Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-01 / 256. szám

Többet Nem sok eséllyel engedtük útnak labdarúgó-válogatot­tunkat a második európa- bajnoki selejtező mérkőzésre. Csapatunkat ezúttal a szak­vezetőkön kívül a balszeren­cse is kísérte. Harsányi és Horváth kiválása érzékenyen érintette a védelmet, hisz féjjátékukra a közismerten jól fejelő walesiek ellen nagy szükség lett volna. Az eredmény ismeretes. Kétgólos vereség egy forrás­ban lévő válogatott számára még elviselhető. De ebben a konkrét esetben kevésbé. Mert tárgyilagosan beismer­hetjük: Wales válogatottja nem képvisel nagyobb játék­erőt, mint egy jónak mond­ható hazai NB I-es csapat. A mezőnyben nem is játszot­tunk alárendelt szerepet, s hem is lett volna különösebb baj, ha mondjuk pontba és nem gólra megy a játék. Lássuk, mi is történt. A Várakozáson íelii! jól szerepelt a K. Vasas női asztaiítenisz-csapata Kaposv.ár női asztalitenisze- i zőí a csa patbajnokság 6. he- ; lyén zárjsik az évet. Olyan eredmény ez, melyet legföl- J jebb titokban remélhettek a VBKM háza táján azok. akik | figyelemmel kísérik az NB I- es asztali tenisz-csapa tok sze­replését. vártunk így van és Pénzest még a fú radt Fazekadnál is gyengébb­nek tartotta, vajon miért vit­te magával? Az első gól után mindnyá­jan azt vártuk — s bizonyá­ra a hazaiak is —, hogy csa­patunk vesztett állásból bát­rabb támadójátékba kezd. Mi vesztenivalónk lett volna? Ezzel szemben ismét mi szo­rultunk be saját kapunk elő­terébe. Ez sem véletlen. A második félidőben öt olyan játékos volt a pályán, aki klubcsapatában más poszton játszik. A »jobbszélső« Faze­kas középpályán, a »-belső csatár« Fekete .jobb szélen, s a »balszélső« Nagy a balhát­véd posztján szerepel az Új­pestben. Kiss Tibor az MTK- ban középcsatár, és nem kö­zéppályás. Ha ehhez hozzá­vesszük még Törököt, aki a Vasasban viszont a középpá­lyán képes a legtöbbre (Bécs­Végh János, az együttes ed­zője a bajnokság megkezdése előtt úgy mondta, nem lesznek kiesési gondjaik. Amikor egy- re-másra sikeresen szerepelt a Vasas női gárdája, akkor mó­dosították a tervet: — El kell érni, hogy az őszi idényben az I. csoportban folytassuk. A többi ismeretes. Az őszi idényben a Vasas a bajnok Statisztikával, az FTC-vel. a 31. sz. Építőkkel, a Budapesti SE-vel, a MÁV TI-vei alkotott egy csoportot. A kaposvári pi­ros-kék együttes olyan csapa­tokat szorított vissza a II. cso­portba, mint a VM KÖZÉRT, a Szombathelyi Sabaria, a Pos­tás SE, avagy az Egri Vörös 'Teteor. dizsár Gabi volt ebben a baj nokságban is. Diószegi Éva azt hozta, amit vártak tőle a csa­patvezetők. Hogy mire képes, azt a vidéki tizekbajnokságon igazolta, amikor csak a klub­társaival szembeni komplexusa miatt nem lett övé a bajnoki aranyéhem. Legyőzte a váloga­tott kerettag Csík Mártát is. E két versenyzőnő mögött jól ki­egyensúlyozott hármas állt. Talán Váradi nyújtott valami­vel kevesebbet a vártnál. Ha Dobos valóban eltávozna a Vasastól (a hírek szerint Szek- szárdra tart), nem lenne köny- nyű öt pótolni. Harkányi dr. nem kis nehézségek közepette gyűjtögette a pontokat a csa­pat számára. A szakemberek körében vi­Boldizsár Gabriella az 1974. évi bajnokságban is a leg­eredményesebb versenyző volt. szünetben Vitray Tamás el­mondta, amit a taktikai ér­tekezleten hallott. Ha Faze­kas elfárad a középpályán, akkor előrehúzódik a jobb­szélre, Kiss Tibor megy hát­ra a helyére, és Fekete lesz a középcsatár. A csere megtörtént. Az egyébként jól játszó Fazekas fáradtságát ném a kispadon pihente ki, hanem a jobbszé­len. Pedig erre a posztrá megfélelő játékost ültettek a cserepadra Pénzes személyé­ben. De a győri játékos nem kapott játéklehetőséget. Moór Ede egy nappal korábban ezt nyilatkozta vele kapcsolat­ban: »Pénzes Luxemburgban megállta a helyét, de azóta formájában viászaesett, így a lendületesebb Fekete ját­szik a jobb szélen.« De ha ben is ezen a poszton játszott jól), kezd világossá válni, hogy miért nem sikerült újí­tani. Két könnyen elhárítható gólt kaptunk. Az elsőt Bá­lint és Kántor számlájára ír­hatjuk. És a másodikat? Ja­mes hosszú átívelése teljesen tisztán találta Toschackot. Tipikus brit gól volt, amely­re előre fel lehetett volna készülni. A védők fölött hosszan átívelt labdák érté­kesítése az angolok egyik jól begyakorolt sablonja. Török rossz helyezkedésével bizo­nyította, nem vérbeli jobb- hátvéd. Ha a vereséget boncolgat­juk, ezekről nem szabad meg­feledkezni. A tanulságokat feltétlenül le kell vonni. J. R. Szovjet hanglemezhetek 1974, Melódia művészlemez újdonságok! PAGANINI 24 capriccio Op. 1. (teljes felvétel) Viktor. Pikajzen (hegedű) TORELLI e-moll hegedűverseny Op. 8. No. 9. ALBINONI C-dúr hegedűverseny HAYDN C-dúr hegedűverseny Vladimir Spivakov Moszkvai Kamarazenekar Vezényel: Rudolf Barsaj BORODIN A-dúr vonósnégyes CSAJKOVSZKIJ Andante cantabile az I. vonósnégyesből Borodin Quartett SAPORIN Küzdelem az orosz földért — Oratórium. Op. 17. (teljes felvétel) L. Avdejeva, V. Ivanovszkij^ I. Petrov Állami Akadémiai (Szvesnyikov) Kórus Szovjet Állami Szimfonikus Zenekar Vezényel: Jevgenyij Szvetlanov RAVEL Daphnis és Cloé — balettzene Moszkvai Rádió Kórusa és Szimfonikus Zenekara Vezényel: Gennadij Rozsgyesztvenszkij A lemezek a szovjet hanglemezhetek alatt — 1974. október 29. és november 30. között — 20 százalékos kedvezménnyel, darabonként 40 Ft-ért megvásárolhatók. (743) — Helyt tud-e állni a kapos­vári gárda a rangos mezőny­ben? — kérdeztük a második sorozat megkezdése előtt Végh edzőtől. — Csodát nem várhatunk. A velünk egy csoportban lévő együttesek mind nagyobb múlttal rendelkeznek az I. osztályban, mint mi. A papír­forma szerint nekünk a hato­dik hely jut majd, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem próbálunk esetleg följebb lép­ni a ranglétrán — hangzott a felelet. Ez a törekvés nem járt ered­ménnyel. Nem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy a Vasas a BSE, az FTC meg a MÁV TI ellenében nagyon könnyen le­hetett volna győztes. Ezeken a mérkőzéseken azonban bekö­vetkezett az, amit a csapat szakvezetője rutinhiánynak nevezett. A döntő pillanatok­ban nem tudtak erősíteni ver­senyzőink. A Vasas színeit legtöbbször a Boldizsár, Diószegi, Dobos, Váradi, Harkányi dr. összeál­lítású csapat képviselte. Szó­hoz jutott még a fiatal Fóris és Torma is. A csapat biztos pontja Bol­tatkoznak azon, hogy a jövő szempontjából helyes volt-e erőltetni a I. csoportot, ahol a vereségsorozat esetleg letörte a versenyzőket. A II. csoport­ban várhatóan ott folytatta volna a gárda, ahol a tavasz- szal abbahagyta. A Vasas szakvezetősége ki­tart álláspontja mellett, hogy ezeken a mérkőzéseken inkább megerősödött a csapat, s a já­tékosok a legjobbak ellenében gyűjthettek tapasztalatot. — Ha további terveink' is vannak, s nem elégszünk meg a »cSak bennmaradni« szem­lélettel. akkor meg kellett koc­káztatnunk az I. csoportot — mondta Végh János. Ezzel a véleménnyel egyet is lehet érteni. Kovács Sándor Az asztalitenisz női NB I eredménye: 1. Statisztika 2. 31. sz. Építők 3. Bp. SE 4. FTC 5. MÁV TI C. K. Vasas 7. VM KÖZÉRT 8. Sabaria 9. Postás SE 10. Egri VM H. BEAC 12. Mickolc 16 16 - 344- 56 32 16 12 4 257-143 24 16 11 5 225-175 22 16 11 5 257-143 22 16 10 6 217-183 20 16 6 10 195-205 12 16 9 7 204-196 18 16 7 9 219-181 14 16 7 9 179-221 14 16 4 12 134-266 8 16 3 13 133-267 6 16 - 16 36-364 ­Dr. Máthé nyerte a sakkozók Wilhelm Jozsef-emlékversenyét Október 4-e és 26-a között bonyolították le Kaposváron a sakkozók hagyományos Wil­helm József-emlékversenyét. Népes gárda kezdte meg a küz­delmeket, noha a legjobbak közül ez alkalommal jó páran távol maradtak. A bajnok K. Spartacusnak kitűnő alkalom lett volna a Wilhelm-verseny, hogy játékosai felkészüljenek az osztályozókra, a szövetke­zetiek azonban nem éltek a le­hetőséggel. A verseny így is jó szolgálatot tett a somogyi sak­kozásnak, noha több éljátéko- sunk hiánya magával hozta, hogy neon lehetett csillagot szerezni. Négyen megerősítet­ték I. osztályú minősítésüket, tizenegyen a II., hárman a III. osztályú normát teljesítették- A tornát a várakozásnak megfelelően dr. Máthé Albert, a K. Vasutas versenyzője nyerte, s az őt követő 2—6. helyezett is mind a K. H. Va­sutas versenyzője, összesen 33 sakkozó fejezte be a küzdel­meket. Az élcsoportban a sorrend a következőképpen alakult: 1. dr- Máthé Albert (K. Vasutas) 9 pont 2. Vajthó Bálint (K. Vasutas) 8 pont 3. Heinrich Ferenc (K. Vasutas) 8 pont 4. Erdélyi Sándor (K. Vasutas) 7,5 pont 5. Hahn Miklós (K. Vasutas) 7 pont 6. Berkes Géza (K. Vasutas) 7 pont 7. Szűcs Károly (K. Spartacus) 6,5 pont 8. Csiki Iván (K. Vasutas) 6 pont 9, Dávid La jók (K. Vasutas) 6 pont ). Kaposi László (K. Spartacus) 6 pont Területi labdarúgó-bajnokság Balatoni csoport; Balatonkeresztúr—Buzsák 0:2. Kölese—Balatonboglár 1:2, Vitya- puszta—Balatonföldvár o:4. Orda­csehi—Kéthely 2:5, Balatonszent- györgy—Balatonfenyves 1:3. Táska —Nagyberény 5:2, Karád—Tab 1:0. ( 1. Balatonboglár 11 9 2 - 36- 8 20 I 2. Tab 11 6 3 2 36-14 15 3. Karád 11 7 1 3 27-15 1 5 I 4. Buzsák 11 7 1 3 27-18 15 I 5. Táska 11 7 1 3 27-23 15 Kaposvári csoport; Patalom—Kadarkút 0:1. Szentgá- 1 losker—Toponar 3:2, Nagybajom— I K. V. Lobogó l :2, Zimány—So- mogysárd— 0:0, K. Gazdász—Gölle 5:0, Somogyj ád—Mesztegnyő 1:3. A Kiskorpád—Mernye mérkőzés elmaradt. 1. Kadarkút 11 7 3 1 34-17 17 2. Mesztegnyő 11 7 2 2 45-16 16 3. Somogysárd 11 6 4 1 22-12 16 NB tartalék bajnokság: K. Vasas II—K. Táncsics II 1:7. Sioíok II—Rákóczi II 1:1. NOVEMBER 1 PÉNTEK Marianna Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás péntek estig: keleten több, nyugaton kevesebb felhő; keleten többfelé eső. a hegyekben havazás. Mérsékelt, időnként megélén­külő északi—északkeleti szélre számíthatunk. Éjszaka és reggel többfelé ködképződés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 5—10 fok között alakul. — Aranyérmet kapott össz- .eljesítményéért az 1974. évi nemzetközi kertészeti kiállí­tás 6. számú bemutatóján a Siófoki Állami Gazdaság. Az elismeréssel a gazdaság dísz- faiskolai - fatermesztésének eredményeit jutalmazták. — Üj római kori kőtár nyílt Dunaújvárosban. A 400 négyzetméteres, szépen par­kosított szabadtéri múzeum legszebb darabjai a III. szá- badból származnak. — Kibővített ülést tartott — fiatal papok részvételével — a Somogy megyei Katoli­kus Papi Békebizottság szer­dán délután a Kaposvári Vá­rosi Tanács vb-termében. Megemlékeztek a magyar bé­kemozgalom 25 éves múltjá­ról, eredményeiről. Az ülés előadója dr. Várkonyi Imre prépost, az Actio Catholica országos igazgatója volt. Je­len volt Grenák Károly is, az Állami Egyházügyi Hivatal osztályvezetője. — A cukorgyárba látogat­tak — a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságá­nak szervezésében — a pro­testáns egyház Somogy me­gyei vezető lelkészei. Tóth Lajos, a gyár igazgatója tájé­koztatta őket a gyár fejlődé­séről és munkájáról. — Emlékszobát rendeznek be Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban a névadó születésének 140. évfordulója alkalmából. Jósa András a megye főorvosaként sokat tett a közegészségügy fejlesz­téséért is. — A munkaerő-gazdálkodás és szabályozó rendszer idő­szerű problémáiról tartott előadást — a műszaki és köz- gazdasági napok rendezvé­nyeként — tegnap délután Nagyatádon László Gyula, a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetem pécsi ki­helyezett tagozatának ad­junktusa. — Az események képsorai is megjelennek — nemcsak az eredmények — azokon az eredményjelző táblákon, amelyeket 1976-tól készít a Villamosberendezés és Készü- ■lék Művek VILLESZ-gyára. Ezek a táblák a tv-kame- rával fölvett versenyek folya­matos közvetítésére is alkal­masak. 10 Évvel ezeiön. 1964. november 1-én halt mr„ —54 éves korában — Bóka László író, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. A budapesti tudományegye­temen magyar, német, francia szakos tanári oklevelet szer­zett. Tanulmányainak befejezé­se után 1945-ig az Egyetemi Könyvtárban, majd a Műegye­temi Központi Könyvtárban dolgozott. Haladó gondolkodású értelmiségiként részt vett az el­lenállási mozgalomban. Jégvi­lág című verscskötetét 1944-ben a rendőrség elkobozta. A felszabadulás után évekig adminisztratív államtitkár volt a Közoktatásügyi Minisztérium­ban, majd az Eötvös Lpránd Tudományegyetem bölcsészet­tudományi karán a X. századi magyar irodalomtörténeti tan­szék tanszékvezető professzora. 1930-tól kezdve publikálta Írásait, amelyekben éles harcot vívott a magyar kulturális élet­ben jelentkező jobboldali fa­siszta tendenciák, a szűk látó­körű provincializmus ellen, a haladó magyar kultúra megér­tetéséért is. Magyar és világ- irodalmi tanulmányain kívül az ifjúság nevelésének problémái­val foglalkozó írásokat is meg­jelentetett, és rangos szépiro­dalmi munkásságot folytatott. — 17,6 millió betétszámlát vezetnek jelenleg az NDK bankjaiban és takarékpénz­táraiban. Az NDK lakossága takarékbetétjeinek összege 72 milliárd márka. — Befejeződött a nagysza­bású rekonstrukció első sza­kasza a Éűzfől Papírgyárban. 25 százalékkal növekedett a farönkök cellülózrosttá bon­tásának termelékenysége, és a gépek teljesen száműzték a nehéz fizikai munkát. — Tájfun pusztít a Fülöp- szigeteken. A vihar eddig 21 halálos áldozatot követelt: 600 ezren hajléktalanná vál­tak. — Kigyulladt egy áruház Philadelphiában. A tűzvész­ben 20 ember megsebesült és tetemes az anyagi kár is. — Mini kocsijainak gyár­tását mától kezdve megszün­tette a Honda Motor Com­pany japán autógyár. Az ok: piaci elhelyezési nehézségek. Befejeződött a tihanyi távokiaiasi konferencia — A szemes kukorica ned- | vés tárolásának módjáról, az ! ilyen kukorica takarmányo­zási értékéről közöl cikket dr. Bedő Sándor (Kaposvári Me­zőgazdasági Főiskola) tollá­ból a Magyar Mezőgazdaság e heti száma. A szerző az időszerű témát tárgyalva kí­sérleti eredményekkel tá­masztja alá: kiegészítő meg­oldás lehet ez a mód a jövő­ben a kukorica tárolásánál. — Négy napig a felsőmo- csoládi Ady Endre Terme­lőszövetkezet répatábláján dolgoztak a kaposvári elek- roncsőgyár irodai alkalmazot­tai. Szerelmi bosszúból gyű lógató t Szerelmi bosszúból fölgyúj­totta volt szeretője lakását egy Sao Paulo-i férfi, Braga de Assis alkalmi munkás. Üj I barátnőjének segítségével két | benzineshordót gurított volt kedvese kunyhója elé, és föl­gyújtotta őket. A tűz követ­keztében nyolc ember meg­halt, öten súlyosan megsebe­sültek. A gyújtogató maga is súlyos sérülésekkel került kórházba. A Tihanyi Biológiai Kutató Intézetben csütörtökön befe­jeződött a háromnapos táv­oktatási konferencia. A tudo­mányos tanácskozáson egye­temi oktatók és kutatók cse­rélték ki tapasztalataikat a távoktatás alkalmazásának lehetőségeiről, módszereiről, valamint a rádió és a televí­zió kiegészítő oktatási szere­péről. A tanácskozáson javaslatot dolgoztak ki a távoktatás táv­lati fejlesztésére is. — Negyvenhét személy meghalt és több mint har­minc megsebesült, amikor csütörtökön tűz ütött ki egy indiai expresszvonaton — jelentették az indiai vasúti hatóságok. Az Uttar Pradesh államon át közlekedő vona­ton a tüzet feltehetően egy felelőtlen utas okozta, aki robbanószert vitt magával a vonaton. — Autósok, figyelem! Fagy­álló folyadék most kapható a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat jár­mű-műszaki szaküzleteíben. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogy november 3-*n Kaposváron országos áúal- és kirakó do vásár lesz. ($4 ifi) %

Next

/
Oldalképek
Tartalom