Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-08 / 57. szám

I Tizenegyedszer a Közel-Keleten Asszuánban tárgyal az amerikai külügyminiszter Pénteken reggel visszatért Londonba Kissinger amerikai külügyminiszter, miután a csütörtöki napot a walesi Cardiffban töltötte, részt véve brit' kollégájának, James Cal- laghannak díszpolgárrá ava­tási ünnepségén. Az amerikai külügyminiszter péntek este Asszuánba utazott, s ma meg­kezdte tárgyalásait. Tahszir Basir, az egyiptomi elnök szóvivője — néhány órával az amerikai külügymi­niszter érkezése előtt — rö­vid sajtóértekezleten válaszolt . az Asszuánban tartózkodó külföldi tudósítók kérdéseire. A most kezdődő tárgyalások esélyeiről annyit mondott: — »Egyiptom eddig is arra töre­kedett, hogy az egyiptomi és a szíriai fronton a haderők további szétválasztásával csökkenjen a feszültség a Kö­zel-Keleten.« — Ez — fűzte hozzá a szó­vivő — a genfi konferencia felújításának előkészítése vol­na. Géniben minden érintett félnek — beleértve a palesz- tirtaiak képviselőit is — je­len kell lennie. A genfi ér­tekezleten lehet igazságos és tartós békét teremteni a tér­ségben és itt kell biztosítani a Palesztinái nép szárpára nem­zeti jogainak gyakorlását. A Tel Aviv-i jSavoy-szálló ellen végrehajtott tragikus végű gerillaakcióról az elnöki szóvivő a következőket mond­ta : »Ez a cselekmény tovább élezi a Közel-Keleten amúgy is robbanékony helyzetet.« Kekkonen a jövő héten Moszkvába utazik A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak a meg­hívására Urho Kaiéra Kekko­nen, a Finn Köztársaság el­nöke, március 12-én nem hi­vatalos látogatásra a Szov­jetunióba érkezik. Zavargások Bejrútban Zavargások törtek ki teg­nap Bej rútban és több más libanoni városban Maaruf Szaad volt dél-libanoni kép­viselő temetésével kapcsolat­ban. A népszerű politikust a múlt héten a szidoni tünte­tések idején lövés érte és csütörtökön halt meg egy bej­rúti kórházban. A pénteki demonstrációk során egy rendőrt lelőttek. A Savoy-szállodai merénylet ulán Rabin megtorlással fenyegetőzik A nyugati hírügynökségek Tel Aviv-i katonai források­ra hivatkozva azt jelentik, hogy az izraeli katonák el­fogták a Tel Aviv-i Savoy- szálloda elleni merényletet dó nyolcadik tagját. Kezükre jutott továbbá az a 150 ton­nás hajó, amelyről — csónak lebocsátásával — partra száll­tak a csoport tagjai. Az izraeli szóvivő nem volt elkövető palesztinai komman- I hajlandó közölni, milyen zász­Kuba és Kolumbia diplomáciai kapcsolatot létesített Kuba és Kolumbia csütör­tökön diplomáciai kapcsolato­kat létesített. A döntést mind­két fővárosban egyidejűleg hozták nyilvánosságra. A bogotai kormány lépésé­nek nagyobb nyomatékot ad, hogy árra a még mindig ér­vényben lévő blokádtilalmak ellenére került sor. A hírma­gyarázók fölhívják a figyel­met arra is, hogy Kolumbta ama három ország egyike volt, amely a múlt év novemberé­ben javasolta a kubai kérdés megvitatását az Amerikai Ál­lamok Szervezetének quitói külügyminiszteri konferenciá­ján, s 12 más országgal együtt a blokád feloldására szava­zott. a blokádra Űjabb rés támadt azon a sziklaszilárdnak hitt »acél­falon<-, amelyet a kis Kuba köré ront az Egyesült Álla­mok: Columbia rendezi a kapcsolatait Havannával. Ti­zennégy évvel ezelőtt, 1961 decemberében — amerikai ló alatt haladt a hajó, milyen j parancsra — a latin-amerikai Meggyorsítják nagyberuházások építését Vállalati igazgatók országos tanácskozása A világgazdaságban végbe­menő változások, az energia- és nyersanyagárak emelkedé­se, az anyagbeszerzés nehéz­ségei a magyar építőipar munkájában is éreztetik ha­tásukat és ennélfogva az idei feladatok teljesítése a szoká­sosnál Is nagyobb erőfeszíté­seket, a korábbinál megfontol­tabb, szervezettebb, rugalma­sabb és határozottabb munkál igényel az építőktől — hang­súlyozta Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter az ágazat vállalati igazgatóinak, párt- és tömeg­szervezeti vezetőinek orszá­gos értekezletén, amelyet pénteken tartottak a fővárosi művelődési házban. A tanács­kozáson megjelent dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács el- nökheiyéítés'e, Klézl Róbert, az MSZMP KB osztályveze­tő-helyettese és Gyöngyösi István, az Építők Szakszerve­zetének főtitkára. Bondor József miniszter utalt arra, hogy nálunk kü­lönösen nagy a felelősségük az építőknek, hiszen a be­gyűrűző nehézségek közepette is. állandóan növekvő építési igényeket kell kielégíteniük. Pártunk és kormányunk ezért megkülönböztetett figyelmet fordít az építőiparra. A gyor­sabb előrehaladás érdekében magas színvonalra kell emel­ni a szervező munkát, erősír teni kell a koordinációt, szi­gorítani az ellenőrzést. Különösen fontos feladat a nagyberuházások építésének meggyorsítása. Az idén mind­össze három új beruházás épí­tését kell megkezdeni, de lé­nyegesen meg kell gyorsítani 9, korábban megkezdett nagyberuházást. Az erőket e fontos feladatok megvalósítá­sára kell koncentrálni, s úgy ütemezni a munkát, hogy ne csak határidőre, hanem lehe­tőleg korábban megkezdhes­sék az üzemszerű munkát, amelyben minden termelési re meghatározott, fix összeg nap jelentős hasznot hoz népgazdaságnak. A szegedi kőolaj- és föld­gázipari létesítmények, a Du­nai Kőolajipari Vállalat má­alapján építenék a lakásokat, a megtakarításból megvaló­sult többlet lakások 50 száza­lékára az építővállalat meg­kapná a bérlőkijelölési jogot, sodik építési üteme, a Duna ; a másik 50 százalékával pedig menti Hőerőmű, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek drót- és rúdhengerművének beru­házásánál az építési munkák 80—87 százaléka befejeződött, csak a gépszerelés utáni utol* só simítások vannak hátra. A Székesfehérvári Könnyű­fémmű szélesszalag henger­művénél az építési munkák­nak eddig 36 százalékát, a du­naújvárosi hullámpapír-ver­— Helyreigazítás. A ma­gyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszakáról szóló I tegnapi tudósításunkban (2. oldal) az 1971—75. közötti | árucsere-forgalmat tévesen fo- j rintban jelöltük meg. A he­lyes szöveg: »Az 1971—75. kö-| zötti tervidőszakban orszá­gaink árucsere-forgalma kö­rülbelül egymilliárd rü bellel haladja meg a hosszú távú kereskedelmi egyezményben előirányzott szintet«. a tanácsok lehetőségeit gaz­dagítanák. A miniszter fölhívta a fi­gyelmet arra, hogy az ÉVM műszaki fejlesztési főosztálya részletes programot dolgozott ki az energiatakarékosságra, és ennek megfelelően a vál­lalatoknak is körültekintő in­tézkedési terveket kell készí­teniük. ....................... , . , A tanácskozáson több igaz­tikum beruházásában az epi- j gató szólalt fel és beszámolt tés 42 százalékát végezték el. I azokról az intézkedésekről Sokkal rosszabb a helyzet a amelyekkel az idén javítják gyulai húskombinátnál, ahol a gazdálkodást, gyorsítják a az építés 6,3 