Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-01 / 256. szám

& í

Kulturális alap és realitások

M

anapság szinte valamennyi vállalatnál, üzemnél és szövetkezetnél találkozhatunk azzal a fogalommal, hogy kulturális alap, ám sokan még nincsenek tisztában rendeltetésével. Arról van szó, hogy az üzemek és vállalatok pénzt költhetnek a kultúrára. A pénz rendeltetése egészen egyértelműnek látszik. Csakhogy mégsem az.

A márciusi közművelődési határozat már nyomatékosan felhívta a figyelmet a vállalatok és szövetkezetek kulturális alapjának célszerű és pazarlásmentes felhasználására, társadalmi ellenőrzésére. Mert az alap felhasználása a legtöbb helyen ellentmondásos.

Próbaképp nézzünk szét az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek háza táján. A főleg városokban található kisipari szövetkezetek a részesedési alap nyolc százalékát - fordíthatják kulturális célokra. Ez az összeg olykor elérheti a 300 —400 ezer forintot is. Egy jól menő, pesti híradástechnikai szövetkezetben ez pontosan 309 ezer forintot tesz ki. Meggyőződésem szerint ebben a szövetkezetben viszonylag jól gazdálkodnak a kapott lehetőséggel. S mivel főként exportra termelnek, így sokan nyelveket tanulhatnak a vállalat költségén. Többen járnak középiskolába, technikumba és egyetemre. Ezt is a szövetkezet fizeti. Rajtuk kívül akad még az országban jó néhány szövetkezet, ahol valóban tanulásra fordítják a kulturális alap nagy részét. Biztató jelenség ez.

Lényegesen más a helyzet a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél. Igaz, egy-egy ösztöndíjas egyetemi hallgató ma már megtalálható a tsz-eknél is, ezzel is segítve a szakember-utánpótlást. A jászapáti Alkotmány Tsz egy szem ösztöndíjasának minden hónapban 700 forintot ad. Az ősz- szeg, a tanulásra fordított 1 pénz tehát nem túlzottan jelentős. Hacsak nem vesszük figyelembe a dolgozók iskoláit és más kisebb tanfolyamokat. A jászapáti tsz sem gazdálkodik kevés pénzzel — igaz, sokkal sem. Kulturális alapja évi 184 000 forint.

F

igyelemmel kell lennünk persze a város és a falu viszonylataira, feltételeire. A falusi tsz- tagság jóval kedvezőtlenebb körülmények között él a kultúrát illetően. Ám éppen ezért kaphatna rendkívüli jelentőséget falun a »kultúrára fordítandó« pénz! Csakhogy valójában mire is költik a termelőszövetkezetek a kulturális alapot?

A felhasználás: kirándulások, jutalomüdülések, egy-két tanulmányút, a folyóiratok, a rádió és tv előfizetése, tanszer- vásárlás, a főkönyvelő továbbképzése, a KISZ-alapszervezet kiadásai, a mezőgazdasági kiállítás megtekintése, sporthozzájárulás, sportvetélkedők, játékvezetői díjak. KRESZ- vetélkedők ajándékai, gépjármű-ügyintézés, tekepálya javítása ... Ne is soroljuk tovább. Midez már átfogó képet pénzről. A felsöroltak között adhat a »kultúrára fordított«

persze akad néhány »kültúr- cikk« is. A tsz-vezetők ugyanis meglehetősen óvatosan kezelik a kulturális alap pénzét. Alapelvük, hogy a tsz-dolgozó elsősorban a munkaegységet nézi zárszámadáskor, s csak azután jöhet a kultúra vagy akármilyen 'beruházás.

Nos, nem vitatható, hogy mindaz, amire költenek, többnyire szükséges is. Csupán az a kérdés, hogy miért éppen a kulturális alapból történik mindez. Helyesebb lenne a dolgokat nevükön nevezniük, és egy »egyéb pénzügyi alapot« létesíteniük.

Nem mindig egyértelműek a kisipari szövetkezetek kulturális kiadásai sem. A sport általában mindenütt központi tétel. Kell is. Csakhogy gyakorta egyhatodot. egyötödöt vagy annál is többet áldoznak sportcélokra, míg a valódi kulturális célkitűzésekre jóval kevesebbet.

Le kell vonnunk a tanulságokat. Pénz már akad (ha nem is túl sok) a kultúrára. Ez bizony jó dolog. Csakhogy még néhol igen gyér a kultúra iránti igény! Ráadásul megesik, nem is ritkán, hogy a szövetkezetek vezetői sem tudják pontosan, hogyan lehetne jól felhasználni ezt a pénzt.

V

an értelme a kulturális alapnak! Nem kidobott pénz! Csak éppen jól kellene gazdálkodni vele. Mindezt azonban »csak« a társadalmi ellenőrzés oldja meg. Egészséges, hozzáértő kezdeményezésekre lenne

szükség. Sz. B.

NEVELÉSRŐL

A kicsik gondolatai

A pedagógiai és pszichológiai tudomány területén élénk kutató tevékenység indult világszerte a gondolkodásfej - lesztés lehetőségeinek, módjainak és tartalmának korszerűsítésére. A legfrissebb tudományos eredmények arra hívták fel a figyelmet, hogy a gondolkodás fejlesztését nem ! elég iskolás korban elkezdeni, i hanem már a 3—6 éves gyermekek gondolkodását is lehet alakítani.

Már a 2 éves gyermeknél is fellelhetők a gondolkodás legegyszerűbb megnyilvánulásai. Később, a 4—5 éves korban már bonyolultabb probléma- helyzetek megoldására is képes.

Az oktatáslélektani kísérletek kimutatták, hogy egyszerűbb feladatok esetén 5—6 éves korban akkor is elvárható a megoldás, ha a gyerek csak látja az eszközöket: a tárgyakat, a képeket, de nem cselekedhet velük.

A kutatások eredményei az# óvodai nevelés gyakorlatában elsősorban a játéktevékenységben (konstruálás, építés, barkácsolás (és a különböző munkatevékenységekben,

rendbe illesztése; az egyes tárgyak osztályozása tulajdonságaik alapján: a több—kevesebb—ugyanannyi viszony megállapítása; egyenlőség és egyenlőtlenség létrehozása halmazok elemeivel végzett műveletetek (hozzáadás, kivonás) útján. Ezek olyan feladatok, melyek megoldásához már nem elegendők a közvetlen megfigyelésből és gyakorlatból eredő tapasztalatok.

Megtaníthatjuk-e óvodásainkat a gondolkodás szabályaira és módszereire? A kutatók véleménye különböző. Egyesek azt mondják, hogy a mégfelelo életkorban a gyermek spontán módon fedezi föl a gondolkodási műveleteket, ugyanúgy, ahogy a helyes beszéd is kialakul a nyelvtani szabályok ismerete nélkül. Másoknak az a meggyőződésük, hogy sokkal célravezetőbb, ha mindez szervezett oktatás keretében folyik.

Szerintünk az utóbbi nézetnek van igaza. Az óvodai oktatás korszerűsítése elengedhetetlen feladat. A jól szervezett oktatásban biztosítható, hogy a gyermek feltétlenül találkozik olyan feladatokkal, amelyek megoldása közben gyakorolhatja a gondolkodási műveleteket. Tárgyakat, képeket hasonlít össze, megállapítja, mi bennük az azonos, és a különböző, a tárgyakat, eszközöket különféle szempontok szerint rendezi, esetenként általánosít is. Tehát nem a gondolkodási műveletek fogalmát tanítjuk meg nekik, hanem az előbbi műveletek végzésének készségét alakítjuk ki bennük.

Az 1973—74. tanévben szervezett továbbképzések keretében készítettük fel óvónőinket a korszerű pedagógiai munka elméleti alapjainak elsajátítására.

Dr. Vincze Tiborné megyei óvodai felügyelő

Gerencsér Miklós

lamint az oktató munka rán hasznosíthatók.

ua-f

Pál-#

4—5#

azt

Milyen problémamegoldó# cselekvéseket végezhetnek a a gyermekek az óvodában? Já-# ték közben már a legkisebbek# is készíthetnek egyszerű ki-A egészítő kellékeket, melyekre# a játék további menetében# szükségük van, pl. zászló, ba-# bának kendő, repülő két pál cika rögzítésével stb. A 4- évesek már segíthetnek óvónőnek a játékok megjavításában. Nagycsoportban már teljes önállóságot kell biztosi-1 tani a gyermeknek, hogy a maga által választott módon és eszközökkel gyarapítsa játéktevékenységét. Olyan munkatevékenységhez jusson, ahol a megoldási módokat is önállóan alakítja ki. Ezekben a helyzetekben a gyermek gyakorlati problémamegoldó gondolkodásra kényszerül, s mintegy előkészíti a talajt egy fejlettebb szakasz, az elméleti problémamegoldó képesség# kialakulásához. #

Az iskolát megelőző évben# a nagycsoportos gyermekek} gondolkodása fokozatosan ■ kezd fejlődni a fogalmi gondolkodás irányába. Itt már összetettebb feladatokkal találkozunk: ilyen a gyakorlatból jól ismert tárgyak, növények, állatok. járművek fogalmi

Ácsteszértől a halhatatlanságig

Táncsics Mihály életregénye

Kárpótlásul a fiaskóért nyugodalmasan végezhette el a gimnázium nyolcadik osztályát- Röszler szerkesztő négy fiát tanította, ezért havi harminc forintot kapott — majdnem jómódúnak nevezhette magát ennyi pénz birtokában.

Kedvezőbbre fordult közben a sorsa; az a szerencse érte, hogy megismerkedhetett Vörösmarty Mihállyal, az általa oly nagyon tisztelt, kiváló reformkori költővel. Aligha merte volna gondolni, hogy az ünnepelt poéta szinte nyomorog. Szalay László, a nemzeti megújulás egyik érdemes alakja kérte: vegye meg öt forintért a Zalán futása kötetét, hogy a költő tudjon ebédelni. Stancsicsot valósággal megrázta ez az eset, egyenesen Vörösmartyhoz sietett: leróni tiszteletét és személyesen kifejezni nagyrabecsülését — pénzecskéje megosztásával is.

Közben tágult ismeretségi köre. Miként Vörösmarty Mihállyal, úgy számos közéleti kiválósággal, a nemzeti megújulás becsben álló alakjaival hozta össze Pesthez kötött sorsa. De senkihez nem dor- gölődzött hozzá. Járta a maga útját, gondosan őrizte önállóságát, miközben érdeklődése a szellemi és politikai élet valamennyi rezdülésére kiterjedtTartósnak látszott szolid, de

biztos megélhetése. A gimnázium utolsó osztályának végzése k'öz.ben lelkiismeretesen foglalkozott tanítványaival, egyúttal minden szabad idejét a szótár szerkesztésbe ölte. Merész gondolattal úgy döntött: önállóan készíti el és adja ki a magyar—latin—német szótárt.

Már jócskán túl volt a munka felén, amikor elhatározta, hogy nagy lélegzetű munkájához összegyűjti a tájszókat az ország színmagyar vidékein. Szándékához anyagilag meg önbizalom dolgában is komoly ösztönzést adott egy alig reA szarvassá vált fiúk

Szép, művészi feladat az emlékeztetés. A leg emberibb cél szólni azokról, akiket az embertelenség pusztított el. A gyors léptű idő megfakítja a kegyelet virágait, az emlékbeszédek fölvert visszhangja is elül, a mindennapok rohanásában az ember leginkább előretekint.

»Flores para los muertos« — árulja virágait kísérteties hangon Williams A vágy villamosa című darabjában a vak virágárusnő, es az ember ösz- szerezzen a készületlenül ért felszólításra: »Virágot a halottaknak!«... Ugyanígy rezzenünk össze A szarvassá vált fiúk — Gyöngyössy Imre alkotása — első képsorainak láttán is. A film halottak emlékét idézi. Azokét. akik az 1944-es sátoraljaújhelyi börtönlázadás során, vagy a későbbi deportálásban vesztették életüket. Színes, barokkos, mozgó freskó ez az alkotás, vállalva a memento küldetését.

Néhány komunista elhatározza, megszervezi a kitörést.

S azután megkezdődik az embervadászat. Kíméletlenül színpompás: ragyogó tollú madarak hullanak a földre, ragyogó testű fiatal lányokra lőnek a környékbeli urak és csendőrök. A foglyok szédült iramban együtt szaladnak a megriadt vadakkal, s az őszi erdő félelmetes csendjét csak az embervadászok puskáinak dörrenései szakítják meg. És hivalkodó csendéletek következnek. Hasas, barna kenyerek, rafiára felfűzött gyönyörű szőlőbilingek, sorba kötözött fácánok és emberi tetemek — a nagy vadászat zsákmányai.

Goyái, rubensi mozgó látomás ez: zaklatott muzsika, tö- | mör verssorok — mitológiai j beszüremlések, Ömagyar Má- j ria-siralom jajongása, a kiszolgáltatottság áttűnő freskói. Mementó a börtönben fellá- zadtakra, az elpusztult sokakra, s talán arra az egyre, akinek sikerült megmenekülnie. De ott az erdőben, a lázas iramban, megrészegülve a szabadságtól, megiramodva a félelemtől mindnyájan a mondabeli szarvassá lettek: gyönyörűekké, de kiszolgáltatottakká.

I A mementó gazdagsága

I azonban felőrli figyelmünket, eltölti érzékeinket, inkább pa- tetikus hagulatokba ringat, filozófiai általánosításokra csábít, elmosódnak az arcok, csak

a testek világítanak, a tettek rugói szétpattannak, csak az üldöztetés irama, szédülete és a halál kegyetlen, megfagyott pillanatai maradnak. Vagyis absztrahálódik szemünk láttára a történet, kiteljesedik szimbólumokban és általánosságokban. Arra emlékeztet

már. ami a szenvedés, a kiszolgáltatottság és az üldöztetés örök mítosza. S itt foszlik szét az emlékeztető erő, itt érezzük azt, hogy a jelképrendszer toronymagasan fölé nő a históriának. Gyöngyössy Imre filmje itt tétet kérdőjelet velünk.

A szépséges képsorok láttán, a jelképes mozzanatokban ráadásul a Jancsó-filmek egy- egy szimbóluma rémlik fel. Siratóéneket hallunk, jóllehet protestet várnánk. Elmosódó tetteket látunk, jóllehet a tettek véghezvivőinek valóságos, mitológián felül álló elkötelezettségére, bátoi'ságára, szolidaritására, tiszta arcképére lennénk kíváncsiak. Szertartásossá, liturgikussá magasodott emlékeztetés ez így, rácsodálkozunk, de nem visszhangoztatjuk eléggé, mert inkább passzív meditációra késztet, semmint dühös tiltakozásra a mártírokért.

Tröszt Tibor

Alföldi képfk

Kurucs D. István kiállítása

Szép vagy Alföld, legalább nekem szép!« Két felkiáltó jelet tett ki Petőfi Az Alföld című versében, az egyiket az első versszak második sorába, a másikat a befejező szakasz első sorába — ezt idéztük.

A versből elénk táruló kép Petőfi személyiségének az élményekhez kapcsolódó hozzájárulása is, a két fölkiáltójel pedig ezt a kitörő élményt teszi hangsúlyossá. Kurucz D. István Munkácsy-díjas érde- i mes művész most megnyílt képcsarnokbeli kiállítása idézte föl bennem a verssorokat, hogy a verssel hasonlatos leírás mellett keressem Kurucz D- István »fölkiáltójeleit« is.

Kurucz is elsősorban a táji élmény leírásában látja az Alföld megörökítésének lehe~ tőségét. A végtelenségben egymástól távoli tanyákat fest meg — itt mondjuk el, hogy a mongóliai fennsík kis jurtái között is ez a látvány ragadja meg —, majd elénk hozza az itt élők életét, arcát.

Kurucz D. István 1914-ben Hódmezővásárhelyen. született. Rudnay. Benkhardt és Szőnyi tanítványa volt. Ezt most ,azért érdemes fölidézni, mert kiállítása nyilvánvaló bizonyíték, hogy szakított a hagyományokkal, s az alföldi festészet külön útját járja.

Vásár.

Kurucz népszerű festő. Nagy vevőköre van.

A siker nyilvánvaló oka: az extremitás, illetve, hogy ez a »különcség« nem fölháborító, hanem inkább sokan tudnak vele azonosulniKurucz D. István fölkiáltójelei azok az »erővonalak«, amelyeket ez a roppant sík

| vidék is képes kelteni. Igazi i festői témái ezek. A Tanya télen, a Tél vége, a Felégetett tarló sorolható ezek közé. A Vásárhelyi utca és még néhány másik képe mintha a naivok szemléletével való azonosulási szándékot hordozná. Ez a szándéka azonban nem teljesülhet be.

H. B.

mélt siker. Malagecz Antal miskolci jogász pályázatot hirdetett — a saját költségén —, felkérve, a pályázókat, hogy munkájukban a nemzeti nyelvről értekezzenek, ötven forint jutalmat szánt a legjobb mű honorálására. Sta/n- csics Mihály benyújtotta A Magyar nyelv című munkáját, és övé lett az ötven forint.

Pénze az igényeihez képest így elegendő, kedve fékezhe- tetlen voltGyönyörű volt a nyárelő 1830-ban: semmi nem tarthatta vissza Mihályt attól, hogy megismerje végre mindama tájakat — túl a Tiszán és Erdélyben —, ahol magyarul beszélnek. Hasztalan emlékezett a bakonyi utazás szomorú végződésére meg az összes eddigi utazás viszontagságaira. Csak a szépre, a jóra, a várható nagyszerű élményekre gondolt, ha erőt vett rajta az »úti láz«. Frissen, gyermeki boldogsággal , indult el szógyűjtő vándorlására a Nagv- Alföldön át Erdélybe az immár 31 esztendős Mihály.

Sokat remélt Debrecentől. Tudta, mennyi kézműves mesterség virágzik ebben a gazdag. Színes életű, paraszt- patricius-városban. Elképzelte, milyen rengeteg eredeti kifejezést gyűjt majd össze a különböző foglalkozások fogalomköréből.

Meglepettsége, csalódása ezért igen nagy, amikor tapasztalja, hogy, a magyarságára oly sokat adó Débrecenben

fülfájdítóan rossz német kifejezésekkel illetik a különböző mesterségek szerszámait, műveleteit. A szakmai beszédben föllelhető zagyvaságok annyira elvették a kedvét a cívisvárostól, hogy egyéb nevezetességeire sem volt kíváncsi, pedig máskülönben a vérében van az érdeklődésvárad felé vette útját, ama híres városba, amely az Alföld peremén áll, azon a ponton, ahol a Sebes-Körös valósággal a sík földre zuhan. Onnan írta nevezetes versét a Budára siető Janus Pannonius, megénekelvén az ősi város áldott gyógyvizeit. Természetes volt, hogy Mihály is kipróbálja a Sebes-Körös partján fakadó forrásokat.

Bár ne tette volna! Iszonyúan beteggé lett a bőven fogyasztott hévíztől. Alig tudott továbbtámolyogni. Mivel pedig a baj többedmagával jön, egymás után következtek megpróbáltatásai. Záporeső zúdult rá, á hűléstől magas láza lett.

Nem akart visszafordulni Váradra, vonszolta magát a Királyhágó felé; Nagynehezen elérte Telegdet. Megkönnyebbülten foglalt szállást a fogadóban, forró levest rendelt — közös gyógyszerként póruljárt gyomra számára és a hűlés e’ len. Alig győzte kivárni az áhított levest. De mielőtt az elkészült volna, poroszlók érkeztek a fogadóba, és letartóztatták. Kémet gyanítottak benne, s ugyanúgy fenyegették, mint annak idején Bala- tofőkajáron: vasra verve kísérik a vármegye székhelyére. A különbség mindössze annyi, hogy ott Veszprém, itt pedig Várad volt a székhely.

Aztán tapasztalta, hogy egyéb különbség is van. Bala- tonfőkajáron legalább alkalmas helyen tölthette az éjszakát, ingyen és egészségeden. Itt fogadóban bérelt szállást, a hideg rázta magas lázától, mégis a városházi fogda pucér földjére lökték- Hajnalban vetettek csak rá valami ócska, szennyes pokrócot. Mégsem tudott aludni. Várta a reggelt, vajon csakugyan vasra ve- rik-e, amikor jártányi ereje is alig van?

Nem váltották be a fenyegetést. Nyilván átvallatták cókmókjait, s mivel nem találtak semmi gvanúsot a batyujában. engedték isten hírével. Elnézést kértek tőle, s hivatkoztak a kötelességre.

Hála Mihály szívós fizikumának, szervezete úrrá lett a betegségen. Annál kevésbé a brutális élményen. Ezúttal nem olyan feledékeny, mint a Bakonyban volt a zalai alispán gorombasága után(Folytatóik '

/