Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
Ä tantestületi demokratizmus próbái Múltjukkal viaskodók Egyhangúlag hallgattunk, aztán föl kellett tenni a kezünket«. Cinikus mondat a javából, mégis hűen tükrözi a kétheiyi tantestület magatartását, amelyet ( igazgatója véleményezése során tanúsított. Pedig a tanácselnök annak rendje szerint elmondta, hogyan ítéli meg — figyelembe véve a szakirányító szervek megállapításait is — az intézmény vezetőjének munkáját. És nem is csak a jó tulajdonságait sorolta föl, hanem említést tett a hibáiról is. De hát most volt az ideje, hiszen dönteni kellett az igazgató további megbízásáról vagy alkalmatlanságáról. Dönteni... De kinek? — tették föl a kérdést az elmúlt hónapokban azok a pedagógusok, akiknek tantestületében a kádermunka e fontos' és újszerű mozzanatára sor került. A nevelőtestületeknek? Nem, hiszen a megbízás joga a kinevező hatóságé, a káderhatáskörileg illetékes pártszervvel való egyetértés alapján. Ök határozzák m'eg, alkalmas-e továbbra is a megnövekedett feladatok ellátására az oktatási intézmény igazgatója vagy mást kell a helyére állítani. Hát akkor milyen szerepet kaptak ennek — mind a pedagógusok, mind a gyermekközösség szempontjából oly fontos ítéletnek — a kialakításában a nevelők? A miniszteri rendelet szerint véleményt mondhatnak, állást foglalhatnak közvetlenül és választott szerveik révén. •— Szóval: nesze semmi, fogd meg jóit — mondták jónéhá- nyan. Mert milyen demokratizmus az, amiben nincs döntési lehetősége a legilletékesebb közösségnek, jelen esetben a tantestületnek? Mert ha választhatnánk, mint ahogy erről két évvel ezelőtt szó volt az elképzelésekben ... Később minden bizonnyal erre is sor kerül. Egyelőre azonban maradjunk csak a jelen lehetőségeinél, és ezek kihasználásánál! Mert itt sincs minden rendben. Ha igen, nem történt volna meg a fenti eset, amikor formálisan ugyan bizalmat szavaztak az igazgatónak, de csupán kézfeltartással, egyetlen szó nélkül. Mert milyen bizalom az, amelyikben nem kap helyet néhány mondat az igazgató munkájáról, irányító tevékenységéről? Nem a fenntartás nélküli dicséretet hiányolom — ez legalább olyan rosszul esik a magát önkritikusan szemlélő vezetőnek —, hanem a felelősséggel megfogalmazott' véleményeket, amelyekből valóságos bizalom, az együttműködés őszinte szándéka árad. Persze, nem mindenütt fogadta mély csönd a tanácselnök előterjesztését. Mernyén például csaknem mindenki hitet tett igazgatója mellett, amikor arról értesültek, hogy az illetékesek nem tartják alkalmasnak beosztása további ellátására. Sorban elmondták, hogy becsületes ember, különösebb hibát nem követett el, és azért óralátogatások alkalmával is kaptak tőle segítséget. A felsőbb szervek iránti bizalmatlanság, az új vezetőtől való félelem vezérelte őket ebben az »egyhangú« állásfoglalásban. Hiszen amikor kiderült, hogy nem azt ' kívánják jelölni új igazgatónak, akire a nevelők gondoltak és akitől tartottak, mindjárt megváltozott a véleményük. (Pontosabban: a formális | állásfoglalásuk, mert hogy mi is volt az igazi véleményük, aligha derült ki.) Ehhez azonban ismét össze kellett hívni a tantestületet. És itt eljutottunk az előkészítés hiányosságaihoz. Tudom, temérdek fejfájdító gondot okozott az irányító szerveknek az igazgatói megbízásos rendszer végrehajtásának előkészítése. Hiszen emberek és közösségek sorsáról kell döteniük a munkáltatóknak — úgy, hogy mennél kisebb zökkenővel biztosítsák az intézmény vezetési színvonalának emelését, s ugyanakkor a legnagyobb emberséggel, tapintattal járjanak el az igazgatók értékelésében, megbízatásukban vagy *alkalmatlanságuk