunkások száma. A szakmunkásigényes iparágak aránya alacsony, ez hívja föl a figyelmet az arány változtatás szükségességére. Az ipar felső- és középfokú szakemberellátása a javulás ellenére sem kielégítő. 250—300 felső-, illetve 500—600 középfokú szakemberre lenne még szükség. Az érdekelt üzemeknek minden eszközt föl kell használniuk a szakemberek számának gyarapítására. Egyes területeken (például Kaposváron és vonzáskörzetében) csökkent a munkaerő-tartalék. Ezért a több műszakos, valamint a betanított munkásokat tömegesen foglalkoztató üzemekben létszámhiány is előfordult. Ugyanakkor egyes szakmákban túlképzés van (marós, szerszámlakatos stb.). Ezért megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a szakmunkások foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésére. Biztosítani kell a szakmunkásképzés és a vállalati szakmunkásigények összhangját. Fontos feladat a munkaerő-gazdálkodás javítása és a dolgozók megtartása. A megye iparában a termelékenység növekedésének üteme 1971 óta gyorsult, és minden évben meghaladta az előirányzatot. A termelékenységet több üzemben kedvezőtlenül befolyásolják az együttműködés nehézségei és az egyenetlen munkaellátás. A termelő ágazatok fejlesztése mellett az infrastruktúra egyes ágainak fejlődése elma rád az iparosítás követelményeitől. E feszültségek feloldása az ipari fogadóképesség növelésének fontos feltétele, ezért ezt a következő tervidőszakok kiemelt feladatává kell tenni. Az iparfejlesztés további célja a megye gazdasági fejlődésének gyorsítása, az ésszerű foglalkoztatás biztosítása. Fő eszközei: a központi és a megyei lehetőségek kihasználása, a kiemelt iparágak fejlesztése, a technikai és a technológiai színvonal emelése, az iparszerkezet fejlesztése. Következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a jelentősebb beruházásokat továbbra is az ipari vonzáskörzetek központjaiban kell végrehajtani. Kaposvár iparát kiemelten kell továbbfejleszteni. Csak a hosszú távú településhálózat-fejlesztési elképzeléssel összehangolt, hatékony ipari termelést biztosító új üzemek létesítése kapjon támogatást. Folytatni kell, illetve meg kell gyorsítani az üzemek felújítását. A hatékonyság fokozását a szakosodás és specializáció előnyeinek kihasználásával, társulások létrehozásával is elő kell segíteni. Erőteljesebben kell gépesíteni a nehéz fizikai és a kedvezőtlen munkakörülmények között végzett munkát. Fokozni kell az anyag- mozgatás, a raktározás és a csomagolás, illetve az ügyviteli munkák gépesítését. Az 1970. évi pártértekezlet a megye egyetemes fejlődése érdekében kiemelt feladatként szabta meg az építőipari termelőképesség fejlesztését. Az elmúlt időszakban az építőipari és az építőanyag-ipari kapacitás fejlesztésére központi, megyei és saját forrásokból egymilliárd-százmillió forintot fordítottak. Létrejött a DÉLVIÉP, üzemel a kaposvári aszfaltüzem, új téglagyárak, központi telepek létesültek, és megkezdte működését a kaposvári poligonüzem. A megye mélyépítő ipara az igényeket ki tudja elégíteni. Nem mondható el ugyanez a magasépítésről. Itt a termelőképesség egyensúlyát csak részben sikerült megteremteni Az érintett vállalatok és szektorok termelésének fejlődési üteme a feszített tervhez képest nem kielégítő. A fejlesztés hatása a SÁÉV-nál csak lényeges késéssel várható. A TÖVÁL-ok egy része a vezetési és az anyagi háttér hiánya miatt megszűnt. A más megyéből behozott kapacitás segített, de nem oldotta meg gondjainkat. A beruházások gyorsabb ütemű megvalósítását a kapacitáshiány mellett az előkészítés rendszeres késése is gátolta. A párt- és az állami szerveknek ezért gyakran gyors intézkedésekkel kellett beavatkozniuk a beruházási folyamatba. E kényszerű gyakorlat helyett a beruházás részvevői elé nagyobb követelményeket kell állítani, tevékenységüket szigorúbban és következetesen kell ellenőrizni. A következő években tovább kell növelni az állami és a tanácsi építőipar szerepét. Biztosítani kell, hogy a kisebb építőipari szervezetek feladatkörüknek megfelelően fejlődjenek és tevékenykedjenek. Az ágazaton belüli együttműködést tovább kell fokozni, és meg kell akadályozni a párhuzamos fejlesztést. A korszerű technológiák és építési módok kiterjesztése az ágazat fejlődésének elengedhetetlen feltétele. Fontos feladat a szak- és szerelőipari termelőképesség bővítése. A fenti feladatok minden szinten megkövetelik a vezetési színvonal emelését, a szakmunkásképzés tervszerűségét, a felső- és középfokú végzettségű szakemberek számának növelését. Javítani kell a közvetlen termelést irányító művezetői állomány helyzetét, képzettségi színvonalát. Az előzetes fölmérések szerint az V. ötéves terv építési igényei mintegy 35—40 százalékkal növekednek. Ezért az igényekkel összhangban növelni kell a megye építőipari termelőképességét. Ennek alapvető forrása a hatékonyság növelése, a