Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-12 / 36. szám
^OiLdbefi Sze rkfizJt&újg, ! Janota Imre, Somogyszob. Táncsics n. 13. sz. alatti lakos január 22-én megjelent levelében foglaltakat kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk. Nagyatádi kirendeltségünk 1975. janaar 17-én ellenőrizte és javította a közvilágítást Somogyszob községben. Ezt megelőzően a kirendeltségi ügyrendben előírt időközökben a közvilágítás javítása megtörtént, így kirendeltségünket mulasztás nem terheli. Felhívjuk kedves fogyasztónk figyelmét, hogy bejelentésével közvetlenül fordulhat nagyatádi kirendeltségünk htbafelvevö szolgálatához. Így a hiba jellegétől függően rö- videbb időn belül tudunk intézkedni az elhárításról. A szolgáltatói munkánkat elősegítő bejelentését előre is köszönettel vesszük. Tisztelettel: Srhm.aU Qóruf JHÁLgáj JíiuVÓ üzemviteli osztályvezető gazdasági igazgatóhelyettes Dél-dunántuli Áramszolgáltató Vállalat, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! Csuka Katalin — Siófok, pf. 6. — január 30-án közölt panaszai megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy a posta- hivatal helytelenül járt el, amikor a táviratot nem kísérelte meg kézbesíteni az állami gazdaság távbeszelő állomására. A hivatalt figyelmeztettem a körültekintőbb kezelésre. A történtekért őszinte sajnálatomat fejezem ki. Tisztelettel: JCanlor Saruidé postaforgalmi igazgatóhelyettes, * Postaigazgatosag, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! 1975. február 1-én a Damjanich és a Pázmány Péter utca sarkán levő 343. sz. élelmiszerüzletben elvesztettem a pénztárcámat, melyben 2600 forint volt. Másnap — vasárnap — vettem csak észre. Hétfőn reggel a boltban hiánytalanul visszakaptam a pénzt és a pénztárcámat. Az üzlet dolgozói becsületből kitűnőre vizsgáztak. Tisztelettel: dr &iókne cLr. it undhr JKária Kaposvár, Desi Huber I. u. 9. Úttörők versmondóversenye Böhönycn XXXI. évfolyam. 36. szám. Szerda. 1975. február ÍZ. „Mit tesz az ÓIT?” Utazó nemzet lettünk Néhány éve még problémaként emlegettük, hogy alig növekszik a külföldre utazó magyar állampolgárok száma. Az utóbbi öt év utazási statisztikáiból kiderül, hogy nemzetközi mércével mérve is utazó nemzet lettünk. Erről olvashatunk elemző cikket az Idegenforgalom című folvó( Tudósítónktól.) A takarékszövetkezet igazgatósága és felügyelő bizottsága a közelmúltban együttes ülésen tárgyalta a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet 1974. évi tevékenységét. A 12 községben, amelyre kiterjed a szövétkezet működési területe, 16 671 lakos él. A takarékszövetkezet közirat most megjelent februári I számában. Az idegenforgalom elképzelhetetlen reklám nélkül. Nemrégiben alakult meg a Magyar Reklám Szövetség, ame'ynek első közgyűlésén Szurdi István belkereskedelmi miniszter tartott előadást a reklám szükségességéről. E beszéd legérdekesebb részle1 téznek. biztosításokat kötnek. ! békekölcsönöket fizetnek. , IKK A-utalványokat váltanak i be, totó-lottó szelvényeket 1 árusítanak és kifizetik a nve- | reményeket, állami vállalatoktól, szövetkezetektől és egyéb megbízóktól magánszemélyekkel elszámolnak, az ál- ! latforgalmi vállalat részéről felvásárolt állatok árát kifizetik. teit vezető helyen közli az új Idegen forgalom. A Mit tesz az ÓIT? című cikk az Országos Idegenforgalmi Tanács szerepét vizsgálja a Balaton fejlesztésében, a tóvidék és környe- J kenek vedelmeben. A Körkép 75 című ro.vat- | ban dr. Fodor Janos, a Sió- 1 tour igazgatója ad tájékozta- I last a hivatal idei terveiről. Részletes beszámolót olvas- I hatunk a lapban a külföldre | utazó magyarok valulaellatá- ! sarol é;> az ezzel kapcsolatos .egujauü intezKedeseivröl. Az idén várható' forgalom- i ról, a programok bővítéséről es a turizmust gátló jelensé- | gekről az IBUSZ vezérigazga- ! tója nyilatkozik a lap mun- [ katársángk. Az interjúban szó esik egyebek közt az idegenvezető-hiányról és a fizetővendég-hálózat gondjairól is. Hárommilliós belélnöveltedés (Txídosilonklól.) Szülők, nevelők, kisdobos- és úttörőnyakkendős kisdiákok gyülekeztek Böhönyén, a művelődési házban a napokban megrendezett versmondóverseny döntőjére. A Hazafias Népfront községi bizottsága »Ö hazám, szelíd derengő földemu címmel a múlt év szeptemberében hirdette meg a versenyt. Több mint 250 általános .iskolai tanuló nevezett a versenyre. A selejtezőket két fordulóban a téli szünidő kezdetéig bonyolították le. Külön értékelték az alsó és felső tagozatosok teljesítményét. A selejtezők után összesen 18-an kerültek a döntőbe. A zsúfolásig megtelt nagyteremben taps csattant föl egy-egy szépen elmondott vers után. A község vezetőiből álló zsűri értékelése alapján a kisdobosok közül Panel Éva és Csima Ildikó, az úttörők közül Gazda Éva és Varga Zoltán versmondása bizonyult a legjobbnak. Kívülük még sokan kaptak könyvjutalmat. Selmeci műemléki könyvtár A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem műszaki könyvtára Európában szinte egyedülálló tankönyvgyűjteményt őriz, amelyet Selmeci műemléki könyvtár néven ismernek. A légkondicionált teremben az 1733-től, az egykori Selmecbányái bányatiszt- képző megalakulásától, 1855- ig megjelent több mint 4000 kötet ^orakozik a polcokon. A könyv- és tudománytörténetileg páratlan aftyag olyan ritkaságokat tartalmaz, mint az 1480-ból fennmaradt és a németországi geológiai kutatásokat ismertető, latin nyelvű jegyzőkönyvek, a középkor híres tudósának, Agricolának négy müve, Galildinek 1699- ben kiadott System Cosmi- cum című művé. Megőrizték a könyvtárban az egykori selmeci proiesszorok által írt tankönyvek, jegyzetek több mint 40 köte •» kitevő anyagát is Ä villamos reneszánsza A gyűjtemény egy részének restaurálása most fejeződött be: kereken ezer kötetet »újítottak« fel. A műveket szinte laponként vizsgálták át, portalanították, a lapokat ‘ konzerválták, a börtáblákat, kötéseket különleges kezelés- I nek vetették alá. pontja Nagybajomban van, Kutason és Kaposfőn kirendeltség, Csökölyben és Ka- posmérőn betétgyűjtő pénztár működik. Sokféle feladatot látnak el, gyűjtik a kamatozó betéteket, különféle kölcsönöket folyósítanak, személygépkocsi-befizetést inA betétállomány egy év alatt 3 137 000 forinttal növekedett, így az év végén j 23 260 001) forint volt. Ez idő 1 alatt a tagok száma 259 fő- ! vei gyarapodott, így ma az I itt élő lakosság egyharmada. J 3540-en tagjai a takarékszö- * vetkezetnek. Móra-kiadás Mit tudsz önmagadról? Elsősorban a tizenéveseknek 1 szánja új, ismeretterjesztő jellegű sorozatát a Móra Könyv- j kiadó. Az Iránytű a serdülő i fiúk-lányok világban való el- j igazodásához kíván segítséget j nyújtani. Az erkölcs, a világnézet problémáira, vitáikhoz érvet, ébredő kérdéseikre választ adni — így lehetne ősz- ! szefoglalni a szerkesztői el- ! képzeléseket. Kérdések a valláshoz — ez a | címe a sorozat elsőként meg- ( jelenő kötetének, amelynek j szerzője Gecse Gusztáv marxista vallástörténész. Izgalmasnak ígérkezik a sorozat másik darabja is. Újfajta szocialista embert kíván nevelni, a közösségi ember fo'rmálásához ad segítséget Mohács Lívia pszichológus Mit tudsz önmagadról? című könyve. Munkáját azoknak ajánlja, akik a »milyenek az emberek, milyen legyek én?« kérdésekre szívesen válaszolnak. Szokatlan szállítmány A nagyméretű és súlyos ; gépegységek, ipari ■ berendezések szállításának problémája I egyre nagyobb jelentőségű í lesz a Szovjetunióban. A | gyártómű ugyanis rendszerint J több száz vagy több ezer ki-’ ] lométer távolságra van attól ! a helytől, ahova az előállított gépet vagy készüléket szán- : Iák. Alkatelemeire, kis egységekre bontva elhárul ugyan a szállítás gondja, de ez nem mindig valósítható meg. mindamellett sokba kerül a szét- és összeszerelés. Ha vízi úton elérhető a telepítés helye, viszonylag egyszerű a helyzet. Közúton — s netán úttalan utakon — már valóságos »hadművelet« egy-egy ilyen szállítási fel| adat megoldása. így van ez a képen látható esetben is, ami- j kor egy 300 ezer kilowatt tel- , iesítménvű, 300 tonna súlyú i transzformátort kellett Kö- i zép-Ázsia egyik épülő vízierőművéhez eljuttatni. öt ! nagy teljesítményű vontató ) gépjármű húzta és egy tolta ; a különleges szállító egység- | re helyezett áramátalakítót. Az Egyesült Államokban ismét divaiba jött a villamos. Számos kü-^epnagysagú amerikai város, mint például az Oregon allamoeli Portland, a texasi Austin, Philadelphia, Dayton és Rochester úgy döntött, hogy ismét üzmebe helyezi régen nyugdíjazott villamosait. A hagyományos tömegközlekedési eszközök divatjának újraeleszleseben két szempont vezérli a városokat. Egyielől javítani óhajtják a tömegközlekedést, de nem akarnak túlságosan nagy befektetést igénylő metrót építeni. Másfelől az új közlekedési rendszerek, amelyeket olyan nagyvárosokban próbáltak ki, mint például San Francisco, túlságosan sok műszaki problémát vetnek föl, és nem felelnek meg a közepes nagyságú városok ' ">vetel menyeinek. Noteszlap t Bonyolítás nélkül egyszerűbb... Vannak »nemkívánatos« szavak, amelyek hihetetlen gyorsasággal meggyökeresednek a használatban, s találkozhatunk velük előadásokon, meghívók szövegében, sőt a sajtóban is. Ezek közül most egyet említek. Az építkezések kivitelezésénél közreműködők: bonyolítók. Olvasom a cikket egyik hetilapunkban, s az írásnak a címe: »A vágómarhaexport bonyolításának néhány kérdése«. Pedig a beruházással kapcsolatos tennivalókat éppen úgy, mint az exportot. valakik ahelyett hogy bonyolítanák — mert nem hisszük, hogy ez a céljuk — egyszerűen lebonyolítják. Nem akarok rosszmájú lenni, de megkérdezem: egynémely építkezés netán azért húzódik túlzottan hosz- szú ideig, mert menet közben bonyolítják a munkákat, vagyis az egyszerűt komplikálják? Ugye, hogy nem így van. Hát azért kellene a bonyolítás helyett a lebonyolítás szót használni. H. F. Szuperbiqámista Életkora 38 év. Floridában 1 millió dollárt érő birtoka van, barátai a politikai elet hírességei közül kerülnek ki, es távoli rokonságban van a dán királyi családdal. Semmi kétség, kiváló parti. És hogy valóban az, bizonyítja, hogy négy év leforgása alatt 45 ízben kötött házasságot. A szuperbigámista fiatal és kevésbé fiatal feleségei (életkoruk 17 és 63 év között váltakozik) valamennyien nagyon gazdagok. A stockholmi anyakönyvi hivatal elektronikus számítógépe csak jó idő múlva fedezte föl, hogy valami nincs rendjén. A rendőrség lefülelte a (valójában hosszú idő óta Svédországban élő norvég származású) vidám dán férfiút, aki mindent bevallott. Lemondó arccal átnyújtotta a rendőrségnek 45 felesége lakásának kulcsait. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra a szuper- bigámista nevét, mert még további esetleges felesegek után kutatnak. TAKM tottoic Van szíve A papa bemegy a húszéves lánya szobájába, s így szól: — Kislányom, délután itt járt Feri. Megkérte a kezedet. Láttam, hogy nagyon rendes, tisztességes fiú, ezért elutasítottam. Bizonytalanság Négy férfi szalad egy huligán elől. Valaki megkérdi őket: — Miért félnek ennyire? Hiszen maguk négyen vannak! — Ez igaz, de nem tudjuk, hogy melyikünket akarja megverni... Aprópénz A művész azért várj* a bírálatot, mert dicséretre vágyik. ... Aki mindenkit megvet, önmagával se tegyen kivételt! * • . Hiába öntünk tiszta vizet a piszkos pohárba. * * * Rendszerint annak száll fejébe a dicsőség, akinek nincs is feje. * * * Az írott törvény akkor lesz igazán erős, amikor Íratlan törvénnyé válik. Olvostuk A csukott könyv mindössze egy halom papír. (Régi kínai közmondás) ... Nyolc órát dolgozom, a második nyolc órában elköltőm a 150 százalékát annak, amit megkerestem, a harmadik nyolc órában álmatlanul fekszem. (Hugh -Allen) ... Ha pókeren nyersz pénzt, az hazárdjáték; bridzs közben társas szórakozás, tőzsdén — csoda. (Milwaukee Sentinel) ... Ha valamivel »elvben« egyetértünk, ez a legudvariasabb formája az ellenkezésnek. (Readers Digest) * * * Fiam, ha ránézek a szobádra, látom, hogy a mennyezetet rendben tartod. (Family Life) * * * Szerelem az első látásra? Rengeteg időt és pénzt takarít meg. (Woman) * * * Tizenkét éves kortól tizennyolc éves korig igen gyors a változás. E rövid idő alatt a szülők 20 évet öregednek. (The Kiplinger Magazin) S&mmi Kipfaß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, La tinea Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-513. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőink meg és nem küldünk visszaI Terjeszti a Magyar Posta. Élőfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Élőfizetési díj egy hónapra 20 Ét,. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: i farka* Béla /igazgató.