százaléka való- j munkát. (MTI) sült meg eddig. Bár a hús­kombinát átadásának végső határideje 1978, kényelmes- kedni nem lehet, mert már 1976 végére át kell adni a húslisztüzemet. Jelentősen gyorsítani kell az ózdi oxi­géngyár beruházását is, amely még a tervezés állapotában van, pedig 1977-ben termel­nie kell. Bondor József utalt arra, hogy a napokban átadják a veszprémi házgyárat, majd rövidesen a kecskeméti ház­gyárat, s így már kialakul az az országos hálózat, amely lehetőséget nyújt a hazai la­kásépítés ütemének állandó növelésére. Kifogásolta azon­ban, hogy a házgyárak haté­konysága még njindig nem kielégítő. Ezért a tanácsokkal együttműködve lényegesen tervszerűbben kell előkészíte­ni az új' építési területeket, kiválasztani a megfelqiő la­kástípusokat, és három-öt éves megállapodások alapján kell megteremteni a tervsze­rűbb, szervezettebb munka fel­tételeit. — Ez az útja a költ­ségek csökkentésének, a pa­zarlás megszüntetésének is — mondotta. Megfontolandó lenne egy olyan ösztönző intézkedés is, amely szerint az építők elő­körülmányek között került izraeli kézbe. A paleszlinai szervezetek közül — a nyugati hírügy­nökségek jelentése szerint — az El Fatah nyilatkozott el­sőnek az incidensről. Abu ! íjad, a szervezet helyettes vezetője e jelentések szerint azt érzékeltette, hogy az El Fatahhoz tartozó fegyveres szervezet hajtotta végre az akciót. (Az El Fatah mind­eddig tartózkodott ilyen jel­legű támadásoktól.) Rabin izraeli miniszterel­nök csütörtökön este viszont már kilátásba helyezte a megtorló akciókat. Waldheim ENSZ-főtitkár sajnálkozását fejezte ki az in­cidenssel kapcsolatban. fl jugoszláv kormányfő Washingtonija készül Belgrádban hivatalosan be­jelentették, hogy Dzsemal Bi- jedics kormányfő március 19-től 22-ig hivatalos látoga­tást tesz az Egyesült Államok­ban, ahol megbeszélést foly­tat majd Ford elnökkel és Kissinger külügyminiszterrel. országok sorra megszakították diplomáciai és gazdasági kap­csolataikat Fidel Castro rend­szerével. A földrész első szo­cialista országát valósággal halálra ítélte az Amerikai Ál­lamok Szervezetének kiközö­sítése. A terv csődöt mondott. Az amerikai befolyás érezhetően csökken a kontinensen; leg­utóbb — a múlt év decembe­rében — az AÁSZ quitói kül­ügyminiszteri konferenciáján 12 állam állást foglalt a blo­kád feloldása mellett. Köztük volt Kolumbia is, mint azon három országok egyike, amely javaslatot tett Quitóban az úgynevezett kubai kérdés megvitatására. Ez tulajdon­képpen nem más, mint an­nak fölismerése, hogy a szo­cialista útra lépett Kuba minden fenyegetés és gazda­sági blokád ellenére túlélte a súlyos esztendőket és siker­rel gyarapítja gazdasági-tár­sadalmi rendszerét. A kudarc elsősorban as Egyesült Államok politikáját érte. Ügy látszik, összpontosított tűz zúdul a rossz emlékű blokádra, hiszen Kolumbi* már nem számít úttörőnek: kilencedik ebben a sorban. És ami még inkább figyelem­re méltó: Washingtonban is kezdik átértékelni a Florida partjaihoz oly közel eső »elő­retolt szocialista állás«-hox fűződő kapcsolatokat. Erre utal Kennedy szenátornak a minap a törvényhozásban el­hangzott javaslata, amely szerint elérkezett az idő, hogy •az Egyesült Államok »új la­pot1« nyisson-Kubával kapcso­latban ... örvendetes, hogy L atin­Amerikában fölgyorsult a Kubához való közeledés fo­lyamata. Ez a felismerés a földrész új realitásainak elis­merése, és egyben a blokád­dal sikerrel szembeszálló Ku­ba tekintélyének növekedé­sét is jelzi. Préselt hifsstek olasz mádra9 avagy as árak... i WWW f» gtfgfc 'Á ■ í/l rí Ifi KrJl udL .r 1 pt/iú- l.éi • ALEKSZEJ KOSZ1G1N, a [ AUSZTRÁLIA szélesíteni kí- szovjet minisztertanács elnöke j vánja kereskedelmi kapcsola- tegnap Grenburgban párt-, I tait az európai szocialista or- tanácsi és gazdasági szervek J szagokkal — így döntött a vezetőinek értekezletén a te- kormány —, s tavasszal dele­1 rület fejlesztésének vei foglalkozott. kérdései ­NIGÉRIÁBA UTAZIK kétnapos látogatásra Michel d’ Ornano francia iparügyi mi­niszter. AZ OLAJÁR-POLITIKA kialakításának reményével tanácskoztak tegnap Párizs­ban a tőkésvilág 18 jelentős országainak képviselői. KÉMTEVÉKENYSÉG miatt kiutasítottak Laoszból két amerikait — jelentette a Khaosan Patet Lao hírügy­nökség. SZÁZEZER FINN MÁRKA gációt küld hazánkba is. ŐRIZETBE VETTEK Bil- baóban hét személyt, egy pa­pot és hat egyetemistát. A vád: ' szeparatista diákcso­portokat szerveztek. ŰJABB 30 NAPPAL meg­hosszabbították a rendkívüli állapotot Peruban. AZ AMERIKAI TÁMASZ­PONTOK számának csökken­tését tűzte ki célul Miki Ta- keo japán miniszterelnök. Je­lenleg 143 amerikai támasz­pont van Japánban. hattagú küldöttsé­gét indít az Európa Tanács segélyt nyújt a ohilei pol|tikai j Ankarába, hogy a ciprusi kér- foglyok családjának a finn | dést megvitassák a török ve- kormány. I zetőkkel. Jó állapotban levő, használt MELEGÁGYI KERETEK TARTALÉK ÜVEGGEL ÉS 2 DB KONZERVBORSÖ- CSÉPLÖ GÉP JUTÁNYOSÁN ELADÖ. Rákóczi Mg. Tsz, 8718 T^psony, Somogy megye A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat balatonboglári építésvezetősége fölvesz gcpkocsirakodókat, kőműveseket, ácsokat, valamint segédmunkásokat és könnyűgépkezelőket. Jelentkezés az építésvezetőségen: Balatonboglár, Klapka u. 14. (7935) A Közös Piac országaiban a fölhalmozódott hatalmas mar­hahúskészletek ellenére igen magasak az árak. Egy olasz húsnagykereskedő, Antonio Ciocca (baloldalt) úgy igyekszik áruját eladni, hogy a legolcsóbb marhahúsdarabokból ke­rek bifszteket préseltet .és kilóját 4 dollárért adja, ami egyharmadával olcsóbb, mint az igazi marhaszelet. (Telefotó: AP—MTI—KS) BRÜSSZEL Négyezer pedagógus vonult föl 4000 pedagógus vonult fel tüntető menetben a belgiumi Liege utcáin, hogy követelje a bérrendezést, a munkarend szabályozását. A tanárok, ta­nítók ezen a héten országos forgósztrájkot tartottak Bel­giumban: mindennap más tar­tományban szünetelt a taní­tás. »Emberrablással« hívták föl a figyelmet sorsukra egy bel­nyát március végén bezárják, í de az illetékesek nem gondos- j kodtak a bányászok elhelyezé- j séről. A dolgozók egy éjszaké- j ra a bánya mélyén tartották a j rádió két riporterét, hogy ez­zel is kikényszerítsék a ható- | ságok állásfoglalását. A sajá­tos tiltakozás nyomán az ille­tékes minisztérium képviselői pénteken megkezdték a tár­gyalást a szakszervezetekkel a átmeneti férfikabát ga városka bányászai. A bá-1 bányászok sorsáróL n m Jövő lieti ajánlatunk: m n 1060 Ft helyett 856 Ft 950 Ft helyett 776 Ft 520 Ft helyett »10 Ft 456 Ft helyett 359 Ft 38,20 Ft helyett 24,40 Ft ' 35 Ft helyett 25,80 Ft férfi- és női mokaszin 103 Ft jersey fcrfizakó fiúkabát trevira kardigán mintás hullámkrcpp mintás ruhaflanell Kaposváron, a vasútállomással szemben, i FORINTOS ARUK OLTJÁBAN (9130) m n /

Next

/
Oldalképek
Tartalom