Somogyi Néplap, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
»Január 33-án felélénkült a bolgár védelem is. Bujukliev kapitány vezetésével a 44. gyalogezred (törzse Bábodon volt) 3. zászló- aljának 7. százady. sikeres rohammal átkeli a Hinyán, hídfőt létesített a patak túlsó partján. Február 5-én az ezred I. zászlóaljának egy csoportja is átkelt a patakon és Nagyatádtól délre egy újabb kisebb hídfőt foglalt el. E harcok során számos foglyot ejtettek — köztük igen sok magyar katonát Kutas múltja. pott sárga cselédházat, amelynek helyére ezek a gyönynörű, kétszintes épületek kerültek. A jelen kiszorította a múltat Kutason. Történelmet írunk. Ez a két nagy ház — négy család él egyben egyben — pont a mondat végén. S már tervezik, már szervezik a harmadikat ... Kopecsni Vince igazgató elégedett ember. Csoda? — Ha megépül a harmadik is, akár.óvodát is lehetne mellé emelni, ötven fiatal ember egész kis telepet alkot majd. Így vidámkodik. A benne fészkelő jókedvmadár fel-felröppen. — Az építési költség tíz százalékának megfelelő összegnek kellett a birtokukban lenni, s mi már építettünk is. Akinek gyereke volt, vagy vállalt, kedvezményt kapott. Mint a városban. Mint a városban. Mint a városi életmód. S egyben másban még azt is túlszárnyalták. De erről később. Beszéljünk még egy kicsit az építésről: ez olyan jólesik nekik! — Saját, gazdasági brigád a kivitelező. Kedvezményes fuvart kaptak a gyerekek — Kopecsni Vince csak így mondja: »gyerekek«. — Szabad szombatokon összeálltak az ismerősök, jóbarátok, aztán hajrá! Az új lakástulajdonosok valamennyien fiatal fizikai dolgozók. Traktoros, szerelő, festő, villanyszerelő ... A fiatalok sokat tettek az őszi nehéz időszakban azért, hogy a gazdaság szekere ne pihenjen kátyúban egy pillanatig se. És nem véletlen, hogy a helyi úttörőcsapattal szocialista szerződést írtak alá; fotószakkört, ötszáz kötetes könyvtárat ajándékozva a pirosnyak- kendősöknek. Innen jön majd az utánpótlás. Megpezsdült a KISZ-élet is. Ebben sok szerepe van Budai János titkárnak, Gál Tibor szakmérnöknek. Klubot teremtettek. — Beigazolódott, hogy ha van, aki foglalkozzon velük, akkor a lét élettel telik! Sokan jelentkeztek a szakma ifjú mestere vetélkedőre is. Nem kell ahhoz semmi ravaszság, hogy a szakmai versenyt nevelési célok elérésére is felhasználják. A friss szemlélet is valahogy ennek a harminc évnek a velejárója. Kétszáznegyven—kétszázh atvan h arminc éven aluli fiatal küzd minden gazdasági év sikerességéért a Kutasi Állami Gazdaságban. Az összes dolgozó negyven százaléka. Mérnökök, technikusok, szakmunkások, segédmunkások. A fiatalok zöme szakember. Kopecsni Vincze huszonegy éve dolgozik a gazdaságért, az itteni emberekért. Tizenhét éve igzgató. Nehéz arra visszaemlékeznie, milyen volt itt huszonegy évvel ezelőtt. S nem memória kérdése ez. Kedvé. Miért emlékezzen a majorokra az, aki eltüntette, megszüntette a cselédi életre emlékeztető életformát? Hiszen lassan a központi irodaépület a gazdaság legöregebb épületet Üj szarvasmarhatelepek nőttek ki a földhői. Felaő-Bogáton például hétozázötven férőhelyes. Most 2700-as hízómarhatelep épül, harmincmillióért. A régi istállókat nagy ötletességgel átalakították, modernizálták. Szárítót építettek hatmillióért. Tárolókat, amelyekben ötszáz vagon termény fér el. Hűtőházat — a bárdibükki gazdasággal közösen — Kiskorpádon. Hatvanmillió forintos beruházás volt. öt üzemegységükben változtatták meg az embereket. Szó szerint így van ez. A lakás- körülmények javulása, a biztonság nagy megváltó erő. Új utcák születtek, gazdasági támogatással. Piros téglájú, sátortetős házak sorai. Nem bandukolnak, de sietnek, egyre gyorsabbak. Ikarosz nekifutása ez a szárnyalás előtt. Ikarosz nem fog lezuhanni. Ez biztos. Annyi hittel beszélnek a fiatalok ott, Kutason . . . Vajda Mihály és Egri István traktoros, ifjú Recsek Dezsöne adminisztrátor. Valamennyien az Új, kétszintes házak lakói. — Mi már hátra nem, csak előre tekintünk. Összejárnak. Összetartanak. Munkában, művelődésben, szórakozásban. — Zenekart alakítottunk, a KISZ-klubban játszunk. Vajda és Egri mondja ezt. — Ha vetélkedőre készülünk, akkor át kell nyálazni a szakirodalmat. Már gyereket nevelnek, de még nem adták meg magukat a szálló éveknek. Fiatalok. Az »ifjúság házaiban« — a faluban így nevezik ezt a két épületet — nem szabad öregedni! Csak az öregszik, aki elhagyja magát, s nem tanul szakadtalanul. Körbejárom ifjú Recskék kilencven négyzetméteres lakrészét. Kitűnő beosztás, világosság, tisztaság. Könyvek, televízió, rádió, lemezjátszó, gáztűzhely, mosógép, centrifuga — minden. Huszonöt-harminc évesek. Övék a jelen, övék a jövő. Kutas jelen*. Az állami gazdaság segíti a környező településeket a boldogulásban. És máshol? Ahol nincs gazdaság? Háromfán járunk. Hosszú, kanyarokkal teli község. Már nincsenek egyedül. Közös a köz- igazgatásuk és a termelőszövetkezetük Bakházával — régen, a felszabadulás előtt Jaj falunak emlegették ezt a települést — és Tarannyal __Azonos célért összefogva, együttes e rővel. Harminc év alatt itt is megteremtődött a létbiztonság. Itt is magabiztosabbak lettek az emberek. S mondjuk ki nyíltan: gazdagabbak! Ugyan ki kívánná vissza a régit? A koplalást, a gürcölést? Milyen a szellemi arca Háromfának? Az iskolában igyekeztünk a profilt megrajzolni. Segítségünkre volt ebben Dobor István igazgató és Gerlecz László tanár, aki nemrégiben lett a művelődési otthon igazgatója. — Okosabbak lettek az emberek, nem vi- • tás. Az alapbázis az iskola. Az »ismeretgyár«. Az ismeretek azonban holt anyagot alkotnak, ha a gyakorlat nem elveníti meg őket. Ezért csináltunk kertészetet, ezért irodalmi szakkört. Ezért ápoljuk a kapcsolatot két budapesti szocialista brigáddal. Odalátogattunk — idelátogattak. Ismerkedtünk a munkájukkal — ismerkedtek az iskolával. A könyvtárban rendszeres a gyermekfoglalkozás. A fotószakkör is az övék. Azt szeretnénk, ha a mi gyermekeink az új embertípus képviselőivé válnának. A pedagógus Háromfán nemcsak nevelő. Vöröskeresztes-, Hazafias Népfront-funkcionárius, járási oktatási bizottsági tag, önkéntes rendőr, KISZ-vezetőségi tag is. Van, akinek tíz társadalmi megbízatása van. Nem panaszkodik. Csinálja. Csoda, hogy a községben a társadalmi munka értéke csillagászati szám? Hogy parkot, járdát teremtenek. Harmincnyolc párttag a kelesztő erő. S Bakházán a KlSZ-alapszerve- zet is. »Együtt vannak« — így mondják ott. S így is értik! A »szellemi bázison« tizenegy pedagógus munkálkodik Háromfán. A tizenegyből hat tanul tovább a szakmában, kettő marxista egyetemen képzi magát. Az iskola tehát bázis. A művelődés háza még nem igazán az. Gerlecz László, az új igazgató tenni akar. — Megteremteni az intézmény hirét, nevét. Hiszen nem régi épületkomplexus ez! Néhány éve épült. Valóságos csodaszámba megy a környéken. Élettel kell hát megtölteni! Ez lesz az új igazgató feladata. Ha sikerült, valóságos központja lesz a községnek. Most épül mellette az ABC-áruház is. — Nagyok a tervek — mondja Gerlecz László. — Klubosítani szeretnénk. v Gyermekklubot, autósklubot létrehozni. Az irodalmi színpadnak nem volt sikere itt sosem. Tenni kell majd valamit újra a bizalom megszerzéséért. Zenekart szervezünk ismét: hisz jó hírű citerazenekar játszott már itt... Tizenhat éve él Háromfán. Ismeri az embereket, s ez jó ajánlólevél. Csak rá is szolgáljon a bizalomra! Szurkolunk neki. Nagyon hisszük, hogy Tarany sem marad magára. Hiszen olyan nagyot fordult itt a vi__, akik közül sokan jelentkeztek a fasizmus elleni harcra.-« ( Godó Agnes: Somogy megye felszabadulásának katonai története.) — Ezen a sáros terepen, ezen az utak nélküli területen nem törnek át — ígérte egy német tábornok. Hónapokba került és sok-sok véráldoztaba, de a szovjet és bolgár katonákat nem lehetett megállítani. »Sáros terep, úttalan utak« — ez volt a csurgói és a nagyatádi járás legjobb jellemzése valóban. Műutak, kövesutak hálózzák be az egyesült nagy járást ma. Majdnem hatvanezer ember munkájának nyomát őrzik a művelődés palotái, az új iskolák, az egészségházak, az üzemek, a mezőgazdasági szaktelepek, műhelyek. Harminc év — szakadatlan építőmunkában. Harminc év — eredményekben. Már csak fényképen tudták megmutatni a Kutasi Állami Gazdaságban az azt ütött-koIág harminc éré alatti Sétát tettünk a községben. Gyönyörű. Tiszta, rendes házak. Emberek, nagy vitalitással. Ezerhétszáz ember. Csaknem négyszázan eljárnak a közeli járási székhely ipari munkahelyeire. Az ötszázharminc család nyolcvan-kilencven százaléka azonban valamilyen formában a mezőgazdasággal foglalkozik. Az itt élők zöme a termelőszövetkezetben dolgozik. A taranyiak közül hat- vanan végeztek középiskolát, tizenkét ten főiskolát, egyetemet. És a felszabadulás előtt? összedúgják a fejüket az emberek, de nem tudnak válaszolni a kérdésre. Egészen bizonyos, hogy nagyon kevés vagy egyetlen fiatal sem jutott el magasabb szintű tanulmányokig 1945 előtt. Nagyon jól tudják, mit nyertek a szabadsággal. Emberhez méltó életet. Villanyt, utat, járdát; sokan összkomfortos lakást. Rádió majd minden házban, televízió kétszázötvenben vagy annál is többen. Űjság szinte minden lakásban van. Azt írtam egyszer: »Tarany aranya az itt élők energiája, tenniaka- rása.« Ma is így látom. Nem nagy ugrás innen Lábod. Idézhetném a szövetkezet terméseredményeit, a gazdálkodás számait. Nem tesszük. Égy világosságte- remtő erejű szerződésből másolunk ide egy részt; meggyőződésünk, hogy sokat mond. Így hangzik: »A művelődéspolitikai célkitűzések eredményesebb megvalósítása és a közművelődési feladatok kivitelezéséhez rendelkezésre álló eszközök gazdaságosabb felhasználása érdekében a Lábodi Közös Községi Tanács V. B., a Lábodi Állami Gazdaság és a Lábodi Zöldmező Termelőszövetkezet a Lábodi Művelődési Ház közös fenntartására az alábbi szerződést kötötte: 1. A szerződés alapja a 4/1965. MM. sz. rendelet, a szerződésben külön fel nem tüntetett, de értelemszerűen alkalmazandó egyéb rendelkezéseit is magukra vonatkozóan kötelezőnek ismeri el. 2. A szerződés a felettes szervek jóváhagyása esetén 1974. január 1-én lép hatályba és határozott időre szól...« És így Pitz Géza. tovább. Felelősségteljesen, komolyan. A tanács évi lüö 000, a gazdaság 50 000, a tsz 25 000 forinttal járul hozzá a művelődési intézmény fenntartásához. Szövetkeztek arra, hogy közös erővel váltják meg több község lakóit. Nemcsak a szó szerint értendő táplálékot, hanem a szellemit is biztosítva. Mert arra is nagy az éhség errefelé. Miként az egész járásban. A szerződés egyik aláírójánál jártunk a Lábodi Állami Gazdaság nagyatádi központjában, Pankász Ferenc igazgató fogadott bennünket és Finta József főagronómus. Nagy, az egész járás viszonylatában is döntő szerepet játszó mezőgazdasági üzem ez. Csaknem ezerháromszáz embert foglalkoztatnak állandó munkával. Tizenkétezer hektáron gazdálkodnak. S ha már számokkal kezdtük, idézzük ezt is! Fénye, ragyogása van ennek a számnak: a dolgozók havi átlagkeresete 2542 forint. — Áldozunk a kultúrára. Nemcsak Lábodon, hanem minden kerületünkben. A nagykorpádban, a tarnócaiban, a nagybárapátiban is. Ez a három mezőgazdasági jellegű. A negyedik, a lábodi központ ipari, hisz építészetit, faüzemit s egyéb gépi munkákat jelent. So- mogytarnócán éppen most adtuk át a fiataloknak az ifjúsági klubot. Országos termelési rendszerekben vesznek részt, területi központként funkcionálva. A burgonyatermesztési zárt rendszerben négy termelőszövetkezet — a görgetegi, a berzen- cei, a jákói, a mikei — és a Kutasi Állami Gazdaság munkáját fogják össze, irányítják. Háromszáznegyvenhat mázsa krumplit adott egy-egy hektár. Óriási szám ez. Én — aki nem vagyok gazdasági szakember — ennél is többre értékelem azt, hogy baráti, segíteni mindig kész emberi kapcsolat alakult ki közöttük. Ezek a községek megtanulták, mi az erő. S elfelejtették: mi a félelem az alaktrészhiány, a szorító idő stb. miatt. Hisz nyújtják kezüket afelé, akinél a baj felütötte a fejét. Finta József még emlékszik, hogy amikor a járásba került, az asszonyok »cucával« a kezükben ültették a burgonyát. Egyik lyukat bökött a földbe, a másik a nehéz ládával haladt a nyomában. Hol van ez ma már? Nevetnek, ha valaki mesélve föléleveníti. A fiatalok meg egyenesen mesének is hiszik. Nem ismerik már a G—35-ös kormos traktorokat sem, amelyek kirázták a traktoros lelkét. Most a 110—140 lóerős gépek a jellemzők a Lábodi Állami Gazdaságban. A gépi érték: kilencvenhat millió forint!
