Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
EGY HÉT a világpolitikában II központban Ázsia volt... Ha a világpolitika eseményeit egyáltalán földrajzi körzetekhez lehet kapcsolni, akkor megállapíthatjuk: Ázsía- közpo.ntú hét vegére értünk. A legfont'isabb esemény színhelye a szovjet Távol-Kelet nevezetes kikötővárosa, Vlagyivosztok volt. igaz. a szovjet— amerikai csúcstalálkozó döntései nemcsak egy kontinensre, hanem egész világunkra vonatkoztak S a viharos tengerpart legcsendesebb öbléből kedvező hírek érkeztek, az SZKP főtitkára és az Egyesült Államok elnöke az enyhülés szellemében vették sorra a válság- területeket. s megegyeztek a megegyezésről, a stratégiai fegyverrendszerek 1985-ig történő korlátozásának tető alá hozásáról. A szovjet vezető szerveknek a vlagyivosztoki találkozó eredményeiről kiadott közleménye joggal állapította meg, hogy a »csúcson« újabb lépés történt az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram valóra váltásáért. Leonyid Brezsnyev Ulánbátoron keresztül utazott haza. a mongol fővárosban nagy beszédet mondott a népköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulóján. Ázsia közepén nem véletlenül szentelt külön fejezetet Ázsia biztonságának. A világ legnagyobb kontinensén súlyos problémák várnak megoldásra (elég az élelmezési gondokra utalni), ugyanakkor a múlt három évtizedben ott robbant ki a légtöbb válság és helyi háború. Az ázsiai biztonságra vonatkozó első tervek még az ötvenes esztendők elején kínai és indiai részről láttak napvilágot, majd 1969-ben Brezsnyev négypontos konkrét indítványt terjesztett elő tas- kenti beszédében. A téma azóta is napirenden van. Ulánbátorban az SZKP főtitkára nyomatékosan megismételte azt a szovjet véleményt, hogy az ázsiai biztonságot nem Kína kizárásával vagy elszigetelésével, hanem a HZ ESEMENYEH KRONIMSia Hétfő: Belpolitikai feszültség, kivégzések Etiópiában. Javaslat Angliában a rendkívüli tőrvény ezésre. Megnyílik a román párt- kongresszus. Kedd: Ünnepséeek a Mongol Nép- köztársaság kikiáltásának öt vene d i k é vfo rdu lőj á n. Brezsnyev beszéde Ulánbátorban.. I Tanaka lemondása. Portugália elismeri Sao Tome és Principe függetlenségét. Koreai vita az ENSZ-ben. Szerda: Moszkvában Koszigin Jász- szer Arafattal tárgyal. Mexikó megszakítja diplomáciai kapcsolatait Ciliiével. A brit munkáspárt konferenciája. Csütörtök: Szovjet vezető szervek jóváhagyják a vlagyivosztoki találkozó eredményeit. Az EBK koordinációs bizottsága Genfbcn tanácskozik. Waldheim Kairóban. Csehszlovák pártplénum Prágában. Péntek: Makariosz Athénbe utazik. A tőrük parlament nem szavaz bizalmat az új kormánynak. Kissinger pekingi megbeszélései nyomán bejelentik Ford elnök kínai látogatását. A kambodzsai képviselet ügyét vitatja az ENSZ. Szombat: Miniszterelnökünk, Fock Jenő hazaérkezik indiai és fourma'i látogatásáról. Tüntetések Saigonban a Thie'.i-adminisztráció ellen. A* ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb hat hónapra megbízta a Golan-magaslaton állomásozó 1200 főnyi ENSZ-katonasá- got a Szíria és Izrael közötti csapatszétválasztási megállapodás ellenőrzésével. Képünkön: Szavaznak a Biztonsági Tanács tagjai. Kínai Népköztársaság bevonásával akarják megvalósítani. Peking azonban változatlanul nem teszi lehetővé a tárgyalásokat: ezt hangsúlyozta különben a novemberi kínai táviratra küldött szovjet válasz is. (A pekingi megnvilatkozátet Nyugaton először úgy állították be. mintha a kínai vezetés hajlandó lenne érdembeni megbeszélésekre. Kiderült azonban, hogy lehetetlen feltételeket szabott a távirat. A szovjet állásfoglalás határozottan elutasítja a kínai feltételeket, viszont továbbra is kész feltétel nélküli párbeszédre.) A Kínából érkezett telefotó- kon Kissinger volt a »sztár-», ügyetlenül bánt az evőpálcikákkal és Teng Hsziao-ping segített neki az ünnepi banketten. A külügyminiszter vacsorája végül is jól sikerült, látványos politikai eredményeket mégsem tudtak felmutatni. Az amerikai tudósítok a folyamatosságot hangsúlyozták, s Ford bejelentett pekingi látogatásában az amerikai—kínai kapcsolatok jelenlegi Szintjenek megőrzését látják. Az amerikai külügyminiszter hazatérőben megállt Tokióban is, hogy tájékoztassa a japán kormányt. Az* a kormányt. amelynek nincs miniszterelnöke, miután Tanaka hivatalosan is beadta lemondását. A liberális demokraták soraiban kiéleződött az utódlási harc; bár az új kormányfő nem irigylésreméltó csődtömeget s komornak látszó távlatokat örököl. Magyar vonatkozású híreket is kaptunk Ázsiából: Fock Jenő és kísérete sikeres megbeszéléseket folytatott Indiában és Burmában. Miniszterelnökünk utazása része következetes politikánknak, amely sokoldalú kapcsolatokra törekszik Ázsia e két nagy múltú és nagy jövőjű országával. India és Burma nincs ugyan közel hozzánk, mégis számos, kölcsönösen előnyös lehetősége bontakozott ki a gazdasági együttműködésnek. Waldheim ENSZ-fötitkár »Ázsia határán«, a közel-keleti térségben tett villámlátogatást a héten és az ENSZ kék sisakosainak további maradásáról tanácskozott. A Biztonsági Tanácsban is olyan vélemény alakult ki, hogy ENSZ-csapatok állomáso- zása az ütköző# vezetőkben csökkentheti a feszültséget. Végleges megoldást természetesen csak a megszállt területek kiürítése és a Palesztinái nép jogainak helyreállítása hozhat, ezért a hosszú távú kibontakozás programjába illenek Arafat újabb moszkvai tárgyalásai. A palesztin vezető legutóbb néhány hete járt a szovjet fővárosban, de azóta a rabati arab csúcs, majd az ENSZ-küzgyűlés határozata fontos új elemekkel gyarapította az amúgyis vaskos palesztin dossziét. A hét kétségtelen Ázsia- centrikussága nem jelenti, hogy Európában eseménytelenség uralkodnék. Athén népszavazás előtt áll: vissza térj en-e Konstantin minden hellének királyaként, vagy kiáltsák ki a köztársaságot, amelynek elnöki tisztét Karamanlisz vette célba. De Gaulle-i igényekkel Makariosz a görög fővárosban tartózkodik, ahol inkább lebeszélik a hazatérésről, mint biztatják arra. Ankarában ismét kormányválság van, a fejlemények új választások vagy a hadsereg aktivizálódása felé mulatnak. Vagyis: Cipruson és környékén tart a mozgás. Élénk a brit és francia belpolitika is. összehívták a közös piaci csúcsértekezletet, Géniben és Becsben pedig először tartottak ülést a biztonsági konferencia, illetve a haderőcsökkentési értekezlet résztvevői — Vlagyivosztok után ... Réti Ervin Á Citroen-ffyár államosítását javasolta a szakszervezet A CGT gépipari tagozata a Citroen gépkocsigyár azonnali államosítását javasolta és Robert Ballanger, a kommunista képviselőcsoport elnöke bejelentette, hogy a kommunista képviselők rövidesen javaslatot terjesztenek a nemzetgyűlés elé a gyár állami tulajdonba vételére. Az ál'a- mosítási javaslatot az tette időszerűvé, hogy az immár régóta nagy pénzügyi nehézségekkel küzdő Citroen- gyár most teljesen a csőd szélére került, és a Michelin-, tröszt, amelyhez a Citroen tartozik, el akarja adni a Citroen üzenteit a Peugeot- ; gyár tulajdonosainak. Énnek | a francia gépkocsiipar struk- I Érzékeny presztízsveszteségeket szenvedett a labour- párti centrum és a jobbszárny a párt baloldalán küzdő erők fölébe kerekedett a Brit Munkáspárt szombaton befejeződött kongresszusán. A hetven- harmadik országos kongresz- szus negyedik, utolsó napjának zsúfolt programja volt. középpontjában Helmut Schmidt nyugatnémet kancel-, lár felszólalásával. A nyugatnémet kormányfő, aki tanúja volt a kisebbségbe szorított baloldaliak egyik felháborodott tüntetésének, maga is kínos jelenetet idézhetett volna elő. ha nem ilyen óvatosan foglalkozik Anglia közös piaci tagságának kérdésével: »Nekünk is aggályaink vannak néhány közösségi döntés,' például a mezőgazdasági politikára vonatkozó határozatok miatt.. . de Európa nemcsak mezőgazdaság ... ha országaink nem működnek szorosan együtt a jelenlegi gazdasági problémák megoldásában, a politikai stabilitás kerül veszélybe.« Nemzetközi kérdésekről szólva a nvueatnémet kancellár említést tett moszkvai tárgvalásairól is és egvebek között kijelentette: »Olyan benyomást szereztem, hogy a szovjet vezetők komolyan érdekeltek az enyhülés folytatódásában.« A kongresszus befejezése után Schmidt az angol kormányfők vidéki rezidenciájára, Cheqursbe utazott, és ott Izraeli légitámadás Libanon ellen Az izraeli légierő Phantom iípusú vadás/.bombázói szombaton légitámadást hajtottak végre a dél-libanoni Arkub közelében levő Kafra falu ellen. A bombázások jelentős anyagi károkat okoztak: áldozatokról nem érkezett jelentés. túráját lényegesen megváltoztató akciónak a lebonyolítását a kormány nagy össze -Jj szubvencióval segítené eio., Beavatott körök szerint az állami szubvenciónak az ösz- szege elérné a másfél mil- liárdot. A CGT, valamint a kommunista képviselők époen arra hivatkozva javasolják a Citroen államosítását, mert botrányosnak tartják, hogy a francia adófizetők pénzéből — mintegy »nemzeti ajándékként« — szubvencionálják egv magánkézben levő újabb nagy tröszt létrehozását. ami nehézségeket okozhatna az állami tulaidonban levő Renault-műveknek is. I a hét végen nemzetközi kérdésekről tárgyal Wilson miniszterelnökkel. Etiópiában a 120 tagú ideiglenes katonai adminisztratív bizottság Teferi Benti tábornokot nevezte ki a kivégzett kormányfő, Aman Andorn utódjának. Teferi Benti (kinevezéséig az Ashmarában, Eritrea tartományban állomásozó 2. hadosztály parancsnoka volt) letette a hivatali esküt. William Eteki Mboumoua, az Afrikai Egységszervezet főtitkára, csatlakozva Waldheim Néhány óraval azelőtt, hogy pénteken éjfélkor életbe lépett a brit kormánynak az. ír Köztársasági Hadsereg ellen hozott rendkívül szigorú törvénye, újabb, két súlyos bombamerénylet történt Északírországban. Csaknem egyidejűleg, pénteken a késő esti órákban az. észak-írországi Crossmaglen és Newry egy-egy kocsmájában robbant ,bomba. A két merénylet következtében csaknem hatvan személy sérült meg, közülük kettőnek /leckét kapott Kieemqer A Japánban tárgyaló Henry Kissinger szombaton »forte- lyos diplomáciai leckét« kapott Kono Kenzótól, a japan szenátus elnökétől. Kono felkereste az amerikai külügyminisztert szálláshelyén, és famozaik díszítésű -varázsdobozt« adott neki ajándékba ez kkel a szavakkal: »Ha nem tudja kinyitni a dobozt, akkor képtelen lesz megoldani a közel-keleti és más diplomáciai problémákat?« Kissinger elmosolyodott és azt i'álaszolta, hogy majd kalapáccsal vagy fűrésszel nyitja ki a ravasz szerkezetű dobozt.-A diplomáciai kérdések megoldásában azért ne nyúljon ilyen veszélyes eszközökhöz:1« — tanácsolta Konö, majd ügyes mozdulattal köny- nyedén kinyitotta az ajándékdobozt. ját képezik«. Az AP amerikai hírügynökség értesülése szerint az Ad- disz Abeba-í . nagypalotában több mint 150 foglyot őriznek, többségük a feudális arisztokrácia képviselője. A katonai hatóságok közölték, hogy ügyükben bíróság fog dönteni. A hírügynökség úgy tudja, hogy Halié Szelasszié volt császárt is a palota egyik melléképületeben tartják fogva. (MTI) az állapota válságos. Mindkét város az ír Köztársasággal való határ közelében fekszik, és mindkét bombamerénylet többnyire katolikusok által lakott területeken történt. A rendőrség pénteken éjszaka közölte: a hatóságokat ezúttal nem figyelmeztették előre a készülő akciókról, s feltételezések szerint szélsőséges protestánsok által elkövetett robbantások jelentős anyagi károkat okoztak. Befejeződött a Brit Munkáspárt kongresszusa Százötven fogoly az Adúisz Abeba-i oagypalotában ENSZ-főtitkárnak és Buteflika algériai külügyminiszternek, az ENSZ-közgyűlés ülésszaka elnökének felhívásához, felkérte Etiópia új katonai vezetőit, hogy ne végezzenek ki több foglyot. Az AESZ főtitkára aggodalmát fejezte ki á múlt heti kivégzések következtében kialakult helyzet miatt, hangsúlyozva, hogy a »velük N kapcsolatos érzelmi hullám nagy kárt okoz a humanitárius céloknak, amelyek az AESZ minden __ küzdelmének és vállalkozásának alapíjabb bombamerényletek Eszak*Irorszá«ban O Háziasszonyok, autótulajdonosok, figyelem I A Mechanikai Művek és a Dél-dunántúli Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat szaktanácsadással egybekötött bemutatót tart Siófokon, a Sió áruházban, december 2-án, 3-án és Bemutatásra kerül: >ZON KONYHAI LÉGTISZTllO SZEMÉLYGÉPKOCSI-FELFUTÖBAK ^működés közben) (a Mechanikai Müvek új terméke) és az F—J—lü-es olajtüzelésű I ti KI MŰSZÓBA KA L Y11 A-ALÁTÉT. Ne felejtse el megtekinteni: december 2-án, 3-án és 4-én Siófokon, a Sió Áruházban!