Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-03 / 258. szám
Római kori er Siég egyszer Kozma Lajosról Hatvannégy éve Rippl-Rónai mutatta be A legutóbbi- ideig a ságvári római erődnek még a szakkönyvek és az útikönyvek is alig őrizték emlékét. Csak a református templom mellett, a földből kissé kiemelkedő vastag falmaradvány volt látható. Noha Römer Flóris, régi emlékeink nagy topográfikus gyűjtője már a múlt században vázlatosan felrajzolta az erőd falun belüli elhelyezkedését, sőt 1937-ben Paulovics István régész ásatásokat is végzett a területen, eredményei azonban nem kerültek nyilvánosság elé. Pár év múlva Radnóti Aladár dolgozott Ságváron, és a közeli Tömlöc-hegyen feltárta a késő római temető egy részét. Római kori leletek egyébként már a múlt század elejétől kerültek elő Ságvárra. A korábbi megfigyelések alapján tehát tudtuk, hogy Ságvár belterületén a föld alatt egy nagy, négyszögletes, erődszerű építmény alapfalai feküsznek. 1971-ben kezdtük meg az erődfal .alaprajzának kutatását és feltérképezését. Az ásatás megindítását a tudományos célon kívül a falurekonstrukciós terv is szükségessé tette. Az ásatás kezdetén a református templom melletti falmaradványon kívül csak a felszíni törmeléknyomok utaltak a felszín alatt rejtőző falakra. A kutatás — ezt az évet is beszámítva — négy esztendőn keresztül folyt és folytatódik ezután is. Ennek eredményeként a római erőd pontos alaprajzát sikerült meghatározni. Az erőd 254x298 négyzetméter területű, egy kissé szabálytalan alakú négyszög volt, 2,80 m széles falakkal, amelyekhez hat-hat, 14 méter átmérőjű, nagy kerek torony csatlakozott. Az erőd falainak nagy részét azonban az évszázadok során alapjukig kitermelték, és a kövekből házakat építettek. Az ásatásokkal megállapítottuk, hogy az erődfalon belüli épületek alapfalait meghagyták, és a 70 cm mélységben húzódó padlószintek máig megmaradtak. Ezek a belső épületek, amelyek között az analógiák alapján gabonaraktárt, császári palotát, ókeresztény bazilikát kereshetünk, díszesen voltak kiképezve: az épületek falait falfestményekkel borították, padlóit helyenként mozaik burkolta, az ablakokat üveglapokkal zárták A ságvári erőd az öt belső- pannóniai késő római erőd sorába tartozik. Ezek között eddig a Keszthely melletti Fenékpusztáról tudtunk a legtöbbet. Ságvár mellett egy másik erőd — Iovia — Hetény- puszta — szintén Somogy megye területére esik. Éppen Fe- nékpjuszta és ' az elmúlt évek ságvári ásatásai alapján olyan díszes kivitelű épületmaradványokra lehet számítani, melyeket a nagyközönségnek is bemutathatnak. Az erődítményről még any- nyit mondhatunk, hogy fontos római útvonalak találkozásánál fekszik. A hely egy- császári nagybirtok központja volt, melyet a betörő barbárok támadásai miatt megerődítettek, és a környező lakosság is menedékhelyként használhatta. Fontos feladata volt a határ menti katonaság utánpótlásának a biztosítása is. A feltárást megnehezítette az a körülmény, hogy a mai falu pontosan az érőd fölött fekszik, és a kutatóárkokat a kertekben, udvarokban kellett kijelölni. Meg kell mondanom, hogy a lakosság megértőén támogatta a munkákat, és a község