kimondásában. El is indult a megbeszélések sorozata, az illetékes munkáltatók — így a községi tanácselnökök fölkészítése. És mégis több helyen nem sikerült megoldani az egyén és a tantestület érzékelhető válsága nélkül e fontos káderpolitikai feladatot. Miben látom ennek az okát? Rangsorolás nélkül először a tanácselnökökről szólnék. Tudom, rendkívül nehéz helyzetben vannak. Együtt dolgoznak az igazgatókkal a közéletben — talán mint szülök is kapcsolatban vannak az iskola vezetőjével —, és még mindig nem tudják mindenütt az iskolai munkát egységben szemlélni, messzemenően fi-, gyelembe venni az igázgató iránt támasztott követelményeket, az alkotói tevékenységet, azt, hogy mennyiben tudja a »nevelők nevelője« tisztét betölteni. Igaz, rendelkezésükre állt ebben az esetben a párt és a szakszervezeti képviselők véleménye, de ezek egy része — a határozottság hiánya miatt — nem adott megfelelő segítséget. A közvéleményt sem mindenütt tudták úgy formálni, hogy az találkozzék a felsőbb szervek egyébként helyes törekvésével. Így történhetett, hogy Mernyén megelégedtek néhány mondatos, indokolás nélküli előterjesztéssel — amely szerint az igazgatót nem'tartják alkalmasnak és nem kívánnak vele tovább dolgozni —, Látrányban pedig nem hívták meg az igazgatót arra a tantestületi ülésre, amelyen róla beszéltek és a munkáját értékelték. A tanácsülésen sem kapott szót. Persze, nem akarom én a kevés intézményirányítási gyakorlattal rendelkező tanácsi vezetők nyakába varrni a kisebb-nagyobb botlásokat. Hiszen a tantestületek legalább annyira hibásak. Azzal ugyanis, hogy — régi gyakorlatként, abból kiindulva, hogy a bírálat visszaüthet — hallgattak vagy fenntartás nélkül dicsérték az igazgatót, segítették a konfliktus elmélyítését, és olyan helyeken is, ahol az igazgató megbízást kapott, kellemetlen 'utóízt hagytak nem egészen őszinte magatartásukkal. Szóval ezt a lehetőséget sem használták ki a nevelőtestületek többségében, mint ahogy eddig sem segítették az igazgatót nyílt, szókimondó magata fásukkal. Ellenkezőleg! A hivatalos fóAz ideál nem filmszínész A kaposvári textilművek leányszállásának harmadik emeletén állami gondozott kislányok laknak. Legtöbbjük más megyéből került a gyermekvédő intézetbe és onnan az ifjúsági otthonba. Van köztük olyan is, akinek a szülei kaposváriak, a gyámhatóság azonban jobbnak látta a fiatalkorút kiszakítani környezetéből. Tizenöt-tizennyolc évesek, de némelyikük többet látott és élt át az élet árnyoldalából, mint egy hatvanéves. Sokuk)- nak talán egy élet is kevés rumokon kívül több irányban ieSz. hogy elfelejtse életének intrika alakult ki, nem egy szer ugyan nagyon valós talajról burjánozva, de mérgezve a környezetet, hátráltatva az igazi kibontakozást. Mondani sem kell talán, hogy ez milyen hatással van a nevelőmunkára. Tulajdonképpen nem sok igazgatót érint az idén a megbízásos rendszer. Elsősorban azokról döntenek, akik a közeli években nyugdíjjogosul- tak lesznek, illetve ahol-a felügyeleti látogatás megtörtént és az igazgató minősítése rendelkezésre áll. Az eddigi lebonyolítás a megye általános és középiskolai igazgatóinak nem egészen egyharmadát érintette. Közülük mindössze ketten nem kaptak bizalmat — illetve közben beadták lemondásukat —, néhányukat pedig öt évnél rövidebb időre, bizonyos fenntartásokkal fogadták el. A saját magúkra és az epész pedagógustársadalomra — s így közvetve a gyermekekre, a szülőkre — gyakorolt hatás azonban nem lebecsülendő. Az ezzel kapcsolatos munka jövőre folytatódik: a következő két évben minden igazgatóra sor kerül. A demokratizmus próbái ezek a megbízatások. Érdemes tehát ehhez mind