Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

\

irons,

a delejes pillantásé?

Csati az farion velem,

ki játszani szeret!

S aki nem riad vissza »játszótársunktól«, az isteni kiváltságai halhatatlantól, William Shakespeare-tői. Lehetnek-e »parányok« az óriásnak »labdaadogatói«? Nem tiszteletlenség-e ez? Csak annyira, amennyire ő »páránykórá- ban« játszadozni mert még régebbi korok óriásaival; a történelmet sajátosan, a maga írói céljainak megfelelően értelmezve. Átszabta, kifordította, játszott vele.

Nemrégiben egy fiatal rendező vált méltó játékpartnerévé: a televízióban kétszer is láthattuk egyénien értelmezett III. Richardját. Egy »hagyományos« előadásra talán csak íbiszemmel figyeltünk volna. De mert Fehér György játszani mert, Shakespeare játszótársa akart lenni, még inkább kellett ügyelnünk. Igaz, hogy »önmagukban« is gyönyörűséget okoznak a halhatatlan művei, de azokon az értelmezések ronthatnak és javíthatnak is.

Merni kell — ezt bizonyította a vállalkozás. Hisz, de nehéz is hitelesíteni rendezői lelemény nélkül például Lady Anna elcsábítását! Hisz a szavak — bármilyen hü szolgák is — nem látszanak elégnek ahhoz, hogy egy férjét és apósát gyászoló hölgynek fejét elcsavarják. És éppen annak a személynek a szájából, aki e férjet — a daliást — meggyilkolta. Fehér György leleménye az volt: a szavak leple a testek játékát takarja. A hirtelen közeliség szikrát lobbant a nőben. A »vérnősző barom« diadalmaskodik itt. S mivel egy púpos, sánta férfi még ebben a szituációban sem lett vojna hiteles. Fehér György »levette« Haumann Péter hátáról a púpot, s kiegyenesítette a lábát.

ihlett állapotban fogant »játszótársi« leiemén^! William úr biztosan bólintott volna rá.

Hiszen annyiféleképp játszották már III. Richardot! Sokan, miként első alakítója,

. Burbage: zseniális színésznek. Mások később Drakula-szerű szörnynek. Ismét mások beteges elméjű őrültnek. Major Tamás egykori nemzeti színházbeli Glostere — Nádasdy Kálmán rendezésében — már elődjének tekinthető a televízióban látott Richardnak. Abban is súly volt a hatalomvággyá torzult szexualitáson.

Jan Kott Kortársunk Shakespeare című könyve óta, amelyben a III. Richard-beli pálfordulásokat a félelem lég - körével indokolja, valamint Brook rendezései után csak az írott szöveget eljátszani: lélektelenség — bizonyság.

Egy teóriaértékű értelmezéskísérlettel színesítjük a képet mi is. Tessék csak megfigyelni az illusztrációt! A York- család sarját látjuk rajta. Talán olvashatóan látszik feje fölött a szöveg is: »RICHAR- DUS . Ill . ANG . REX.« A festmény a Londoni Nemzeti Portré Galéria kiállításán látható. Meglepő, ugye? Richárd

Somogyi Néplap

királyi nem szörnyeteg.

Nem az a nyomorék, akinek Shakespeare áb- rázcflta. Arca az intellektuelé, viseleté koráé. Azt is mondhatnánk bátran: szép férfi. Abban azonban nem sokat túlzott Shakespeare, hogy politikai bűntetteiben nem ismert határt. Mivel hatott vajon a környezetére? Figyeljük csak a szemét! Mintha külön életet élne. Nem harrnohizál az arccal. Nem »általános« tekintet. Hiúz- szem, valamire keskenyedve koncentrál...

Lehet, hogy Richardus rex rendelkezett a hipnotizőr képességével? Játsszunk el evvel a gondolattal!

Mintha csak megerősíteni látszana bennünket az, hogy Thomas Mann annyira hasonlóra formálta Cipolla illúzio- nista figuráját a Mario és a varázslóban. (Csak a púpját »helyezte« más testtájra.) De: találunk-e bizonyságot, akár közvetett — akár közvetlent — valljuk be, első hallásra képtelenségnek látszó — teóriánkra?

