Somogyi Néplap, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

Harcok az criírcai szakadárokkal Reminkön: Az eritreai szakadar egységek részére tevekara- eán szállítja az utánpótlást. (Telefotó: AP—MTI—KS) Az etióp kormány csapatok pet a kulcsfontosságú váro- — megbízható források sze | sért vívott küzdelemben, rint — sikereket értek el az ; Az ideiglenes katonai kor- Eritrea tartománybeli Keren j mányzó tanács vezetői csütör­tök este azzal vádolták a sza­varosaert a múlt hét vége óta folyó heves harcokban. Mint Addisz Abebában közölték: az 1500 főnyi helyőrség megsze­rezte a kezdeményező szerc­Phnom Penh-i katonai for­rásokból szármázó értesülések szerint a Lón Nol-rezsim csa­patai a péntekre virradó éj­szaka két stratégiai ponton szenvedtek érzékeny vereséget a népi felszabadító erőktől. Kemény ütközet után — és lé- gierejük tömeges bevetése el- 1 lenére — fel kellett adniuk j Tuol Leapnál levő erődített állasukat, amely a Pochentong légitámaszpont es egyben a fővárosi repülőtér legfontosabb védelmi állását jelentette. Phnom Penhtöl északra el­vesztették a Mekong keleti partján levő Pi k Luongot is. Prek Luong elfoglalása pe­dig azt jelenti, hogy a népi erők közelebb hozhatják tü­zérségükét az ostromlott fővá­roshoz. Mnnkaoclltüliséj; [\vu«alon J C7 Az utóbbi 40 évet tekint­ve példátlan méreteket öltött a munkanélküliség a fejlett kapitalista országokban. 1974-ben a nemzetközi mun­kaügyi szervezet által Genfben közzétett jelentés szerint az Egyesült Államok­ban a munkanélküliek szá­ma tavaly meghaladta a hatmilliót, Dániában a négy­szeresére, Chilében, az NSZK-ban és Ausztráliában a kétszeresére nőtt (1973- hoz viszonyítva.) TOKIÖT BEJELENTÉS: Hirohito októberben utazik A japan kormány tegnapi ülésé után hivatalosan beje­lentették: Hirohito császár ok­tóber 1-én kéthetes látogatás­ra az Egyesült Államokba uta­zik. Miki Takco miniszterelnök péntekén kijelentette, hogy je­lentősnek ítéli Hirohi'o csá­szár amerikai látogatását Hi­rohito császár is nyilatkozott. Hangoztatta: mindent megtesz annak érdekében, hogy washingtoni látogatása tovább erősítse a japán—amerikai kapcsolatokat. 2 |Sóirtógy> Néplap kádárokat, hogy megkísérelték meggátolni a szárazság sújtot­ta térség áldozatainak küldött segélyszállítmányok helyszínre érkezését. James Schlesinger amerikai hadügyminiszter a képviselő- ház katonai megajánlási albi­zottságában kjelentette: a Lón Nol-rezsim napjai meg van­nak számlálva; további ame­rikai segítség nélkül körülbe­lül egy hónap alatt összeom­lik. Norodom Sziltanuk, a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfront elnöke a Newsday cimü ame­rikai lap közvetítésével nyílt levelet intézett Ford elnökhöz és az amerikai kongresszus tagjaihoz. Ismét leszögezte, i hogy nem hajlandó semmilyen kompromisszumra a Lón Nol- rezsimmel vagy az amerikai neokolonializmussal. Washingtonban közben ka­tonai szakértők már olyan vé­leményeket szivárogtatnak ki hogy sem Dél-Vietnam, sem Thaiföld nem kerül komoly veszélybe, ha a Lón Nol-re­zsim összeomlik. Hallattak magukról Peter Lorenz nyugat-berlini CDU- vezető elrablói. A DPA hír- ügynökség városbeli irodájába egy fényképet juttattak el, amely a kereszténydemokrata politikust szemüveg nélkül egy ágyon ülve ábrázolja. Az alá­SZOMBAT Sakk: Férfi felnőtt egyént sakkbaj­nokság, VII. forduló. Megyei testnevelési és sporthivatal, 13 óra. Teke: NB II: K. Spartacus—Kő­bányai Porcelán, Spartacus- pálya, 14 óra. Atlétika: Városi mezei futóbajnokság, cseri park, 14.30 óra. Labdarúgás: Kispályás teremtorna, VI. forduló. Taszári tornacsarnok. 