a munkáltatónak, mind a nevelőtestületeknek nagyobb felelősséggel közeledni, és hivatásukhoz méltó magatartást tanúsítani — saját maguk, iskolájuk, illetve a továbbműködő és a fölmentett igazgató érdekében egyaránt. Paál László kezdeti szakaszát. Dolgozni a textilművekbe járnak. Betanított munkások, és akad köztük, aki csak kisegítő munkát végez, mivel mindössze két osztályt járt az általános iskolában. A többség' azonban gépen dolgozik. Ehhez úgynevezett minimumvizsgát kellett tenniük. A rendes, gondozott kis szobákban (a lányok maguk takarítanak) délelőtt alig találni valakit. Dolgoznak. Ketten betegen fekszenek, influenzásak. Egy kislány a kabátját veszi, s távozik, aztán hamarosan visszajön, nem voltak otthon a fiúék. akikhez ment. »Biztosan fogorvosnál vannak; a Tibi mondta, hogy az édesanyjával oda készülnek.« — Tibi az udvarlója? — Igen. — A fiú \ édesanyja szereti magát? — Igen, azt hiszem. Mindig hív, ha nem dolgozom, hogy menjek hozzájuk. — Mit szoktak csinálni? — Általában délelőtt megyek. és náluk is ebédelek, aztán elmosogatunk, rendet teszünk a konyhában, és én visszajövök. Az otthon levő lányokkal nehezen indul a beszélgetés. Zavarja őket az idegen jelenléte. Pedig a nevelőkkel nagyon bizalmas viszonyban vannak. Anci nénihez, Rózsi nénihez, Klári nénihez odamennek a titkaiakkal. Igénylik, hogy megkérdezzék őket. mi volt aznap a gyárban, mit A szakszervezetek és a közművelődés A tettek szándékával A PÄRT közművelődési határozatának megvalósításában — a munkásművelődés fejlesztésében — a tömegszervezetekre, így a szakszervezetre is az eddiginél nagyobb feladat hárul. A szocialista fejlődés szabott nagyobb követelményeket. Az eddigieknél sürgetőbben vetődik föl a szocialista tudat, életmód és életforma továbbfejlesztésének a fontossága. A közművelődés, a munkásművelődés sajátos, mással nem helyettesíthető eszközökkel szolgálja a szocialista tudat alakulását — állapította meg Aczél György. Maggasabb szint elérését szorgalmazza a párthatározat. És észre is kell venni azt is, hogy a párthatározat a megvalósítható elképzelések kidolgozására, a tettekre helyezi a hangsúlyt. Hogy határozott elképzelések szülessenek a munkásművelődés hatékonyságának növelése érdekében tulajdonképpen már ez is a »magasabb szintre« utaló követelmény szerves része. Azt sem szabad feleldni, hogy a megnövekedett feladatok végrehajtásában az eddigi eredményekre.kell támaszkodni. Fokozott feladat hárul a szakszervezetekre is a kulturális nevelő munkában, közoktatást, közművelődést segítő tevékenységben — ez érződik a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának közművelődési feladattervéből is. Á részletekből viszont kevésbé tűnik ki. hogv mikéit akarnak az eddigieknél többet termi a munkásművelődésért. Mer* eddig csak általánosságokba« körvonalazták a feladatokat Érdemes tehát megvizsgálni hogy az egy üzem — egy iskola mozgalom, illetve a szocialista brigádok °s az iskola egy-egy kisebb közössége — osztálya, úttörőraja — között | nek — az volna a legfonto- kialakított nagyon, közeli kap- sabb feladata, hogy hatékony csolat miként ösztönözheti a jnunkások továbbtanulási szándékát. (Somogyi adatoknál maradva: a segédmunkásoknak mintegy 25, a betanított munkásoknak 15 százaléka még nem rendelkezik az általános iskolai végzettséggel.) Keresni kell az olyan megoldásokat, amelyek nem bizonyítvány, hanem az alapműveltség megszerzését, a kulturális igények fölkeltését segítik — hangoztatta Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsága 1974. március 19— 20-i ülésének előadói beszédé- bén. Ezt a gondolatot magunkévá kell tennünk, nemcsak az üzemeknek, hanem az iskoláknak, a művelődési intézményeknek is. Jó példaként említhetjük itt a kaposvári ÉDOSZ Művelődési Otthont, ahol megszervezték a dolgozók általános iskoláiét. A kulturális igények fölkeltésének érdekében pedig az eddigieknél szorosabb összefogásra van szükség. Helyesen látják ezt Nagyatádon, ahol nem puszta szólam az üzemi közműve’ő- dés segítése, hanem a művelődési ház mindennapos munkáiévá vált. Ezt a gyakorlatot kellene elterjeszteni a szak- szervezeteknek Somogvban. Az üzemi pártmunkában az utóbbi időben — a párthatározat szellemében — nagyobb hansúlyt kapnak a közművelődési feladatok. A pártszervezetek megtárgyalták az üzemi közművelődés helyzetét, s a szakszervezetek iránymutató segítséget kaptak. »Receptet- «ersze nem. mert az nincs is Üzemenként a való helyzetnek megfelelően kell a feladatokat meghatározni. A Latinca Sándor Megyei Művelődési Köz- oontnak — mint szakszervezeti és módszertani intézmény módszerekkel sokszorozza meg az üzemek tenniakarását, és adjon ötleteket is. Az üzemi közművelődésben ugyan fontos vizsgálatokat végez az erre a célra alakult szakbizottság, de a helyzetelemzés nyomán messzebbre kell látni, s gyakorlati segítséget igényelnek az üzemek társadalmi és főhivatású népművelői is. Évek óta gond az üzemi ismeretterjesztés. A legfőbb akadályt ezen a téren abban látom, hogy a szakszervezet és a TIT nem találta meg az együttműködés hatékonyabb formáját, elszigetelten kívánnak eleget tenni a közművelődési határozatoknak. t A nagyatádi művelődési ház- példája — sajnos — nem általános jelenség. Tabon — ahol részt vettem egy üzemi köz- művelődési szakbizottsági ülésen — bebizonyosodott, hogy addig csak az akadályokat látják, amíg a magyarázatgyártás, nem pedig a megoldás a cél. S hol születnek kézzelfogható, reális tervek? Elsősorban ott, ahol a tisz'f létdíjas és főhivatású népművelő személye, a szakszervezet támogatása garanciát nyújt erre. A szak- szervezetek tisztségviselőinek is »magasabb szinten« kell gondolkodniuk, erre is ösztönzést adhat a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa. * NEM MEGOLDOTT az üzemek kulturális munkájának a megyei szintű irányítása — állapította meg az SZMT. értékelve saját feladatkörének eddigi végrehajtását is. Ezt a megyei szintű irányítást —• az előbbrelépésre számítva — joggal érheti most már bírá lat. V Murányi Barn: . csináltak egész nap. Még azt is elmondják, hogy mit mondott a fiú ... Ülünk a keskeny heverőkön. — Milyen férjet szeretnének? (A falakon filmszínészek, énekesek képei; azt várom, hogy hasonló ideálról beszélnek. De nem.) — Ne legyen szélhámos ... Ne csapjon be. — Ne igyon, ne legyen durva. Egy mandulaszemű enyhít a -magas- követelményeken: — Egy kicsit ihat. Csak sokat ne . . . Sárga nadrágos, barna arcú lány ül a heverő szélén. Egy hónap múlva tizennyolc éves lesz. Akkor visszamegy a szülői házba. Tolnába. Pedig ott nem tudja hasznosítani a textiles szakmában szerzett gyakorlatát. — Nem baj — mondja —, majd keresek más munkát. A gépek között, műszakban dolgozni nem könnyű. Kilométereket gyalogolnak naponta, és gyorsnak is kell lenni, ügyesnek, ha meg akarják állni a helyüket. — Más munkát szívesebben végeznének? — kérdem, az igenlő válasz biztos tudatában. — Nem. Mindenütt dolgozni kell — mondja a legmagasabb kislány, akiről tudom, hogy hallgatnak szavára a többiek. — Mi ezzel a munkával elég szépen keresünk. Annyira szépen, hogy úgy hallottam, mindegyiküknek van takarékkönyve; a fizetésük 60 százalékát összegyűjtik. s ha kikerülnek az intézetből, van megtakarított pénzük. Ezzel indulnak. — Most néha jó volna, ha több zsebpénzünk lenne: gyakran lát az ember egy pulóvert, aztán nem tudja megvenni, meg kell várni a következő fizetést, de majd ha kikerülünk innen, jó lesz az az összeg. Anci néni különben több zsebpénzt ad, mint amennyit azelőtt kaptunk. — Anci néni milyen nevelő? — Jő. nagyon jó. — Szeret minket. — Csak néha nem elég szigorú. Tegnap vitt el egy lányt Szekszárdra, onnan meg tovább a javítóba. Hát én már nem csináltam volna érte any- nyit, mint ő. A lány nem ment dolgozni, kizárták az üzemből, de Anci néni visszakönyörögte, segített neki. Szerintem az ilyen nem érdemli meg. Anci »néni«, Horgas Istvánná, az otthon vezetője. Huszonéves fiatalasszony. Pedagógus. Persze másfajta pedagógia kell ebben az intézetben, mint azokban az iskolákban, amelyekben tanítani kezdett. — Nagyon nehéz volt a lányokkal bánni kezdetben. Velük direkt módszerekkel elérni semmit nem lehetett. Ez nemcsak rám vonatkozik, a kolléganőim, akik itt nevelők, valamennyien ezt vallják. Ha akár csak türelmetlenül is beszélnénk a lányokkal, nem hallgatnának ránk, ezt a stílust ők ismerik. Szép szóval, szeretettel azonban nagyon sokat el tudunk érni. Ha például takarításkor mi velük együtt dolgozunk, kiveszik, a kezünkből a söprűt, hogy majd ők ... De ha parancsoló a stílus, nem tesznek odébb semmit ... Karácsonykor fenyőünnepet rendeztünk. Akiknek nem volt hova mennie, itt maradt. Már előre készültünk, és amikor meggyújtottam a gyertyákat. olyan családias lett a hangulat. Énekeltünk, majd kértem azokat, akikkel megbeszéltük. hogy szavalnak. Valamelyik azt mondta: miért, az Anci néni szaval otthon karácsonykor? Nem — válaszoltam, de a gyerekem elmondja azt a verset, amit tud. Erre ő is elmondta. A nevelők nemcsak nevelők. Mindegyikhez bejáratosak a lányok. Gyakran becsönget a lakásukba valamelyik otthonlakó, hívás nélkül is. Aztán ha kikerült a védőszárnyak alól. elviszi hozzájuk a férjét, a gyerekét. A nevelők évekre visszamenőleg tudják azoknak a nevét. akik itt megfordultak. A legtöbb történet úgy fejeződik be, mint a mesében; férjhez ment .gyereket szült, és milyen jó anya lett belőle. De hogy kezdődik? — Volt olyan lányunk, aki úgy került hozzánk, hogy nem tudott cipőt húzni. Nem szokta. Volt, aki az ágyneműt nem tűrte, csak pokróccal tudott takarózni... Ezt látta otthon, ehhez szokott... — Nagyon érzékenyek a mi gyerekeink. Kevés szeretetet kaptak, így hát jobban is igénylik másoknál. Mindenkitől jó szót várnak, még azt is figyelik, hogy nem törődünk-e többet az egyikkel, mint a másikkal. És a fiúk... A tőlük kapott jó szavak mindennél többet érnek, hiszen az csak nekik szól. Ezért is olyan nagy bűn náluk a másik fiúját lecsapni ... Az első csalódás rettenetesen lehangolja őket. — Nagyon nehéz a mi munkánk, de rtagyon szép. Ragaszkodnak hozzánk a lányok, gyakran mégis »nyelnünk kell- miattuk. Mi, nevelők sokszor biztatjuk egymást, mert sok jó dolog történik a gyerekeinkkel. Sokan szépen megállják a helyüket, jót hallunk róluk. És ez a legnagyobb öröm. Az otthonban most egy lány menyasszonyi képe jár körbe. Az esküvőjén minden lány öltöztette.: innét kérte ki a násznagy, innét vitte el az új családba a fiú, mert ragaszkodott hozzá, hogy a társai búcsúztassák. — Gondoltam rá. hogy megírom az emlékirataimat egyszer — mondja búcsúzóul Major Józsefné. — Higgye el, lenne mit. Talán hasznára válna másoknak is. Simon Márta Bemutató a Csiky Gergely Színházban Tegnap tartották — a tervezettnél egy nappal később a Csiky Gergely Színházban Dosztojevszkij Ördögök című művének színpadi bemutatóját. A megbetegedett Mono- i Lili szerepét Andai Kati vette át. Képünkön Jcncy István, Flórián Antal és Kun Vilmos.