0. Stoll szerint:» ...Valamennyi vallásalapítónak, Zoroasztemek, Buddhának, Konfuciusnak, Tayonak, . Mózesnek, Krisztusnak, Mohamednek legendákkal átszőtt csodatevései mind identikusuk azokkal a jelenségekkel, amelyek az emberek igen nagy számánál egyszerű hipo- szuggesztív befolyással bármikor előidézhetők.« Assürbani- pal ninivei palotája könyvtárának maradványai a szug- gesztióról és a hipnózisról is- hírt adnak. Indiában, Kínában hipnoid transzállapotban ' jósoljak,, gyógyítottak. Véletlen, hogy Shakespeare Romeo és Júliájában arra utal, hogy a mandragora emberformájú gyökerét csak előírt szertartások, varázsigék mellett — szuggesztiás »állapotban — lehetett, a földből eredményesen kiszedni? Dr. Völgyesi Ferenc hívja föl' erre a figyelmet, Az orvosi hipnózis című könyvében.

Ismerte-e William úr az akarat szemen át »kivetített« hatalmát? Ki tudja. Lehet akaratlanul is ráhibázni később definiált fogalmakra! ö zseniális volt ebben is. Ember és ember közötti furcsa kapcsolatokat korábban ábrázolt — mint annak tudományos magyarázata általános érvénnyel megszületett.

Találunk-e bátorítást a színmű szövegében játékos elképzelésünkhöz? Azt mondja Gloster a bemutatkozáskor: »Alommal, váddal, részeg jóslatokkal cselt szőttem ...« Álommal! Ha akarod, értheted úgy, hogy előre tervezéssel. Ha akarod: maga által meghatározni pontosan nem tudott folyamattal, amelynek köze van egy előidézett, n«n természetes állapothoz. A vádaskodásban, »részeg jóslatokban« cselekvés van. Lehet, hogy ebben a szóban is: álommal«?

A híres jelenet, amelyben Lady Anna meggyilkolt férjét kíséri, Gloster váratlanul eléjük pattan: »Állj! Koporsóvivők le a teherrel!« A halottvivők és az alabárddal- fölíegyverkezett nemesek gyámoltalanul eloldalognak. Anna így fakad ki: »... elvégre halandók szeme nem bírja el az ördögöt«.

Szembesítjük a jelenetet a szuggesztió tudományos magyarázatával. A néhány1 éve elmúlt szaktekintély, Völgyesi doktor könyvéből idézünk: »...ha meglepetésszerűen rákiáltunk valakire: »Állj meg!«, az abban a pillanatban megáll, mintha a- lába földbe gyökerezne. Ilyenkor a hallási inger hatására az agykéregnek megfelelő

pontjain erős, körülírt izgalom keletkezik ... Semmi más inger, amely abban a pillanatban a szervezetet éri, nem érvényesülhet... A szuggesztió alkalmas lehet egyrészt serkenteni az éber-aktív pszichés folyamatokat, másrészt elmélyíteni mind a hipnotikus, mind az alvási dina- . mizmusokat.« Hogyan magyarázhatnánk másképp. ha nem a szuggesztiós elmélettel azt, hogy a fölfegyverkezett nemesek megriadt nyájként menekülnek egyetlen, hitvány karddal rendelkező ember elöl?

Lady Anna »pálfordulása« is ennek következménye? Elképzelhető. A hipnózis egyik feltétele a lelassudás, a nyugalmi állapotba helyezkedés. Szavakkal való »verekedés« közben Gloster egyszercsak ezt mondja Anna hercegnő-, nek: »Hagyjuk már szellemünknek gyors vívását / És térjünk át a lassúbb módszerekre«! S alig néhány pillanattal később mintha szándékosan terelné a nő tekintetét maga felé: »£ szem nem bírná szépséged halálát...« Szinte kényszeríti Annát, hogy nézzen bele a szemébe.

Merész feltételezés? Fényesen csillogó-villogó kardját nem azért adja a Lady kezébe, hogy kipróbálja: az leszúrja-e. Ha nem lenne biztos az eredményben, nem nyújtaná át/ a Xravasz! Nem a nem tudatos hipnotizőr fogása ez? Tudatosan Braid doktor 1842-től alkalmazta a módszert: a páciens tekintetét egy fénylő pontra terelte, így hozva létre hipnotikus álmot. Gloster a kardjára, s magára figyelteti Annát, miközben aljasul »altatja« evvel: »Szemed ... megfertőzött engem.« (Vas István szép fordítása.)

Richárd újjong. Figyeljük csak, mit mond győzelme után! »Megfogom szíve vad gyűlöletében«. Meg: »... ő szemét hozzám aljasítja«. Aztán : »... azt hiszi, amit nem értek, / Hogy csodásán csinos fiú vagyok«. Nem az ösztönös delejező diadala ez?

finna maga sem «r«.

mi történt vele. Így vall: »S én, amikor Richárd arcaba néztem ... átkomat elismételni sem maradt időm«. Majd: »... elrabolta két szemem nyugalmát«. ✓

Kell legyen valami Gloster tekintetében. Más szereplők is gyakran beszélnek róla. Hastings, a halálbamenő nem címezve a pillantás »legéről«, azaz levegőjéről beszél. Erzsébet volt királynő sem véletlenül pályázna Richárd szemére? »Horgonyt vetne tíz körmöm a szemedben.«

És idézhetnénk tovább. Játék volt, az elme »fenése«. Érdekes lenne egyszer egy ilyen felfogásban játszott Ric- hardust látni színpadon. Ott bizonyosodna be, »megél-e«.