vezetőségétől is minden támogatást megkaptunk. A legértékesebb és történetileg is a legfontosabb leletegyüttes az erőd egyik déli kaputornyában került elő. Itt ugyanis feltártunk egy gödröt, melyben valószínűleg az erőd temploma liturgikus felszerelésének egy részét rejtették el, j vagy egy bar- j bár támadás alkalmával megrongálódott kegyszereket ástak el. Előkerült egy ezüstözött bronz ereklyetartó kapszula, márvány oltártöredék és egy faládikát burkoló, dombormű vekkel ékes bronzlemez; a lemezeket a felirat szerint Péter és Pál apostolok ( egész alakos ábrázolásai díszítik. A dobozt a IV. század legvégén készítették. Az ásatásokat ebben az évben is folytattuk: befejeztük i az erődfal kutatását és feltérképezését, feltártuk a déli erődkapu egyik tornyának belsejét. Ezzel a kutatások első szakasza befejeződött. 1975-től megkezdjük a belső épületek feltárását. Dr. Tóth Endre BUVOLO N em varázsló, nem mágus, csak gyakran használja a munkájára ezt a szót — »bűvölöm«. Lados György ottjártunkkor éppen az ajtózárat »bűvölte«. Máskor meg — halljunk csudát! — szőnyegeket a falra. De ebben azért mégis van valami varázsos. Ritka kézügyessége Nagytoldipuszta-szerte híres. Szebbnél szebb, meleg színű subaszőnyegekkel »bűbájos- kodta« tele a falakat. Hogy mi ebben a furcsa szenvedélyben a különös? Az, hogy La- dos György lakatos. Keze nehezebb, keményebb anyaghoz szokott. — A subázást katonakoromban tanultam el egy pesti sráctól... S most, hogy a betegség — érszűkület — pihenésre kényszerítette, nagy hasznát veszi. Ha nekikezd egy újnak, menten kiszellőzik belőle az unalom. De hát ezt a fogalmat Lados György nem ismeri! Nem ám! Elevenítsük csak fel, hogyan is bukkantunk rá! Pintér Ferenciül, az állami gazdaság szakszervezeti könyvtárosától érdeklődtünk olvasó munkás után. ö igazított útba bennünket a hosszú épület felé, mely már messziről vakít fehérségével. — Cselédlakás lehetett ez, a mi részünket úgy toldotta hozzá a gazdaság. gadjam? Én a piff-puff füzetekből szerettem meg az olvasást ... A könyvespolcán ilyet egyet sem látni. Csehovot, Ivan Bu- nyint, Remarque-ot annál inkább. S romantikusokat. A vitrinben meg — ezekre jobban kell vigyázni, hiszen könyvtáriak! — Maugham, Gorkij, Maupassant, Sinclair, Fekete István művei. Egyszermár akkor is őt vették elő, ha a szél munkálkodott valahol. Régi daliás idők! Amikor még bekóborolta a Papar- dombot, a Boszorkánygödör tájékát, a Völgyerdőt! Ezeken a felfedező utakon az egyedüllétet szerette, minden más alkalommal a társaságot. — Az édesapjával nem éltek együtt. Kiben talált akkor példát? »Igen szenzációs kultúrese- ményt rejteget a kaposvári közönség részére a holnapi nap. Holnap délelőtt tizenegy órakor nyitja meg Kozma Lajos festő és műépítész keleti művészeti kiállítását a Fő utcai központi elemi iskola termeiben ...« — adta tudtul hatvannégy évvel ezelőtt, 1910. augusztus 28-án a Somogyvár- megye című napilap. Ennél a kiállításnál szerényebb a mostani, melyet szerdán Major Máté akadémikus, Kossuth-dí- jas egyetemi tanár nyitott meg a kaposvári TIT-székházban. — Kozma Lajos történetéhez tartozik — s ezt most már nem kell elhallgatnunk —, hogy halála után pár hónappal »miatta« szűnt meg az Űj Építészet kiadása. A folyóirat 1949. évi IV. évfolyamának 2—3. számát Kozma Lajos rajzol. ugyanis az ő emlékének szenteltük — emlékezett vissza Major Máté. — Érdemes fölidézni a lap e negyVen oldalának tartalmát: Gyergyai Albert: Emlékezés Kozma Lajosra, Kaesz Gyula: Kozma Lajos életrajza; Major Máté: Kozma Lajos, az építész, Kaesz Gyula: Kozma Lajos, a lakásberendező; Kaeszné Lukáts Kató: Kozma Lajos, a grafikus és végül Kozma Lajos munkásságának bibliográfiai jegyzéke. Igazán érdem szerinti és szép megemlékezés volt ez a Kör elnö— A nagyapámban, Kardos Jánosban. Kovács volt, mindig ott lábatlankodtam körülötte. Akkor szerettem meg a gépeket. Soha nem is akartam én más lenni, mint lakatos. i Ügy élnek ott négyen — nagyapa, nagyanya, anya és ő —, mintha városban laknának. Televízió (kettő is), rádió, mosógép, hűtőszekrény tanúskodik erről az idegennek. — Talán csak a mozi hiányzik. ütöttük egy ideig a vasat, Nagy László mérnökkel, de nem sikerült kiharcolnunk. Hogy el ne felejtsem: ő szintén nagyon szereti a könyvet, a felesége is. Mivel mozi nincs: műkedve- lősködnek. Színdarab, zene, tánc — ezt a három tevékenységet sűrítik egy-egy estébe.’ Mindig telt ház van, ha fellépnek. S seretek itt élni. Nem csodálom. Ahol néhány tenni vágyó ember ösz- szefog, ott már születik valami. Ott az élet már nemcsak evést, ivást, alvást jelent. Jó sors! Leskó László kéről, a lap egyik szerkesztőjéről, és mégis ... A lap megjelenését a következő, a 4. szám után meg kellett szüntetnünk, mert a Kozma-számot szűklátókörű emberek olyannak minősítették, mellyel ki- meríttetett a »személyi kul- j túsz« fogalma 1949-ben. 1 A kaposvári kiállítás bizo- j nyitja: joggal vallhatják előd- ; jüknek Kozmát a szocialista I építészek. Tevékenysége sokol- j dalú bizonyítéka, hogy tehet - I séges volt. Tehetségét nemcsak az építészetben kamatoztatta, hanem a könyvművészetben, a grafikában is. S hogy grafikusi munkásságát festői elmélyülés követte, erről a Somogyvármegye 1910. augusztus 30-i számából . tudunk. A Kelet művészete kiállítást Rippl-Rónai nyitotta meg. E szavakkal: »Ez az érdekes kiállítás megvilágítja két finomlelkű fiatal embernek a lelkivilágát. (A másik Vitéz Miklós.) Különös, hogy minden szépnek, ami a művészet terén idáig történt, ezekből indultak ki, ezek voltak a forrásai, és mégis oly idegenek előttünk, oly újszerű- ek, mint akár a mai legújabb törekvések, a neo impresszio- I nizmus, aminek természetesen épp úgy, mint Giotto nagy mű- j vészeiének, épp úgy. mint a I reneszánsz nagymestereinek — I kútforrásai voltak . .. engedjék meg, hogy bemutassam Kozma Lajost, úgy is, mint kiváló rajzolóművészt, építészünket és legújabban, mint festőművész kollégámat.« Értékes sorok ezek most is. Hiszen sok újat mondanak el Kozma Lajosról, Kiskorpád szülöttéről. A hatvannégy évvel ezelőtti kiállítás tartalma, Kelet művészete, azért is érdekes számunkra, mert rávilágít Kozma Lajos széles látókörére, érdeklődésének egyik sugarára. Huj szonhat éves volt akkor csu- : pán. A japán, kínai művészet i felé fordult fiatal Kozma festőként azonban a szülőföldről I tesz vallomást: »A harmadik ! terem a kiállítás rendezőjéé, I Kozma Lajosé. Kozma mint I festő itt mutatkozik be először, f Tájak, jól ismert somogyi j domboldalak, szőlőhegyek, , nagyvopású fölfogásban a tü- I zelő napnak meleg, szép színé- : vei« — írja a Somogyvárme- | gye cikkírója. j Kozma építőművészetéről, a kiállítás anyagáról szándéko- | san nem beszélek most, hiszen azt nagyszerűen jellemezte j Major Máté, illetve ki-ki meg- j győződhet róla a fönnmaradt I fényképek segítségével. | Kozma hatvannégy évvel ez- I előtti kiállítása kapcsán szá- : mos hír is megjelent a So- I mogyvármegyében. Ezeket is | szívesen olvashatjuk most: — i Munkáselőadás a keleti kiálli- ! táson. A Kozrpa-féle keleti ki- [ állításon holnap — 1910. szept. j 11-én — délután fél . ötkor I Kozma Lajos festőművész előadást tart a munkások részére. Egy másik: — Fölolvasás a keleti kiállításon. Az Anna- j utcai iskolahelyiségben levő Kozma-féle kiállításon Kozma Lajos festőművész a munkás- osztály számára szeptember 14-én, szerdán este fél kilenc-' kor tölolvasást tart. Másik: — Munkáselöadés a keleti kiállításon. Kozma Lajos festőművész az Anna-utcai keleti kiállításon sikerült fölolvasást tartott tegnap este a munkásoknak. A fölolvasáson a munkások közül sokan vettek részt. Ezek a hírek aláhúzzák, hogy Kozma művészi értékei mellett fontos .megismernünk Kozma személyiségét is. Erre figyelmeztet mostantól az a kis bronztábla a kaposvári Omnia kávészalon falán, mely a presz- szó bútorzatának tervezőjére, Kozma Lajosra hívja föl az emberek figyelmét. Merthogy a Kaposvári Állami Gazdaság nagytoldi kerülete ez, s Lados György a műhelyben dolgozott, mielőtt a betegség ráparancsolt. Huszonnégy éves, mackós, barna hajú, barna szemű fiatalember. Életállomásai: Siófok, Nagytoldipuszta, Seregélyes, Nagykanizsa, azután újra Nagytoldipuszta. Siófokról került ide kisiskolás korában a nagyszüleivel és édesanyjával. Ipari tanuló a Fehérvár közelében lévő Seregélyesen volt, katona pedig Nagykanizsán. Egy ideig — ki ne felejtsük! — dolgozott a MÁV- nál is. Lakatosként, persze. — Hogyan tanult meg olvasni? — Nem az iskolát kérdezi, ugye, hanem a könyveket. Könnyű volt megszeretnem azokat! Az édesanyámtól tanultam meg becsülni a könyvet. Neki már voltak vékonyabb, vastagabb kötetei. Ügy negyedikes, ötödikes koromban kezdtem a meséknek, kalandos történeteknek. Mit ta„0 könyvtár a közösségé legyen” Avatóünnepség, író—olvasó találkozó Somogyzsitfán re nyolcat is kölcsönöz. — Ilyen messzire jutottam a filléres ponyvától. Csak mosolygok, amikor a további »vallatásnál« azt mondja: — Szürke az életem. S nem azért, mert a kedvenc színe a kék. Nem. Hanem, mert valószínűleg maga sem gondolja komolyan, amit mond. Hiszen ez már akkor kiderült, amikor^ még nem is ismertem: afféle központ ő a fiatalok között. Kovács Lajos KISZ-titkár »jobbkeze«, az alapszervezetben szervező titkár. — Ezen belül is van egy kisebb, hét—nyolc gyerekből álló baráti köröm. A könyvek kézből kézbe vándorolnak. Valamennyien szeretünk olvasni. Valamennyien »könyvtárosok« vagyunk, hisz egymástól is kölcsönzünk. Nem volt jó gyerek. Ha az ablakok beszélni tudnának, mondanának erről egyet s mást. De azok csak csörömpölni tudtak, amikor a csúzligo- lyó telibe kapta őket. Aztán Az őszi megyei könyvhetek programja a somogyzsitfai művelődési otthon új könyvtárának az avatóünnepségével, illetve egy jól sikerült író—olvasó találkozóval fejeződött be. Az esti Somogyzsitfa négy világító ablakszeme: a könyvtár. Kíváncsi gyerekek szaladnak át az udvaron a hírrel, megérkeztek a vendégek. Jól- esően nyugtáztuk bent, hogy szép számban jöttek össze a somogyzsitfaiak, s még a közeli Sámsonból is érkeztek, j Sámson a központi község, I ilyen szép könyvtáruk nekik sincs. Az 1959-ben épült. E alaprajzú művelődési otthon bővítése folytán a község százharmincezer forintjából és saját kivitelező gárdájával létesült az új könyvtár. A r. otthonos helyiségben kétezer-nyolcszáz kötet sorakozik a polcokon. Az ezerszázötven lelkes községben száznegyven a beiratkozott olvasók száma. Egy százalékkal jobb itt az átlag, mint a marcali járás egészében. — Ügy teljesítheti küldetését, feladatát ez a szép új könyvtár, ha mind több olvasó fordul meg itt — mondta avatóbeszédében Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese. A rövid műsort az író—olvasó találkozóra meghívott Takáts Gyula verseiből állították össze a fiatalok. A hallgatóság életkor szerint vegyes volt. És mégis, mintha egy nagy család vendégszeretetét élveznénk. Ennek a harmóniának az egyik megnyilvánulását nem kellett papírra vetnem jegyzetfüzetemben, csak figyeltem rá. A műsor egyik szereplőjének az édesanyja a sámsoni tanító nénivel beszélgetett. Megütötte a fülemet: — Örülök, hogy hazahívtam a fiamat Marcaliból. Ehhez a somogyzsitfai nagy családhoz, mely a könyvekhez is vonzódik, hozzá tartozik tehát a Marcaliban tanuló középiskolás is, aki anyjával jött el a könyvtáravatásra, az író—olvasó találkbzóra. Takáts Gyula remekül érti a dolgát a közönség előtt is. Költői arculata mellett eleven vonásokkal rajzolódik ki ilyenkor emberi arca. A legváratlanabb kérdésekre is költőként és emberként felel. Nem rébuszokban beszél, hanem érzékletesen magyaráz, s anélkül, hogy nehezünkre esne, tanít. Tanít a versszeretet- re, ezen keresztül az élet szépségére. — Ügy érzem, amit eddig dolgoztam, amit a magyar irodaiam művelői végeztek, nem volt céltalan. Mi mást jelenthet ez a vallomás, mint hogy: tisztelet az olvasó embernek, s bizalom azok iránt, akik ezután válnak olvasóvá. A költő szavai kapcsolódtak a könyvtáravatáshoz is. Bizonyító erejűen mondotta: — A könyvtár a közösségé legyen. Mindenki otthona. S a könyv? — Tegnap voltam Látrány- ban. Ott is elmondtam, hogy az emberiség időhiányban szenved. A vers négysoros, vagy alig hosszabb, mondjuk húszsornyi, de tömöríteni képes mindazokat az értékeket, amelyeket egy műalkotásnak hordoznia kell. A vers megfog, mert a jó művész tehetségét visszasugároztatja. Vida Ferenc tanácselnök szavai a közművelődési feladatokat érintették. Gazdaként szólt a könyvtár szerepéről. — Azon munkálkodunk, hogy a székhelyközségben is mielőbb megteremtsük az olvasóvá nevelés korszerű feltételeit. Itt, Somogyzsitfán pedig már az olvasóvá nevelésen dolgozhatunk. Korányi Barna Somogyi Néplap El
