Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-30 / 76. szám
Szívtrombózis, Tihany Ötpercenként jegyeztem. Nitromint már nem segített. Görcsre görcs! Megint! Este tíztől fojtogatott — dobált a szív körül vonagló kínnyaláb, este tíztől félhalál-ágyamon az acélkigyókemény fájdalom. (Résziét a Tücsökzenéböl.) Igái, 1975 március. A ház asszonya, dr. Baumgartner Oszkárné — «-Sokszor gondolok mindnyájatokra! Csóky- ra«, így emlegeti leveleiben Szabó Lőrinc — indítja el az emlékezést, arra a tíz nyárra, amelyet a költő itt töltött. Március 31-én lenne 75 éves Szabó Lőrinc. Milyen úton került Igalba? Levél Thomas Ernőnek. Budapest, 1946. június 24. (Részlet) Akadt néhány kedves új ismerősünk. Meghívtak egy hónapja Ózdra, a ref. parókiára, nyaralni, dolgozni, július derekára. Egy orvos viszont Kaposvár mellé. Ez az orvos dr. Baumgartner Sándor. Művészetpártoló, 1934-ben épült igali házán még friss volt a vakolás, amikor festőkkel népesítette be nyaranta. Barcsay Jenő, Aba- Novák Vilmos, Marosán Gyula. Hincz Gyula — csupán néhány, akik nyarakat töltenek itt, illetve a szomszédos Tö- rökkoppányban. A baráti kör Baumgartner Oszkárékkal, az orvos itt élő banktisztviselő testvérével és családjával teljes. A képzőművészek el-el- maradoztak Igáiból, nyomukba Szabó Lőrinc lépett. Dobrovolszky Gyula budapesti banktisztviselő közvetítésével tehát olyan helyre került a költő, ahol nem volt megalázó számára a kapott kenyér, ínséges időkben a falat, és az adott örömöt neki, hogy barátokra lelt. És dolgozhatott ! Somogyhoz korábban is vonzódott Szabó Lőrinc. 1920. szeptember 19-én kelt levelében e sorokban számol be balatoni élményéről Lázár Julidnak: »De legjobb volt mégiscsak Graíéknál, Földváron. RencBcróül szeretem a Igali emlékek 1 Szabó Lőrinc kőlngasa „Barátaim élnek Somogybán" Prágából Nagyatádra Balatont. Földvárba meg tökéletesen szerelmes vagyok.« A Kabdebó Lóránt szerkesztette Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek című — nemrégiben megjelent — kötetben találni is egy fényképet ebből az időből; Bala- tonföldváron készült Gra- fék parkjában. (Kupa vendéglő.) Graf Ferenc a Tücsökzene 236. sz. versében az Öszes úr. Zerkovitzné »közvetítette« Szabó Lőrincet a vers szerint Graíékhoz. ... öt szoba, egy az öné ... « »És a bér? Mennyi a... ?« »Ugyan! Graf ék oly...« — Karácsony után így lett lakásom; s nevelő• apám. 1945-ben elkezdett naplójában, májusban e sorokat veti papírra a költő: Gerlebúgás az ablakon át, madárdal, nagy nap. Hogy szeretem a fényt, a meleget! Ebben az eltemetett- ségemben, a hangokból építve ki a világot, el tudnám hitetni magammal, hogy Földváron vagyok, s valahol a Kupa teraszán vagy egyik ablakában dolgozom. Földvári Szabó Lőrincről két érzékletes portré készült; Rippl- Rónai és Bernáth Aurél — akihez egyébként meleg barátság fűzte a költőt — örökítette meg mongolos arcát. Ripplnek Kaposváron ült modellt: »Ülj csak le«, mordult rám, és máris új papírt feszített deszkájára. Túl a Róma villán, Kaposvár felett, oly gyöngédség bolyhozta az eget, mint a kabátom kékes hamva ... «• (Tücsökzene, 266. számú vers. Címe: Rippl-Rönai.) Röviden ezek az előzményei Szabó Lőrinc igali nyarainak, az új barátságnak. 1947-bén töltötte az első heteket dr. Baumgartneréknél, előbbi azonban kaposvári irodalmi estje, amelyre a Berzsenyi Társaság meghívása alapján került sor. Takáts Gyula jól emlékszik erre. A napokban mesélte el: Szabó Lőrinc itt tudta meg, hogy fia, Lóci él. Lóci katonatársa a költő fiának a zsebkendőjével »bizonyította« ezt... 1945 augusztusában kezdte el Szabó Lőrinc a Tücsökzene írását. Talán hosszabb valami lesz, keretet adhat egy egészen kiadós dolognak, életrajzi visz- szaemlékezéseknek. A »visszaemlékezések« somogyi vonatkozásait részben már idéztük. Tizennyolc vers íródott a ciklusban Igáiban, ezenkívül számtalan műfordítást készített a költő a »kőlugasban«; ismeretes a Julius csatája, az Egy igali ól előtt című pamflettje és a Hajnali látomás című itt írott verse. — Lehetőleg korán reggel fogott munkába — idézi a munkás nyarakat Baumgartner Oszkárné, »Csóky«, s elmeséli, hogy Wagner Sieg- friedjéből egy áriával hívta ebédre Szabó Lőrincet. A belső, meghitt kapcsolat, amely a családhoz kötötte a költőt, alázattal is párosult: — Barátilag megkérdezlek Benneteket is, hogy elvállalnátok-e valamennyi időre, és hogy időileg mikor lenne leg- elviselhetőbb egy kis igali vendégszereplés. Sándor bá’ alvóhelyiségében, a háziasz- szony asztalánál és a »kőlugasban». Én a legszívesebben nálatok kezdeném a nyaralást. (1955. június 14.) Levelek. Baumgartner Osz- kámé gondosan őrzi Szabó Lőrinc igali éveit idéző, a költő benső érzéseit, gondolatait tükröző leveleket. S a köteteket, amelyeket Szabó Lőrinc dedikált meleg ajánlásokkal a családnak. Dr. Baumgartner István emlékezetében is él »Lőrinc bácsi.« Bárcsak lenne sokféle olyan baráti ház, mint a tiétek, ahová nyugodtan beállíthatok nyolc-nyolc napokra! — egy 1948-ban kelt levél vetíti előre a Tücsökzene 346. számú versének a mondanivalóját. Köszönöm tavaszi tücskök, ma kapunk alatt megint hallottam a hangotokat, az örömét... Köszönöm!... S köszönet nektek is, nők, barátok, emberek, kik, amikor minden remény elhagyott, segítettetek, vigasztaltatok, Buda, Sóstóhegy, Békés, Pest, Tahi, Ózd, Igái, Patak: hazám szívei... Szebb hasonlattal — »hazám szívei« — nem is köszönhette volna meg Szabó Lőrinc a barátságot, amelyet Igáiban is őszintén kapott. Szabó Lőrincné férje halála után e sorokkal mondott köszönetét Baumgartneréknek: Sose fogom elfelejteni, hogy Lőrincnek örömet, időnként nyugalmas heteket biztosítottak. Horányi Barna A nagyatádi járás általános iskolái felszabadulási hangversenyének »záróképe« sokáig megmarad a részvevők és a hallgatók emlékezetében. A színpadon egy énekkar szerepelt, a többi dalos a7 nézőtéren ült, állt, szorongott és együtt énekeltek. A zongoránál a dal szerzője, az Erkel-díjas fiatal zeneszerző, Balázs Árpád. Az. emlékezetes hangverseny — amelyen egy vagy két Ba- lázs-mű minden kórus repertoárjában szerepelt — nemcsak a gyerekeknek volt élmény. A zeneszerző — túljutva az autogramosztás megtisztelő, de hosszadalmas aktusán, még néhány hangjegyet is odaírt a neve mellé valamelyik darabjából — amikor végre lélegzethez jutott, elmondta : egyenesen Prágából utazott Nagyatádra. Ott a Cseh Fúvósötös adta elő Szerenád című művét. Másmás műfaj — fajsúly szerint is — más élmény a szerzőnek. — Balázs Árpád gyakran Ír olyan kórusműveket, amelyek kifejezetten gyermekkórusok- nak készülnek. Miért éppen ez- zel a műfajjal foglalkozik? — Hogy miért, arra ez a koncert választ adott. Azért, hogy legyen könrfyen előadható dal a kevésbé képzelt kórusoknak is; hogy szívesen énekeljenek együtt a gyerekek. És ha eddig ebben kételkedtem volna, ez a bemutató meggyőzött A Kodály- és Bárdos-műveket még nem tudja minden énekkar énekelni; van, akinek a Katalinka című Kodály- kórusmű is megerőltető. Én úgy érzem, ahhoz, hogy eddig eljussanak és később valóban élvezni tudják a komoly zenét, kellenek azok a lépcsőfokok, amelyeket az én műveim alkotnak... Ezek kórusdalok. Ha megfigyelte, ez a zene valóban magában .hordja a tömegdalok feszességét, de igyekszem lá- gyabb madrigálfordulattal föloldani ezt, a gyerekekhez illően. Hogy mennyire sikerül, azok tudnák megmondani, akik betanítják a dalokat — Miért nem használjuk mos« tanában gyakrabban a tömegdal kifejezést? — Az az igazság, hogy ehhez a fogalomhoz formalitás is tapadt. Sajnos azonban a visszaeséssel együtt eltűnt a spontán együtténeklés öröme is. Mintha megszűnt volna az igény, hogy egy jót énekeljenek az emberek, csak úgy, a maguk kedvére... Ezek a gyermekemlékek is hozzásegítettek engem ahhoz, hogy megpróbáljak valamit írni a gyerekek közösségének. Talán majd ők... — A zeneszerző elmondta már. hogyan próbál a gyereklélek- hez közelíteni a zene nyelvén. De: mitől lesz jó a dal? — Természetesen jó szöveg, igényes vers is kell hozzá. Ebben pedig óriási szerencsém van, mert kitűnő szerzőtársaim vannak: Illyés Gyula, Nagy László, hogy csak a legnagyobbakat soroljam. De a fiatalok közül is említhetnék néhányat. Például a szegedi Polner Zoltánt, akinek nagyon szeretem üde költői képeit. — Min dolgozik a dalokon kívül? — Most lesz egy rádióbemutatóm. Illyés Gyula művére a Tél lebirása címmel írtam zenét. Ez a legújabb. Emellett sok minden foglalkoztat. Az egyik legérdekesebb: előbb említett szerzőtársam, Polner Zoltán a szeged—csongrádi tanyavilág babonáiból, misztériumaiból ír versciklust, és én ezt szeretném zenében megfogalmazni ... Női kórussal le- hene legjobban; az egész égy allegorikus kar, egészen modern kísérőzenével. — Ügy tudom, Somoggyal régebbi kapcsolata is van. —Igen. Barátaim élnek itt, Somogybán: zenetanárok, kórusvezetők .. . Néhány évvel ezelőtt egyik darabomnak Kaposváron volt a bemutatója. A Sasvári Attila vezette tanítóképzős női kar adta elő. A niklai Berzsenyiműsorhoz is készítettem zenét. Ismerem és becsülöm Heisz Károly zeneszerzői és kórusvezetői működését; Zákányi Zsolt Debrecenben vezényelte Virágim, Virágim című művemet... Én figyelem a somogyi kórusmozgalmat; tudom, hogyan fejlődik, terebélyesedik és hogyan lesz egyre gazdagabb. Ügy látom, jó kezekben van itt az éneklés dolga... Egyébként a megye különböző rendezvényein is részt vettem már: a siófoki és lellei kórustalálkozón, a földvári napokon, nyáron és nemrég volt éppen Balatonlellén egy musicalem bemutatója. ^ S. M, M usza, a »Gyermekek Öröme« nevű gyár játék üzemrészlegének dolgozója, kezében egy csomó limlommal benyitptt a főtechnológus irodájába. — Mi újság? — kérdezte Atakisijev, a főtechnológus. — Semmi különös, csupán lenne egy újítási javaslatom. — Éspedig ? — Egyszerű. Látott már a főtechnológus elvtárs vízhatlan kabátot? Olyat, ami egyszerre kabát is, esőköpeny is. Régebben nem gyártottak ilyet. — Igen — szólt Atakisijev. — Régen a kabát csak kabát volt, az esőköpeny csak esőköpeny. Ma viszont kétfunk- ciójú: kabát is, köpeny is egy füst alatt. — Remek! Közeledünk a témához. Nos, ugyanez vonatkozik a bútorokra is. Mert manapság a bárszekrény ugye szekrényke és italtároló is egyszerre. No aztán a rekamié! Ággyá alakítható kerevet... Igazad van, — bólintott Atakisijev. — De mit akarsz tulajdonképpen ? — Csak annyit: meddig porosodnak meg gyermekjátékaink a pultokon? Mikor fogunk már végre valami újat, divatosat gyártani?' —■ Mondasz valamit... De mi az elképzelésed? — Újítási javaslatom Szalam Kadirzade Újítási módszerek mindössze annyi: kombinatív módszerek alapján gyártsunk modern játékokat. — Ide nézzen! — mutatott Musza a kezében lévő limlomokra: ez itt egy elefánt törzse, a fej viszont kutyáé. A játékot nevezhetjük »Kutyelefánt«-nak. Ez viszont az oroszlán és ló kombinációja alapján jött letre: »Leócsida«. És Musza elkezdte kirakosgatni a felemás játékokat. Sorolta elnevezésüket: »Szarvasiá«, — szarvas és szamár keverélce ... »Cocasicc« — macska és malac... »Gyíkmókus«, »Mókusgyík« — mókus, gyikfarkincá- val... — Nem is rossz — szólt lelkesen a főtechnológus. — És mit gondolsz, megveszik ezeket a torzszülötteket? A gyerekek nem viszolyognak ezektől a felemás figuráktól? — Meglehet, hogy először nem lesz sikere. Az ember minden eshetőségre számítson. Csakhogy! Ezeket a játékokat én a selejtből állítottam össze. Két rosszból kijön egy jó. és ezzel már csináltunk valamit... valami újat, ugye ... — Vedd úgy, hogy a javaslatodat elfogadtam. Egy pillanat! Mennyit kérsz az újításodért? — Már kiszámítottan: ösz- szesen négyszázhatvannyolc rubelt és hetvenkilenc kopejkát. Egy fillérei se többet! ... Musza zsebrevágta az előleget és munkához látott. Macskák, medvék, elefántok, nyulak, lovak, kutyák, tigrisek törzsére más állatok feje került — és fordítva. Fel- ismerhetetlen hibridállatfigurák »születtek«. A kreációt piacra dobták, de senki sent vásárolta. A gyerekek amint meglátták, ordítva menekültek. A kutyafejű elefántok, az elefántfejű kutyák — a kutyának se kellettek. A gyár minőségi és mennyiségi mutatója meredeken esett. Végül is Atakisijev kénytelen volt átadni főtechnológusi székét másnak. ... Az új főtechnológus módfelett törte a fejét: hogyan másszon ki ebből a sla- masztikából. Egy reggelen beállított hozza Musza. Kezében megszámlálhatatlan limlom. Vörös bajsza alatt mosolygott, megtörölte izzadt homlokát, majd így szólt: — Főtechnológus elvtárs, lenne egy remek jaixisla- tom ... — Hallgatom ... ■— A főtechnológus elvtárs is tudja: az utóbbi időben gyárunk olyan játéktermékeket gyárt, amitől elijednek a gyerekek. De hát ez természetes is. Azok a hibridfigurjík, amit elődje engedélyeztetett, bagót sem érnek. Szerintem ami oroszlán, az legyen oroszlán. Ha róka, akkor róka. A gyermeknek csak az igazi utánzat, a természetes tetszhet. Az állat legyen olyan, mint az állatkertben. Ha a divat után megyünk, a második negyedévben sem kapunk prémiumot... — Igaza van — szólt az új főtechnológus. — Vegye úgy, hogy a javaslatát elfogadom. Apropó! Mennyit kér érte? — Én már előre kiszámítottam — mondta Musza. — Pontosan négyszázhatvannyolc rubel hetvenkilenc kopejkát. Egy fillérrel sem töb- \ bet ... (Baraté Rozália fordítása) I »Most is a kert végi „kőlugasomban’’ ülök, ingujjban és nem fázom, bár a nap lemenőben van már. Előttem a száz méter hosszú szőlőfolyosó, véges-végig két méter magasan tele gyönyörű fürtökkel, gyepszőnyege is zöld, felfrissült, végén ott az ampe- lopszisos ház, egész picike már a távolságtól, a ház körül’ néhány gömbölyű taxus vagy buxus zöldéll meg az ezüstfenyők, s egészen mesz- sze, ennek a zöld folyosónak a meghosszabbításában, de már fent, az égben, a nagy kékségben, az igali templom ezüstözött kalapja ragyog ide . .. Szedelőzködöm. Már sok tücsök szól...« (Levél Szabó Lőrincnének Igáiból, 1950. szeptember 10.) A kőlugas mintha most is vendéget várna, s a kerti garnitúra épphogy meg nem szólal: »Foglalj helyet!« Az egyik szék Szabó Lőrinc helye. Illendőséggel érintem meg, hideg. 1957 óta nem jön levél Baumgartneréknek Igalba, Szabó Lőrinctől.