Leskó László

Azt hiszem, a végére sem untam meg, csak belefáradtam. De lehet, hogy csak másik stílust keresek.

Géza nem szólt. Ilát nézte, aki elfordult tőle és ment a rekamiéhoz. A férfi tekintete a búcsúzás volt. Az asszony mozdulatai, ahogyan a kinya- lábolt ágyneművel elindult — a másik szoba felé —, az elválás ...

Másnap már csak telefonon keresztül hallották egymás hangját:

«— Ne felejtsd el beadni Gézukának az orvosságot, és este ne engedd sokáig telvízi- ózni!

— Milyen a helyed?

— Szorongunk. De egyelőre nem csinálhatok mást.

Néhány nappal később:

— Te vagy az, Gézuka? Ne haragúdj, hogy tegnap nem mentem el érted, de dolgom akadt. Majd jövő vasárnap ... Egyedül vagy otthon?

A sziszegő harag, a maró gyűlölet és a nagy ösz- szecsapások időszaka már elmúlt. Lecsendesedve, / gyógyultan, összebékülve beszélgettek a válásukról. Éjfél felé, amikor tulajdonképpen már mindent megbeszéltek,

Géza váratlanul föltette a kérdést:

— Nem kellene még egy utolsó próbát tennünk?

— Ne kezdjük előröl — tiltakozott fáradtan Ila. Majd elvett a férje elől egy cigarettát, és rágyújtott. — Holnap elköltözöm.'

Géza is rágyújtott, fölállt, és járkálni kezdett a szobában.

— Gézukának mikor akarod megmondani?

— Kérlek, majd mondd meg neki te, ha . már nem leszek ✓itt." Csak jelenet lenne belőle.

Egyébként sem éri váratlanul.

Vasárnap majd eljövök érte és elviszem valahová.

— Hiányozni fogsz neki.

— Még mindig jobb, mint ____________________

h

a örökké a mi háborúskodá- . —

sunkat nézné. Mi bombázzuk

egymást, ő meg mint egy szé- Gv;mesi Ferenc dűlt kis parlamenter, hol hoz- ■vjy,",es' rerenc zád szalad az egyik szobába, hol hozzám a másikba. Szét- mállott kettőnk között. — Ila undorral elnyomta a megkezdett cigarettát. — Tizenkét csikk egy este.

Géza visszaült a helyére, és ő is megszámolta az övét:

— Ez tizenkilenc.

— Kész marhaság.

Géza még tovább szívta a i cigarettáját, mély, fáradt slukkokkal gyötörte magát, s a sok füsttől kissé már rekedten beszélt:

— Harmincegy csikk. Tizenhárom évnek ez a vége!

— Idővel talán megbocsátjuk magunknak, hogy ennyi ideig együtt éltünk.

— Csak az a borzasztó, hogy közben úgyszólván sem-' mi sincs. Nincsenek emlékeink. Talán még az első három év... Utána tíz évig csak marakodtunk, sértegettük egymást. — Elnyomta a huszadik cigarettavéget, s egészen hátradőlt a fotelben. —

Tíz évi hadviselés. Annyi, mint a két világháború együtt.

— Néhány másodpercre elhal- gatott és az asszony arcát nézte. — Mondd, nem furcsa ez: ezerszer megsebeztük egymást, csupa vér az életünk, és mégis hiányozni fog.

E

rősebb volt Ila, és kegyetlenebb. Robbant benne a még kilövet- len lőszer, ahogyan kilökte maga alól a széket és fölállt — Menjünk aludni! Néhány óráig szinte fölbámultam rád, de a végére nagyon álmosító lettél.

— És ha tíz évvel előbb mutattam volna gyengeségemet?

— Akkor tíz évvel előbb hagytalok volna itt. így mindig találtam benned valami vonzót és izgatót. Pokoli volt ez a kör, de volt benne valami, ami tetszett A robbanások. Ahogyan ingereltél. Mindig attól tartottam, hogy egyséé r elposványosodik a házasságunk és ellepi- a békanyál.

A fiókban még volt majoránna

— Igen.

— Apu?

— Nem tudom.

— Későn szokott menni ?

— Nem tudom. Már szom.

