Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-02 / 28. szám

»Január 33-án felélénkült a bolgár véde­lem is. Bujukliev kapitány vezetésével a 44. gyalogezred (törzse Bábodon volt) 3. zászló- aljának 7. százady. sikeres rohammal átkeli a Hinyán, hídfőt létesített a patak túlsó partján. Február 5-én az ezred I. zászlóal­jának egy csoportja is átkelt a patakon és Nagyatádtól délre egy újabb kisebb hídfőt foglalt el. E harcok során számos foglyot ejtettek — köztük igen sok magyar katonát Kutas múltja. pott sárga cselédházat, amelynek helyére ezek a gyönynörű, kétszintes épületek kerültek. A jelen kiszorította a múltat Kutason. Törté­nelmet írunk. Ez a két nagy ház — négy család él egyben egyben — pont a mondat végén. S már tervezik, már szervezik a har­madikat ... Kopecsni Vince igazgató elégedett ember. Csoda? — Ha megépül a harmadik is, akár.óvodát is lehetne mellé emelni, ötven fiatal ember egész kis telepet alkot majd. Így vidámkodik. A benne fészkelő jókedv­madár fel-felröppen. — Az építési költség tíz százalékának meg­felelő összegnek kellett a birtokukban lenni, s mi már építettünk is. Akinek gyereke volt, vagy vállalt, kedvezményt kapott. Mint a vá­rosban. Mint a városban. Mint a városi életmód. S egyben másban még azt is túlszárnyalták. De erről később. Beszéljünk még egy kicsit az építésről: ez olyan jólesik nekik! — Saját, gazdasági brigád a kivitelező. Ked­vezményes fuvart kaptak a gyerekek — Ko­pecsni Vince csak így mondja: »gyerekek«. — Szabad szombatokon összeálltak az ismerősök, jóbarátok, aztán hajrá! Az új lakástulajdono­sok valamennyien fiatal fizikai dolgozók. Traktoros, szerelő, festő, villanyszerelő ... A fiatalok sokat tettek az őszi nehéz idő­szakban azért, hogy a gazdaság szekere ne pi­henjen kátyúban egy pillanatig se. És nem véletlen, hogy a helyi úttörőcsapattal szocia­lista szerződést írtak alá; fotószakkört, ötszáz kötetes könyvtárat ajándékozva a pirosnyak- kendősöknek. Innen jön majd az utánpótlás. Megpezsdült a KISZ-élet is. Ebben sok sze­repe van Budai János titkárnak, Gál Tibor szakmérnöknek. Klubot teremtettek. — Beigazolódott, hogy ha van, aki foglalkoz­zon velük, akkor a lét élettel telik! Sokan jelentkeztek a szakma ifjú mestere vetélkedőre is. Nem kell ahhoz semmi ra­vaszság, hogy a szakmai versenyt nevelési célok elérésére is felhasználják. A friss szem­lélet is valahogy ennek a harminc évnek a velejárója. Kétszáznegyven—kétszázh atvan h arminc éven aluli fiatal küzd minden gazdasági év sikerességéért a Kutasi Állami Gazdaságban. Az összes dolgozó negyven százaléka. Mérnö­kök, technikusok, szakmunkások, segédmun­kások. A fiatalok zöme szakember. Kopecsni Vincze huszonegy éve dolgozik a gazdaságért, az itteni emberekért. Tizenhét éve igzgató. Nehéz arra visszaemlékeznie, mi­lyen volt itt huszonegy évvel ezelőtt. S nem memória kérdése ez. Kedvé. Miért emlékez­zen a majorokra az, aki eltüntette, megszün­tette a cselédi életre emlékeztető életformát? Hiszen lassan a központi irodaépület a gazda­ság legöregebb épületet Üj szarvasmarhate­lepek nőttek ki a földhői. Felaő-Bogáton pél­dául hétozázötven férőhelyes. Most 2700-as