Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-29 / 24. szám

ESZMECSERE A JÖVŐRŐL Valóra A válnak gazdaságpolitikai céljaink megye vezetőivel tanácskozott dr. Uiniény Imre miniszter Elmondhatjuk ma már, hogy hagyományos ez a ta­nácskozás; hasznossága, ered­ményessége vitathatatlan. A gyakorlat, az élet bizonyította ezt. A megye élelmiszer- és fagazdaságának párt- és álla­mi vezetői minden évben meg­beszélésre ülnek össze a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetőivel. A munkaértekezleten értékelik a megye mezőgazdaságának, élelmiszeriparának helyzetét, fejlődését, elemzik a tapaszta­latokat, sorra veszik a követ­kező idők legfőbb feladatait, és megállapodnak abban, hogy milyen feltételeket, körülmé­nyeket kell biztosítani azok valóra váltása érdekében. Erre, a megye gazdasági életében kiemelkedő jelentő­ségű eszmecserére tegnap dél­előtt került sor a megyei ta­nácson. A megbeszélésen részt vettek dr. Dimény Imre me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a minisztérium ve­zető dolgozói, Varga Péter, a megyei pártbizottság első tit­kára, Böhm József, a megj^ei tanács elnöke, valamint So­mogy élelmiszer-gazdaságá- gának több párt- és állami vezetője. Tóth Lajosnak, a me­gyei tanács elnökhelyettesé­nek tájékoztatója adott alapot a tárgyaláshoz. A megye élelmiszer-gazda-' sága dinamikusan fejlődött, sorra valósultak meg és meg­valósulóban vannak a népgaz­dasági érdekeknek megfelelő gazdaságpolitikai céljaink. A múlt év jól ismert nehézségei ellenére eredményes évet zárt Somogy mezőgazdasága. Ahogy tegnap elhangzott: az erőteljesebb fejlődés főként annak köszönhető, hogy az ér­vényben levő ösztönzők, sza­bályozók a korábbiaknál job­ban megfeleltek a megye ál­talános gazdasági helyzetének. Kibontakozóban van a szarvasmarha-program, s ahogy dr. Dimény Imre hang­isúlyozta, a végrehajtáshoz kapott támogatással céltudato­san, jól élt a megye. A hasz­nosítási irányt illetően teljes összhang van a minisztérium és a megye elképzelései kö­zött. Mindenképpen hasznos és jelentős, hogy ezzel a programmal a főiskola egyet­ért, messzemenően segíti és támogatja. Nagyot lépett elő­re Somogy a növénytermesz­tési rendszerek bevezetésében. Világgazdasági ábécé Importhányad A magyar népgazdaság egyik jellemzője, hogy fejlődé­sében nagy szerepe van az importnak, tehát az anyagok, félkész termékek, termelő be­rendezések, fogyasztási cikkek külföldről történő behozatalá­nak. Ennek általános mutató­ja az, hogy a bruttó nemzeti jövedelem minden egyszáza­léknyi gyarapítása az import csaknem kétszázalékos növe­lésével jár együtt. Az importhányad annak a számszerű, százalékban meg­adott kimutatása,' hogy egy bizonyos gazdasági tevékeny­séghez, egy-egy ágazat vagy vállalat termeléséhez, egy-egy termék előállításához milyen arányban szükséges igénybe’ venni importból származó anyagot, félkész terméket stb. Az alábbi számok adnak er­re példát. Az 1970-es években a szo­cialista exportra kerülő ter­mékeknél 23 százalék, a nem szocialista exportnál 22 száza­lék, a beruházásokra felhasz­nált áruknál 25 százalék volt az importhányad. Megállapítható, hogy az im­porthányad az utóbbi 20 év­ben folyamatosan nőtt. s en­nek növekedésé vei a jövőben is számolnunk kell, mert fej­leszteni kívánt ágazataink im­portigényesek (vegyipar, könnyűipar), életszínvonal­politikánk megvalósítása, és a nemzetközi munkamegosztás fejlődése mind több importtal jár, az exportgyártmányaink- kal szemben támasztott minő­ségi, technikai és / választék­beli Igények is a behozatal növelését teszik szükségessé. Ügy foglaltak állást a megyei és a minisztériumi vezetők, hogy o fokozatos továbbfejlő­dés mellett a legfőbb feladat a meglevő rendszerek teljessé tétele, a néhol még föllelhető munkaszervezési hibák, szak­mai fogyatékosságok megszün­tetése. Természetesen témát jelen­tett a tanácskozáson az a me­gyei sajátosság, hogy az or­szágos átlagnál jóval maga­sabb a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek aránya. A tavalyi 109-ről az egyesülé­sekkel január elsejére 84-re csökkent a termelőszövetkeze­tek száma, s közülük 46 tar­tozik a kedvezőtlen kategó­riába. A közös terület hatvan százalékán ők gazdálkodnak. Ahogy megállapították: a ne­gyedik ötéves tervben alkal­mazott támogatási rendszer általában kedvezően hatott fejlődésükre. Az árkiegészíté- ses támogatás segítette az üze­mi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet kialakítá­sát. árutermelésre ösztönzött, a jövedelemkiegészítés pedig nagymértékben hozzájárult a gazdaságok közötti differen­ciáltság csökkentéséhez. Egyet­értettek az országos és a me­gyei vezetők abban, hogy hát­rányai is vannak ennek a tá­mogatási formának, mert bi­zonyos vonatkozásban fékezi a racionális földhasználat kiala­kítását. Igen nagy jelentősége van annak, hogy a múlt év­ben a tartósan veszteséges szövetkezetek gondjainak vég­leges megszüntetésére haté­kony központi támogatást ka­pott a megye, gond viszont, hogy két szövetkezetnél ennek ellenére ismét veszteség je­lentkezik. Megállapodás szü­letett, hogy ezzel a két szö­vetkezettel megkülönböztetet­ten kell foglalkozni, mindent el kell követni annak érdeké­ben, hogy egyszer s minden­korra szűnjön meg a tartósan veszteséges kategória. Az eszmecserén a megye élelmiszer- és fagazdaságát érintő valamennyi kérdésről szót váltottak a vezetők, téte­lesen és üzemenként foglal­koztak a fejlesztési, a rekonT strukciós lehetőségekkel. Kü­lön hangsúlyt kapott a tanács­kozáson — s erre Varga Pé­ter, a megyei pártbizottság el­ső titkára is nyomatékosan felhívta a figyelmet —, hogy mindenképpen többet szüksé­ges tenni a termények biz­tonságos tárolása érdekében. Nemcsak gazdaságilag, de po­litikailag is rendkívül fontos feladat ez. A megye vezetői kérték, hogy e vonatkozásban is nyújtson segítséget a mi­nisztérium a gondok megszün­tetésére. Állást foglaltak ab­ban is, hogy még az év első felében egy újabb tanácsko­záson megvitatják a megye fagazdaságának helyzetét, döntenek Somogy igen jelen­tős íavagyona okszerűbb fel- használásának módjáról. Hosszan lehetne sorolni még a fontos témákat, ame­lyekről szót váltottak az or­szágos és a megyei vezetők, illetve azokat a feladatokat, amelyeknek elvégzésében megállapodtak. Ahogy zársza­vában Böhm József, a megyei tanács elnöke mondta: szem előtt tartva a hatékonyság, az okszerűen takarékos gazdálko­dás követelményeit, Somogy élelmiszer-gazdaságának fej­lődése előtt nyitva áll az út, biztató jövő áll előttünk. A minisztérium és a megye jó kapcsolata, a közvetlen esz­mecsere, az eredmények és a gondok őszinte megvitatása mindenképpen segítséget nyújt a nagy feladatok sikeres vég­rehajtásához. V. M. Kenyérgyárat avattak Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról) januárját, amikor öt vállalat összevonásával megalakították a Somogy megyei Sütőipari Vállalatot. A kis üzemekben elavult fölszereléssel folyt a munka, a kevés pénz miatt a bővítések sem hozhattak ered­ményt. Nyilvánvaló volt: az ellátás javítása csak egy min­den igényt kielégítő, magas műszaki színvonalú kenyér­gyártól várható. A gyár föl- i építéséért dolgozó vállalatok helyt álltak, összefogásuknak köszönhető a példás gyorsa­ság. A kaposváriaknak és a me­gyeszékhely környékén lakok­nak remélhetően nem lesz okuk a panaszra, ám nem fe­ledkeznek meg azokról a so­mogyiakról sem, akik egyelőre ' nem részesülhetnek az új gyár »áldásából«. Elsősorban a Csurgó, Gyékényes és Barcs vidékiek számíthatnak néhány év múlva finomabb kenyérre és péksüteményre, de korsze­rűsítés a megye más részein is lesz. Tóth Lajos beszéde után dr. Dimény Imre közvetlen sza­vakkal üdvözölte a gyár építé­sében, berendezésiben jeleske­dő munkásokat, vezetőket, majd Kiváló dolgozó kitünte­tést adott át Talpai János igaz­gatónak, Perjési Ferenc fő­mérnöknek, Horváth János fő­könyvelőnek, Csatos János vo­nalfelügyelőnek és Otolecz Ár­pádnak, a Somogy megyei Ta­nácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat építésvezetőjének. A sütőipari vállalat igazgatója Kassai Mária laboratóriumve­zetőt, Borbély József tmk-ve- zetőt és Mayer József vonal­felügyelőt megjutalmazta. Ezután dr. Dimény Imre me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a nemzetiszínű sza­lag átvágásával fölavatta az új kaposvári kenyérgyárat. A vendégek részletesen megis­merkedtek a ■ fölszereléssel, is­mertetőt hallgattak meg a technológiáról, a kenyér és péksütemény minőségéről. Bízunk benne, hogy az utób­biakról még sok szépet hallunk a lakosságtól is. Pintér Dezső Céljaink közösek A termelők és termeltetők együttműködése (Tudósítónktól.) Az ötéves terv eltelt négy éve alatt 36 százalékkal emel­kedett a Nagyatádi Konzerv­gyár termelése. A termelés évi 5200 vagont tesz ki — hal­lottuk a közelmúltban egy üzemi beszámolóban. Az érté­kesítés a termeléssel arányo­san nőtt, termékeik 77 száza­lékát exportálták. Az eredmények forrása a nyersanyag egyenletes biztosí­tása. Ehhez kedvező feltétele­iket teremtett a kormány 1971. decemberi határozata a zöld­ségtermesztés fejlesztéséről. A megyei intézkedési tervből a vállalatra hárult feladatok megvalósításáról kérdeztük Vojkovics Gyulát, a termelte­tési osztály vezetőjét.. — Jó munkakapcsolatot si­került kialakítani a mezőgaz­dasági nagyüzemekkel: a gyár vezetőit az a cél vezette, hogy elősegítsék szakosodásukat. A zöldségtermesztésre szakoso­dott mezőgazdasági bázisüze­mekkel ötéves szerződést kö­töttünk. Ennek alapján jelen­tős kedvezményekhez jutottak a gépek vásárlásánál. Ezekből a mezőgazdasági üzemekből származik a feldolgozott zöld­ségfélék kétharmada. A nagy­üzemi zöldségtermesztés elter­jesztése és hatékonyságának növelése érdekében bemutató­kat szerveztünk, hogy az új fajtákat, a növényvédő szere­ket és a betakarító gépeket megismerjék a gazdaságok vezetői, szakemberei. Körzeti felügyelőink pedig állandó szaktanácsadással segítették munkájukat. Sikeresek voltak közös kísérleteik is a szántó­földi anyagmozgatás gépesíté­sére. A tsz-ekben a csökkenő munkaerő kedvezőtlenül ha­tott a munkaigényes zöldség­félék termesztésére. Elsősor­ban az uborka nagyon mun­kaigényes betakarítását végzik kézzel. Ezért a tsz-eken kívül az áfész-ekkel teremtettünk kapcsolatot, melyek a háztáji gazdaságokra támaszkodva kötöttek szerződéseket ubor­katermesztésre. Így sikerült az üzem szükségletének a két­harmadát biztosítani 1975-re. A múlt évben sikeres kísérle­tet végezténk a támrendszerú uborkatermesztéssel és bebi­zonyítottuk, hogy azonos terü­letről több mint kétszeres mennyiség is betakarítható. A kistermelők részére is több bemutatót szerveztünk — és szervezünk a jövőben is — ennek a termelési módnak a megisrijiertetésére — mondta az osztályvezető. II választás felelissége K it választ az ember? Azt, aki tetszésének, érdekének a legjobban megfelel; akiről tapasztalatai alapján tudja vagy feltételezi, hogy méltóképpen képviseli a közös­séget. Feddhetetlenség és tiszta erkölcs? Egyenes jellem? Ál­dozatkészség, politikai felkészültség és elkötelezettség? Harcos szellem és kiegyensúlyozott magánélet? Mindez szóba kerül a mérlegelésnél. S hogy miért beszélek róla? Az elmúlt na­pokban megyeszerte titkos választással döntöttek Somogy kommunistái. A számok talán meghökkentőek az olvasó szá­mára, de elmondom, hiszen erőt fejeznek ki. A kongresszusi előkészületek fontos állomásaként 819 alapszervezetben 21 764 kommunista összesen 819 párttitkárt és 3706 vezetőségi tagot választott meg, hogy öt évig vállukra rakja a vezetés örömét, gondját, gyötrelmét és felelősségét. A választás bizalom, amely önzetlen szolgálatot feltételez. A testületi ülések hiva­tottak arra, hogy elmélyülten értékeljék e nagy jelentőségű eseményt. Ezért mai jegyzetemben csak egy alapszervezet taggyűléséről számolok be, ahol — meggyőződésem szerint — a véleménynyilvánítás bátorságától a szenvedélyes elkötele­zettségig, a politika részletes elemzésétől a választás felelős­ségéig föllelhető volt minden, amit harminc évvel a ^felsza­badulás után joggal vár el a pártvezetés a kommunista kö­zösségektől. Nem titkolom: a balatoni hajósok mindig közel áll­tak hozzám. Mondjam, hogy azért, mert »virtigli« munká­sok gyülekezete az övék? Vagy azt írjam, hogy már megta­nultak élni a demokráciával? Azt, hogy szinte kiemelkedően becsülik o munkát és egymást, hogy nem »örök panaszko- dók«, hanem a maguk és a mások teremtette fejlődés elis­merő!? Ezeknek számtalan tanújelét adták. A taggyűlés ünnepélyes volt, mint mindenütt. Egyik fel­szólaló mindjárt az elején megjegyezte: “Gondoljatok csak arra, hogy választottunk négy évvel ezelőtt!« S ebben ben­ne volt a visszapillantás, a fejlődés gyönyörűsége. Siófok egyik legnagyobb alapszervezetéről van szó, melynek nyolc­vanhét tagja van, s ahol négy év alatt tizenkilenc fiatalt vet­tek föl a pártba. A titkár, Vidák János kissé feszengve ült az elnökségben. Mit mondjak róla? Azt, hogy tizenhat éves kora óta dolgozik a hajózásnál? Hogy munkásként érettségizett? Hogy azóta hajóstiszti iskolát végzett, vizsgázott kapitány? Azt, hogy csak »vendégségbe« jött haza a választásra, mert egyéves pártiskolán van Kaposváron? Vagy azt, hogy éppen ezen a napon volt harminckilenc éves, és nem mindegy, hogy az embert milyen benyomások érik a születésnapján? Feszengett, mint mindenki, akinek lejárt a mandátuma. Nem kenyerük az önértékelés. A kongresszusi irányelvek vitájából csak morzsákat ad­hatok közre. így kezdte Szabó János: “Amikor először ültünk össze, hogy véleményt cseréljünk az irányelvekről, nagy volt a hallgatás. Akkor azt mondta az igazgató elvtárs: szeretne a fejünkbe látni. Hát amit akkor szeretett volna látni, azt most elmondom. Nem volt könnyű olvasmány, le kellett fordítani a mi nyelvünkre, a mi üzemünkre. Én csak annyit mondanék — képletesen szólva —, hogy aki tudja, mi az a melasz, az sokat tett ezért a rendszerért. (Én meg annyit, hogy náluk a fiatalok is tudják!) Megtesszük mi a magunkét ezután is. De hát nem szeretjük mondani, inkább csinuljuk. Ha ezután is összefogunk, segítjük egymást, akkor nem lesz baj, az biztos.* Kilencen szólaltak löl, köztük pártesaportbizalmiak tol­mácsolták a legapróbb közösségek egyetértését.' »Az ember­ről van szó az irányelvek minden sorában, nekünk lesz jó, ha végrehajtjuk- — idézhetek egyetlen mondatot, hogy kifejez­zem vele csaknem minden felszólalás lényegét. Hogy az igaz­gató;’ä'vezetők együtt élnek a hajósokkal? Hogy a munka- padoknál beszélik- meg a feladatokat? Hogy ha — elvetve — nincs vélemény, akkor «■kierpltetík«, elvárják tőlük? üzemi demokrácia ez a javából. Mert aztán meg is valósul az, amit a műhely dolgozói vagy a hajósok javasolnak. a zt mondta Józsa László: -Friss vért kell táplálni abba a rendszerbe is, ami él és működik. Számítsunk a fia­talokra, ők hozzak a friss vért.« Ez akkor is figyelem­re méltó, ha észrevételével nyílt kapukat döngetett a felszó­laló. Es természetesen volt szó a takarékosságról: “Ha pél­dául a szolnoki pályaudvar beruházási költségeiből egy szá­zalékot megtakarítanának, abból egy 250 személyes balatoni hajót lehetne építeni. Nem mintha a mi vizeinken nem vol­na lehetőség az ésszerűbb gazdálkodásra.« Beszéltek a mun­kaszervezésről, a még fegyelmezettebb munkáról, de nem úgy általában, hanem úgy, ahogy azt az üzemigazgatóságnál kell megvalósítani. Értik és elfogadták az irányelvek minden gon­dolatát. A vita lezárult, és utána rögtön meglepetés ért. Lehet, hogy nem új, amit észrevettem, de hogy nem általános, ab­ban bizonyos vagyok. Pincehelyi Károly hajóskapitány, a taggyűlés elnöke vette át a szót, és kimondta a megszokott, mindenütt elhangzó mondatot: -A vezetőség mandátuma le­járt.« Csakhogy nem elégedett meg ennyivel. -Egyszerű ki­jelentő mondat ez; a vezetőség tagjait azonban nem szabad egyetlen mondattal útra bocsátani. Négy év kemény küzdel­me van mögöttük, a szocializmus építésének négy éve — itt az üzemben. S a vezetésben, a politikai nevelés sok nagy u* apró feladatában becsülettel, felelősséggel és sikerrel helyt­állt a vezetőség. Köszönjük meg őszinte elismeréssel a mun­kájukat, cs kívánjuk, hogy lelkesedésük sohase halványuljon el« Rokonszenves epizód volt. Valaki megérezte, »fölfedez­te«, hogy a társadalmi tevékenység leghatásosabb elismerése a jó szó. A megbecsülés újabb tettekre ösztönöz. Hanem a taggyűlés gondja mérhetetlen. A jelölő bizottság elnöke el­mondta: körbejárták a Balatont, összegyűjtötték á vélemé­nyeket. A kommunisták nem kevesebb, mint harminc embert tartottak alkalmasnak arra, hogy vezetőségi tagg a válasszá/;. Harminc közül ki lehet a legjobb kilenc? Még meg is tol­dották a jelölő bizottság javaslatát! És értékellek, jellemez­tek. »Pálfi Gyula? O jó lesz, mindig számíthatunk ra.« -Fe­uer István? Igaz, még nem tudott bizonyítani, de a képességt megvan hozzá, sokat várunk tőle.« -Paura Laci tiszti iskoi végez, kevés politikai munka van mögötte, de jó képesség«, fiatal. Kell az utánpótlás.« •>Javaslom Pályi Gyulát, egyszer már tagja volt a párt vezetőségnek. Iga,z, Közben törés volt az életeben, de rendbe jött. Próbálkozzunk meg vele ...« Ali ez, ha nem a bizalom áradása, a választás felelőssége? S amikor újabb név került elő: -Én ellene szavazok, meg Is mondom, hogy miért. Elvégre minden alkalmas ember nem lehet a pártvezetőség tagja. Kádertartalekra is szü,:«.y va.;. Itt van például Mogyorósi elvtárs! Nincs nekem kifogásom a személye ellen, dehogy van. Csakhogy köztiszteletben álló, népszerű emberekre szükség lesz a szakszervezeti vezetőség­en is. Nem árt, ha gondolunk rá.« V égül is tíz személyt, a legjobbakat vették föl a sza­vazólapra. Közülük hat nem szerepelt a régi veze­tőségben. Izgalom, szünet, választás, hosszú várakozás és aztán — ahogy az egyik idősebb hajós a folyosón megje­gyezte: -Nem is lehetett volna jobb eredményt elképzelni«. Felelősséggel, megfontoltan választott a közösség. Nem ép­pen születésnapi ajándék, de az előző háromévi párttitkárság elismerése, hogy fölengedhetett Vidák János feszengése, hi­szen újra öt választották titkárnak. S talán Szabó Sanyi KISZ-titkár legnagyobb öröme — de a többiek is tudták, miért döntöttek így —, hogy három harminc éven aluli fia­tal is bekerült a vezetőségbe. Kit választ az ember? Azt, aki méltóképpen képviseli a közösséget. A hajósok felelősséggel választottak. Jávori Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom