Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
♦ Huszonöt éve a vasútnál A rendelőintézet kommunistái Az l-es torony őre Csöndes a vasúti átjáró környéke. A nyári szezonban százával várakoznak az emberek meg a gépjárművek, hogy a siófoki hajókikötőhöz, a szállodasorra, vagy onnan a 7-es főútra juthassanak. Néha bizony jó időbe kerül, míg a sorompó felnyílik. Most alig van ember, gépjármű, s jóval kevesebb a vasúti szerelvény is. — Sajnos, sokan nem értik meg, hogy nekünk legfontosabb feladatunk a biztonság feletti őrködés. Gyakran elhangzanak sértő megjegyzések, rángatják a leeresztett sorompót, átmásznak a korláton, veszélyeztetik életüket. Nekünk nem jelent örömet, ha a reggelenként gyermekükkel óvodába, bölcsődébe, illetve munkahelyükre siető anyáknak, meg a nyári nagy melegben a strandra iparko- d óknak hosszabb időt kell itt várakozniuk. A biztonságos vasúti közlekedést védő szabályokat azonban nem sérthetjük meg. Váltókezelő a siófoki állo- ' máson Bene János. Most egye- 'dűl végzi ezt a,munkát, nyáron azonban ketten vannak. Az l-es torony, ahol beszélgetünk, nem állandó munkahelye, rendszerint az állomás másik felén levő 2-es toronyban dolgozik. A váltóberendezés fölött elektromos lámpák villognak : ezek jelzik a szerelvények helyét és a fénysorompó működését. Felelősségteljes ez a munka, hiszen pillanatnyi mulasztás, felületesség jóvátehetetlen tragédiát okozhat. — Nagyon fontos, hogy az ember pihenten, nyugodt idegállapotban kezdje munkáját, az esetleges otthoni, családi problémákat ne hozza magával a munkahelyére. S talán ennél is fontosabb: szeresse a vasutat, élethivatásának tekintse a munkáját. Csak így érezhet igazán felelősséget — mint bárhol másutt is — feladatának ellátásáért. Éppen negyedszázada került a siófoki pályamesteri szakaszhoz Bene János. Emelgette a nehéz csákányt — kram- pácsolt —, hordta társaival együtt a mázsás síneket. S noha korábban senki nem dolgozott családjából a vasútnál, ma -már Benéék élete szorosan ide kötődik: felesége az Utasellátónál dolgozik, nagyobbik fia az idén fejezte be a vasúti szakközépiskolát, s most a pályafenntartásnál gyakornok. 1957-ben lett kommunista, s csaknem másfél évtizede az állomás pártszervezetének titkára. Hatvanhat kommunista tartozik az alapszervezethez, összefogásuk nagy gondot okoz, hiszen távol és különböző területeken, más-más műszakban dolgoznak. — Arról számolhattam be a vezetőség nevében a november 15-én tartott taggyűlésen, hogy sikerült a rendszeres pártélet biztosítása. Egyetlen taggyűlést sem kellett elhalasztani. Az elmúlt négy esztendőben 14 kommunistával erősítettük sorainkat, jól dolgozó fizikai munkásokkal, köztük öt nővel. Persze nagyon sok tennivaló vár még ránk. Folytatjuk a felszabadulási és a kongresszusi munkaversenyt. Arról is beszámolhattam, hogy tíz szocialista brigádunk és a brigádokban levő kommunisták élen járnak ebben a versenyben, a kezdeményezésekben. A József Attila brigád — a forgalomnál dolgozik — például azt kezdeményezte, hogy szabad szombatokon meg vasárnap segítsük az őszi szállítási feladatok elvégzését. Eddig négy rendkívüli szerelvényt indítottunk Daránypusztára és Tabra. Ezt a vállalást decemberben is folytatjuk. Megkezdtük a készülődést a januári vezetőségválasztó taggyűlésre. November 7-én a Munka Érdemrend bronz fokozatát vette át Bene János a megyei pártbizottságon rendezett ünnepségen. Ma is meghatottan gondol vissza ezekre a pillanatokra. — Olyan embernek adták az elismerést, aki ezt a vasút és a párt érdekében végzett becsületes munkájával érdemelte ki. Tíz esztendeje vagyok az állomás tvezető je, s azóta dolgozom Bene Jánossal együtt a pártvezetőségben is. Sok ilyen ember kellene, mint ő, aki ennyire szereti hivatását, s1 ilyen becsülettel teljesíti pártmegbízatását — mondja Virághalmi Tibor állomásfőnök. így éreztek társai is. Még ma is gyakran szól a telefon, kopogtatnak be munkahelyére és gratulálnak Bene Jánosnak a kitüntetéshez. Együtt örülnek vele, mert ebben a többi vasúti dolgozó munkájának elismerését is látják. Szalai László Derűsen, határozottan Heti belpolitikai összefoglaló Hétfőtől szombatig Csendes hét volt ez, de nem. eseménytelen hazánk életében. Miniszterelnökünk, Fock Jenő, befejezte indiai, majd burmai látogatását, amelynek eredményeként fontos együttműködési megállapodások születtek. Meleg hangulatú nagygyűlésen emlékeztek meg a Mongol Népköztársaság ötvenéves fennállásáról. Tíz évre szóló magyar—francia gazdasági és ipari megállapodást írt alá külkereskedelmi államtitkárunk a Budapesten járt francia külügyi államtitkárral: dr. Bíró József külkereskedelmi miniszterünk pedig időközben Peruba érkezett gazdasági tárgyalások folytatására. Küldöttséggel képviseltettük magunkat a román párt- kongresszuson. Barátságunk továbbfejlesztésének záloga — olvashatjuk a többi között pártunk üdvözletében —, hogy országainkban a munkásosztály, a dolgozó nép a hatalom szilárd birtokosa, saját sorsának formálója. Fontos tényező ebben a lenini nemzetiségi politika normáinak következetes érvényesítése és az a szemlélet, mely a nemzetiségeket élő hídnak tekinti a baráti szocialista országok között. Pártunk kongresszusára készülve, november közepe óta folynak a pártalapszer- vezetekben a beszámoló taggyűlések. A beszámolókat tartalmas viták követik, számos hozzászólóval. A legkülönfélébb időszerű kérdésekről, így egyebek között a kádermunka fontosságáról, a' fiatalok művelődésének problémáiról, a pórtcsoportokban folytatandó munkáról esett szó a heti taggyűléseken. A hét legjelentősebb bejelentése minden bizonnyal a mezőgazdasági operatív bizottság ülésén hangzott el dr. Soós Gábor államtitkár szájából: a termelők a nagyarányú társadalmi segítséggel úrrá lettek a nehéz helyzeten; a tervezett vetésterületnek mintegy 99 százalékán földbe került a búzavetőmag! Most a cukorrépa és a kukorica biztonságba helyezését és az őszi mélyszántást kell gyorsítani. Megjelent a Belkereskedelmi Minisztérium tíz hónapról szóló gyorsjelentése. Eszerint csaknem kilenc százalékkal vásároltunk többet novemberig, mint tavaly ebben az időszakban, és hátravan még az ünnepi vásár! A lakásépítésekre, pontosabban a visszatérő minőségi hibákra irányította a figyelmet a KNEB néhány megállapítása. E vélemény szerint nem dolgoztak ki hatékony minőségellenőrző rendszert a lakásépítkezésekre, s az építők érdekeltségét nem befolyásolja' alapvetően, hogy milyen minőségben végzik munkájukat. Itt említjük: új rendelkezés értelmében december 1-től a lakóhely változást a helyi tanácsoknál kell bejelenteni. A Merkur ismét elfogadott Trabant-előjegyzéseket, s két nap alatt mintegy ötvenezren jelentkeztek, közülük 34 ezren vidéken. A megrendelők 30 napon belül kapnak visz- szaigazolást. További vásárlási hír: néhány kereskedelmi Vállalat átmenetileg 15 százalékos engedménnyel árulja a hűtőszekrényeket. Budapesten ' és Miskolcon havazott, a hegvekben pedig már síztek a héten. Rengeteg virágot kanott minden Erzsébet és Katalin. A türelmes emberek kiszámították, hogv fejenként immár 55 forint.ért vásárolunk évente virágot. A szombathelyi kórházban Ka- i talint, Ildikót, Adrient és Zsuzsát, azaz négyes ikreket szült a 21 esztendős Kovács Félixné, akinek már van egy 18 hónapos kislánya. Utoljára huszonhárom évvel ezelőtt születtek négyes ikrek — Kaposváron, a Csordás-fiúk. A Kovács-lányok jól érzik magukat és egy kivételével meghaladják a 2000 gramm súlyt . I A hét egy bírósági híre: lezárult a Miért beteg a magyar futball? című könyv megjelenése nyomán támadt per Illovszky Rudolf és Végh Antal között — kölcsönös elégtételadás után. B. J. A pártmunka stílusától korántsem idegen a derű, a jó kedély, mint ezt a minap a kaposvári rendelőintézet kommunistáinak beszámoló taggyűlése is példázta. Fiatal alapszervezetről van szó, négy éve önállósultak, különválva a kórházi pártszervezettől. Pohánka Rudolfné párttitkár beszámolójából kiderült, hogy az' alapszervezet sokat fejlődött a négy év alatt a pártmunkában, a pártcsoportok összekovácsoltságában és a taglétszámban is. A taggyűlés őszinte légköre is ennek a fejlődésnek a mutatója derűs mozzanataival i együtt. Elég, ha egy epizódra utalunk: a KISZ-szervezet köszönetképpen megajándékozta a pártszervezet titkárát. Persze a kommunisták valamennyien tudják, hogy az ifjúság dolgaival törődni: kötelesség, az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása különösen szívügyük a párttagoknak. A figyelmesség mégis jóleső. Csakúgy, mint az a tény: a pártszervezet tagjaiban nagy igény van arra, hogy együttlétük még családiasabb legyen. Több felszólaló is utalt erre. Ugyancsak - megkapó mozzanat volt, mikor a pártcsoportvezetőknek — négy ilyen csoport van a rendelőintézetben — ajándékokat adott át a párttitkár. Mondom, a derű áthatotta a taggyűlést, de a pártmunka stílusa megköveteli a határozottságot is. A kettő nem zárja ki egymást. A titkári beszámolókban és a hozzászólásokban jócskán hallhattunk kritikai észrevételt. Persze az olvasó, aki ismeri a kaposvári rendelőintézet körülményeit, munkafeltételeit, talán különösnek is találja, hogy a taggyűlés »klímájából« éppen a nyugodt határozottságot szűrtem ki. Pontosan így is van: a jelenlegi állapoton a kapkodás, az idegeskedés mit sem segítene. A rendelőintézet kommunistái jól ismerik a gondokat — jóllehet, amint elmondták, a tájékoztatáson van javítanivaló —, de éppen oda akarnak hatni, ahol még javítanivaló van. S ez nevezetesen a megyei rendelőintézet munkafegyelme. Szólt erről Pohánka Rudolfné is, teljes valójában azonban az alap szervezet egyik tagja világította meg hozzászólásában, aki egyben az igazgató főorvos is. Dr. Csitári László feltárta a kommunisták előtt, hogy az intézet munkájával kapcsola tos kifogások egy része »kivédhető«, mert a tárgyi feltételek objektív volta erre lehetőséget ad, de ami a munkafegyelmet illeti, azon feltétlenül kell ja vítani. A legelső fórum, amely előtt ismertette a munkafegyelmet megszilárdító rendelkezéseket, ez a beszámoló párttaggyűlés volt. Miről van szó? Arról, hogy a rendelési idő pontosan kezdődjék és fejeződjék be, hogy o beteg indokolatlanul nem küldhető el, hogy a rendelés — igen ritka — üres pillanataiban sem lehet rejtvényt fejteni vagy kötögetni, hanem azt — mivel munkaidő — önképzésre kell fordítani. Mi sem jellemzi jobban a tagság egyetértését, mint az, hogy lelkesen megtapsolták ez! a hozzászólást. A taps kifejezte azt, amire Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára külön is felhívta a figyelmet: a munkafegyelem betartásában elsősorban a rendelőintézet kommunista orvosainak, asszisztenseinek — valameny- nyi dolgozójának kell elöl járnia. A fiatal alapszervezet életéről, a beszámoló taggyűlésről értékelést mondott dr. Szabados Rezső, a kaposvári egészségügyi pártvezetőség titkára és Csapó Sándor is. Természetesen van még elő- relépnivaló, a sokoldalúbb kritikában, a pártfeladatok egyénre szabottságában. Ennek a négyéves pártszervezetnek — mint a taggyűlésen kiderült — jók a kapcsolatai a felsőbb pártszervekkel. Mikor segítség kellett, például a | pártvezetőség kibővítésére, | készséggel megkapták. Nem eltúlzott derűlátás azt ! állítani a taggyűlés alapján: ez | a kommunista közösség az eddiginél eredményesebben foly- ! tatja az utat. melyet együtt ! kezdtek, négy évvel ezelőtt. Újabb műszaki klub alakult Fiatalok az erdőművelésről Tizenöt mérnök és huszonkét technikus gyűlt össze csütörtökön délelőtt a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál, a fiatal szakemberek ankétjén. (A gazdaságnál tavasszal megrendezett ifjúsági parlamenten a fiatalok elmondták: kikerülve az erdészetekhez, egymástól elszigetelve dolgoznak, ezért igényt tartanak arra, hogy ankétokon és más rendezvényeken képet kapjanak a gazdaság helyzetéről, a fejlesztési tervekről.) A fiatal szakemberek csütörtöki ankétjén megjelent a gazdaság igazgatója, Takács László és több más vezető is. A részvevők az erdőművelésről és erdőhasználatról, valamint a fa- kitermelésről és fafeldolgozásról hallgattak előadást. Vajda Sándor erdőművelési osztályvezető arról beszélt, hogy a felszabadulás után hazánk és ezen belül megyénk szép eredményeket ért el az erdőtelepítésekkel. Előjöttek azonban gondok is. A gépesítés jelentős feladat, hisz az emberek nehéz munkát végeznek az erdészeteknél, erőkifejtésük a legnehezebb fizikai munkát végzőkével azonc». A gépesítés nemcsak a fakitermelésnél szükséges, hanem az erdők telepítésénél is. E'elve- tődött a zárt, iparszerű termelési rendszerek bevezetésének lehetősége. Az egyik részvevő fiatal szakember, Baravics Elemér már konkrét lehetőségeket vázolt fel a külföldön szerzett tapasztalatok alapján. Az ankét végén a fiatalok megszavazták a fiatal műszaki szakemberek klubja létrehozásának tervét. A jövőben a hasonló jellegű rendezvényeket már ez a klub szervezi. HARMINC EVE TÖRTÉNT Megalakult a Magyar nemzeti Függetlenségi Front A második világháborúban Magyarországon az antifasiszta .ellenállás és a demokratikus fejlődés erői az ország sajátos helyzete miatt (egyszerre volt kárvallottja és haszonélvezője a német szövetségnek) csak későn valósíthatták meg összefogásukat. A Békepárt néven működő kommunisták, egyes belső ellenzéki erők és az antifasiszta és kommunista emigráció a háború egész időszakában igyekezett németellenes frontot alakítani, és hazánkat kiszakítani a náci »élettérből«. Az antifasiszta ellenállás legkövetkezetesebb erejének, a kommunista mozgalomnak, gyedül volt kész programja a népfrontpolitikára, s a háború utáni független, szabad demokratikus Magyarország fölépítésére. A közös fellépés, az egységfrontba tömörülés feltételei azonban csak az 1943—44-es katonai vereségek, a második magyar hadsereg összeomlása, a Vörös Hadsereg előnyomulása és az ország német megszállása nyomán értek be. 1944 május végén megalakult a Magyar Front, a kommunisták, a szociáldemokraták, egyes kisgazdák és egyéb csoportok antifasiszta egységszervezete, amelyhez később a Nemzeti Parasztpárt képviselői is csatlakoztak. Bár a fegyveres felkeléshez és a kiugráshoz fűződő remények nem vá!„tak valóra, ez a szervezet adta meg az alapot ahhoz, hogy 1944. december 2-án az immár felszabadult Szegeden megalakuljon a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. A Függetlenségi Front, mely az időközben 'újjászervezett Magyar Kommunista Párt, a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazda- párt, a Polgári Demokrata Párt és a szakszervezetek erőit tömörítette, elfogadta a kommunisták »Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programját«. A program gyökeres külpolitikai fordulatot követelt. Azonnali bekapcsolódást az antifasiszta koalícióba, fegyveres szembefordulást a náci Németországgal és hazai nyilas csatlósaival. Leszögezte, hogy »a legmesszebbmenő támogatást kell nyújtani a Vörös Hadseregnek, amely kiűzi a magyar földről a német elnyomókat«; Kinyilvánította az eljövendő demokratikus magyar külpolitika alapelveit: a szoros barátságot a Szovjetunióval és a környező demokratikus államokkal; a volt uralkodó osztályok soviniszta és revíziós irányzatának végleges feladását; az antifasiszta világkoalíció angolszász hatalmaival kialakítandó jó kapcsolatokat. A belpolitikában a program célul tűzte ki a demokratikus szabadságjogok biztosítását, a fasiszta és a népellenes szervezetek feloszlatását, a közigazgatás és a fegyveres testületek megtisztítását a fasiszta és a népellenes elemektől. Az ország demokratikus átalakításának alapvető feltételeként széles körű földreformot helyezett kilátásba, és előirányozta a nagytőke állami ellenőrzését, az energiaforrások államosítását. Célul tűzte ki a tökéletesebb szociálpolitika megvalósítását is. A front programja a legfontosabb és'legsürgősebb belpolitikai feladatnak az új, demokratikus államhatalom megteremtését tekintette. Sürgette, hogy a demokratikus pártok megbízottaiból és antifasisztákból alakítsanak minden helységben nern^i bizottságokat, és a bizottságok a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szerveiként működjenek. Síkraszállt a nemzeti bizottságokra támaszkodó alkotmányozó nemzetgyűlés és a front ideiglenes kormányának megal?' u- lása mellett. A Márciusi Front, a Történelmi Emlékbizottság, a Magyar Front kezdeményezései után megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front — a koalíciós idők egy- ségrontszervezete — ezen. a néven 1949-ig működött. Keretei között egyre inkább a demokratikus átalakításért legkövetkezetesebben harcoló Magyar Kommunista Párt, illetve a baloldali blokk vette át a vezetést. A fordulat évét követően a népi demokratikus viszonyokat védelmező és a szocialista átalakulást igénylő Függetlenségi Népfronttá alakult át. Ez utóbbi szervezet pedig közvetlen, elődje volt a szocializmus építésére szövetkezett dolgozók 1954-ben megalakult Hazafias Népfrontjának. n. m. Az autóklub közgyűlése Felhívás a gépkocsivezetőkhöz A Magyar Autóklub szombaton a SZOT-iskolában tartotta küldöttközgyűlését. A tanácskozáson — amelyen 300 küldött képviselte a több mint 90 ezres tagságot — részt vett Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és Földvári Aladár, a SZOT elnöke. A közgyűlés két felhívást fogadott el és adott ki tagjainak, valamennyi gépjármű- vezetőnek a környezetvédelem, valamint a rövidesen életbe lépő országúti sebességkorlátozás következetes végrehajtása érdekében. A közgyűlésen újjáválasztották a Magyar Autóklub 110 tagú elnökségét. A klub elnöke ismét Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, 1 főtitkára Matykó Vilmos lett. Somogy/ P