hí­zómarhatelep épül, harmincmillióért. A régi istállókat nagy ötletességgel átalakították, mo­dernizálták. Szárítót építettek hatmillióért. Tárolókat, amelyekben ötszáz vagon termény fér el. Hűtőházat — a bárdibükki gazdaság­gal közösen — Kiskorpádon. Hatvanmillió fo­rintos beruházás volt. öt üzemegységükben változtatták meg az embereket. Szó szerint így van ez. A lakás- körülmények javulása, a biztonság nagy meg­váltó erő. Új utcák születtek, gazdasági támo­gatással. Piros téglájú, sátortetős házak sorai. Nem bandukolnak, de sietnek, egyre gyorsab­bak. Ikarosz nekifutása ez a szárnyalás előtt. Ikarosz nem fog lezuhanni. Ez biztos. Annyi hittel beszélnek a fiatalok ott, Kutason . . . Vajda Mihály és Egri István traktoros, ifjú Recsek Dezsöne adminisztrátor. Valamennyien az Új, kétszintes házak lakói. — Mi már hátra nem, csak előre tekintünk. Összejárnak. Összetartanak. Munkában, mű­velődésben, szórakozásban. — Zenekart alakítottunk, a KISZ-klubban játszunk. Vajda és Egri mondja ezt. — Ha vetélkedőre készülünk, akkor át kell nyálazni a szakirodalmat. Már gyereket nevelnek, de még nem adták meg magukat a szálló éveknek. Fiatalok. Az »ifjúság házaiban« — a faluban így nevezik ezt a két épületet — nem szabad öregedni! Csak az öregszik, aki elhagyja magát, s nem tanul szakadtalanul. Körbejárom ifjú Recskék kilencven négy­zetméteres lakrészét. Kitűnő beosztás, vilá­gosság, tisztaság. Könyvek, televízió, rádió, le­mezjátszó, gáztűzhely, mosógép, centrifuga — minden. Huszonöt-harminc évesek. Övék a je­len, övék a jövő. Kutas jelen*. Az állami gazdaság segíti a környező tele­püléseket a boldogulásban. És máshol? Ahol nincs gazdaság? Háromfán járunk. Hosszú, kanyarokkal teli község. Már nincsenek egyedül. Közös a köz- igazgatásuk és a termelőszövetkezetük Bak­házával — régen, a felszabadulás előtt Jaj fa­lunak emlegették ezt a települést — és Ta­rannyal __Azonos célért összefogva, együttes e rővel. Harminc év alatt itt is megteremtő­dött a létbiztonság. Itt is magabiztosabbak let­tek az emberek. S mondjuk ki nyíltan: gazda­gabbak! Ugyan ki kívánná vissza a régit? A koplalást, a gürcölést? Milyen a szellemi arca Háromfának? Az iskolában igyekeztünk a profilt megraj­zolni. Segítségünkre volt ebben Dobor István igazgató és Gerlecz László tanár, aki nemré­giben lett a művelődési otthon igazgatója. — Okosabbak lettek az emberek, nem vi- • tás. Az alapbázis az iskola. Az »ismeretgyár«. Az ismeretek azonban holt anyagot alkotnak, ha a gyakorlat nem elveníti meg őket. Ezért csináltunk kertészetet, ezért irodalmi szak­kört. Ezért ápoljuk a kapcsolatot két buda­pesti szocialista brigáddal. Odalátogattunk — idelátogattak. Ismerkedtünk a munkájukkal — ismerkedtek az iskolával. A könyvtárban rendszeres a gyermekfoglalkozás. A fotó­szakkör is az övék. Azt szeretnénk, ha a mi gyermekeink az új embertípus képviselőivé válnának. A pedagógus Háromfán nemcsak nevelő. Vö­röskeresztes-, Hazafias Népfront-funkcioná­rius, járási oktatási bizottsági tag, önkéntes rendőr, KISZ-vezetőségi tag is. Van, akinek tíz társadalmi megbízatása van. Nem panasz­kodik. Csinálja. Csoda, hogy a községben a társadalmi mun­ka értéke csillagászati szám? Hogy parkot, járdát teremtenek. Harmincnyolc párttag a kelesztő erő. S Bakházán a KlSZ-alapszerve- zet is. »Együtt vannak« — így mondják ott. S így is értik! A »szellemi bázison« tizenegy pedagógus munkálkodik Háromfán. A tizenegyből hat tanul tovább a szakmában, kettő marxista egyetemen képzi magát. Az iskola tehát bázis. A művelődés háza még nem igazán az. Ger­lecz László, az új igazgató tenni akar. — Megteremteni az intézmény hirét, nevét. Hiszen nem régi épületkomplexus ez! Né­hány éve épült. Valóságos csodaszámba megy a környéken. Élettel kell hát megtölteni! Ez lesz az új igazgató feladata. Ha sikerült, való­ságos központja lesz a községnek. Most épül mellette az ABC-áruház is. — Nagyok a tervek — mondja Gerlecz László. — Klubosítani szeretnénk. v Gyer­mekklubot, autósklubot létrehozni. Az irodal­mi színpadnak nem volt sikere itt sosem. Ten­ni kell majd valamit újra a bizalom megszer­zéséért. Zenekart szervezünk ismét: hisz jó hí­rű citerazenekar játszott már itt... Tizenhat éve él Háromfán. Ismeri az em­bereket, s ez jó ajánlólevél. Csak rá is szol­gáljon a bizalomra! Szurkolunk neki. Nagyon hisszük, hogy Tarany sem marad magára. Hiszen olyan nagyot fordult itt a vi­__, akik közül sokan jelentkeztek a fasiz­mus elleni harcra.-« ( Godó Agnes: Somogy megye felszabadulá­sának katonai története.) — Ezen a sáros terepen, ezen az utak nél­küli területen nem törnek át — ígérte egy német tábornok. Hónapokba került és sok-sok véráldoztaba, de a szovjet és bolgár katonákat nem lehe­tett megállítani. »Sáros terep, úttalan utak« — ez volt a csurgói és a nagyatádi járás legjobb jellem­zése valóban. Műutak, kövesutak hálózzák be az egyesült nagy járást ma. Majdnem hatvan­ezer ember munkájának nyomát őrzik a mű­velődés palotái, az új iskolák, az egészséghá­zak, az üzemek, a mezőgazdasági szaktelepek, műhelyek. Harminc év — szakadatlan építő­munkában. Harminc év — eredményekben. Már csak fényképen tudták megmutatni a Kutasi Állami Gazdaságban az azt ütött-ko­Iág harminc éré alatti Sétát tettünk a község­ben. Gyönyörű. Tiszta, rendes házak. Emberek, nagy vitalitással. Ezerhétszáz ember. Csak­nem négyszázan eljárnak a közeli járási szék­hely ipari munkahelyeire. Az ötszázharminc család nyolcvan-kilencven százaléka azonban valamilyen formában a mezőgazdasággal foglalkozik. Az itt élők zöme a termelőszö­vetkezetben dolgozik. A taranyiak közül hat- vanan végeztek középiskolát, tizenkét ten fő­iskolát, egyetemet. És a felszabadulás előtt? összedúgják a fejüket az emberek, de nem tudnak válaszolni a kérdésre. Egészen bizo­nyos, hogy nagyon kevés vagy egyetlen fiatal sem jutott el magasabb szintű tanulmányo­kig 1945 előtt. Nagyon jól tudják, mit nyertek a szabad­sággal. Emberhez méltó életet. Villanyt, utat, járdát; sokan összkomfortos lakást. Rádió majd minden házban, televízió kétszázötven­ben vagy annál is többen. Űjság szinte min­den lakásban van. Azt írtam egyszer: »Ta­rany aranya az itt élők energiája, tenniaka- rása.« Ma is így látom. Nem nagy ugrás innen Lábod. Idézhetném a szövetkezet terméseredményeit, a gazdálko­dás számait. Nem tesszük. Égy világosságte- remtő erejű szerződésből másolunk ide egy részt; meggyőződésünk, hogy sokat mond. Így hangzik: »A művelődéspolitikai célkitűzések eredmé­nyesebb megvalósítása és a közművelődési feladatok kivitelezéséhez rendelkezésre álló eszközök gazdaságosabb felhasználása érde­kében a Lábodi Közös Községi Tanács V. B., a Lábodi Állami Gazdaság és a Lábodi Zöldme­ző Termelőszövetkezet a Lábodi Művelődési Ház közös fenntartására az alábbi szerződést kötötte: 1. A szerződés alapja a 4/1965. MM. sz. ren­delet, a szerződésben külön fel nem tüntetett, de értelemszerűen alkalmazandó egyéb ren­delkezéseit is magukra vonatkozóan kötelező­nek ismeri el. 2. A szerződés a felettes szer­vek jóváhagyása esetén 1974. január 1-én lép hatályba és határozott időre szól...« És így Pitz Géza. tovább. Felelősségteljesen, komolyan. A tanács évi lüö 000, a gazdaság 50 000, a tsz 25 000 fo­rinttal járul hozzá a művelődési intézmény fenntartásához. Szövetkeztek arra, hogy közös erővel váltják meg több község lakóit. Nem­csak a szó szerint értendő táplálékot, hanem a szellemit is biztosítva. Mert arra is nagy az éhség errefelé. Miként az egész járásban. A szerződés egyik aláírójánál jártunk a Lá­bodi Állami Gazdaság nagyatádi központjá­ban, Pankász Ferenc igazgató fogadott ben­nünket és Finta József főagronómus. Nagy, az egész járás viszonylatában is dön­tő szerepet játszó mezőgazdasági üzem ez. Csaknem ezerháromszáz embert foglalkoztat­nak állandó munkával. Tizenkétezer hektáron gazdálkodnak. S ha már számokkal kezdtük, idézzük ezt is! Fénye, ragyogása van ennek a számnak: a dolgozók havi átlagkeresete 2542 forint. — Áldozunk a kultúrára. Nemcsak Lábodon, hanem minden kerületünkben. A nagykorpá­dban, a tarnócaiban, a nagybárapátiban is. Ez a három mezőgazdasági jellegű. A negye­dik, a lábodi központ ipari, hisz építészetit, fa­üzemit s egyéb gépi munkákat jelent. So- mogytarnócán éppen most adtuk át a fiatalok­nak az ifjúsági klubot. Országos termelési rendszerekben vesznek részt, területi központként funkcionálva. A burgonyatermesztési zárt rendszerben négy termelőszövetkezet — a görgetegi, a berzen- cei, a jákói, a mikei — és a Kutasi Állami Gazdaság munkáját fogják össze, irányítják. Háromszáznegyvenhat mázsa krumplit adott egy-egy hektár. Óriási szám ez. Én — aki nem vagyok gazdasági szakem­ber — ennél is többre értékelem azt, hogy baráti, segíteni mindig kész emberi kapcso­lat alakult ki közöttük. Ezek a községek megtanulták, mi az erő. S elfelejtették: mi a félelem az alaktrészhiány, a szorító idő stb. miatt. Hisz nyújtják kezüket afelé, akinél a baj felütötte a fejét. Finta József még emlékszik, hogy amikor a járásba került, az asszonyok »cucával« a kezükben ültették a burgonyát. Egyik lyukat bökött a földbe, a másik a nehéz ládával haladt a nyomában. Hol van ez ma már? Nevetnek, ha valaki mesélve föléleveníti. A fiatalok meg egyene­sen mesének is hiszik. Nem ismerik már a G—35-ös kormos traktorokat sem, amelyek kirázták a trak­toros lelkét. Most a 110—140 lóerős gépek a jellemzők a Lábodi Állami Gazdaságban. A gépi érték: kilencvenhat millió forint!

Next

/
Oldalképek
Tartalom