Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-08 / 57. szám
♦ V1LA0 PROLETÁRJAI. EGYESOLJETEKI Somon 'Mi Ara: 80 fillér I KÉSZÜL A TEJPOR MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam 57. szám I975. március 8., szombat Viráí* a % embernek Virágok. A megbecsülés, a tisztelet jelképei. Ma hatvanötödik alkalommal köszöntik a nőket szerte a világon. Köszöntés és köszönet. A munkáért, a fáradozásért, esetenként az áldozatért. a szerétéiért —- mindenért, amit az alkotó társ, a nő megérdemel. Ennek a mai ünnepnek különös jelentőséget ad az, hogy az ENSZ 1975-öt a nők nemzetközi évének nyilvánította. Hazánk életében — felszabadulásunk harmincadik évfordulója közeledtével — sajátos tartalmú és hangulatú ez a nemzetközi nőnap. Nálunk a nők gondja, problémája az egész társadalmat átfogó ügy lett; értük és velük együtt való cselekvésekben; tettekben nyilvánul meg. Ünnepelünk, de * úgy. hogy tudjuk-valljuk: épitömunkánk minden eredménye éppúgy a nőké, mint a férfiaké. Az évforduló, az ünnep alkalom a köszöntésre, de alkalom a számvetésre és ösz- szegezésre is. Az ünneplés önmagában formasággá válna. ha a köszöntés tiszta fényében nem tartanánk önvizsgálatot: mit tettünk és megtettünk-e mindent az öt évvel ezelőtt hozott nőpolitikái határozatok végrehajtásáért.1 Az ünneplés csak így lehel teljes, nálunk csak így lehet valóban tartalmas, igazi a nemzetközi nőnap. Megtettünk-e mindent és milyen feladataink vannak? Ez a gondolat, ez a szándék hassa át a mi nőnapi ünnepünket, a nők nemzetközi évének ünnepét. Sajátos ez az év nálunk azért is, mert egybeesik egy tervidőszak utolsó évével és egy következő tervidőszak végleges célkitűzéseinek meghatározásával. Különös alkalom ez arra, hogy az V. ötéves terv feladatai között megkülönböztetett figyelmet fordítson minden vállalat., intézet, gazdálkodó és társadalmi szerv az egész társadalmunkban nagy egyetértésre talált nőpolitikái határozatok végrehajtására. Kapjon megfelelő helyet a tervidőszak céljainak sorában az, hogy hol mit kívánnak tenni a nők gazdasági. szociális helyzetének további javítása érdekében. Kétségtelen, hogy a határozatok megjelenése óta igen sok minden történt. De tudjuk. hogy az 1970-ben megfogalmazott célok messze túlnőttek egy tervidőszak feladatain. Már akkor láttuk, akkor hangoztattuk, hogy folyamatos, következetes, hosz- szú távú cselckvéssorozatra van szükség. Társadalmi, gazdasági életünkben most konkrétan fogalmazódnak meg ötéves időtartamra az új feladatok, az új célok. Semmiképpen sem maradhatnak ki ebből azok. amelyek társadalmunk alkotó, tevékeny tagjai közül kifejezetten a nők érdekeit szolgálják. Az ünnepnap az ünnepi év fokozott mértékben erre int niindannyiiinkat. Virággal köszöntjük ma — szerte az országban alkotó. munkálkodó nőtársainkat. Embertársainkat. A virágcsokorban benne van. hogy társként dolgozunk — egyenrangú érdekeinkért, legalapvetőbb és legfontosabb közös céljainkért. És legyen benne az is: tudjuk, a inunkénak nincs még vége. Van még mit tenni, vannak még feladataink. Az ünneplés melegsége, a szeretet, a tisztelet fénye így nyer teljességet. A nemzetközi nőnap alkalmából Kitüntetéseket adtak át a Parlamentben Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap a Parlament: az Elnöki Tanács a nemzetközi nőnap alkalmából, a nőmozgalomban végzett kimagasló munkájuk, valamint a nők társadalmi helyzetének ] megjavítása érdekében kifej- j tett tevékenységük elisrvferé- ' séül kitüntetéseket adomá- | nyozott. Az ünnepségen jelen j volt Losonczi Pál, az Elnöki j Tanács elnöke, Pullai Árpád, i az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Cseterki hajós, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászlór.é, a Magyar j Nők Országos Tanácsának el- j nöke. Losonczi Pál az MSZMP Központi Bizottsága és az El- I nöki Tanács nevében köszöntötte a vendégeket, s beszédében többek közt kiemelte: — A nemzetközi nőnap jó alkalom eredményeink számba vételére, feladataink ösz- szegezésére s egyúttal arra is, hogy kifejezzük társadalmunk í erkölcsi elismerését azoknak, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a lányok, asszonyok gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális egyenjogúságának valóra váltásában. Ezután Losonczi Pál átnyújtotta a kitüntetéseket. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta kilenc asszonynak. ötvenen kapták a Munka Érdemrend ezüst fokozatát — köztük Szalai Istvánr.é, a csurgói Zrínyi Tsz állattenyésztője —, egy személy pedig a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet. Huszonnyolc asszonyt — köztük Barcsánics Jánosáét, a buzsáki Munka Harcosa Tsz állatgondozóját és Bujtor Piroskát, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának fonónőjét — a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Mihail Leszecsko elutazott hazánkból Pénteken elutazott Budapestről Mihail Leszecskónak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettesének, a magyar —szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szovjet tagozata elnökének vezetésével hazánkban járt delegáció, amely a bizottság 15. ülésszakán vett részt. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter és dr. Szita János, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok titkárságának vezetője. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Naponta tizennyolc—húszezer liter sovány lejből készítenek tejport a Tejipari Vállalat kaposvári telepén. A tejport a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak, valamint a cukorgyárnak szállítják. T »» A vilá» lelkiismeretének ébresztgetése is’ Ünnepi gyűlés a Vasas-székházban 58 teherkocsi szállítja a követ Megyeszerte jó , ütemben folynak az előszállítások. A Volán-teherkocsik januárban még nagyrészt a répaszállítás- sál ’voltak elfoglalva, s az útépítéshez szükséges kő és egyéb építőanyagok fuvarozása csak a februáriban kapott nagyobb lendületet. Gárdonyi Csaba, a Volán 13. sz. Vállalatának teherforgalmi osztályvezető-helyettese elmondta: a kaposvári üzem gépjárművei a megye-egész területén jelenleg is szállítják a követ, a kőzúzalékot. a kavicsot és a földet. Az üzemhez 58 billenős és 195 rögzített rakfelületű teherkocsi tartozik, s a billenősöket szinte kivétel nélkül az építőanyagok fuvarozásában foglalkoztatják. Elszállította)? eddig például a Közúti Építő vállalathoz — a BVG tabi gyárának környékére — 16 ezer tonna követ és 35 ezer fo-ma’ívv'úet. Vittek egyebek között a KPM Közúti j Igazgatóságának megrendelő- I sére 7000 tonna zúzott és I alapkövet Bükkösd, Cserkút és a balatonl’elvidék kőbányáiból. a cukorgyárnak Nagyhar- | sánvból a gyári technológiához szükséges úgynevezett cu- | korkövet, Gyékényesről pedig I 1500 tonna bányakavicsot. A . kaposvári üzem gépkocsijai a megyehatáron túl is dolgoznak. Hat gépkocsi segít az M 7-es út építkezéseinél: Polgár- diba visznek követ, visszafelé | pedig betonelemeket hoznak, j A nemzetközi nőnap 65. évfordulója és a nők nemzetközi éve alkalmából ünnepi gyűlést tartottak pénteken a fővárosban a Vasas Szakszervezet székházának dísztermében. Az ünnepségen megjelent, és az elnökségben foglalt helyet Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, a nők nemzetközi évét előkészítő bizottság elnöke. Övári Miklós, az , MSZMP Központi Bizottságé- { nak titkára. Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyet- ’ tese, Jakab Sándor, az MSZMP j Központi Bizottságának osztályvezetője és Földvári Alá- i dár, a SZOT elnöke, valamint j a politikai és társadalmi élet több más vezető személyisége. Az ünnepségen Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott ünnepi beszédet — A nőik napja egyúttal a világ lelkiismeretének ébresztgetése is, hiszen a világ jelentős részében még a kezdeti lépéseket is egyáltalán nem vagy alig tették meg a nők egyenjogúsítása érdekében. Pedig az egyenjogúság érvényesülése a fejlődés hajtóereje — mondotta többek között. Hazánk nőpolitikájáról szólva Sarlós István arról beszélt, hogy vannak jó törvényeink és ezek alapján j kidolgozott gazdasági, kulturális és politikai programjaink, amelyek végrehajtásában jelentős sikereket értünk el. Végül arról szólt: a párt határozata alapján az utóbbi években minden közösségi munkában bővült a lehetőség a nők vezetői munkakörökben való foglalkoztatására. Beszédét a Hazafias Népfront főtitkára igy fejezte be: — A világ égető gondjai összefonódnak a nők sorsának alakulásával. Ezt igazolja az ENSZ jelszava is az 197E>-ös év nőmozgalmi céljairól: »Egyenlőség — fejlődés — béke« Ezután dr. Simái Mihálynak, a Magyar ENSZ-társaság főtitkárának javaslatára az üppepség részvevői Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához táviratot küldtek. Ebben kifejezésre juttatták, hogy támogatják a nők nemzetközi évének alapvető céljait. Primőrhagyma hat holdon A nap kicsalogatta az embereket a földekre. Most nem fárasztó a máskor derékfájdító munka; most jólesik egy kis mozgásj a téli % »nyugodtabb« időszak után. Harmincnyolc asszony hajladozik — gereb- lvével, kapával dolgozik — a táblán, és mintha csak a nyári. esőt rég nem látott földön történne mindez, néha bokáig süppednek a homokba. A zsákokból a kosarakba kerülnek az apró dukhagy- mák, onnan pedig a vékony kis árkokba »dugják« őket a fürge ujjak, aztán a többi asszony földet húz rájuk, gereblyével elegyengetik a talajt. A lábodi Zöld Mező Termelőszövetkezet ötholdas tábláján történik mindez, ahol szerdán kezdték meg a hagyma ültetését. A szövetkezet az idén elő» szőr foglalkozik ennek a növénynek a termesztésével. Az Agrokertől vásárolták a dug- hagymát. először ötven kilót. Most azonban úgy határoztak, hogy az öt holdon kívül még egy holdon ültetnek belőle, újabb tíz kilót rendeltek tehát. Aztán, ha az idén sikerül eredményeket elérni — amiben nagyon bíznak a Zöld Mező Tsz-ben —, jövőre még nagyobb területen termesztik majd. A hagymát primőr áruként fogják értékesíteni a kaposvári MÉK-nek. A tervek szerint június 15-re az utolsó csomót is — mivel csomóba kötve kerül forgalomba — elszállítják. Egyébként a hagyma termesztésével nemcsak a holdankénti 50 ezer forintos jövedelem elérése a cél. így biztos a szövetkezet női dolgozóinak a foglalkoztatása is a tavaszi időszakban, amikor egyébként csak a gépek »jut500 vagonos burgonyatároló épül Nagyatádon A mezőgazdasági termékér tékesilö vállalat munká/a Csütörtökön tartották Ka- ! vagonos burgonyatárolót léte- j posváron a Somogy megyei I sítünk. Jövőre már üzemelni | Mezőgazdasági Termékérté- J fog. Zákányban ipari íeldol- kesítő Szövetkezeti Közös Vál- ' gozótelepünket fejlesztjük; lalat igazgató tanácsának ülé-| ez a munka majdnem három Kf1 nanak(|6zóhoz I sét,- ahol értékelték a tavalyi i munkát s meghatározták az idei év feladatait. Küher Já- ! nos igazgató a tanácskozás j után válaszolt kérdéseinkre. — Az elhangzottak alapján hogyan értékelik a vállalat tavalyi munkáját? — A vitában felszólalók nagyon eredményesnek mirA í- tették a múlt évet. A megye legnagyobb zöldség- és gyű- I mölcsíorgalmazó vállalata a miénk, s ez meghatározza a munkánkat is. A szélsőséges I időjárás ellenére burgonyából 50 százalékkal, a legtöbbet ) emlegetett termékből, a zöld- j ségből pedig 10 százalékkal j többet lorgalmáztunk tavaly, j vetkezettel, állami gazdaság- mint 1973-ban. Jó évről ad- [ gal és áfész-szel van együtthatunk számot, s ehhez hoz- j működési szerződésünk. Ezek zájárult az is, hogy csaknem j a szerződések sokrétű megálló százalékkal emelkedtek a | lapodásokat tartalmaznak, termelői arak. 1974-ben 4 mii- Vállalatunk garantált áron és lió 770 ezer forinttal többet | mennyiségben veszi át a ter- fizettünk ki a termelőknek — j melóktól a zöldség- és gyü- azonos nagyságú terület ter- I mölcsféleságeket. de ezen túl- ményeire —. mint 1973-ban. Ugyanakkor a. lakossági ellátásra forgalomba hozott termékek ára nem változott. évet vesz igénybe, s ha elkészül, 350 vagon készáru feldolgozására lesz alkalmas. Korszerűsítenünk kell elárusítóhelyeinket is; jelenleg negyven olyan boltunk van, mely nem felel meg a követelményeknek. Két új bolt létesítését határoztuk el, Kaposváron a Kalinvin városrészben lesz mindkettő, hogy ezzel is segítsük kielégíteni a megnövekedett igényeket. — Hogyan fűzik még szorosabbra kapcsolataikat gazokkal a gazdaságokkal, amelyekkel együttműködési szerződésük van? — Jelenleg száz termelőszö— Az idei év a negyedik ötéves terv utolsó esztendeje. Milyen föladatokat tűztek maguk elé? — Két jelentősebb beruhá- j zásunk építése kezdődik meg ! az idén. Nagyatádon ötszáz [ menően a vetőmagot is mi rendeljük meg és szaktanács- adási hálózatunkkal is segítjük őket, meg különböző termelési bemutatókat is szervezünk. Erre az évre hét megyei jellegű tapasztalatcsere megrendezését tervezzük — mondta Küher János. N. J.