13.30 órától. Kosárlabda: Sió Kupa férfi kosárlabda­torna 9 NB-s csapat részvéte­lével. Siófoki gimnázium, 11 órától. VASÁRNAP Sakk: Férfi felnőtt egyéni sakk- bajnokság, VIII. forduló. Me­gyei testnevelési es sporthiva­tal, 9 óra. A munkáspárti balszárny nyomására Anglia nem lesz olt a párizsi ériekezleien A munkáspárti balszárny nyomására az angol labour- kabinet bejelentette: nem kül­di el képviselőit a Chilének hitelező tizennégy ország — márciusra tervezett — párizsi értekezletére. (A chilei junta arra kérte hitelezőit, hogy adósságainak mintegy 310 mil­lió amerikai dolláros részét egy-két éves késedelemmel fi­zethesse vissza — pénzügyi nehézségek miatt.) A labour balszárny nevében Stanley Newens képviselő fel­szólította Denis Healey pénz­ügyminisztert, hogy tájékoz­tassa a chileieket: Anglia nem i vesz részt a hitelkönnyitésben j mindaddig, amíg a katonai re- 1 zsim szabadon nem bocsátja ! — vagy legalább törvényes bí­rósági eljárás alá nem veti — az összes politikai foglyot. TELEXJELENTÉS tyy postás sem csendet mu Ihljfiumban / Ma Belgium egész területén szünetel a postai küldemé­nyek kézbesítése és az egyéb postai szolgálat, valamint a lapkihordás. Figyelmeztető. sztrájkot tartanak a francia nyelvű rádió- és tv-adás tech­nikusai: a rádió egy óra hosz- szat, a tv róvidebb időre szü­netelteti rendes műsorát. Hét­főn a pedagógusok kezdik' meg egyhetes sztrájkjukat: Brabant tartományban nem lesz tanítás. Több határátkelőhelyen foly­tatódik a vámőrség alkalma­zottainak lassító sztrájkja is A közalkalmazottak fizetés ja­vítást, a túlóradíjak fölemelé­sét, az inflációs árindex alkal­mazási módjának megváltoz­tatását követelik. írás: "A június 2-a Mozgalom foglya«. A név nyilvánvalóan arra emlékeztet, hogy 1967. június 2-án Nyugat-Berlinben egy — a perzsa sah elleni — tüntetés során agyonlőtték Benno Oh­nesorge diákot. műsor Kézilabda: Teremkupa kézilabdatoma. V. forduló. Taszári tornacsar­nok, 8 órától. Röplabda: NB I-es női mérkőzés: Sze­gedi Spartacus—K. Vasas Iz­zó, Szeged, Pacsirta utca (dr Vaszily). NB-s csapatok felszabadu­lási emlékversenye a K. Dó­zsa, a Tab és a Pécsi VM rész­vételével. Tanítóképző torna terme, 9 órától. Kosárlabda: Sió Kupa férfi kosárlabda- torna. Siófoki gimnázium, 8 órától. Boglár Kupa női kosárlab­datorna. Balatonboglár, tor­nacsarnok, 9 órától. Üszás: Kaposvár—Dombóvár után- pótlasverseny. Fedett uszoda, 9.30 óra. Labdarúgás: NB II: Szekszárdi Dózsa—K. Rákóczi, Szekszard, 14.30 óra, (Jacztoa). Heves harcok Kambodzsában Újabb kél erődből űzték ki az ellenséget a népi erők NYTJGAT-BF.RLIN Fénykép a fogoly CDU-vezeiöröl Sport Milyen lesi ai időjárás? A várhat* időjárás ma estig: Az ország északi *s keleti részén felhős, időnként erősen felhős idő, néhány helyen futó havas esővel, esővel. Máshol kevesebb felhő, valószínűleg csapadék nélkül. Mér­sékelt, időnként élénk nyugati szélre számíthatunk. Az éjszakai lehűlés főképp északkeleten gyengül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton: plusz 4 és 9 fok között alakul. MÁRCIUS 1 SZOMBAT Albin I Ottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Karcagon megtartott 9. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, 14, 29, 33, 59. A március 3-i tárgynyere- meny-sorsoláson a 7. játék­hét szelvényei vesznek részt. — Zenei vetélkedőt ren­deznek holnap délelőtt a ka­posvári Ifjúsági és Űttörő- múvelődési Központban. A vetélkedőn népdaltudásban kell kiválónak lenni,- s négy kaposvári általános iskola diákjai mérik össze tudásu­kat. — A Ki tud többet a me­zőgazdaságról? vetélkedő te­rületi döntőjét 13 csapat részvételével tegnap bonyolí­tották le Kaposváron a sió­foki és a kaposvári járási KISZ-alapszervezetei. A ver­senyt a kaposméröiek nyer­ték. — Üjjáalakult a Hazafias Népfront Kaposvári Pedagó­giai Bizottsága. Az alsó, ál­talános és középfokú oktatá­si intézmények munkáját se­gítő szülői munkaközösségek társadalmi irányítását végző szervezet elnökévé Tóth Már­ton nyugalmazott iskolaigaz­gatót választották meg. — Mai vásárhelyi festők mintegy 50 alkotását bemu­tató kiállítás nyílt a dél­franciaországi Vallauris-ban, az ott munkálkodó kerami­kusok művészetéről Ismert városban. — Az eszperantó amatőr bábegyüttesek nemzetközi fesztiválját a jugoszláviai Titográdban rendezik meg ez év őszén. Magyarországról a népszerű pécsi Bóbita kapott meghívást. — Hat szobaberendezést mutat be áprilisban — a Tbilisziben sorra kerülő nagy nemzetközi kiállitáson — a Zala Bútorgyár. Ezeket a bú­torokat házgyári lakásokhoz nagy sorozatban készítik. — Üj csarnok épitését kezd­ték meg az ajkai üveggyár­ban. A 700 négyzetméter alapterületű épület a hutát és a csiszolót köti össze. — Figyelmetlenül vezette Zsiguliját Kaposváron a ga- masi Puska József felvásár­ló, s a Berzsenyi utca és a Füredi utca kereszteződésé­ben összeütközött a 30 éves, kaposvári Peregi József ve­zette motorkerékpárral. A motoros súlyos sérülést szen- j vedett. Puska József ellen I büntető eljárás indult. — 13 millió forint bevétele volt tavaly a kaposvári bi­zományi áruháznak. Bútor­ból volt legnagyobb a for­galmuk. 15 évvel ezelőtt, 1360. március 1-én halt meg —' 46 éves korában — Gellert Endre kétszeres Kossuth-díjas rendező, a Magyar Népköztár­saság Kiváló Művésze. A budapesti egyetem bői- csészkarának hallgatója volt, majd 1933-ban a Színművészeti Akadémiára iratkozott át. 1935- ben itt szerzett oklevelet, és a Vígszínházhoz szerződött. Hi­vatását a fasizmus évei alatt nem folytathatta; a felszaba­dulás után, 1945-ben a Nem­zeti Színház mindjárt rende­zőnek szerződtette. 1918-tól fő­rendezőként itt működött. A Sztanyiszlavszkij-rendszer ha­zai meghonosításának legkö­vetkezetesebb harcosa volt. A nagy szovjet rendező nyomán a színészi átélés, a tudatos emberábrázolás realista elveit érvényesítette a magyar szín­padon. Jelentős szerepet vál­lalt az új szellemű magyar színjátszás kialakításában. Kiemelkedő művész! mun­kát végzett az új mag var da­rabok bemutatásával, amelye­ket dramaturgiai tevékenysé­gével is nagymértékben erősí­tett. 1945-től haláláig a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola színész főtanszakának vezető tanára is volt. Az 1950-es évek végén emlékezési zavarai tá­madtak, s attól való félelmé­ben, hogy betegsége súlyosbo­dik, és emiatt hivatását félbe kell szakítania, öngyilkos lett. — Csaknem másfél millió pár cipőt forgalmazott tavaly a Dél-dunántúli Cipőnagv- kereskedelmi Vállalat kapos­vári lerakata. 175 millió fo­rint értékben szállítottak a kiskereskedelemnek, s ez a tervezett mennyiségnél 6,4 százalékkal volt több. Az idén 180 millió forint érték­ben szállítanak cipőt'.Somogy és Zala száz boltjába. MÁV-közlemény A Pécsi Vasútigazgatosag ér­tesíti az utazóközönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt március 3-tól május 30-ig, hétfő­től péntekig — március 28., 31., illetve április 1., 3., 4. és május 1. kivételével — Balatonszent- g.vörgy és Zalakomár között át- szállásos forgalom lesz. A köz­lekedésből kizárt, Nagykanizsá­ról l0.f>0 órakor és 14 óra 12 perc­kor induló budapesti személy- vonat utasait, valamint a Buda­pest Déli pu -ról 8 óra 04 perc­kor induló gyorsvonat és a 7 óra 12 perckor induló személyvonat utasait Balatonszentgyörgy és /Talakomár állomás között vonat­pótló autóbuszok szállítják. A vonatpótló autóbuszokról részletes felvilágosítást a vasút­állomások adnak. Ellenállási és partizánmozgalmi lexikon készül A magyar antilasiszta el­lenállási és partizánmozga­lom történetét összefoglaló lexikon készítését kezdte meg a Hadtörténelmi Intézet. Le­véltári anyagokból, kiadvá­nyokból, visszaemlékezések­ből gyűjtik össze a fasizmus elleni tevékenységre vonat­kozó adatokat, és mintegy 1000 címszó alatt tömören le­írják az ellenállási mozga­lom elvi kérdéseit, fogalmait, a harcmódot, a felszerelést. A lexikon tárgyalja ma­gyarok részvételét is a kül­földi ellenállási akciókban és a szomszéd népek fiainak tevékenységét Magyarorszá­gon. (A Kossuth és a Zrínyi Kiadó gondozásában jelenik majd meg, a kislexikon-so­rozatban.) NB III: Siófoki Bányász­ni. kér. TTVE, Siófok, 14.30 óra, (Kuti). K. Táncsics^-Du- naújvárosi Építők, Vasutas sporttelep, 14.30 óra, (Hege­dűs). K. Vasas—Pénzügyőr SE, Vasas sporttelep, 11,30 óra, (Soós F.). Felszabadulási Kupa: Cso­portgyőztesek döntője: Barcs— Lengyeltóti, Barcs, 15 óra. (Mátis). További mérkőzések: N. Kinizsi—N. Somogyi. Nagy­atád. (Vaida). Taszár—Kiss J. SE, Taszár, (Ferencz). Hetes— Somogytarnóca, Juta, (Schrancz). Marcali SE—Fo­nyód, Marcali, (Kovács Gy.). Babócsa—Csurgó, Babóesa. (Fenyvesi). Lábod—Rákóczi II., Lábod, (Bognár). Vala­mennyi mérkőzés 15 órakor kezdődik. Balatonlelle—Rá­kóczi ifi, Ordacsehi, 11 óra, (Pesti). Latinea Kupa, döntő mérkő­zések, Kaposvár, Textiles sporttelep. Az I—II. helyért: Zimany—Mernye, 15 óra, (Fe­kete). III—IV. helyért: K. Gazdász—Nagyberki, 13 óra, (Halasz). MAI „ , wtiusor Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor: CHIOGGIAI CSETEPATÉ. A Belgrádi Nemzeti Színház ven­dégjátéka. 19 órakor: ÜRHATNAM POLGAR. Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és fél 6, este 8 órakor: RIVALDA­FÉNY. Szabad Ifjúság: du. 4 óra­kor: ROBBANÁS, este 6 és 8 óra­kor: KI MEGY A NO UTÁN? La- tinca filmszínház: du. fél 6 óra­kor: PERISZKÓP A FJORDOK KÖZÖTT. Siófok: este 7 órakor: A LÁTOGATOK. Nagyatád: du. 5 órakor: A DUNAI HAJOS. TELEVÍZIÓ Budapest L 8.20—9.35: Iskolatévé. 9.35: Mű­sorismertetés. 9.56: Látókör. 10.40: A Thibault család. 12.15—12.55: örökség. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: A Mississippi alligátorai. An­gol film. 14.30: Filmek — filmtör­ténet. Szivárvány. Szovjet film. 16.00: Hírek. 16.05: És eltelt négy esztendő . . . 16.25: Közvetítés baj­noki labdarúgó-mérkőzésről. 18.10: József Attila szavalóverseny. II. területi döntő. 19.00: A látás hatal­ma. VH. rész. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kérem a következőt. Magyar rajzfilmsoro­zat. Bajok a televízióval. 20.15— 23.30: Gogol: A revizor. Vígjáték két részben. Közben: 21.55: Tv­hiradó 2. Jugoszláv TV 12.30: Labdarúgás: Sarajevo— Crvena Zvezda. 13.10: A zöld terv. 14.30: Fiatalok fiataloknak. 16.30: Játékfilm. 18.15: Gyermckhang\er- seny. 19.13: Rajzfilm. 20.00: Szín­ház a házban. 20.30: Partizánszin- ház. 21.00: Játékfilm. osztrák TV 15.30: Koncertóra. 16.30: Kicsi­nyek műsora. 17.30: Az elefántfiú. Filmsorozat. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek 1 18.25: Prizma. Asszo­nyok magazinja. 19.00: Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-hiradó, kultúra. 19.56: Sporthírek. 20.15: Fertőző egészség. Vígjáték három felvo­násban. 21.50: Pan-optikum. 22.10: Éjszakai filmvetítés. Bandido. 23.40: Hírek. KOSSUTH RADIO 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Kárba ve­szett idő. 14.10: Régi magyar dalok és táncok. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Leo Slezák éne­kel. 15.25: Az Omega együttes fel­vételeiből. 15.50: Kis magyar nép­rajz. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. 17 30: Sportkrónika. 17.50: Petro­vics Emil feldolgozása: Csángó da­lok és táncok. 18.02: Paganini: h-moll hegedűverseny. 18.30: Pest megye 50 hónapja. 19.00: Esti kró­nika. 19.35: öt perc sport. 19.40: Kaleidoszkóp. 22.00: Hírek, időjá­rás. 22.15: Közvetítés a Magyaror­szág—Belgium jégkorong-mérkő­zésről, Szófiából. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Kodály- és Bartók-művek. 24.00: Hírek, időjá­rás. 0.10—1.58: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjá­rás. 8.05: Nagy mesterek kamara­zenéjéből. 9.00: Hírek. 9.03: Színes, népi muzsika. 9.46: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: »Jelképek erdején át . . .*■ 12.10: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Az üzemi demokrácia lépcsőin. 13.30: Alt-áriák. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Napraforgó. 15.00: A -zöld gyógyszer-«. 15.30: II. félidő. Közvetítés a Videoton— Rába ETO és az SBTC—U. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.30: Hírek, időjáFás. 1G.35: Orvo­si tanácsok. 16.40: A hét műsorá­ból. 17.43: Vendégprofesszor vol­tam Franciaországban. 17.58: Hall­gatóink figyelmébe. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: József Attila-szava- lóverseny. 19.00: Annie, a puskás amazon. Részletek. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Munkásénekka­rok hangversenye a pártkongresz- szus tiszteletére. Közben: kb. 20.15: Hírek, időjárás. Kb. 20.25: öt perc sport. Kb. 20.30—20.33: Üj köny­vek. Kb. 21.15: Halló, Berlin! Hal­ló, Budapest! Kb. 22.15: Verbun­kosok 22.30: Hírek, időjárás. S. MŰSOR 12.00; Déli krónika. 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23: Felicia Weathers énekel. 12.43: Üj lemezeinkből. 13.29: Mike Westbrook dzsessz­együttese játszik. 13.53: Vokális zene. 15.14: Magyar irodalmi arc- képcsarnok. 15.35: Délutáni hang­verseny. Közben: Kb. 16.00—16.05: Hírek, időjárás. 16.50: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Fals­taff. 20.18: Bruno Walter vezény­li a Columbia Szimfonikus Zene­kart. 22.00: A rendező munkában: Barlay Gusztáv. 23.00—23.10: Hírek, időjárás. 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, időjárás, 8.05: Műsorismerte­tés. 8.15: Budapest és a vidék kul­turális programjából. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Ciganyszerelem. Részletek. 9.10: Ki mit kap?... 9.20: A Rádió lemezalbuma. 10.40: Rádiószínhaz. 11.32: Híres éneke­sek műsorából. 12.00: Déli króni­ka. 1L2D: Zenei anyanyelvűnk. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Szombat este a Jó­zsef Attila Művelődési Házban. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Fele sport, fele muzsika. 18.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.18: Német nyelvű műsor. 28.00: Mű­sorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom