Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-23 / 46. szám

A NÉP TULAIDONÁBAN

Ez aztán az ünnep!

Köszöntjük felszabadítónkat, a szovjet hadsereget

A Minisztertanács 1948. március 25-én elhatározta a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítását. »Miénk a gyár« — közölte a Szabad Nép óriási címbetűje, és így folytatta: »Csütörtök délután (március 25-én) sűrű tömeg állja el a Vasas-székház lépcsőjét. Kétkezi és szellemi dolgozókat hívtak értekezletre, de a meghívottak maguk sem tudták, miért hívták őket össze. Négy órakor érkeznek meg a feldíszített tanácsterembe a kormány tagjai és a koalíciós pártok vezetői. Amikor elhangzik a bejelentés a Minisztertanács határozatáról, a száz munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosításáról, egy pillanatra néma csend üli meg a termet, aztán a meglepetéstől felocsúdott emberek felugranak helyeikről, kalapjukat, aktatáskájukat lengetik, éltetik a kormányt. Hirtelen csend lesz, mindenki az Inter- nacionálét énekli. . .«

Miénk lett a gyár! És hogy milyen gyárak? Rég letűnt világ sejlik föl egy pillanatra azok előtt, akik beleolvasnak az akkor államosított vasipari üzemek névjegyzékébe: Agro- lux, Alfa Separátor, Astra kábel- és gumigyár, Csonka János Gépgyár, Siemens Művek, Hutter és Schrantz, Kolerich Pál Rt., Laub elektromosgyár, Schuler József Rt., Szalai István Rt., Ulrich B. J. gyártelep stb.

Hol vannak már ezek , a gyárnevek, és hol vannak a nevek gazdái, a volt tőkések?

»Pénteken (március 26-án) reggel — írja a Szabadság — a Dreher—Haggenmachen sörgyár kőbányai telepén hiába keressük a két iparbáró családot képviselő vezetőigazgatót: Dreher Jenőt és Dreher- Hardy Bélát — nincsenek bent a hivatalukban. Haggenmacher Oszkár és Haggenmacher Henrik tőkés igazgató urak is távol vannak. — Valamennyien reformátusok — hangzik az enyhén ironikus válasz. — Ügy látszik, nagypénteken nem akarnak dolgozni...« A tőkések gyászos napja a munkás- osztály és a dolgozó nép örömünnepe lett.

Az államosítás tényét valamennyi magyar lap az esemény történelmi jelentőségének megfelelően kommentálja. »Ma már az ipar területén is megtörtént az új honfoglalás. Az ipar is a nép kezébe került és hozzátehetjük: azé is marad. A nép politikai hatalmát ezzel megingathatatlan gazdasági alapokra helyeztük« — írja a Népszava.

S a Szabad Nép már idézett »Honfoglalás« című cikke így méltatja az államosítások jelentőségét : "A vörös és a nemzetiszínü lobogók tegnap ismét felkerültek a gyárak ormára. A tőkések ismét búcsút mondtak gazdaságuknak és hatalmuk forrásának. Ismét; Örökre!...«

A lelkesedés, a méltatás és a helyeslés után a munka következett. A Népszava fel is teszi a .kérdést nyíltan: »Megy-e majd tőkés nélkül?« és így felel: »Megy!« De az állítást tényekkel kellett bizonyítani.

K

ik és hogyan válogatták ki az államosított üzemek élére került igazgatókat? Erről kérdezzük a nagypénteki események tanúit, mindenekelőtt Földes László elvtársat, aki annak idején a Magyar Kommunista Párt káderosztályának a helyettes vezetője volt,, ma pedig a HUNGÉXPO vezérigazgatója.

— A párt káderosztályának feladata volt az emberek kiválasztása — mondja Földes László elvtárs. — Fő szempontnak tekintettük, hogy az új munkásigazgatók politikailag szilárdak és rátermettek legyenek. Komplikálta a helyzetet, hogy az új megbízatásokat nem beszélhettük meg előre az emberekkel. Rövid idő alatt hat-nyolcszáz embert kellett kiválasztanunk. Ezek többsége munkás volt. de voltak közöttük műszakiak és tisztviselők is.

Külön izgalom volt számunkra, hogyan reagálnak majd a jelöltek. Egyetlen ember sem hátrált meg. Egyesek kételkedtek ugyan, vajon képesek lesznek-e ellátni a felelősségteljes funkciót; az ilyen elvtársakat biztattuk, hogy a párt és a szakszervezet mellettük van. Ezt megígértük, és ígéretünket meg is tartottuk.

Amikor elkezdtük a munkát, bizony nem sok tapasztalatunk volt. Nagy segítséget nyújtott, hogy már 1948-ban megindult az első vállalatvezetői tanfolyam, majd később létrejött a Vörös Akadémia, s mind többen vállalták a gyárvezetés mellett a középiskola, majd a főiskola, az egyetem elvégzését is. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az akkori kinevezett gyárigazgatók nagy többsége bevált. Legtöbbjükkel most is

ott találkozunk gazdasági életünk vezető posztjain, vagy ilyen beosztásukból mentek nyugdíjba.

Tháli Sándor elvtárs ilyen beosztásból ment nyugdíjba 1972 őszén. Mint mondja: 1948. március 24-én távirati értesítést kapott, hogy másnap délután jelenjen meg a Vasasszékházban. Fogalma sem volt, miért hívták. Sok régi barátjával találkozott össze a teremben, egyikük sem sejtette, hogy a leendő gyárigazgatók találkozója ez a délután.

— Engem — folytatja az emlékezését Tháli elvtárs, aki 1972 őszéig a Papíripari Egyesülés műszaki igazgatói posztját töltötte be — a volt Ne- ményi, a mai Csepeli Papírgyárba neveztek ki igazgatónak, egyenesen a munkapad mellől kerültem az egykori tulajdonos székébe. A párt- szervezet és az üzemi bizottság képviselőivel együtt nyomban elrendeltük a gyári őrség felállítását. Másnap bejött a tulajdonos, Neménvi József. Rövid úton tudomására hoztam. hogy a gyárat államosítottuk, én vagyok az igazgató, Neményi lógó orral hagyta el a gyárat.

Ugyancsak másnap összehívtuk a munkásokat, hogy miénk a gyár, magunknak termelünk. Az emberek felismer, ték: élni se tudnak, ha nem dolgoznak. A jó forintot megteremtő stabilizáció óta a pénzünkért tudtunk már mit vásárolni ... Mindez együttesen közrejátszott abban, hogy a Csepeli Papírgyárban az államosítást követő pár hét alatt a termelés 11 vagonnal emelkedett.

K

ülön büszkék voltunk arra, hogy a eellulózgyár- tást saját erőből, külföl. di segítség nélkül sikerült elindítani.

Az államosítások ellenfeleinek fontos érvük volt, hogy a munkások nem értenek a vezetéshez, a tőkés igazgatók eltávolítása szétzülleszti a termelést. Tháli Sándor megany- nyi társával rácáfolt az ellenfelek baljóslataira. (Tháli Sán_ dór érdemeit többek között egy Kossuth-díj is fémjelzi.) ök rakták le a mai szocialista nagyipar alapjait. Vagy ahogyan Tháli elvtárs mondja: »Az 1948 tavaszán elvetett mag beérett.«

Kőszegi Frigyes

Az 19H. február 23-án NZa^i:

nál az intervenciós német hadsereg fölött aratott győzelem napját nevezik jelképesen a szovjet hadsereg születésnapjának. A hadsereg a Nagy Ok. tóberi Szocialista Forradalom tüzében született, edződött és vált a forradalom kiteljesedésének, győzelmének fontos tényezőjévé. A szovjet hadsereg születése, fejlődése és harci sikerei elválaszthatatlanul ösz- szeforrtak a Szovjetunió Kommunista Pártjával. Erejének fő forrása mindig a lenini ihletés, a kommunista párt gondoskodása és a nép határtalan sze- retete volt.

Születése óta fontos történelmi küldetést teljesít a szovjet hadsereg. Legnagyobb erőpróbái a a fasiszta Németország és az imperialista Japan ellen vívott Nagy Honvédő Háború volt. A fasiszták kezdeti haditechnikai és számbeli fölénye, a hitszegő módon indított támadás adta előny nehéz helyzetbe hozta a Szovjet uniót és hadseregét. A szovjet államvezetésre, a gazdaságra, a hadseregre óriási nyomás nehezedett. A kommunista párt vezetésével a soknemzetiségű állam, a gazdaság, a szovjet hadsereg azonban kiállta a próbát. A háborús veszteségek ellenére minőségileg fejlődött, mennyiségileg állandóan nőtt a haditechnikai termelés.

A szovjet hadtudomány fölénye. a katonai vezetés harcászati, hadműveleti és hadászati érettsége, a katonák tömeges hősiessége a frontokon aratott győzelmekben, végső Soron a fasiszta hadsereg teljes szétzúzásában öltött testet. A nehéz, sok áldozattal járó győzelemben tovább fejlődött a szovjet hadtudomány. A hadsereg és a flotta parancsnokai olyan harci tapasztalatra tettek szert, amely kimeríthetetlen forrás a korszerű hadsereg fejlesztéséhez, felkészítéséhez, a harci képesség növeléséhez és a harckészültségnek a nemzetközi helyzet által megkövetelt szinten tartásához.

A gigantikus háború győztes befejezésétől napjainkig két tényező volt döntő hatással a szovjet hadsereg fejlődésére, tevékenységére.

Az imperializmus, az Egyesült Államokai az élen — híven természetéhez —, nem a

Prága lakossága kitörő lelkesedéssel köszönti a szovjet harckocsizókat.

béke megőrzésének, hanem a háború kirobbantásának útját járta. Monopolhelyzetében zsarolt az atomfegyverrel, sorra hozta létre a támadó katonai blokkokat, köztük a NATO-t; kiépítette a Szovjetuniót körülvevő támaszpont-hálózatát; lokális háborúkat robbantott ki; mérhetetlen fegyverkezési hajszába kezdett.

Az emberiség történetében erre az időre esik a tudomány és a technika legnagyobb ütemű fejlődése, amely soha nem látott pusztító hatású fegyverek, fegyverrendszerek, irányi tástechnikai eszközök létrehozását eredményezte. Ennek összhatását a hadügy forradal mának nevezzük.

Az SZKP lenini bölcsességgel

és következetességgel folytatott külpolitikája, gazdaság- politikája mellett érvényesült a szocialista haza védelmére irányuló lenini tanítás is. A szovjet hadsereg óriási mértékben növelte harci képességét, hogy a szovjet haza, a szocialista országok hadseregeivel szövetségben a szocialista közösség megbízható védelmét, a béke megőrzését biztosítani tudja minden imperialista agressziós kísérlettel szemben. Nukleáris töltetű, óriási hatóerejű és interkontinentális hatótávolságú hadászati rakétacsapataival; különféle hatóerejű és hatótávolságú rakétákkal felszerelt, telje, sen motorizált, nagy tűz- és ütőerővel, manőverezőképességgel rendelkező szárazföldi csapataival; a világtengereken és beltengereken cirkáló, rakétákkal, torpedókkal és más eszközökkel fölszerelt hajóhaddal: a legkorszerűbb felderítő, irányítástechnikai, rakéta- és bombavető eszközökkel,

E köszöntést

Pintér István

remem euiuAuis

TORTÉNETÍBÖL

A maquisard-ok között

A magyar fegyveres ellenállás egyik sajátos vonása volt, hogy a magyarokat Európa szinte minden, a németek által leigázott országának antifasiszta mozgalmában megtaláljuk. Mi magyarázza ezt? A választ a negyedszázados fasiszta Hor- thy-rendszer lényegében kell keresni. Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság megdöntését követő fehérterror, majd a későbbi üldözések elől menekülve tízezrek kényszerültek emigrációba A politikai üldözötteken kívül tízezrekre tehető azoknak a száma akiket a nyomor, a munkanélküliség, a létbizonytalanság kergetett külföldre. Az elüldözött magyarok azonban külföldön sem feledkeztek meg hazájukról; bekapcsolódva a haladó mozgalmakba, az otthontól távol is hazájukért, népük szabadságáért küzdöttek. Közülük több ezren bekapcsolódtak a harmincas

évek végén a spanyol nép szabadságáért folyó küzdelembe

is.

A második világháború kitörése után is többségük tudta, hol a helye. Hazafias és internacionalista kötelezettségüknek tartották, hogy ott, ahol varnak, azonnal bekapcsolódjanak a nácik elleni küzdelembe.

A legtávolabbi földrészen, az Amerikába szakadt magyarjaink — köztük Bartók Béla, a kiváló zenetudós, Tamás Aladár irodalmár, Vámbéry Rusz- tem politikus és híres ügyvéd — szervezik az Észak-Amerika földjén élő magyarok antifasiszta frontját. E gondolat legfőbb propagálója a kanadai magyarok haladó lapja, a »Kanadai Magyar Munkás«, Mexikóban pedig a »Szabad Magyarság«. Angliában Károlyi Mihály, a polgári demokrata forradalmár köré tömörülnek legjobbjaink. Erőfeszítése nyomán 1944 áprilisában — a különböző pártállású és világnézetű magyar antifasiszta csoportok egyesülésével — megszületett a Londoni Magyar

Tanács. Károlyi Mihály és a tanács minden rendelkezésére álló eszközt — rádiót, újságokat, szerteágazó kapcsolatot — felhasználva azon dolgozott, hogy megértesse a külföldön és főként az itthon élő magyarokkal : nincs más választás, csak az elszánt küzdelem a nácik és csatlósaik ellen. Magyarország jövője csak akkor biztosított, ha az a Szovjetunió és a demokratikus államok barátságára, a Duna-medence népeinek összefogására és az ország demokratikus megújhodására épül.

Franciaországban különösen sok — mintegy 25—30 ezer — magyar élt, köztük tekintélyes számban kommunisták. Közülük százak harcoltak már a spanyol barikádokon, és amikor 1940-ben Franciaországra rontott a hitleri fenevad, háromezernél is több magyar fogott fegyvert. Ott küzdöttek az 1., 2. és 3. »Volontaires Etran- gers«, a külföldi önkéntesek menetezredeiben és más katonai egységekben a francia hazafiak öldalán.

Franciaország kapitulációja után sem tették le a fegyvert. A Comission de la Main d’Ge- noré Immigré, röviden MOI irányította a magyar ellenállók munkáját is, amely már 1941- ben csatlakozott a Franc Tire- urs et Partisans Franciais, az FTP fegyveres csoportjaihoz. 1943 nyarán létrejött a francia- országi magyar antifasiszta csoportok közös, egyben önálló szervezete, a Magyar Függetlenségi Mozgalom. Lapja, a Magyar Szemle így írt: »Franciaországi magyar! Egy pillanatig se felejtsd: neked is segítened kell! Ha támogatod a franci» nép Hitler-ellenes felszabadító harcát, saját magad és hazád szabadságáért, függetlenségéért is cselekszel!« A rendelkezésre álló adatok szerint mintegy ezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik szervezett formában vettek részt a francia nép ellenállási mozgalmában. Ezen túl sokan voltak olyanok is, akik illegális feladatokra nem vállalkoztak, de erkölcsileg, anyagilag is támogatták a mozgalmat.

Az MFM 1944 nyarán már 70 csoportot egyesített. Párizsban több mint 20 csoportot készített föl a szervezet a fegyveres felkelésre. A magyarok ott voltak mindenütt — Párizsban és környékén, az észak-franciaországi bányavidéken éppúgy, mint a déli zónában. A párizsi munkások fegyveres felkelésében — egyes források szerint — 300 magyar vett részt. 119 magyar antifasiszta esett el a francia maquisard-ok oldalán. Köztük volt Weisz János, Bo- ezor József, Elek Tamás, Békés Imre, akiknek sírján Francia- országban ma is mindig friss a virág.

A Belgiumban élő magyarok mindjárt a háború kezdetén bekapcsolódtak az ellenállásba. Illegális magyar csoportok alakultak Brüsszelben, Antwerpenben. Illegális, magyar nyelvű lapjuk, a Szabadság jelmondata: »Halál a fasiszta megszállókra!« 1941 szeptemberében a belga partizánhadsereg keretében — mintegy 50 főből álló — önálló magyar század alakult, legendás hírű parancsnokai a mártírhalált halt Löwenwirt Miklós, akit — post- humus — a Lipót-rend tiszti keresztjével tüntettek ki, és

Molnár István voltak. Számos robbantás, kézigránátos támadás mellett legismertebb akciójuk a Saventhem és a Sterre- beek közötti pályaszakaszon haladó német katonai szerelvény felrobbantása volt 1943. február 8-án. Ennek során 300 fasiszta lelte halálát, vagy sebesült meg. A század legtöbb tagja — vezetőkhöz hasonlóan — a fasizmus elleni harc hősi halottja lett. Rajtuk kívül még mintegy 150 magyar vett részt a belga ellenállás küzdelmeiben.

Magyarok harcoltak Algírban, Dániában, Iylland szigetén, de ott találjuk őket az olasz ellenállók között is.

Magyarországon, mint cikksorozatunk is mutatta, az ellenállási mozgalom lassan fejlődött, és a nácik kétszeri beavatkozása is szerepet játszott abban, hogy nem jutott el a fegyveres felkelésig. A Szovjetunió, a Vörös Hadsereg szerepe, ennélfogva hazánkban sokkal nagyobb, mint a többi Duna menti országban. A szovjet csapatok nem csupán a fasiszta megszállókat űzték ki, hanem a magyar fasizmus elnyomó szerveit is szét kellett zúzniuk, hogy felszínre hozzák a dolgozó osztályok forradalmi energiáit, melyek az ellenállás során nem tudtak teljesen aktivizálódni. A nemzeti ellenállás kibontakozása, a forradalom belső feltételeinek megér- lelődése egy részről, más részről a Szovjetunió felszabadító küldetése tette lehetővé az új, népi demokratikus Magyarország megszületését.

fölszerelt vadász, vadászbombázó, bombázó, szállító repülőcsapatokból álló légierejével és az ország légterének megbízható oltalmazását biztosító honi légvédelmi rendszerével a szovjet hadsereg ma a világ legerősebb hadserege. Ez példázza a legszembetűnőbben, hogy az erőviszonyok e tekintetben is a szocializmus javára tolódtak el, és ez ad magyarázatot arra, hogy az imperialisták — bár a fegyverkezést óriási méretekben folytatják — tárgyalóasztalhoz kényszerültek Genfben, Helsinkiben, Bécsben.

A fasizmus feletti történelmi jelentőségű győzelem közeledő 30. évfordulója beragyogja a szovjet hadsereg dicsőséges útját; figyelmeztetés az imperialisták, a béke ellenségei számára, ugyanakkor bizakodással tölti el a békeszerető népeket. A Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam politikájában továbbra is következetesen érvényesül a békeakarat, és a készenlét minden agresszió visszaverésére. E politika megvalósításának egyik szilárd bázisa a szovjet hadsereg.

nem zárhatjuk anélkül, hogy ne méltatnánk azt a segítséget, melyet a szovjet hadsereg nyújtott és nyújt ma is a Magyar Néphadsereg létrejöttéhez, illetve fejlődéséhez. A munkásokból, parasztokból lett parancsnoki karunk a szovjet tanácsadóktól tanulta meg a hadseregvezetés alapjait. A . Magyar Néphadsereg tisztikarának nagy része a szovjet akadémiákon sajátította és sajátítja el a korszerű hadtudományt. Alapvető harci technikánkat a Szovjetem i óból szerezzük be. A Varsói Szerződés Szervezetének tagjaként módunk van közös gyakorlatokat folytatni a magas fokon képzett szovjet törzsekkel és csapatokkal, különösen a hazánkban ideiglenesen tartózkodó déli hadseregcsoporttal. Mindez kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy a Magyar Néphadsereg eredményesen teljesítse hazánk és a szocialista ^közösség védelméből rá háruló feladatokat, hogy elmélyítsük a szovjet és a magyar katonák közötti hagyományos fegyverbarátságot.

Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójához közeledvén a hála és tisztelet érzése tölti el szívünket felszabadítónk, a szovjet hadsereg iránt. Kegye, lettel adózunk a magyar nép felszabadításáért életét áldozó sok ezer szovjet katona emlékének. Hősiességük kitörölhetetlenül ott ragyog a szocialista Magyarország létében, min. den eredményében, a szovjet és a magyar nép közötti megbonthatatlan testvéri barátságban, hadseregeinknek a Varsói Szerződés szövetségében összefogott fegyverbarátságban.

Reményi Gyula

vezérőrnagy

\