— Mit szoktál vacsorázni?

— Lemegyek valamiért. Apu hagy pénzt az asztalon.

— Veszek magamnak kiflit. Miért mentél el?

— Tudod, kisfiam, hogy már nem bírtuk együtt. Majd, ha minden rendben lesz, magamhoz veszlek. Itt, Klári néniéknél nincs hely ... egyenlőre így kell lennünk.

hazaalK

ét hét múlva: — Géza, azért hívtalak föl, mert Gézuka mondta, hogy szülői értekezlet lesz holnap. Légy szíves elmenni, mert én nem érek rá.

— Szülői értekezlet? Holnap?

7— Te nem tudtad? Nem szoktad megnézni az ellenőrzőjét?

— Mostanában nem néztem. De különben sein tudok elmenni, nekem is értekezletem lesz. De egy pillanat, várj csak. — Rövid szünet után: — Itt vagy? Szóval, nem tudok elmenni.

— Gézukával beszéltél?

— Nem.

— Van nálad valaki?

— Igen.

— Nő.

— Igen.

— Gézuka otthon van?

— Igen.

— Kérlek, légy tapintatos. Két hónappal később: *

— Ha, kérlek, Gézuka nagyon köhög. Te ilyenkor valamilyen teát szoktál főzni.

— Egy lábasban olvassz föl barnára néhány kanál cukrot, azután önts rá vizet, és tegyél bele majoránnát. Forrald egy darabig, azután jó melegen kortyolgassa el. A fiókban még volt majoránna.

Másnap. Cseng Gézáéknál a telefon, de senki sem veszi föl a kagylót.

A következő napon:

— Szervusz, Gézuka! Tegnap hívtalak... Hol voltál?

— Lementem a srácókhoz a térre.

— Ilyen köhögéssel? Főzött apu'teát?

— Csak megmondta, hogyan csináljam, de nem volt itthon cukor.

— Vettél? '

— Apu elfelejtett pénzt hagyni.

— Akkor mit ettél?

— Kiflire még volt nálam. Aznap estefelé:

Géza még két kávét és egy konyakot rendelt. Rágyújtottak. Ila összekattantotta a re- tiküljét.

— Ezek szerint mindent megtárgyaltunk. Most már beszélgethetünk, míg hozzák a kávét.

Géza megnézte az óráját.

— Éppen fél órám van még.

— Randevúd van?

— Igen.

Ila egy kis szünetet tartott.

— Fiatalabb, mint én?

— Öt'évvel. — Géza is kihagyott egy kis időt, azután megkérdezte: — Szerinted

hány éves koráig lehet boldog az ember?

— Míg él. Csak minden ti* év után másképpen.

Másnap kora délelőtt:

— Azért telefonálok ilyen korán, kisfiam, hogy tudtál-e menni iskolába, vagy otthon vagy és fekszel.

— Fekszem.

— Tanulsz legalább?

— Nincs kedvem hozzá.

— Hogyan állsz a feleletekkel?

— Hétfőn kettőből beszedtem.

— Borzasztó...

— Igaz, hogy férjhez mész? .— Egyszer majd igen. Még

szeretnék boldog lenni. Apu mondta?

— Igen. És ő is megnősül,’

ha elváltatok.

— Mondta?

— Mondta. És van is egy

nője.

— Hogyan beszélsz, kisfiam?

— Miért?,

Ila egy picit mintha később szólalt volna meg:

— Legalább majd 5 is boldog lesz.

— Jó nektek.

send a . léknél.

másik készüTáne. Csonka Béla fotografikája.

(Az V. dél-dunántúli népművészeti hét fotókiállításának anyagából.)

— Miért nem beszélsz,

anyu?

— Az orromat fújtam.

— Sírsz?

— Nem, csak úgy látszik benáthásodtam.

— Az előbb még semmi «bajod sem volt.

— Ilyen hirtelen jött. De egyszerre milyen rondán, hallod? Majd inkább később újra hívlak.

— Ne tedd még le! Beszélj még!

— Mit mondjak?

• — Amit akarsz. , — Ilyen ronda hanggal? Majd később, ha jól kitrombitáltam az orromat... Most csak azt mondd meg még, hogy megtaláltátok-e tegnap a majoránnát?

Toltfala%i Pál

Az életem darabjai

Ezek a lompos, álmos utcák, ezek a földbe süllyedő kis házak, az én életemnek darabjai. A fa, a kő s a vas szelíden összeálltak bennem is egyszer, ahogy itt vannak, ahogy a vén akácfa álltában megtámaszkodik a háztetőben, de a legszebb a szentjánosbogárnyi fény, ahogyan ide-oda repked az ablakoknak üvegén.