jelenlegi kapacitás kihasználása, az ésszerű szervezés, a pályázati rendszer lehetőségeinek kihasználása. Emellett továbbra is szükség van külső építőipari szervezetek igénybevételére. Az eredményes munka érdekében hatékony együttműködést és munkamegosztást kell kialakítani az építőipari szervezetek, a tervezők, a lebonyolítók és a beruházók között. Mezőgazdaság Az 1970-es pártértekezlet az ágazat fokozottabb fejlesztését tűzte ki Acélul. A növénytermelésben az üzemen belüli szakosodás fokozását, az állattenyésztésben a szaktelepek építését, a szarvasmarha- és sertésállomány számbeli növelését, valamint mindkét ágazatban a gépesítés színvonalának emelését határozta meg. Alapvető feladat volt a vezetési színvonal javítása is. •Jelenleg a megyében 11 állami gazdaság gazdálkodik. Munkájukat az intenzitásra törekvés jellemzi, gazdálkodásuk színvonala azonban eltérő. Megteremtődött a feltétel ahhoz, hogy egyes gazdaságok rendszergazdákká váljanak (burgonya, szőlő, zöldség). Ezért nagy gondot kell fordítani arra, hogy az állami gazdaságok erősödjenek, és járuljanak hozzá az egész megye mezőgazdaságának fokozottabb fejlődéséhez. A termelőszövetkezeteknél számottevő egyesülési folyamat zajlott le, így jelenleg 84 tsz gazdálkodik. Az átlagos üzemnagyság 2574 ha-ról 3800 ha-ra növekedett. Ezáltal tovább erősödött a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság fejlesztésének lehetősége. A területi összevonás lehetővé tette a szakosított telepek és a géprendszerek alkalmazását, megteremtette a lehetőségét az ágazati és az üzemek közötti együttműködés ki- szélesítésének. Ezt példázzák a növénytermelési rendszerek, a légi növényvédő társulások, a kialakulóban levő agrokémiai központok, a rendszergazdák által szervezett állat- tenyésztési termelési rendszerek. A növény- termesztésben új fajták kerültek a termelésbe. Ezek nagyobb követelményeket támasztottak a tápanyag-utánpótlással, a növényvédelemmel és a technológiai fegyelemmel szemben is. Az állattenyésztésben elterjedt a KA—HYB-sertés, intenzív szarvasmarhafajták honosodtak meg. A termelésben szükség van a tudományos szakemberek közreműködésére. A mezőgazdasági nagyüzemek halmozott termelési értéke az iparszerű tevékenység eredményeként 1974-ben 6,4 milliárd forint volt; ez 25,3 százalékkal magasabb az 1966— 1970-es évek átlagánál. A növénytermesztésben számottevő az előrelépés. A termelési érték a legfontosabb növények termésátlagának növekedése következtében évenként jelentősen emelkedett. A növénytermesztésből származó termelési érték 1974 végén az 1966 —1970-es évek átlagát 31,3 százalékkal haladta meg. Az állattenyésztés termelése — a sertés- ágazat kivételével — a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakult. A szarvasmarha-állomány csak az utóbbi időben növekszik. A tervezett tehénállomány 93—96 százalékát érjük el 1975 végére. A szarvasmarha-tenyésztés — a párt- és kormányintézkedések következtében — föllendült. Ezzel szemben a nagyüzemi tejtermelés az 1970. évi 2450 literről 1973 végére 2200 literre esett vissza. Szembetűnő az állami gazdaságok lemaradása a tejtermelésben. A tsz-ek melléküzemági tevékenysége megfelelően fejlődött, elősegítette a tagok folyamatos foglalkoztatását, az üzemek jövedelmének emelését. A mezőgazdasági nagyüzemek mellék- és kiegészítő tevékenységének fejlesztésével az V. ötéves tervben is számolni kell. A kedvezőtlen adottságú szövetkezetek gazdálkodása javult. Csökkent a veszteséges szövetkezetek száma és a veszteség összege. 1970-ben a szövetkezetek 18 százaléka 31 millió forint, 1973-ban a szövetkezetek 4 százaléka 5 millió forint mérleghiánnyal zárta az évet. A kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó szövetkezetek a szántóterület 51 százalékán dolgoznak, s itt él a termelőszövetkezeti tagság fele. Segítésük közérdek. A fejlesztéseket a kedvezőtlen körülmények megszűntetése érdekében koncentráltan, a helyi adottságokat figyelembe véve, a szakosodást elősegítve kell megvalósítani. Ezért el kell készíteni a megye tájegységeire vonatkozó összetett fejlesztési programokat és üzemenként az üzemfejlesztési terveket. A mezőgazdasági üzemek vezetési színvonala javult. A szövetkezetekben érvényesül a kollektív vezetés, fokozódott a személyes felelősség. Kedvezőtlen viszont, hőgy számottevő volt a szakemberek fluktuációja. A termelőszövetkezeteknél több fiatal szakember került vezetői beosztásba, többségük rövid idő alatt bebizonyította rátermettségét. A mezőgazdasági nagyüzemekben 1970- ben 738 felsőfokú, 540 középfokú végzettségű szakember dolgozott. Jelenleg a felsőfokú végzettségűek száma 975. a középiskolát végzetteké pedig 1367. Továbbra is kevés a gépész, a közgazdász és a számviteli szakember. Több üzemi ösztöndíjat kell alapítani, és nagyobb gondot fordítani a szakemberek letelepítésére. A mezőgazdasági nagyüzemek